I. felvonás
NYOMORÓCZY GÁSPÁR.
Emerenczia, hogyan is juthatott eszedbe bált adni ma, mikor a hónap vége van, váltóm pedig lejár?
EMERENCZIA.
Ha váltód lejár is, nem kell, hogy mi is lejárjuk magunkat. Különben neked is igen rosszul áll a Lejár király szerepe. Ne őrjöngj hát angyalom… De csitt, megyek: fogadom a vendégeket.
MATHILD.
Ah a gróf!
BRUNHILD, KLOTILD, BATILD, EMMA, GEMMA.
Ah a tanácsosék!
(Kilenczághy, Vevényi és neje belépnek )
EMERENCZIA, MATHILD, BRUNHILD, BATILD, KLOTILD, EMMA, GEMMA.
Isten hozta!
VEVÉNYI.
Hölgyeim és uraim! Az állatvédelem és postaügy két oly társadalmi probléma, mely bő megfontolást igényel…
LUDMILLA.
(megcsípi.)Hagyd el már az unalmas dikciót, betéve tudom.
VEVÉNYI.
Milla! – te nem vagy rám méltó.
EMERENCZIA
(mély sóhajjal.)Óh!
KOPLAVECZ
(belép, tapogatózik s fellöki Vevényit.)Bocsánat, hol a zongora, a zongora?
NYOMORÓCZY GÁSPÁR.
(kínos nyögéssel.)Jaj nekem, nincs egy garasom! Ó a rang, ó a szegénység!
TÓDOR.
– három számot tettem a lutriba, ha kijön…
KÓLIKA.
Hogyne jönne ki – én álmodtam őket.
EMERENCZIA.
Hallgassatok az istenért! – nem látjátok, hogy a gróf rajong Mathildért? Ő grófné lesz – igen, – újra fölkél a Nyomoróczy család napja.
KILENCZÁGHY.
(Mathildhoz gyöngéden.)Igen, az öné, csupán az öné, a sors ádáz csapásai között is.
MATHILD.
(szenvedéllyel.)E hivalkodást, mit itt lát, megvetem, – ön férfi, – ön ért engem! – (Közönnyel.) Nos hát, a tánchoz!
FRANGEPÁNY MÓR.
(berohan; kiabálva.)Gewalt! Ez disznóság! Szép egy főispán! Hol a péndzem, a péndzemet akarom!
NYOMORÓCZY.
(ökleit fejére nyomva.)Jaj, jaj! (Kirohan a folyosóra s ott főbelövi magát.)
MIND.
Egy durranás… mi ez? (Rövid néma szünet.)
SÍRÁSÓ.
(bejön. Emerencziához súgva.)Asszonyom, férje agyonlövé magát.
EMERENCZIA.
(hevesen.)Hallgasson! (A társasághoz.) Semmi, csak a pezsgőket bontják a szomszéd szobában. Frangepány úr szerencséltessen bennünket. (Félre a leányokhoz.) Fogjátok körül.
KLOTILD, EMMA, BRUNHILD, BATILD, GEMMA.
Kedves Frangepány úr!
FRANGEPÁNY.
(félre.)Csinos portékák.
EMERENCZIA.
Meg vagyunk mentve. A Nyomoróczy család napja újra fölkelőben van.
II. felvonás
KÓLIKA.
Gaz vagyok, de becsületes. Ültem 10 évig Illaván, de az erény előtt ajtóm nyitva áll. Havi 45 forint mellett többet nem tehetek. (Ágyára ül és éhezik.)
MATHILD.
(berohan.)Mentsen meg uram saját anyám elől. Ő el akar adni Frangepánynak, e nyomorultnak! (Zokog.)
KÓLIKA.
Szegény gyermek. (Könnyezik.)
TÓDOR.
(belép s észreveszi Mathildot.)Hah, gaz álbarát! Beloptad magad családunkba, hogy elrabold nővéremet? Ezért meghalsz. Holnap verekszünk.
KILENCZÁGHY.
(benyit s közbevág.)Nem úgy uram, e nőhöz nekem van jogom! Én ölöm meg a csábítót. (Komoran néz.)
MATHILD.
(kétségbeesetten.)Iszonytató félreértés! Mily boldogtalan vagyok. (Lerogyik.)
KÓLIKA.
(keserűen.)Ezért legyen valaki havi 45 forint mellett gaz és becsületes!
III. felvonás
EMERENCZIA.
(kezeit tördelve.)Szerencsétlen Mathild! Ő itt hagyott, azt hivén, hogy őt szántam Frangepánynak, pedig ő, ha meghallgatta volna szavaim, megérthette volna, hogy Kilenczághy grófé lehet csupán. Frangepánynak titeket szántalak.
KLOTILD, BRUNHILD, BATILD, EMMA, GEMMA.
sohasem leszünk azé a nyomorulté – soha! (elhagyják az anyai házat.)
EMERENCZIA.
Ó én boldogtalan anya! Hét leányom közül csak ez az egy nem hagyott el, a kis Yelma, – ez is csak azért, mert nem tud még járni.
YELMA.
(bőg.)
EMERENCZIA.
Mért sír úgy e leány? Rosszat sejtek. Sírásó úr, jó hogy jön. (Sírásó belép.) Vizsgálja meg kérem egyetlen megmaradt reményemet.
SÍRÁSÓ
(a vizsgálat után komoran.)Asszonyom, legyen a legrosszabbra elkészülve… ön öreganyának érzi magát!
EMERENCZIA.
Hah! És éppen mikor már azt hittem, hogy fölkel a Nyomoróczy család napja. (Elájul.)
SÍRÁSÓ
Segítség! Ki megy el ecetért?
IV. felvonás
KÓLIKA.
Gaz és becsületes… Havi 45 forint… És minden Nyomoróczy leány itt van a nyakamon, kivéve Yelmát. Pedig őt szeretem szívem egész lángjával. Ő titkon nőm és most saját sógoraim gyilkos fegyverei oltsák ki életem. Ez keserű! (Szemét törli.)
TÓDOR.
(befut.)A számaid kijöttek… ternót* csináltam!… Ezért megbocsátok neked. (Kólika nyakába borul.)
EMERENCZIA.
(bánatosan belép.)Leányaim! Én nem akarom szíveteket megtörni. Mathild légy a grófé… tudom, imádod őt.
KILENCZÁGHY.
(belép.)Mindent hallék! Bocsánat Mathildom. Légy nőm. (Mathild nyakába borul.)
FRANGEPÁNY.
(berohan.)Nő? Hát azt elfeledik, hogy nekem adósok?
TÓDOR.
(szemébe vágja a pénzt, pofonüti és kidobja.)Ne! (Frangepány ráesik Koplaveczre, ki éppen arra jár és panaszkodik neki, hogy ötszöri zongora hangolásért adósai neki a Nyomoróczyék.)
VEVÉNYI.
(beront.)Hölgyeim és uraim! Az állatvédelem és postaügy két társadalmi probléma, mely bő megfontolást igényel. Mert mindég ezt mondtam, Ludmilla elvált tőlem s én szabad vagyok. Emerenczia, kezéért esedezem.
EMERENCZIA.
(nyújtja neki.)Íme!
KÓLIKA.
Asszonyom, gaz vagyok, de becsületes. Bevallom, hogy ön nőmnek anyja és én apja vagyok annak, ki az ön unokája szándékozik lenni!
EMERENCZIA.
Ah! A Nyomoróczyak napja újra fölkel:
KLOTILD, BRUNHILD, BATILD, EMMA, GEMMA.
Napunk fölkel!
