Szombati Kecskeméthyék című cikkünkre a Tiszántúl választ ír, melyre a cikk írója így felel:
Kivételes jó érzés fog el, mikor az én kicsi erőm s egyszerű szavam is meg tudja vadítani a klerikális sereget. Ez a tábor, minél jobban sziszeg és köpköd, annál biztosabban érte a szeg fejét az ütés. És én – igaz hittel mondom – meggyőzni akarást, polémiát, őszinte vitázó kedvet soha, de soha nem vártam azoktól, akik ellen – gyönge karral, gyönge szóval bár – harcolni a legszebbnek tartom az összes kicsi emberi tennivalók között. Meggyőzni-akarást, érveket, komoly disputát sohase mertem remélni a Tiszántúl-tól sem, de eddig bíztam valami másban. A Tiszántúl emberei többnyire olyan véleményformálásra adtak nekem adatokat, hogy ők, ha megtévesztetten, vagy a kenyér kötelességéből a veszedelmet szolgálják is, de jó ízlésű emberek, akik nem rabolnak egész könnyen tisztességet és becsületet. A Tiszántúl-nak az a cikkírója, aki a Kecskeméthyék című cikkemre válaszolt, ezt a hitemet megingatta, s erről vallomást tennem igazán nagyon fájdalmas nekem. A Tiszántúl-nak e cikkírója furfangos módon meggyanúsít, hogy engem beteggé tett a kanonokok pöre… Szegény fejem, ha nem okozna neki egyéb fájdalmat semmi, a kanonok urak pörénél: de nem koccannék össze soha a Tiszántúl-ékkal. A cikkíró jól tudhatja, hogy a kanonok urak „becsületsértési” pörében minden lépésem az ügy bírói tárgyalásának sürgetését célozta. Mit akarnak hát a betegségemmel? Tudtommal eddig a betegség nem volt állandó klerikális tőke, legfeljebb mikor a keresztes háborúk idejében becipeltek egyik-másik fajából néhányat!… Hát a betegség kevés ahhoz, hogy az ellenséget kíméljük, s többet akarunk?… Ezt a többet – elég ifjú koromra tekintettel – engedjék el még énnálam!… A szellemi betegségre tett bárgyú viccre pedig nekem ismét csak a vatikáni index a tanúm. Akik arra kerültek, mind betegek voltak az Önök szemében. Végül pedig – az Önök közül a legharciasabbnak szól – én csak megkímélem egy darabig a reverendát, de tán viselőinek kötelessége volna ez?…
Ady Endre.
NN 1901. november 19.
129. Válasz a Tiszántúl-nak. NN 1901. nov. 19. 6–7. – Szerkesztői üzenet – Ady Endre.
Ady Kecskeméthyék c. nov. 16-i cikkére a Tiszántúl nov. 17-i számában a következőképpen válaszolt:
Kecskeméthy sikkasztását egyes lapok az egyetemi mozgalmakkal kapcsolatosan tárgyalják avval a törekvéssel, hogy így az egész mozgalmat diszkreditálják. Erre vonatkozóan a Hazánk a következő talpraesett megjegyzéseket írja:
„Kecskeméthy esetéhez azonban észrevételünk van, mégpedig abból az alkalomból, hogy a megtévelyedett ifjú élénk részt vett az egyetemi mozgalmakban. Az egyetemi ifjakra demoralizáló hatással folynak be oly elemek, akik nem válogatták meg az eszközöket, csakhogy soraikban kozmopolita elveiknek gárdát teremthessenek. Ez a kozmopolitizmus és semmiféle tekintélynek nem hódoló fennhéjázás csavarta el annyira eszét Bischitz Andornak, hogy tanáraiban bizonyára igazságos bírái helyett ellenfeleit látta, ez a kozmopolitizmus vitte bele az ifjak választási küzdelmeibe a korrumpáló lélekvásárt és a pénzvágyó kapzsiságot, amely – íme – Kecskeméthyt, különben inkább városi hivatalnokot, mint tanulóifjút, a lopás bűnére csábította. Most is választások küszöbén állunk, és meglehetős pozitív alakban van annak híre elterjedve, hogy egy lipótvárosi társaskör máris harmincezer koronát gyűjtött össze az egyetemi választások befolyásolására. Ezt tessék az egyetemi tanácsnak kipuhatolni, mert ez lenne az a rákfene, mely megmételyezi az ifjak erkölcsi életét; így lehetséges, hogy aki ma Kossuth Lajos sírján tart beszédet, holnap önmagának erkölcsi sírját ássa meg.”
Szolgáljon ez egyúttal válaszul a Nagyváradi Napló tegnapi cikkére. Írójának, Ady Endrének pedig – aki az ellene indított rágalmazási perbe belebetegedett elég legyen annyi, hogy írása tanúság reá, csakugyan beteg ő – beteg nemcsak testileg, hanem szellemileg is. Az ilyeneket pedig kímélni illik – leginkább addig, míg kigyógyul belőle, akkor aztán elveszi a bíróságtól is, a társadalomtól is méltó büntetését.