Romának viselt dolgai
1801.

Első kötés¹

BÁRÓ² ORTZI LÁSZLÓ ÚR Ő EXCELLENTZIÁJÁNAK: ABAÚJVÁR FŐ ISPÁNYÁNAK,
A FELSÉGES KAMARA MÁSODIK SZEMÉLLYÉNEK, s. a. t.

Azt¹ kérded: Miért nem irja Romának eseteit egész ki terjedéssel? Ezt felelem: Minek? Rómának Bőltsei meg irták; ö utánnok ezer tudós … Olvasd ott.

Nintsenek nékem Kőnyves tárházaim, hol az emlékezet Tengerének fenekére alá bukdossak; egy két Iróbul, és ótska Kalendáriumokbol állanak. De ha vólnának is, szűkség lenne é elmédet mesékkel terhelni? Én nem mesélni, hanem okoskodni, tapasztalni, tanulni, és itélni kivánok. A melly eseteket elö adok, azok is töbnyire álmodot dolgok. Akár vóltak ugy akár nem, vegyük hasznokat; öket fontolva.

Nem az a kérdés egyedül, hogy valaha, ez ekkor itt, az akkor ott, valójában megeset é, hanem hogy meg lévén iratva, rólla mit itéllyünk, és életünknek folyásában, elöre nézve, mi hasznát vegyük.

Értelmemnek, okaimnak meg állítását sem támogatom számtalan iróknak elö hordot jegyzéseikkel, és szavaikkal. Azok, megmondották már [1v] a hogy tutták: mond meg te, a hogy tudod. Külömben, hol keresnék annyi Irót? Nekem Könyvházam a Természet. Ebben van két Irás helyheztetve; egyik a szivem, másik az eszem. Mindkettö ellene² mondhatatlanúl Isteni kezeknek munkája. Valamikor próbálni kivánok valamit, ezekbe nézek, és itéllek. A mi bennek irva nints, nem kel; a mi ott van, másut keresnem nem szükség. Valami értelmemmel ellenkezik, belé se fér. Ha kisseb nállam, nem kel, ha nagyob, nem birom. Sem Historicus, sem Theologus, sem Filosofus, sem Politicus, Statista, sat nem vagyok. Az Irók közt Ember nevezetnél egyebet viselni, sem kivánok, sem akarok, sem reám nem illik egy is. Szántok vetek, kaszállok, marhát tenyésztetek, malatzot hagyok; és ugy vélem, hogy e tsekélység, és motskos tudomány a méltóságosokkal, és fényessekkel, mind el érkezik.

Hizelkedésbül, vagy³ gyülölségbül egyhez, sem máshoz [2r] nem hajlok. A Világ a hazám; az Emberi Nemzet a Nemzettségem! Kihez hajollyak az igasság ellen? Vallyuk meg, a miben atyáink vétkeztek, és a mit ö nállok mások nagyob érdemmel el követtek. A ki önnön hibáira magához való hizelkedésbül, szemeit erőszakoson bé hunnya, egy felöl eszetlen, más felől nevettséges. Ha másokat ujjal mutatz, tapaszd magadat is.

Ha mondod, hogy értelmemben miért nem vagyok idéb vagy odáb; fellyeb, vagy aláb – reá kérdelek, hogy hát te mért nem lehetz a magadén tul, sem innen? Próbáld elmédet elméd felibe tenni, vagy okaitul meg fosztani tapasztalni fogod azonnal, hogy rajtad, végnélkül uralkodo erönek estél⁴ kezében; mellyet érzesz, de nem ismérsz.

Ha írásom módgya nállad kedvet lél, tudom, olvasod; ha nem, le teszed: terhedre nem leszek, te sem nekem: az alkunk megkészül. Válasz magadnak ollyan módot a millyen tettzik; én élek ollyannal, a millyen töllem telik, 's a mit jónak látok. Tudod,⁵ hogy majd minden ember a maga [2v] agya velejére kivánná kaptázni e Világnak eszét, mivel az ész oly tűndér valóság, mely mennél kisseb, annál nagyobnak láttzik magának. Valaki eszetlen, egy sem ismeri meg; és tsak azok valójában okosok, tudósok, kik igen sokat tudván el hiszik, hogy semmit se tudnak. Értsd meg hát Olvasó, hogy a Világ nem élhet egy ésszel: hogy a külömb külőmbféleség is természetre tartozik, és annak lett mivel. A mit töllem el fogadtz, tiéd, amit el vetz fel veszi más; bajod vélle nints; és igy meg oszlunk magunk közt. Egyik rész melletted, a másik mellettem hartzol. A penna nem kard; a tenta nem vér: gondolat az ütközet, 's a hartz füstbe megy;⁶ nintsen veszedelem. Ellenben, ha hivnek, igaznak,⁷ okosnak, jó⁸ irónak tanálsz, örvendem; ha nem,⁹ botsás meg.

Bessenyei György

 

Kovátsiban a Berettyó partyán 15 Maj 1801.

Romának kezdetit, az emberi emlékezet csak ugy mesélli, mint a többit. Az örök idö, minden kezdetet oly vastag felleggel boritot bé hogy annak setétségébe, emberi tudomány² világosságot³ nem vethet.⁴ Minden emberben van hivalkodás nevének fel emelésére, mellyet szemérmetessége még is mérsékel, hogy a többi⁵ irigységének tétetvén ki tárgyul, magát nevettségre ne tegye ki; de egy egész Nemzetnek tsoportra gyült hivalkodása ortza pirulást nem szenyved, és magának⁶ szemérem nélkül hizelkedik. Valamennyi Nemzet e földön kezdetérül emlékezik mind Isteneivel ditsekszik. A fö vezérek, uralkódok a Pogányok idejében mind Isten Fiai. Ki Naptul, ki Hóldtul, Jupitertül, Marstul, sat származik. A Sídó Nemzet⁷ nem mondotta tsak⁸ egyedül, hogy Királlyi, a Jehovátul származtak de ki pótolta más részrül, állitván, hogy e Világnak Istene szüntelen tenyerén hordozza, ki Emberi [3v] teremtéseinek véghetetlen sokasága közzül ötet, mint szerelmének, kegyelmének, ditsősségének tárgyát választya ki egyedül; örök irgalmának minden más emberekbül álló eszközeit átok alá vetvén. Nem mondotta Saul, hogy Isten Fia, de mondta Nemzete hogy érte mindent az UR tselekszik; ö pedig magáért semmit se.

Róma, az Igaz Istent nem ismérvén reá fogja Romulusra, hogy Márstul származot; és hozzá teszi, még hogy Farkas szoptatta. Ved fel már a régi tudatlanságnak részeg értelmét, mely lehetö eset képében a józan okosságnak gyalázattyára ily remitö tsudát szül, hogy Romulusnak egy felöl Isten legyen az Attya, más felöl szuka Farkas az Annya, vagy Dajkája. Ezt Róma még is, a Világnak emlékezetiben ki hirelni nem szégyenlette, mely eszetlenseget ezer Iró hirdetet utánna.

Romulus egy mezöre ki áll; nagyot kiált, hogy minden gonosz tévök óltalma alá szaladgyanak; Igy, országának fundamentom oszlopát bünbe teszi le, egy nehány tolvajjal kezdvén el hazáját épiteni, mely végre a Világot el nyeli. Miért szenyvették a törvényes [4r] és hadi eröben lévö szomszéd Nemzetek, hogy egy Mennyei Mársnak Földön bitangoló Fia a gonosz tévöket hatalmok alól ki vegye; és határaikat egy nehány haramiával töllök el foglalja?⁹ Ere sem Livius, sem Fabius Pictor meg nem felelnek soha. Ő, ki Romának kezdete után öt száz esztendövel irja annak eseteit. Ha most valamely,¹⁰ nem Isten, de tsak¹¹ magát Áttila, vagy¹² Cesár Fiának mondot bujdoso vitéz a Hortobágyi pusztákon kiabálná, hogy ide jöjjetek haramiák gonosz tévök; e Földet el veszem itt, és külön országot tsinálok számotokbul; könnyen gyanitható, hogy Debretzen várossának hatalma, hamaráb rajta ütne mint a gyözedelmes gonoszok¹³ szárnya alá gyülhetnének.

Had járjon! mind ezeket igy kel venned kinodba mivel próbáid mások, nintsenek. Okosságod tsak ezt mutattya hogy nem igaz, de mi hát igaz, nem mondhattya mivel te tegnap elöt lettél; e pedig ezer esztendöket foglal magában. Tsak ezt hiszed, hogy kezdödöt Róma is, mint más ország¹⁴, de nem tudod hogy, és mikor.

A gonoszok öszve gyülnek, három ezeren mint egy, de mind Nételenek. Feleség kellene; nints. A Szábinusoktól kérnek, kik felelnek, hogy haramiáknak [4v] tolvaj tenyészésre leányaikat nem adgyák. Ezen feleletet a kronika ki nem teszi; de ha nem attak leányokat a Szábinusok; el kerülhetetlenül ez okon tselekették, melynek nagyob világositására, én, ki teszem.

De tsalárdsággal él Róma,¹⁵ és játékra tsalván ki a Szabinusok leányait,¹⁶ el ragadgyák öket, és feleségül veszik. Tölt é három ezer Szabinus el adó leány oda mennyi játékra, és ha tölt, akart é menni¹⁷ anya, apa, bátya nélkül?, ne kérgyük.

Mind ezen mesés esetek, és álmodot dolgok tsak ara valók hogy az Emberi emlékezet magát valaminek meg vethesse, és el indulhasson egy oly Országnak, Nemzetnek isméretiben, visgálásában, hol a Világi minden féle törvény, és uralkodás módjának tükörei fel találtatnak, mellyekben az Ember magát, ügyét, természetit, fel emelkedését, esetit, bünét, érdemét, igasságát, gonosságát meg illetödéssel, álmélkodással, néhol örömmel, 's azon kivül¹⁸ irtódzással nézheti. E Népnek¹⁹ esetei soha nem fognak²⁰ szünni az Emberi Nemzetet izrül izre oktatni, mivel a Földnek szinén sehol ily Nemzeti, Királyi [5r] és Tsászári Theártum nem vólt együt

Romának dolgai közt, annak kezdetében is ki tettzik mindenüt, hogy eseteit akkor irták mikor már ott²¹ tudomány, bőltsesség, törvény, erkölts és vitézség vólt. Nehéz oly gyülevész, tudatlan néprül fel tenni, hogy magát első lépéssel oly²² okos, tanult módra vehesse, mint Róma tselekette. Lássuk hát már Romulust; kit Uralkodásának nyomdokin követvén, fontollyuk, ha vélekedésemet lehet é mivei közt gyanitani.

Könnyen ki nézhette Romulus, hogy a keze alá szaladt gonosz tévök törvény, osztály, alku, az az határ nélkül lévő hatalmat, magokon szenyvedni nem fognak. Kénytelen Népét az Uralkodó hatalomnak részesévé tenni. Nagy tsoportokra, társaságokra osztya a sokaságot, hol aprób céheket tsinál, mellyeket rend, igazgatás alá veszen, hogy akarattya értelmekkel, hamaráb²³ módokon egyesülhessen. Meg osztya a határt: egy részt hagy az óltári szolgálatra, költségekre; másat, az ország közönséges szükségeire, a többit a lakosok közt osztya el²⁴ száz személybül öszve szedet Királyi Tanátsot állít.²⁵ Az utólsó, vagy véget szakasztó itélletet a Községnek hagygya meg, de ugy, hogy [5v] a fö Tanáts által kellessen annak helyben hagyatni. Vigyáz, mert titkos, és okos móddal lopja el Romulus a tudatlan sokaságtul rontó hatalmát; uralkodóvá láttatván azt tenni. A Tanátsba való választást magának hagygya. Ő általa helyheztetnek oda; 's neki köszönik. Mutatni kellet a Népnek, hogy te uralkodol, de ellenben meg kellet az ország dolgait tudatlanságátul, dühösségétül szabadítani, és zürzavar elméjét, fergeteges indulatait a fö Tanáts böltsességével, és tapasztalásban rökzöt okosságával mérsékelni.

A Tanáts mindég birói szekben ült, országos dolgokon okoskodot, visgált, itélt, törvényeket szerzet, mely foglalatosságok ujjal mutatták hogy tapasztalásra, tudományra, okosságra; egy szóval: országló értelemre van szükségek. A Község, szántot, vetet, hadakozot, és házának különönös gongyában foglalatoskodván az országlásra tartozó értelmet magábul ki hatta. Tsak akkor eszmélt, ha szóllitották; a Fő Tanáts pedig mindég abban foglalatoskodván, elmejét, okosságát, tudományát ki terjesztette. Nézd, hogy választya az országlás [6r] uttyára tétetvén, önként, magátul a Népet két felé. A kézzel dolgozó sokaság parasztá változik²⁶ noha királyi itélettel bir; a Vezérlő Tanáts pedig a Nép vegezeseitül fügvén, hivatalánál fogva Nemessé, Urrá, gazdaggá, 's következés képpen, hatalmassá lesz.

Még akkor a Király nem lehetet személlyében a Néptül meg külömböztetve²⁷ külön hatalom, ugy,²⁸ mint az egész ország, azért rendeli, hogy a²⁹ Kőzség itélletit, a Tanátsnak kel helybe hagyni, melynél fogva bé tellyesedésre, vagy végre hajtásra jöhessen: Most, egész ország tsinál törvényt itt, mi köztünk³⁰, mely addig nem jöhet eröre, mig a Király helyben nem hagygya. E szerint nagyob az Uralkodó, mint az ország, melynek minden módon felibe emeltetet.

Mivel természetihez ragadt mint egy az Embernek, hogy mihent oda jut hol parantsolhat, ellen vetést azoktul, kik hatalma alá rendeltettek, ne szenyvedjen Romulus is³¹ az ere segéllö módokrul nem felejtkezik el. A fö dolgoknak meg határozását, a hadi fö vezérséget; az Ország gyülésének egybe vevését, a fö papságot magának tartya: Ted hozzá a Tanátsnak értelmét mellyet kezén forgatot;³² e pedig a Község itélletit [6v] kérdése alá vehette; és ki sül, hogy Romulus, népét a szabadságnak leplével fedezvén³³ felül, alatta³⁴ hatalommal uralkodott³⁵.

De, mivel az Uralkodó vágyodást és annak természetit semmi sem bosszantya inkáb mintha az alatta valóknak kel kedvezni, hizelkedni azért hogy³⁵ tettzésének eleget tehessen, végre a fö Tanáts iránt való szoros figyelmetességet Romulus meg is únta. Az együgyü Népet könnyü szembé kötve vezetni, de a tudósokat nehéz. Vagy ne tsinály Országló Tanátsot, vagy ha tsinálsz, szemedet rólla le ne ved, mert a tudósok utánnok szokták huzni a tudatlanokat. Azok elöt, kikkel játékodat együt tanúlod, kevés titkod lehet. A gzadagság, hatalom, biróság, Rang, fö Nemesség az Emberek vérében kevélységet³⁶ termeszt, és erköltsi méltóságot szül;³⁷ szikrát ne hány reá, mert lángot vét.

A köz igasságnak ki szabó hatalmát, a hadi erőt, vallás dolgát, Romulus, magának tartotta. Test őrzését személlye körül tizenkét bajnok viselte, mely dolog királyi Rangját külömböztette. Ezekhez vet fel végre háromszáz ferfit;³⁸ fele gyalogokbol, más része lovagokból állot.

[7r] Hogy a Királyi Tanáts, és kőzség kőzőt a szakadás villongás, titokban forro gyűlőlség el fordittassanak, Romulus minden lakosnak meg³⁹ haggya, hogy magának a Tanátsban közben járót, és ugyét védelmezö atyát válasszon. E szerint minden szegénynek pártfogója lévén az uralkodó hatalom közt, a költsön kötelesség, szolgálat a fejeket tagjaikkal szoros kötésbe vette. Ezen rendelés vólt mongyák Róma fel emelkedésének egyik oka. El hiszem hogy mikor egyik lakosnak szomszédjával vólt peri, vagy bünös esete, akár egyben, másban való szüksége a párt fogók szolgáltak, de ha az egész Községnek bóldogulása fordult fel az egész Tanátsnak, vagy Nemességnek rövidségével, a párt fogók védelme el enyészésre jöt. Az ezen rendelésre kővetkezet idök meg mutatták hanyszor jöt a község a Tanáttsal ellenkezésben.

De mig még a Nép társaságának kezdetiben tellyes szabadsággal élt: mig Király vólt Királlya alat itélvén, még az illyen védelmek nem hiszem [7v] hogy fejében meg fordulhattak vólna. Eléb kellett a reá szorulásnak, tapasztalásnak jönni, mely által a segéllö eszközökre gondolni szoktunk. Minden törvényt szükség tsinál, mellyet tapasztalás mutat ki. Nem lehetet kezdetben mindjárt a Népnek szorongattatása. Romulus maga tsak ollyan hatalmu Uralkodó lehetet Emberein, mint most egy Földes Ur, vagy ollyan sem. Szembe tűnő vólt még a keze alá futot sokaságnak személlye iránt való szolgálattya. Ő általok lévén⁴⁰ a semmiségbül valami, egész maga viseletiben kellet a köszönetnek magát mutatni. Más tekintetben is, nem lehetet a Népnek egész testébül száz embert ki venni ugy, hogy azoknak vérségek rokonságaik a nagy szám közt ne marattak vólna, kik tsak ollyan erőben lehettek othon; mint más a Tanátsban. Inkáb hiszem hogy ezen rendelés akkor let, mikor már a Fő Tanátsnak tagjai, és azoknak maradékai lassan lassan Rang, hivatal, birtok, tudomány, és nemesség által meg külömböztettek: az az: mikor a Község nagyon alá eset, és a Birák nagyon fel emelkettek: mikor [8r] a Patriciusoknak, és a Plebeusoknak nevek hallatot. De ezen rendelés⁴¹ Romulusnak tulajdonittatik, mely noha hires, de még is annyira semmit sem tett, hogy Romának Kőzsége mindég szükségben, el nyomattatásban élt, akkor is mikor egy fö Nemes ember ara elég tehettséggel birt hogy éhségeket tiz ezer asztalon elégittse meg.

