Tíz esztendős korában jutott királyságra, melynek terheit édes anyja s némely fő urak kezdék helyette viselni. Historicusink szerint Muthmer, szepesi prépost, józan erkölcsű és szép tudományú ember nevelte őtet, az országló fejedelemhez méltó dolgokra oktatta. De mi nagyra lehet vinni egy ennyi üdejű herceget ezen században? Pray írta: A gynoceumban tovább tartatott, mintsem kellett volna; így Lászlóban mind a jóra, mind a gonoszra való hajlandóság megfoganván, azt mívelte, hogy csaknem teljes életében ellenkező küzködések között élne. Némelyek szörnyüen festik le Lászlót. Az okos olvasó hozhat majd ítéletet azokból, a miket előadandok. […]
Ezen háborús üdők nem kedvezének a pénz-szedésnek; annál inkább sietett Miklós pápa csendességet szerzeni. Ugyanis Filepet, franciscánusból lett firmai püspököt követül ide rendelte, imígyen írván neki: – „Nemes Magyarországnak szükségit, melyek gyakran adattak eleibe az apostoli széknek, szívünk keserűségével nézzük s látjuk. Bánkódunk a háborgások és pártütések miatt, melyeket némelyek okoznak, midőn egymással veszekednek, és szörnyen öszveverekednek… minekutána a békesség ajándéka, mely minden halandóknak hasznos, farba rúgatott, a királyi szék nagyon lenyomatik, és annak elnyomatásával az országban nem csak a hívek jószági dúlatnak, hanem az eklézsiáknak és más istenes helyeknek jussaik is ragadoztatnak, és az egyházi szabadság károsan tapodtatik; lelki siralmas veszedelmek is következnek, emberek iszonyúl öletnek, és egyéb csaknem számtalan károk esnek… Mi tehát, minekutána mind ezeket… jól megvizsgáltuk, tégedet, kinek jeles érdemeiben és tapasztalt munkásságában bízunk, azon országba, reád hagyván egészen a követségbeli tisztet, azon és Lengyelországban, Dalmátia, Kroátia, Ramax, Serviax, Lodomeriax, Galicia és Kumániax részeiben, melyek azzal határosak, hogy gyomlálj, és ronts, és veszess, és hányj, építs és plántálj az úrnak nevében, amint jónak látandod, atyánkfiai tanácsából, mint békesség angyalát, rendelünk: meghagyván neked mindazáltal, hogy az országnak személyei között, és nem csak ottan, hanem az előszámlált tartományokban is, az egyháziak és világiak között, és mindenek között, akármi állapotúak, és méltóságúak, igyekezzél azt cselekedni, ami isten tiszteletét, az apostoli szék becsületét, az egyházi törvények megtartását, helyreállítását az egyházi szabadságnak, a békességet, a tisztességes viseletet, a szegények felsegéltetését, a lelkek üdvösségét, és a testek csendességét illeti. És hogy annál könnyebben boldogulhass tisztedben, melyet reád bíztunk Magyarországban, különös kegyelemből megengedjük… hogy a mi címerünkkel azon királynak földein élhess.* Adatott Viterbiumban, september 22-dikén, I. eszt.
Ezen levél szerént is bizonyos tehát, hogy a hazában dühösködtek némely kárhozatos meghasonlások, de amelyek nagy részént már lecsendesedtek, amint előbb láttuk. Nem fogja az okos olvasó azt gondolni, mintha, amiket előhozott Miklós pápa, azok csak magyarországi történetek voltak volna; melyik ország volt jobb állapatban? – Filep „a békeség angyala” mihelyt Dalmátiába ért, azonnal gyomlálni… kezdett”; mert Pált, magyar születésű papot, kit Sibenicumx várasa püspökké szenteltetett a spalatumi metropolita által, letette, és felszenteltetését megsemmisítette, minthogy „csak magának a pápának volna hatalma új püspököt és püspökséget tenni, teremteni.” – Nem sokára Zágrábba jött, hol a többi között rendelte, hogy ezen püspöki megye és a Sirmium tartoznék a spalatumi érsekséghez; sőt kihirdette, hogy Slavonia a római pápáé; úgy írta Kerchelich. Ha ezeket hallotta, amint hallhatta László, könnyen felháborodhatott, meggondolván, tanácsosb volna a követet meggátlani, mintsem Magyarországba ereszteni: ebben ugyan neki külső királyok már adtak példát. De tudta ő, mint járt II. András, kit úgy megszorongatott a követ, hogy IV. Béla is érzette. Ha pedig mások tették figyelmetessé, azokat én lelkes hazafiaknak tartom. Azonban szíve jósága méltóságának hatalmán győzedelmeskedett. Bejött Magyarországba Filep, és tisztességesen fogadtatott 1279. Amint ura meghagyta neki, úgy tett; minden eklézsiáknak, káptalanxoknak, monostoroknak, jövedelmeikhez képest, bizonyos somma pénzt parancsolt. Hamisan, és a királyi méltóságnak kisebbségére írták, akik írták, hogy Filep követ ide bejöttekor jó s becsületes életre, nagy nehezen! vette László királyt, ki most tizenhetedik esztendőben vala. Miklós elő sem hozta levelében Lászlónak feslettségét. Azt sem bízta Filepre, hogy a fő világi s egyházi urakkal egyetértvén, látna dolgához, tudniillik Lászlónak térítéséhez.
