A hit, a szeretet és a hűség dokumentuma – mondja Bozóky Éva, Donáth Ferenc özvegye legújabb könyvéről, amely szól az ifjú népi kollégista lány és a földosztó szakember-politikus börtönről börtönre átívelő szerelméről, a hitről, ahogy az evangélikus teológusnő a krisztusi szeretetet összekapcsolja szocialista világképével. A szerzővel a ZORD IDŐK NYOMÁBAN című életrajzi írásáról beszélgettünk.
– Írja, hogy Donáth Ferenc – akibe sok kollégista lány „szerelmes” volt – voltaképpen egy szemvillanással választotta ki önt közülük. Ő már „fontos ember” volt, aki, bár imádta ifjú feleségét, de nem vonta be munkájába. Nem volt féltékeny a pártra?
– Dehogynem! Ami a legfurcsább volt, hogy ha kérdezgettem, mindig a „pártfegyelemre” hivatkozva hárított el. Ez nekem idegen volt, mert az egész családom arra predesztinált: legyek autonóm! Ő meg érzékeltette: nem teljesen szabad ember. Ez fájt. Igazán akkor riadtam meg, amikor az FM-ből a pártközpontba került. „Azért visznek, hogy szem előtt legyek” – mondta.
– Minek szólt a bizalmatlanság?
– A kommunisták távolságtartással viseltettek a Márciusi Front megmaradt képviselőivel szemben, ehhez jött még Feri parasztpárti vonzódása meg az MKP belső vitái.
– 1951 februárjának egy rideg napján nem jött többé haza, majd néhány nap múlva letartóztatták önt, sőt a szüleit is.
– Koncepciójuk szerint katonatiszt apám Feri „titkait” átadta az amerikaiaknak. Majd a képtelen váddal felhagytak, mert Feri mindent magára vállalt.
– De miért?
– Nagyon megkínozták, ráadásul az elsőszülött pici fiunkat, Matyit „eltüntették”. Én Kistarcsára kerültem, évekig voltam magánzárkában.
– Megbocsátott?
– Szeretnék megbocsátani – a bosszú idegen tőlem –, mert komolyan veszem a hitemet. De nagyon nehéz.
– Mit csinált 1956 elején Donáth Ferenc?
– Szervezkedett, mint mindig. Erről elég sokat tudtam, azt akartam, hogy végre ne úgy essek bele, mint Pilátus a credóba.
– Eljön 1956. október 23. Donáth is, könyvtárigazgató főnöke is – tekintettel újabb, előrehaladott terhességére – szigorúan megtiltja, hogy elmenjen a tüntetésre. De hiába!
– Ezen ugye nem csodálkozik?
– A forradalom napjai alatt nem sokat látta a férjét, csupán november 4-ére virradó éjszaka kapott üzenetet: jön a családért, mennek a jugoszláv követségre. Majd jöttek a romániai évek. Snagovban a Donáth családot együtt hagyták. Férje akkor mondta el önnek a forradalom történetét, amit gyorsírással rögzített, s a harmadik fiuk pólyájába rejtett el, de elkobozták. Mi maradt belőle?
– Szerencsére minden. Egy kitűnő gyorsíró vissza tudta olvasni a lejegyzett szöveget, s ez is bekerült A Márciusi Fronttól Monorig címet viselő posztumusz könyvbe. Ez 1992-ben jelent meg.
– Donáthot 1957-ben letartóztatták, majd másfél évig semmit sem tudott róla. A Nagy Imre-perről és a kivégzésekről úgy szerzett tudomást, hogy őreik összehívták a Snagovban fogva tartott családokat, és Újhelyi Szilárdot arra késztették, hogy a Népszabadságból ismertesse az ítéleteket. Mit érzett?
– Hihetetlen fájdalmat a kivégzettekért és hihetetlen felszabadulást, hogy Feri „csak” 12 évet kapott.
– Donáth 1960-ban szabadult. Megfogadta: többé nem politizál! De persze nem tartotta meg.
– Ez alkati dolog, ma politológusoknak nevezik azokat, akik egész életüket a politika tanulmányozásának szentelik. Feri passzív szerepében is aktív maradt.
– 1968-at hogyan fogadta?