Töb izben vetette már meg némely Nemzet minden mesterségét azon, hogy magát⁴² minden részében egyenlöségre hozza, de ebben való küszködésével tsak a lehetetlenségnek szolgált örökös bizonyság tételül. Hogy a Földet mivelő sokaság, Mester ember ollyan állapotban helyheztessen, akár mely tekintetben is, mint az⁴³ Uralkodó Tanáts, és annak tagjai, a leg nagyob lehetetlenség. Törvény alá vet ország, kézi munka, és vezérlés nélkül nem lehet: Egyik főre, másik kezekre lábakra marad; már, minden Rendet, mindenben egyenlővé⁴⁴ tenni annyit mutat, mintha Embert akarnál tsupa lábbol,⁴⁵ vagy tsupa Föböl formálni.

[8v] A tőrvényes szabadsággal élő Kőz Uralkodásnak leg nagyob vigyázása a legyen, hogy annak tagjai egymást igassággal vegyék: hogy az Országnak természet szerint lévő állapottya kit hova rendelt, ot, a törvénynek reá tartozó védelme, személlyére, vagyonára nézve ki szolgáltassék: hogy a köz jónak romlására⁴⁶ egyik rész a másikat el ne nyomhassa: az az, el ne vehesse a gazdag a szegénytűl⁴⁷ kevés élelmét, mellyel magát táplálja: a mennyire élete szabad, személlyes hatalom által lántzra ne tegye, és rajta kegyetlen, igasságtalan ne lehessen; de azon igyekezni Rómában hogy Lukullusnak tsak ollyan ebédje legyen mint a Kapusnak; nevetség. Mihent a naggya az apraját tekintetbe nem veszi, eléb, utób ö maga fordul fejére. Hasonlásba jönnek a tagok a fövel, és magát mindenik meg vérzi. De nem abból áll hogy az ember vagy mind itéllö biró, vagy kézi mives legyen, hanem hogy mindenik igassággal állyon a maga sorján.

[9r] Romulusnak törvénnyei közzül nevezetesek ezek: Meg engette a Férfiaknak feleségeiket magoktul el vetni, mi töb, meg is öletni, nem⁴⁸ a nagyob tekintetü vétkek ért, de tsak ha bort ittak is: ellenben az asszonyoknak semmi féle világi eset nem szolgáltathatot reá elég okot, hogy Férjeiktül el válhassanak. Meg engette hogy a Szüléknek gyermekeiken határ nélkül való hatalmak lehessen, és azokat mint vásári barmokat pénzen raboknak, három izben is ujra meg ujra el adhassák, meg őlhessék.

Állapodgyunk meg it Olvasó!⁴⁹ Ved eszedben hogy Romának, és az Emberi Nemzetnek viselt dolgait nem mesélni akarom elötted hanem okokkal kivánom fel fedezni, mellyeknél fogva az Embernek erköltseit, ösztőneit eszes, és eszetlen állapottyában ujjal mutogattyuk ki. Tudod, hogy a historiának a Filozofia, Statistica, Politica,⁵⁰ és maga a természet törvénynye mind testvér attyafia. Hogy is irjad az Emberi tselekedetet, hogy értelmedben mind ezekre ne nehézkedgy? Minek [9v] irsz historiát ha tsak mesélled? Ugy kel irni az eseteket, hogy olvasások által az Embernek, és Világának isméretiben böltselkedhess is: hogy okosságunk sorsunkat, a régiek hibáinál fogva meg javithassa.

Romulus, meg engedvén az atyának gyermekét⁵¹ halálra vetni, a természetet, és⁵² annak ösztöneit önnön magok által rémülésbe hozza. Az atyának,⁵³ világra szült,⁵⁴ és⁵⁵ nemzet, önnön testében,⁵⁶ vérében, hogy lehessen⁵⁷ véres halált, gyilkosságot⁵⁸ törvény által ültetni? Alig lehet ollyan erköltstelen gyermeket gondolni kiért szüleinek szivek ne fohászkodgyon? Mitsoda törvény szerző az, ki ollyan nevelést tsinál mely szerint az atyák kénytelenek legyenek gyermekeiknek hohérul is szolgálni? Hogy lehessen a természetet reá kényszeriteni hogy maga tollyon magának kést a szivére? Nem elégséges a haza törvénye a halálos bünt halállal büntetni? Szülékre kel hagyni gyermekeiknek meg ölettetését? Had járjon, ha Brutus a fiát meg [10r] ölette, de nem mint atya, hanem mint Romának fö Birája öletet meg a törvény által egy ollyan Pólgárt, ki hazájának szabadsága ellen, fegyver fogásra, magát, az ellenségnek esküvéssel kötelezte. Meg ölette vólna é gyermeki erötelenségért, mellyekben a gyermekek szüleiknek házokban szoktak ellenek véteni. Ez az atyák által való gyermek gyilkos törvény, tsak a természetet gunyolta, de egyéb iránt haszontalannak kellet néki lenni. Soha se hiszem hogy Romának idejében mig tartot, három négy példát szolgáltatot vólna, annyira uralkodik a természet az atyákon gyermekeik iránt. Más nemü kegyetlenség a tudomány nélkül elö vad emberen hatalmaskodhatik, de a gyermek szeretetét benne⁵⁹ el nem törölheti semmi. Nem tudománybul, és mesterségbül szereti az Ember magát, 's a maga vérit, hanem ösztönbül. Az oroszlánnak sem vallása, sem Filosofiája, de ha gyenge kölykeihez nyulsz, széllyel szaggat. A tehén fel üt, ha szilaj; meg ellik; 's borjához közzelitesz.

[10v] Mit szóllyunk hát már arul is hogy egy házas ember fiainak, leányinak édes annyokat meg ölettethesse, és osztán annak gyalázattyával vérével bé boritot gyermekeivel, mint atya élhessen, és töllök szeretetet, hivséget várhasson?

Mitsoda bünt követhet Férje ellen el⁶⁰ asszonya ollyat, mellyért meg ölhesse? Talán ha rajta kivül idegen szerelembe botsátkozot? Nem elég itt az elválás? De ha az is mellé rendeltetet vólna ez utállatos, és magában sem álhatatlan eszetlen törvénynek, hogy ellenben, a feleségek iránt hit szegésbe eset Férfiakat a Tanáts ölettesse meg, kéttség kivül e kegyetlen szabadságot és részeg hatalmat a házas emberek mértékletes⁶¹ értelembe vették vólna.

Itéllyed, mely vad ostobaság, és feneség lepte akkor a világot, Róma körül. Mérjed a messzeséget mostani értelmünk, és azok közt. Akár mit mongyanak mai erkölcseinknek manéros romlása ellen, de tsak ugyan hozzánk képpest az illyen törvényekkel élő emberek, fene vadak vóltak.

Törvény vólt hazánkban is hogy a Férfi, feleségét [11r] ha idegen szerelemben esik hóhér által megölethesse; pert támasztván ellene. A Férfiaknál vólt minden törvényes hatalom, és⁶² fegyver; az asszonyok pedig gyengeségekre marattak, melynél fogva a hatalmas rész a gyengét halálra itélli ha kedve ellen tselekszik; Hát téged ki büntessen ha hitetlenkedel? Senki! Ó! ez esetben a tsapás⁶³ különös. Mulatságos végezés ollyan ügyben⁶⁴ más ellen itélletet hozni mellyet senki se védelmez. Ha a törvény minden Férfit, asszonyt meg ölet, kinek társán kivül, valaki más is e világban szemébe tünik egy nehány esztendő alat minden országban el mulnak a Vásárok, és a Világ embereibül, asszonyaibul ki fogyván, tsak állatokra marad,⁶⁵ nem vétethetvén tekintetbe a kevés szám, mely a Föld szinén fellyeb aláb kavarogna még közzülök. Azon kergetp tüz, mellyet Férfi, és Asszonyi Nemünk közt a természet, tenyészésre gerjesztet fel, oly erő, hogy ellene⁶⁶ testben elő embereknek küszködni igen alkalmatlan dolog; és reá a törvények is tsak háttal forognak. Moses törvénnyeiben [11v] ot⁶⁷ látod, hogy a nösparázna meg őlettesen, de azért Szent Dávid, Betsabét tsak magához huzza; Férjét jó móddal el vesztetve: egy felöl vélle hála, más felöl⁶⁸ büne botsánattyáért esedezik. Sehol se mutattyák törvénnyeink magokat oly szomoru és el pusztult állapotban mint a házassági hivségnek kötéseiben; noha ez, elsö Szentség, és a társaság béli életnek fundamentom oszlopa.

Némely Tsászárok, Királyok hogy nös paráznaságba ne essenek, ugy veszik⁶⁹ fel, hogy három négy száz feleséggel⁷⁰ agyassal is öszve nösznek. Már, ennyi asszony közt egy Férfi esztendörül esztendőre tsak el pepetselhet ugy, hogy töb ne jusson eszébe. Salamon király, nevezetesen, soha reá nem érhetet vólna minden bujaságával is, hogy hét száz ágyas, és három száz feleség közzül nös paráznává lehessen: rémitő tudósitás egy embernek kivánságairul. És ha oly Könyvben nem adatna elő mellynek igasságai kételkedést nem engednek, a természet sorján el nem hinném.

[12r] Állittyák némellyek hogy a Római országló értelemnek Romulus let vólna fundamentoma. Igen! a mennyiben Romát ő fundálta; de hogy Cicero, Cesár, Seneca, és Scipio, elméjeket, tulajdonságaikat Romulustul vették vólna, ki a gyermeket attyával öleti, és háborujában botokkal tsak nem pofoszkodik, nem könnyen hihetö dolog. Tsak ollyan, mintha állitanád, hogy az Eszkurál^*71 annál az embernél fogva épitették, ki leg elösször zöld ágakbul kunyhót támogatot öszve, mivel azon kezdettek az emberek házát épiteni. Inkáb hiszem, hogy Romulus mindég külső háborut kereset, hogy zűrzavar belső dolgainak⁷² zenebonáitul menekedhessen; és lármás Népének⁷³ nyughatatlan elméjét oly tárgyakra függessze, mellyek tüzének emészteni való eszközöket hánnyanak, és a kis határt nagyobra terjesszék ki. Akkor Olasz Országnak Lakossi apró tsoportokban telepettek meg ki itt, ki ott. Egy város, kettő, három együt, külön szabadságot tartot, 's országot⁷⁴ formált. Romulus szakaszonként veszi öket, 's egymás után foglallya, hódittya; a kikkel pedig még ki nem kötöt, azok tsak nézték. Ha akkor Olasz Országnak [12v] Tartománnyai, mikor Romulus közzólök egyre támadt mind ellene rohantak vólna, a Világ Urainak kéttség kivül kezdetekben kel vala el mulni.

A Szabiniaikkal Róma még is kedvetlen törésre jöt. Tatius gyözedelmeskedvén a városba is bé ütöt. Kéntelen lett Romulus, ezen Szabinusok Királlyát maga mellé uralkodó társnak venni; és Népe közzül százat a Tanátsba bé vinni.⁷⁵ Tatius le rontotta vólna Rómát mongyák, ha az asszonyok meg nem engesztelték vólna, kiket a Szábinaiaktul rablottak magoknak a Rómaiak. Tatius hat esztendő mulva meg gyilkoltatván, Romulus magát ugy módolta hogy mellé Szábinus Király társ több, ne választasson.

Romának fel emelkedése egy részben szomszédjainak eszetlenségébül származot, kik el nézték hogy őket egymás után meg hódoltassa. Péter Pált meg veri; együt kezet⁷⁶ fognak, és ketten Jánosra mennek; meg győzik– Péter, Pál, János, Ferentznek fordulnak; meg hódoltattyák; eléb, odáb; erejek mindég sokasodván, a Római nevet fel emelik, és a világot el nyelik.

Európában, ha egy Uralkodó tsak foglalás véget szomszédgyára ütöt, az utolsó idökben, a többi mind ellene támat hogy győzedelmeivel hatalmát öregbitvén, őket [13r] végre el ne borittsa. Róma meg gyözöt szomszédjaival Népének számát szüntelen szaporitván már negyven hét ezer katonát állithat ki. Romulus ezekhez bizik, és⁷⁷ az emberi vágyódásnak szokot uttyán hatalmának ki terjesztésérül gondolkodik. Az erő, szivét kevélységre emelte fel, és benne, maga meghitséget szült. A hatalom a körül álló veszedelmeket mind el fedezi, és vakit. Magán kivül mindent megvetéssel néz és soha egyik a másiknak példáján nem tanul. Ó! ebben hibáztak ott, mond, de nem ugy tsinálom én. Mikor ő is fel fordul, vállat vonit, 's ezt feleli: Ki hitte vólna? Hozzá fog Romulus is ahoz hogy Tanáttsát ne tekintse, és szabad akarattal uralkodgyon. A Tanátsbéli Férfiak titkon, ellene esküsznek,⁷⁸ 's Romulus közöttök el sikkad. Midön a köz hir hol létét kérdezné, a Tanáts ki aggya, hogy el ragattatot az Egekbe. Egymás után uralkottak a Tábla birák, de a Nép a sok Urat⁷⁹ meg unván magának ismét Királyt tett.

Numa, Királyságra hivatot. Mivel a Tanáts Szabinusbul, romai polgárbul egyenlö számmal tanáltatot, közöttük heves vetélkedés támad, hogy a¹ Király, melyik Nemzetbül választasson. A Tanátsbeli Zsinatnak zűr zavara ott üt ki, hogy a Romaiak valasszanak, a választot pedig Sabinus legyen. Numa Pompilius mint magát mezőre, falura vet Ember a világi tisztesség és rangért való kűszködést; hirnek, névnek ditsősségnek fergetegét meg vetvén, az Uralkodásnak lármája közzül fére ment. Bóldogságát az igasságon való tsendes elmélkedésben, szivének, és érzéseinek nyugodalmában kereste. Hihető ki nézte, hogy a hirnek névnek nyugodalmában kereste. Hihető ki nézte, hogy a hirnek névnek meg szerzése soha sem éri azt, a miben kerül. Sok ditsősséges Uralkodó mondot le önként hivatalárul, magánosságra zárván magát; de a Bőlts, a békességrül, tsendességrül, nyugodalomrul, és gyönyörköttető munkárul, soha halálának elötte le nem mond;² még is nints Ember e Földön, ki, ha Elméje egy kevés kiterjedésbe van, ditsösségének, ha meg nyerhet, ne örvengyen. Nem mind egy módon szereztetik: békességgel, háboruval, pennával, nyugodalommal is meg lehet nyerni.

[14r] A tudománynak, bőltsességnek tekinteti, és ditsőssége van, önként, magátul; mellyet az iránta való bizodalom szül. Mennyi Polgár ragyoghatot már ez időben a Vezérlő Tanáts közöt ésszel, Emberséggel, tapasztalással, vagyonnal? egyiket sem választyák, hanem Falusi magánosságábul huznak ki egy gondolkozó, olvasó tsendes életü Embert, ki noha Bőlts az Országlásnak szővevénnye, és fortélyos okossága közt együgyünek láttzik. Minden nagy tudományu, jóságu³ ember szelédséget mutat, mellyet benne az ostobák, nem tudhatván millyen a Nagy Ember, gyámoltalanságnak néznek. De az okosok a rólla való itéllet tételt nem hibázzák. Ismérte Numát a Tanáts, kire a Község nem is gondolt, mivel ez a⁴ lármás sokaság örökké tudatlan marad⁵ e Világnak minden részén; a mirül nem nem tehet, mivel abban módgya nintsen, hogy tudománnya, és vezérlő okossága legyen, mert sorsa ara szert tenni⁶ néki nem engedi.

De kérdezd már Romának Emlékezetit, hogy vadságának, tudatlanságának idején, hol sem könyv, sem tanulás, sem tudomány, sem oskola, sem nevelés nem találtatik, mi modon lett Numa Filosofussá? Irás, olvasás, tanulás, elmélkedés, [14v] helyben ülö élet, az emberi természetnek oly nagy terhére van, és vélle annyira ellenkezik, mely szerint a tudományok közt nevelt Emberek számában is Filosofiara, az az, valóságos böltsesség gyakorlására tiz⁷ ezerbül válik egy. Numa hogy ment oda, oly hazában, hol az Ember⁸ tsak formájárul, képirül ismértetet még⁹ annak? elég hozzá, hogy Numa Bölts vólt.

Numa tulajdonságainak elöre való intézése, hasonló kővetkezéseket huz maga után. Még inkáb kel álmélkodnod uralkodásának emberségén, igasságán, és okosságán. Ha akkori érdemeivel ma uralkodna, most is ditsösségre emelné fel köztük okossága, és örök áldásban maradna emlékezete.

