Július 18.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt Ház! Mivel huszonharmadik éve vagyok gyakorló újságíró, és csupán két és fél hónapja nagyon gyakorlatlan képviselő, engedjék meg, hogy ehhez a témához szakmám szempontjaiból érvelve szóljak hozzá.
Mindenekelőtt elnézésüket kell kérnem amiatt, hogy egy személyes példával kezdeném. Én 1968-ban kerültem a Magyar Hírlaphoz, tíz évig voltam ott gazdaságpolitikai újságíró, ezt követően tíz évig a Népszabadság főmunkatársaként ugyancsak gazdaságpolitikai témákkal foglalkoztam, majd a Nyilvánosság Klub körüli viták miatt elkerültem a laptól. A HVG-nél voltam rovatvezető egy rövid ideig, majd az elmúlt évben visszahívtak a Magyar Hírlaphoz, ahol először rovatvezető voltam, majd megválasztottak a lap főszerkesztő-helyettesévé.
Tisztelt Ház! Természetesen eszem ágában sem lenne önöket untatni szakmai életrajzom részleteivel, ha egy ponton nem kapcsolódna az általunk tárgyalt témához, és nem érintené a sajtóirányítás igen kényes témáját és a pártatlanságot. Ugyanis amikor most tavasszal pártonkívüliként a Magyar Szocialista Párt listáján mandátumhoz jutottam, azonnal lemondtam mint főszerkesztő-helyettes, majd ezt követően a Magyar Hírlap felmondta munkaviszonyomat. Tette ezt a következő megfontolásokból: azért, mert egy független politikai napilapnál vezető nem lehet egyetlenegy párthoz sem elkötelezett! Úgy gondolom, hogy nem az MSZP-nek szólt ez a döntés – hasonlóképpen döntöttek volna akkor is, ha teszem azt, az MDF vagy az SZDSZ színeiben futok. Úgy gondolom, hogy a Magyar Hírlap e tekintetben jól alkalmazta a pártatlanság elvét! (Felkiáltás: Pfuj! – Derültség.)
Tegnap figyelmesen hallgattam Haraszti Miklós és Kulin Ferenc képviselőtársaim érveit, elolvastam mind a kettőjük javaslatát, és arra gondoltam, hogy bár eltérő módszerekkel és eltérő hatáskörrel, de voltaképpen mind a kettőjüknek ugyanaz a célja, és ez a cél nagyon profánul fogalmazva nem más, mint hogy saját pártjuk vonzáskörét, befolyását a sajtóban erősítsék. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a törekvést én teljesen természetesnek tartom, és most csupán utalásszerűen szeretném jelezni azt, hogy az általunk is – és az „általunk” alatt most a tisztelt Ház valamennyi pártját értem – irányadónak tekintett nyugat-európai polgári demokráciákban milyen a sajtó, a hatalom, adott esetben a kormány és az ellenzék viszonya.
Tekintsünk el most, tisztelt Ház, a bulvársajtó értelmezésétől, mozgásterétől, és összpontosítsunk arra, amiről tulajdonképpen szó van: a közszolgálati médiákra és azokra a pártatlan, objektív, mértékadó médiumokra, amikről én beszélni szeretnék. Ugyanis ha megnézzük a Le Monde-ot, a Timest vagy adott esetben a Frankfurter Allgemeine Zeitungot, akkor látjuk, hogy ezek a nagy médiumok nem egy-egy párt, egy-egy kormányzat, egy kurzus szócsövei, hanem objektív hangvételükkel, mértékadó informáltságukkal próbálják egy-egy nagyobb, tágabb értékrendszer irányába orientálni a közvéleményt, és a közvélemény elfogadja ezt, és ezért tartja őket mértékadónak.
Ezekben az országokban többnyire nincsenek pártlapok, nincsenek kormánylapok. A kormány – a mindenkori kormány – nem arra törekszik, hogy irányítsa, ellenőrizze a sajtót, hanem hogy minél jobban ellássa információval, érvekkel, és meggyőzze és így növelje befolyását.
Azt is tapasztalni lehet, hogy sajátos vetélkedés alakul ki a kormányzat és a mindenkori ellenzék között azért, hogy hogyan tudják jobban befolyásuk alá vonni ezeket a médiumokat. Mint említettem, én ezt teljesen természetesnek tartom, de szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ez a vetélkedés olyan demokratikus közegben zajlik, amikor a sajtó, a tömegkommunikáció önálló hatalmi ágként működik, és ezt tiszteletben tartják.
Rátérve a hazai helyzetre: nekem egy kicsit rossz érzésem van, tisztelt Ház, a következők miatt.
Én úgy tapasztalom, hogy ameddig a sajtószabadságról mint elvről kell beszélnünk, deklarálnunk, addig ebben minden politikai erő Magyarországon egyetért, és abban a pillanatban, amikor a sajtó komolyan veszi azt, hogy Magyarországon demokrácia van, és megpróbál élni a mozgásterével – teljesen egyetértek egyébként Beke Katával: még nem teljesen jól, nagyon sok hibával, nagyon sok esetlegességgel, ebben vannak személyes okok is, és benne van a helyzet bonyolultsága is –, tehát abban a pillanatban, ahogy próbál élni a sajtószabadsággal, ezt rögtön korlátozni kívánják.
