Az unitarizmus hanyatlásának mélyreható oka a szombatosság volt. A szombatosság legelső alakjában „zsidózás”, és eredete Dávid Ferenc utolsó vallásáig vezethető vissza. Ez a „zsidózás” azonban még nem szombatosság. A zsidózás elméleti tan, melynek gyakorlati következményei a keresztség elvetése és az úrvacsora lenézése. Az úrvacsora ideje akkor nem volt pontosan megszabva. Ritkán éltek vele, mert Pál apostol írásaiból nyilvánvaló, hogy tetszésükre volt bízva, mikor éljenek vele s mikor ne: „Valahányszor eszitek és isszátok.” A csecsemők keresztelését is elhagyták, mert a dési egyezség parancsolja, hogy megint gyakorlatba kell venni. Socinus senkit sem keresztelne meg, míg a hitvallás és keresztelés megértésére meg nem ért.
Ez a zsidózás szombatossággá csak akkor lett, mikor az elmélethez a szombat megülésének gyakorlata járult.*
Gerendi János főúr környezetében megtaláljuk e „gyakorlatot”, s tudjuk, hogy a szombatosokat „gerendisták”-nak is nevezték. Szánthó István jezsuita atya egyenesen Gerenditől származtatja őket. Pokoly meg világos összefüggést lát Dávid Ferenc utolsó vallása és a zsidózás között. De a zsidózás nem állapodott meg a szombatnál, bizonyos állatok, faggyú tilalmánál, hanem áttért a Mózes törvényei megtartására. És innen számítják a szombatosságot Eössi András nevével kapcsolatban. Péchi Simon, Báthori Zsigmond, majd Bocskai kancellárja nagyban emelte a szombatosság hírét s nevelte híveinek számát. Már igen bátran léptek fel, s kezdtek nem törődni az innováció tilalmával. Udvarhelyt az „ariánusok”-kal kezdtek gyűléseket tartani, „mely ennek előtte nem volt”. Rákóczi Zsigmond már 1606. március 7-én eltiltotta e gyűlésezéseket. Aztán kezdtek veszedelmesek lenni az unitáriusokra, mert fogyasztották számukat s rossz hírbe hozták őket. A Krisztus nem imádásának tana s bizonyos más egyezések őket is a szombatosság gyanújába keverhették. Hiszen Bod Péternél azt olvassuk, hogy az unitárius papoknak a református püspök alá rendelésének oka az volt, hogy az unitárius papok a kisgyermekeket vagy nem keresztelték meg, vagy Ábrahám, Izsák és Jákob istenének nevében kereszteltek. Ezért az 1606. évi kolozsvári zsinat a judaizánsokat kizárta az unitáriusok kebeléből és társaságából.
A szombatosokról kifejezetten az 1610. évi besztercei országgyűlésen van szó: azokról az innovátorokról, kik „sidó hitet és sidó rítust követvén, Isten ellen való káromlásokat szólnak”. A szombatosság mind jobban közeledvén a zsidózás felé, „botrány volt Európa szemében”, mondja Pokoly.* 1618-ban nyilvános disputációt tartottak az unitáriusok és reformátusok között Gyulafehérvárt, a fejedelem jelenlétében. Az utolsó hitvita ezelőtt egy félszázaddal tartatott Vásárhelyt János Zsigmond előtt. De mennyire más volt akkor a helyzet! Most felcserélődött a szerep, a reformátusok a támadók s az unitáriusok a védekezők. A cél pedig az, hogy az unitárius kivettessék a recepta religiók sorából azon okból, hogy nem állanak a János Zsigmond korában elfogadott hittani alapon, mert nem hiszik a Krisztus istenségét. Ez után a vita után a reformátusok részéről széltében hallani lehetett a vádat, hogy az unitáriusok előtt a Krisztus nem több, mint a törökök előtt. Az 1618. évi (november 4–21.) országgyűlésen maga a fejedelem tett előterjesztést a zsidózás terjedésének meggátlására s a zsidózók megbüntetésére. Az országgyűlés az előterjesztést elfogadta, s rendelte, hogy „a bevett vallásokon kívül való haeresiseket” követőket, ha karácsonyig valamely bevett vallásba nem térnek, Őnagysága maga elé idézze s megbüntesse „mind magokat, mind peniglen azoknak patronusát, promotorit és factorit”. De támadták az unitáriusokat is. Azzal vádolták, hogy inkább ragaszkodnak a zsidó és török, mint a keresztény valláshoz. A fejedelem rendeletet adott, hogy a szombatosok kikeresése végett még ezen évben zsinatot tartsanak.
