A XV. és XVI. századokban keletkezett székely templomfreskók* között Szt. László* után a Margit-legenda fordul elő leggyakrabban. Gelence, Homoród-Szentmárton, Maros-Dálya azon helyek, hol a Margit-legenda ábrázolását sikerült a százados mészréteg alul kibontanom. Valószínűleg még megvan és megvolt több helyen is, de részint elromlott, részint még a mész alatt várja a feltámadást, mint például Fülében.
A gelencei templomhajó déli falán a Margit-legenda jelenetei királyi hölggyel kezdődnek és vértanúi halállal végződnek, jeléül annak, hogy a nem kodifikált magyar Margitot, IV. Béla király Nyulak szigeti apáca leányát a hagyomány egybeolvasztotta a szentté avatott és vértanúi halált halt ázsiai Margittal. Magyar Margit született 1242-ben Klisszában. Atyja, IV. Béla magyar király fogadást tett, hogy istennek szenteli és Veszprémbe, a Szt. Domokos-rendiek közé vitte. A leányka ötéves korában már fölvette az apácaruhát, és tízéves korában már az újonnan épült nyúlszigeti zárdában találjuk. Nagyon istenfélő és alázatos volt, minden nehéz munkát végzett, mint a többi apáca, sőt testének sanyargatását is kötelességei közé számította, s minden nagyobb ünnep előtt korbáccsal verette magát. Az Ottokár és Béla közötti viszály után a cseh Ottokár nőül kérte. Apja mindent elkövetett, hogy e házasságra rávegye. Béla nejével, Mária királynővel együtt elment a zárdába, s igyekeztek rábeszélni a férjhez menésre. Béla figyelmeztette gyermeki kötelességére, de Margit hajthatlan maradt, s azt mondta, hogy ami az isten törvényei ellen van, abban sem királyi apjának, sem királyné anyjának nem hajthat szavára. A Nyulak szigetén halt meg 1271. január 18-án. Margittal kapcsolatban több csuda emlékét őrizte meg a magyar nép, s bár V. István, Mátyás és III. Ferdinánd magyar királyok ismételve sürgették szentté avatását, az ünnepélyesen sosem történt meg, a magyar nép azért folyton mint egyik csodatevő szentjét tisztelte. Később XII. Gergely pápa búcsút engedett a sírjához zarándoklóknak, II. Pius pedig helyben hagyta tiszteletét. Gelencén négy jelenetben látjuk előadva a Margit-legendát. Az első jelenetben gót tető alatt koronás nő térdelve könyörög a Jézust ölében tartó Máriához. Mária fejéről vállaira nagy fehér kendő omlik alá, míg a térdelő szentfényes női alakot nagy, leomló szőke haj díszíti. A nyitott koronát egy abroncs felett három levélből alkotják, csakhogy a Máriáé kétszeres, mert az alsó levelek háta mögül még egy-egy levél nő ki. Mária mutatóujját felemelve beszélni látszik. A második jelenet közepén egy apáca melle előtt nyitott könyvet tart, melyet a koronás és szentfényes Margit is fog egy kezével, míg a másik keze mutató- és középujját rátéve esküdni látszik. Az apáca jobbján egy király és egy apród áll, Margit háta mögött pedig, a másik oldalon, egy kék palástos férfi meg egy nagy szakállas, könyvet tépő más férfialak, kinek fején hosszú nyújtványos vörös nemezkalapot észlelhetünk. Margiton oldalt felhasított szűk ujjas, hermelinprémes felsőt látunk; míg a kesztyűs kezű királyon és apródján galléros, bő ujjú felső takarja a karokra feszülő szűkebb ujjakat. Az apród fején kócsagtollas, felhajtott szélű süveg s jobb kezében földre támasztott heggyel