Én úgy tapasztaltam – az elmúlt napok eseményeit figyelve –, hogy három szinten észlelheti a tömegkommunikáció ezt a korlátozást. Az egyik szint az, amit én nem tudok másnak minősíteni, mint méltatlan eszköznek, és itt szeretnék célozni arra a röplapra, amely az elmúlt napokban itt a tisztelt Házban is kezünkbe akadt – amit a sajtó is megírt –, és amely bojkottra szólított fel az újságírás ellen en bloc azért, mert úgy általánosságban bírálja a kormányt.
Szeretném mondani, hogy én egyáltalában nem feltételezem, hogy egy ilyen kezdeményezés mögött a kormánypártok állnának, vagy egy ilyen kezdeményezés mögé állnának. Az egészet tulajdonképpen rossz viccnek tartom, de azt szeretném mondani, hogy ez egy nagyon rossz vicc, és szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy akik ma Magyarországon azzal fenyegetőznek, hogy itt elszabadul a sajtó, és valamiféle sajtódiktatúra lesz, azok talán emlékezzenek egy ugyancsak mértékadónak számító polgári politikus nagyon bölcs szavaira – Churchillre gondolok –, aki azt mondta, hogy a demokráciára nézve még mindig jobb, hogyha a politikusok félnek a sajtótól, mintha a sajtó fél a politikától! (Taps.)
A korlátozás másik vonulatát abban az általános és voltaképpen megfoghatatlan kritikában érzékelem, amely az utóbbi időben mind a parlamentben megfogalmazódik a sajtóval szemben, mind a kormány részéről megfogalmazódik a sajtóval szemben, mind voltaképpen a közvéleményben is megfogalmazódik. Én úgy érzékeltem, hogy ez a nem személyre szabott kritika – nem egy konkrét cikk, írásmű, televíziós műsor, rádiós műsor bírálata, hanem a sajtó általánosságban történő elmarasztalása – nagyfokú bizonytalanságot vált ki szakmánk képviselőiből. Okunk van rá,
Tisztelt Ház! Ugyanis nincs igazán távol az az idő, amikor az első számú bűnbak ebben az országban a sajtó volt. Én nagyon jól emlékszem arra az időszakra, amikor ha Magyarországon rossz intézkedést hozott a kormány, s az embereknek rossz volt a hangulata, akkor ezért kizárólagosan a sajtó volt felelős, mert megírta!
Ismételten szeretném jelezni, hogy én nem kívánom idealizálni a sajtó jelenlegi állapotait, magam is érzékelem hibáinkat, szeretnénk rajta túl lenni, tanuljuk a demokráciát. Tehát tudom, hogy ahogy a sajtó ma működik, ahogy a tömegkommunikáció ma működik, az tele van esetlegességgel, felemássággal, de tele van jó szándékkal is, tisztelt Ház, és nagyon szeretném, ha ezt elfogadnák. És most úgy gondolom, hogy amikor a képviselők, amikor a kormány, amikor a különböző erők állandó kritikával ítélik meg azt, amit a különböző újságokban olvasnak, a rádióban, televízióban hallanak, akkor voltaképpen önmagukkal elégedetlenek, hiszen a sajtó minden visszássága ellenére tükör, és amikor a tükör nem azt tükrözi vissza, amit látni szeretnénk, akkor nem a tükörre kell haragudni, hanem talán változtatni a politikai mozgásokon is! (Taps a bal oldalon.)
A harmadik terület, ahol én úgy érzékelem – lehet egyébként, hogy rosszul érzékelem, és a legboldogabb én lennék, hogyha erről meg tudnának győzni, hogy a harmadik terület, ahol a sajtóval kapcsolatban korlátozásokkal szeretnének élni, az a kormányzat részéről történik. Tapasztalni centralizációs lépéseket a sajtó irányításában, ellenőrzésében, és most úgy tűnik számomra, hogy ugyanez következne be a közszolgálati médiák esetében is.
Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy ebből a közvetlen ellenőrzésből a sajtó nem kér. Szeretném elmondani, hogy nem a jelenlegi kormánnyal szembeni bizalmatlanság fogalmazódik meg ebben az ellenérzésben. Bárki lenne kormányon, és engedjék meg, hogy ezt így pontosan fogalmazzam meg, tehát adott esetben egy nagyobb koalíció lenne, és az SZDSZ is ott lenne a kormány soraiban, vagy netalántán előállna az a helyzet, hogy az MSZP lenne a kormányon, nekem és nagyon sok szakmatársamnak ugyancsak az volna a véleménye, hogy nem szeretnénk egy egypárti irányítás helyett most egy többpárti adott hatalmi irányítás alá kerülni.