Minekelőtte Filep öszvegyüjtötte volna a papságot, tanakodott a királlyal, ki imezeket ígérte: „A kúnokat, kik még pogányságban élnek, a keresztény hitnek ismeretire fogjuk hozni.” Azaz, (úgy gondolom) megtéríttetjük: ami meglehetett volna; mert már régen nagy számú vala a mindenféle papság! „Az eretnekeket országunkból, és földeinkből kiűzzük.” - „Másodszor esküttünk, hogy más kilenc cikkelyeket, melyek a kúnok és keresztények állapatját illetik, valóban beteljesítünk és megtartatunk.” Végre igértük esküvén a tisztelendő atyának, követ úrnak, hogy azon cikkelyeket, melyeket Uzu és Tolon, fő kúnok, mint nemzeti képviselők, a követ úr előtt elfogadtak, mi „sub obligatione regni nostri et nostra”+ meg fogjuk tartatni; imezek pedig: Minden kúnok, öregek, ifjak, férfiak, asszonyok, kik még nem vették fel a keresztséget, akarják és kívánják azt felvenni, s készek mind azt megtartani, amit a szentséges római eklézsia: nem bálványoznak, nem laknak sátorok alatt, szóval, úgy viselik magokat, mint a keresztények. Országunkban és tartományinkban másoknak kárt nem tesznek, nem lopnak, ölnek, ragadnak, cselédik által sem… amiket eddig gonoszul elvettenek, készek vissza adni… Igérjük meg: Amiket keresztelő sz. János után huszadik napon rendelend (Filep követ), mi azt el fogjuk fogadni, meg fogjuk tartani, és mindenütt tartatni… sőt rendeléseit, örök emlékezetre, írásba, arany bullax alatt, fogjuk tetetni… Ha a kúnokat intésink, okaink s kérésink által talán nem vehetnénk rá: fogadtuk, ígértük, esküttünk, sereget gyüjtünk, s haddal támadjuk meg őket, s úgy fogjuk kinszerítni. Adatott Budán, 1279. junius 23-dikán. László ezután nemsokára – augustus 2-dikán költ levele szerént – gyűlést tartott, melyen a hét kún nemzetség nevében Alpra és Uzur, s egyéb kún főurak s nemesek jelen valának, ujra igérvén, hogy ők készek térni a kathólika hitre csak hogy ne kellene levágniok szakállokat, rövidítniek hajokat, változtatniok öltözeteket, amit igen sürgetett Filep, és oly igen, hogy csak Lászlónak „ajtatos esedezési bírhatták az ő atyai szívét szelídségre,” mert megengedte, hogy a kúnok, szakállasan is, keresztények lehetnek!