nagy, egyenes kard. A király csípőjén öv, melyről valószínűleg tőr lógott alá. Mindkét alak ruhája a XVI. században még divatosan színre nézve felemás. A király egyik vállán a gallér vörös, és alatta a többi ruha övig kék, míg a másik váll gallérja kék, és az alatta következő ruha vörös. Övön alul a vörösre ismét kék következik. A Margit háta mögött levő férfialakon kék palást és piros alsó ruha van, míg a könyvet tépő pogány sárgás palástot visel. A szentírást tépő pogány és Margit kivételével minden alak felemelve tartja mutatóujját a beszéd jelzésére. E két jelenet ráillik a magyar Margitra, de nem az ázsiaira, aki nem volt királylány, noha királyi hatalommal bíró helytartó akarta magához nőül kényszeríteni. A következő két jelenet azonban már egészen az ázsiai Margit életéből van véve, mert csak ezt csukták börtönbe vonakodásáért, és később kínozva szögeket vertek mellébe, míg végre lefejezték. A magyar Margitot megillető korona azonban a következő jelenet szentjén is megvan, kit börtönében egy hegyes vaskalapos, vaskesztyűs, vasinges, hosszú egyenes kardú katona őriz, jobb oldalán hordva pajzsát is. A börtönt félköríves nyílású, kemenceforma építmény jelképezi. A következő jelenetben Margit félig meztelenre vetkőztetve, elöl összekötött kezekkel tűri keserű kínoztatását. Hóhérja egyik kezével a szűz mellén átfűzött zsineget rángatja, míg másik kezében valószínűleg a már leszakadt húsdarabokat tartja. A hóhértól balra a király és apródja elmosódott és nagyon megrongált alakjai látszanak. Minden bizonnyal volt még egy jelenet, de az már teljesen elromlott. A gelencei templom e képsorozata az utolsó restaurálás korából, 1573-ból való. Freskónk első jelenete Margit ájtatosságát és Máriának általa gyakorolt rendkívül tiszteletét adja. A másodikban pedig valószínűleg azon jelenetet, midőn királyi atyja rá akarja bírni a férjhez menésre. A nyitott szentírásra esküdve azért ábrázolta festőnk Margitot, hogy az atyja és az általa tett szent fogadást jelképezze. A könyvet tépő alak pedig a király akaratát jelképezné, aki ugyanis meg akarja szegni fogadását. A Szt. Margit-legenda számos jelenete elég épen maradt meg a mészréteg alatt Homoród-Szentmártonban, a jelenlegi unitárius templomban. A kibontott jelenetek azonban már teljesen csakis az antiochiai Margitra illenek. Itt már nincs a szűz fején korona, bár kínzója, Olybrius római vezér mindig koronásan ábrázoltatik. Azt hiszem azonban, hogy a két első jelenet itt is inkább a magyar Margitra vonatkozik. Az első jelenet két lovasa, mivel egy nagy, emeletes palotából látszanak távozni, nem-e a lányához siető magyar királyt vagy tán az apródját előre követül indító cseh királyt ábrázolja? A második jelenetben legalább, a trónon ülő király előtt valami eljegyzésforma történik, mert Margit ujjait úgy tartja, mintha gyűrűt húzna fel vagy le. Margit háta mögött itt is egy a gelencei könyvet tépő alakhoz hasonló férfi áll, kinek szakálla két hosszú ágban nyúlik le. A király kettéfésült szakálla és haja itt is mindig sárga, míg a kezét Margit vállára tevő férfié szürke, mint Gelencén a könyvet tépőé. A Szt. László-legenda pogány kunjai nagyobbára ilyen kiborotvált állúak, hosszú kétfelé álló pofaszakállal.
