Ketyeg a pad
Benőtte
a gaz meg a futóka:
már nem ülhet rá senki. Mire vár még?
Össze fog roskadni.
Szétcsúsznak műkőlábai,
lekorhad róla a pirosra festett
fa.
Ketyeg, mint egy óra.
Én még láttam frissen, büszkén,
csillogva,
mikor a buszra várva
sokan ültek és beszélgettek
rajta
az időről meg a halhatatlanságról.
