Szeptember 10.
Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Jeszenszky Géza miniszter úr! Kérem, értelmezze az országgyűlés nyilvánossága előtt a Magyar Nemzet 1990. augusztus 27-i számában megjelent, Diurnushoz címzett nyílt levelének politikai minősítéseit. Erre a következők miatt kérem. A kirobbant privatizációs vita kapcsán, hivatkozva a lap 1938-as keltezésű, nemrég újra közölt vezércikkére, ön azt írja, idézem: „Nagy megnyugvás számomra az a kijelentésük, hogy az abban foglalt európaiságot, nemzeti elkötelezettséget, szociális érzékenységet, szabadelvű demokratizmust és a kereszt által képviselt emberközpontú moralitást a mai szerkesztőség is vállalja.” Idáig ez teljesen rendjén van, majd így folytatja: „Ugyanis önök előtt sem lehet titok, hogy ezeket az értékeket összességükben csak a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt tagsága és szavazótábora vállalja.” (Mozgolódás, közbeszólások.)
Mélyen tisztelt miniszter úr! Szó szerinti idézetről volt szó. Miniszter úr! Kérem, nagyon kérem, adjon magyarázatot, milyen érvekkel és tényekkel bizonyítja, hogy a fenti eszméket és értékeket kizárólag a jelenleg kormányzó pártok tagsága és szavazótábora vállalja!
Tehát a parlamenti ellenzék, illetve a parlamenten kívül rekedt, alkotmányos módon működő többi politikai erőcsoport nem. (Mozgás.) Szeretném még röviden folytatni. Cikkében ön úgy foglalt állást, hogy – ismételten idézek – „a szerkesztőség által elfoglalt álláspont ismeretében kételkednem kell, hogy a mai Magyar Nemzet valóban vállalja 52 évvel ezelőtti énjét. Csak egy szempontra szeretnék utalni, amiről furcsa módon most nem esett szó, holott jól ismeritek. A svéd lap semmiképpen sem osztja a fenti elveket, közismerten baloldali liberális, tehát nem a Magyarországon ma is népszerű nemzeti liberalizmus talaján áll”. Majd ezzel zárja írását: „Tudnotok kell, hogy a kormány nem ellenőrizni akarta a Nemzetet, csak azt nem akarta, hogy a magyar nemzettel – és mivel képviselőtársaim előtt nincs itt az idézett cikk, ezért megjegyzem, az írásmódból egyértelműen kitetszett, hogy itt nem az újság nevéről volt szó, hanem a magyar népről, tehát így folytatódik az idézet, hogy: – a magyar nemzettel szemben ellenséges vagy legjobb esetben közömbös erők befolyása alá kerüljön.”
Tisztelt miniszter úr! Én szeretném, ha elmondaná, milyen tényekre alapozza, hogy a svéd lap, illetve általában a baloldali liberalizmus világszerte vagy ma 1990 Magyarországán a magyar néppel szemben ellenséges vagy közömbös. Ezt különösen azért tartom fontosnak, hiszen ön a magyar diplomácia feje, és munkája során igen sokféle nézetű politikussal, diplomatával kell találkoznia. Most csak utalni szeretnék arra, hogy múlt heti vendége volt a spanyol külügyminiszter, nyilván nem ilyen kitételekkel tárgyalt vele.
Végül a következőt szeretném még megkérdezni: az általam előbb idézett passzus egyértelműen kimondja, hogy a kormány politikai-ideológiai megfontolásokból beavatkozott a nagy múltú újság privatizációjába. Ez az ügy nagyon elmérgesedett mára. Szeretném kérdezni, hogy most Jeszenszky Gézának kell hinni, vagy az eddig ennek ellenkezőjét állító Antall József miniszterelnöknek. Köszönöm szépen. (Nagy taps a bal oldalon.)
ELNÖK (Vörös Vince):Köszönöm Bossányi Katalin képviselőtársam felszólalását. Az interpellációra dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter úr válaszol.
JESZENSZKY GÉZA, DR. (külügyminiszter):Tisztelt elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőnő! A Magyar Nemzet augusztus 27-i számában megjelent levelemet természetesen nem külügyminiszteri minőségemben (derültség az SZDSZ soraiban), hanem magánemberként írtam augusztus 15-én Bodor Pálnak, régi kedves ismerősömnek, akit barátomnak is szólítottam. Egyébként megjegyzem, hogy annyira nem a közlésszándék vezérelt, hogy utólag, egy héttel később kérték meg a levél közlését. Abban a naiv hitben járultam hozzá a közléshez, hogy ezt az ünnepi megemlékezések sorában kívánják közölni, nem is ehhez a vitához. (Mozgás a bal oldalon.)