Mindent el követ hogy népének vérengző indulattyát tsendességre hozza. Szorgalmatosságát, okosságát ara fordittya, hogy a kezet alat lévö Társaság szelédüllyön. E'végre két tárgyra függeszti szemeit: a vallásra, és törvényre: az az,¹⁰ Isten isméretire, és a¹¹ természet igasságára. Itéld, ha Athenásnak, Spartának, Romának ragyogó idejekben, vólt é Bölts a leg mélységeseb tudományokkal is, ki hazájának bóldogitásában e választáson tul emelkedhetet vólna? Vagy mehetünk é odéb mi is, máig is? [15r] Tudta hát, hogy az Embereket a jó erkölts, igasság bóldogittya; hogy az erköltsöket a nevelés szüli: hogy a nevelés törvények, szokások által illyen, vagy ollyan. Valamillyen törvények, 's attul származni szokot gyakorlások alá veszed a Nemzetet, erköltsi tulajdonsága is tsak ott ütik ki¹² magokat. A törvények az erköltsöket szülik, és az erköltsök a törvényeket tartyák fen mint a hiv gyermekek szüleiket. Nekünk már ezeket látni annyi tanulás, és tapasztalásbul semmi fárattság, mely szerint a közönséges értelemnél aláb való értelmek is tuggyák; de Numa Pompilus hol vette?

E Királynak két mindenek felet való tulajdonságai vóltak mellyek a mai embereknél egymással ellenkezésben láttatnak lenni: a nagy kegyesség, és Országló értelem, okosság. Ez vagy azért¹³ láttzik, hogy a keresztyéni kegyesség a világi dolgokkal nagyon ellenkezik; vagy hogy a Pogányoknak akkori kegyességeket ehez képpest annak mondani nem lehet. A Királyokban a¹⁴ mélyj keresztyéni^* kegyességnek buzgó foglalatosságai, királyi kőtelességeknek gyakorlását el fojtya, mely országának romlását, és székinek hanyatlását okozza. Sok ily uralkodókat mutatnak a régi idők, kik királyi hivatalokban [15v] tsinálnak udvarokbul Klastromot, magukbul Barátot, 's Népeket utólsó romlásba hozták. A félelmes kegyesség, és¹⁵ szüntelen való Templomi buzgóság, a királyi székre kevés ditsősséget huz. Job kötelességét az igasságnak ki szolgáltatásában tündöklő, fejedelmi erköltsökkel gyakorolni, mint magánosságra rejtezve, setét falak közt akár sóltárját, akár vetsernyéjét lelki el alélások közt áhitatoson dünnyögni, mely buzgóságos gyáva miveket a fő fő rangu belső emberek is magokra nézve, illetlennek, szükségtelennek¹⁶ ismérnek. El multak–

Itt következik egy meg ütközés. Numa Mennyei Lélek által sugarlotnak agygya ki magát: hogy Egéri nevü Nymfával ismerettségben él. Mitsoda valóságos világi Bölts,¹⁷ Filosofus atta magát ki valaha sugarlotnak? A Király azon gondolkodik, hogy szavának, törvényének, javallásának, mitsoda módokon szerezhessen erőt, mivel hatalma még népén kényszeritést nem tehetet. Ere kerül tehát hogy: Fiaim! nékem Isteneitek sugarlották; én pedig néktek mondom. Igy¹⁸ szavának Isteni erőt ád, melyben a Nép [16r] nem azt hiszi,¹⁹ véli, hogy Királlyának, hanem hogy Isteneinek engedelmeskedik, és Numának egészlen meg hódol. Tsalattatik az igaz, de bóldogul általa. Már kérdésbe jön, ha lehet é egy Filosofus vezérnek tsalárdsággal, hitetéssel élni azért hogy boldogittson, vagy más eszközöket keressen? ha jöhet é az uralkodó oly szorulásban, hogy bóldogitó törvénnyeit kéntelen legyen hitetés, hazugság által fel állitani? ha van é ollyan minden józan okosságtul meg fosztot Nemzet, mellyet tsalárdság nélkül bóldog állapottyárul, és kárárul el ne lehetne hitetni, akár mely egyenes lélek ismérettel, 's beszéddel kivánnának is²⁰ ügyében iránta viseltetni? Futtassad rajta elmédet; én tsak emlékezetedben kivántam hozni, de már annyira ki nem terjeszkedhetem, mivel tsak nem lehet rólla egészlen el felejtkeznem, hogy historiát irok.

A sugarlot Numa, népenek szivét mint Isteneinek szája, meg nyeri. Félelmet okoz benne a Világ Urának büntető igassága iránt. Az Istenek mond, minden titkos tselekedetet látnak, 's büntetnek. [16v] A lakosok, büneiktül meg ijjednek: had el, ugy mond, látnak az Istenek. Óltár emeltetik a jó hitűségnek vagy egy átallyában az igasságnak, szava meg állásának, felebaráti hivségnek. Ünnepet rendelnek a határnak, hogy a birtokosok egymás fölgyeinek szeleire eröszak, tsalárdság, hamis hitelkedés mellet bé ne mennyenek. Fel állittatik az Istenek tiszteletinek rendi, szokása, módgya, mivel a vallás minden áldozat tétel, kűlső szokás nélkül a községet magához nem kőtheti, mely ezek nélkül tsupa elmélkedéssel Isteneinek isméretiben meg nem maradhatot. Az oltári szolgák rangokra osztatnak el, kik felibe főpap rendeltetik. A Fejedelmi papság minden dologban első Tanátsnak ismértetet, és mintegy fundamentom kővévé változot az Uralkodó hatalomnak.

Romulus, hazájábul az idegen Isteneket ki rekesztette, de mitsodás tisztelettel élt, nehéz tudni. Ugy hiszik hogy semmiféle képeket, formát, bálványt nem tartottak, hanem kezdeteken innen száz hatvan esztendővel tsusztak bé hozzájok a bálvány képek. A tüzet tisztelték, vagy az alat a termesztő gondviselést, mint a Persák²¹ az utóbbi idökben. E végre rendelt Numa szüzeket Vesztálokat, kik a szent tüzet élesszék [17r] szűntelen, mely által fen tartasson. Szüzességek a vestáloknak valamely Istenek részére tartozó áldozat nemének tartatot; és ha azt meg rontották, nehezen kerülték²² hogy elevenen ne temettessenek el. Egyéb iránt határ nélkül való tisztelettel viseltettek irántok, és a bennek titkon emésztő tűz mardosásait ez enyhitette, mellyet nállok a Férfiui Nemtül let szoros elzárattatás okozot. Harmintz esztendökig tartot szolgálat után a vestál hivatalát le tehette, és Férjhez mehetet; de már ekkor a szüzességi szenyvedés szokássá válván benne, idejének hanyatlásán, inkább kedvellette a személlye iránt mutatot mélyj tiszteletet, mint kevés testi gyönyörűségért őregségét attul megfossza.

Láttad, hogy a Teremtőnek jó téteményét körös körül a Földnek szinén tűz alat tisztelték, mivel a nap melege éltet, 's termeszt. A Sidóknál a kik az óltári tüzet el hagyták aludni, föld által nyelettettek el, noha e világnak Istenét ismérték. Ma is látod az égő szövétnekeket, gyertyákat az óltárokon, és a görögöknél valamely szent kép elöt éjjel, nappal égni. A regi Celtus nevezet alat száz nemzet is tisztelte. Nevezetesen Zoroastesnek követői a Persákban. Láttad az Apátzákat nállunk [17v] véghetetlen számmal Klastromokra tömni, kik szüntelen való buzgóságokban el sillyedve, e Világtul el zárattatva, láttattak elevenen a halálban lakni, ugy, mint a régi vesztálok.

Ugy tettzik néked ha a régiségekben nem bujkálták, hogy szokásaink mind ujjak, és önnön tanálmánnyaink; de messzirül jönnek egy, és más változással. Törvényes állapotukban is tanálunk oly rendeléseket, szokásokat, mellyeknek Romában, kezdete táján is nyomát leled.

A Fő papi hivatalt a Királyság²³ magának tartotta mivel a Népnek elméjén leg²⁴ töb ereje vólt ugy, mint Papnak.²⁵ Valameddig e két hivatal egy fejen függöt az Országló hatalom, és értelem egymásnak költsön segedelmével egy tzélra dolgozot. A vallásbéli és polgári kötelesség közt nem lehetet meg ütközés, sem²⁶ küszködés. Mind törvények, mind Istenek egyenlő tzéllal dolgoztak Rómának fel emelkedésére mivel mind ezek a Királyban személlyesettek meg. De mikor az emberek lelkébe el rejtet Istenség magát az országló hatalomtul meg külömböztetve annak ellent áll, a haza²⁷ bóldogsága [18r] ájulásba esik. Valameddig a Fő pap, a Király ugyan azon egy személybül van,²⁸ soha az Istenek az Uralkodóval öszve nem vesznek, se nem ellenkeznek. Romában az Istenek mindég azt végezték a mit a Kírály, mivel ő Fő pap lévén, akarattyát mindenkor mint Isteni végzést atta ki. Mindég mennyei szózatra láttatot a Nép mozdulni. E szerint Numa a Romaiakat Isteneinek²⁹ vezérlése alá vivén, őket, győzhetetlenségre emelte fel, mivel elhitette véllek hogy az Istenek pártyokra állottak. A polgári kötelesség és vallás egy Lélektül, a Királytul elevenittetvén bennek elméjeket fel emelte, sziveket győzedelmes indulatokra bátorságra ragatta; erköltseiknek pedig Királyi méltóságot adot, mert ugy hitték hogy tellyes szabadsággal élő vitézek, tsak törvényeiknek, és Isteneiknek engedelmeskedvén önnön javokért. De minek utánna a keresztyén Róma a Fő papot, a Királytul meg külömböztette,³⁰ és az ellenkező³¹ hivatal közöt³² patakokra omlot a forró nyavalyában eset emberi Nemzetnek véri; mind addig, mig ezen veszéllyét a természet iszonyu rázkodásokkal, magábul ki nem hányta. Az [18v] ember, két részre oszlot, magában magátul meg külömböztetve: lelkében vallásához köttetet, szivében hazájához, Királlyához. Vallását Fő papja tartotta kezénél fogva: az által lelkesült; annak szájával szóllot; világi elete ellenben; és³³ annak módgya,³⁴ birtokához, szüleihez, gyermekeihez való kötelessége, Királlya hatalmába estek,³⁵ személlye iránt való hivségéhez³⁶ hozzá járulván a természetnek ösztöne is. Valamikor tehát e két erő, hatalom, egymás ellen támadt, az Ember magában magátul el tévedvén minden ügyében, kötelességében füstöt vetet. Egyfelöl poklot nyittyák fel ellene,³⁷ más felöl minden világi veszedelem kitátot torokkal áll elötte. Mere térj? hová meny? melyikkel nyelesd el magadat? Végre, az emberi természet diadalmas lett,³⁸ és a hitetés ki nevettetet; Nints vallás, és papság melynek igassága, tehettsége legyen hazámhoz, törvényes Királyomhoz, engedetlen, és hitetlen lenni. De hányszor, és meddig izzadt e Világ vérrel, mig ide jöttünk?

[19r] Ha Romának országló értelme, kezdetiben illyen szakadásra, 's magával való ellenkezésre jöt vólna, most,³⁹ halhatatlansága, ditsőssége e Világnak örök emlékezetiben sehol sem tanáltatna.

Egy nehányan rendeltettek a végre hogy a hadakozásra való okoknak igasságát itéllyék; a kötöt békességnek tellyesitésére vigyázzanak. Róma ellenségeinek a háborut ők jelentették meg, átkot kivánván⁴⁰ magokra, akár másra, kinek igassága⁴¹ nem fog tanáltatni⁴² az Istenek elöt. Végre az ellenség határába vérbe mártot dárdát vetettek, mely által jelentették, hogy a Nemzetek közt való háboru Rómában meg határoztatot. Ezen Fecialeseknek személlyek szentségnek mondatot ki. E szerint a Romaiak, vallásokat, kegyességeket, a háboruk által szerzet vérontások közzé is bé plántálták. Áhitatosságokkal, hosszas gondolkodásokkal, áldozatokkal, fel szentelt varáslásokkal tökéllették el magokat a véres ütközetekre való ki szállásra, mintha tsak kénytelenségbül hadakoztak vólna, noha a háboru vólt eleitül fogva leg szomjub vágyódások. A vallásbeli kegyeskedés tsak ara szolgált hogy az Istenek hozzájok hajoljanak. [19v] Ügyöket kivánták Isteneiknek ügyévé tenni és vérengezéseket vallásbeli buzgósággal, áldozattal jövendölö varáslással fedezvén, el hitették magokkal hogy az Egek által vezéreltetnek. A világi haszon, a vallással buzgó Embert is hamar vakságra veti; ugy⁴³ látván hogy dolgát az Istenek is igasságnak veszik, mivel néki hasznára van;⁴⁴ ki vallásával az örök igasságot tévelygés nélkül tiszteli, mint ki ki⁴⁵ magárul állitani szokta, a vélle egy értelemben nem élőket őrőkős tévelygésra átkozván. Régi bolondsága az Embereknek, és Nemzeteknek, hogy eröszakos tetteket, bünöket vallásokkal igazittsák meg reá fogván Isteneikre, hogy kegyetlenségeket ők parantsollyák. Erköltsőknek vadságában Isteneket is vadakat tsináltak magoknak, hogy fenék legyenek azok is, mint ők. Minden vérengező a hadaknak Istenét, Márs öldöklő Istent kivánta attyának választani. Kényszeritették Isteneiket, hogy magokat ollyanoknak mutassák mint minémüek az ő értelmek, eszek, és erköltsök.

Numa tehát minden országot dolgot vallásba ültetet. Isteneit álmotta, kiket a Népnek velejére mázolt. [20r] Hitetet, hazudot, még is az ország felemeltetésére, az az:egyenes tzélra dolgozot. Valyon hozzá van é az együgyü községhez ez a szánakozásra méltó siralmas sors ragadva, hogy soha se bóldogulhasson ha nem tsalattatik. Az emberi emlékezetnek kezdetitül fogva, a Földnek kerekségén, minden Nemzettségnél hitetnek, és hazugság által emelnek fel sok⁴⁶ Országot.

Numa, látván hogy minden⁴⁷ törvény alá vet társaságot a Föld mive táplál, szemeit végre a gazdaságra vettette. A mezei munka kutfeje az együgyü tiszta erköltsöknek, és mértékletes értelemnek. Minden fegyverrel nyert térséget elosztottak a lakosok közt. Mező várasok, erös helységek ültettettek széllyel a hazában; Ezekre nézve szorgalmatos birák rendeltettek, kik felettek vigyázzanak, dolgokat itéllyék, és a dologtalanokat, tunyaságot, heverést különösön büntessék.: ellenben a⁴⁸ szorgalmatosságot jutalmazzák. E'szerint Romának lakosi Föld mivesekké lettek. Leg nagyub emberei is foglalatoskottak a szántással vetéssel, kik minek utánna háborujok végeztetet, vezéri hivatalok meg szünvén, az eke szarvát fogták meg honnan ismét Generalisságra léptek egytzerre, ha öket hazájoknak alapottya kényszeritette, de [20v] megént az eke szarvára szalattak. Valameddig Romának ezen állapottya tartot, mindég bóldog és valójában ditsősséges vólt. Minhent rabi kezekre botsátkozot a mezei munka, és egy Római Nemes ezer forintos vatsorákat evet, minden hanyatlani kezdet. Az országnak egyik része száraz betegségbe eset; a másikat pedig a daganat fujván fel, Róma, oly mérget kapot, mely által lassan lassan mind addig emésztetet, mig halálra nem jutot. Igaz az, hogy a Fönek, vezérlő állapottyában meg kell maradni, de az is bizonyos, hogy ha kezek lábak el száradnak, a Fej, vagy Fő meg szédül. Egy felöl a gazdagság, véghetetlen bujálkodást szült, más felöl ehség, inség fojtogatot. A hazának fő Emberei véghetetlen gazdagságokkal a Népnek szegénységét gúnyolni láttattak, mely a hazának⁴⁹ sokszor keservét, és veszedelmét szülte.

A Romaiak, és a Sabinusok közt való⁵⁰ Nemzeti irigy vetélkedés mint titkon mardoso féreg meg maradt vólt a Népnek kebelében. Numa ezt találta hogy külön külön Cehekre ossza el öket, melynél fogva ki ki a maga felekezetü tsoportyához ragaszkodván a Nemzeti külömbség, és irigységrül⁵¹ magában is észre vehetetlenül felejtkezet meg. [21r] Leg nagyob ditséretire szolgál az uralkodónak ez, hogy a Cehek közt egymás tsoportya ellen halálos gyülölséget, utállatot, haragot nem szült, mint Egyiptommal tselekették vólt Királlyai. Minden ember egyenesen szegzi magát a közbóldogság ellen, valaki a társaság tagjai értelemmel, tudománnyal egymásnak⁵² öldöklő, és üldöző, vagy átkozó ellenségévé teszi. Az illyen Országló értelmet tsak a hagyhattya helyben, ki eléb⁵³ meg bolondul.

Végre, egy különös törvényt tulajdonitanak Numának, ebbül áll,⁵⁴ hogy a Férjfi oda athatta feleségét más rokonának, vagy jó baráttyának hogy fogannyon tölle gyermeket. Spártában Licurgus ugyan azt tette. Az emberi természetbe bé⁵⁵ tekintve, hihetö, hogy e törvényes szabadságot nem sok Római házas ember kivánta,⁵⁶ vagy fogta használni. A mi idönkben nagyon szükségtelen volna, mivel ezen szabadságra az Asszonyok engedelmet, sem a törvényektül, sem Férjeiktül nem kérnek, a midön valamelyik köztök⁵⁷ fris gyönyörüséggel és idegen szerelemmel kiván élni. Ugy láttzik mintha a két féle Ember Nem, abban foglalatoskodna, hogy magát minden iznek halálával ujra szüllye, kevéssé visgálván azt továbbá [21v] hogy ki ki által lesz ujra.⁵⁸ Más tekintetben kevéssé tartozik a hazafiui kötelességre hogy valaki a más kivánságának feleségével kedveskedgyen. A fajzásnak tüzében a természet határ nélkül való irigységet mutat, mellyet dühösséggel kever fel. Szeléd emberben, vad állatban, mind egy. Sem vallás, sem hazafiság reá nem bir soha, hogy kedves feleségedet a más karjai közt, meg zudult vérrel, keserves, vagy öldöklő tekintettel ne nézd. Legyen hazádnak törvény szerzöje akár mely Szented, de soha meg rászkodás nélkül el⁵⁹ nem nézed,⁶⁰ hogy szeretöd, vagy felséged mellet heverjen valaki, hazájához való buzgóságbul.

