Mivel egy Országnak Népe törvényes, és meg szokot uralkodásnak módgya ellen ok nélkül soha támadásra nem megyen, fel lehet tenni hogy Tarkvinus erős hatalommal uralkodot ha nem vólt is annyira kegyetlen, mint a romaiak emlékezetit úndokittyák- Kűlömben, fiának eszetlen bűne is elég lehetet ara hogy az akkori együgyü erköltsnek tisztaságát meg tsufolván a¹¹⁰ Népet zendülésbe hozza. Jaj az uralkodónak, ha az ellene fel gyuladt párt ütés egy roppanással esik meg! Ezt jó fejedelem alat e Világnak emlékezetiben sehol igy lenni¹¹¹ nem láttad. Találkozhatik tenger szám közt egy nehány meg veszet erköltsü, és bolond gondolatu ember, kik a leg job uralkodónak is [57r] kárhoztatására lehetnek, de egész ország és Nép soha se. Ugyan azért, a fülbe sugó pártütések, ritkán¹¹² szoktak szerentsések lenni. Ha a nép az országló személynek rendkivül való keménysége által¹¹³ utólsó keserévre nem hanyatlot; ha nyughatik és sephetve nints,¹¹⁴ sugó vádakkal ha kapsz is köztök egy nehányat,¹¹⁵ egészlen fel nem lázaszthatod; oly nehéz a nyugodalomhoz, minden nappali tsendes munkához szokot embernek, feleségestűl,¹¹⁶ gyermektűl el válva¹¹⁷ kapuján vér ontásra¹¹⁸ ki menni. Igy, a sugó párt ütés, önnön¹¹⁹ meg erőssödésére sokkal hosszasab időt kivánván, mint az Ember¹²⁰ meg tartására¹²¹ elégséges lehetne, világosságra jön,¹²² 's meg ful. A közönséges és egy roppanással eset párt ütésnek tehát, soha sem a sokaság, hanem az országló hatalom¹²³ [58r] szokot inditó eszközül szolgálni. Vagy vigyázatlan,¹²⁴ vagy erőszakos; az az: vagy kegyetlen, vagy eszetlen. Hijába van igassága, ha nints okossága. Ha a Népnek haszontalan szokásait, törvényeit háborgattya is annyira, mely által lázadást okoz, oktalansága által, az igasságba ültet igasságtalanságot. Vétkezik az Uralkodó hatalom, mihent a Népnek hibáit véronto eszközök által kivánnya igazitani. Valamit a Nép szokásba veszen, illendőségnek, igasságnak láttya, mig az időnek¹²⁵ forgandósága, fejébe, meg únt eszetlensége helyet, ujjat nem plántál.

Hihető, hogy Lucretianak esetén kivül is vóltak Tarkvinusnak ollyan tsapásai, mellyekkel némely törvényeket, szokásokat földhöz vert. A Nép, ha sértegettetik sokáig néz, halgat, susug, és morog. Alkalmatosságra vár, hogy titkos keservét ki rohanásra vivén, önnön erejét, mellyet más kézre bizot hatalmának árjával [58v] borithassa el, mely szerint uralkodását uralkodásába fojthassa meg. Tarkvinus, természet szerint hazájának hatalmával hatalmaskodot, mely hatalom, magát nyelte el, midőn Rómábul személlyét ki üzte, és uralkodását átok alá zárta. Maga let egész sokasággal¹²⁶ király.

A Nép, Cehenként gyűlvén össze köz akarattal, voksal átkozza el Tarkvinust, maradékát, és Uralkodását, örökre. Consul név alat rendelnek két fő bírót, kiknek¹²⁷ más név alat, a királyi erö, 's tekintet kezekre birik. Jegyezd meg, hogy Róma a függéstül, szolgálattul, engedelmességtül, királlyát magábul ki űzvén, meg nem szabadulhat.¹²⁸ Miért? Azért, hogy az Uralkodó, vagy parantsoló hatalom, nem biróhoz, királyhoz, ez, amaz tanátshoz, módhoz; hanem a józan okossághoz természet igasságához, és tanult emberi társasághoz van forva. Valahol¹²⁹ ember tsoport van; vezérlő hatalmának¹³⁰ kell lenni, mely által fen tartasson, és együt meg maradhasson.

[59r] Minden féle szinbe, formába öltöztetik az emberek a magok köz hatalmát, de mindenhogy alája esnek. Ha öszve nem teszik, bátorságba, társaságba nem élhetnek; ha öszve teszik, királyban, tanátsban, szolgálni kel magokat, magoknak. Tarkvinus igaz, hogy Romában nints többé, de ott van az Uralkodó hatalom, a két Consul, és fő tanáts. A Nemesség uralkodik, és néha nagyob kegyetlenséggel mint más.

Róma a köz Uralkodásnak fel állítására, és a személlyes királyi hatalomnak el tőrlésére, egész Nemzettel voksoltat, minden gazdagságra való tekintet nélkül. Kinek kinek szava vólt külön. Azért tselekették, hogy e változás főrül főre, az egész Nemzetre, Országra nézzen, és benne semmi ki fogás¹³¹ helyet ne tanálhasson. De a midőn más országos és uralkodásra való dolgokban végeztek, a századokkal voksoltattak. Már a tehetőseknek századokra [59v] szaggatot seregek a szegényekét számmal meg haladván, a let, hogy az országos dolgoknak el végzésére nézve a szegény község semmivé tétetet.¹³²

Hogy a Nemesi Rend, és fö tanáts a felsőb dolgokat, a tudatlan sokaságnak végzö ereje alól kivette nem hibázot. Minden idö szakaszban hirdeti a tapasztalás e Világnak Emlékezetiben, hogy az Országló hatalommá tet köz tudatlanság soha kegyetlenségnél, eszetlenségnél, és nevettséges kevélységnél egyebet nem mutatot. A tudatlan község soha sem találhattya fel magát az országos dolgokban: mások elméjétül, beszédétűl kel néki függeni, kik rajtok épitendö hatalomnak fel emelkedésében foglalatoskodván szüntelen szemfény vesztéssel élnek¹³³, önnön bóldogságával vakitván a Népet, hogy¹³⁴ tulajdon erejével tehessék lántzra. Együgyüsége; nem magában, hanem azokban hibáz, kik tsallyák, hogy hátolhassák. Ha az okosok a községnek javát minden dologban igazán terjesztenék elibe mindenkor ki is tudná választani veszedelmei közzül;¹³⁵ [68r] de miólta az Emberi Nemzetnek vezérlö része meg okosodot, a tudatlan sokaságnak uralkodásra való vágyódása mindenüt mulatsággá, nevettséggé lett. Ha mondod, hogy a római nemesség az alsó sokaság ellen sokszor igasságtalan vólt, ne felejtsd el mellette, hogy az Athenásbéli salak¹³⁶ község is,¹³⁷ és paraszt gyülések a¹³⁸ halhatatlan ditsősségü vezérek, és¹³⁹ böltsek ellen, dühös bolondok, és természetet gyalázo veszet kegyetlenek vóltak. Az athenásbéli paraszt uralkodást lehetetlen olvasnod ugy, hogy a véredben élő emberség ellene¹⁴⁰ pártütésre ne jöjjön, és józan okosságod, ájulásba ne essen. A Nemesi Uralkodás hibás is, de ditsősséges is; de a paraszt uralkodás a mellet hogy tudatlansága, lehetetlenséggé tette, mindég gyalázatos, és nevettséges is valahol magát mozdulásba teheti, mely miá állandó sem lehet sehol e főld szinén. Róma mindent el követet, Nemesseiben, hogy az all Községnek¹⁴¹ [60v] minden¹⁴² végezéshez szava lévén, örökké voksollyon, és¹⁴³ semmit se végezhessen.¹⁴⁴ Ugy láttzik hogy néha néha tsak a nagy embereknek szolgáltak eszközül, tzéljoknak el érésében.

Collatinus és¹⁴⁵ Brutus, fő birákká tétetnek. De Róma! a királlyát számki vetésre itélvén, a király nevet, még is szentségnek tartotta. Vagy azért hogy hivség, tisztelet által vóltak méltóságához szoktatva, mely törvényt, vallást, papságot fejedelemséget magába foglalt; vagy arra nézve, hogy¹⁴⁶ fel emelkedéseknek fundamentom köve is királyok által tétetet le. Azt tselekszik hogy a királyi szent nevet a fő áldozó papra ruházzák; ugy módolván tiszteletit, hogy hatalma, az Oltárok közöt határoztatván meg, semmi országlás dolgában eröt, ne mutathasson. Minden Világi hatalmat kezéhez kivánt a Nép vissza venni. Rabsága, egy tsapással változván szabadsággá el ragattatásba jöt. Szivéhez vitézi bátorság, erköltséhez méltóság [61r] ragatt; annyira bizonyittya a tapasztalás, hogy az Ember tsak annyiba isméri magát embernek a mennyiben sorsához szava lehet, és magában törvényes szabadságot érezhet. A barom, azért az, hogy maga, magára nézve semmit sem akarva, mindég gazdája akar érte: igáját ot huzza hol amannak tettzik; akkor teszi le, mikor ö akarja, akkor eszik mikor adnak sat, honnan ki láthatod hogy mentül keveseb akarattal hagyatol magadra nézve, igás barmaidhoz, sorsoddal annál inkáb közzelitesz. Ugyan azért rabban, vagy rabi szűletésben méltóság nem lakik, sem nem terem. Róma, szabadságában¹⁴⁷ erköltsével is ujra születet. Semmit se tett, hogy az Uralkodo hatalomnak kötelei alól fel nem szabadulhatot, és e tekintetben tsak ott ült a hol vólt? ki pótolta hitetéssel, kébzeléssel. Halálát is ditsősségnek, bóldogságnak isméri tsak maga botsátkozhasson kargyába, és ne más valaki parantsollya tselekedetit. [61v] Szabad akarattya által inkáb ki teszi magát a leg kinosab szenyvedéseknek, mint Urának kegyelmébül gyönyörüségekkel éllyen: inkáb jádzik¹⁴⁸ életének minden veszedelmével, véres halálával is, mint Urának tettzésétűl fügve nyugodalomban, tsendességben¹⁴⁹ legyen.

Tarkvinus, szerentsétlenségétül le verettetve, elméjében hányattatva, magát Tarkviniába veszi. Etruriábul küld Kővetet Rómába, hogy ha szomoru esetit, akár mitsoda móddal, egy vagy más részben derülésre hozhatná. Az Etruriai Követ el érkezik: jön, megyen; titkon, nyilván, magánoson, tsoportok közt, szól, sug; okait forgattya; reménységet gerjeszt, szerentsét igér urának nevében, kinek segittségét, erejét nagyittya, mellyel Romát¹⁵⁰ hatalma alá huzhattya. Hogy egész Etruria, 's mások mellette felkelnek, melynél fogva sok hazafinak szerentséjét,¹⁵¹ teremtheti, a mint ügye iránt¹⁵² hivséget mutatnak. Továbbá, fel [62r] foroghatot mentségül, hogy Fiának eszetlen büne néki nem tulajdonittathatik. Okaival, szavaival sok elmét változtat; ki el téved, ki meg áll.¹⁵³ Végre, találkoznak ollyanok kik az el üzöt római Királyt méltatlannak ismerik. Némely fő Nembűl való ifiak, az üldözöt fejedelem ügyének védelmére magokat eskűvéssel, fogadással el tökéllik, mellyrül a Követnek igéretet tesznek. De mivel az oly titkos őszve eskűvésnek, akár párt ütésnek¹⁵⁴ ritkán lehet szerentséje hogy ki ne nyilatkozzon, egy szolga által ez is fel fedeztetik. Brutusnak magának két fia benne tanáltatik, kik ellen ö mint hazájának fö birája maga hoz halálos itélletet, és szeme elöt mindkettöt hohér által öleti meg.

Állapodgyunk meg e¹⁵⁵ gyalázattal el vesztet két római ifiunak hideg teteménél, hol a gyermeknek attya, a hazának attyával láttatik küszködni. Ez ollyan eset e Világnak emlékezetiben, mellyen a haza, és természet törvényében feredö¹⁵⁶ elmék őszve tsabzot tudományaikat minden részen bonthattyák, és¹⁵⁷ fejtegethetik.

[62v] Ha a hazafiui hivség¹⁵⁸ az atyának gyermeke iránt való szeretetit felül haladgya, ne szorgalmatoskodgyon a Brutus fiainak meg tartásában, hogy azokat hazája törvénnyének méltó bűntetése elöl el ragadgya. De kivánhattya é a hazához való hivség, hogy gyermekeit éppen ö mint attyok, ölettesse meg? Nem lehetet vólna vérekbül ki mosdani? Nem találkoztak Romában ő rajta kivül bírák, kik a vérnek, természetnek reájok fel emelt kiáltása nélkül e bünt itélhették és büntethették vólna? Mi kényszeritette a fő Tanátsot, hogy Brutust gyermekeinek el vesztésére kényszerittse? Rómának valóságos akár kébzelt boldogsága tsak ezt kivánta meg, hogy a pártosok, és ellene hiti szegettek meg hallyanak, de oda nem terjeszkedet hogy éppen az édes atyák itéllyék, ölettessék önnön testeket, és véreket. Ki vólt oka, hogy Brutus hazájához való kötelességét, és¹⁵⁹ gyermeke iránt való ősztöneit magában meg feszittse; hogy a természet szabadságának szolgálván szegezze által annak igazságát: hogy ugyan azon [63r] tselekedet, mely által érdemesedik,¹⁶⁰ szolgállyon érdemtelenségre? Inkáb hihető hogy a tanáts Brutust szóval e¹⁶¹ szomoru, és kegyetlen kötelességre nem kényszeritette. A romai Consul, leg nagyob szorongattatása és kényszerittetése közt láttatot önként, szabadon, magátul tselekedni. Ha gyermekeinek sorsát¹⁶² társainak hagygya, minden ember ugy¹⁶³ itél, hogy a halálos büntetés alól¹⁶⁴ azokat fel szabadithassa,¹⁶⁵ személlyét, halhatatlan érdemét tekintvén, soha rajta kivül egy biró társa is fiait hohér kezére nem fogja itélni; hogy azoknak dolgokat, a többietül külömböztetve, a visgálás által ugy fogják őszve szűni, fonni, mely engedelmet huzhasson maga után. Ha meg ölik, Brutusnak szivét ütik által; ha nem; hazájok törvénye¹⁶⁶ ellen követik el a hamisságot? Mit tegyenek? itéllye maga! ha nálla az Atya parantsol a birónak, fiai éllyenek, ha az ország birája haladja felül benne¹⁶⁷ az atyát, hallyanak meg. Brutus ez által latban vettetik. Fó biró lévén, gyermekeinek itélletit más [63v] senki magára vállalni nem akarja, mivel most let a változás, melyben minden bóldogság az ö kezének múnkája. Brutus, a törvény, a¹⁶⁸ szabadság, és¹⁶⁹ bíró, és¹⁷⁰ itéllő szék, egyedül. Egy felől gyermekei állanak, más felől az ország. Ha atyának aggya ki magát, az ország biráját ditsősségétül, kötelességétül fosztya meg, és magára titkos utállatot huz; ha biró lesz atyai érzések nélkül, a természetnek szentségét, ősztönét tapossa lábai alá. Melyiket válassza? azon tárgyához ragaszkodik melyre többen függesztették szemeiket. Egyéb iránt, a természet magában siket, vak, néma: mindent megenged, ha titkos mardosását Lelked Isméretiben meg birhatod. Brutust, ditsőssége ragadgya el; el fojtván a természetnek szavait, tsak hazájának kiáltásaira figyelmez. Házi atyaságrul le mond, és az országnak lesz attyává általa, mely tselekedetével magát felül haladgya, nagyobnak mútatván az Embert az Embernél.¹⁷¹

Ha ezer irót olvasol is tsak ezt látod bennek hogy Brutus a maga hiti szeget fiait mint Consul meg ölette, ily rettenetes példával kivánván a [64r] veszedelmet gyökerébül¹⁷² is ki fesziteni. Soha sem elégettem meg egyel is. Az Embert, tselekedetire nézve mindég fontba kel vetni magával, és magát magátul meg külömböztetve egy, és más kötelességének határit kel fel fedezni; miben van ereje, igazsága; gyengesége, szorongattatása; hogy választ, és¹⁷³ miért; hogy téveszt,¹⁷⁴ mitsoda tekintetbül; azt¹⁷⁵ mond meg. Kereskedgy ösztöne, hivalkodása közt; forgassad szivének hajlásait, mérjed hozzájok a magadét, hogy fel nézhess e Világnak Theatrumára. Én, mindezen okokkal, Brutusnak tselekedetérül tsak magam vélekedem. Mikor az atya gyermekeit öleti, lehet a szivét visgálni, mert nints háboru nélkül. Mit tsinállyon a gondolkodáshoz nem szokot olvaso tsak ezt látván, hogy Brutus,¹⁷⁶ fiait meg ölette. Egyik azt mongya: jól tette, másik: hogy bolond vólt; és mindenik hibáz.¹⁷⁷ Mihent az inditó okokat itt is ott is,¹⁷⁸ meg láttya, tartózkodva itél, ezt mondván: ollyan szorulásban magam se tudom hogy tsinálnám.