Levelemből egyértelműen megállapítható – és ezt a szerkesztőség a címlapon kiemelve is elismerte –, hogy levelemmel nem e nagy múltú lapnak akár a mai magyar kormány, akár egy francia lapkonszern ellenőrzése, befolyása alá vonását kívántam támogatni, hanem annak a reményemnek adtam kifejezést, hogy megőrizhető lesz a lap minden szép hagyománya és függetlensége. Az általa, a lap által is idézett és ön által is idézett kifejezés – idézem: „A kormány nem ellenőrizni akarta a Nemzetet” – ezen meggyőződésemet fejezte ki.
Írásomban idéztem egy korábban elkezdett, de félbehagyott, el nem küldött levelemet, amit sebtében akkor vetettem papírra, amikor a Magyar Nemzet 1990. július végi számában elolvastam a híres alapító vezércikket, ami összefoglalta az 1938-as indulók szellemi-politikai programját. Nem kívánom ezt most felolvasni, de szívesen ajánlom a tisztelt képviselőnő figyelmébe, és ha megengedi, majd át is adok belőle egy másolatot. Látni fogja belőle, hogy az 1938-as Magyar Nemzet-program nem az, amit a mai MSZP vagy bármely más baloldali párt vagy irányzat magáénak vallhat. Pontosabban: vallhatja magát a Magyar Szocialista Párt vagy a tisztelt Ház más ellenzéki pártja a magyar hivatásgondolat vagy a keresztény eszmeiség követőjének. De ha valaki tényleg ezen a talajon áll, az mit keres az ateisták és marxisták, illetve a közelmúltban még ezekre az eszmékre esküdők és ezeket a társadalomra rákényszerítők soraiban? (Mozgás, zaj a bal oldalon. Nagy taps a jobb oldalon.) Én persze el tudom hinni, hogy ebben az országban valóban ennyi Saulusból lett Paulus (derültség) az Esterházy Péter által leírt damaszkuszi csúcsforgalomban, de azért engedtessék meg nekem feltételezni, hogy a mi kormánykoalíciónk pártjai jóval hitelesebben képviselik a nyugati civilizáció, a nemrég még lekicsinylően polgárinak nevezett demokrácia, mind a maradisággal, mind a radikalizmussal, mind a szocializmussal szemben álló és szép magyar kifejezéssel szabadelvűnek nevezett politikai eszmék, nem utolsósorban pedig a magyarság nemzeti értékei és érdekei iránti elkötelezettséget, mint a tisztelt ellenzék sok tagja. (Nagy taps a jobb oldalon. Felkiáltások az SZDSZ és a Fidesz soraiból: Pfuj! Ütemes taps a jobb oldalon. Az SZDSZ- és a Fidesz-képviselők és az MSZP-képviselők egy része kivonulnak a teremből.)
Talán akkor megvárom, ha a tisztelt képviselők nem kíváncsiak, akkor várok addig, míg nyugodtan eltávoznak, nehogy véletlenül hallják a válaszomat. (Taps a jobb oldalon.)
Ha önök közül valaki mégis úgy érzi, hogy igenis ezeknek az eszméknek az összességét vallja, azt szívesen látjuk a parlament innenső soraiban, illetve a koalíció valamelyik pártjában, mert valóban itt a helye. Nem is kell az ilyet restellni, Winston Churchill maga is kétszer cserélt pártot.
Azt, hogy a Dagens Nyheter több cikke az új Magyarországgal szemben valóban meglehetősen barátságtalan, nem nehéz bizonyítani, csak el kell olvasni a lapnak néhány vezércikkét. Például az 1990. április 10-eit, amelynek a címe: Magyarország a lejtőn. Vagy meg kell kérdezni azoktól a svédországi magyaroktól, akik az elmúlt hetekben hiába írtak tiltakozó leveleket a Dagens Nyheter szerkesztőségének, a magát liberálisnak hirdető lap nem talált helyet közlésükre. Ellenben régebben is, mostanában is talált helyet a romániai magyar kisebbség panaszainak jogosságát kétségbe vonó Anna Maria Narti írásainak, aki például 1990. április 14-én azt írta, hogy ez a kisebbség – mármint a magyarok – idézem: „Olyan kiváltságokat követel magának, amelyeket Svédország sem ítélne meg az itt élő finn etnikumnak.”