Numa, negyven három esztendeig tsendességben uralkodván, meg holt. Ugy hitték némellyek bőltsességénél, és e Világ egy Istenének ismeretinél fogva hogy Pythagorásnak lehetet tanitvánnya, noha Pythagorás sokkal ő utánna jöt fel a látásnak határára. Némely könyvei, vagy irásai halála után egy ládáben találtatvány pretor Petillus által olvastatot meg, ki a Tanátsnak róllok ezt jelentette, hogy azokban ártalmas tudományok vannak el rejtve, [22r] mivel nem egyeznek⁶¹ a Községnek vallásbéli értelmeivel, és szokásaival. E jelentésre a Tanáts azokat meg égettette. Vagy nem merte Numa a néppel egészlen közölni mind azt a mit hit, mivel kevés sikere lehetet vólna Nemzetének elméjében az Országlásra, vagy a Romaiak mentek el vallásoknak első módgyátul. A természeti bőltsesség, és a Világ Istenének elmélkedésben élő ismereti, igasságának, jóságos tselekedetekkel való félelme, minden ünnepektül, oltáraktul, vallásbéli szokásoktul, áldozatnak nemeitül sat meg mezitelenitve, a Községet semmi mozdulásba nem teszi, sem figyelmetességre nem hozza. Socratest azért ölik meg hogy egy Istent hiszen, még is halálra válván baráttyának ezt hagygya –  adós marattam Esculapiusnak egy kakas áldozattal, ted meg értem –  ne felejtsd el. Annyira meg kivánta a vallás eleitül fogva a szokásokat. Valamit a község, együgyü nép nem gyakorolhat reá nem is⁶² tartozik. Az Istennek tsupa böltsesség által való isméreti minden vallásátul megfosztaná mivel amabbul ezért kivetkezne; ere pedig soha rá nem mehetne. Talán böltsesség által való Isteni isméret vólt a Numa Könyveiben meg irva, [22v] melyre a⁶³ szokások által meg vakult Római Nép már elégtelen⁶⁴ lett; hamis áldozat tételeihez, és abból ki hirdetet jövendöihez levén szoktatva a gyözedelemre. Ha az egy igaz Istennek okoskodás által való isméretire kényszerittettek vólna ugy láttzot vólna nekik, hogy egyenesen vallásoktul kivánnyák meg fosztani: oly igaz az, hogy a tudatlan nép vallását, szokásban kivánnya tsak⁶⁵ gyakorolni;⁶⁶ és⁶⁷ nem érteni.

Választás szerint, Tullus Hostilius lesz Király. Uralkodását ezzel kezdi, hogy a korona¹ mezőbül álló jószágat ossza ki azoknak, kiknek a lakosok közzül Föld nem jutot. Numa, a mint láttzik, minden jóságával, okosságával, buzgóságaval sem érhetet reá hogy a² Nép³ szegény⁴ részének rendes élelmet szerezhessen. Országló tulajdonságainak a leg fontosab, leg szembetünöb érdemű részét, miért, 's hogy felejthette el? Az uralkodásnak embersége, kegyessége, mit szülhetet vólna ennél nemesebbet? Tullus H… ⁵ a korona Fölgyét [23r] a korona szolgainak, az az magának ki osztya. Embereket bóldogit, nyér; és az eszközök is mellyek által ezt tselekszi számára, nagyub haszonnal⁶ meg maradnak.

Az Országlásnak józan értelmével ellenkezik hogy az Uralkodónak különös majorság béli Földeket engedjenek Főldes Uri örökségül, ha az országnak erejét adóját, értz, só bányáit, harmintzadgyát kezébe bocsáttyák. Tsak annyiban birhat jószágot személlyesen hogy a különös érdemeket általok jutalmazhassa, de el ajándékozhatatlan földel birni nem szükség, ugy mint Földes Urnak. Ha minden magva szakadt jószág Királyra marad, és onnan jutalomban soha vissza nem ajándékoztatik, végre, az országnak nagy részét a királyi Földes urnak igasságai nyelik el. A nemesi pólgárság⁷ kisseb számra, nagyob vagyon nélkül valóságra jutván, számában, tehettségében meg fogyatkozik, mely eset által az országló hatalom gyengül. Valamely jószágot Királyi Földes uraság bir ott más Földes ur, nem él, nem öröködik. A Király ereje, az ország népének sokaságában áll, melynek Fölgye, embere, mind övé. Minek a külömbség?

[23v] Tullus H:⁸ fölgyeit ki osztya, mely által népének ereje, kedve fel gerjed; és⁹ sokasodik. Nem a forog fejében hogy a korona egy nehány szél puszta földet birjon, hanem hogy annak birtokossaival a koronának országot, tartományokat foglaljon. A népnek hosszas tsendessége alat bé hamvazot tüzét, fujni kezdi. Az állandó békesség Numa alat, katonaságokat¹⁰ el altatta. Ez, ellenben hartzolo indulatokra gerjeszti őket. Meg maradt a Római népben az a titkon égő tüz mellyel a szomszéd hazáknak elfoglalását szomjuhozták. De én ugy látom hogy ezt nem tsupa vágyódás hanem szükség is szülhette.¹¹ Fölgyök kevés lévén a Népnek szaporodásával élelmekbül ki szorultak. Láttzik még¹²  Romulus alat, hogy midön a lakosok közöt minden reájok tartozó földet el osztottak, egynek két hasápnál töb nem jutot; a mi tehetet két köblös Földet. Egy atyának gyermekei közt ez¹³ osztályra menvén, mit tett? Tsak azt akadályoztatta, hogy birtokossai valójában kóldusok lévén, azoknak leg aláb ne neveztethessenek.¹⁴

Az Albanusoknak Róma ellen forralt [24r] irigysége háborura üt ki. De tsak itt állapodik meg hogy melyik Nemzet tartasson első tekintetben? Noha mindenkinek szabadságában vólt magát leg elsőnek hinni e Világon. Ezt a közönséges emberi bolondságot a Világ nem tsak Országnak de személlyeknek is meg engedi, 's neveti. Minden Nemzet első. A Sidó elsőnek állittya magát e Föld kerekségén akkor is, mikor a gyözedelmes Nemzetek hol létét se tugygyák, vagy porászra füzvén öket Babillonba viszik, vagy rajtok szánakoznak. A Görög első e Világon, Assirus, Kaldeus első –  a Török Mahomet alat első –  A Magyar Áttila¹⁵ idejében első –  sat. Ma is az Anglus magát minden Nemzetek felet valónak ismérvén a többit magához képpest Nemzeti számba venni is alig méltóztatik. Frantzia, Spanyol, Német sat. úgy. A személlyek közt hasonloul megyen, Mennyi hóld világra huzó bolond hiszi magát a többi embernél derékebnek?

De e nevettséges gyengeségnek nem lehet maga után vérontást huzni; annyival inkáb mivel háboru nélkül is minden Nemzet kébzelheti magát elsőnek az egész [24v] teremtésben. Mi szükség azért vért ontani a mi az Embernek ingyen, a maga eszetlen hivalkodásábul is ki telik; ellenben másnak, ha önként nem vallya, fejébe verni, vérrel bottal se lehet?

Akárhogy, de a Romaiak, Albinusok tsak azért kelnek¹⁶ egymás ellen hogy Ki az Ember?

Mindazon által a förül före¹⁷ egy átallyába való vér ontás fel függed. Mind két részrül három¹⁸ három Bajnokok választatnak. Romának megvan a maga három Horaciussa, Albánianak esnek a Curaciusok. Horacius győz, 's az Albinusok el pusztulnak. Ezen élő meséllet esetet tsak annyiban tartom tekintetre méltónak, a mennyiben belölle Nover, igen szép Bálétokat tsinált Bétsben, mellyeket Ifiuságomban ott gyönyörüséggel néztem.

Albanianak fő várassát melynek régiségét ötszáz esztendőre teszik, egy óra alat el törlik; Lakossait Romába viszik. Az egyetlen egy Horaciusnak győzedelmével az Albanusok annyira meg elégesznek, hogy noha egész hadi seregek van, mely Rómával¹⁹ vetélkedhetik, mindazon által meg akarva [25r] fogadásokat állani inkább el nézik öszve tet kezekkel, hideg vérrel hogy fő várasokat porrá tegyék, és magokat rabul vigyék. De ollyan várast egy óra alat hogy²⁰ tehetet porrá a tüz is? Had legyen szabad Liviusnak árnyékátul, ki ezt pompáson irja, az Eliseumban e rosz világrul botsánatot kérni; De ezen esetnek elibe ezt teszem:²¹ Hol vólt, hol nem volt: utánna: most is élnek, ha meg nem hóltak.

Hihető, hogy a két Nemzet egymás ellen véres ütközeteket tett, mellyeknek utánna a gyözedelmes rész a másikat el nyomta. De, hogy egész Nemzet, Ország, magát ellene álhatatlanul egy ember erejére tegye ki, és az meg gyözettetvén, a maga erejéhez ne nyullyon, a midön, ha magát szabadithattya, és gyöz, nints törvény, itéllet tétel, hatalom felette, mely eszetlen fogadásának meg nem állásáért büntethesse; és engedgye szabadságát, ditsősségét, hazáját, nemzetét, nevét, lakását s.a.t, semmivé tenni, hitelt tellyességgel nem érdemel, mivel az Emberi természetben ezen eset sehogy meg nem álhat. Akár szeléd, akár vad erköltsök közt hol tanálnál ily eszetlen Nemzetre mely hatalmához, nem nyulván engedné magát²² [25v] tréfábul, vagy tsak²³ furtsálkodásbul semmivé tenni?

A meg gyözettetteknek fő Embereit Roma²⁴ Tanáttsában bé vette. Legyen! de nem otthon vólt ez. Horacius, testvér hugát meg öli tsak azért, hogy²⁵ egyik Cuiraciust siratta kivel már akkor jegybe vólt. Tullus két,²⁶ dolgát visgálló Tanátsbéli Ur által Horaciust halálra itélli; de azt javasollya neki, hogy ügyét kiáltsa a Nép elibe. Igy vólt a Község, és Nép, még a Királyok alat is leg felsőb itéllő szék. Inkáb hiszem hogy tsak a nagy bünöknek büntetésére nézve, mellyel a királyság keveset, vagy még akkor semmit se gondolt. Itéllye a Nép, hogy ő ne gyülöltessen érette.

Már, hogy férjen hitedben az ollyan Emberi természet, mely hiv testvérjét meg öli azért, hogy²⁷ sir? Nem elég szerentsétlensége, keserve vólt már abban, hogy jegyese meg ölettetet? Nem enyhiteni kel vala é testvér báttyának inkáb fájdalmát, magát mentve, hogy tselekedetire a leg szomorub szükség kényszeritette? Igen! feleli Livius, de [26r] ne a magatok erköltsérül, hanem az akoriakrul kel gondolnod. De honnan van hát hogy²⁸ ott is, a leg szeb böltsesség, erkölts, adatnak elő egyfelől, más felől más esetben, ugyan azon helyen, idöben minden Emberi természetbül ki vetkezet fene vadakat mútatnak?²⁹ Tsak ez, hogy a tanult Római irók, a régi esetek után sok száz esztendők múlva³⁰ pompáztak hazájok elöt, ragyogo elméjekkel; és Romának emlékezetiben rend kivül való eseteket kerestek, hogy munkájokat annál betsesebbé tehessék.^*

[26v] Lehetetlen Káfrérinek minden vad ember barmai közt is, oly dühös bolondot, és³⁴ fene természetet fel tenni, ki testvérjét,³⁵ tsak azért hogy valakit, valamit sirat, meg öllye. Horaciusnak huga nem Romának ellenségét siratta mint Római asszony, hanem a maga különös gyönyörüségét, férjét, szeretőjét. Egy el adó Leányban mit tartozik ez a vitézségre; két Nemzetnek egy felől eszetlen, más részen nevettséges alkujára? Egy hazának, nemzetnek gyözedelme sints soha asszonyi hűségre, sem viaskodásra bizva. Országlásra, háborura, sem testek, sem elméjek nem rendeltetet. Birói széket soha sem ülnek, sem fegyvert nem viselnek. Örökös sérelmet okozna Róma emlékezetinek ha az³⁶ okosság el hitetné hogy akkori ditsősségét ollyan dühös bolondnak köszönhette, mint ártatlan³⁷ hugának gyilkosa, Horacius vólt. De nem hiszem, hogy ő is ezt el követte vólna. A természetet menteni kel, valahol oly veszettséggel vádollyák mely benne nem láttzik, és mely esettül józan okossága iszonyodik.

Tullus, valamikor ellene fel költek, ellenségein mindég győzedelmeskedet. Egytzer valamely pestisnek idején mágia áldozatokkal, és téteményekkel élvén, [27r] Jupiter mint mongyák, menykővel ütötte agyon. Régen, a Mágusok Jupiter papjai, és a vallással buzgó Kőzség előt ugy vétettek, mint osztán továbbá a Filosofusok.³⁸ Eléb az ember varáslásra ment, aztán jutot, hosszas tanulással, és³⁹ elmélkedéssel böltsességre. Kezdetben a világi tudósok Mágusoknak ismértettek, kikkel a vallás béliek ellenkeztek. Könnyeb vólt egy, és más szerrel pepetselni, mint igazan búltselkedni. Az igaz okosság mindég utól érkezik,⁴⁰ minek utánna az ember magát minden bolondságában ki futotta.

Már, abban⁴¹ okoskodni, hogy Tullust Jupiter, nem ütötte agyon a menykővel szügségtelen dolog.⁴² Ezt tsak azért találták ki a pogány hivők, hogy Mágusnak tartatot. A mit leg inkáb⁴³ lehet hinni az, hogy meg öldöklötték.

Ez uralkodó a királyi székre helyheztetvén, magát felső hivatalára érdemesnek mutatta. Numánal vólt onokája leány ágon, 's tulajdonságaihoz is közzelitet. Sehol se látod, hogy a Királynak gyermeke jöt vólna utánna Uralkodásra. Még eddig minden halál uj választást szül. Negyven esztendeig is uralkodik némelyik, még sints maradéka, kit hivatalára választanának.

[27v] Ancus Martius királyi miveit két nevezetes Tárgyakra osztya el: a vallásra és a mezei múnkára. Világi dolgaink közöt, mellyek Emberi Nemzetünknek bóldogulására tartoznak ezek állanak leg első rangban. Had járjon ha az Emberek vallások ellen meg tévedvén, annak is sérelmére, az egeknek bosszujára, és az Emberiségnek gyalázattyára vóltak; de még is igaz az, hogy a vallás magában, tudománnyára nézve leg nagyob szentség; és bóldogság e földön. Mit tehet rólla ha magával fogatnak fegyvert magára? Mitsoda jóval és szentséggel nem éltek az emberek vissza? Egy igaz Bölts sem állította soha, hogy Jupiter, akár más Istenség,¹ óltárain Ember vért kivánna áldozatul. Nézd meg keresztyéneink közt is a Kristusnak Lélekre, idvességre, felebarátra tartozó tudománnyát, és tanitvánnyainak erköltsi oktatásokat: mutas bennek haragot, üldözést,² öldöklést valamely társaság ellen, akár mitsoda pogány babonasággal éljen is³ az? Mitsoda féle tévelygő hitbül való Emberek iránt fűggeszti fel benned az emberi kötelességet, és jó téteménynek gyakorlását? hol parantsol tudománnyáért vér ontást? mi pedig nevében annyira öldöklöttünk, hogy a természetet magát is meg tagattuk. [28r] Ez, ez, más, más szokásu vallásra térvén, meg eset általa hogy az atya gyermekét, a gyermek attyát átkozta, üldözte. A terhes asszonyt⁴ méhének még ágyékai közt nyugodot gyümöltsével együt, ki ara várt, hogy a napnak világát meg láthassa,⁵ tudománnyáért, elevenen meg égettük; még a nemző természetnek kebelében fojtogatván meg annak ártatlan gyümöltseit, ugyan azon Istennek nevében, ki őket már életre teremtette, és annyok méhébe⁶ elevenségre hozta. Ezen irtóztató valóságot melyre a természet meg rázkodik, és az Ég homályba borul ortza pirulással, a leg szomorub kéntelenségbül ösztönöztetem emliteni, a végre hogy a vallás igazulhasson, mely mindég töb töb hajó tőrésekre jut mostani idönkben e, kedvetlen ellen vetések miatt. Melyikünk kivánna ollyan Istenséget hinni, tisztelni, ki mind azon kegyetlenségeket idvesség, kárhozat alat parantsolná az Embereknek, mellyeket mi eltévedésünkben egymás, és az Isten ellen el követtünk? Vallás béli vér ontásaink ellen nem szólhatz, mivel Európának sok száz esztendőkön keresztül hatot⁷ viselt dolgai⁸ reájok, örökös, és ellene álhatatlan bizonyság tételül szolgálnak. El multak az igaz, de vallásainknak [28v] külömbségére nézve még sem árt, ha még máig is néha néha, ortza pirulásra hozatunk általa. A Filosofus is ember szeretetet, békességet hirdet;⁹ és pap a természetben, mint más a hitben. Inkáb veti emberekre a hibát, mint a vallásnak szelédségére.