[64v] Tarkvinusnak követtyét, ki Romának, tökélletlenségével ezen keservét, és fiaiban való gyalázattyát okozta, sérelem nélkül vissza kűldőtték. Sértette é az Emberi Nemzetnek igasságait? Kötelezte é jobbágyi hivsége ara, hogy Ura iránt való tartozását, Romában annak törvénnyein tul vigye?¹⁷⁹ El fogadgyák, és¹⁸⁰ iránta, nagy emberséget, figyelmetességet mutatnak. A Nemzet; Tarkvinust, maradékát, örökre el átkozván, mi végre botsáttya még is annak Kővettyét kebelébe bé, a kivel már törvénye szerint semmi név, és szin alat lévő alkuba nem botsátkozhatik; ellenben félhet, hogy annak jelenléte az elmékben zürzavart ne okozzon. De ha ott van már, mért nem vigyáztat reá hogy a nagy társaságra ki ne terjeszkedhessen?¹⁸¹ hogy tsak a Tanáttsal, Biróval beszélhessen? Miért engednek néki minden hitetésre szabad utat? Brutus e vigyázatlanságát fiainak elvesztével, gyalázattyával, és szivének örökös fájdalmával fizette. Ezen óldalárul tekintvén az esetet, [65r] ugy láttzik, hogy Brutus, fiainak meg öletésével nem annyira hazájának, mint önnön vigyázatlanságának áldozot. A Kővet, Romában gyalázatot, átkot, véres halált okoz; vipera méreggel hálálván meg a személlye iránt mutatot emberséget. Miért nem öletik meg, ha törvényes Urok ellen oly dühösségre tuttak ragattatni? Minek tulajdonittsuk e ritka emberséget, és majdnem példa nélkül levő mértékletességet, egy oly Királynak Kővettye iránt, kinek személlyére, igasságaira nézve¹⁸² Roma, magát semmiben sem mérsékeli? Erköltseinek méltósága szüli é, vagy tsak a környül állások kényszeritik¹⁸³ reá, akarat ellen? A Romaiak,¹⁸⁴ szabadságok, ditsősségek ellen, soha semmit se tekintettek, még¹⁸⁵ hazájok fiai iránt is igasságot, emberséget fel áldoztak a fene természeteknek: itt pedig mérsékletességeket a sorsokra vigyázó okosságon, és köz javakon is tul viszik. Nemzeti gyülésben határozzák meg förül före, hogy Tarkvinussal, maradékival [65v] szóba se botsátkozzanak, azonban szóban botsátkoznak, és Követtyét halgattyák. Egész Nemzet teszi a Végezést, és egy nehány ember keresztül hág¹⁸⁶ rajta; annyira igaz az, hogy a Köz sokaság, e Világnak minden részén eleitül fogva örökké tsak hivatalba tett embereinek vólt eszköze, nem akarom mondani: vázza.

Róma, még hányattatásban volt. A köz uralkodás módgya az¹⁸⁷ elmékben,¹⁸⁸ meg nem rögzöt. Sok Polgárnak szivében keserüvel forrot fel az az édesség hogy szabadságáért, hozzá hasonló sorsu társát, a Consulban, mint Királlyát ugy nézze; mert tudod, hogy a törvény, minden embert hatalmassá tész, kire erejének gyakorlása bizattatik. Tselekedeteiben személlyét láttyák nem a törvényt, honnan következik, hogy mikor büntet, jutalmaz, itél, ö láttatik uralkodni. Ö elötte hajlik meg a tisztelet, nem a törvény Könyvek elöt; ö hát töb nállunk; igy szól az irigység, és ellene mérget forral. Érzette Róma [66r] hogy van még zugás¹⁸⁹ kebelében. Egy ország nem tehet soha, sehol oly közönséges végezést, régi törvénnye, és szokása ellen, hogy abban, fiai mind meg nyugodjanak. Tsak magával ragad osztán a nagyub rész, eset, környül állás; de mindenkor vannak ollyanok, kik halgatnak, tartózkodnak, és fére huznak; mint itt is a következés meg mutatta. Azonban Tarkvinusnak ügyét hatalmas Nemzetek veszik vállaikra,¹⁹⁰ mellyek ellen sok oly Római fiakkal kellene hadakozni, kik a Királyoknak gyözedelmét kivánnyák és szerentséjéért fohászkodnak, titkon. Talán azért nem sértették Követtyét, hogy az által is a Királynak méltatlanságát nevelni ne láttassanak; és hivségére, Romában töb, több szivet ne hódittsanak? Ezen okokra nézve,¹⁹¹ Romának embersége a Követ iránt egy kevéssé gyanús. Nem ugy bántak Kárthágóval, akkor is,¹⁹² mikor már az emberségnek isméretiben töb módra jutottak. Roma, tsak azért láttzik néha néha mértékletesnek, hogy határ nélkül való [66v] vágyódásait palástolhassa; lővésre várván az alkalmatosságot, melyben annak öldöklő eszközeit¹⁹³ gyakorlásba, vagy munkába vehesse. A Nemesség, vezérlet, uralkodot; a kőzség szolgált, raboskodot, tsak gondolatban élvén szabadságával, melynek szeretetit még is a dühösségig vitte.

Kollatinus, egyik Consul mindent haragra gerjesztet maga ellen, mivel a pártosok vesztére nem oly mérges keménységet mutatot mint Brutus.¹⁹⁴ Számki vetésre itéltetet vólna, de hivatalát le tette.¹⁹⁵

Mint előre véltük, a Római szabadság még mindég kérdés alat vólt. Kéttséges szerentséjü háborura kellet ki kelni Tarkvinusnak segittségei ellen. Brutus maga, meg öletet a véres ütközetben. Árun, a Király fia ütötte által, akkor, mikor ő is amattul által szegeztetet; igy állitotta meg Brutus hazájának szabadságát¹⁹⁶ a maga ki ontot vérében, egyesitvén halálával annak halálát, ki ahoz¹⁹⁷ közit tartotta. Róma a pólgárnak emlékezetit [67r] a Világnak minden tanúlt Nemzettségeinél el felejthetetlenné tette: Hideg tetemei felet, érdemének ditséretit ékesen szólással papolták el¹⁹⁸; Romának fö¹⁹⁹ asszonyai pedig halálát esztendeig tartó gyásszal kesergették.

Valerius Publikola²⁰⁰ választatik Consullá az all községbül, ki artzal a piatzra magának egy házat épittetvén gyanussá tétetik, mintha hazája felet, kegyetlen uralkodásra törekedne. E'semmiség minden elmét fel lázaszt, noha a ház épitéstül fogva a királyságra való igyekezetig, a messzeség el láthatatlan. Mitsoda egymás által való lelkesülése van a ház tsinálásnak, a kegyetlen uralkodásra való törekedéssel? De tsak ezt látod hogy az emberek minden uj dologgal rend kivül lévő módon szoktak élni. A nagy országos dolgokkal is ugy tesznek, mint gyermeki szokásaikkal, és az azokban fel tanált ujságaikkal, mellyeket módiknak neveznek. Egyik, kalapját körül nyirja, hogy kitsinyt mutassék; a másik a magáét kisseb karikára veszi, hogy amaszt²⁰¹ ujsággal felül haladhassa; eléb, odáb metéllik, ugy hogy végre kalapjoknak tsak²⁰² kupakja marad, mellyet [67v] fejeken viselnek. Róma szabaddá lesz és²⁰³ Nemzeti Uralkodásához vet buzgóságátul magán kivül ragattatván, el hiszi hogy Valerius Publikola Király akar lenni, mért²⁰⁴ házat tsinál. Az emberi bolondság, Lásd! mindenüt hasonlít magához; és semmi féle mivébül ki nem marad, a midőn Isteneinek áldozik is. Sehol se mulassuk el ötet²⁰⁵ ujjal mutatni, a hol reá botlunk; igyekezvén belölle ki vetkezni, a mennyire lehet. Leg szánakozásra valób állapot részünkrül ez²⁰⁶ hogy mindég akkor ismérjük meg bolontságainkat mikor aggot életünktül ök²⁰⁷ butsuznak el, önként; igy tsinálván érdemet a kéntelenségbül, mintha magunk vetnénk meg azokat, noha esztendeink ragadgyák ki kezünkbül.

Valerius P:²⁰⁸ hogy a Nép fel forrot bolond mérgének menykövei alól magát ki huzhassa, mellyeknek fellege már dörögni kezdet; házát le rontotta. Test örzöinek fegyvereket öszve törette; kiknek meg kellet magokat a Nép elöt hajtani: szabadságot adot annak meg ölésére, ki köztök [68r] királyságra vágyakodna,. Ezen engedelem nagyon²⁰⁹ sorján, és idején kivül láttatik lenni mivel senkitül se kértek reá engedelmet, hogy azt, ki rajtok uralkodni kiván, meg ölhessék. E' dolog már, ugy is törvénybe vólt véve. De ki törekedik hát közöttök Uralkodásra? mirül ismértethessen meg? Ha a ház épités, és töb oly minden meg ütközésen kivül lévö dolgok gyanuságba hozhatnak, mennyi ártatlan ember lehet a köz eszetlenségnek, és veszetségnek áldozattya? Valerius P:²¹⁰ meg határozza hogy a Consulnak itéllete a Nép elibe terjesztessen, vagy helybe hagyattatás, vagy el töröltettetés véget. Az ország kintsét, adóját két oly tanátsbéli haza fiakra bizza, kiket kötelességekre a Nép, maga választ. Az atyai Karnak, az az, a fő Nemességnek e végezések sajnoson estek, mivel erejek,²¹¹ hatalmok általok gyengült, és méltóságok aláb szállot, de a környül állások szorongatók lévén, tselekedni kellet, mert ellenségektül vétettek körül,²¹² 's a Nép, katonának állittatot. Ö vólt az erö.

[68v] Egész Világnak Uralkodásai közt ezt látod hogy mikor a²¹³ kevés számban levő nagyok²¹⁴ szorulásba jönnek, mindenüt a véghetetlen számban lévő kitsinyeket édesgetik; 's ha szükségek mulik, ki nevetik.

Végre, az Etruriai királynak hatalma házasodik őszve, Tarkvinusnak szegény sorsával. Ki szál Porszéna, hogy táborával, a Romaiakat, hazájokbul ki üzöt Uroknak vissza fogadására kényszeríttse. Romának kapuihoz száll. A hazának sorsa ájulásba eset, mely változása alat, szabadságát, forro hidege rázta., Segéllő eszkőzökre kellet gondolni. Eleséget gyüjtöttek a várasba; a szegénységet pedig az Uralkodó tanáts, minden adónak terhe alól ki vette, hogy az által hazájának óltalmazására szivébe ősztönt nyomhasson. Nehezen hartzol az Ember²¹⁵, és nints bátorsága, ha annak inditó okát magában nem érezheti. A kéntelenség nem szerez győzedelmet; de a győzedelem is, haszon nélkül, minek? Valaki földhöz ragatt szegénységben él, semmi nélkül,²¹⁶ sorsának védelmében nem nagy kedvel [69r] foglalatoskodik.

Minden²¹⁷ adó, teher alól fel²¹⁸ szabadult tehát a nép, szegénységétül ki válva. Az ország tanáttsa ezt mondotta, hogy elég adót fizetnek, gyermekekkel gazdagitván a hazát. Látod, hogy a földhöz ragat szegénység a jövedelmedtül meg foszt. Valamikor Uralkodások módja embereidet szegényiti, kezednek munkája által pusztitod magadat. Hijába mondod a semmivel birónak: hogy kötelességedben áll atyámfia hazádat, a magad költségén óltalmazni, Igy felel. Mitsoda szerentsétlenségemre szolgál, ha sorsa változik? Engem a haza, rabsággal jutalmaz azért, hogy benne semmim se legyen²¹⁹. Mi²²⁰ kártul fél az, a kinek nints mit veszteni? Ha szolgálatom szükséges az ellenség ellen, adgy fegyvert te, gazdag, és tarts kenyereden, hogy módom lehessen hazádért véremet ontani. Rabod legyek semmiért?

Akármely módokat tanált Roma, de, mint irják, még is pusztulásra jutot vólna egy két embernek tsuda tétele nélkül. Egyik Horacius Cocles, ki egyedül tartóztatta az ellenség sokaságát, mig²²¹ [69v] idöt nyerhettek háta mellet a Tiberis hidját el rontani: A másik Mucius Scevola, ki az Etruriai Királynak táborába ki menvén, ö helyette másat ölt meg, Mely vakmerö tselekedete után ezt vallotta az uralkodónak szemébe, hogy töb Római polgárok is vólnának iránta ily el tökélléssel.

Az első vitézi mivet latba vetvén, ugy é, van vélle egy kevés nyügöd mig magaddal minden kéttség nélkül el hitedheted, hogy egy ember, egy tsoport hadi sereget, mely egész erejével reá rohan, egy kardal két kézzel meg hátrálhasson? Cocles, ez a Római Sámson, vagy Görög Herkules,²²² tsak együgyüknek szolgáltat okot a tsudálkozásra? Had járjon ha Scevola vakmerőségét meg tette is. Az illyen tselekedet nagyon lehető dühösség, mellyet az el ragattatásba jöt indulat minden idöben gyakorlot, magábul bolondot üzve. De hijába nagyittya Róma Scevoláját, mert tsak gyilkos vólt, ugy é? Perszena királyi erköltsöt mutat hozzá képpest: Mint elméjében fel fordult dühöttet sérelem nélkül haza botsáttya, és Romát oda hagygya, [70r] nem kivánván orozva maró gyilkosokkal hadakozni, kik hogy győzhessenek, magokat minden bünre fel szabadittyák. El meséltük e két tsudállatos esetet,²²³ de ne vetélkedgyünk felette, ha igaz é vagy nem. Tegyük fel, hogy meg esett, és itéllyük.

Valamely jót az ember el követhet, mind emberi kötelességre tartozik. Már, lehet é oly emberi kötelesség mely magával ellenkezzen,? az az, kést üssön a maga szivébe, még is maga ellen ne hibázzon? A hadakozás, két hadi eröt vévén, nem itéltethetik, mert maga törvény magának, és gyöz, ha gyözhet. Ki bünteti? Mit gondol okoddal, igasságoddal az, ki nyakadra hághat? De az emberek közt förül före,²²⁴ a költsön kötelesség, emberség, fel nem függeszthetik ugy hogy az Ember, emberi képe alat fene vaddá ne változzon. Igy, valamikor magát el felejti, mindég a maga rovássára megyen. Legyen! ha két ellenkező hatalmasságnak hadi ereje egymásba ütközik is, és vért ont; de ennek, nyilván való mérkezésben kel meg lenni: az az, ütközetekben, keveseb, vagy töb személlyek közt. Ha az ellenséget rabul [70v] fogod, nem vagy é²²⁵ köteles életére vigyázni, mint pajtásodnak, ember társadnak, ki²²⁶ ellen²²⁷ mig ö is szabadon, fegyveresen vólt, ötet²²⁸ hazádnak sorsáért lönni,²²⁹ vágni kötelesség szerint tartoztál. Ha meg ölöd, minek utánna magát meg adgya, fegyverét le teszi, hijába állitod az ellenségeskedést, mert utállatos gyilkos vagy.

Ha egy hadi vezér, ütközetének idején el esik²³⁰, emlékezetinek panassza nints; nem lehet: de ha satorába loposkodol, mint tolvaj, a midön tsendesen aluszik, és fegyvereddel orozva által vered, Menynek, földnek, természet igasságának itéllő szeki előt örökös utállatra átkozot gyilkos, és gaz Ember vagy e Világnak Emlékezetiben. Scevola ellensége öltözetibe takarózva, el megyen lopvást, hogy a Királyt satorába öllye meg gyilkosúl. Itt, kéttség kivül dühös bolondot mútat, minden emberiség ellen hibázva: ellenben bünével²³¹ utolsó romlásra hanyatlot hazáját szabadittya meg.²³² Már, [71r] illyen esetben, mond meg, mire köteleztetel inkáb? hazádnak óltalmára ugy, mint selma, vagy az emberségnek meg állására? Semmi némü ki gondolható ok, szin és fel tétel alat nem lehet, sem szabad egy emberséges embernek is gazul tselekedni. Valaki mongya, hogy mindent el követ a maga hasznáért, legyen tsalás, öldöklés, ragadozás, árulás, sat. ellene mondhatatlanul gonosz tévő.²³³

De nem igaz, hogy a hazát ellensége ellen, betsülletes módok által is ne lehessen védelmezni, tehát nem szükség fertelmességekre vetemedni. Horacius Cocles, a Tiberis hidgyát óltalmazván, és ellenségeivel, nap fényen²³⁴, rend kivül való vitézséggel, bátorsággal hadakozván tsupa érdemet, hivséget, ditsösséget visel²³⁵; a hihetetlenségig tsak nem: Scevola, hazáját szolgálván, tettében egy felől hazafit,²³⁶ más felől gonosz tévőt mutat.

Nem tsak az ily tselekedetek utállatosok, de mai verekedésünk modgyában is találtatik olly²³⁷, mely az Emberségnek ortza pirulására van. [71v] Az erdő széleken, bokrokban, buzákban lappangó ugy nevezet Stuttzosok, Jágerek, kik magokat el rejtvén, a derék embereket, nemes vérü, nagy születésü hadi vezéreket; mint tzélba vet állatokat tolvajul, lesbül²³⁸ lövöldözik által. Akár hogy vegyék a hatalmasságok; akár mely szentek legyenek is²³⁹ végezéseik, de én minden erejeket, törvényeket, szentségeket, szokásokat, a természeti királyi szeki elibe állitván, meg itéllem, hogy e szokás az Emberiségnek gyalázattyára van, és valaki ellenségét orozva, tolvajul öli el²⁴⁰, tselekedete, annak vérében fertéztetik meg. Minden tselekedet bünös, utállatos, mely vakon üt, és a fogolynak nem kegyelmez. A Törökök egyéb iránt jó lakosok, de abban fertelmesek, hogy a²⁴¹ fogot²⁴² ellenségnek fejét el nyiszollyák²⁴³, és sákra²⁴⁴ hányván viszik fő vezérek elibe gyözedelmeknek jeléül. Annyira igaz,²⁴⁵ hogy az Ember, emberség nélkül, barom, [72r] és tsupa méreggel, feneséggel ragadozó állat. Mi tartya fen a Törökben e bolond kegyetlenséget? a tudatlanság!.. Álgyad hát a tudományokat, és tanuly, hogy szelédüly. Ne hid hogy tsak abbul állyon minden igasság, emberség a mit részedre különösön atyád urad, asszony anyád, Mester urad, mondottak. A Török tsak hiszi, és azon kivül sem hall, sem²⁴⁶ tanul semmit; de Európának hatalmasságai és keresztyén katonái kik tanúlnak, tsufot is üznek belöllök. És a Nagy Ur, Constantinápolyban tsak ugy marad meg, ha nem bántyák.

Valamely Nemzet azon okbul nem kíván tanulni más Nemzetektül, hogy ö mindent tud, eszetlen. A Sidó sem tanúl. Minek?, ugy mond, mikor mi az elöt a Világ Istenével társalkottunk, tréfálkodtunk, mulattunk, beszélgettünk; ö mondot meg nékünk mindent, hogy tanulhatnánk emberektül? Igen! de a Világnak Sidótul ki válva való Nemzettségei itt Európában, tudományokkal annyira meg tévettek, hogy közöttök tsak a Sidók, Tzigányok láttzatnak [72v] szánakozásra méltó ostobáknak lenni.²⁴⁷ Mit tesz, hogy mennyei tudományodnak régiségével ditsekszel ha vélle siralmas rabságodbul fel nem emelkedhetel?, ha rajtad kivül minden más egyéb, málhás szamarának veszen, 's mikor tettzik fel rug?

