Most, hogy hitbeli és erkölcsi okulásunk érdekében (kötelező, ámde fakultatív módon) örvendetesen bővül a nemzeti alaptanterv, javaslom, vegyék fel új tantárgyként a populizmus oktatását is. Tankönyv nem kell hozzá, elég, ha időről időre elemzik az ön- és közjelölt népboldogítók szónoklatait. Tanulságos volna, és tán nem csupán a serdületlen ifjúság pontosabb e világi, közéleti tájékozódása érdekében.
Az okítást lehetne kezdeni például a MIÉP minapi – a jövő évi büdzsét értékelő – szónoklatának szöveghű értelmezésével, különös tekintettel a pénzügyi rendszer, a jegybanknak és elnökének aknamunkáját idéző passzusokkal. Csurka István csak megismételte az adósság és a gyarmatosítás, a népnyúzás és a kamatfizetés szoros összefüggéseire vonatkozó ismert nézeteit. (Ezeket már a parlament nyári, alakuló ülésén is kifejtette, és a kormányfő – válaszában – gondolatébresztőnek, tanulmányozandónak ítélte.) Gidai Erzsébet mostani alakítása viszont a maga műfajában eredetibb volt. Miután a szakértők és a közvélemény számára eddig ismeretlen, ám meg nem nevezett, tényekkel alá nem támasztott manipulációkkal és visszaélésekkel vádolta meg a honi pénzvilágot (és ezáltal természetesen a költségvetés készítőit is), egyebek között ezt mondta: „Felelősségre kell vonni mindazokat, akik ezt elkövették, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bank elnökét, és azonnal meneszteni a posztjáról, hiszen súlyos nemzetellenes, pénzügyi cselekedeteket hajtottak végre.” Majd jelezte: pártja módosító javaslatot terjeszt be Surányi azonnali felmentésére.
A jegybankelnökkel szemben lehet különféle – személyes – érzelmeket táplálni, de ezt indokolt elvonatkoztatni a monetáris politikától és az ennek alapján is formálódó országképtől. Surányit az idén már harmadszorra választották meg elfogulatlan nemzetközi pénzügyi szakértők Kelet-Közép-Európa legjobb jegybankelnökének, de ezzel az ország javuló gazdasági teljesítményét ismerték el. A külső véleményeknél többet mondanak a szikár tények. 1995-ben Magyarország a világ legeladósodottabb országai közé tartozott, mára elviselhető szintre – a GDP 18 százalékára – csökkent az ország külső adóssága. Az adósságtörlesztés persze továbbra is nagy teher, de korántsem akkora, amekkorának a MIÉP láttatni akarja. A lendületesen bővülő export, a tőkebeáramlás révén ki tudtunk törni a rémisztő adósságcsapdából. Az államadósság csökkentésével évről évre több milliárd forintnyi többletjövedelem marad itthon: ebből jut több pénz beruházásra, vállalkozásösztönzésre, fogyasztásra. Ez a növekedés és a javuló életszínvonal alfája és ómegája.
Persze a populizmusnak nem a tények tisztelete és az érvek érvekkel való szembeállítása a fő módszere, hanem a részigazságokból levont hamis általánosítás, a sejtetni vélt hibák-hiányosságok felnagyítása és összeesküvés-elméletté gyúrása. Vélhetően az MNB adósságkezelési módszereit is lehet – különféle gazdaságpolitikai iskolák szerint – vitatni. Minden bizonnyal akad rosszul működő bank a Postabankon kívül is. Lehet, hogy vannak a pénzügyi rendszerben visszaélések is. (Miért éppen itt ne volnának?) De akkor ezeket miért nem tárja fel az erre szakmailag leginkább hivatott állami felügyelet, illetve a parlament szeme, az ÁSZ? (Jó néhányat már feltárt.) De hogy az egész honi pénzvilág maga volna az erkölcsi fertő, a jegybankelnök pedig a sátán szőkére és kék szeműre maszkírozott alteregója, abban tán akad némi, politikai-ideológiai célzatossággal vegyített csúsztatás.
Sajnos a populisták „nemzetmentő” – a parlament nyilvánosságával felnagyított – vádaskodásai sokféle kárt okozhatnak. Részint alkalmasak az emberek félrevezetésére, bűnbakok felmutatására, szakmák és képviselőik elleni gyűlöletkeltésre. De nem marad visszhangtalan az ilyen rágalmazás a külföld előtt sem. Nem javít az ország megítélésén – európai felzárkózásán –, ha a befektetők azt olvassák: bankos tettestársaikkal együtt a magyar sors rontói és így tovább.
Amúgy lehetne legyinteni is a nagyotmondó, magukat kellető szólamokra. Amiért mégis indokolt nyomatékkal szóvá tenni jelenlétüket, az nem az, hogy elhangozhattak a parlamentben, hanem hogy válasz nélkül maradhattak. Sem az ellenzék, sem a kormánypárt jeles közgazdászai nem éreztek indíttatást, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb fundamentális intézményét, a Magyar Nemzeti Bankot megvédjék a méltatlan támadásokkal szemben. Igaz, ilyen támadások a kormány – pénzügyekkel foglalkozó – tárca nélküli kisgazda miniszterétől is gyakorta érik a jegybankot.
Lehet, hogy a mostani kormányzati hallgatás egyetértést-beleegyezést takar?
1998. november 20.