Önök joggal kérdezhetik: akkor mit szeretne a sajtó? Nagyon röviden.
Először is azt szeretnénk, hogy pontos információkat kapjunk, hogy pontosan informálhassunk.
Másodsorban azt szeretnénk, hogyha a bírálatok – az okos, jogos bírálatok – konkrétak lennének.
Harmadsorban úgy gondoljuk – és erre Beke Kata ugyancsak utalt, én egy picikét másként értékelem, de hát én belülről láttam ezeket a folyamatokat –, hogy a sajtó azért bizonyította az elmúlt másfél évben, hogy partnere volt a demokratikus átalakulásnak, és ezért joggal remélhetné, hogy önök bíznak benne.
Nagyon nyers megfogalmazásban: én úgy gondolom, hogy a szakmának, az újságíró-társadalomnak elege volt a különböző irányításból, ellenőrzésből, felügyeletekből, és legszívesebben azt a kontrollt fogadnánk el, de azt nagyon komolyan, amit úgy nevezünk, hogy szakmai önkontroll, morális felelősségvállalás és a közvélemény álláspontja.
Na most én tudom, hogy ez rendkívül ideális kép, amit felvázoltam, és tisztában vagyok azzal, hogy jelenleg még Magyarországon nem ilyen fejlett a demokrácia. Én azt remélem, hogy ahhoz, hogy a demokrácia fejlődni tudjon, a szakmám is hozzá tud járulni. Éppen ezért tisztában vagyok azzal, hogy jelen szituációban a pártatlansági bizottság kérdésében is kompromisszumra kell jutni. Kompromisszumra kell jutnia az újságíró-társadalomnak, és kompromisszumra kell jutniuk a parlamenti pártoknak.
Tisztelt Ház! A Nyilvánosság Klub segítségével én összegyűjtöttem azt, hogy a különböző országokban a közszolgálati médiák milyen felügyeleti rendszerben, milyen irányítási modellek alapján működnek. Megkímélem önöket attól, hogy ezt felsoroljam, a következő okokból. Ugyanis az elmúlt két és fél hónap parlamenti vitái pontosan meggyőztek arról, hogy külföldi példák citálásával mindent és annak az ellenkezőjét is bizonyítani lehet. Ezért a következőt szeretném mondani, hogy az újságírók el tudják fogadni a pártatlansági bizottság felállítását, a következő megszorításokkal.
Az első: ez mindenképpen csak átmeneti lehet, és minél hamarabb meg kell alkotni a médiatörvényt.
A második: mi elfogadjuk, hogy ennek a bizottságnak a kormány mellett kell működnie, de nem a kormány függésében, tehát nagyon szeretnénk, hogyha a köztársasági elnök nevezné ki a közszolgálati médiák vezetőit, és felügyelné a bizottság munkáját.
A harmadik pedig az, hogy a pártatlansági bizottság, éppen a pártatlanság elvét gyakorolva, ne csak a pártok érdekeit képviselje, hanem az újságíró-társadalmat is hallgassa meg.
A negyedik, és erről már az előttem szólók is beszéltek, a bizottság szakmai összetételével függ össze. Hallgattam a Déli krónikát, és nagyon megörültem annak, hogy Sólyom professzor úr már elmondta, amit én is el szerettem volna itt mondani, hogy az Alkotmánybíróság nem kíván részt venni ennek a bizottságnak a munkájában.
Tisztelt Ház! Én is nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy mit keresne ebben a bizottságban az Alkotmánybíróság, adott esetben, hogyha benne van, akkor ha valaki nem fogadja el ennek a bizottságnak a működését, akkor hova lehetne fordulni?
Bizonyos fenntartásaim vannak a különböző javaslatokban megfogalmazott szakmai szövetségek felsorolásával, részvételével is. Nem értem pontosan, tekintettel arra, hogy az MTI-ről, a Rádióról és a Televízióról van szó, hogy miért csak az újságíró-szövetség vesz részt, miért nem vesz részt ebben a Televízió és a Rádió kamarája.
Ugyanakkor, részben vitatkozva Kósa Ferenc képviselőtársammal, úgy gondolom, hogy a közvetlen szakmai képviselet lehetőségeit is meg kellene teremteni. Én úgy gondolom, hogy az összeférhetetlenség ebben az esetben kikerülhető. Ugyanis van jó néhány nagy tekintélyű kolléga, aki már nyugalomba vonult, és ezeket a különböző médiák delegálhatnák.
Végül a következőt szerettem volna még elmondani, hogy amennyiben Kósa Ferenc képviselőtársam javaslata nem kapná meg a szükséges szavazati arányt, ebben az esetben én Haraszti Miklós alapjavaslatára kívánok szavazni, a következő megfontolásokból. (Taps jobb oldalon és középen.) A következő megfontolásokból. Nem azért, mert nekem ez a javaslat annyira tetszik, hanem mert úgy gondolom, hogy ez felel meg a pártatlan újságírás szabadságának. Köszönöm szépen. (Taps.)