Azonban Filep öszvehívta a magyarországi papságot, és zsinatot tartott. […]
Filep a zsinat után semmit el nem mulatott. Sürgette a királyt, de aki készséget nem mutatott; talám megbánta, – és megbánhatta – hogy, minekelőtte ismerte volna a szabásokat vakjában tett ígéretet: „Ígérjük (sub sponsione fidei, et praestiti juramenti, ac obligatione regni nostri, et nostra!+) hogy amiket rendelend… (a követ), el fogjuk fogadni, meg fogjuk tartani és tartatni.” Többet ígért, mintsem kellett volna. Oh az ő fiatalságának miniszteri! – Filep megírta a dolgot III. Miklósnak, ki egy igen hosszú, részént pirongató, részént dicsérő levelet küldött:
„Regi Ungariae illustri spiritum consilii sanioris.”+ Magyarország méltóságos királyának józanabb észt! E köszöntés után előadván mi okból küldött volna követet ide, imígy írt, a többi között: „Ámbár sajnosan esett nekünk, hogy követünket nem akartad beereszteni, holott tudnod kell vala, hogy a római eklézsia minden fiaihoz jó szívű, a megtévedteket is kész ölelni… és így tehozzád sem lenne kegyetlen, sem kárára országodnak, melyről tudja, hogy jámbor emberekkel és buzgó keresztényekkel bővelkedik, kik Istennek parancsolati szerént élnek, zarándokoskodnak, poenitentiát tartanak stb. amint gyakran tapasztaltuk… mindazáltal örültünk hallván, hogy te azután befogadván követünket, az ő üdvösséges tanácsinak engedtél... Ígérvén esküvéssel, hogy megszabadítod a keresztényeket, kiket a kúnok szolgaságban tartnak vala; hogy a kúnokat álló házakban lakni kinszeríted; a bálványokat elrontatod; hogy hitetlent, vagy kiről tudnád, hogy excommunicatus, nem tennél tisztségbe; hogy keresztény módra viselnéd magadat, mind ruhádra, mind hajadrax nézve; hogy a kúnokkal visszaadatnád az elfoglalt monostorokat, és eklézsiákat, hogy a hithagyókat országodban rendbe szednéd, hamikor azonok praelátusi megkérnének; és még több efféléket. És ezeket, oh fájdalom! nem teljesítetted be: jóllehet a kúnok bizonyos cikkelyeket bevettek s elfogadtak volna, egyen kívül, tudniillik, hogy nem akarnák levágni szakállokat, és megrövidítni hajokat… ezek megtartatására koronádat, és országodat kötelezted… és azután, mivel esküvéssel tett ígéretidnek nem tettél eleget… hibádat alázatosan megismervén, ismét hasonló módon kötelezted le magadat... és ismét, hogy excommunicálxtattál, és országod tilalom alá vettetett, észre térvén a sz. evangyéliomokra esküttél, és lemondván minden appellátiókról, ellenmondásokról ígérted beteljesítni a fellebb mondottakat. De… nem úgy tartottad meg, amint illett, amiért csudálkozván szánakodunk rajtad… hogy amiket annyiszor ígértél, esküdtél, lekötelezvén magadat erősítettél, azokkal nem gondolsz… a követnek nem engedelmeskedtél, sőt másokat tőle elvonzottál fenyegetés, és büntetés alatt… Adatott Rómában sz. Péternél, dec. 9-dikén.” 1279.
Nem intette III. Miklós Lászlót, hogy feslett életét jobbítna meg, sem hogy feleségét venné magához, sem hogy a kúnokkal ne társalkodnék: olvassa meg bár akárki az egész deák levelet. Annál méltóbbak a feddésre, kik ezen ifjú királyra hamisat fognak. Ha a religio szenvedett, csak ő volt-e annak oka? Ő neki kellett-e, annyi sok papok helyett predikálni, térítni? A pápa levelében imezt is szomorúan olvassa a böcsületes hazafi: „te excommunicatum, regnum tuum… juste interdicto fuisse suppositum.”+ – Ne felejtsem el megjegyzeni: Midőn külső ellenség nem háborgatta királyinkat s hazánkat, a „békeség angyali” jöttek csendességünkre.
