Egy jegesmedve bőrén elterülve csibukozott gróf Eszmehony Gontran, a főispány. Feje a medve fején nyugodott – észak és kelet érintkezések. Arannyal tauschírozott+ csibukjának cserepéből seraglio dohány illatos füstje rebbent fel a fölep+ stuccojának füzéreihez.
Dohánya szénparázstól, feje a haza s a vármegye boldogulásának izzó gondolatjától égett.
Csöngetett.
Huszárja lépett be. Nyalka fiú, de tekintetében valami különös van.
– Pali! (Mily végzetes név!!!) Pali! A grófné hol van?
– Tegnapelőtt Pestre utazott.
(Íme, ily viszony állt fönn férj és nő között!)
– S a kis gróf? kérdé aggódó atyai kifejezéssel nemes arcán.
– Hisz méltóztatik kegyesen tudni, hogy tavaly óta Wiener-Neustadtban, a katonai akadémián apródi tanfolyamon van.
(Az olvasónak fel fog tűnni, míly művelten fejezi ki magát e különben sárbogárdi paraszt fiú, hol a gróf nagybirtokos volt.)
– Vagy úgy, mondá szórakozottan a főispány. S lányom, Elza grófnő?
– A méltóságos úr parancsolatjából férjhez ment Kékhavy Tiborc báróhoz.
– Igaz, igaz, mondá a gróf homlokára emelve izgatott kezét. Jól van, mehetsz… Pali!… kiálta utána.
– Méltóságos uram!…
– Van-é valami olvasnivaló könyved? Oly egyedül vagyok!! …
(Pali arcán vigyorgó mosoly cikázott végig.)
– Én csak Spanga dalait* és Gaboriaut* szoktam olvasni, felelé alattomos hunyorgással, mialatt az övébe rejtett hosszú konyhakéssel játszott görcsösen. Hisz méltóságodnak oly válogatott könyvtára van!… veté utána derülten, mialatt alsó ajka vonaglott. A főispány nem vette észre.
– Jó, jó felelé nyájasan a büszke főúr; tudod a cukros sütemény után jólesik a házi kenyér. Hozd be!
Pali nesztelenül kisuhant a portièren,+ melynek bársony szárnyai jóslatos suhogással csapódtak össze.
Pali belépett a késsel. Szemében ezer gyilok szökellt.
– Gyújtsd meg a lámpát!!… parancsolá a főispány, mitsem gyanítva, a medvét pedig vidd ki s hintsd be féregporral. Kényelmetlenül érzém magam ma rajt.
A gróf aztán egy barnamedve bőrén nyúlt el, melyet maga lövött december 6-án a munkácsi erdőkben, s elkezdett olvasni.
Spanga dalain mulatott. Nevetségesnek találta. (Rossz rímei vannak!!) De Gaboriaut mohón olvasá. Képzelme felizgult rajt. A tapasztaltakhoz hozzáadván a látottakat, sajátságos rezdüléseket érzett. A szobában mély csend. Kint egy kései ittas elhaló szitkozódásai hallatszottak. Aztán semmi. Soká, nagyon soká olvasott.
Egyszerre egy mély nyöszörgés. A gróf megdöbbenve szökken könyökére. Vesta, az ő vadászebe vala, aki néha összecsattogtatá a szoba félhomályában rémesen felcsillogó fogait:
Csengetett.
Zajtalanul, mint egy alvó gonosztevő gondolata, illant be a szolga, aki félig nyitott szájjal s elfojtott lélegzettel állt ott.
– A Vestát is vidd ki s azt is jól behintsd a féregporral, parancsolá a kitűnő hazafi, de boldogtalan férj.
A pendule+ II-et kongott.
Hirtelen, mint a villám, az inas a gróf nemes keblének ugrott. Kése vakítóan villogott a veilleuse+ fényében.
– A pénztár kulcsait!!! … hörgé…
A főispány megdermedve nézett támadója sanda szemei közé.
Ebben a pillanatban a hű Vesta torkon ragadá a Gaboriau és Spanga Pál dalainak olvasásától megmételyezett hűtlen cselédet. Iszonyú dulakodás támadt. A barnamedve bőre el lett taposva s feldűlt ezer csecsebecséivel az étagère.+ A grófnak végre sikerült – atléta termetű volt – leteperni a gazt, akit a lebocsátott portière zsinórjával kötözött meg, rászegezvén forgópisztolyát a nyomorultra.
Így ült hosszú ideig. A nagy ablakok storejain+ át derengett a hajnali fény… s ugyane pillanatban egy hintó robogva gördült be a vármegyeház kapujába.
A következő pillanatban a grófné repült be az ajtón.
– Te így? rebegé, s az atléta férj karjaiba hanyatlott félig ájultan. Látod, mondá felocsúdva, látod Gontran… a rossz regények!
– Majd jobbakat írsz te, úgy-é imádottam? mondá a kiengesztelődött férj, boldogan zárva karjaiba a grófnét, mialatt a vármegye hajdúi kicipelték a rút gonosztevőt.
E pillanatban egész dicsében kelt fel a nap.