Róma, minden Nemzettül tanult; sőt vallásának tudománnyát is változtatta, ha általa világi előmenetelt látot.²⁴⁸ Vitézeket szült, mert nem tsudákba, hanem emberi eszközökbe bizot. Porszenánek eseti tsak azt mutattya hogy Romának már akkor minden esetre magukat el tökéllet fiai vóltak, kik szabadságokért a halált is játéknak vették. Valerius Publikola meg halálozván Nemzete, benne sokat vesztet. Minden pólgári igaz erköltsöknek vólt nemes példája, és az emberi törvényes szabadságnak vadság nélkül való mértékletes védelme. Négyszer választatván Consullá, oly szegényen hólt meg, hogy el takarittatására az ország adot költséget.

[73r] Hogy érted meg e tsudát, hogy akkor, egy Ország Feje, Vezére, birája oly szegényen élt – és élni akart? Aristides is ugy hólt meg Athenásban, szabad lévén egész országnak jövedelmével? Igy értsd meg, hogy akkor a hazafiaknak kintsek, a haza vólt; most pedig a vasas láda. Akkor, sok nagy ember azért élt, hogy hazája²⁴⁹ nagysága által legyen nagy; most sokan azért élünk hogy hazánk pusztulásával gazdagullyunk. Mihent valamely Nemzetnek munkái neve alat nem mehetnek, 's következés képpen ditsősségére; különös javára e Világ előt nem tartoznak nálla a hazafiság is tsak szóvá, és hangá változik. Nintsen nyájjasab dolog mint mikor olyan emberek buzognak szóban, irásban (a Patriotismusrul,) hazafiságrul, kiknek önnön sorsokhoz, hazájokban semmi szavak nints. Hazája ha jól lakhatik, és jövedelemmel bir. A kinek nints, sirjon; ö hazafi, mert pénzi van. Meg kel a hazafiságnak halni, mihent semmit [73v] sem adhat: az az, sem jutalmazhat, sem rangra nem emelhet, sem ditsöséggel, hirrel nem koronázhat. Ollyan, mint a szép asszony festve, kire kivánságod esdeklik hasznát nem vehetve. De külömben is az emberség, tudomány annyira öszve huzot bennünket a Vílágnak e részén hogy mikor hazát, hazafiuságod²⁵⁰ emlegetnek Európát értsed rajta. Mert ha egy része szenyved a más részét is szenyvedésbe hozza, ha egy felől tsendesedik, más részen is tsendesít, mely szerint Európának sorsa a tapasztalásban egy Országot, és²⁵¹ Nemzetet mútat.

Ez elöt minden Nemzet kívánta magát külömböztetni; de miólta e Világnak viszontagság fergetegei tiz nemzettséget is egy Trónus alá vesznek, a birodalom változik hazává; a Nemzetek pedig tsak emberekké lesznek közönségesen, minden féle nyelvet beszélvén, és minden nemü öltözetet viselvén. És ha némely helyen a hazafiságot nem értyük annak nem mi, hanem a Világnak országló [74r] viszontagságai szolgálnak okul, mellyek mint sebes forgó szelek a tollat, hánynak vetnek és szórnak szerte széllyel bennünket.

Tarkvinusnak eddig meg tet erőlkődése mind füstbe ment; hijában sinlet sorsa, haszontalan hullot hasra erőlködésiben, próbaiban, mert el vesztet Trónusának ostromlásátul meg nem szünhetet; annyira szomjuhozza az emberi hivalkodás azon siralmas ditsösséget, hogy másoknak parantsolhasson. A Királyi hivatal soha se jutalmazza keservét, valaki benne hivatalának igazán kivül eleget tenni. De némely Fejedelemnél nem a vólt kérdésben,²⁵² hogy uralkodva boldogittsunk, hanem hogy enyelegjünk a Királyi széken, együnk, igyunk, mulassunk, parantsollyunk. Akár hogy vette Tárkvinus; szükségétül, akár meg aláztatásátul ösztönöztetet,²⁵³ harmintz várast²⁵⁴ öltöztetet ismét ügyébe. Romának testében²⁵⁵ meg²⁵⁶ fakatt már²⁵⁷ az a²⁵⁸, melytül nehéz nyavalyája szabadságát annyiszor ki törte. A tanáts, és nemesi kar, a község felet, nem annyira atya, mint Uralkodó kivánt lenni, dolgát bár szinelte. A [74v] gazdagság, és annak által²⁵⁹ ellenébe állot szegénység, az elsö szüntelen fel felé emelkedve, a másik mindég aláb aláb süllyedve, egymástul tsak nem el láthatatlan messziségre távoztak el. Alig vólt közép Rend: gazdag, szegény láttattak minden felé. Soha az emberi természet oly erköltsi tökéletességre nem megye, hogy a szegény a gazdagnak irigye ne legyen; és a gazdag a szegényt meg vetésbe ne tartsa. Már az irigységgel a gyülölség, testvér, mint a megvetéssel az utállat. Igy jön Romának Népe²⁶⁰ magával, ütközésbe.²⁶¹

[75r] II SZAKASZ

Láttad, hogy a Tanáts, a hazának szegény Népét gyermekezésén kivül minden más adó alól fel óldozta, mely magában vétetve nem oly nagy és kedvetlen tere viselés. Nints a férfiui nemnek könnyeb adója, mivel mint nemzeni. Egyéb adózásokat a fő tanáts atyai szánakozással, böltsességgel engedi el, látván hogy semmijek sem léven ugy se fizethetnek¹ semmit. A szegénység, mely mig nem tapasztol semmire se gondol, észre veszi végre hogy semmit se kapot, és nyomoruságával tsak ott van a hol vólt. Ezeknek sem fölgyök, sem kézi mesterségek nem lévén, véreket a hadakban önnön költségeken kellet még is ontani. Örökké költsönöztek, soha se fizettek. Hitelbe adóiktul rontsoltattak mint gyötrö ördögöktül. Száztul tizet kellet fizetni. A hadakozás miat fejeken adósság gyült adósságra, mely² éhezö, és keserves életeket földhöz ragasztotta. Szabadságában állot a hitel adónak [75v] adóssát vasba verni, tömlötzre zárni, és ostorozni.

Meg ály már Olvasó! forgassuk meg e dolgot szegirül végire, egy óldalárul másikára, és fontollyuk vélle a Római Tanátsnak szabadságában, és Köz Uralkodásában fekvő erejét, az az: eszét, emberségét, igasságát. E tárgyrul többé szemeidet le ne ved, mivel e veszéllyes zivatar soha meg nem szünik többé Romát háborgatni, mind addig mig³ hajó törésre nem viszi. Látni fogod ezt⁴ e munkának töb részeiben is.

Hogy megyen szántó föld, kaszálló, egy talpalatnyiig ki a népnek kezébül? mi okon kényszeriti a tanáts, hogy költsön pénzel hadakozzon, és hazájának ellenségeit vérével verje meg szabadságáért, hogy mikor gyözedelmébül onnan vissza tér, és házánál feleségét, gyermekeit ölelgeti köszönti, hitelezöi⁵ rohannyanak reá, hol lántzot fojtván nyakára, tömlötzéhez vontzollyák oly hazában, melynek ugy mondot szabadságáért most szünt meg vérit ontani? Az Uralkodó okosság, hogy hadgya [76r] hazájának hartzoló Népét föld, birtok, és élet módja nélkül? Miért nézi el a szabadság, ditsösség hogy Rómának ki hirelt királyi lakossit gyözedelmekrül térvén vissza fényes hazájokba, az usorások lántzra tegyék, tömlötzre vontzollyák, ily gyalázattal boritván bé a törvény, népének ditsősségét mely, ezen⁶ természetet gúnyoló részeg kegyetlenséget meg engedi? Meg szenyvette vólna ezt Licurgus Spártában? Tsudáld hát Romát abban a miben nagy, de soha se vakuly meg ditsősségének mázzán annyira, hogy tsekélységét, hibáját bünét, gyengeségét nézni, keresni, és itélni ne merészellyed. Hijában tajtékzanak alyakid a⁷ régiség imádásának buzgóságával, mert itt, a tanátsnak, és⁸, sem embertelenségét sem eszetlenségét el nem fedezheted. Mindent⁹ a Nemesség veszen¹⁰ birtokába, nem hagyván a föld Népének egyéb¹¹ bóldogságot sem vigasztalást, hanem hogy legyen szerentséje,¹² egy oly hazának szabadságáért vérit ontani, melynek szolgálattya, abban, életét örökös éhezö rabbá, és gyalázatos iga marhává teszi. Mitsoda szabadság? mitsoda igasság? [76v] és köz bóldogság?

A Nép, önnön semmiségét látván,¹³ azon bóldogságát hogy szabadságában van gyermeket nemzeni, igen szük élet módjának veszi, és mivel mellette gyermekeivel, az az: vigasztalásaival együt éhezik, e szomoru szerentséjének siralmas kebelébül ki szól, hogy fegyvert nem fog a hazáért, ha tsak adósságaikat el nem törlik mellyet annak védelmében halmaztak szegénységekre; jelentvén e mellet továbbá hogy Rómát is ot hagynák. Mi hasznúnkra lehet, kiáltyák egy oly haza, melyben semmink sintsen egyéb azon¹⁴ keserves kötelességnél, hogy meg maradásáért vérünket ontsuk? Nem élhetünk másut? Leg aláb nem lesznek fojtogató usorásaink.

Az atyai tanátsnak elméje ezen párt ütö panaszokra meg kordult magában. Mikor a Népnek öszve lázadt ereje fegyverrel kezd okoskodni, a tanult emberek szoros ösvényeken bujkálnak. A szenyvedö és hazájában számki vetet községnek együgyüsége oly erös okot vetet a tudósok elibe, mely¹⁵ tanúlt okaikat mind porrá törte, és szélnek vetette. Lehetetlen vólt panaszszokra felelni, mivel nem mondhatták hogy Lám! ti is birtokosok vagytok. Nem [77r] lehetet a semmit valóságnak venni. Valerius Publikolának öttse helyesnek állittya a Tanátsban hogy a szegénységnek¹⁶ adósságai eltöröltessenek; hogy ezt okosság, mind emberség meg kivánnya. A szelédeb, és szegényeb sorsu birák, értelmét el fogadgyák. Egy Szábinus, és¹⁷ tanáts béli polgár, ki Romában emelte fel tekintetit, szerentséjét, gazdag, kevély és¹⁸ értelmében, okaiban meg átalkodot ember, Appius Claudius, magát ellent szegzi. Nem¹⁹ lehet ugy mond az adósságokat el törölni: el vész vélle együt a közönséges hitel is, mely a társaság béli életnek fundamentom köve: hogy a szegénység magának okozna szenyvedést általa, mivel minden erszényt bé zárnának elötte: hogy azok tekintetben vétethetnek, kik szerentsétlenül adósottak meg, és erköltsöknek jósága, nyomoruságokra nem érdemes; de a töb korhelek mint hazájoknak gyalázattya tekintetbe nem jöhetnek, ugyan azért el távozások sem okozhat utánnok való bánatot. Más tekintetben a lágy véllek meg tett bánás, tsak támadásra viszi öket ellenben egy két példás, és kemény büntetés engedelmességet szül.

[77v] A környül állások sokkal közzelebrül szorongatták e hazát, mint ezen okoknak el fogadására magát²⁰ meg határozhatta vólna. Siralmas dolog hogy a gazdag majd nem mind kegyetlen a Világon, és az emberi szánakozás, jó tétemény bőltsekre, közép sorsu, vagy éppen szegény legényekre marad, mindenütt.²¹ A ki szükséget soha sem szenyved, nem tud szánni. Appiusnak okai egy tekintetben helyesek. A szükölködö részére költsön adot pénzt, nem lehet törvénnyel, sem más móddal el venni tsak az okon, hogy az adós nem fizethet, vagy fizetni nem akar. Nem it a hiba, hanem Rómának minden igasság ellen való uralkodásában, mely szerint lakossit föld nélkül hadgya. Nem korhelység teszi öket adósokká, hanem ez, hogy semmi birtokok nem lévén még is hadakra költeniek kellet. Az Uralkodás módja eléb eszetlen lévén, kéntelenittetet az által végre igasságtalanná is tétetni. Eléb el nézi hogy a szegénység semmivel se birjon; de ezen állapottyában kőltséges [78r] kötelességre²² kényszeriti, mintha tartozna az is szolgálattal valaki iránt, a kinek nints, 's nem is fizetnek²³ semmit. Ez az eszetlen és igasságtalan rendelés Romának sorsát²⁴ sokszor nehéz nyavalya törésbe hozta. Azért nem kel az Uralkodásnak eszetlenkedni, hogy ne legyen osztán kénytelen hibáinak el fedezése miat kegyetlenkedni.

A tanáts, e két veszedelmes kő szál közöt még sem keresi a kut főt,²⁵ hanem igy találja fel magát hogy minden adósság meg vétele függesztessen fel háboru végéig. Ezzel a szegénység meg nem elégedvén, hazájok óltalmához fogni nem akarnak.²⁶ Azomba az ellenség sebes lépésekkel jön. Az atyai tanáts utólsó szorongattatásba esik. Mit tsinállyon? Igasságtalanságának szomoru, és méltó következését, mitsoda tsalárdsággal vesse el magárul? Ekkor ezt találják, hogy teremtsenek Dictatort, kinek hatalma, semmi okot, ellenvetést törvényt nem tekintvén, vagyonon, életen, halálon határ nélkül való legyen. De hivatalában [78v] hat hónapon tul meg ne maradhasson.

Ha az országlásnak hibái vannak, mikor szélveszei reá ütnek, meg tartására a közönséges törvények, és szokot rendelések nem elégségesek. A község, mely sem elöre nem néz, sem elme fortélyokra nem gondol, nem fontol, nem hány vét okokkal, e dolog is végével hova üt,²⁷ ki nem nézhette, 's könnyen helybe hatta. Tudod, hogy az együgyü,²⁸ tudatlan, mig nem tapasztol, nem tud, nem lát. Mikor a szomoru kővetkezés nyakába szakad, akkor nézi, honnan jön. A Dictator; bárdos bajnokitul körül vétetve, minden lakosnak életén szabadon uralkodva, el indul, hogy valaki ellent áll, meg ölesse. A Nép reszketö félelembe esik; enged, táborba száll; meg némúl. Az ellenség meg ütközik, elméjében, e változást, és a számos hadi sereget látván: Fegyver állapodást kér, ezzel békességet, nyugvást, szerez²⁹ 's honnyába vissza tér. A Dictator Larcius [79r] ezek meg esvén, hivatalát le teszi.

Az alkudot idö el telvén, a Latinusok ujra fegyvert fognak. Postumiust³⁰ Dictatorrá kel tenni. Az ellenség áll negyven három ezerbül, a Római Nép³¹ huszon öt ezer. Az első Dictator alat a Nép meg számláltatván száz ötven ezer fegyverkezhető férfi tanálkozot; már, hogy most a mindenható Dictator miért veszen fel tsak 25 ezeret 43 ezer ellen, okát nem tudhatod, ha tsak azért nem tették számokat kevesebre hogy gyözedelmeknek ditsösségét annál szembe tünöbbé tehessék. Felette véres ütközetek vólt, melyben Tarkvinusnak két fia, Titus, és Sextus el estek. Ellenségeket annyira öszve törték, hogy tiz ezer Latinus életét alig menthette meg.³²

Tarkvinus maga is meg hólt Kumóba; vénségétül földhöz nyomatva, és szerentsétlensége által sirjába vettetve. Mit ragasztot világi ditsösségéhez, bóldogságához hogy törvény felet, és határ nélkül való hatalommal kivánt uralkodni? A szabadság mindenkor rabságba terem, és onnan üti fel magát. Romának szabadsága az Uralkodásnak kegyetlenségébül származot. [79v] A rabi sors szűntelen fohászkodik, és szabadulását várja. Mihent lövésre jön, a kegyetlen életét³³ veszedelem borittya el.³⁴ Nem baj! Száz ezer tapasztalás sem igazit meg senkit. Minden fejedelem hatalmának ki terjesztésére törekedik. Ugy jó, mond, ha parantsolattya ellen senki sem szólhat. Hijában láttzik hatalmad minden felől hozzá járulhatatlannak, ha országodnak szívén kegyetlenséged által kelevény támad; mert egy roppanással süllyedsz alá a mélységbe. Ugy vagy mint az egésségében tobzodó piros posgás ember, ki tántza közben erejével ditsekszik, azomban a guta meg készül vérében, 's vigsági közzül huzza teritöre. Hijába láttzik az egésségnek szine, ha kórság lappang alatta.