Filep követ, kit Miklós pápa, amint Rajnáldx írja, felbátorított, arra bírta végre Lászlót, hogy magát megalázná, és hibájáért eleget tenne. Ím! „Augustus 18-dikán 1280. Tudtokra akarjuk adni mindeneknek, hogy, midőn tisztelendő atya, úr Filep I. K.x firmai püspök a budai várban sz. gyülekezetet tartott, mi ifjuságunk hevétől lelkünk ellen felgyúladván, és némely gonoszok tanácsi által megrontatván és elámíttatván, sérelmünkre gondolván azt, ami terjeszti a jót, a gonoszt pedig kizárja, a bírónak és a polgároknak a mondott várban megparancsoltuk, hogy országunk praelátusit, kik a követ úr parancsolatára oda öszvesereglettek gyülekezetre, azon várból zárnák ki, és senkit be ne eresztenének: és hogy őnekik, s cselédiknek élelmet vásárlani ne engednének. Végre kegyesen és szeliden értésünkre adta a dolgot a követ úr… mi hibánkat irgalmasság cselekedeti által hozzuk helyre, minthogy a bűnök alamizsna által váltatnak meg; örök alamizsnául a követ úrnak parancsolatára ajándékozunk, engedünk és adunk azon tisztelendő atyának, követ úrnak, ki beveszi a szűkölködők és szegények nevében s helyett, száz ezüst márkát minden esztendőben minden üdőkben, hogy ispitál építtessék… megmásolhatatlanul rendelvén, hogy a mondott száz márkák mi általunk, és utánunk következő királyok által, minden esztendőben minden üdőben kifizettessenek a mi ezüst bányánkból Quiyluylchbana nevűből Szepes körül…”
Jóra hajló szívének jelét adta László akkor is, midőn Filep követ előtt, az eretnekek ellen hozatott római végzéseket elfogadta… ígérvén „ajtatosan… országunkban, és minden tartományinkban mind mi megtartjuk, mind utánunk való királyok kötelesek lesznek megtartani.” Ugyanezen esztendőben, augustus 19-dikén, Erzsébet az ő édesanyja, macsói és bosniai hercegasszony, hasonló fogadását adta ki írásban. Már nem egyszer hoztuk elő a patarenusokxat, kiket mindeddig nem irthattak ki. A szepesi plébánusok számára pedig imezt: „Erzsébet i.k. öregbik királynéja Magyarországnak, macsói és bosniai hercegasszony Krisztus minden híveinek. Tudtokra akarjuk adni mindeneknek, hogy fráter Konrád, istennek ajtatos embere, sz. Ágoston remetéi közül, parancsolatára a szentséges atyának, Filep urnak, i.k. firmai püspöknek, A.Sz. követének, a szepesi részekre ment lelkek üdvösségéért, és mind a mi szászaink, mind olaszink állapatját reformálni, főként a tizedeket illető jus iránt… a tizedek eddig nem fizettettek meg… a szepesi részekben, melyeket mi bírunk, sok dicséretes dolgokat tett.” Ezt Eliás a szászok és olaszok ispánja világosban jegyzette ki: tudniillik, fráter Konrád predikált a szászoknak és olaszoknak, hogy, ha üdvözülni akarnának, adnának igaz tizedeket, valamint a Szepesben lakó magyarok és tótok szoktak adni a plébánusoknak, és papoknak. E tárgyra nézve Horvátországban nem vala szerencsés Filep követ; mert a verőczeieket, a helybeli gárgyánx által, hiába sürgette arra, hogy Timotheus nevű zágrábi püspöknek adnának tizedeket: – „nyilván kiátkoztattak az eklézsiából.”
De nevezetesebb kiátkozást tett 1281. Timotheus, zágrábi püspök, midőn Miklóst, slavóniai bánt és társait: Jánost és Henriket, Henriknek néhai bánnak fiait, minden cinkosikkal egyetemben, átok alá vetette. Ezen cimborából vala némely Wryz nevű „nyilvánságosx rablója s haramiája az országnak, ki által amazok a zágrábi eklézsiának népét sanyargatták és fosztották… az asszonyokat jéggel, hideggel kínzották, hogy, hamit férjeik elrejtettek volna, jelentenék ki.” László itthon szép példát adott az igazságszolgáltatásban; mert András, egri püspök, minekutána bevádoltatott, és megfosztatott volna jószágitól, könyörögvén a felség előtt, visszanyerte azokat; a többi között imígy fejezte ki magát a király: – „Megtudtuk, hogy nem másban sértette meg felségünket (a püspök), hanem hogy a hozzánk hitetlenek, mikor zászlót emeltek, ő vele beszéltek volna, amint maga a püspök úr esküvén az evangyéliom könyvére mondotta, semmi egyebet nem tett velek, hanem hogy azonokat a hívtelenségtől bölcsen visszahívná, amit híveink bizonysága szerént, igazán cselekedett…. Adatott Egerben.” 1281. Lászlónak országlása tele vagyon ilyen szomorú esetekkel; noha nem minden pártütésnek, valamint ennek sem, lehet megnevezni esztendejét. De voltak a sok gonosz példák között sok jók is.* […]