Mi volt a zsinat eredménye? Megállapíttattak azok a módozatok, melyekkel a szombatosok kikereshetők az unitáriusok közül. Ferencz József 6 pontban közli a hozott határozatokat.
Ezekkel a határozatokkal, 300 katona kíséretében indult el Keserüi Dajka református püspök vizsgálatra, megtudni, hogy kik a szombatosok. Bejárta nemcsak Udvarhely- és Marosszéket, ahol szombatosok voltak, hanem Háromszéket is.
A „Sabbatharia secta” ellen Rákóczi idejében újabb panaszok emelkedtek. Péchi Simon, a Bethlen idejében kegyvesztett főúr visszavonult a magánéletbe, s bibliai tanulmányokkal foglalkozott. A szombatosság nála már egészen zsidózássá vált. Szenterzsébeten iskolát alapított, sok ifjút taníttatott: a pünkösd napját pénteken ülték meg.
1635-ben hozott a gyulafehérvári országgyűlés először törvényt ellenük, mely megtérésre hívja fel e szekta tagjait, s határidőt tűz ki számukra. De karácsonyig alig tért át valaki közülök.
Rákóczi vallási politikájának alapelve nemcsak az egyház hitvallásbeli egységének őrzése, hanem az ortodox református egyháznak kizárólagos uralomra juttatása. Egyházi politikája évek óta céltudatosan előkészítve 1638-ban a körülmények összejátszásával és kihasználásával tetőpontját éri el, és megalapozza egy erőteljes református egyház megteremtését. A terv szerint elsősorban a zsidózókat az unitárius egyház kebelében akarták észre téríteni, de viszont az unitarizmus törvényessége előtérbe tolásával azt létalapjában fenyegették. Rákóczi nem erdélyi ember, nem ismeri az erdélyi lélek türelmességét. Udvari papjai is folyton unszolták, hogy a szombatosok letörése és megtérítése mellett egy füst alatt az unitáriusokat is megtörje. Nem sok unszolás kellett, csupán a törvényes formákat kellett megkeresniök céljuk elérésére. Családi érdekek is irányították. Minden módon biztosítani akarta fejedelmi székét. Az volt a gyanúja, hogy az unitáriusok titkon támogatják a török támogatását kereső ifj. Székely Mózes fejedelemségét. Az unitáriusok ellen készülő csapás előkészületei az ő kezében futnak össze. Nem feltűnő-e, hogy a lengyel unitáriusok elleni aknamunka éppen abban az időben folyt, s a lengyel király, kivel Rákóczi szíves viszonyban élt, éppen abban az évben semmisítette meg a rakowi unitárius főiskolát oly okból, amely ürügy lehet, de elégséges ok nem egy nevelőintézet eltörlésére?
De mindezeknél sokkal erősebb bizonyíték ellene saját nyilatkozata. Közvetlenül a dési terminus előtt írja, hogy azokat az unitáriusokat, akik Jézust imádni nem akarják, „csak arra a rámára fogják vonni”, mint a zsidózókat.
A fejedelem meghagyta a püspöknek, hogy tartson zsinatot, s a hitcikkeket terjessze az 1638. évi (április 23.–május 10.) fehérvári országgyűlés elé. A püspök a zsinatot 1637. július 29-re Tordára összehívta. Az országgyűlés nem bocsátkozott tárgyalásába, hanem 17 tagú bizottságot választottak, mely július 1-én Désen üljön össze, ott az unitárius egyház mindkét töredékének képviselőit hallgassák ki, s a kontroverziát igazítsák el. De az országgyűlés ugyanezt a bizottságot utasította arra is, hogy a szombatosok ügyét tárgyalja le, s hozzon ítéletet. Július 3-án kezdődött a tárgyalás, s hosszú viták után 7-én a complanatióval befejeződött.
A complanatio elintézése után, július 8-án kezdte a törvényszék tárgyalni a zsidózók és istenkáromlók ügyét, kiket a complanatio kizárt az amnesztiából. Mindnyájan fejök, jószáguk elvesztésére ítéltettek. De a halálbüntetést csak egy esetben hajtották végre, a többit börtönbe hurcolták. Torockai Máté püspök fiát, János kolozsvári ötvöst, ki azt mondta Jézusról: „jőne csak a földre, a szöllőbe küldeném kapálni”, július 17-én megkövezték, „a feleségét is kiperengérezték a városból”.*
Rákóczi nem elégedett meg az elfogott vagy elítélt szombatosok megtérítésével, hanem bizottságot küldött ki, hogy bejárja a helységeket, a református vallásra térítse a szombatosokat, s akik áttérni nem akarnak, írják össze, hogy megindíthassák ellenök az eljárást. Ez a bizottság aztán szabadon garázdálkodott, olyanok ellen is eljárt, akikre csak ráfogta, hogy szombatos. Erőszak, fenyegetés vagy szép szó, csábítás és ígéretek következtek: katonai szolgálat alól való felmentés az igaz hitre térőknek. Ez az eljárás jelentékeny sikerrel és eredménnyel járt.