A Patriciusok meg nem szüntek a szegénység iránt hajlandósággal, figyelmetességgel lenni, valamig attul retteghettek, hogy a Királyt hazájokba bé fogadgyák. De a lassan dörgő, és menykövekkel tellyes fellegek Róma felet el oszolván, kegyetlenségeket a leg fertelmeseb, gyülölségeseb, és utállatosab szinbe öltöztették [80r] Törvénybe foglalták, hogy a nem fizethető adós vasba verettessen, és mint iga barom, pénzen egyeben el adattathasson. Ütés, verés, lárma keserves panasz, mérges beszéd tölti el a várast, mihent ezen részeg értelem a természetnek gyalázattyára a Nép közt ki hirdettetik. Minden uttzán láttattak a szegény lakosok kötelen, lántzon fellyeb, aláb vontzoltatni, verettetni, kik után gyermekei, feleségei³⁵ tört kezekkel, sirva, panaszolva esdeklettek, sem törvényben, sem a Tanáts szivében nem tanálván szomoru sorsok iránt szánakozást. Egy életével meg aggodt ősz katona, száraz testel, ortzáján bé forrot sebekkel, usorássának fogságábul ki szökik; a piatzra szalad – ruháját testérül le hánnya az ütközetben kapot sebeinek keresztül kosul, hosszan öszve forrot barázdáit, testén meg mutattya. Usorássa korbátsolásának fris tsapásai ezek közt meg láttzanak, mellyekkel tagjait vérezte. Szerentsétlenségeit, ártatlanságát az öszve futot Népnek szóval elö adgya, mely által a sokaság dühösségre ragattatik. A tanáts meg ijjed; öszve gyül. Appius Claudius most is kegyetlen büntetést kér, és itél–

[80v] Azomban a Volkesek, a békességnek idejét Romával meg szegik, 's ellene mennek. Ugy láttzik, hogy mihent a körül fekvő Nemzetek,³⁶ Rómának belsö villongásait észbe vehették, azonnal fel támattak reá, mintha elöre érzették vólna már, hogy végre is el nyeli öket, azért minden alkalmatosságra lesni kel, melyben irigy hatalmát törni lehet. Valamikor belsö zene bona van, külsö ellenség is vélle együt támad. Az ellenség sijjat, érkezik: a paraszti sokaság nevet, és fel szóval mongya, hogy tessék Nemes³⁷ Uraméknak őket vissza verni; ha minden gyözedelmeknek tsak magok akarják hasznát venni.³⁸ Visellyék nyereségeknek³⁹ terhét, és fárattságát is. De⁴⁰ egyik Consul, Servilius, ollyan édességgel, engedelemmel, emberséggel, józan okokkal, magával ragadó beszéddel szól, hogy a Nép hartzoló indulatba jön 's fegyvert fog. Servilius vezeti a sereget; gyözedelmeskedik, és a nyereséget katonái közt fel osztya. Appius e tselekedetét hibásnak veszi: a tanátsnál vádollya, mellyet reá bir, hogy gyözedelmi pompát néki ne adgyanak. [81r] Servilius e gyalázatos gunyoltatás által keserves bosszuságra fakadván⁴¹ Marsnak mezejére kiáltya ki a Népet, hol a Tanátsnak tökélletlenségét fel fedezi; a gyözedelmi pompát meg határozza maga, magának, és gyözedelmének eszközei közöt megyen fel a Capitoliumba, hadi seregeitül késértetvén, kik örömnek kiáltásával töltötték el Rómának Egeit, körülötte

Hogy egy ember gyengeségbül, indulatbul, el ragattatásbul hibáz, semmi különös esetet nem mutat, sem tsudálkozást nem okoz; de mikor egy országló tanáts józanon; hideg vérrel hazája sorsárul való fontos okoskodással magában, maga ellen pártra hajlást kegyetlenséget, igasságtalanságot mutat, tselekszik, végez,⁴² álmélkodást okoz.⁴³ A Római tanáts böltsességét sokan hirelik; még is eleget⁴⁴ láttyuk semmiségét. Ott is töb vólt a voksal élö eszetlen szám, mint a bölts, mértékletes, és okos ember.⁴⁵ A patriciusok⁴⁶ egy átallyában kivántak Uralkodni, és minden földet birni. Meg határozták elméjeket a Népnek el nyomattatására, melly dolgot az Uralkodó hatalom királyokban, Patriciusokban [81v] ha akart, örökké végre hajtot. Ezer zendülés esik, lárma, zenebona, vér ontás – mind nem baj, sem⁴⁷ nem teszen akadályt. Az országló hatalom ujra meg ujra próbál; munkájára vissza fordul, és akár igy akár ugy, tzéllyát el éri.

A Király nélkül lévö tsupa Nemesi Uralkodás, vagy Aristocratia, leg emberteleneb, és erőszakosab uralkodás módja a Világon. Hijába kiáltot a Nép, hogy a tanáts annyiszor meg tet igéretinek, fogadásának tegyen eleget; inkáb el nézte hogy tsalárdsága, tökélletlensége napra terittessen ki, mint magát igaznak mutassa. Az ember, ha tsal; meg láttyák, el pirul; az emberek,⁴⁸ tanáts 's egész Nemzet, soha sem. A mérges, kegyetlen, és eszetlen Appius, a szegény Népnek esedezése igassága ellen a tanátsba gyözedelmeskedik. De hogy hát? egy ember, egész tanátsot győz! Töb esze, ékesesen szóllása vólt mint a tanátsnak? Nem! Azért gyözedelmeskedik, hogy a tanátsnak nagyob része, vagy egészlen is ugyan ara hajlot a mit ő mondot. [82r] Egyet ki néznek: te szóly, mi halgatunk, de helybe haggyuk. Ugy tesznek a nagy gyüléseken hol sok ember kíván,⁴⁹ de gyülölködni nem akar, mely szerint⁵⁰ tzéllyát el éri, szomszédit hátalva kik magokat a gyülölség lövöldöző nyilainak ki teszik. Semmit sem kap a szegény Nép. Már most nem kérdés többé, ha kár, vagy haszon é Romának, a Község kérését tellyesiteni; tsak itt állnak meg az országló tanáts vallása, Lelke ismérete, betsüllete, tekintete alat igérte meg. A Nép, kötelességét⁵¹ meg tette, és gyözedelmesen, az országló tanátsnak javára, ditsösségére⁵² mivel szegénységével, nyomoruságával, vérével annak gazdagságát, szabadságát védelmezte. Ezt a Római ki hirelt bölts, és mértékletes igaz tanáts látni, tudni, érezni még is nem akarván, semmit sem tselekszik. A sokaság⁵³ ezt látván> engedelmének^*határán ki tör.. őszve zudul: tsoportozik: a biroi székekre rohan, mellyeknek személlyit, tsufollya, köpi, fenyegeti. A Szabinusok Róma ellen azonnal fel kelnek.⁵⁴ [82v] A Nép e veszedelemre nevet; nem mozdul. A tanáts nem enged. Valerius tétetik Dictatorrá. Ujra meg ujra kezdik a már isméretes tökélletlenséget. Nem szégyenlik igérni, hazudni. Semmi féle esetnek nints az alkuknak, kötéseknek világában fertelmeseb szine, és utállatosab veszedelme, mint az országló hatalomnak, mikor méltóságának, szentségének szine alat a maga gyermekit tsallya hazugsággal; rajtok kegyetlenkedve. Országlásnak hazudni, utolsó emberi meg aláztatásunkra szolgál. Ha ez, hitit, fogadását szegve; szentségét meg fertéztetve, hazudhatik, tsalhat, mit kivánhatz egy embertül? Vagy azt kel hinned, hogy egy igaz, Aristides, akár Sokrates töb száz tanátsnál.

Valerius noha Dictator, kéri a Népet; mindent igérvén és fogadván néki. Szivekre hatot atyai beszéde: elijekbe terjesztette hazájoknak romlását, meg verettetéseknek, e Világ elöt való gyalázattyát. Az együgyü Nép, mely mindég jó vólna, ha nem tsalnák,⁵⁵ meg illetődik, hajlik, fel fegyverkezik, és gyözedelmeskedik. E'meg esvén Valerius kéri [83r] a tanátsot, hogy a Nép kivánságának annyi izbeli általa vet gyözedelme, és fogadása után tegyen eleget. A mértékletes, és igazi Római bőlts tanáts még nagyob meg átalkodással van a Dictator kérése ellen, mint valaha a Nép iránt mutatot.⁵⁶

Valerius, inkáb érezvén hazug igéretinek személlyén fekvő gyalázattyát, sundaságát, mint a tanáts a magáét, bosszus keservétül által veretve,⁵⁷ meg némulva, a tanáts házbul ki megyen: a Népet öszve hivja, melynek figyelmezö sokaságát, a tanátsnak irántok lévö idegenségérül tudósitván, hivatalát le teszi. Ezzel betsülletit meg menti. Valamely, nagy tiszteletet, és dítséretet, háládást nyert magának a Nép szivében; a tanáts részire annyi utállatot,⁵⁸ szült. Ollyan igaz ez⁵⁹ örökre, hogy a valóságos tisztelet, bets, szeretet, tsupán tsak⁶⁰ érdemben terem, és ott tenyészik, virágzik. A párt ütés szőkést kap magának, és köröm hegyen áll.

Még, a Consulok hadi seregei el nem oszlottak, kiknek engedelmeskedni a katonák hittel köteleztettek. A Consulok, mongyák⁶¹ hogy uj háboru adván ki magát, a nép őket kövesse. A dühöttebb mérgüek közzül sokan [83v] hogy hit szegésben ne essenek, a Consult ölni akarták.⁶² De tsak ugyan által látván, e fel tételnek bünét mely által kötelességek alól nem szabadulhatnak, más nevettséges módot tanálnak, lelkekben lehetö sérelmeknek el háritására. A zászlóra is meg vóltak esküdve; mely okon azokat el lopván el mennek, és egy hegyen tábort ütnek. A zászló hivségére esküttünk ugy mond. Véllünk vannak zászlóink, és hiti szegettek nem vagyunk Isteneink ellen. Nézd! az együgyüség mindég igazán hiszen: a tudomány pedig sokszor tsak mutat. A tanáts, leg szenteb fogadásainak meg vetésével,⁶³ Isteneit, nevetni láttatik, kik iránt félelmet nem ismér, mivel tudgya hogy tsak álmotta öket; a Nép hiszen, és Isteneit félvén jól tselekszik.

A Szent hegyen levö tábor Romátul három mértföldre állot. A városnak lakossi, seregestül tódultak ki a táborhoz. Katonák rendeltettek minden kapukon ör állásra, hogy öket ki menni ne engedgyék, de a magát magára halmazó sokaság el seprette azokat, és ki tódult.

A mértékletes, igaz, és okos Római tanáts szemtelen, és hazug igéreteit, minden ortza [84r] pirulás nélkül ujra kezdi. Követeket küld ki a Szent hegyre. Igér, tsal, fogad ismét,'s hazugságát sokasittya, mellyel lelkében semmit se gondol. Sirathatta a Nép Romának királlyát, nevettséges és keserves álmodot szabadságának kebelében, mely testét őlelgetésivel, halálra fojtogatta.

A mértékletes, tekintetes, birói palástos pátricius követ Uraknak, fogadásaikat, igéreteiket meg értvén a Nép, felel, hogy a tanáts annyiszor rontván meg fogadásait, hitelt nem érdemel: hogy Nemes Uramék tellyes hatalommal kivánván rajtunk uralkodni Rómában, ott maradhatnak magokra; de a föld Népe, a szegénység ott kiván lakni a hol szabadon élhet.

Itt tanálunk Rómának, és Köz Népének egy ollyan érdemére, mely a jó, és tanult erköltsökben is álmélkodást okoz, mely szerint nehéz hinni, hogy ezen érdem, ma, Európának minden Nemzetei közöt akár hol is magát példában meg mutathatná. Az egész pártot ütöt ármáda, mely felet parantsoló hatalom sem büntető erö töb nints, egy szikra rendetlenséget, igasságtalanságot,⁶⁴ vezérek iránt való [84v] engedetlenséget el nem követ. Nem erőszakoskodik, nem rabol. Minden függést, törvényt, emberséget meg tart. Élelme keresésére a hegyrül alá jön, szép módokon szerzi bé, és vissza tér, tsupa kenyérrel is meg elégedvén. Ugy láttzik hogy a parasztság mutattya most itt az erköltsi méltóságot, és a Római fö Nemesség az alatsonyságot. Most jaj lenne annak az országnak, melyben egy pártot ütöt,⁶⁵ ármáda érkezhetne oda, hogy önnön hatalmával, és szabad akarattyával táplálja magát. Romának, erköltsei is vóltak ollyanok, mellyek a mi⁶⁶ népünket meg haladgyák, de bünei is.

A táborban meg tartot rend, mértékletesség, emberség, okosság, a tanátsnak még töb töb félelmet okozot. Hát ha szép rendben vévén magokat reánk jönnek, kardra hánynak bennünket, és a tanátsot közzülök állittyák fel? Appius,⁶⁷ az Ifiu Tábla birák még is mind azon vannak, hogy ne engedjenek mely szerint világoson láttzik hogy Appius, magát az eszetlenséget is sokkal felül haladgya.⁶⁸ Minden ember okosab, és⁶⁹ mértékleteseb élemedet idejében, mint ifian. Az öregek más értelemben vóltak.⁷⁰ [85r] A közönséges rémülés minden vágyódáat ugy meg fagylalt a tanáts béli urakban hogy senki Consul lenni nem akart. Kényszeriteni kellet kettöt közzülök, hogy magokra vállallyák. Követeket küldenek, kik szabadon végezzenek a pártosokkal; és allyanak rá kivanságaikra. Appius, tsudáld,⁷¹ és az Ifiuság még ellenkeztek, de az öreg tanáts,⁷² idön kivül való okaikat fére tévén tsufos, és nevettséges bolondságokra nem figyelmeztet.

A tanáts, igasságában, a Népnek semmit nem engedvén, végre oly engedelemre kényszerittetet, mely miat igasságtalanságát vérével kellet fizetni. Száz ezer⁷³ tapasztalás, példa, mutattya az Emberi Nemzetnek viselt dolgaiban, annak emlékezetitül fogva, hogy minden eröszakoskodás veszedelmet huz maga után, még sem szünnek meg tölle valahol tehetik, mely által most is öregbitik örökké ezen igasságnak⁷⁴ szomoru próbáit.

[85v] HARMADIK¹ SZAKASZ
260.²

Valamikor a Római tanáts szorulásba jöt eszközeit mindenkor ki tutta tzéljára választani. Nem rendeli³ Appiust követnek, sem birónak mostani ügyében, hanem leg emberségeseb érteb, és⁴ eszeseb embereit. Lartius, Valerius, és Ménénius Agrippa választatnak ki. Minden Nemzetnél, minden időben ugy látod, hogy valamikor tőrésre jöt a dolog mindég a jó embereket vették elő, kiket a Lármának titkos ravasságnak, és Zsinatnak idején el nyomtak, 's tekintetbe nem vettek. Valamikor tetemes baj nints, a ki a tanátsban leg nagyub torokkal szemtelenséggel, vak merőséggel kiabálhat, a győzedelmeskedik, ugy láttzik, noha minden ember fél őrjültnek itélli titkon. Mikor hasznát akarják venni a dologra rá uszittyák, mikor nagy a törés, onnan fére taszittyák, és ollyat tesznek ellenébe, ki rend szerint halgatni szokot akkor, mikor ő eszetlenkedik, és kiábál.

[86r] Őrőmmel fogadgyák a követeket, és a Nép minden jó alkura hajlandóságot mutat. Alig tudgyák e hozzájok ki küldöt Nagy emberek beszédgyeket, okaikat, merűl, hol hogy kezgyék, és szedgyék őszve. Ménénius Agrippa hozza elő a tagoknak gyomorral⁵ valo eseteket. Mivel a gyomor tsak hever;⁶ kezek labak pedig dolgoznak meg vonnyák tőlle szolgálattyokat, mely miat magok is lankadásra, erőtelenségre jutnak: Igy jár a Nép, értetet rajta, ha szolgálattyát az Uralkodó tanátstul elvonnya. Lássuk egy kevéssé, hogy ez elmés példa beszéd hova terjed ki.⁷

A gyomor, mind azon tápláló erőt mellyet⁸ dolgozo tagjai által magába veszen, ugyan azon tagokkal, ellene álhatatlanul⁹ mulhatatlanul közli, melynél fogva a tagok, gyomrokat töltvén, kérdésen kivül magokat táplálják. De ki mondhattya még ezen kivül, hogy a gyomor tsak hever? Soha mive egy szempillantásig sem szünik ugy mint a tagoknak meg szokot szünni. Mikor ülsz, alszol, heversz; tagjaid is¹⁰ nyugosznak, de a gyomrod dolgozik. Eledelednek tejét, olaját, sirját,¹¹ földes testét sat. osztya el benned életednek erödnek fen tartására. Mihent dolgozni [86v] meg szünik, és nem emészthet, oda vagy. Minden más tagod fel függesztheti múnkait, heverhet, de azért vigan élhetz, tsak a gyomrod nem szünhet meg mivétül, hogy el ne vész általa. Már, a tanáts gyomor, és Nép tagok, egy kevéssé külömböznek a hasonlitástul. A tanáts gyomor, a Nép tagoknak munkájok által jól lakik, ugy, hogy ezekbe abbol, tápláló erő semmi sem jöjjön vissza. A gyomor szüntelen a tagok tápláltatására dolgozik; a tanáts pedig a magáéinak el nyomattatásokra. A gyomor erőt ád; a tanáts üt, és gyengit. Mivel tehát a tagok észre vették, hogy a gyomor meg van romolva, nem jól emészt; tölle, erő beléjek bár mely tele rakják is¹² nem jön, hántatót kivántak néki bé adni, hogy epe sárjátul tisztullyon.

Had járjon Meneniusnak e pompás példa beszéde, de nem hiszem hogy az el nyomattatot és éhező sokaságot eléggé meg világosithatta vólna. Az éh hass, soha sem okoskodik, tsak enni kér; a rab pedig ékesen szóllás nélkül, szabadulni kiván. Talám gyözöb okoknak tanálták az adósságok el törlését, mellyet Ménénius [87r] jelentet.

A Nép ezzel meg nyugodni láttatot, hanem elöl járóik közzül Junius nevezetű, egy forro vérű, heves elméjű ember, kemény beszéddel, erős okokkal kezdi a fő tanátsot kissebbiteni, gúnyolni, vagdalni, sérteni, tsufolni, mind azon lelketlen, emberség, és betsüllet gyalázattyára szolgáló fogadásai miat, mellyeket annyiszor tett, de soha sem tellyesitet. Brutusnak aggya ki magát ő is, mint a Nép szabadságának helyre állitója. Bátorságba kel magunkat tenni, mond a tanátsnak további hitetlenségei ellen. Adósság el törlése, más egyéb, mind nem elég. Választassanak paraszt bírák, az alsó és föld mives sokaságnak seregébül, kik a fő tanátsban egyedül a Népnek eseteire, sorsára, ügyére vigyázzanak.

Ezen előre meg sem gondolt, különös kivánság a követeket akadályba hozta. Felelni nem tuttak, igérni, nem mertek. Jelenteni kellett a tanátsnak; ugy vélekedvén, hogy ha tsak ugyan ettől is el nem állanak, meg kel¹³ néki lenni.