A pogányok közt soha a vallás külőmbségének oly öldöklö fegyverei, mint nállunk, nem vóltak. Rómának¹⁰  Hit háboruját eseteinek Tengerében sehol se tanálod. Erköltsi tisztaságot, engedelmességet, józan indulatokat, és Isteni félelmet szült a Népben vallása, mely dolog igasságának Róma, pogányságában is próbául szolgált.

Látta hát Ancus Martius, hogy a vallást társaság szüli, a társaságot, mezei munka állattya sorjára; az Embereket pedig vallás zabolázza, vezérli mivel Isteneiknek törvénnyén kivül, emberi parantsolatnak, természeti vadságokban, magokat alája nem vetik. Hol van vallás állandó Társaság nélkül? hol van helyben maradandó társaság mezei miv nélkül? A mezei munka, és vallás gyakorlása annyira öszve vannak köttetve, hogy az oltárnak oszlopit eke szarvábul kellene¹¹ tsinálni, melynél [29r] igazab világi dissze nem lehetne. Ezeket egyezteti a Római uralkodó töb¹² ezer esztendőkkel előttünk, melynek érdemét, igasságát mi is meg ismérjük ma. Oly igaz az, hogy valami ma érdem, igasság, világi bóldogság, örökké a vólt, és valami most gonosz,¹³ a gonosz marad, örökre.¹⁴ De a¹⁵ természetben vegyed.¹⁶

Ancusnak tsendes uralkodását fergetegbe hozták a Latinusok, kik tsatára költek ki ellene. A békesség, igasság szerető tsendes embert, az embertelen, vad, és durva természet, mindég gyámoltalannak nézi. Meg veti, neveti hogy mint ő, magát, lármában, zűrzavarban nem mutattya. Ezt is mint együgyü vázat, erőtelen Fejedelmet meg vetik, magok méltóztatásának vévén¹⁷ magokban, hogy ellene mint hozzájok mérkezhető fél ellen ki szállanak. A békesség nyujtó, vagy háborut jelentő Feciált, Ancus el küldi akarattyoknak meg értésére. Ők nem hajlának. A követ Róma népének nevében hadat jelent, és a véres dárdát határokra veti. Azon erőszak, és¹⁸ kár tételért, mellyet a Latinusok Róma lakossainak okoztak, a Népnek nevében nékik hadat jelentenek, mellyet el is kezdünk. A Fecial- vagy Követ, ezeket ki mondván a hadakozás el kezdetet. Miért nem mongya: a király nevében? [29v] Valahol Király van, ot, háboru békesség, tudod, annak nevében foly. Hogy lehessen meg érteni, hogy Király alat a nép uralkodgyon; és ő tsak névben lévén, valósággal e legyen ő?

Mikor a parantsoló hatalomnak szófogadó teste mind Nép, a Királynak, külön személlyére keveset lehet tenni, és hogy parantsolattyai iránt engedelemmel legyenek, a szó fogadó Testnek ezt kel mondani: a te ügyed: a te károd, hasznod, ditsősséged, gyalázatod. E szerint a Nép, magáért, kénytelen a maga fegyverét, erszényét, vérét dologra forditani. A Királyi akaratnak nintsen még különös Zsólgyán tartot hadi serege, és együt kel néki az erövel akarni. Minek akarna egy Ember tiz ezer ember ellen, ha sehogy sem lehet töb magánál? Rómának népe ezt mondhatta vólna vezérének Ha magad akarsz, tsináld magad. Mikor pedig egy ország adó béli hasznát Királlyának által adgya, és ezt végzi: Uram Király,¹⁹ kintses házadban esztendőnként le teszünk ennyit. Tarts hadi seregeket pénzeden, kik a fegyverkezésnél egyebet ne tegyenek soha. Egyedül parantsoly nékik, és béres szolgáid legyenek. Ne kényszerittesünk minnyájan fegyver viselésre [30r] had dolgozzon otthon egy része, és²⁰ vigyázzon a másik.

Mikor, mondom egy Nemzet, magát magátul e szerint meg külömbözteti, és erejét, pénzét az Uralkodónak személlyes akarattya alá rendeli, a Király akarhat egyedül, mivel a szó fogadó Test akarattyának adatot által; a Nép akarattya pedig egy kitsinnyel marad töb a semminél. Igy minden országos akarat, és²¹ parantsolat, a Király nevében megyen, mivel az országló erö kezére bizatot. Egy szóval, ö let vezérlő, éltetö Lélekké, ki által a Népe elevenittetik; a sokaság pedig ö rajta kivül ugy láttzik, mint hólt Test, és örökös álom.

Már most, legyen erköltstül, szokástul, vallástul, élet modjátul, akár mitül; de el szenyvedhetetlen sors a Népnél, hogy egytzerre örökké való gazda, és szüntelen való katona legyen. E'két féle hivatal oly messze távozot egymástul, hogy egymást nem is szenyvedheti. A katonátul a lakos fél, irtódzik, ha házára szállittyák; a katona pedig ezt meg veti, 's parasztnak gunyollya. Valameddig az Uralkodók²² hadi seregeket nem állitottak külön zsóldra, szüntelen fen álló hadi lábra; gazda, katona egy vólt. Miért? Látod, hogy ha verekedése el múlt, háborujábul haza jövén [30v] ismét ekéjéhez ment ki, és ujra szántot. Találod az utóbbi soron,²³ már Róma fel emelkedésének idején, hogy mikor Regulust a Khartágo²⁴ ellen küldöt seregeknél tartóztatták, a Népet kéri, eresszék haza mond,²⁵ mert nem levén othon fölgyét kinek mivelni, háza népével együt, kóldulásra jut. A Romai Tanáts azt mongya,²⁶ hogy Regulusnak fölgyeit az ország miveltesse.²⁷ Cincinnatust ekéje szarvárul viszik el Dictatornak, hová dolgát végezve, rangját le téve, ismét vissza tér. Mihent háboru nem vólt, katona sem láttzot, tsak házi gazda. Mihent háboru ütöt ki, mig tartot, minden gazda katona vólt. Most, ha háborunk el mulik a katona kvartélyba szál, tudod, és a gazdaságnak azt parantsollya; aggyatok ennem,²⁸ sokszor éhen szomjan, álmatlan, véres sebekkel, élet halál közt szolgáltalak benneteket, tartsatok. A kötés tehát igy áll, hogy a Föld népe a katona szolgája, a katona a Királyé, a Király pedig osztán, maga, minden; a töb rész, eszköz. Igy, a Nemzetek meg unván az [31r] örökké való fegyver viselést, inkáb el atták szabadságokat, mint egész erejekben, számokban önnön költségekre szüntelen való katonák legyenek, és háboruk által szenyvedjenek. Talán job vólna most is ugy élni, azt mondod. De nem lehet, ha külőmben egész világ együt ugy nem tselekszik, mivel már most a rendes armadának erejéhez képpest²⁹ a házi katona, kevesebb a semminél, melynél fogva akármelyik támaszkodgyon gazda katonára, a többi közt füstöt vét.

Fel találtad hát okait ennek, hogy a Római első Királyok alat, miért láttatik mindég a Nép uralkodni. Ancus Martius,³⁰ mihent ellenségein gyözedelmeskedet, Romának bóldogitásán dolgozot;³¹ ebből álván már néki³² gazdálkodása. Az Aventini, Janikula hegyeket, vagy halmokat, Romának kerületi közzé foglalta.³³ A Tiberisen hidat tsináltatot, Tengeri révet készitet. Só bányát ásatot, és a Népnek a sót³⁴ osztotta. Ennek utánna szokássá válik, hogy a Népnek buzával, olajjal s.at. adakozzanak, a mi³⁵ idővel, a Respublikának pestissévé, és szabadságának fenéjévé változik.

[31v] Ugy láttzik, hogy egész Világ Nemzettségei közt egy ország sem tutta sehol soha, mikor valamely szokáshoz kezdet hogy annak vége, idövel hol, és hogy üt ki. Kezdetiben jónak látta,³⁶ vége el vesztette. Cesár huszon őtezer asztal terittet Romában a Népnek hogy egyenek, és a szabadságokrul ne eszmélkedgyenek.

Valaki fel akart emelkedni a Népnek adakozot, hizelkedet, hogy voxát meg nyerje. Az éhező Embernek leg közzelebrül való mulattsága, vagy kedvetlensége, a hasa. Ha jól tartod nevet, tapsol, 's érted voxol; keveset törődvén vélle hogy abbul mi következhetik. Valaki a Nép elöt különös kedvességre jöt, a Tanátsnak halálos ellenségévé lett. Ez az a küszködés, mely Romának szabadságát vérébe fojtotta, mint ezután majd e munkában látni fogod.

Ankus, közönséges fog házat is épitet, mivel a büntetésre való vétkek sokasodni kezdettek. Tudod hogy a hol emberek vannak, ott, bünnek is kel lenni, mivel egyiknek kedve mássának kedvetlensége; és ennek nyeresége amannak vesztesége.

Ez a Tarkvinus a Királyságra, magát mesterkedéssel emelte; mely szővevény, vakitás, hizelkedés, tettetés ő utánna szokássá, és fejedelmi¹ lett.

Etruriának² Tarkvinia nevü várassában születet valamely Korinthusi gazdag Kereskedőnek házában. Romába ment, felemelkedésének fundamentom kövét, ha lehet,³ le tenni. Lukumon nevét változtatta nemző várassárul Tarkviniárul, Tarkvinusnak. Egy 's más féle rendes tulajdonság, erkölts, érdem, titkos hizelkedés, ravasz okosság, gazdagság, pénz, akármi, együt öszve keveredve alkotva, Ankusnak segedelmével oda vitte hogy tanáts béli hazafi let. Ankus, halála oráján el maradot árvainak vezérlő gond viselését Tarkvinusnak, mint a kinek szerentséjét, rangját teremtette, ajánlya. Itt fordulnak elő a Király fiak. Jollehet a korona választás szerint való vólt, de a meg halálozot uralkodó iránt vet tisztelet, kedves emlékezetiben oda hajlot, hogy helyére, Fia tétessen. Az időseb, még tizenöt esztendönél, életével, továb nem mehetet. Tarkvinus a koronárul gondolkodik, és a Király Fiakat fére hagyván minden eszközöknek, módoknek meg [32v] szerzésére el tökélli magát, tsak hogy Királyságra emelkedhessen fel. Szomoru dolog hogy az emberek közt a háládatosság mindég oly ritka. A kit szerentséssé tettél, fel emeltél kerüld el, mert ismérni sem kiván azért hogy előtted lévén, és⁴ segedelmedre emlékezvén, meg aláztatásra jön, mivel esete kényszeriti reá, hogy azt,⁵ a mi; nem annyira önnön érdemének, mint néked tulajdonittsa. A jó tétemény iránt tsak addig mutatnak háládatosságot mig szükség van még reá mindég; de mihent már általa lábra kapot, hátat vet neki, hogy benne többé, büszkesége meg aláztatását ne lássa. Ki nem kivánnya méltóságát, szerentséjét a maga érdemének tulajdonitani, ha nagygyá lesz?

Tarkvinus jön, megyen, sugdos, igér, hitet, hizelkedik, ajánl; és ügyét⁶ addig üzi, füzi,⁷ forgattya, mig a nép meg⁸ nem parantsollya néki, hogy az ország dolgaihoz nyullyon hozzá, az az, legyen Király, ugy é? Mihent ez meg let méltóságának meg erőssitésére bőveb módokat kapván⁹ kezébe, száz uj Tábla birót teremt a Tanátsba, kiket a Község közzül választ, 's igy nevezi: patres minorum gentium. A patriciusok, plebeusok, már ekkor két részre láttattak oszlani. Játék néző helyet tsinál, hogy a népet magához huzhassa [33r] melynek a község mindég örül. Mihent oly módot tanálhatz hogy a sokaságot étesd, és nevettesd, meg győzettethetel rólla, hogy hozzád hajlik, 's szeret.

Etrusk, Latinus, Sabinus, noha már Romával egyesült, tsak hadakozot ellene, nem tudod hogy; de meg verettettek. Ez is mint a többi, a gyözöt népet a magáéival egyé tette.

Fel állitotta ez az Uralkodó a gyözedelemnek pompáját, mely szokás a Római Nagy Embereknek egész romlások¹⁰ idejéig ellene álhatatlan ösztönül szolgált a ditsősségnek el nyerésére. Valaki a természetbe bé tekint, meg láttya hogy az Embernek a maga mutatásnál¹¹ és ditsősségnél nagyob tűzzel emésztő vágyódása, életében egy sints. Szivét a pénz, kints birja; de ennek, pénzét, életét fel áldozza. Minden más bóldogságátul, nyugodalmátul meg fosztya magát, tsak hogy a többi felet lévén, halandó társainak parantsolhasson. Egész élete áldozat, szive szüntelen szaggattatik, éjjel, nappal retteg: Nem baj, tsak parantsolhasson, ha kereszt fán füg, és onnan agygya is rendeléseit. A gyözedelmi pompa, annak személlyét ki magáévá tehette nagy tiszteletre, méltóságra emelte fel, mely annyival inkáb betses vólt hogy rangra, sem szükségre nem tartozot hanem egyenesen személyhez, névhez, érdemhez vólt köttetve. Az illyen szokás, és rendelés ara szolgál [33v] inditó eszközül hogy az emberek elsőségeket nem nevezetben, üres hangban,¹² uri születésben, hanem érdemben keressék.¹³ Mihent az emberek más uton méltóságosokká nem lehetnek, sem a többi felibe nem emelkedhetnek, az érdemek iránt kényszeritésbe jönnek; de mihent a Római uralkodók napkeleten kívált Constinustul fogva a Pólgárokat szóval, nevezettel külömböztették, a Magnificus, Nobilissimus, Excellentissimus sat¹⁴ szavak állottak az érdemek helyébe. Nintsen vidámab eset, mint mikor az ember szó által teheti magát méltóságossá: mikor levél által reá fogják hogy te méltóságos vagy a többi felet, 's el hiszi. Ha Scipiora, Fabiusra, Brutusra hánytad vólna e sok szép nevezeteket, szemedbe nevettek vólna. Nintsen könnyebb, nyugodalmasab út a méltóságra, mintha szóban kel néki meglenni. Jó vólna a törpe születésü embereknek Birák által attestaltatni¹⁵ magoknak, hogy nagy szál Emberek, had ragasztanának nevettséget is¹⁶ kitsinységekhez. Látod, hogy valóságos és igaz belső tisztelettel máig is a halandok tsak két dolgot tekintenek: az érdemet, és vagyont. Az elsőt szóval senki sem adhattya, a másik minden módon meg szereztethetik, és a kinek éppen [34r] semmije sints,¹⁷ keveseb a semminél a társaságban. Igy mihent a meg külömböztető érdemek szóba, hangba foglaltattak bé, a valóság el tünt. Hijába van méltóságos nevezeted érdem nélkül, mert minden ember utánnad nevet. Sőt a közönséges tsintalanság és fulánkal szurkáló gúnyolás, semmiben sem lél e világon nagyob mulattságot mint ha a névvel nagyságos, és erköltsel alatson Embereket nevetheti.

Ez a sok féle nevezettel való külömböztetés mint orvosolhatatlan nyavalya a Világhoz hozzá ragadt; és ollyan rü, mely az Emberi Nemzetnek testébül terem, hol hihető örökre meg marad, akár mivel kennyék. Azonban, az érdemeket, nem akadályoztathattya, mivel láttyuk mely sokan vannak¹⁸ oly méltóságok, kik nevekkel, erköltsöknek méltóságát is egyeztetik; kik a¹⁹ nélkül is méltóságosok vólnának.²⁰

Róma, a midőn fel emelkedéséhez fogot, mindezekrül semmit sem tudot. Sehol se hallottad mondani, hogy Marki Scipio, Gróf Pompejus, Baró Lucullus, hanem Scipio Africanus, Asiaticus s a t. Tarkvinus alat kezdette el a Római nép elmejét leg inkáb nagyságára fűggeszteni. Ez az Uralkodó szembetűnő miveket tett. Oly vizi tsatornákat készitet a föld alat a váras hasznára melyben²¹ rakot szekér²² [34v] mehetet vólna. Kősziklás hegyeket, halmokat furatot keresztül, mely munkát Plinius készülete után nyóltz²³ száz esztendővel²⁴ tsudált. Templomok, igazság ki szolgáltatására, itéllet tételre rendeltetet nagy házak, nevelésre szükséges épületek tétettek. Végre Tarkvinus a Tárpéi halomnak tetejét laposra²⁵ vonatta, mellyen a Capitolium emelkedet fel.

Bé hozza ez Uralkodó a Vallással való tévelygéseket. Tsudákra botsátkoznak; a madár repülésrül mindenféle esetekre jövendöt huznak; mintha a sasnak fellegek közt koválygó szárnyait hozhatná különös fordulásokba az,²⁶ mit én, a szobámba tsinálok, vagy még ez után végezni fogok. Mitsoda közösülés által érezze meg a madár azt, a mi még nem tselekedet, nem dolog; és a halgató setétségbül, hova tsak e Világ Istene lát, a valóságnak sorjára magát még²⁷ fel nem atta? Magad nem tudod, hogy esztendőnek el folyása alat mitsodás eseteid lesznek, de a madarak repülő szárnyain eseteidet olvashatod.

Ez a galád eszetlenség, és részeg értelem szintén ugy tudománnyá változot az embereknek fejek füsti közt mint más valóság. Tárkvinust nyoltzvan esztendős korában ölte meg Ancus Martius; látván [35r] hogy Serviusnak szándékozik a koronát hagyni, noha maga is tölle ragatta el. De tsak ugyan Servius lész Királlyá.