A kunokat szem előtt tartva nem vélek hát nagyot csalódni, ha a gelencei könyvet tépő alakot homoród-szentmártoni hasonmásával együtt pogánynak tartom. Az összes székelyföldi freskókban a keresztény vitézek sohasem viselnek ilyen pofaszakállt, hanem igenis a pogány kunok. – Homoród-Szentmártonban a Margit-legenda alakjai között a király mindig galléros, bő ujjú felsőt hord, mely alatt egy szűkebb alsó felöltő ujjai látszanak. Az első jelenetben király és apród tornanyeregben, tőrrel oldalukon, azonkívül a király kesztyűsen van festve, mint a második jelenetben is. A király fején mindvégig háromágú nyitott korona van. Királynak és apródnak, valamint a többi jelenetekben előforduló poroszlóknak hosszú vékony lábait hegyes orrú fekete saruk vagy egész fekete, megnyúlt orrú harisnyák fedik. Az apród csúcsosodó, elöl felhajtott szélű fövegje hátul nyakára nyúlik le. A föveg egy hason alakját látjuk a második jelenetben, a Margit háta mögött lévő férfin is, csakhogy itt a szél elöl-hátul fel van hajtva. Margit köpenyének bélése hermelin, a hermelinbélés a királyok ismertetőjele.
Tagadhatatlan, hogy e két első jelenet is ráilleszthető az antiochiai Margitra, mert a helytartó nőül akarta venni, s feljegyezték, hogy mielőtt kínoztatta volna, el is utazott Antiochiából, a tömlöcbe vetett szentnek gondolkodási időt engedendő. Ez elutazást jelenthetné az első jelenet, míg a második új sikertelen szerelmi ajánlatát ábrázolhatná, azonban, mint már mondám, sok hasonlóságot látok benne a gelencei koronás Margit jeleneteivel. A többi nyolc jelenet már csakis a vértanút állítja elénk, amint poroszlók metélik, hajánál fogva felkötve ostorozzák és vasfogókkal tépik. Majd újra tömlöcbe vetik, mialatt a király egy nyelvét kinyújtó, nagy fülű és ökörszarvú fekete bálvány előtt imádkozik. Majd látjuk a szűz győzelmét a sátán felett, amint egy nagy fülű, emberforma szörnyeteget korbácsol. A következő jelenetből, Margit tűzzel való kínoztatásából csak lángok és egy üst maradt fenn falképünkön. Végre térdelve fogadja a hóhér pallosát, mialatt lelkét egy imádkozó gyermek képében kis angyal egy lepedőben az égbe emeli. – Utolsó jelenetül a ravatal volt festve, de ebből igen csekély maradt fenn. A kiterített szűz lábánál egy térdelő és két álló alak, az egyik stólával nyakában alig felismerhetően. E képsor alakjainak ruházata első tekintetre elárulja a XV. század divatát, azért más biztosabb adat hiányában kénytelenek vagyunk festésének idejét ezzel beérni. Képsorunk felső szegélye, mely elválasztja a felette lévő Szt. László-legendától, félköríves frízt mutat, jeléül annak, hogy a román kor félköríves fríze hosszú időn át kedvelt volt hazánkban. Az alsó szegély nagy leveles szalagornamentje azonban eléggé gót hatásúnak mondható, valódi középkori barátornament. Még egy helyen sikerült a Margit-legendát felfedezhetnem, Maros-Dályán. Fájdalom, csak egy jelenetet volt szerencsém kibonthatni, amely azonnal be is meszeltetett, hogy csonka alakjaival ne botránkoztassa a híveket. E jelenetben úgy látszik, a teljesen vasba öltözött vitézek Margitot már végső útjára, a vesztőhelyre kísérik. A hátrahagyott börtön boltíve a háttérben felismerhető. Az első vasas vitéz jobb kezében egy pálcát