Mivel a Nemesi tanáts sem engedet, sem igazitást nem tett, mellyeket tölle emberség, igasság, köz jó meg kivánhattak, már most [87v] ollyan dolgot kel meg engedni, mely országló hatalmán, a leg véresseb sebet ejti. A hatalomnak töb szülöttyei közöt, kettőt ismerek nevezetest; a makatságot, és kevélységet: ezek szokták szülö annyokat veszéllyekre vezetni. A római tanáts is a Község felibe tett méltóságának kevélységével, és azoknak kérések ellen meg vetet makats meg átalkodásával, magát, végre oly keserves kettős bílintsbe tette, mellyek közzül, akár melyiket rázta le, a másik mindenkor kezén maradt. Vagy meg kel szabad hatalmát, uralkodását kötni, vagy Romába vér ontást okozni. Maga a dolog természeti,¹⁴ minden józan okosságnak meg mutatta hogy mellyiket kellyen választani. Paraszt birák vétettek fel a Patriciusi; az az: Nemesi tanátsba. Ekkor állittatnak fel a Tribunusok, kik Romának viselt dolgaiban a leg nevezeteseb idő szakaszt, és változást tsinállyák. Ez után, minden dolog, eset más ábrázatba jön, más rugó tollakkal lelkesittetik. Még eddig a Nép, tanáttsán kivül élt, és ott sorsához, ügyéhez, nem szólhatot; most, Tribunussaiban meg személlyesedve oda ült, és voksol. Mikor a Tribunus szól, beszédének hangját¹⁵ száz ezer lélek [88r] adgya. Nem játék, Látod! Sem tréfa! Mindent el követtek hogy gyengeségbe helyheztessék, és tekintet nélkül hadgyák. A tanáts ajtajához kellet ülni a Tribunusnak, hova bé menni a Consul parantsolattyára lehetet. Minek ez a nevettséges fel tétel, és fő birói hatalom a Tribunus iránt, mihent a Consul, a Tribunus jelen létit parantsolni kénytelen? Parantsolattyára jöt bé, de parantsolattyára kin nem maradhatot. Ha ezt tehette vólna a Consul, mi lett vólna tanátson kivül, a Tribunus? Semmi.

A Tribunusnak semmi féle szinű, formáju méltóságnak, hatalomnak jele nem engettetet: hatalmok is a városon kivül ki¹⁶ nem terjedhetet; nem lévén szabad neki Rómábul ki menni; tőlle¹⁷ távozni. Mintha érzette vólna a tanáts, hogy ugy is nagy erő fog benne lakozni,¹⁸ mindennel, mindenben nyirbálta hatalmát, tekintetit, a miben tsak lehetet. De a valóságos méltóság, erő, tekintet, nem áll figurákban, sem nevezetekben, sem formákban. Minden Tribunus százezer voks; töb is; és egy világot huz értelme után. Appius ezen ujitás ellen oly méreggel, indulattal, lármával tellyes¹⁹ [88v] beszédekkel élt, hogy magát a tanátsban tsak nem meg szaggatta; mennyet, földet, Isteneket hiván bizonyságul azon sok veszedelemre, mellyek ezen halálós végezésbül származnának; Mind késő! időn kivül van a meg átalkodás!

Láttad már a Tribunust minden napi disztelen, szomoru képében, ruhájában; lássad már ünneplő köntésében is.²⁰

Személlye Szentségnek mondatot ki a törvény által: Ha valaki meg üti, 's kezét reá teszi, haljon meg; minden törvény, forma, kérdés, itéllet nélkül megölheti akárki: ha a tanátsban fel kiált – és ezt mongya: Veto, minden végezés semmivé tétetik általa, és tellyesedésre nem jöhet. Illyen a Római Tribunus Olvasó jó barátom, az ajtó félen ülve kutzorogva, minek utánna a Consul maga méltóztatásábul lép bé a tanáts házba, mint fellyeb meg jegyezhetted. Naprul napra terjedet ki ezeknek erejek, hatalmak, melynél fogva végre oda emelkettek, hol az²¹ Ephorok valának Spartában. Hivatala a Tribunusnak esztendeig tartot, akkor uj választás tetetet. A személy változot, az erő [89r] meg maratt.

Mind ezek ekképpen meg esvén, az adósságoknak el töröltetésével²², a Nép meg tért magához.

Ne haggyuk még el egyszerre ezen esetet: nézzük körül jobban.

Párt ütést emlegettünk ugy é? Lássuk hogy vegyük. Az ország népe, mely tsak ugyan ország magában, hivatalra választot bíráinak ezt mondgya: Igasságtalanok, erőszakosok vagytok a haza ellen! Változtassátok a köz jónak ki szolgáltatását, mert külömben szavazatokat nem fogadgyuk. Roma, eddig minden dolgát Népének nevében tette. Mi vagyunk Uralkodó hatalom és Király. Lehet é az ország népe pártot ütöt, ha a hol uralkodó nints személlyében; bíráit kényszeriti mint szolgáit, hogy módját változtassa?²³ Fontold, ha párt ütés vólt é hát a népnek ellenkezése? Mennyünk továb.

Postumus Cominius, a Volkesekre²⁴ megyen,²⁵ kik hazája ellen támattak. A Nép [89v] kérését meg nyervén, vert, győzedelmeskedet. Consul Postumus²⁶ Koriolt, ellenségének fő várassát is meg veszi. Győzedelmének²⁷ fő eszköze vólt Marcius fő nemes ifiu, ki minden vitézi tulajdonságokkal birt, ki vévén²⁸ belöllök a mértékletességet, mely indulatain erőt nem vehetet. Postumus, a nyereségnek tized részével kinálta, de Marciusnak erköltsi kevélysége minden vagyonbul álló jutalmat meg vetet. A ditsősségnek szomu vágyódása inkáb meg elégedet nálla ebben, hogy Corioláninak neveztessen, mely nevezetet, katonái, kik vitéz emberkedését látták, közönséges kiáltással ruházták reá. Győzedelmes maga viseletivel a hadi seregek tsudállásának, és ditséretinek let tárgyává.

Valaki szolgálattyának jutalmát ditsősségbe keresi, nagy erköltsöt visel. E' tulajdonság, tsak ot uralkodhatik, hol a szabad polgárok, hazájokat, nemzeteket szolgálván, magokért tselekszenek. [90r] Valahol személlyes, és egyetlen egy Uralkodó van, minden szolgálatot, kitsinyben, nagyban, ahoz képpest kel néki fizetni, jutalmazni, jószággal, sóldal akar rangal; ahogy annak sorsa kivánnya, ki szolgálattyát meg tette. A Rómaiak ditsősségért fohászkottak; abban keresvén erköltsöknek nagyságát, hogy a világi fényt, kintset, ragyogó pompát tekintetben ne vegyék. A mit még szabadságoknak kezdetiben őnállok gazdagságnak nézünk, az mostani fő Embereinknél, szégyennel bé borult szánakozásra való sorsnak ismértetne. Legyen szokás, tudós kevélység, maga mutatás, különözés, akármi, de a²⁹ világi kints sokaságának meg vetése, és pompának ki nevetése örökké nagy embert mutat a világi pólgárokban, kik óltári szolgálatra nem tartoznak. Aristidest ezen különös erköltsnek fel emelt méltósága minden ki gondolható és emberi érdemnek felibe tette. A mit ez Athenásban, Ménénius Agrippa szintén azt tselekette Rómában. [90v] Nem maradt halálával annyija, a mivel el takarittathasson. A Római Község pompás temetést tétetet néki, kőltségét a tanáts, és Nemesség meg fizette, de a Nép el nem vette; igy vetélkettek egy mással, hogy e nagy Embernek halhatatlan érdemeit, ki hálálhassa meg³⁰ jobban³¹ szerentsét, ditsősséget tartván benne³², ha emlékezete iránt valamelyik fél a másikon tul, tiszteletet, köszönetet mutathat. Meg ujul benned az Emberség mikor a Világ gonosságának háborus tengerei közt az igaz értelemnek szép napja alá érkezel hol annak a hamissak is ditséretet énekelnek. Hijába hizelkedik magának a maga külön hasznát kereső alatsonyság azzal, hogy érdemes vagyok, ha gazdagodom!, mert soha életében nem tiszteltetik egy is igazán; hólta után pedig az emlékezet vagy nem tud rólla, vagy ha tudni akar, tsak azért tselekszi hogy sundaságának le rajzolásával adhasson az ellenébe állatot érdemnek ragyogób szint. Nintsen alatsonyab, utállatosab ember, mint a ki minden ügyet, igasságot a maga hasznánál fogva itél, és házi nyereségére kaptáz.

[91r] Romának Lakossi egymás közt tsendességre jövén, a viszontagságnak szélveszei által uj hajótöréseknek vitetnek.³³ A visszálkodás, alkudozás minden mezei mivet fel függesztet³⁴, és igy³⁵ az országot termés, aratás nélkül hatta. Szükség, éhség kezdette a Népet szorongatni. Zugolódásra, lármára fakad ki a sokaság, mely szükségében örökké a gazdagokat átkozza, keveset elmélkedvén rajta, hogy jelen való nyomorusága, merül,³⁶ mibül jön. Tsak ezt láttatik mondani: Neked van, nékem nints; tsalárdul élsz, erőszakos, igasságtalan vagy. Ez okoknál fogva szokot a Község, ha szenyved, törvénytelenségre fakadni. Hijába okoskodol az éhezőnek ha enni nem attz, és hatalmat vehet rajtad. A jól lakás igasság magának akár ki eledelébül legyen.

Gyanuságot vettek; hogy a tanátsbéli Urak, a buzát házi szükségekre rejtegették el. Két seregre oszlot lakosokat küldöt a tanáts, meg telepedni, más tartományokra, hogy a Nép száma kevesedvén, Róma³⁷ házi terhét jobban birhassa. A tribunusok ugy állitották, hogy ezt, a tanáts önnön job voltáért! [91v] tselekette, melynél fogva még töb buzát tarthasson meg magának, ki költöztetvén a Népet hazájábul. Tudod, hogy országló hatalmak okait minden fél szinre festik; értelmét jobra, balra tekerik, tsafarják; oly tzélokra huzván munkáit erőszakkal, mellyeket ő maga magának ki nem tet, sem nem lát. A tanáts vádoltatik. A Községnek vére forni kezd: elméje meg hevül – és a sokaságnak tengerére zivatar ereszkedik. Appius kiált a lármában, hogy büntetni kel. A Consulok, hányni vetni kezdik, ha a tribunusoknak lehet, és szabad é, a tanátsházban vetélkedni, és engedelem nélkül beszélleni. Az elmék, e dolognak ellene, 's mellette, okokrul okokra; következésekrűl következésekre repdesnek. Alsó, felső karnak, népnek, országlásnak, parasztnak, nemesnek igasságait, egymáson, keresztül kosul forgattyák. Hol it, hol ot világosodnak,³⁸ homályosodnak, futnak, vagy akadoznak. E' vetélkedésnek fergetege közt Junius Brutus, engedelmet kér, hogy szólhasson. A Consul felel: hogy szabad. Miért akadályoztattyátok [92r] Consulok, mond, hogy a tribunus a Községhez beszélhessen? „Azért, felel egy Consul, hogy mind a tanátsot, népet egybe gyüjteni, nékünk vagyon törvényes hatalmúnk, a beszéd is tsak minket illet. Ha a tribunusok hivnák, vagy hivhatnák öszve a gyülést, nem tsak³⁹ akadályoztatni nem kivánnám,⁴⁰ de oda se mennék, hogy halgassam öket.”⁴¹ Vigyázó okosság nélkül mondot embertelen szavak, mint láthatod, mellyek magok után szomoru következtetéseket huztak. Valaki tanátsban ül, ha lehet⁴² mindég jelen legyen magának, és indulattyát esze alá zárja; de Herkules miveit kivánnya meg, hogy az emberek, mikor enyimrül, tiédrül van a vetélkedés, tüzöket okosságokkal el ólthassák, és eszetlenségekre embertelenségekre ne fakadjanak. Valamikor szomszédod van a latban, tsendes okossággal, hideg vérrel itélled ügyét, hibáját, indulatait, gyengeségeit; de mikor⁴³ reád kerül a sor, és a⁴⁴ magadénál fogva tsipkednek, tüzed gerjedvén⁴⁵, te is tsak ugy teszel. Minden ember tsendes, ha semmi se tsipi; de ha tsipik, fészkelődik.

[92v] A Consulon is meg eset a vigyázatlanság, melyre Junius Brutus fel kiált, hogy „gyözedelmes vagy Község! hadgyátok itt tribunusok a Consulokat, had pompázzanak ékesen szóllásaikkal. Hónap a Tribunusi hivatal méltóságának erejét meg éreztetem véllek.” Viradóra a napra fel szökésével a Köz nép sokasága, és tribunussai, már, mind a váras piattzán habzanak; egymáson düllönbő tsoportokban. Tribunus Icilius mongya, hogy nékik ollyan hatalom kel, melynél fogva a népet öszve gyüjthessék, külömben a néphez intéző beszédnek módja töllök el záratván, hivatalok is haszontalanná lenne, mivel a sokaságot hasznában sem kárában, sem világosithatnák, sem oktathatnák. Helyes! kiált a sokaság!

A tribunusok, már azon az éjjel egy törvénytzikkelyt készitettek, mely egyenesen személlyekre, és hivatalokra tartozot. „Amely közönséges gyüléseket a tribunusok öszve gyüjtenek, tartanak,⁴⁶ azokban mindenik tribunusnak tellyes szabadsága legyen beszélleni, se ne ellenkezzen vélle senki, se szavába meg⁴⁷ ne szakaszthassa: ellenkező képpen ha ki [93r] tselekszik zálogot adgyon a büntetésre melyre itéltetni fog: ha ezt sem tselekedné, halál legyen a fején.” Ez a rendelés nyitot a tanáts hatalmában oly sebet, mely többé soha be nem gyógyúlt, és a melybül annyi vér patak fakadot fel a polgárok testébül: mint ezen tul látni fogod.

A birák is törvényt szabnak a tanáts házban a Nép ellen, melynek a Nép alája vettetik; a Nép is törvényt hoz tanáttsa ellen a piatzon, mely a Nemesi Rendet, 's tanáttsát kötelezi. Hogy van egy hazában két törvényhozó test, értelemben, mely egymás ellen tselekedvén, egymáson hatalmaskodik 's egymásnak enged?

Valamikor a fő tanáts oly végezéseket tett melyekbe, a parasztok javát, ahoz való mértékben a nemesekével öszve foglalta, a Nép, a tanátsot⁴⁸ szinte ugy magáénak, és magának ismérte; de mikor a nemes tanáts magának tette a törvényt a község el nyomattatásával, ez, mindég maga tette magát tanátssá, hogy külön seregben, ő is törvényt szabhasson a maga javára. Ez okozza, [93v] mint a tribunusok dolgában itt most látod, hogy Romában, két törvény hozo hatalom áll fel,⁴⁹ személlyes Uralkodó nélkül. Kéttség kivül van, hogy a tanáts egész ország tanáttsa vólt, de az ország népe, nem lett mind Patricius, és igy, rang, sors, erő, tekintet, szolgálat két részre oszolván, két egymással ellenkező haszon vételek, és fogyatkozások forgottak fen melyekre mindenik résznek vigyázni kellet. Igy támadt egy hazában két haza.

A Nemes tanáts nem akarta tellyességgel a paraszti sokaságnak törvénnyét el fogadni;⁵⁰ okul állitván, hogy szokatlan módon hozatot. A nép ezen akadályra, mellyet kötőldésnek vett, igy felelt: ha meg vetitek a plebiscitust, meg fogják vetni a Senatus Consultust, kénytelen let a tanáts engedni. Mikor a testi erő fel lázad, a vezérlő okosságnak engedni kel, mig annak zivatara el mulván, ismét tiszta egek alá nem juthat. Az indulat [94r] nem okoskodik: a Nép igy akarta, 's ugy lett. Együgyüség, erő parantsolt, 's a tudomány halgatot. A Senatus Consultus szükségbül tsinálván érdemet, tribunussait el fogadta, de fohászkodva.

Az uj birák, mezejekre ki álván szűntelen hatalmaknak fel emelésében fárattak. Lehet, hogy a népnek igasságát óltalmazva személlyes magokrúl sem felejtkeztek el. Némely hivatalban való ember, sok esetben maga sem veszi észbe, hogy az⁵¹ igasság és köz jó mellet buzogván, tsak szerentséje,⁵² Uralkodni való vágyódása, és tekintete szolgálnak néki ösztönűl. Azon igyekszik, hogy mind egy mind más részt figyelmetességbe, és nagy függésbe hozzon maga iránt, kik közt pofáját fel fujva sétálhasson fellyeb aláb⁵³. Azt akarja, hogy kezének munkája nélkül, egy eset se jöhessen fel a látásnak határára.

De a tribunusok, személlyes elő meneteleket a Nép javátul nem külömböztetvén, magokat emelve kéntelenek vóltak a népet is szolgálni. Egy sem mondhatta, hogy magamért dolgozom most.⁵⁴ A Községnek ügyébe kellet fogózni, 's általa [94v] a Senatus felibe ragattatni, honnan sok pólgár⁵⁵ eset alá nyak törésre. Nem baj! tsak magasra mászhasson, ha mind mélységbe rohan is alá egymás után. Szüntelen veri főbe a viszontagságnak menyköve; ő pedig még is szüntelen tollya homlokát elibe; mind addig, mig annyi földhöz verettettek közt, szerentséjét vagy egyik, vagy másik ostrommal meg nem veszi, mint Octavius Augustus, hogy mindent lába alá tapodgyon⁵⁶ és hatalmában rettegjen.

Ezek szerint úgy látod, hogy a Nemzet⁵⁷ uralkodásának⁵⁸ módgya Aristocratiai Democratiává változot; Rómának szabadságát, a magával való kűszködése mind addig hányta vetette, mig semmivé nem tette. Tsak ugyan igaz az, hogy⁵⁹ Emberi munkában sehol e Világon állandóság nints valami változik, embertül jön; valami örökre változhatatlan mind Isteni múnka, és természet. A régiek még is törvénnyeiket, vallásaiknak szokásait⁶⁰, Isteneiknek tulajdonitották. El multak Nézd! álmodot Isteneikkel együt; a természet pedig ott van, ahol vólt.