Ezen uralkodót a még hólt Király, mint gyermekét nevelvén (mivel onokája vólt) el nézik hogy a felső hatalmat Népnek, tanátsnak hire, akarattya nélkül meg ragadhassa. Ez okon attyának, magának minden érdeme, tekintete mellett sem juthat oda, hogy tsendes uralkodása lehessen. Tiszta egeit látván setétülni, és távolyrul dörgő fellegekkel borulni, a rijjadó zivatart el oszlattya. A szegényeknek életeket siggató adósságokat ki fizeti: a gazdagok, és hatalmasok által töllök el szedet földeket nekik vissza veszi, 's köztök el osztya; közzeleb hozván a tanátsbéli nemességhez, a paraszti sokaságot. Mindezeknek utánna panaszra fakad, hogy a Patriciusok, halálára meg esküdvén királyságát le teszi; válasszanak mást. A Népnek elméjében pedig többé nem fordulhatot, hogy rajta kivül legyen valaki más. A vallás beli vakságnak, tévelygéseknek, ez is Templomot emelt. Jövendő mondás lepte meg [35v] Romát, mely által a Népet minden háboru elöt győzedelemmel hitették, és szivét bátorságra, kevélységre emelték. Mentségére szolgál még is a józan okosságnak, hogy¹ a fő Emberek az illyen örjüléseket tsak haszon vételbül követték, világi előmenetelért szerzették, de soha sem hitték. Elég vólt az ostobákkal el hitetni, 's őket annál fogva vezetni.

Servius, a tévelygések közt valóságra is² gondolt, és a³ régi szokásokat, mellyek törvénnyé változtak uj dolgokkal nevélte, forgatta; el törölvén azokat, a⁴ hol szorongatóknak, és károsoknak lenni láttattak. Nem igaz minden tekintetben hogy a dolgoknak ujitása az⁵ Országlásban romlás vólna. Igen! ha a jó, és hasznos régi dolgot uj rosz dologgal váltyák fel; de valaki a régi rosszat, módot tanálván reá,⁶ uj jóval fel nem váltya, önnön maga, és java ellen megyen⁷ párt ütésre; ugyan azért, egy felől vad meg átalkodást, más felől gyáva bolondot mútat. Ha az Európai Nemzetek, szokásaikban, erköltseikben, vallásaikban semmit sem változtattak, vagy ujitottak vólna, emberi tekintet, form alat, most is ugyan azon fene vadakat viselnénk életünkel, mellyeknek ők hajdan láttzattak lenni,⁸ és ember mássainknak száraz koponyájokbul [36r] innánk egymás egésségéért vendégségeinkben.

Egész Európa meg részegedne most is minden nap mint a keresztes hadak idejében. Mársnak imátkozna vér ontással végezné főrül főre peres itélletét sat.

Néz hátra öt, hat száz esztendővel⁹ az emberi Emlékezetben, fontold¹⁰ Európának viselt dolgait. Lehetetlen valakinek eléb meg nem bolondulni, ha bizonyitani akarja, hogy törvényes szokásainkban változást tenni kár vólt. Valamely Nemzet¹¹ dolgaiban soha semmit sem változtat, hólt ostoba, és örökös gyengeségre¹² van átkozva. A Sidó soha sem változtat, és világ végéig tartó sepreje lett¹³ az Emberi Nemzetnek akár millyennek a ditsősségérül¹⁴ meg tet szent igéretek. Khina sem változtat, de nintsen is eléb eszével, mint örökké vólt. Szerentséje, hogy Európai Királlyainknak nem szomszédja: eddig, változhatatlan szokásaival sehol se vólna. Valamely hatalom rajtok hajt, ollyan könnyen borittya el mint¹⁵ ár viz a lapájos földet. A bojgó Tatárok koronáját is el foglalták: próbállyák itt.

A Romaiak örökké változtattak valahol a rosznál jobbat sejtettek, 's fel is emelkettek. [36v] Akár¹⁶ mit hol láttak, követték, használták. Soha elő menetelekre nézve¹⁷ nem tévelygettek, sem vallásokkal nem vakoskottak mint az Egyiptom beliek, kiknek böltsességeket a Világ Emlékezete hireli; kik elnézik hogy¹⁸ hazájokat¹⁹ a Persa katonák prédára vessék, mivel nem mernek a matskákra löni, és²⁰ menni, mellyeket ezek előttök visznek. Valamely Nemzet illyen szánakozásra méltó gyáva lelket mutat, abban,²¹ soha se vólt fel emelkedés egyben is. De vitézségénél fogva nem is mutatot Egyiptom soha semmit; ezt fel tévén, hogy a Sesostris historiaja bizonyos mese. A rosz erköltsöt, tévelygő vallást, káros törvényt, sérelmes szokást jóra változtatni, az országló értelemnek leg nemeseb tulajdonsága, és minden uralkodóban szoros kötelesség. Hol nem tanálsz pedig javitani való hibát, és²² rosszat? Mellyik országnak vannak ollyan régi törvénnyei, hol egy felől kárt, más felől nevettséget ne lás?

Ehol a Római példa; nézzed.

Romulus egyenlöül osztván fel a földeket, ugy é igazság let a következés hogy ki ki attul egyenlöül fizessen. Végre a lesz, hogy a birtoknak [37r] egyenlösége rémítö²³ külömbségre jön, a fizetés pedig minden fön, egyenlö marad. Före vólt vetve, mely szerint a ki husz köblös földel birt, egy módon fizetet azzal, kinek két köblös sem vólt.

Az egyforma adózásnak fundamentoma ebben állot, hogy szegény, gazdag, de²⁴ a közönséges gyülésekben, kinek kinek egy egyelő erőben való voxa vólt, mely által a dolgok meg határoztattak. Annyi a szavad, mint nékem mondgya a Patricius, és fizes ugy. De a szabadság, és a vox béli tehettséggel, az erszénybéli tehettséget egy mértékre eröltetni, egyfelől eszetlenség, más felöl nevettség. Ha az erösnek terhe²⁵ szabattatik a gyengéhez egész ország gyengeségre hanyatlik.

Tizen ketten vagytok együt, erös Férfiak; a tizen harmadik egy gyermek. Tizen két sák buzát kellene a faluba vinni, mert onnan a hol van, az éjjel el lopják, vagy a haramiák erövel elveszik. A gyermeknek szája van mint néktek. Ötsétek, 's a buzábul is eszik, mint ti. Mit birsz el kis ötsém? Egy vékát! No hát mi sem viszünk többet. Tizen három vékát el visztek, a többi oda vész, és ti vallyátok kárát. Péternek egy szabad voxa van, mint Pálnak, ennek ezer köblös fölgye van, amannak tiz. Péter tiz [37v] forintot ád. Pál ezt mongya; én sem többet; vagy ha én ezret adok²⁶ adgyon ő is ennyit a tiztül, mert annyi a szabadsága, szava, voxa, mint nékem. Már, akár egyiket akár másikat követed, az ország sorsa minden hogy hagymázba esvén, meg verettetel az ellenségtül, ki osztán nem kérdi tölled hogy mennyit fizes, hanem veszen²⁷ amennyit akar és lehettségesnek lát. A szegény pedig akkor is keveset ád, mivel ez közönségesen, és ellene álhatatlanul meg ismért igasság hogy a mi tiz, nem száz, és a mi száz, nem ezer. Százezer forintos jövedelmű jószágnak védelme, tsak töb küszködést, költséget érdemel, mint²⁸ két köblös föld. És ugy láttzik, hogy a mit Servius Tullius Romában háromezer esztendövel is ez elöt²⁹ hibájábul meg igazitot, magyar országon némely tekintetre véve igazitatlan, és bajában hever, melynek az Insurectio, szembe szökő³⁰ bizonyság tétele.

Servius a szóban forgó hibát egy ország gyülésében a Népnek elibe terjeszti, és választ kap, hogy³¹ [38r] az igazitáshoz hozzá fogván, maga tanállyon reá módokat, és éllyen ollyan eszközökkel a millyenek néki tettzenek.

Rómában tehát a közönséges gyüléseken minden pólgárnak egy voksa van; mely állapot azt szüli hogy a szegény és tudatlan sokaság minden országban leg nagyob számmal lévén a dolgoknak meg határozása³² kezekre³³ fordul. E'válik hát mesterséggé, hogy kinek kinek szabad voksa meg maradván, az együgyü sokaság még is a végezésektül hogy essen el?

Servius a Népet külön külön szakaszokra osztya, és Ceheket formál. Az osztályt, és annak töb, keveseb szakasszát tehettséghez szabja. E'szerint az erőssebbeknek Cehek szaporodik, a szegényebbeké fogy. A maga Klassisában kinek kinek egész voksa vólt, de az ország gyülésén az egész tsoport osztálynak engettetet egy voksz. A szegényeknek temérdek sokaságát mind egy osztályba vették, igy ők, a haza előt egy voksal marattak. Ha 30 ezer vólt is Cehekben, az országos dolgokra egy voksal mehetet, mely szerint kinek kinek a maga céh beli egész voksábul, az országnál, számára tsak a 30 ezered rész maratt meg. E' szerint a voksok [38v] a nemesek, gazdagok kezére menvén által, a végezések is oda fordulnak.

Magyar Országban hasonloul, ha egy vármegyében tiz ezer Nemes³⁴ tanáltatik is, az ország gyülésében egy voksot ád, és igy a vármegyében lévő egész voksának tizezredik részébül szól az ország előt.

Egy Báró, a vármegyében a dolog³⁵ végezésére egy voksot ád; többet nem adhat; nints; de az ország gyülésére, személlyesen hivják meg, mint a Vármegyét, hol maga³⁶ voksol. Igy tehát, az országos dolgoknak meg határozására nézve egy Báró annyi, mint tizezer Nemes. Azonban³⁷ töb szabadsággal nem élhet mint egy³⁸ fő Nemes Ember. Honnan jönnek törvénybe³⁹ az illyen⁴⁰ tsudák, mond meg? Lehetetlen az Embernek magán nem nevetni mihent dolgait visgállya.⁴¹ [39r]

[39v] Gyerünk vissza utúnkba a honnan ki tértünk. Akár mere járjon az Ember e Világban a maga hazáját el nem felejtheti: szeme előt forog, és ha valahol ügyéhez, állapottyához nyul, el nem válhatik tőlle mig a⁴² dolog onnan⁴³ erővel vissza nem vonnya.⁴⁴

Servius, a nagy tsoportokat, ismét kisseb osztályokra vette, mely mód szerint a népnek meg számlálására könnyü utat tanált. Látni lehetet azomban, hogy a tehettség szerint el osztot sereg⁴⁵ változás alá jön. A ki most közte nagy tehettséggel bir, és sokat adhat, esztendők alat hanyatlásban jöhet, más ellenben fel emelkedhetik tehát ere vigyázás kel. Nállunk ezt, az adózó emberek részire az országlás, esztendönként téteti meg, a mit Conscriptionak neveznek.

El végzi hát a Római uralkodó hogy e végre minden ötödik esztendöben közönséges visgálás tétessen, mely dolgot neveznek Lustrumnak, amit osztán számláló idő szakasszá⁴⁶ tettek, mint a Görögöknél [40r] az Olympiai játékoknak esztendeit. A leg szegényeb és kővetkezés képpen leg számosab tsoportot, minden adó, hadi szolgálatnak terhe alól ki vették. Tsak arra határozván sorsokat, hogy a hazának gyermekeket adgyanak. Szülés, nemzés vólt minden adójok. E' végre neveztettek proletariusoknak, proletarii

Servius ugy hitte, hogy a ki jószág helyet hazájában szegénységet bir, gyönyörüsége is⁴⁷ siralombul, 's kedve, nyögésbül áll. Mi ösztönözze hogy vérit, nyomoruságának évdelméért ontsa? A nép, önnön költségén háborgot. Mivel mennyen hadakba az, kinek otthon sints⁴⁸ a mivel éllyen? Ez az inség, hogy az emberek,⁴⁹ világi sorsokat, vagyonokat egyenlőségre ne hozhassák eleitül fogva vólt, és örökre meg marad. Mindég küszködöt vélle időrül időre az Emberi Nemzet, de semmire se mehetvén vélle, végre tsak ezt mondotta reá kinnyában, hogy a más Világon leszünk ugy, és dolgát halála után való idejére tette által. Egész Világnak esetei közöt e tekintetben Lacedemonban tsinált Licurgus leg nagyob tsudát, de nem lehetet állandó, mivel az emberi természet magán meg nem szenyvedhette.

[40v] Hijába dolgozol azon, a mi nints a természetben, mert meg nem áll. Az Embereknek világi sorsok, az az, vagyonosságok, vagy szegénységek nagy tekintetben, erköltsöknek következése. Valamint minden embert egy erköltsre, tulajdonságra, elmére venni lehetetlen, ugy, sorsát sem soha. Egyikre, látod attyátul száz ezeret érö jószág marad, a másikra semmi. Mikor meg halnak, az elsőt el se tudgyák miben temetni; a másik pedig ezereket testál.

Közönséges asztalon élni szélessen ki terjedet Országnak lehetetlenség; törvénnyel minden gazdát megkötni, hogy házánál mit költsön, hogy szorgalmatoskodgyon, lehetetleneb dolog a lehetetlenségnél. Ki rendelhet annyi fizetéssel való visgálót, kik ere házrul házra szüntelen vigyázzanak? Ki parantsolhassa házánal a gazdának, hogy önnön keresetibül hogy egyék, mit igyék? Kit nem verne agyon a sokaság ily utállatos hivatalában. Valamint abban meg kel nyugodni, hogy egyik ember kitsiny, másik nagy: ez vastag, amaz vékony, ez, eszetlen, az eszes –  ez szöke, amaz barna; ebben is, hogy egyik szegényebb másik gazdagab legyen.⁵⁰

[41r] Lehetet Lycurgusnak⁵¹ egy városban annak lakosi számára közönséges asztalt terittetni, és őket köz rovásokra, együt étetni; de tsak⁵² megvallod ugy é, hogy⁵³ alkalmatlan vólna az Embernek naponként Máramarosbul Budára sétálni ebédre, és vatsorára? Vagy minden várasba, faluba tsinálsz közönséges asztalt? Ez, veszed észre ugy e', hogy ollyan dolog, melynek lehetetlenségérül irni, haszontalan idö töltés lenne.

Róma, emberi szabadságát leg föb igasságának, bóldogságának ismérvén, minden ditsösségét abban kereste hogy azt akár miben kerüllyön fen tarthassa. Helyes! a törvényes szabadság leg drágáb kintse az életnek, és az Ember tsak annyiba ember, a mennyibe vélle bir. De honnan van hát, hogy a Rómaiak rabokat tartottak? hogy a rabi szolgárul rabságának halála után is gyermekére kelletet maradni siralmas örökségül. Ha látták a Rómaiak mely Istenek, és természet igassága ellen való kegyetlenség az embert rabságra vetni⁵⁴ életével, a maga keresetiben; ha ezt, mondom szivekben örök igasságnak érzették, miért tagatták meg másoktul? A mi nékik igasság, ne legyen az, másoknak? ha ök emberek, a többi, barom legyen?

[41v] A Római fö Rendek⁵⁵, gazdák, számtalan rabokat tartottak, kiket iga barmaiktul semmiben sem külömböztettek, sőt aláb valóknak vettek. Egy gazdának ha száz ökre vólt, mellyek közzül valamelyik meg ökvelte, ezzel együt mind a százat nem verette föbe. Rómában végre törvénnyé tétetet, hogy ha négy száz rab közzül is, valamelyik meg mérgesülvén gazdáját meg öli, azzal együt a többi is mind meg ölettessen. Mikor tsak egy Ember fertézteti meg kegyetlenségével, veszettségével a természet igasságának szentségét, mind más; de mikor egész ország tanáttsa üzi el magátul igazság nevében⁵⁶ az igasságot ily gyalázatos számki vetésre, tsak tanálhatz benne ollyat ugy é?⁵⁷ amitül irtódzál. Illyenek az Emberek látod, meg is tsudállyák magokat, mely méltóságosok, igazak, és szentek⁵⁸ is. Igen! mert tsak ti tuttok beszélni; de ha az állatok beszélhetnének kérdés, ha a⁵⁹ ditséretet⁶⁰ utánnatok mondanák é, mellyel már a kegyetlenséget⁶¹ oly sok izben magasztaltátok? [42r] Szabadon hirelheti⁶² az Ember magát, mert⁶³ semmi féle teremtet állat nints a földön mely ellene mongyék.⁶⁴

Nem lehet nyájjasab eset, mint ott győzedelmeskedni, hol más egyéb senki sints!⁶⁵

A⁶⁶ természet, fohászkodásait e'kegyetlenség ellen annyira fel emelte, hogy Servius⁶⁷ magában el nem fojthatta. A rabok sorsát a fő Tanátsnak jelenti, és igyekezetit⁶⁸ sorsoknak jobbitása iránt fel fedezi. Okait, a nagyoknak⁶⁹ izlése⁷⁰ savanyunak tanálta. Itt fordul elő az alkalmatosság, hogy itély.

Ugy é?⁷¹ a Királyokra ezer kiáltás támad, állitván, hogy kivánságoknak határa nints: hogy szükségtelen áldozatokat tesznek a Nép vérével,⁷² verejtékével; hogy határ nélkül való hatalomra törekednek. De látod, hogy három, négy száz biróbul álló Tanáts egy tsomóban mind eszetlen, kegyetlen lehet⁷³ akkor, mikor a király egyedül igaz,⁷⁴ és emberséges köztök.⁷⁵ Servius óltalmazza egyedül⁷⁶ Isteneinek és az egész természetnek igasságát,⁷⁷ mint örzö Angyal, Egeknek Szája [42v] a nagy tekintetü, és bóldogitó⁷⁸ Tanáts ellen, mely tsak azért enged néki, hogy a leg nagyub gyalázattal, és ortza pirulással kellene a természet igasságával szembe szállani.

