Mintha kissé nehézkesebben állna fel a szakértői kormány második-harmadik vonala, mint azt a korábbi nyilatkozatok alapján várni lehetett.
Mi lehet ennek az oka? Hol késik a „nagy csapat”?
A kérdés nem csupán politikai, hanem szociológiai-morális értelemben is sokak érzékenységét érinti. Hiszen a reformerekből, technokratákból verbuválódott „nagy csapat” egy része a Fordulat és reform szerzőgárdájából nőtt ki, majd a Németh-kormány idején különböző szintű kormányzati tisztséget is vállalt. A csapattagok a nyolcvanas évek végén azonban már a pálya két térfelén fociztak: segédkeztek az állampárt lebontásában, s szoros kapcsolatban álltak a demokratikus ellenzékkel is, majd 1990 után szakértőként dolgoztak az ellenzéki pártoknak, a mostani kampány során pedig az SZDSZ és az MSZP gazdaságpolitikai programjának kidolgozásában működtek közre. Elsősorban ezekből a szakértőkből verbuválódhatna – gondolhatnánk – az új kormány második-harmadik vonalát segítő törzskar.
Mire azonban a konkrét tárgyalásokra került a sor, meglehetősen megfogyatkozott a hadra fogható csapat. Például azért is, mert a puhatolódzás időszakában az MSZP is, az SZDSZ is – akaratlanul – feltépett régi sebeket, illetve újakat is okozott. Akadtak olyan szakemberek, akik szívesen vállaltak volna különböző tisztségeket, de végül nem hívták őket. Az elutasítás (vagy csak lebegtetés) esetükben nem racionális volt, inkább érzelmi. A kiválasztók ugyanis elrémültek az önjelöltek seregétől. Attól tartottak, hogy első merítésre nehéz lesz kiszűrni: ki az, aki a hatalomhoz való dörgölődzésből, szimpla karrierizmusból jelentkezett, s kit hajt valódi elhivatottság, szaktudás és akarat egy új szemléletű kormányzati politika kialakítására, vezénylésére és végrehajtására. Lehet persze, hogy éppen azokat tanácsolták el, akikre bizton számíthattak volna, de az is lehet, hogy jól működött a sűrűre szőtt politikai-szakmai szűrő. Hogy mennyire, az persze csak a következő évek gyakorlatából fog kiderülni.
Volt és van viszont a szakértőknek egy másik – igen jó nevekből álló – köre. Őket hívták volna, de nem jöttek. Vajon az ő húzódozásukat mi motiválta? Talán az, hogy ez a szakértői csapat az elmúlt években nagyrészt kitűnően megállt a lábán az üzleti életben. Bankoknál, tanácsadó cégeknél, vegyes vállalatoknál lettek első vagy második emberek, illetve saját magánvállalkozásaikban kamatoztatták korábbi ismereteiket. S bár van bennük némi nosztalgia, illetve továbbra is izgatják őket a makrogazdasági problémák, de realistábbak annál, semhogy a meglehetősen sok politikai szekatúrával járó, ám a terheléshez képest a magánszféra menedzsmentjénél jóval alacsonyabb jövedelmet ígérő államigazgatási szerepek valamelyikére áhítozzanak. Ezért, bár „életük és vérük” a koalícióé, de a „zabot” inkább a magángazdaságban keresik meg.
Persze van ennek a – voltaképpen kölcsönös – távolságtartásnak egy másik magyarázata is. Amikor a minisztériumok első, második, harmadik embereiként kiszivárgott jelöltek nevét megszondáztatták a nyilvánosság előtt, a reakció gyakran kettős volt. Ha az érintett szakember neve ismert volt, akkor az volt a baj. Ha meg nem, akkor az. (Nyeretlen kétévesekkel akarnak ebben a gazdasági derbiben hajrázni?!) Szakmailag az is gyanús, akinek van múltja, meg az is, akinek nincs. Amiből – egyebek között – arra is magyarázatot lehet találni: mi is volt a – legalábbis egyéni lélektani oka – annak, hogy például Németh Miklós nem jött haza. Valószínűleg tudta, hogy az a páratlan lehetőség, ami 1989-1990-ben neki és közvetlen munkatársainak megadatott, egyszeri történelmi helyzetnek volt köszönhető, ami nem ismételhető meg. Most új kormányzati helyzet van: nem a rendszerváltozást kell megalapozni, hanem a piacgazdaság kiépítését folytatni: stabilizálni és felgyorsítani, méghozzá a négy évvel ezelőttinél nehezebb külső és belső gazdasági és szociális feltételek között. Ezért az új kormánynak – új feladatainak megfelelően – személyes rokonszenvektől, szakmai barátságoktól némileg függetlenül, nagyobbrészt a mostani helyzet diktálta képre kell formálnia szakértői csapatát. S ebbe beleférnek a kipróbált „régiek”. Nagyon szükségesek az elmúlt években szakmailag korrekt munkát végző s a váltás során már államigazgatási tapasztalatokkal (is) rendelkező „mostaniak”. S természetesen kellenek az „újak”. Az ismeretlenek, a fiatalabb szakértői generáció képviselői.
Ezért a régi „nagy csapat” még ha akarna, se tudna felállni. Mert annyira már piacgazdaság van nálunk, hogy egyre élesebben különváljék politika és üzlet.
1994. július 1.