[95r] Azomban el jön az idő melyben az alsó sokaság a felső Rendekkel küszködésbe esik. A nagy szükségnek szorongatásai közt Siciliabul buzát hoznak. Az éhező szegénység békességes türéssel szenyvedet. Tőrésre jön a dolog, hogy a tanáts mit tegyen? hogy kellessék a buzával élni, és a Népen segiteni? Emberség, okosság minden jó szivnek ezt sugarlotta hogy az éhező szegényeknek osszák ki pénz nélkül; mások ennek ellenébe szegezték magokat. Tsak nem lehet e Világon oly gyülés, és tanáts hol a bőltsesség és emberség ellenkezés nélkül győzedelmeskedhessen! Korioláni, fel kiált hogy a tanáts okosságának, ezen segedelmet nyújtó környül állások közt kel a tribunusokat el törölni, a köz néppel tett kötést semmivé tenni. Jegyezd meg itt a Nagy emberek makatságának⁶¹ maga meg gondolása nélkül való eszetlen hibáit. A nemesi hatalmat akarja fellyeb emelni, de hogy okosság nélkül múnkálkodik,⁶² meg gyengiti, 's⁶³ magát elveszti. Az erőszakoskodó indulat sehol sem mutat nagyob eszetlenséget mint a birói székben. Közönséges utálattal borít bé [95v] és végre helyedrül ki köpdös. Hogy győzedelmeskedhessen a Nemesség, ha mind egy értelemre jöhetne is, az egész ország köz népének⁶⁴ magához képpest⁶⁵ tenger sokaságán? Ha mérge fel lobban, mennyi vérnek kel omlani? és még is az a rész győz, hol az erő töb!

A tribunusok, bosszu állásra hivják az Isteneket, kérvén azokat, hogy a hiti szeget tanátsot bűntetnék meg. Mindent fel fedeznek a sokaságnak, mely bosszu állásra⁶⁶ ragattatván Koriolanit fel akarja kontzolni, de biráitul meg óltalmaztatik, kötelezvén ara, hogy elöttök maga mentségére meg jelennyen. A kevély Nemes Marcius, törvényes idézéseket meg veti. A tribunusok meg akarják fogni, de a Nemes ifiuságtul vissza taszigáltatnak. Végre, tsak ugyan el nem kerülheti hogy a községnek gyűlése elöt meg ne jelennyen, hol a Népet semmi tekintetben nem véve, mindent ujra ki mond, valamit e dologra nézvén a tanátsban mondot: hozzá teszi, hogy a Consulon kivül más [96r] birót nem ismér: hogy e pártos, zenebonás, törvénytelen, és alattomos sokaság előt ugyan meg jelent, de tsak azért, hogy alkalmatlan, és tsufos gorombaságát, ostoba embertelenségét hányhassa szemére. Örökös gyűlölésre, utállatra tökéllem el magamat, ugy mond, a tribunusok iránt, kik a⁶⁷ tsendességnek emésztő férgei, és közönséges mérgek. Lehetetlen a vakmerőségnek bolondságát nagyob mértékre vinni. Mit gondolt hát egy szabad hazában? hogy a Nép semmi, melynek győzedelmei által a Nemesség önnön szabadságát az övékkel együt fen tartya? Mihent a Patriciusok magok, hazájoknak ellene rohanó ellenségeit nem birhatták oly alatsonnak kellet, és lehetet é⁶⁸ 'a Népet venni, kik⁶⁹ nékik, véreknek ki ontásával, önnön költségeken, Uralkodó hatalmat szerzettek? Lehetetlen ennél igasságtalanabnak, sem eszetlenebnek lenni. Tarkvinus király⁷⁰ lévén, nem ment ide, és a köz sokaság iránt töb vigyázással élt. Leg aláb [96v] nem vette őket egy átallyában való Nemzet seprejének, és ország motskának.

Mi lesz belölle? ez, hogy Koriolanit, egyik tribunus, Sicinius ott helyben halálra itélli, és parantsollyák, hogy a Tárpéi kősziklárul vettessen alá.

A Nemesek⁷¹ Koriolaninak védelmére magokat el tökéllették. A sokaság, köz nép a Consulnak személlyét szentségnek vévén, tsak nézet, halgatot, 's nem mozdult. Soha Nemzet e Világon törvénnye, vallása, és fő birája iránt buzgób, akár méllyeb tisztelettel nem viseltetet, mint a Rómaiak. De végre a kötelességnek határain ők is ki rontottak. Fel emelkedéseknek egyik oka ezen⁷² meg nevezet tulajdonságok volt. Mihent egymás közt vér ontásra fakattak, minden oda lett. Igy, mig erkölts, vallás vólt, a törvény is élt, mihent ez meg romlot, a törvény is erőtelenné let. Nintsen erősseb, és szenteb törvény az erköltsnek tisztaságánál; ha nints, rendelésidet a gonosság ki neveti. Koriolánt a tribunus huszonhét nap mulva idézi ujra a Nép eleibe. Három [97r] vásár után vólt szokás az országos dolgokat meg határozni, hogy a falusi nép miben létét meg tudhassa. A vásár minden kilentz nap alat meg eset. Továbbá azt mongyák hogy ha a tanáts a buza el osztásában végezni, rendelni nem méltóztatik, az ország népe fog iránta rendelést tenni.

Minden okosságát⁷³ munkába vette a tanáts, hogy e fergeteget fejérül el hárithassa, de Sicinius, tüzében ólthatatlan, és értelmében változhatatlan vólt. A többi tribunust meg nyerték, melynél fogva a dolog oda jöt, hogy a tanáts itéllye, ha ollyan természetű é hogy a Nép elibe terjesztessen. A tanáts, meg hevül; zug, hánnya veti okait. Appius, szokot módgyán fel kiált, hogy minden oda van ha büntetéshez nem nyulnak. Ez az ember, eszetlensége miat mindég azt veszti, a kit védelmezni kiván. Semmit sem teszen a siralmas tapasztalás; mert ő tsak indulatai után fut. Soha rosz erköltsöt, büntetés, jutalom sem élet, vagy halál meg nem igazit. Ki mitsoda vért hoz annyának méhébül, haláláig annak tüzében fő; és a millyen az, ő is magát örökké ollyannak mutattya. Had járjon, ha az Ember [97v] ollyan okos, teremtet állat; ha lelkére nézve Istenének képe; nem ellenkezem benne, tsak azt látom, hogy vélle születet erköltsének ereje, az az⁷⁴: testi kivánsága, és⁷⁵ szüksége, ki hirelt böltsességét mindég fel rugja, és nem lelkisége tartya fogva testiségét, mint vélle ditsekszik, hanem testisége vezeti méltóságos lelkiségét kezénél, akár orránál fogva. Az emberi el hiteti magával, hogy testi állapottyán okossága uralkodik; észbe nem akarván venni, hogy okossága, tsak ösztöneinek szolgál eszközül: ezt pedig szüntelen való érzésének, tapasztalásának közepette sem kivánnya meg vallani, azért, mivel kevélységét gunyollya, és szomoru meg aláztatásra veti; ezt mutatván előtte, hogy elméjével ugyan, magát⁷⁶ fel tzifrázta, de világi életével, tsak oly nyomorult rabja a természetnek, mint minden egyéb érzékeny teremtet állat.

Valérius, emberi rangjának Appius ellen, betsülletet szerez; ezt állitván, hogy a Köz Nép kivánságának engedni kel, mind azért hogy [98r] belső háborura ne fakadjon, mely akár mely országnak is, minden ki gondolható szerentsétlenségét, veszedelmével felül haladgya: akár azért hogy⁷⁷ Nemes tárgya ellen vet haragja engesztelésre jöjjön. Tsak nem az egész tanáts el fogatta értelmét. Vigasztalására szolgál az emberségnek, mikor láttya, hogy párt fogói,⁷⁸ üldözöit számmal meg haladgyák. Nem lehetet már e szerint Koriolaninak önnön mentsége elől ki térni. Egész Nemzeti hatalom kényszeriti, hogy feleljen. Mitsoda bűnnel vádoltok hát? kérdi a tribunustul. Kegyetlen hatalomra törekettél, felelnek néki. Ha tsak ebbül áll, vissza szól a vitéz, meg jelenek a Nép gyülése előt.

A tribunusok előre ki látták hogy e dolog mind két végin fontos lévén, majd igen egyenlő teherrel fogja mértékét nyomni. Voksra megy. A Nemesség erős, hatalmas, mely Marciusnak óltalmára mindent el követ. Ha századonként voksolnak, a Servius rendi szerint, a Nemesek tehetősök; el ütik, azt kel hát kérni, hogy [98v] cehenként gyűlyjenek⁷⁹ egybe, és minden hazafi, pólgár, lakos, főrűl főre voksollyon. Ebben is engedni kellet, és e tette a leg fájdalmasab változást. Már a Község, a Patriciusokat tettel, végezéssel, voxal, erővel meg halatta. Igy szokták a világot duló viszontagságok emberi miveinket sürgetni, forgatni,⁸⁰ nevetni, 's változtatni.

Minek utánna a meg itéllés napja fel jöt, egyben gyült a számtalan sokaság. Róma tele vólt alsó felső Rendekkel, és falusi lakosokkal. Tsendes figyelmetesség, félelem, reménység, harag, titkos bosszu állás hányták, vetették az elméket, sziveket,⁸¹ egybe másba ütközve, minden felé. A nagy születésű, Nemes, és győzedelmes Koriolani Marcius elő áll - - halgatás van. Consul Minucius emeli fel szavait⁸² az érdemes vád alá esetnek védelmére. Elő adgya személlyes érdemét, hazájáért meg tett győzedelmét, mellyért ditsősségénél egyebet jutalomul nem kivánt - - oly jutalom, mellyet soha halandó e Világon meg nem vetet, és minden [99r] szent el fogadot. Emliti születését, Nemzettségét; minden erejét ara forditván, hogy a Népet iránta engesztelhesse, mellyet az egész tanáts, és a Nemesi Rend nevében engedelemre kér. Sicinius nem szünik még is a bűnt nagyitani. El akarta, ugy mond, az ország népének szó szóllóit, védelmeit, és annak ügyét, igasságát, szabadságát a tribunusokban törölni; a buza árát a leg fojtogatób szükségben nevelni, és nem aláb venni. Mind kegyetlen uralkodásra mutat. Marcius testét tagjaiban itt ott fel fedezvén bé forrot sebeinek helyeit mutattya, mellyekkel a hazának nem el nyomattatására, hanem győzedelmére vólt: mongya mennyinek mentette halálátul életét a véres ütközetben. Ez eset meg illetődést okoz; az ellene kiáltó vád meg némul; a sokaság halgat, hajlik: a Consul szivében reszket, örül, retteg, könyvez. De más tribunus, Décius nevezetű reménytelenül e váddal szólal meg; hogy a rablot nyereséget [99v] katonái közt el osztotta, mely tselekedetet a haza törvénye tilalmaz. Az ellen vetés reménytelen esett, melyre a vádoltnak elméje nem vólt el készülve, de a tudomány, tapasztalás, és gondolkozáshoz szokot ember, minden esetre feleletre készen van örökké. Mihent lát, hall, mindjárt tud, tselekszik, és felel. Itt is nap fényen tündöklöt a mentsék. Ha vádgyára Marcius igy felel vala.⁸³ Nints oly törvény, mely ki fogást ne szenvedjen, ha ellenkező környül állások ütnek reá: Nints oly tselekedet mely törvénytelen legyen, mihent a hazának ditsősségére, és verejtékező Népének hasznára szolgál. Azt panaszollya a Nép, hogy önnön költségén hadakozván pusztul el, és adósodik. A mit vérekkel nyertek, azt attam oda nékik. Ha a kintses házba tettük vólna, ot is a Népé let vólna, leg aláb szóval, de igy egyszerre kezébe ment. A győzedelmes Népnek attam által a maga nyereségét; mi kára eset vélle a hazának? ha kár, sem gyalázat nints, mitsoda sérelme lehet a törvénynek? Valaki vitézségével, vérével országot szabadit, felül emelkedik annak törvénnyein. [100r] Mi a törvény, ha le verettetik, és oltalom alat nem lehet. Ő é töb, vagy az az érdem, mely szerzi, és fen tartya? Törvényeitek é elsőbbek, felsőbbek, vagy életetek, és véretek?

Engemet a Consul nyereséggel kinált; ha el vettem vólna, bűntethetnétek érte? én a magam részit is néktek attam!- - Nem érdemlettétek meg szintén ugy, mint én? Magam nyertem az ütközetet, nem vélletek együt? Ha a Consulban nem vólt bűn, véremnek ontásáért nékem nyereséget ajánlani, miért legyen én bennem az, hogy abból vitéz, és szegény társaimnak adakoztam? Nem⁸⁴ tselekedetben kel⁸⁵ nézni hasznot, igasságot; hanem tsak annak személlyében a ki tselekszik. Tegyétek törvénybe, végezésbe, hogy én nyertem meg az ütközetet, hogy egyedül érdemlettem jutalmat, nyereséget, ti pedig semmit sem; és ehol a fejem, vegyétek el.

Ha Koriolani ily mentséggel élt vólna mely a dolognak valóságában előtte állot [100v] ezeret lehet⁸⁶ tenni egyre, hogy büntetésérül többé senkinek, tsak egy gondolat se fordult vólna meg fejében. De hogy ki nem beszéllette azt, a mit a tselekedet, dolog, maga mutatot, örökös számki vetésre itéltetet. Érdemlet é illyen bűntetést azért, hogy a hazának ellenségén győzedelmeskedet, és vérrel verejtékező katona társait, magának semmit sem végén, azzal jutalmazta, amit nyertek? Minden Nemzet szerez magának rendeléseket, de nem azért, hogy tul ne hágjon rajta. Egy felől törvényeit szerzi, más felől mérsékli.⁸⁷ Minden jóságos tselekedet mennyei törvény! bolond, ki büntetéssel jutalmazza tsak azért, hogy nem vólt írásba véve.

Nem igaz, hogy Koriolanit azért bünteték vólna, a mit Decius ellene mondot. A Nép szabadság ellene dolgozot, tellyes hatalomra kivánván emelni felette a fő Rendet. Mihent valaki közönséges gyülölség alá jön, a büntetésre való ok részire, soha sem hibázik. Huszon [101r] kilentz tsoportbul, még is, kilentz voksolt mellette,⁸⁸

[101v] NEGYEDIK SZAKASZ.
262.

A Nemeseken való győzedelem meg lesz tehát ekképpen. Látod hogy a Patriciusok a Nép ellen embertelenkednek, és a szegények is végre játékokban, tronfal ütnek. Valamikor egyik fél a másikra igasságtalanul üt,¹ ollyan ütést várhat magára vissza. Mindég az uralkodó résznek kellene magát mérsékelni; néki szükséges okossággal élni; de mind addig erőlteti dolgát, mig, tellyes hatalomra törekedvén, hatalmát el nem veszti. Az emberi Nem² példája, és³ minden időnek tapasztalása ellen, még is, mind e mai napig, mindenüt ezt látod. Erőltetnek, esnek, bűntettetnek, bűnhödnek. Egész Világnak szerentsétlensége, hiti, tömlötze, a bolondságot, gonosságot e földrül el nem törlik.

Koriolani, esetinek terhét nem birhatta, melynél fogva minden maga meg gondolásán kivül ragattatik el indulatai által. Dühössége, eszetlensége életét, érdemét el törli. Bosszu állásra fakad ki [102r] hazája ellen, melyre soha senkiben semmi féle ki gondolható eset által igaz ok nem tanáltatik. Látod ebbül, hogy Marcius győzedelmeskedvén nem annyira hazájáért tselekedet, mint hogy nevét hiresittse, és abban magát fel emelhesse. Antium várassába szalad a Volkesekhez, kikkel Róma ellen fegyvert fogat. Igy, hazájának bóldogságán, szabadságán, ditsősségén tul teszi sérelmének bosszu állását, noha annak főb része, egész királyi tanáts, és nemesség mellette fáradnak. Nézd! Illyen az Ember, és érdemének semmisége! erköltsének méltósága, tselekedete, érdeme, környül állásaitul füg. Sok ember, tsak azért láttzot valaminek e Világban, hogy sorsa, próba kőre nem vetette. Marcius, Romának vidékire bé ront, hol pusztit, rabol, és egész hazájában félelmet, rettegést terjeszt ki. A Község, mely értelmében örökké az⁴ idővel változik, kiabálni kezd, hogy Koriolanit hivják vissza. Illyen a Községnek elméje: ma angyallá teremt, hólnap ördöggé teszen, [102v], vagy ma lettél ördög, hónap angyal.

A tanáts; mely már Koriolaniban hazájának ellenségénél egyebet nem látot, e tekintetben a Nép kivánságával ellenkezet. Mihent hazájára fegyvert fogot, annak kegyelmére, javaira is örökre érdemtelen lett. A haza, nem tart fiaiban béres tselédeket, szabadságának idején, hanem gyermekeket. Nem mondhatod, hogy ennyivel jutalmazz, hazám, ugy, szolgállak; ha nem; ellened fogok fegyvert. A hiv gyermek, hiv attyát meg nem verheti akár ád néki valamit, akár nem.

De háládatlan vólt iránta hazája, ezt mondod. Nem! Nintsen ollyan haza e Világon, nem is vólt, mely minden személlyes emberében háládatlan, és eszetlen legyen. Az irigység, és tudatlan rész győzedelmeskedik; de az okosab rész mindég háládatos marad. Soha embert az egész emberi Emlékezetben e földnek szinén méltatlanabbul nem küldtek szám ki vetésre mint Aristidest Athenásbul, még is békességes türéssel szenyvedi, melybül a lesz, hogy vissza hivják és haláláig ditsősséggel koronázzák; szüntelen [103r] való áldást hintvén fejére. Lehetetlen egy egész országnak szabad voksára, mely által itél, mind okos, és igaz embereket állitani. Semmi féle idejében, állapottyában soha sehol, gonosszaitul kába fajzásitul egy Nemzet sem szabadúlhat meg. Ezek vakoskodnak, indulatoskodnak, de a bölts rész mindenkor tzéllyára néz.