– Kádár háromszor is kérte, lépjen be a pártba, vegyen részt a konszolidációban. Ezt elutasította. De az 1968-as gazdasági reform nagyon érdekelte. Ismét csalódott, látta a visszarendeződést, főként a tsz-összevonások keserítették el.
– Donáth Ferenc volt-lett a demokratikus ellenzék vezéralakja, a nagy összebékítő a népi és az urbánus ellenzéki törekvések között.
– A félillegális szerepből akkor lépett ki, amikor szolidaritást vállalt a Charta 77 aláíróival, majd 1979-ben a Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottságának elnöke lett. Ő szervezte a demokratikus ellenzék zászlóbontásának tekinthető '85-ös monori találkozót is.
– Gondolja, ha megérhette volna a rendszerváltást, akkor most visszaigazolva látná törekvéseit?
– Azt hiszem, elégedetlen lenne a mai pártoskodással. Nem a többpártrendszerrel, hanem ahogy ideológiai szekértáborok alakulnak ki a különböző nézetű, kulturális indíttatású értelmiségi csoportok között. Ő a rendszer átalakítását nem parlamentáris úton, hanem a közvetlen demokráciával gondolta el. Ebben az értelemben az '56-os önigazgatás modernizálását és a nemzeti összefogást szorgalmazta.
– Beszéljünk a szűkebb családról. A legnagyobb fiúról esett szó. A legkisebb kardiológus. A középső – Donáth László – evangélikus lelkész és egyben szocialista képviselő. Mit szólt az ateista Donáth Ferenc ahhoz, hogy középső fia lelkészi pályát választ?
– Örült neki. Részint mert világéletében türelmes ember volt, s úgy gondolta: a hit részben lelkialkat kérdése s minden ember belső magánügye. Azonkívül mindig aggódott is egy kicsit Laciért, akiben az ökumenikus egyházfelfogás és a türelem mellett egy igazi anarchista-forradalmár lelke is lakozik.
– Ön nagyszülői ágon papcsaládból származik. Mindig is hívő volt?
– Igen. Persze ez az érzés fiatal korban talán nem olyan domináns, mint érettebb korban. Ötvenéves voltam, amikor elvégeztem az evangélikus teológiát – ugyanis ekkor engedélyezték. A levelező hallgatókat nem szentelik fel, csak kibocsátják szolgálatra. Ez azt jelenti, hogy mi nem lehetünk parókus lelkészek, csak segítők. Én elsősorban Lacinak segítettem.
– Politikáról is beszélt?
– Nem. Szerintem a lelkész ne vegyen részt az aktuális politikai kérdésekben. Ez nagy vita köztem és Laci fiam között.
– Miért? A lelkésznek is lehet – politikai értelemben – elköteleződése.
– Igen, de ez az ő magánügye. Lelkészként minden hívő emberhez kell szólnia, nem különböztetheti meg őket aszerint, hogy melyik párthoz vonzódnak. Ezért tartom tévedésnek, amikor egy-egy pap például a választások előtt „beszáll” korteskedni valamelyik párt mellett vagy ellen. Nekik más a közéleti hivatásuk.
– Úgy tudom: öntől sem állnak távol a szocialista eszmék?
– Hiszek a szolidaritásban, az emberek egyenlőségében. Azt gondolom: a társadalomnak kötelessége gondoskodni szegényeiről és öregjeiről. Ennyiben szocialista vagyok, de ebben az értelemben Krisztus is az volt.
– Mégis tavaly a Fideszre szavazott.
– Mert elégedetlen voltam az előző kormánnyal, s mert bízom a fiatalok lendületes erejében.
– Fél év kormányzás után is?
– Van bennem aggodalom: mintha a hatalom megártana nekik.
– Az előző kormány kezdeményezte, hogy Donáth Ferenc szobrát helyezzék el a Földművelésügyi Minisztérium előtti szoborcsarnokban, a nagy agrárszakértők sorában. Hol a szobor?
– Egy pincében, mert a kisgazda vezetésű FM már nem tartotta fontosnak a felállítását. De nem szomorkodom emiatt. A jó szobroknak is sajátos életük van. Idővel feltámadnak.
1999. március 8.