Nagy Miklóssal és Szilágyi Sándorral megnéztük a virágokat, s aztán a meredek várkerti úton ballagtunk visszafelé. Ahol a szőlők már elkezdődnek, mi is találkoztunk egy gyulakeszi gazdaemberrel.
Nagy Miklósnak volt ez nagy gyönyörűségére.
Az ember neve Farkas József volt. Mikor közel értünk hozzá, megállt, s jól megnézett bennünket. Azután kalapját megemelve tisztességgel köszönt.
– Honnan jönnek az urak?
– A várból. Azt néztük meg.
– Ha meg nem bántanám szómmal, hova valók az urak?
Nagy Miklós felelt.
– Erdélyországiak.
– No az isten áldja meg az urakat, hogy ezt a mi országunkat is meglátogatták.
Nagy Miklós szólt újra.
– Ismeri-e Erdélyországot?
– Jártam is benne. Honvéd koromban, 1848-ban voltam Nagyváradon.
Nagy Miklós szeme csillogott az örömtől. Hozzám fordult.
– Lásd, ez a jóember még ismeri a régi erdélyi geografiát.
Éppen követválasztás volt. A tapolcai kerületben is két párt állott egymással szemben. Én Farkas József uram politikai nézetét akartam ismerni.
– Hány jelöltjük van?
– Kettő. Az egyik jobboldali: Kerkapoly Károly. A másik baloldali: Hegedűs Sándor.
– Hát kelmed micsoda párti?
– Én baloldali vagyok.
– Ekképpen hát Hegedűsre szavaz.
– Nem én. Meghallgattam mind a kettőt. Hegedűs úrnak jó szava van, nagyon kedvemre beszélt. De ő olyan incifinci fiatalember, a másik pedig, az a Kerkapoly már idősebb ember, miniszter is volt, sokat forgolódott az ország dolgaiban, hát az bizonyosan jobban tudja, jobban érti az ország dolgát. Én csak arra szavazok.
Elbámultunk ezen az észjáráson. Bölcsesség-e, bolondság-e ez az észjárás: vitatkozzatok fölötte. Bizonyos, hogy új, érdekes s megfontolásra méltó.
Nagy Miklós szépirodalmi szerkesztő, Szilágyi Sándor történetíró: tehát egyik se törődik sokat a politikával. De azért ezen túl Farkas uram politikai bölcsessége fölött elmélkedtünk egy darabig.
Ki választ a divatos gyakorlat szerint? A tömeg.
Mi dolgozik a tömeg lelkében, midőn választásra érlelődik az a lélek?
Vagy jelszó, vagy szenvedély. De a jelszót is, a szenvedélyt is elvnek mondják.
Minden kornak és minden tömegnek két elve van, valamint két szarva az ökörnek s két füle a nyúlnak. Ahány elv: annyi párt.
A tömeg tehát nem egyén szerint választ, hanem párt szerint. Vagy jobboldalit választ, vagy baloldalit. Vagy kormánypártit, vagy ellenzékit. Így tanítják, erre izgatják, így vezetik.
De hát okosság ez?
A gyulakeszi paraszt azt mondja: nem okosság. Ő is párthoz tartozik ugyan, erős is a meggyőződése, de már, amikor törvényhozót kell választani, nem arra néz, hogy egyik-másik jelölt milyen párti, hanem arra néz, hogy ő kit tart alkalmas embernek, melyiket tartja alkalmasabbnak, képesebbnek. Amelyik az ő parasztesze szerint jobban megfelel az ország dolgának: ő arra szavaz.
Furcsa ez a parasztész.
Volt harminc év előtt egy képviselő: Kuhinka István. Többször választották meg, mindig ellenjelölt nélkül. Egyik választásnál megint csak maga volt a jelölt. Parasztküldöttség megy hozzá. A szónok azt mondja neki:
– Nagyságos uram, megint választunk, de nagyságos uram, megint csak maga a jelölt egyedül. Tessék nekünk megmondani, hogy választhassunk mi egyből?
Egyből bizony nem lehet választani. Legalább két ember kell ahhoz, hogy választani lehessen.