A tanáts,⁵ hazája ellen pártot ütöt fia ellen nem száll ki táborba, noha már itt a Nép, késséggel lett vólna személlyes ellensége ellen hadakozni, hanem tsak követeket küld, kik engedelemre kérjék, és reménykedéssel, haragját engesztellyék. Mitsoda meg aláztatás? mitsoda gyalázatos mód? mintha Róma magában ellent állásra való erőt sem érezhetne? Koriolani, Rómának hozzá küldöt kérő követtyeit a győzedelem méltóságának leg dölyföseb meg vetésével veszi; alig méltóztatván⁶ büszkeségének fel emelt egeibül reájok nézni. A fő papság is eleibe ment esedezni, de hasonló meg vetéssel fogattatot, és kevély nézéssel, intésekkel onnan ki üzetet. Végre [103v] Veturia, édes annya, megyen meg engesztelésére Romának fő asszonyaival. Koriolani, a természet ösztöneivel nem birhatván, enged; hódol a vérnek melybül származot, és annyához igy szól: Róma meg maratt, de a fiad el veszet. Meg békélt hazájával. Ki ugy állittya, hogy e miat meg ölték amazok; ki azt mongya, hogy hazája után fohászkodva aggodot meg keservében,⁷ 's el mult.

Lehetetlen hinni hogy Romának bátorsága ne lett vólna oly ellenség ellen ki szállani mellyen már győzedelmeket vet. Más okát kel a kérő meg aláztatásnak keresni.

A parasztság,⁸ és Nemesség, egymás ellen titkos irigységgel, és küszködéssel vólt. Vélni lehetet, hogy a Nemesség Koriolaninak győzedelmet enged, azért hogy Romában meg jelenvén annak községét örökös járom alá tegye, és a Nemesi uralkodást felibe emellye. Mind két részt belső vér ontás, és reménytelen esetek fenyegették. Nints nagyub veszedelem, mint mikor olyan ellenség üt a hazára, kihez a hazafiaknak nemeseb része hajlandó, és [104r] ollyan időben,⁹ mikor a Rendek egymással vissza vonásba vannak. Koriolani közzelgetvén, a tanáts azt se tuthatta hány féle veszedelemtül féllyen. Talán e vólt a kérésnek, és meg aláztatásnak oka. Elég hozzá, hogy a véres eseteknek fenyegetései közzül ki menekedet Róma javát¹⁰ ez uttal, Véturianak köszönvén az asszonyi szerentsének templomot emeltetet melybe férfiaknak menni, szabad nem vólt.

Azomban a földnek birtoka Romának sorsa felet uj zivatart készitet, melynek dörgése, szüntelen hallatot, és menyköveivel fenyegetet. Consul Vassius jelenti a tanátsban a földeknek el osztását. Minden nyert határok osztassanak fel;¹¹ és a nagy birtokok a gazdag nemesektül vétessenek vissza. Ere, Rómát a leg nagyub szükség kényszeritette, de már uttyátul régen el térvén vissza fordulni veszedelmes.¹² Valaki ezt akarta azzal vétetet gyanuságba, hogy uralkodásra törekedik, és eszközül kivánnya a sokaságot magához hóditani. A Község kiáltot, és a tanátsnak, ha fájdalommal is, engedni kelletet. Meg határoztatik, hogy tiz biró [104v] rendeltessék a Cassius fel tételeinek végbe vitelére. E' dologba keresztül kosul, öszve vissza kisseb, nagyob akadályt¹³ hánytak vetettek, hogy hátráltatásba tehessék, és haladék alá vonhassák. E' szokot minden igazgató tanátsnak titkos okossága lenni ha az előtte kedvetlen dolog ollyan erőben áll, hogy többé vélle szembe szökni nem lehet. A Cassius biróságának ideje el telik. Mihent nem Consul, vádolni kezdik hogy uralkodásra törekedet: királyságot akart. Illyen fegyvert forgattak ellene a földek el osztását rettegő Nemesek, és gazdagok. Lehetetlen Cassiusrul¹⁴ oly gyermeki együgyüséget fel tenni, mely szerint magával el hitethette vólna, hogy esztendeig tartó Consulságbul fejét¹⁵ királyságra emelhesse, de azt minden értelmes hazafi láthatta hogy a gazdagok, és semmivel biró szegények közzé eset rémitő külömbség utóllyára is Rómának fiait vérekbe keveri. Mind azon által tsak reá ruházzák Cassiusra, hogy ő azon dologgal, mellyet az ország bóldogsága [105r] és szabadsága kivánt,¹⁶ kegyetlen uralkodásra törekedet; és bünét tsak vallya meg, hogy el vesztésére magoknak okot tanálhassanak. Akár mit mondot Cassius, de tsak meg őlték.

Az osztály, feltételei közöt meg állapodván, előre nem haladhatot. Hijába lármázot a Nép; a tanáts tsak halgatot, és más felé nézet. Igazság, hogy a szabad hazafiak mind birtokosok legyenek; de lehetetlenség, hogy az emberek mind egyenlő tehettséggel birjanak. Semmi! a szegénység osztozni kivánt, a gazdagság nem akart. Nem azt erőltette a Nép, hogy egész országnak kisseb, nagyub rangu lakossa, mind egy forma tehettségben legyen; hanem hogy a szegény is birhasson valamivel, mert nagy részének¹⁷ hazájának határain annyi tulajdon birtoku földje sem vólt, hol Isteneinek egy tyukkal áldozhatot vólna.

A tanátsnak országló értelme minden mivét más óldalra forditotta. A kérő sokaság, biráit ostromlotta; a birák ellenben azon igyekeztek, hogy a rajtok nyughatatlankodó Népnek erejét másféle küszködésekbe sillyeszthessék. Minden felől ellenségeket lázasztottak magokra, kik ellen hadakozni kellet. [105v] Fegyver zőrgéssel fárasztották a Népnek nyughatatlanságát, és hartzra gerjedő tüzét. Három négy Nemzet is fordult eleikbe, és meg verték. Hirelik, hogy az idő tájon Fabiusnak¹⁸ nemzettségébűl három száz hatan rettegést, és pusztulást okoztak az ellenségnek sok ideig, de végre lest vetettek nékik, hol hálóba keritvén őket mind le¹⁹ vágattattak.

Nem lehetet az ország népét örökké való hartz közt tartani, meg kellet²⁰ szünni a háborúnak. Az osztály azonnal elő fordul. A szegénység észre vette hogy a Consulság, mely fő hivatalra mindég patriciusok választatnak előmenetelekben, szüntelen való akadályt szül. Zugni kezdenek, hogy a két Consulnak egyike az all-község közzül választasson. Róma lármába jön. A Consulok némellyeket a község közzül meg vesszőztetnek; a sokaság egybe rohan. Voleron nevű régi hadi tisztet, a nép, bűntetése elől el ragad, ki²¹ segedelméért kiáltot. A Consul test őrzői,²² bajnoki széllyel verettek, fegyverek öszve töretet; és végre Voleron a Község által tribunussá választatot.

Az országló tanáts ereje uj hajó törésre jön²³ ugyan ezen büntetésétűl menekedet Voleron [106r] által. A tribunusok választásában, a tanáts nagy²⁴ erővel múnkálkodhatot. Néki állot hatalmában a voksoló főb Ceheket egyben hivni. E gyűlésnek ideje, vagy fel függesztetése a papok által határoztatot meg, mint oly választás, melybűl az Istenek magok részt kivánnak venni, mivel egyenesen a hazának szerentséjét, 's vesztét tárgyazza. Ellenben a falusi parasztságnak Cehei az Országló tanáts, és jövendő mondók nélkül egyben gyülhettek. Itt minden falusi lakosnak voksa vólt, kik a várasi Uraságokat, vagy akkor még ugy nevezet patriciusokat sehogy sem ismérvén, nékik, mint a várasi pórok, eszközül nem szolgálhattak. Nem vólt a nagyoknak benne módgyok, hogy véllek a törésnek idején alkudozhassanak. Szabadon ment²⁵ a voksnak temérdeksége.

Voleron a nép különös biráinak választását, mind ezen sokaságra fordittya által. E' változás a patriciusokat rémülésbe hozta. Appius Claudius, a²⁶ szegénység elébbi halálos ellenségének tsak ugyan Fia, fel áll [106v] és oly minden illendőség, zabola²⁷ mérséklés nélkül való beszédre, indulatra fakad ki a Köz Nép ellen, melynél fogva közönséges lázadást okoz. Öszve elegyednek, hol fegyverek nem lévén öklöket kapják, és²⁸ püfögő pofoszkodásra fakadnak ki. Taszigálás, huzás vonás, üstök tépés, öklözés magyarázzák az Uralkodásnak okait; illyetén eszközök által kivánván mind a két fél tanáts hazájoknak ügyét óltalmazni, és a köz jót elő mozditani. Ugy é hogy az Ember, mindenüt tsak ember,? és ha a királyi széken hibázik a tanátsban sem külömb²⁹ vagy³⁰ sokszor ollyan sints.

Az Országló tanátsnak erőszakoskodása, és szabadsággal szinlet titkos kegyetlensége vólt az a mérges kut fő, honnan a veszedelemnek tengere ki áradt. Appius Claudius, és töb ollyanokban ütöt ki ottan ottan, e bé fedet Vesuviusnak tüze. Ez, annyi ésszel sem élvén mint attya minden mérgét a vezérlése alá rendelt katonákon ontotta ki, kikkel az ellenségre küldetet, és a kiknek inkáb hóhérul, mint vezérül szolgált. [107r] Minden alatta való embere halálos utállatba vette. Ebbül következet, hogy kezére bizot hadi serege, melynek kinzó ördögévé változot győzni, vezérlése alat nem kivánt hogy³¹ ollyan vadnak³² szerezzenek ditsősséget, ki Emberségnek gyalázattyára van; kegyetlenül kivánván hazája lakosin mint annak egyik tanáttsa, uralkodni. Appiusnak serege meg verettetet. E gyalázatbul áradt haragja öldöklő menykövekkel tsapkodot ki. A Századosokat meg vesszőztetvén, fejeket szedette az egész sereget meg tizedeltette. Kvintius Consul társa más részen katonáitul szerettetve mindenüt győzedelmeskedet. Igy szokta magát az emberség az embertelenségtűl, az érdem az alatsonyságtul külömböztetni!

Az országló tanátsnak titkos mérgét, és bosszu álló kegyetlenségét lehet ebben gyanitani, hogy ily környül állások közt Appiust vezérré teszi, és a Népet hatalma alá aggya, látván mely magával ragadó dühösséggel hánykódik ellene. A Római vezérnek, mig [107v] hivatala tartot, reá bizot katonáinak életeken halálokon határ nélkül való hatalom adatot. Othon, büntetni nem lehetet. Itt lett³³ mód a bosszu állásban.

Mihent a fegyver meg szünik az osztálynak forro hidege Rómát³⁴ ujra ki leli, és minden élő tagját rázza. E let belső háborgásoknak, és egymással való kűszködéseknek ki merithetetlen kútfeje. Soha semmiféle dolog az Emberek közt gyülölségeseb ellenkezéseket nem szül mint a vagyonon való osztozás. Minden élő test élelméhez van forva. Valameddig kenyeréhez nem nyulsz, hogy azt,³⁵ tetzése ellen fogyasszad, vagy tölle el vegyed, vélle barátkozhatol; de mihent abrosszát,³⁶ asztalárul huzni kezded, rajtad rohan kiált, üz, taszit, huz, von, öl, vág. E' szerint, e szó, osztozás, osztozódás, vetélkedés, veszekedés, sokszor egy értelemben vétetnek.³⁷ De nintsen is a birói hivatalnak egy felől unalmasab, más részrül nevettségeseb nyűge, mint atyafiakat osztoztatni. Róma nagy ház nép lévén, osztállya is nagy [108r] háboruvá változik. Maga lesz magának birájává, és hatalmával magábul vért ont.

Az emberségeseb, mértékleteseb, eszeseb rész hajlik, enged, és az osztályt javallya. A Consulok magok mongyák, De Appius menydörgő okaival,³⁸ égő beszédével, hevével, mint Vesuvius magábul ki tör; kiált, hangzanak ellen vetései, és fel gyuladot elméjének tüze szájábul szikrázik. Mindent le beszél, némává kiabál. A tanáts halgat, nem ellenkezik, enged. Miért? ezért hogy magának is hajlandósága vólt a dolgot azon az óldalán³⁹ szemlélni. Nem felelhet egész tanáts egy tagjának, ha akar? A mit Appius állit a lesz, és nem az a mit a Consulok 's egész tanáts⁴⁰ akarnak, vagy akarni láttatnak. Az Ország Népe semmit sem kap. Minden tribunus indulatra ragattatik. Appiust feleletre huzzák: megjelenik; és népnek, tribunusnak mérgesen egész maga el tökéllésével beszél, párt ütéssel, tsendesség háborítással, erőszakkal, igasságtalansággal, hitetlenséggel sat vádolván őket, ugy hogy felelet, vagy maga mentsége helyet ő itélli, feddi a sokaságot, 's Nemzetet. Reménytelen [108v] hihetetlen bátorsága⁴¹, beszéde, az egész gyülekezetet oly tévedésbe hozza, hogy senki sem felel. Tsak néznek, egy átallyában való halgatás függesztvén fel minden elmét sok⁴² akadállya közt. De ugyan ezen iránta való tsendesség, figyelmetesség, és vakmerőségbűl származot titkos álmélkodás jelentette néki sugva, hogy el van veszve, és már halálra való itéltetése elől ki nem álhat. Legyen! ezt teszi fel magában, tsak igasság koronázza halálomat. Azomban által üti magát, 's meg hal.

Emberi Nemzetednek viselt dolgai közöt, ehol elődbe fordul itt most egy oly tselekedet mellyet a Világnak emlékezete örökös meg jegyzésbe tett. Mit szóllasz hozzá? itély! Ugy é, hogy valaki életét valaminek fel⁴³ áldozza⁴⁴ minden kényszerités nélkül, önként, azon dolgot igasságnak is hiszi. De Appiusnak nem vólt igassága, mivel a hazának veszedelmét szorgosztatta, annak ügyét kivánván védelmezni. Igazság é,⁴⁵ hogy a föld népének fölgye ne legyen? Ma, nállunk, minden gazda paraszt embernek van, noha szolgák, és királyság alat élő jobbágyok. Rómának király népe nagy részben kóldus. Uralkodik, 's nem bir. Appius igasságnak [109r] láttya, hogy a Patriciusi kar birjon, és uralkodgyon, melynek ő is tagja; a többi ne birjon, fügjön, és szolgállyon, mivel renyheséget, szegénységet, tudatlanságot, zagyvaságot mutat szennyes sokasága. Hát ha Appius, az országnak köz javárul kiabálván, tsak maga vólt magának tárgya? Elég ember vakult már meg magába⁴⁶ annyira mely szerint el hitte, hogy magának keresvén, a hazát és annak köz javát szolgállya. Ehol van Appius. Mi a tanuság, mond meg? ez ugy é, hogy a tévelygésnek szinte ugy vannak áldozattyai, mint az igasságnak. Azért, hogy valaki valamely dolognak állításáért meg hal, könnyen lehet vak is, eszetlen is, dühös is. Igy, a halál az igasságnak nem próbája. Tehát Appius is,⁴⁷ halálával semmit sem bizonyit egyebet annál hogy tévedve⁴⁸ vólt okoskodva; és dühöt Ember, emberkedve. Természeti tulajdonsága ollyan nagy emberekre tartozot, kikben a fel emelt erköltsöknek méltóságával, ragyogo vétkek, és fényes bünök vannak egybe keverve, hol a hiba is tündöklik.⁴⁹

Meg nézted már e⁵⁰ Romai Embert ezen oldalárul, fordittsuk a másikra, 's lassuk ot is.

Eléb, kényszerités nélkül⁵¹ teszen meg [109v] minden hibát, mely által eletét kárhoztatás alá huzhassa, és magát a bűntetésnek tárgyul ki tehesse. Ennél fogva viszi⁵² magát oly meg kettőztetet keserves szükségbe, hogy vagy maga öllye meg magát, vagy más által ölettessen meg. Kinek, minek áldozik hát oly nagy füstel? Vakmerőségének!

Jó tselekedet é, az embernek magát akármely esetben is meg ölni, ha tehettségében van hogy éllyen? Kire nints valakinek szüksége, ha emberséges Ember? Valaki e Világon egyedül tsak a maga kedvéért⁵³ kiván élni, azon tul javát, senkinek sem tekintvén, gaz Ember. Ha azért öli meg magát hogy viszontagsága ellen mérgelődik, mellyet győzne; de nem lehet, részeg elmével, és dühösségnél egyebet nem mútat: Ha azért ölöd meg magadat hogy szegény sorsod alat el tsüggedsz, nem birod, panaszra fakadsz, minden érdemed tsupa kéttségbe való esés. Azomban, tselekedeteddel káromolni, és tsufolni láttatol Teremtődet, ki eletedet ajándekul atta semmiségednek, mivel birhatván azzal⁵⁴ még, vissza veted néki.

Valaki terhe alat le rogyik, ugy é gyengeségerül teszen bizonyságot. Sokkal adós, vagy felesége [110r] gonosz, mely miat keservében, magát fel akasztya. A tselekedet, üres lelket, erőtlenséget, és mindenféle erköltsi gyámoltalanságot jelent.

De nem előzöm meg⁵⁵ magamat: elég itt erül eddig. Tudod hogy Kátónak, Brutusnak szándékos halálok Cesárnak idejében elő fognak állani. Ott lesz időnk, okúnk a Nemes bűnöket, a nagy érdemekkel fontolni.

Meg jegyzésre való dolog, hogy Appiusnak fia attya felet, a sokaság előt halotti beszédet mond, mely által életének érdemeit emeli fel: a Nép pedig figyelmetességgel halgattya, és tapsolással,⁵⁶ ditsérettel örvend nemes tselekedetinek. Illyen esetekben itéld⁵⁷ a Romai erköltsnek méltóságát, mely a községet is naggyá tette. Az illyen jelek mutatnak ujjal azon tulajdonságokra, mellyek Rómát e Világnak tették fejévé. A rend kivül való tselekedeteket a Romaiak szerették; innen van, hogy Appiust, a Nép noha ellensége vólt,⁵⁸ még is ragyogo bűne közt tsudállya. Többet mutat a fényes bün, mint az idétlen módra tsendes,⁵⁹ és gyáva erkölts. Rómának a tsendesség, szelédség, békesség örökké ellenére is⁶⁰ vólt.