felemelve maga előtt tart, míg balja, hasonlóan a többi fegyveresekhez, egyenes kardja markolatán nyugszik. E jelenet egy függöny háta megett látszik történni, mintha csak a félrevont függöny háta megül jönnének elő az alakok. A függöny előtt egy oszlop két oldalán két imádkozó, szentfényes nő és közepén a felfeszített Jézus látszik lebegni. E három alak talán a Margit biztató látománya, mi erőt kölcsönözött neki a vértanúhalál elviselésére, vagy talán lelkének üdvözítőjéhez való emelkedését jelenthetné, ki kesergő szűz anyjával keresztfán fogadja? Mivel a leírt fegyveres kíséret és a függöny alatt megszámlálhatlan fejek sokasága látszik, hol öreg és ifjú, papok és koronás fők, férfi úgy, mint nő, sőt hármas koronájával még a római pápa is összetett kézzel könyörög, azt hiszem, az egész jelenet röviden Margit megdicsőülésének nevezhető. A Margit közbenjárásáért könyörgők serege valóban megszámlálhatlan, pedig nem sikerült csak egy részének feltakarása, mert a mész rendkívül erősen tapad a festésre, úgyhogy az alakok csak nagyon megrongálva fejthetők ki. Kelet felé a képet reneszánsz festett párkány szegélyezi, míg lefelé az alakok alatt itt is, mint Homoród-Szentmártonban s egyéb székelyföldi templomokban, a kép alján felaggatott terítők festett redőzetei élénkítik a falat. A maros-dályai templom szentélyének csúcsíves boltívein az átmenetkor ornamentációját találjuk. Növényi ékítmények közé szőtt kitűnő, dekoratív kezelt alakokkal, arzénzöld színben sárga és sötétvörös alapon. Úgy tapasztaltam, hogy a Székelyföldön csak a XVI. század felé lép fel az arzénzöld szín. Ez okon, de kivált a harcosok teljes vasöltözetét meg a reneszánsz párkányt s egyéb ornamentális részeket tekintve, azt hiszem, nem csalódom, ha képünk festésének idejét a XVI. század elejére teszem. Hogy e templom festett Margit-legendájában történik-e a gelenceihez hasonló vonatkozás a magyar Margitra, azt nem ítélhettem meg, az első jelenetek mind ez ideig még mész alatt maradván. Ez utolsó jelenet csakis az antiochiaira vonatkozik.
Szt. Lászlón és Margiton kívül a nemzeti szentekhez számíthatjuk még Szt. Kálmán vértanút is, ki Stokeraunál, Ausztriában 1012-ben a nép által kémnek tartatván felakasztatott. Igaz, hogy Kálmán skót eredetű volt, és Jeruzsálembe zarándoklása közben érte el nem messze a magyar határtól végzete, tehát nemcsak hogy nem itt született, de még nem is nálunk halt meg; őseink ezért mégis mint nemzeti szentet tisztelték, bizonnyal azért, mert halálát a legnagyobb valószínűséggel magyarok okozták. A gelencei templomképen legalább magyar pörge kalapos alakok veszik körül kötélen lógó testét. Azonkívül aligha össze nem kötötték őseink a magyar királyi házzal vérrokon skót Szt. Margittal Kálmán történetét, noha a skóciai királynő csak 1046-ban született. E következtetést megengedi a gelencei templom nyugati végének alsó sor festménye, ahol a ravatalon fekvő Szt. Kálmánt királyi alakok veszik körül, és sírva ráboruló édesanyja fejét a dicskör övezi. Nagyon valószínű, hogy eleink a hagyománynak nemcsak fenntartották azon részét, hogy Szt. Kálmánt magyarok akasztották fel, de az anakronizmus dacára, Szt. Margittól eredettnek állítván, igyekeztek magyar származásúnak is feltüntetni.