Servius, meg engedi, hogy a rabnak, emberi szabadságát, gazdája vissza adhassa: hogy szolgálattya alól fel szabadulhasson, és a polgári karba is bé vétethessen. Ha uralkodásának minden idejében ennél egyebet nem tett vólna,⁷⁹ még is véghetetlenül meg haladné személlyes érdemével Romának egész Tanáttsát, mely nem tsak hogy ezt nem tselekedte vólna, de ennek utánna tartotta⁸⁰ fel jobban, hogy egy rabnak bünéért a többi, ha ezer is, meg öldököltessen.

Nem merészlette Servius még a vad erköltsöknek fenesége közt mondani, hogy a rabi szolgálat, sors, egy átallyában töröltessen el; és alku szerint való szolgák legyenek, mivel lelket rémitő igasságtalanság,⁸¹ hogy a szabad természet által⁸² formált,⁸³ embernek, magához, az az, véréhez, életéhez, verejtékéhez semmi szava, közi ne legyen! [43r] Mihent pedig mindent te tehetz vélle, és ö semmit sem magával,⁸⁴ semminek marad.

Mi tsinállya a rabi szolgálatot? Ugy é eröszak. Van é ollyan eszetlen ki alku szerint adgya magát rabnak, hogy amaz legyen mindenható ö felette, ö pedig semmi, alatta. Mi az alku? ugy é költsön eset!⁸⁵ értelme ez: Én ezt néked; te azt nékem. A hol költsön tartozás nints, ott alku sints. Minek alkuszol azzal, kinek élete, halála, mive, hatalmadban van? Mi szüli hát a rabságot? Ugy é eröszak. Lehetne é az eröszakot egy ország lakossai közt köz igassággá tenni? Mihent azzá tétetne, ugy é hogy igasság töb sehol se lenne. Miért kivánod hát te az eröszakot törvényül magadnak⁸⁶ mások ellen; mindent el követvén, hogy vélle, te ellened, senki se élhessen.

Megént itt van az Ember; reá emlékeztetlek.

A ki hirelt böltsességü, emberségü⁸⁷ Anglus Nemzet, Indiákon az embereket most is mint barmokat pénzen, ugy aggya veszi, és mint jármos ökreit dolgoztattya. Ez a Nemzet is [43v] többet vakít kevélységével, mint érdemével világosithat.⁸⁸ Ugy láttzik, hogy nagy tudományok, tsak parlamentomi haszontalan vetélkedésekre marad, az alat, mig a leg rosszab Országlása miat Népe, hazája, böv aratásának idején is éhel halásra jut. Tanáttsában azt kiabállya hogy egész Európával mérkezhetik, 's hadakozhatik egyedül; Lakossi pedig a mellett⁸⁹ kéttségben esések közt aggattyák fel magokat otthon, szobájokban.

Az ország állapottya szerint egy nemes oly gazdag, hogy tsak kutyája lehet^a 25 ezer forintot érő, és az embereknek nints mit enni, abban az idöben mikor az ebeket hízlalják. A mely tudós elmélkedések az Angliai Parlamentumbul ujságainkban, hozzánk ki hatnak, azokat Vármegye Táblaink körül, közönséges forma tekintetü⁹¹ Nemes emberekben is fel tanálod. De mi, szegénységünkben tsak el hisszük, hogy az Anglus töb emberséget, igasságot ismér, mint a Magyar, –  mivel szebben ki köszörüli az atzélt, mint mi. [44r] A fel fuvalkodás,^a durvaság, mérges kegyetlenség minden rakásra füzöt palástya alól is ki hat Angliának Europára. Meg jegyzésre méltó dolog, hogy az Anglus köz nép, a Frantzia Nemzetet, eleitűl fogva, köz beszédben is mindég⁹⁴ ezen tulajdonitó nével fizeti: Kutya. Ö, Nemzetet magán kivül e Világon nem lát; mely gyermeki büszkeség azért nevettséges, hogy minden Nemzet ugyan azt tarthattya magárul, otthon.

Ezekbül ki nézheted, hogy az Emberi természetet a régiség, és nagy idő, magátul meg nem külömböztetheti: hogy a mit emberségben, kegyetlenségben a mult százakban látz, kevés változással,⁹⁵ festéssel, most is ugy tanálod. Az ember⁹⁶ változtat, modiz; de örökre tsak Ember marad.

[44v] Azt gondolod ugy é? hogy minek utána Servius az emberségnek, igasságnak ennyi szolgálatot tett, a szerint jutalmaztatot? Vagy meg hálálták néki? Kinek van oly egy átallyában való közönséges, mindenekre kiterjedet jósága hogy szidalmazói ne legyenek, és ollyanok, kik elvesztét óhajtsák? A maga leánya Tullia, az a meg veszet természetnek szivet rettentő tsudája, és emberi nemének utállatos fekéllye, öleti meg, hogy Férjével halálában uralkodhasson. Soha se vólt érdem ollyan, melynek emberekbül, ellenségei ne tanáltattak vólna.⁹⁷ Mindég óhajtották a jó embereket, és a hol vóltak üldözték. Athénásnak eszetlen népe Aristidest számkivetésre⁹⁸ itélli, tsak azért hogy minden Lélek igaznak ismérte, 's vallotta. Mit vétett néked,? mond egy embernek maga Aristides a sokaság közt, ki ötet nem ismérte, és ellene voksolt. Tsak, felel emel nem szenyvedhetem, hogy mindentül ugy hallom nevezni: Az igaz Aristides, ted ide a nevét, mond néki továbbá. Számki vettetésre voksolok, de irni nem tudok. A Bőlts fel irja a nevét, és odéb megyen.

[45r] Alig vólt valaha jóság a Világon, mely az emberi gonosságnak tsapásait el kerülhette vólna. Sőt a kegyetlenség sok izben szerentséseb.⁹⁹ A leg job Uralkodókat öldösik meg; azok ellen esnek párt ütések; a kegyetleneket pedig számtalan helyen láttad szabadon uralkodni, és természet által, erőszak nélkül halni.

Tullia, édes attya vérében¹⁰⁰ mérgének szomju dühösségét meg nem ólthattya. Hólt testén ragadtattya magát keresztül kosul, szekerébe ülvén. Bosszut áll talán? min, és miért? A bosszu állás, azért lenne, hogy az, ki ellen tétetik, fájdalmát, gyalázattyát érezze benne.¹⁰¹ Mivel sértheted már azt, kiben érzés nints. Valaki érzéketlen dolgon kiván bosszut űzni, tul üt a bolondon; és töb a veszetségnél, mivel a mozdulás nélkül lévő dög testet, a veszet eb se marja. Servius,¹⁰² azért érdemlette meg ölettetését hogy az Embereknek javára dolgozot. Mitsoda szomoru szinbe mutattya itt magát a halandóság! Ki esik az Ember kezébül a penna mikor Lélek ismérettel, okossággal, igassággal fel ruházot természetrül kel¹⁰³ ollyan hajad szálait borzasztó¹⁰⁴ feneséget irni, mellyel soha a vér szomju Tigrisek magokat meg¹⁰⁵ nem fertéztették.¹⁰⁶ [45v] Melyik oroszlánykölyök marja az annyát? Mindent meg halad az ember eszességgel! Legyen! de feneséggel is; bolondsággal is.

Romának hat Királlya közzül, ki valósággal mind nagy Embereknek rajzoltatnak négy hal meg erőszakkal. Mit tet, hogy jól tevők vóltak. Mentül inkáb meg isméred a Romaiakat, annál jobban ki nézheted bennek, hogy erköltsöket egy felől Emberkedés, más részen a leg vadab feneség formálta, melytül Filosofiájok, tudományok, sem vallások meg nem szabadithatta életeket soha; hijába vóltak Tacitusok, Pliniusok, Cicerok, Senekák, mert vérszomju tüzeket;¹⁰⁷ kegyetlen, és ragadozó természeteket,¹⁰⁸ mint a pusztitó fene vadak, le ne vetkezhették. És igazán teszik ki hogy¹⁰⁹ népek¹¹⁰ haramiákbul, gyilkosokbul állot¹¹¹ össze, mert annak bizonyságára Iróiknál, az¹¹² erköltseik, nagyob próbákat szólgáltatnak¹¹³ bizonságul: Serviust; el vesztétűl, minden érdeme sem menthette meg. Igaz az, hogy nehéz dolog egy Uralkodónak szabad tettzésétűl¹¹⁴ sorsával az embernek függeni, de még abbul sem marad ki keserve, a ki embereknek parantsolni kénytelen. Meg veszik az engedelmesség árát.

Tullia,¹ férjét; kezeit attyának vérével fertéztetve,² Királyságra emeli fel. El nézi Róma hogy Királynéjában rajta, a leg fertelmeseb bűn és meg személlyesedet gonosság Uralkodgyon. Tarkvinus sem a Népet, sem fö Tanáttsát tekintetbe venni nem méltóztatik. Választására nem ügyel; tettzésével nem gondol. Eröszakos Uralkodásra tökélli el magát. Utat nyér magának a hamisság, gonosság; a törvény pedig el³ tünik. Ki terjeszti kegyetlen Uralkodását; és vélle szerentsés. Halgatnak elötte, szaladnak tölle.

Minden Embertelen, és kegyetlen Ur⁴ tudgya hogy utáltatik, és annál nagyob ellenségekké lesz azoknak, kiknek gonossága okot ád reá, hogy életét gyülöljék, 's⁵ átkozzák. Eléb meg vér, és osztán ellene fel gerjedt indulatokban keresi magának a további büntetésedre való okot; noha magad viseletében semmit sem tapasztalhat a mi ellene támadna. Elég néki tudni a természetben, hogy a ki méltatlanul [46v] sebessit, utáltatik. Valaki kegyetlenséghez fog, mentül továb uralkodik, mindég kegyetleneb lesz. A több több fájdalom, több több utállatot szül ellene, mellyet néki gyanitani kel; a reá intézet utállat pedig benne büntetésre és bosszu állásra való indulattyát neveli. Addig távoznak egymástul, addig vérzik titkon nyilván magokat, hogy végre minden eset törésre jövén, sorsok, egy roppanással változik meg

Minden Tirannus mutat abban eszet, hogy személlyét mitsoda eszközök által védelmezze. A gonosság örökké félelmes titkon, akár mely vakmerő bátorságot mutasson; és valaki igasságtalan, eröszakos, mind bizonyos abban, hogy az Emberek ellenségei; annyira érezteti magát a természetnek igassága minden halandóban,⁶ tsak párt ütésre ne mennyen ellene, mely által magán is erőszakot kel venni.

A despot, idegenböl állitot testének⁷ örzö seregeket; katonáit pedig hizelkedéssel, ajándékkal huzta magához. Azomban az árulásnak árját Rómára ki botsátotta. Valakit fel attak, szóért, tettért [47r] vérével fizetet. És az illyen öldöklésnek neme Romát reszketö félelemmel⁸ bé töltötte. Néma dühösség szoritotta öszve a nagy⁹ embereknek sziveket; a Nép pedig mint láb alá hányt pozdorja, vagy szemet, tsak ollyan gátnak vétetet, mellyet a despot, hol mérgelödve, hol nevetve tapodot.

A¹⁰ Népnek egybe gyüléseket erös parantsolatokkal meg tiltotta, mely eset által a Tanátsnak kezébül szabaditó eszköze ki fordult. Elsö módgya¹¹ a kegyetlen uralkodásnak ez,¹² hogy országos gyüléseket ne szenyvedjen hol a hazafiak elméjeket egymásnak által adhattyák. Kit kit külön kiván szoritani, hogy magánosságában tanátskozástul, erötül megfosztatván, halgasson, sohajtson,¹³ rettegjen. A természet félelmes magában!¹⁴ Sokasággal bátorodik.

A kegyetlenség elöl sok Patriciusok futottak a Latinusoknak Gábia nevü várassába. Tarkvinusnak Fia Sextus, mintha attya ellen engesztelhetetlen haragot vet vólna, oda megyen; és oly módokon forgattya dolgát, mellyek szerint a váras seregek, sorsa,¹⁵ vezérségével egyetemben néki adatik által. Titkos követet küld attyához Rómába, hogy mit tselekedgyen. Tarkvinus nem szól. A Követet kertyében vezeti, és valamely fünek, virágnak bogája, feje, fellyebb állot a többinél, mind el [47v] veri, és azontul a Követet minden¹⁶ szoban lévő magyarázat, felelet nélkül vissza botsáttya. Sextus által láttya, hogy a fő Embereket ölesse meg: azt tselekette, és a várast attyának által atta.

E kegyetlen Uralkodó, ütközeteiben gyözedelmeskedet. Annyi erőt vet vezérlése alá, a mennyit kivánt. A Tanáts, minden¹⁷nélkül, mint a magára sem eszmélkedő beteg semmit sem tehetet: a nép pedig terhéhez köttetvén¹⁸ közt huzta jármát. Egy szóval, Róma, ollyan guta ütésben eset, mely rabságára, semmiségére let hanyatlását ujjal mutatta.

Tudod, hogy a kegyetlenség mivel maga gyülölséges, eszközökkel is utállatosokkal él. Szemtelen hazugság; hamis igéret, fogadásának meg szegése, tsalás, hitetés, ijjesztés, sat. Tarkvinus is ezzel hitet, hogy valamely asszony kilentz kötés könyvet viszen elibe, mellyekért halmaz summát kért: a Király nem agygya: az asszony meg éget közzülök hármat, és a meg marattakért szinte annyit kér, –  ismét meg éget hármat, 's tsak ugy kér. Végre meg ismerik, hogy a Kumi Sibyllának mennyei titkaival, jövendölésivel vólna a Könyv meg iratva; A Király meg veszi, [48r] az asszony pedig, ki árulta, el tünik. E Könyvet eléb a Király tartotta magánál, továbbá a Tanátsnak ment kezében, honnan a dolgok folyamattya közöt az Isteneknek akarattyát, végezését atták ki. Ugy beszéltettek vélle, a mint szükségek hozta magával. A Nép ki adot szavait, mint Isteneinek akarattyát hitte, 's követte; az országlás pedig vakságát nevette, és erejét, a mere használhatta, ara vezette.

De kérgyed már, hogy minek utánna Tarkvinus a kegyetlen Uralkodásnak tellyes hatalmára lépet fel, mi szükség vólt néki hitetéssel való alatsonyságra fakadni, mely sundaság tsak annak tartozik fertelmességére kinek ereje nints elég gonosságát űzni. Egész hatalommal élvén, minek hazudik, hogy hatalmas lehessen? Miért teszi Isteneit bűnének részesévé? Miért kényszeriti öket tsalásra; állitván hogy végezéseiket, tettzéseiket néki egyenesen meg küldötték, kit nyelveknek választanak? Az országán eröszakot el követet kegyetlen, egy sem teheti magát oda hogy félelme, és magában meg fojtot lélek ismeretinek titkos mardosásai ne legyenek¹⁹ benne. Róma tsak most tétetik rabbá, és láttya még, elvesztet [48v] szabadságát mellette sirni. Nem szülhet é halálos keserüség, akár magával ragadó dühösség oly életét²⁰ el²¹ tökéllet vakmerőt, ki a despotát, áldozat tétele alat is, mellyel Isteneit gunyollya,²² dárdájával, szívénél keresztül, által szegezze? Egytzerre fel lobbant tűz: hirtelen lázadás… egyik másik, könnyen megeshetik. Ollyan igaz az, hogy ki mitsoda mértékkel mér, attul fél, hogy fejére ne fordullyon.

A kevély Tarkvinus a Capitolium fel emeléséhez fog. Midőn a Templom falainak fundamentómat ássák, a földben oly fris ember főre tanálnak, mint az, mellyet azon szempillantasban vesznek le testérül. A jövendölök meg kérdetnek e különös eset iránt, hogy ezen Jupiter vagy akármely Istenség által meg tett tsuda, végezéseket mere, és miben határozná! Elöre látod, mit felelnek, hogy Róma lesz feje a Világnak.

A Nép ezt valósággal mennyei jelentésnek vévén szívében fel emelkedet; erköltseihez méltóságot tett; elméjének pedig tárgyául a Világot vette. Oly valami belsö el ragattatástul vonattak, mely öket magokon is túl láttatot tenni, mintha várasokat²³ rendelték vólna az Istenek e Föld minden Nemzettségeinek Királyul. E'vitte [49r] Rómának fiait a gyözedelemre. Isteneik által ditsösségekrül előre lévén el hitetve, a hartzra, mint bizonyos gyözedelemre, ugy mentek. De akár mely fundamentom könek vesszük is e jövendöt, mellyen hatalmok épittetet, töb eröt hiszek természeti tulajdonságokban mint kébzelődésekben, tzéljoknak el érésére. Izráelnek sokasága szintén oly mennyei igéretekkel biztatta magát, de mivel erköltsi állapottyának tsekélysége nagy dolgot magába nem foghatot, sem meg nem birhatot, ragyogo reménysége²⁴ oda jutott,²⁵ hogy ö²⁶ szolgál²⁷ mindennek, néki²⁸ pedig senki se.²⁹

A Római vitézlö seregek, a midön nyertek; örizték magokat annak hirelésetül, hogy Jupiter, 's más Istenek hartzoltak értek, mely szerint nem ők, hanem Isteneik gyözedelmeskettek. Róma e tekintetben kezén forgó ditsösségét Isteneinek is irigylette, kiknek tsak végezéseikben nyugodot meg, de azoknak bé tellyesedéseket, magának, s vitézi miveinek kivánta tulajdonitani. A Sidóság magának semmit meg nem tart; és egyedül Istenének érte munkálkodó hatalmára támaszkodván, véllek együt más emberi teremtései ellen háborura kéri³⁰, ki szállani, ezt kivánván, hogy Izrael név alat ö győzedelmeskedgyen; ők pedig meg elégesznek, ha jelen létekkel az Isteni gyözedelmeknek [49v] szolgálhatnak látható bizonyságul³¹. Róma, mindent maga tselekszik magáért; Jerusálemért mindent Istene követ el: Róma, győzedelmeivel ditsekszik, az Izrael, minden gyözedelmét Istenének hagygya, hogy³² Ura lévén minden ö érte, ö magáért semmi se legyen. Igy, ditsösségét is nem önnön Emberségében, hanem abban keresi, hogy a Világ Istenek tsak néki hajlik pártyára,³³ mely szerint a Sidó Nép, magán kivül él; Romának fiai pedig magokban élnek, 's tselekesznek. Ezen egymás ellenében mérséklet dolgok talán fel fedezik némely tekintetben azon okokat, mellyek e' kérdésre felelhetnek, hogy egyenlö reménység, igéret³⁴ alat, Róma miért let nagy; és Izráel semmi?