Hogy a király nem élt pogány módra, abból bizonyos, mivel szüntelen gazdagította az eklézsiákat. Agyarkodói ellen kérdi boldog emlékezetű Kerchelich: Melyik eklézsia az, ez „egész apostoli országban, mellyel jól nem tett? Bizonyságok az ő királyi levelei.” Ne felejtse el meggondolni a jámbor olvasó: talám az nem tetszett Miklósnak, hogy a hazánknak egyéb királyaiként, követeket nem küldözgetett: mert tudtomra nem küldözgetett. E pápának egy más levele, mely a most mondott napon költ, de kihez küldetett volt, Rajnáldx nem írta meg, szörnyűebb értelmű: – „Amint gyakrabban hirdette a hitelre méltó tudósítás, Krisztusban kedves fiunk, Magyarországnak királya, elfeledvén maga üdvösségét, becsületével és méltóságával nem gondolván, tévelygésbe esett, és a hittől eltántorodván, a tatároknak, saracenusokxnak, neugároknak és pogányoknak szokásaikat követi, kikkel a hitnek veszedelmére, és a mondott országnak romlására szörnyű frigyben vagyon, akiket is a hívek ellen nagy számmal bevinni az országba nem félt, a nemes asszonyt, Erzsébetet, Magyarország királynéját, leányát jeles emlékezetű Károlynak, Sicilia királyának, magától teljességgel elvetvén.” El nem lehet hinni, hogy mind ezeket „hitelre méltó tudósítás hirdette” volna.
Nemsokára ezek után László, huszonnyolc esztendős korában a kúnok által, Körösszeg várához közel, július 10-dikén megöletett: amit, úgymond Palma ujabb Históriájában, könnyen megtehettenek; mert László nem Budán, vagy Fejérváratt, testőrző katonái között, hanem kúnok, tatárok és neugárok között, sátorok alatt szokott lakni. De kemény beszédnek látszik ez nekem. László, valamint más királyink, majd Budán majd Fejérváratt és egyébütt szokott lakni, amint dolga kívánta: majd „Kevén, majd Brassóban s Fuenx táján” járván az országot, hogy igazságot szolgáltatna, mulatott: ami hamikor nyáran történt mint most, sátor alatt, mert senkinek alkalmatlanságára nem akart lenni, meghálni királyi méltóságához illetlen dolognak nem tartotta. Mit vádolod őtet, hogy Körösszeg vára mellett, sátor alatt aluvásában öletett meg?
Turóczi így írt felőle: „Ezen Lászlónak királyságakor kezdett Magyarországnak nagyságos dücsősége hanyatlani… belső háborúk kendének támadni, várasok pusztulni, faluk hamuvá égni, békeség és egyesség láb alá esni, a gazdagok elszegényedni, a nemesek szükségből mezei munkát űzni, a taliga László szekerének mondatni, mivel a szüntelen való ragadozások által elfogyván a barmok, emberei húzták a taligákat.” Már László előtt sok viszontagságon forgott, és sok nyomorúságot szenvedett az ország. Nem most kezdett az hanyatlani, noha ezen ifjú királynak uralkodásakor mutatta ki leginkább magát a gonoszság. Olvasd az eddig történt dolgokat, de figyelmesen, és minden részrehajlás nélkül. A királyi tekintet, kivált harmadik Bélától fogva, kezdett hanyatlani, s vele a haza. László nem ártatlan; de ártalmasbak azok, papok és világiak, kik az igaz hazafiságnak szent kötelességét nem tették meg. A közjóra akkor kell legszemesebben vigyázni, mikor a fejedelem gyenge. III. Miklós, amíg élt, Lászlót királyi jussaiban szüntelen háborgatta, ami legnagyobb oka volt az ő annyiszor változó szívének, úgymond Kollár. Hihető ez, mert amint Rajnáldxban vagyon, nagy dolgon törte fejét, tudniillik az impériumot országokra akarta felosztani.
Mivel László fi-örökös nélkül halt el, az országnak több kérője támadott Andráson kívül, kit a korona illetett, úgymint: Rudolf császár; Carolus Metellus; és IV. Miklós pápa. Ezekről legitten leszen szó.