Fodrozódik és kisimul

 Egymásra támadó
 szürke és fekete varjak
károgása a folyóból kiálló
 félhold-fövenyen.
 A nyárfák oroszlán-feje mögött
 új nap.
 Füzesek közt a Tisza veszélyes
kanyargása
 az emlékezet felé.
Éjszaka tüzes lándzsát döf mellembe
 egy váratlan lovas:
 látom isten
 iszapból kimosott fagyökér-arcát.
A temetőben művirágkoszorúk
 alatt
 csónakforma bálványok. Kisfiú
 a csúfság
 halhatatlan rózsái és a nagy halak-húzta
álomidő között.
 A kerítésnél még zölden vár
 a szilva. Házakon túl a búza
sárga országai.
 A hőségben fatornyú templom
 tűje
 szúrja át a nemtörődöm eget.
Az ártérben félelem pocsolya-szaga,
 agyagos hullámokon
 bókoló fehér
 hajó; a jegenyésből tűz riasztja
messze démonaimat.
 Kutya vonít föl éjfélkor a gáton,
 abbahagyja és kezdi újra
 még fájdalmasabban.
A szerelemről csak istennel
 szabad beszélni.
 Hajnalban a rigók hangos
 aranyzsinege fától-fáig;
lent a víz fodrozódik és kisimul.
 Egy asszony teste lassan
 megtelik sűrű fénnyel.



Hátra Kezdőlap Előre