Erre valók a pártok.
De a gyulakeszi paraszt sejti, hogy a törvényt nem a pártok, hanem egyes emberek alkotják, s az országot se a pártok, hanem egyes emberek kormányozzák. Azt meg már nemcsak sejti, hanem igen jól tudja is, hogy a derék ember akármilyen párti, jobb törvényt hoz, és jobban kormányoz, mint a nem derék ember, legyen ez, bár akármilyen párti.
De hát hogy készülnek a pártok?
Erre a kérdésre a paraszt nem tud, az államférfi pedig nem akar megfelelni.
Nagy korszak nagy pártokat, hitvány korszak hitvány pártokat szül. Beszéljünk a hitvány korszakokról. A legtöbb nemzedék csak ilyeneket ismer. Nagy korszakot kevés nemzedék tud alkotni.
Akad erős akaratú ember. Nagy dicsvágya vagy önző célja van. Pénzt, asszonyt vagy bosszút akar.
Párt nélkül célját nem érheti. A királynak mindig van pártja, oda akadály nélkül csatlakozhatik. Csatlakozik is a legtöbb.
Néha azonban ez a párt neki nem alkalmas. Minden hely betöltve, minden asszony lefoglalva, minden pénz ostrom alatt.
De pártjának mégis kell lenni. Aki emelje, aki dicsérje, aki tőle várjon, tőle reméljen.
Kikeres tehát magának egy elvet. Van a lexikonokban elég. Jó vagy rossz az az elv: nem kérdés. Okos ember nem válogat. A tömeg se válogat. A rablás is dicső elv, ha alkalmas pártja van. A királyok elve rendszerint rablás és gyilkolás, csak hamis néven hirdetik. A királyok azért mégis dicsők és szentek, fölségesek és kegyelmesek, mert pártjuk így hirdeti.
Egy elv: akármilyen. Egy zászló: üde színek, s rajta az elv. Férfiak, kik összeszövetkeznek. Hírlap, mely hazudik és harsog. Készen a politikai párt.
Az elvre nemcsak azért van szükség. Hanem azért is, hogy legyen mit áruba bocsátani. Egy átvezetett pártért, egy elárult elvért sokat adnak a vezéreknek. Gyakran dicsőség is az árulás. A történet ráfogja az elvnek árusára, hogy bölcs ember, mert öntudatosan fölismerte a viszonyok változását, az ország életbevágó szükségeit.
S mindig ez az eset, ha a vezért egész tábora követi az árulásban. Akkor a vezér is bölcs és dicső, s a pártja is az. Akkor az lesz az áruló, aki híven, becsülettel, de elszigetelten megmarad elve és meggyőződése mellett.
Ilyen a hitvány korszak alkotmánya.
Él-e még kend, Farkas József?
Ha meghalt kend: azt is jól tette kend. A kend két jelöltje ugyan egyaránt derék ember volt, noha mind a kettő miniszter volt, de azért kendnek mégis igaza volt, amikor nem a pártot nézte, hanem az embert. Ha sokáig élt volna kend, de sok gazembert látott volna kend a hű pártember dicsőségének hamis leple alatt!
De azért ne adja kend át fejét a búsulásnak. Kend okos ember, s azért meg kell nyugodnia a világ rendjében.
Így beszélgettünk hármacskán. Abban mégis egyetértettünk, hogy a hitvány korszaknak is éppannyi nagy és jó embere van, mint a nagy korszaknak, csakhogy abban a nagy és jó emberek alusznak vagy félrehúzódnak.
Odaértünk a nyitott pince elé. Még nem láttuk, ki van a pincében, de Gyulai Pál úr hangját már meghallottuk. Az ő hangja az emberek feje tetején járt. Jókedve volt.
Betértünk. Mi is megittuk a vendéglátó gazda pár pohár borát, s azután ünnepélyesen elbúcsúztunk tőle. Meghívtuk, hogy ha valamikor útja isten segítségével Budapestre vezeti: ő is meglátogasson minket.
Napnyugta után értünk badacsonyi tanyánkra.