A gelencei Kálmán-legenda sok tekintetben elüt a templom többi festményeitől. Sem az északi fal Szt. László-legendáján, sem az alatta előadott Jézus életén, sem a déli fal Margit-legendáján nincsenek a jelenetek válaszvonallal elkülönítve, mint a Szt. Kálmán és Szt. Jakab felírásos képsoron. Ornamentális részeit tekintve akár a XIV. századba tegyük festésének korát, annyival is inkább, mert a templom összes képei között a legrégibbnek ez látszik. Már a festésnek alapul szolgáló fal is másként van előkészítve, mint a templom többi freskói, hol egyenest a homokos vakolatra vannak a képek festve. Kálmánnál előbb vékony mész- vagy gipszréteggel húzták be a vakolatot, s csak arra festették a képeket, mint a sepsibesenyői+ templom alsó képsorán. Úgy látszik, a festő előbb vörös festékkel, szabad kézzel rajzolta fel az alakokat, s csak azután színezte ki a nagyjából odavetett kontúrt. A harmadik jelenet női alakjának ruhája megegyezik a déli fal XVI. századi Margitjáéval, továbbá a második jelenet Szt. Jakab felírású alak fején is igen szép élénkzöld színű kalap van. A zöld szín a székely freskókban csak a XVI. században lép fel. – Az általam felfejtett székelyföldi freskók között e képsor van legjobban rajzolva. Az arányos tagokkal bíró alakoknak legtöbbször nagyon egyéni arca és nagy gonddal rajzolt csigavonalos haja meg szakálla van. Annyi bizonyos, hogy freskónk, festetett légyen bár a XV. század végén, egészen más kezekre vall, mint a többi, meglehetősen gyarló kivitelű székely freskók.
Az első jelenet, úgy látszik a felírás szerint, Szt. Jakabról szól egy szentfényes nővel és egy kakast tartó pörge kalapos magyarral, köztük még egy harmadik férfialak. A második jelenetben egy angyal ostyát nyújt a mennyezetről hátrakötött kezekkel lelógó, szürke zarándokruhás felakasztott Kálmánnak, mellette zöld szélű pörge kalapban Szt. Jakab és egy másik kalapos magyar. Hogyan került egybe Szt. Jakab Kálmánnal, nem tudom megmagyarázni, mert forrásaink felette keveset tudnak a skót Kálmánról. A harmadik jelenet karcsú női alakja alighanem a mártírkoszorút nyújtja a zarándok Kálmánnak, ámbár a jelenetből kevés maradván fönn, nem lehet határozottan még ezt sem következtetni, annyival inkább, mivel a zsemlyesárga kis koszorúnak nagyon sóspereckinézése van. A nő pártája nagyon rokon a magyar pörge kalappal.
A két utolsó jelenet alatt, mint már említém, Kálmán a ravatalon nyugszik. Kár, hogy a körülötte levő bíborpalástos álló és ülő alakoknak válla és feje hiányzik. Ez alakok kezeiket mellük előtt áldólag felemelve kifelé fordítják.
Henrik őrgróf Kálmán holttestét 1015-ben Melkbe vitette. Képünk valószínűleg ezt a jelenetet ábrázolja.
A sepsikilyéni+ unitárius templomban egy kosárt vivő szentfényes alakban magyar Szt. Erzsébetet vélem láthatni, noha arca felette gyermekes. Szt. Erzsébet húszéves korában már özvegy volt, az alamizsnául szánt eledel pedig a kosárban még férje életében változott rózsává.
Szt. Erzsébet inkább oltárképeken, mint freskókban örökíttetett meg. A csíksomlyói plébániatemplomban hányódott egy nagy szárnyas oltár, középképén a Szűzanya, oldalán Péter és Pál apostolokkal. Ez oltár megmaradt egyik szárnyának két külső képe Szt. Imre herceg és a rózsás kosárt vivő Szt. Erzsébet. Van még Csík-Csatószegen is egy szárnyasoltár-maradvány, melynek külső képei nyolc női szentet ábrázolnak, köztük az itt bemutatott csíksomlyóival csaknem teljesen egyező Szt. Erzsébetet is.
A csíksomlyói oltártöredék Szt. Imre hercege a XV. század divata szerint van öltözve. Az oltár egyéb fennmaradt részletei olasz reneszánszra vallanak. Az oltár alsó részén a feltámadó üdvözítő s a sarkokban egy régi székely címer és az egyesített magyar–cseh címerek láthatók.
A minden templomban meglevő Szt. Lászlón kívül Szt. Margitot, Szt. Kálmánt és Szt. Istvánt találjuk a székely freskókban: azonkívül szűz Szt. Imre herceget és magyar Szt. Erzsébetet még oltárképeken, bár az utóbbi falfestményben is előjön.
1886