Tarkvinus, el nyomattatot népének elméjét ily fejedelmi³⁵ álmokkal táplálván, noha despota, szerentsésen országlot.³⁶ És ha Fia Sextus Lucretian eröszakot nem tész vala, hihető, hogy haláláig békességesen uralkodot vólna. De mig ez esetbe botsátkoznánk, vegyük kérdöre Tarkvinusnak le rajzolt kegyetlenségét. Mind azon eröszakot, uralkodó bünt adgyák elö, mellyet Róma utóbbi idejében gyakorlot. Hogy mehetet vólna Tarkvinus ollyan kegyetlenségre [50r] még akkor már, mikor minden erö a Nép kezében vólt. Nem igaz hogy az erköltsök kéntelenek vóltak oly veszettségnek hódolni. Romának Nagy Emberei meg öldököltetések elöl Gabia várassába szaladnak; de miért öldökli őket, midön párt ütésrül szó sehol sints. Ugy láttzik hogy az Uralkodó mint dühött bolond fog az öldökléshez; azomban más részen bőltsességgel vezérel. Fiát Sextust Gábiába küldi, és az oda szalatt Római Nagy Emberek oly szánakozásra méltó gyáva ostobák, a Gábiaikkal együt, hogy a Tirannus Fiának agygyák oda magokat, mivel maga³⁷ mongya, hogy attyával öszve veszet. Mintha egy Király Fi oly fél válrul hagyná oda valamely attyával való vetélkedésbül a Koronát, Országot mellyeket örökségének néz. Mitsoda szánakozásra méltó eszetlenséget teszen fel Sextusban, mely által el hitetni láttatik magával, hogy ö attyának erejét Gábiábul meg veti? De nem hitte, hanem a gyáva ostobaság a Romaiakra, Gábiaiakra hárul, kik Sextusnak szembe szökö hazugságát, hitetését által nem láthatták. Hiszed é hogy nem látták, és magokat a Tirannus Fiának hivségére bizták? Tanálva van ez hogy a Királynak [50v] hozzák emlékezetit örökös átokba, és utállatba. Ha oly kegyetlen vólt Tarkvinus, mért esküsznek³⁸ pártyára Romában,? és a Brutus Fia maga is? Ha egy asszonnyal való erőszakos közösűlésért a Római Nép Királlyát kebelébül ki üzheti, életét poklokra átkozhattya, mely hirnek meg hallásával katonái nagy részben el haggyák; annyi véres halált, gyilkosságot, erőszakot szabadságoknak le verettetését szenyvették vólna oly békességes tűréssel? Mikor Etruriábul a Király ügyét védelmezni Rómába küld, hogy hitethetik el magokkal az Ifiak, hogy a Király méltatlanul üldöztetik,³⁹ ha rajtok oly ok nélkül való bolond, és részeg kegyetlen lett vólna? Az Ifiu Brutusoknak nagy attyokat is meg⁴⁰ öleti, még is édes attyok ellen, ki Rómának fő birája vólt már, Tarkvinusnak segedelmére öszve esküsznek? Róma ellenségévé lett, és Róma irta meg Emlékezetit. Jaj a betsülletednek, ha halálos ellenségeidtül kérdik, hogy⁴¹ erköltseid⁴² millyenek vóltak?

Sextus kegyetlenkedik, de nem uralkodásban hanem erköltsben, és gyengeség által. Onnan, hogy valamely Fejedelemnek kivánsága,⁴³ valamely asszonyra dühödik, nem következés hogy uralkodásával is kegyetlen vólna. Lehetetlen minden tselekedetnek [51r] következését⁴⁴ okossággal által látni, és meg határozni. Némelykor nagy a bün, és veszedelem nem követi; másszor tsekély, vagy középszer, 's földhöz üt. Ha ki nézhette vólna Sextus, hogy Lucretia, meg gyaláztatását ugy, mint halálát vegye, birt volna magával. Hihette é hogy⁴⁵ esete miat magát életétül meg fossza?

A mely dolgok igy is, ugy is lehetnek, és sem egy sem más állapottyokban nem bünösök, hanem tsak hasznokra vagy károkra nézve vétethetnek tekintetben azokkal lehet előre⁴⁶ gondolni; de mihent a tselekedet első lépéssel, tekintettel magát bünnek, gonosságnak mutattya, minden következésre való gondolat nélkül tartózkodni kel tölle. Elég volt Sextusnak látni, tudni, érezni, hogy az igasságnak szentségét fertézteti meg, és utállatos tselekedeteivel, az erköltsnek méltóságát vetvén tsufságra, királyi tekintetinek is utolsó gyalázattyára van általa. Lucretia magát meg öli: engedgyük meg ezt⁴⁷ keservétül, haragjátul, és gyalázattyátul lett el ragattatásának; de e mellett ne felejtsük el, hogy valamint a Valláshoz vet buzgóságot éppen a dühösségig vinni, meg veszést, meg bolondúlást mutat, igy a betsülletnek sem lehet senki, részeg értelemmel való imádója. Lucretia [51v] bünének oka nem lévén, annak gyalázattya is, személlyére nem nehezedhetet. Sem Férje, sem gyermeke, sem rokonai, sem vallásnak, sem betsülletnek akármely⁴⁸ ágazattya előt is,⁴⁹ utállat, és⁵⁰ büntetés alá nem eshetet. Semmi tekintetben nem szorítván tehát ötet a józan értelem, 's emberség, hogy életétül magát, ugy mind azokat kiknek kedves vólt,⁵¹ meg fossza, kérdésen kivül hibázot; és nem annyira erköltsbül, betsülletbül, mint azoknak magával vonszó dühösségébül vesztettel el⁵² életét.⁵³ Semmit sem lehet rend kivül valóságra vinni; és az igaz bőltsesség, okosság soha sem eröltet. Angliában Gróf Essex, Ersébet Királyné idejében, Frantzia Országban Marsal Birón, hasonló betsüllet bolondok vóltak, kik⁵⁴ nagyob ditsösségnek látták életeket hóhér által veszteni, mint jó Fejedelmeiktül kegyelmet kérni. Makats kevélységek⁵⁵ hogy kérjenek meg nem engette, de a meg átalkodás, nem érdem, sem⁵⁶ igaz erkölts. Azomban, a kébzelt betsüllet kevélysége is szomorub⁵⁷ szint mutat a hóhér keze alat, mint egy jó Király előt kegyelmet kérve mútathatna.⁵⁸ Bosszut akartak állani. [52r] De⁵⁹ Kinn? ők ölettettek meg gyalázattal. Valaki ugy kiván bosszut állani,⁶⁰ hogy magát veszesse el egyedül, minden egyéb ember mássának életét utánna⁶¹ hagyván, bolond formát mutat. A bosszu állás magában is veszedelem, és tőrvénytelen tselekedet; de ez ellen okoskodással kűszködni haszon nélkül való fárattság. Semmiféle tudomány, vallás, erkölts, kegyesség, törvény, nevelés által az Emberi természet oda nem jut, hogy a rajta ejtet sebet vissza adni, vagy akár igy, akár ugy meg bosszulni ne kivánnya. Mikor a meg sebhetet szívnek rajta füstölgö mérgét az idö meg emészti, a bosszu állásra való vágyódás is bennünk magába meg alszik de ez részükre nem érdem; mert tsak az idö tselekszi. A keserüséget szintén ugy, mint a sérelembül származot haragot,⁶² idö emészti meg. De, mikor beléd lönek, akkor óltsd el,⁶³ próbáld, sebedbül ki áradt⁶⁴ bosszus keservednek tüzét.⁶⁵ Mihaszna nagyitunk, eröltetünk szóval. Könnyü az Embert pennával nagygyá, szenté, tenni; de ha azt rajzolod, a mit benne valósággal láthatz,⁶⁶ nem bőven fogod a nagyságot⁶⁷ találni.

[52v] Valaki az Emberi tselekedet lehetöségének határán tul megyen, sehol sints, semmit se mond. Vannak oly erköltsi méltósággal biró lelkek, kik a kisseb sérelmeket bosszulni igazán szégyenlik, és ha oly helyen esik hogy veszedelmekre nem lehet, az ellenek haszontalanul erőlködő gyengét⁶⁸ nevetik, vagy rajta szánakozva, ha reájok szorul,⁶⁹ azért, irántok való emberi kötelességeknek eleget tesznek.

Vallásban, Filosofiában, elég irókat⁷⁰ olvastam^* én is, kik az embertül tökélletességet kivántak, oly szoros kötelességekre vévén erköltseit mellyeket az emberi természet nem birhat. Ök is látták, érezték ezt,⁷¹ de irtak még is, tsak azért, hogy olvasóik öket oly tökélleteseknek ismérjék, és emlékezeteknek, ahoz szabot tisztelettel adózzanak. De más az Ember, mikor hideg okoskodással, vérének tsendességébül irkál; és más akkor, mikor vágyódásaitul, indulataitul, szükségeitül, epéjétül emésztetve⁷² hányattatva, tselekszik. Ha⁷³ ortzádat egy felől ütik, tartsad más felől is, ha akarod… Én nem tartom, ha tehetem.

Térjünk vissza. –  Az Ember, ha tárgyátul [53r] távozik is⁷⁴ kevéssé; vagy sijjető uttyában meg állapodik, soha sem hibáz vélle, tsak igasságot fedezzen fel általa, és hasznos legyen. Ugy, mint az oly jámbor, ki ekéjét barázdájában hagyván, ki megyen hozzád az utra, hogy el tévedésedbül igaz ösvényedre⁷⁵ vezessen, mellyen tzélódat el érhesd.

Julius Brutus, kinek attyát Tarkvinus meg ölette és maga is ugy menekedet, hogy magábul, bolondot üzöt (mely dolog nehezen hihető) egytzerre tüzet vét a Népnek elmejébe, mely már magában is a kegyetlenség által szüntelen forrot, titokban. Tudod⁷⁶ hogy soha a Nép, nyugodalma, bóldogsága ellen pártot nem üt. Brutus, az Emberi szabadságnak méltóságát, a rabságnak gyalázattyát heves ékesen szóllással, menydörgő okokkal tévén a Nép elibe,⁷⁷ Lucrétiának meg hidegedet testét bé⁷⁸ mútatva,⁷⁹ és⁸⁰ a rajta elkövetet erőszakos tselekedetnek fertelmességét annyira vitte, hogy Róma, dühösségre ragattatván Tarkvinust ki ez időben Ardéa várassát ostromlotta⁸¹ távoly létében, maradékával együt örökös számki vetésre, poklokra, és a pokloknak minden tüzére,⁸² kinzó dühösségére átkozza el,⁸³ [53v] véres halálnak, kárhozatnak, ördögöknek^* áldozattyává hirdetvén ki azokat is, kik⁸⁶ uralkodására lehető⁸⁷ fel segéllésére⁸⁸ igyekezetet mutatnak valaha. Köz Uralkodást állitnak fel, rémitő átkok, szitkok mellet törölvén el örökre a személlyes Királyi Uralkodásnak módgyát. Egy eszetlen tselekedet az embernek különös szabadsága ellen, töb indulatot gerjeszt hát,⁸⁹ mint annyi esztendeig⁹⁰ gyakorlot⁹¹ kegyetlenség. Senki se hiszi, akármely hatalmas legyen Királlya, bár tirannus is, hogy jobbágyainak feleségeket különös bujaságára erőszakkal el szedhesse.⁹² Ehez a despoták se nyulhattak, oly erőre emeltetet mindenüt, a természet, szokás, és vallás által.

Persiaban probálta egy despot, a házasságot veszteni, és az asszonyokat közönségesekké tenni, de határ nélkül való kegyetlen Uralkodásának truttzára⁹³ méltósága egeibül, tsak földhöz ütötték alá,⁹⁴ és elvesztették. Semmiben sints a természetnek mérgeseb, és magára rohanób tüze, mint fajzó ösztöneiben, mellyek magokhoz semmiféle hatalmat büntetlen nyulni, nem engednek.

[54r] Athenás ugyan az idő tájon üzte el Pisistratest. E két nemzetnek köz uralkodása igen egymáshoz hasonló eseteken megyen által. Rómában, Athénásban a királyság el töröltetnek. Köz Uralkodás áll fel, mely szüntelen hányattatik. A Görögök kitsiny számokra gondolva,⁹⁵ rájok rohant ellenségeknek véghetetlen hatalmára, és sokaságára nézve, tsudákat tesznek, tul a Scipiokon; a rómaiak sokszor verettetnek 's vernek. Athénás, minden győzedelmeivel is birodalmát ki nem terjesztheti, Róma annyi veszteségei közt⁹⁶ e Világot el borittya. Athenásban zagyva nép, és e földön, a leg eszetleneb emberi salak⁹⁷ uralkodik a Nagy Embereknek sorsán; Rómában, a Köz sokaság elméjében is fel emelkedés van, mellyet nem Poéták, hazug, hizelkedő ékesen szóllók hanem; a fő Tanáts vezérel. Róma ditsősségben kevélykedik, Athenás, semmiségekben hivalkodik. Az első örökké győzedelmek után fárad; a második Komédiákat, Tragediákat halgat, és képeket farag, aranyoz. Amot Brutust, Fabiust, Regulust becsüllik; itt Phidiást, Demosthenest, Aristophanest füstölik áldozattal. Athenás szüntelen [54v] hazudik, tsak azért hogy hazudjon, és hitető vallásával magát vakitván minden féle Nagy Embereket itéllyen, öldököllyön; Róma vallásával ugy vakit, és⁹⁸ azért hazudik, hogy a népet lelkében reménységében fel emelvén bátorságra, győzedelemre vihesse. Igy ő, haszonra hazudik; amaz pedig haszontalanságra. A görög, gyengesége közzül is mindég ditsekedő szókkal fetseg magához⁹⁹: a római ember, győzedelmei közt is halgat. Ezek szerint e két Nemzet közt a változás, királyságrul, Köz uralkodásra, egymáshoz hasonlít, de az inditó okok, különbözök, mellyek egyiket fel emelik, a másikat pedig¹⁰⁰ semmiségre vetik. Végre, ezt még hozzá tehettyük, hogy Romát, akkor Athenás tudományához, Athénást Romának vezérlő¹⁰¹ okosságához hasonlitani nem lehet. Athénás, böltselkedik, és mindég eszetlenül tselekszik, Roma tudomány nélkül, böltsen tselekszik, és okossággal uralkodik.

Vége lett hát Romában a királyi uralkodás modgyának. Romának Iroi, magok, a királyság ellen vet halálos utállattyoknak truttzára, ujjal mutattyák [55r] hogy Róma fel emelkedésének fundamentom oszlopait Uralkodók tették le. A Királyok alat már e Nemzetnek erköltse, törvénnye, vallása meg határoztattak. Természeti tulajdonságai vérében meg rögzöttek. Minden szerentsés vaksága, és gyözedelmes tévelygései meg készültek, mellyeknél fogva vallása, világi ditsősségére vitte. Ezek; mind Királyi mivek valának.

Romában hét Király, 244 esztendőt tsupán Uralkodásának idejével a Trónuson, ki huz. Választás szerint mennek uralkodásra, derék orokban: most, harmadfél száz esztendő alat annyi uralkodó fordul meg a királyi széken, hogy neveket számba szedni is alig tudod. Mind a hét király különös, és nevezetes Nagy Ember¹⁰² sorban egymás után; idővel pedig Augustus halálával, alig találkozik tiz gonoszra egy jó. A fene természetnek vér szomju vadgyai, és az okoskodásba vet kegyetlenségnek rémitő tsudái választatnak Uralkodásra. Hogy lehetet tehát kezdetben a Király mind jó, bölts, győzedelmes,? hogy terjeszkedhetet idejek¹⁰³ annyi időre ki? Nem tudom. Ha Krónikájok [55v] gondolomra lettek is irva,¹⁰⁴ mi, használhattyuk még is azokat, szintén ugy, mintha mindenben valósággal meg eset dolgok vólnának; ennél fogva, hogy öket¹⁰⁵ fontollyuk, itéllyük; az erköltsöket ismérni, magunkat szoktattyuk; és az országló értelemnek titkos rugóit:¹⁰⁶ a köz jó, és¹⁰⁷ igasság elö menetelének, vagy romlásának¹⁰⁸ okaival együt mellyek idö, alkalmatosság szerint minden féle szinbe, formába öltöznek, 's nehezen ismértethetnek, fel fedezzük.¹⁰⁹ Legyen együt, másut a Krónika hazugság, tsak rólla tett itélleted, okoskodásod legyen igasság, és az embereknek haszon.

VÉGE

Az első Kötésnek