István, VI. fejedelem, midőn édesatyjának halála után az igazgatáshoz fogott, igen ifjú; sőt a sz. mártoni klastromnak levele szerint gyermek vala. Őbenne megkereszteltetettben a pogány magyarok is becsülték Árpádnak vérét, ami leginkább kitetszett a Kupával viselt hadkor, melyet legitten előhozok. Csendességét nemsokára felzavarta „a németek és magyarok között támadott igen nagy zenebona.” Ennek oka íróinknál imez: Az idegenek, kiknek már Geiza sok jószágokat adott vala, naponként hatalmasbúl viselék magokat, és a tapasztalatlan ifjú fejedelem nevében akarának uralkodni a régi hazafiakon, amiért ezek zúgódásra fakadtak volna. Többet erről nem tudunk. Sokkal veszedelmesb pártot ütött 998. Kupa, somogyi kapitány; mert Istvánt fejedelmi székiből kivetni szándékozott, amint Turóczi írta: „erős és hatalmas” volt, de nagyon vakmerő is, midőn Istvánnak annyi vármegyéi ellen egy vármegyével indúlt; mert a szerencsétlen csata után, melyben megöletett és néggyé vágatott, csak egy vármegye, a somogyi, lakolt. Tudniillik István, hogy fogadását beteljesítné, sz. Márton klastromának adta az egész „megyének tizedelését minden morhákból, telekekből, földekből, vetésekből, vámokból, és a szabad gazdák borát, mely az ő jószágokon nőne”.*
Tehát nem a religió miatt támadta meg Istvánt Kupa, nem is üldözte, noha pártütése által akadályoztatta a keresztény vallást és annak terjedését. Historikusink, kik némely biographusok után keményebben írnak Kupáról, még nem bizonyították meg, hogy ő ekkor pogány volt volna: Az a Cartuitiusx is, kiről annyit tartanak, nem Kupát, hanem az ördögöt vádolta, írván: „a minden jóságnak ellensége, az irígy és gonosz ördög, hogy a Krisztus nevendékének szándékát felforgatná, belső háborúkat támasztott; mivel sugallásából a pogány nép a keresztény hitnek igájába nem akarván engedni nyakát, fejedelmivel egyetemben az ő (Istvánnak) igazgatása alól magát igyekezék elvonni. Kezdék tehát városit pusztítni, telekit rontani, jószágit ragadni, szolgáit ölni, és hogy többeket elhallgassak, őtet boszontani.” – Csendességet szerezvén István, minden igyekezetét a keresztény vallásnak terjesztésére fordította. 999. püspökségeket és klastromokat kezdett állítani. Hogy pedig nagyobb tiszteletet gerjesztene maga iránt a nemzetben, királyi névre változtatni a fejedelmi nevet szükségesnek találta annál inkább, hogy az akkor tájban megtért nemzeteket is, milyenek valának a dánusok, lengyelek, csehek, mások, jobbára királyok igazgatnák. E dologban a magyarok neki kedvére jártak, leginkább ha értették, hogy III. Ottó császár is arra ösztönözte őtet. A hit dolgában tett fáradozásiról tudósította II-dik Sylvester pápát, ki a hatalmas nemzetnek részint megtérésén, részint arra való hajlandóságán igen vígadott: dicsérte Istvánnak apostoli buzgóságát, áldotta igyekezetit, népét, és megajándékozta őtet arany koronával. […]