Azt nem állítom, hogy a baloldali liberalizmus általában szemben áll a magyar néppel. És nagyon sok képviselőjét tisztelem ennek az irányzatnak, nagyon sok ilyennel találkoztam. De az sajnos igaz, hogy olyan, magukat baloldali liberálisnak nevező neves sajtóorgánumok az elmúlt hónapokban nem egy elfogult írást közöltek Magyarországról. Számos példával szolgálhatok az érdeklődőknek.
Azt hiszem, nem igényel további érvelést, hogy 30 soros magánlevelem aligha jelenthetett politikai-ideológiai megfontolásból eredő beavatkozást a valóban nagy múltú újság privatizációjába, legfeljebb a Magyar Nemzet és a magyar nemzet érdekei iránti felelősségre próbáltam apellálni.
Kérdésére válaszolva, semmi ellentmondást nem látok a miniszterelnök és saját szavaim között. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Hosszan tartó taps a jobb oldalon.)
ELNÖK (Vörös Vince):Köszönöm Jeszenszky Géza külügyminiszter úr válaszát. Kérdezem Bossányi Katalin képviselőtársamat, egyetért-e a válasszal.
BOSSÁNYI KATALIN (MSZP):Elnök úr, nem, és nagyon röviden szeretném megindokolni.
Mindenekelőtt tartozom képviselőtársaimnak azzal, hogy jelezzem, a szocialista frakció azért nem vonult ki az ellenzék többi tagjával teljesen egyetértve – hallgatva a miniszter úr szavait –, mert úgy gondoljuk, hogy egy interpellációra adott választ meg kell hallgatni, hogy válaszolni lehessen rá. (Taps!) Jelenlétünk tehát nem az egyetértésé volt, hanem a tiszteletadásé és a házszabályok betartásáé. (Taps!)
Tisztelt Jeszenszky Géza! (Közbeszólás: Külügyminiszter úr!) Külügyminiszter úr!
Én rendkívüli mértékben sajnálnám, hogy a Ház nagyon sok, fontos törvényhozó munkája során bárminemű ideológiai vitába keveredne, ez időrablásnak tűnne, mégis azt kell mondanom önnek, hogy az ön válasza sajátos módon egy olyan kizárólagosságot tételezett fel az előbb felsorolt értékrendszerrel szemben, amit én egy Demokrata Fórum-beli politikustól – engedje meg, de nem vártam.
Én azt hittem, hogy demokráciában élek. Én tudom, hogy ön másként gondolkodik, mint én, én tisztelem önt ezért, és azt reméltem, hogy ön is tisztel engem ezért. Amit elmondott, abból sajnos nem ez derült ki. Ön olyan általánosságokat fogalmazott meg a baloldali liberalizmussal és általában az ellenzéki értékrendszerrel szemben, amit sajnos – függetlenül attól, hogy sem a Fidesz, sem az SZDSZ képviselőivel értelemszerűen nem egyeztettem válaszomat, de úgy gondolom, hogy az ő nevükben is – vissza kell utasítanom.
Azt hiszem, hogy mi mindnyájan azért vagyunk itt, hogy egy jobb, demokratikusabb Magyarország felépítésén munkálkodjunk, és ebbe nagyon sokféle nézet belefér, s tudomásul kell venni, hogy így együtt dolgozunk. Ezért ezeket a minősítéseket jobb volna mellőzni.
Ha ön azt válaszolta volna nekem, hogy magánlevelemben személyes megjegyzéseket tettem – talán nem voltam elég precíz –, én készséggel elfogadtam volna az ön válaszát, mely mind az ön, mind az én számomra sokkal megnyugtatóbb lett volna.
Ön részletesen beszélt a Magyar Nemzet privatizációjáról, és azt mondta, hogy amit a tisztelt miniszterelnök úr korábban mondott, azzal állítása nem áll ellentétben. Engedje meg, hogy néhány érvre és tényre hivatkozva ezt cáfoljam.
Először is, amennyiben nem jutott volna el önhöz a Magyar Nemzet kuratóriumának levele, melyben a múlt héten fideszes kollégám kérdést tett fel önnek, de mivel ön nem volt jelen, ezért az államtitkára válaszolt rá, és a kérdés jellegéből adódóan nem volt módja, hogy viszonválasszal éljen. Ez a levél igen részletesen cáfolja Katona Tamás állításait a Magyar Nemzet normális menetben lévő privatizációjával szemben. Amennyiben önhöz ez a levél nem jutott volna el, nagyon szívesen a rendelkezésére bocsátom.
A következőt szeretném még mondani ezzel kapcsolatban. Ön nagyon gyakran nyilatkozik sajtóügyekben, s mint a felelős kormány külügyminiszterének ehhez természetesen joga és módja van, ezt senki nem vitatja el. Azt azért talán meg lehetne fontolni, hogy – mivel, mint említettem, ön a magyar diplomácia feje – ezeket a megjegyzéseket milyen szövegkörnyezetben mondja el, s hogy ez milyen visszhangot válthat ki országon belül és kívül.