A periratok és a törvényszék következetesen különbséget tesz a kétféle vádlottak között. Zsidókon érti a voltaképpeni szombatosokat, káromlókon azokat, akik megvetőleg nyilatkoztak Jézusról. De a hatóságok s az egykorú tudósítások összezavarják a kettőt. Az unitáriust, ha nem fogadta el a Jézus istenségét és imádását, bár nem gyakorolt zsidó rítust, azért csak zsidózónak tekintették. A szombatost pedig, ki a zsidó vallást gyakorolta, bár egy árva szót sem beszélt Jézus ellen, szintén istenkáromlónak mondották. Tényleg lehetett valaki – mondja Kohn – Jézus igaz istenségének káromlója, anélkül hogy zsidózott volna; ilyenek voltak e korban a Dávid Ferenc tanaihoz ragaszkodó unitáriusok, s viszont aki buzgón gyakorolta a zsidó szertartásokat, azért vallásos tisztelettel lehetett Jézus iránt. Kohn felteszi a kérdést: a dési törvényszék elé került káromlók szombatosok voltak-e, vagy a szélsőségig menő unitáriusok? És felel rá: „A róluk szóló tudósítások az utóbbit sejtetik.”*
Rákóczi szombatosok és unitáriusok elleni eljárását különbözően ítélik meg. Kemény János kapzsisággal vádolja őt, aki azonban törvényes formákat keresett arra, hogy perbe foghassa azokat, akiknek jószágait áhította. Szilágyi Sándor azzal próbálja védelmezni ez önző, kapzsiságból eredő családi politika ellen, hogy abban az időben ez volt az egyetlen helyes politika, mert az ország véderejének tekintélyes részét a várak tették, s mennél több és erősebb vára volt a fejedelemnek, annál nagyobb volt az ország hadiereje.
Jakab Elek szerint ez a felfogás nem állhat meg, mert a birtokokat a fiskus részére foglalták ugyan, de a református fejedelmek református vallású uraknak adták örök birtokul. Péchit jószágvesztésre ítélték, s miután a fejedelem vallására tért, megint visszaadták. Sok református főúr gazdagodott meg ez alkalommal. Az unitárius papoknak a püspökkel együtt lakhelyükről más városba rendelése, más vallású papok és világiak „conventusa” elé állítása, régi vallási könyveiknek kérdés alá vétele, elkobzása, melyet már az 1638. évi április 23.–május 16-i gyulafehérvári országgyűlés elrendelt, mind azt mutatja, hogy a szombatosok ügye csak ürügy volt, az igazi cél: a szabadabb elvű irány megtörése.
Pokoly, aki pedig Rákóczi eljárását, amennyire csak teheti, mentegetni igyekszik, a szombatosok elleni eljárást „vallási üldözésnek” mondja. Az üldözést „egyenesen és tisztán a vallási szűkkeblűség és elfogultság rovására” írja. Törvényes alapon és jogi formák között erőszak követtetett a lelkiismereti szabadságon.
Az unitarizmus* ereje meg volt törve, a szombatosság – úgy látszott – végképp kiirtva. Geleji Katona az éppen ez időben írt Titkok titkában Isten jutalmát és áldását kéri Rákóczi fejére, hogy ezt a fenét kiirtá. De az öröm korai volt. A „megtérítettek” titokban tovább gyakorolták a szombatosságot. I. Rákóczi halála után merészebben kezdtek fellépni, s II. Rákóczi 1652-ben kemény rendeletet ad ki ellenük. Az ez idő tájt összeállított Approbata Constitutionis megújítják a rájuk kimondott vagyon és fővesztést. Apafi 1662-ben bizottságot küldött ki visszatérítésükre, de ennek szemébe mondták „nem az a gondja most őnagyságának, hogy religiót igazgasson”, s mikor az 1638-ban letett esküjökre hivatkoztak, az azóta felnőtt új nemzedék határozottan kijelentette: „mi meg nem esküdtünk sem egyszer, sem máskor”.
Apafi 1668-ban a besztercei januári országgyűlésen előterjesztette, hogy a judaizmus nemcsak nem szűnt meg, „hanem titkos színek alatt naponként gyarapodik”.
1935