A Magyar Nemzet említett számán kívül ön korábban – az ominózus szekszárdi tanácskozáson – már közölte, ez egyébként a Népszabadság augusztus 12-i számában olvasható, hogy a kormány beavatkozott – politikai megfontolásokból – a Magyar Nemzet privatizációjába. Tudomásunk van arról, hogy a Magyar Köztársaság stockholmi követségének munkatársai voltak a svéd lapnál, s – finoman megfogalmazva – orientálták őket, hogy milyen kívánatos magatartást várnak el a tárgyalások során.
Hozzáteszem, én ezt egyébként elfogadhatónak tartom, talán a diplomáciai munkában egy kicsit különösnek.
Szeretném egyértelműen jelezni, hogy a Magyar Nemzet ügyében – a Magyar Nemzet ügyén természetesen a szerkesztőséget értem – két külföldi partner közötti választásról van szó. Meghallgatva az ön érveit, és ismerve – vagy legalábbis remélem, hogy ismerve – a kormányzat politikáját, úgy gondolom, az természetes, hogy önök úgy gondolják, ne egy baloldali liberális lap befolyása érvényesüljön a Magyar Nemzetben. Ez idáig teljesen rendben van, ez respektálható szempont.
Azt szeretném viszont kérdezni, hogy mennyiben áll közelebb a Magyar Köztársaság kormányának sajtópolitikájához, nyilvánosságpolitikájához s a magyar sajtószabadsághoz egy olyan sajtókonszernnel való rokonszenv vagy iránta való bizalom kinyilvánítása, mint az ismert francia sajtócsoport, ahol sajtótörténeti tény, hogy kollaborált a nácikkal (felháborodott zajongás a jobb oldalon). Persze azt lehet mondani, hogy nagyon rég volt, de szeretném jelezni, hogy ez a sajtócsoport – bocsánatot kérek, hallgassuk meg egymást, ennyivel tartozunk egymásnak (zajongás továbbra is) –, ez a sajtócsoport, amikor megvásárolta a közismerten jobboldali Figarót, rendkívül nagy botrányt okozott egész Franciaországban (közbeszólás: A téma más), mert hozzájuk képest is újra jobboldalinak tűnt.
Pusztán csak azt akartam ezzel kapcsolatban jelezni, hogy a francia sajtócsoport kiadja azokat a lapokat, amelyek a közismerten rasszista Le Pen nézeteihez igen közel állnak. (Felháborodott tiltakozás!)
Még néhány mondatot nagyon röviden. Én csupán jelezni szeretném, hogy újságíróként és ellenzékiként egyaránt elismerem a magyar kormány jogát arra, hogy befolyással bírjon, hogy milyen külföldi tőke áramlik be a magyar tömegkommunikációba. Csupán azt nem tudom, hogy a kettős választásnál miért pont egy ilyen előéletű francia csoport felé billen el a mérlegük. Hogy elbillen a mérlegük, ezt bizonyítja egyébként Matolcsy György államtitkár úr levele. (Zajongás.)
Röviden befejezve, a következőt szeretném mondani. Mivel az ügy rendkívül elmérgesedett, ez nem a Magyar Nemzet ügye, nem egy újság privatizációjának az ügye, ez egy precedens értékű ügy, ezért szólalt fel és interpellált már ebben az ügyben a Szabad Demokraták Szövetsége, ezért intézett önökhöz kérdést a Fidesz, és ezért szólok most én is.
Nagyon remélem, hogy ebben az ügyben nem presztízsszempontokat fog a kormány védeni, hanem megvalósul az a jó kompromisszum, amelyet már Antall József miniszterelnök úr jelzett, vagyis kiírnak egy új pályázatot, és lehetővé teszik, hogy a szerkesztőség vezetésével egyetértésben történjen meg a tőkebevonás. Ha ez nem így történne, ha önök mindenképpen ráerőszakolnák akaratukat, hogy milyen partnert válasszon a nagy múltú, polgári liberális értékeket vállaló újság, ebben az esetben ezt nem lehetne másnak minősíteni, mint hogy önök belegázolnak az épp hogy formálódó magyar sajtószabadságba. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK (Vörös Vince):Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, akik kivonultak a teremből, legyenek szívesek a szavazásra befáradni! (Közbekiáltások a koalíciós pártok soraiból: Minek? Nem kell! – Az ellenzéki képviselők nem jönnek vissza a terembe.)