[110v] Az osztályra ismét meg ismét vissza jönnek hogy gyógyulhatatlanná tétessen sebek⁶¹, mellyet magokon ujra meg ujra fel szaggatnak. A gazdagoktul fölgyeiket el szedni, szegényeknek osztani, végbe vihetetlen dolognak láttzot. Két részre szakatt az ország. A parasztság a nemességet országos gyüléseknek idején ott hatta. A Consul választás tsupán a patriciusok által let.

Hosszason nyughatatlankottam azon valóságos oknak fel fedezésében, melynél fogva a Római szegénység föld nélkül maratt: hogy a tanáts azt nem igazithatta: hogy a nemzet reá jutot. Az emlékezet könyvek nem magyarázzák egyenesen, hanem öszve lehet belöllök az okokat szedni.

Minden Irókbul, környül állások, és esetekbűl azt látom, hogy a Római nem patricius ollyan vólt mint az armalista szegény nemes. Osztottak nékik földeket a Királyok, de szabadságokban lévén azokat szükségekben el adni, el atták. A szorgalmatos, magokat meg kéméllő, okos gazdák, fő⁶² nemesek a földeket össze vették; amazok pedig semmivel marattak. Végre azt kiáltyák: Semmink [111r] sints! Miért óltalmazzuk a hazát? A fő nemesek, vagy⁶³ Urak (amint közönséges⁶⁴ szokás szerint neveztetnek),⁶⁵ felelnek: hogy ki tehet rólla! el attátok pénzért;⁶⁶ vissza aggyuk ingyen?⁶⁷

Ha a plebeusok, a patriciusoknak Taxásai lettek vólna, ki osztotta vólna ki ki fölgyeit, a maga embereinek, mint most. De a Római Urak rabokat tartották azok helyet, mellyeket mi⁶⁸ Taksásoknak nevezünk, kik most⁶⁹ rész szerint szabad emberek, mivel a föld a vitézlő Rendé lévén, törvényes alku szerint birják árendába mint egy az Uraktul, kik⁷⁰ nem kényszerithetik öket⁷¹, mivel szabad menetelüek. Mit tsinálnak, ha most az el pusztult szegény Nemes⁷² országos gyülésének idején azzal vesztegetné a Nemzetet, Uralkodót, hogy szerte széllyel el zálogositot, örökre másnak vallot jószágaikat ingyen aggyák vissza azok, kiknek pénzen atta⁷³ el? Mitsoda szabadság az, mely a magáéval nem szabad? A⁷⁴ mid van, szükségednek idején ahoz nyulsz? el adhatod, 's el adod. [111v] kivánhatod é vissza, ingyen, ha más az árát önnön keresetibül meg atta? Ki ád többé jószágodért pénzt, ha a nélkül kénytelen osztán tulajdonossának vissza botsátani? Minden adás, vevés meg szűnik, egész országban. A leg kegyetleneb uralkodás alat, szinte ugy mint a leg szelédeb, leg böltsebnek módjában, meg kel azon szabadságnak a lakosok közt maradni hogy kereseteket, meg határozot áron, amint köztök meg állapodhatik, egymásnak el⁷⁵ adhassák, 's egymástul vehessék. Ura vagy é⁷⁶ annak, a mihez nem nyulhatz? Ez vala Romának gyógyulhatatlan sebe. Az egész Nemzet, mind szabad vólt. A pátriciusok Urak vóltak, a plebeusok Ármalisták. Az utólsó azt mondta: Nints földem? az első ezt felelte: Szerez : ne add el. E hát az az akadály mely Romát annyi sebekkel vesztegette. Az Urak fölgyeiket rabokkal miveltették, de ezeknek életében, halálokon szabad hatalmok vólt. Igy, mikor Rómában parasztot emlitünk Armalista Nemesnek vegyed: a Nemeseken pedig értsed a fő Rendeket, Urakat. Ezeken kivül Romának valóságos mai parasztya nem vólt, [112r] hanem rabja, és egy átallyában való Nemesse kik közöt az Armalista sorsu, plepsnek, az Urak patriciusoknak neveztettek. De az alsó község akárhogy 's mint vétessen, mihent önnön kezeivel kel néki szántani, vetni, kaszálni, kapálni, e széles Világon mindenüt tsak paraszti állapotra tartozik. A Romai parasztság még is hogy országos gyüléseket tarthatot, és hogy hazájának nagy embereit itélhette, hivatalokra választhatta, szegénységében is felemelkedést, és erköltsi méltóságot mutatot. Hazáját rendkivül majd nem szerette, inkáb kivánván ott éhezni, mint más tartományokba menni, és jól lakni. Róma, hirre, névre emelkedet, melynek népe ez okon tőlle távozni nem akart, hogy ditsősségétűl meg ne fosztasson. A Világi nevezetes tselekedeteknek egyetlen egy ösztöne, oka az, hogy lássák, és betsüllyék. Valakinek nézője, sem halgatója nints, érdemre, győzedelemre se törekedik. Inkáb szerette a Római Nép is, ditsősségét othon, mint máshol a kenyerét. Vóltak már foglalt tartományaik hová tsoportoson mehettek vólna jószágokkal birni; Nem! inkáb éheztek othon, tsak hirekkel, nevekkel táplálhassák⁷⁷ vágyódásaikat, melyre nézve azt lehet [112v] mondani, hogy Romának községe éhen, szomjan hóditotta meg a Világot.⁷⁸

Azt se tudhatod hogy állot fel társaságok. Semmi bizonyos meg állapodásra jöt törvény nem vólt a külömb külömb féle tettekre, és esetekre. Tévelygés, vélekedés, vetélkedésre maradt minden dolog. A birák, Consulok, tsak józan okosságnál fogva tették a peres ügyben való itélleteket. Fel fedezték előttök a dolgot, ugy⁷⁹ feleltek lélekbűl, és⁸⁰ a természetnek igasságábul⁸¹, hogy néked nints igasságod; amannak van, melynél fogva töb igasság eset talpra⁸² mint Justinianusnak törvény tengerén idővel, melynek seprejétül az emberi értelem sok részben meg tévedet, és zavaros mélységében a természet igassága⁸³ belé fúlt.

A mely szokás⁸⁴ béli törvényei vóltak a Romaiaknak, azokkal a Nemesség élt. Ők vóltak azoknak magyarázói; ők szabták az időhöz, vagy az időt azokhoz. Nállok állot a fő papi hivatal: ők láttak az Istenek titkaiban; ők jövendölték [113r] meg azoknak el rejtet örökös végezéseiket, mely jövendő mondás tudománnyá, titokká változot, mivel a földnek népe minden felé hitte. A tudománynak ezen⁸⁵ úndok seprejével sokáj büszhödöt a Világnak elméje, mig a józan okosságnak fel derűlt napja⁸⁶ meg mutathatta, hogy álmokra, és hitetőkre tartozik. Minden igasságnak nehéz a próbája, mellyet titkok fognak körül. A mit nem tudtz, ugy é, az a titok? hogy hiszed, ha nem tudod, mi? Igy, valaki a világi dolgokban titkot hiszen,⁸⁷ e szerint szól⁸⁸: hiszek, de nem tudom mit; ugyan azért, semmit hive vagyok hivő.

De más, mikor az igaz Isten jelenti ki magát, kinek természeti gyenge értelmünk elöt⁸⁹ örökös titok marad, mind azon által ismérvén valóságát azt ki nem magyarázhatva, meg is hitben élünk. Romának hamis Istenei álom látások vóltak; ugyan azért jelentéseiket is titkokká tették azok, kik vezérlettek, hogy a Nép a dologba belé látván annak semmiségét észbe ne vehesse. Ezzel⁹⁰ tartották üstökénél fogva az együgyü sokaságot. Titkokat aggattak orrába, 's⁹¹ meg kötözték semmivel.

[113v] Egy Terentius nevezetű Tribunus végre elméjére veszi, hogy Romának fő birái, törvénybűl⁹² láttatván végezni, tsak⁹³ szabad akaratbul, tettzésbűl itélnek, mivel tőllök füg a szokás béli törvényeknek, Isteni jelentések által, ily vagy oly formát, időt adni; mely szép, és⁹⁴ rendes módnál fogva az együgyü Népen mennyei hatalommal uralkodnak; Isteni tiszteletnek, buzgóságnak, érdemnek, Eliseumi jutalomnak állitván a nállok el rejtet Uralkodó hatalmat, mellyet szent titkokkal fedeznek bé, hogy kegyetlensége ha ki üt is olykor, meg ne ismértethessen. Mindég az Istenek akarták, valamikor a bírák, akarattyoknak tellyesedését parantsolták.

Terentius a titokba, jövendölésekbe, bé lát, és ki nézi, hogy az a sok féle nevezet, forma alat elő adot Istenség,⁹⁵ mind, a két Consul palástya alat lakozik. Alkalmatosságra vár, tudván már a leg job dolog is ha idején kivül akarják fel állitani, helyébül ki dül. A két Consul⁹⁶ [114r] Romátul távoly foglalatoskodot. Nem vólt hát othon⁹⁷ az erő, hatalom, mely ellene küszködjön. Elő áll, hogy a Népnek ügye sem rendbe; sem bátorságban⁹⁸ nintsen: hogy a két Consulok⁹⁹ ugy magyaráztatván a¹⁰⁰ törvényt¹⁰¹ a hogy akarják, ugy itélnek, a mint tettzik; következés képpen, hogy a szabadság, és vallás leple alat tökélletes hatalommal uralkodó Despoták, melyre nézve neveztessenek ki tiz férfiak, kik az esetekre bizonyos, és világos törvényeket hozzanak, mellyek szerint itélni, minden biró köteles legyen. Innen eredet a nevezetes Terentiai törvény.

Szegénység, uraság, uj fergeteget hajt egymásra; az Uraság ellenkezik; az all község erőlködik: ez is hánnya okait, igasságát, hitit, szokását, Isteneit, törvénnyeit; amaz is ugyan azon kut főből tzáfolja¹⁰² annak elibe szórt okait. Ugy, mint a külömb, külömb féle szokásu török vallás, mely egymást mind az Alkoránbul hamisittya; Róma is magábul széd mind vádat, mind igazulást. Mindenik fél állitotta, hogy Isteneik is, mint ők, ugy akarják, mely szerint Ég, föld ellenkezésbe jönnek [114v] egymással, és e mennyei, földi zűrzavarban ugy láttzik mintha a tévelygő halandók Isteneiket is huznák, taszigálnak egymás közt; dolgaik felet veszekedtetvén őket. Egyik ezt mondotta Igy akard Jupiter; a másik, Ne ugy akard Jupiter. Azomban Jupiter egyikhez se szóllot; ők pedig nevében pofozkottak. Mindenik félnek a maga haszna vólt Istene; az inditotta, 's ő máshoz kiabált.

Sok fő ember lesz áldozattá. Az ifiu Cincinnatus ki a tribunusnak hevesen szegezte magát ellene, bűntetés alá vettetik … pénzel kellet fizetni; nem vólt. Édes attya aggya el jószágát, hogy fiáért meg fizethessen: Nem marad egyéb egy udvaránál,¹⁰³ nehány darab fölgyénél, mellyen magát e nagy Ember meg huzza, hol kezeivel szánt, vet, kapál, ültet, 's plántál. Tsudáld, hogy a szegénység Romának ditsőssége vólt, most pedig gyalázat, és az érdemet is szemetre veti.

Romának e belső zivatara szomszédi előt magát meg mutatván, egy gazdag Szabiniai hazafi Herdonius, el foglalja a Capitoliumot. A Consulok, parantsolnak, a szolgák szót nem fogadnak. Valeriusnak kel [115r] a dologhoz fogni, ki emberségével, érdemével, beszédének kedvességével, okainak erejével a Népet meg hódittya; fel kél; ostromnak megyen, és a Capitoliumot meg menti. Oly igaz ez, hogy szükségben, veszedelemben, mindég érdemhez kel folyamodni, mivel az alatsonyság, már magában is inség, 's erőtlenség. A nagy dolgokba¹⁰⁴ a kis lélek belé ful, mint a törpe ember, ha mély vizet gázol,mellyen a nagyok által lábolnak.

Valerius, az ostrom alat el eset. Meg illetődöl rajta¹⁰⁵? Nem lehet a Nagy embereknek halálát szomoruság nélkül érteni, száz¹⁰⁶ ezer esztendő múlva is¹⁰⁷ életétűl fogva, noha látod, hogy már tsak nem élne ha soha sérelme nem let vólna is. De nem kesergesz ugy é, mikor gonosz tevőrűl, öldöklőrűl irom, hogy el veszet? Örülsz; igy szólván magadban: Ugy kell. Hidgy hát az¹⁰⁸ élő igasságnak, és tisztellyed a léleknek, természetnek jóságát, mely benned bóldogitó istenséget mutat, e földön. Ne légy gonosz; vagy szégyeneld, ha a vagy; mely belső gyalázat, Lelked isméretinek örökös mardosására szolgállyon bűntetésűl.

Valeriusban a vezérlő érdem, védelem el mulván, keresni kellet másban. Cincinnatushoz¹⁰⁹ [115v] küldenek, ki ekéje után ballag¹¹⁰ barázdáján, és fölgyét szántogattya. Még ekkor a Romai; gazdagnak mondot Ember fénnye sem ugy mutatot, mint most. A mi időnkben, egy harang öntőnek házában¹¹¹ töb pompát lelsz,¹¹² ki tsak a tyukján, ludgyán uralkodik, ha van, mint egy akkori Romai Consulnak, ki országoknak parantsolt. Cincinnatus nagy érdemével, eszével, emberségével mindent helyre hoz. Az igasságot ragyogo Nap alá helyhezteti; annyira hogy a Nép tribunusairul is meg felejtkezik Consulját tsudálván. Ditső erköltsének méltósága minden versengésnek vegét szakasztya, halgatásra hozván egyenessége, böltsessége az ellenkező feleket. A nagy érdem, ész, erkölts, ha¹¹³ nagy hivatalba helyheztetik, önként, magában magát, mutatva minden gonoszt, és¹¹⁴ bolondot meg némit. Cincinnatus, Consulságának ideje el telvén, hivatalát le teszi, és ismét házához tér vissza¹¹⁵ szántani, vetni, sat.

[116r] Minucius lész Consul. Háboruba kel néki a Néppel ki szállani, de oly szerentsétlen, hogy bé haggya magát az ellenségtül keriteni. E' veszedelemnek hallására Róma fel rijjad: dictatort kiabál. Ki legyen? kit válasszanak? Ismét Cincinnatust huzzák ki a kúnyhóbul. Ez a nagy ember, ki szegénységét, erköltsének világával minden gazdagságnál, rangnál fényessebbé, és méltóságosabbá tette, ekéje szarvárul dictatorrá lesz. hadi sereget állit; el indul, Minucius Consult meg szabadittya: ellenségeit hálóba kerítvén főrűl főre járom közt bujtattya által. Vissza tér győzedelmi pompával, melynek lenni kellet, mivel a szokás parantsolta. Kvintius Cesont, a fiát kit a tribunusok hazájábul ki űztek Romába találja, hová vissza hivták, 's méltatlannak vallották. Le teszi a dictatorságot, 's ujra haza megyen szántani; töbre tartván a hazánál való gazdálkodást, mint az uralkodást. Kresus, Dárius gazdagok vóltak ugy é, és uralkottak? Melyik szeretnél lenni e Világ Emlékezetiben Cincinnatus é szegényen, vagy Krezus gazdagon? [116v] Lásd! illyen az érdemnek betsi, és kedvessége.

Mikor ez az erköltsnek, és emberségnek tsudája, Cincinnatus Minucius Consult, mint Dictator veszedelmétűl meg mentette, azt parantsolta néki, hogy hivatalát tegye le. Engedni kellet, mivel a dictatorság minden hatóság vólt. Tanuld meg, mond néki a hadakozás módját eléb, ugy mint hadnagy, minek előtte ugy vezérelnél, mint Consul.

A Tiz biróság.

Nintsen az Emberi haszontalanságnak sem veszedelmeseb, sem nagyob vágyódása, mint a másokon való uralkodás. Hijába van a szabad és törvény felet élő hatalomnak annyi fájdalma, hijába fizet véres halállal: hijába oktat ebben [119r] ezer példa, mert az ember, mihent hatalomra kap, tsak ara törekedik, hogy tettzésének, Meny, föld, törvény, Nemzettség¹; angyalok, sem ördögök ellent ne álhassanak. És ha vóltak ollyanok kik az Emberséget, szabad hatalmoknak felibe tették, mint Titus, Antonius, sat. a többiekhez képpest számok oly kitsinynek tanáltatik, hogy e közönséges tapasztalás ellen, ki fogást is éppen nem, vagy tsak alig tehet valaki általa.

A tiz birák, uralkodásoknak első esztendejében magokat, mint meg személyesedet igasság, és irgalom mutatták. Romának minden fergetege² villámló fellege, és alá tsapkodó menyköve el³ oszlot; mosolygó napja derűlt fel reá;⁴ tsendes egek alat élt a békességgel, és a köz jó⁵ igaz ki szolgáltatásának⁶ mértékletes, de mindenek felet való gyönyörűségével. Oly igaz ez, hogy a józan okosság, és egyenes lélek isméret leg régib, és leg bóldogítób törvény e Világon, mellyet belénk önnön kezeivel irt maga a természet; mi pedig osztán gyakran el tsufitottunk ellene okoskodva, 's valóságát keresve.⁷

[119v] Egy nap egyik, más nap másik ült itéllő székibe. Elibe terjesztettek az ügyek. Lelkébűl ítélt, és a peres dolognak igaz meg határozását, egyik, mint másik, egész Romának tsudájára, örömére helyesen tanálta. Hid el hát Olvasó, hogy ha annyi törvényt ir is emberi Nemzeted mint e Világnak tengere, még is mindég felette marad a lélek, és józan okosság! Mitsoda biró az, ki mikor törvényes itélletet kel hozni, lelkérűl, okosságárul el felejtkezik, és tsak formákhoz ragaszkodik? Mai világunk, el tölt törvényekkel, Igen! de Istentelenségekkel is. Lehetetlen a törvénynek a gonosság meg zabolázásában annyi ki gondolt mesterséggel élni, hogy meg tsalattatására a gonosság szinte annyi mesterséget ne találhasson fel, és a lelketlen biró erszényébe ne dughassa.

A tiz biróság minden szorgalmatosságának ezt tette ki tárgyul hogy hazájának, meg határozot törvényeket adgyon. Egy Ephesusbul számki vettetet görög magyarázta, vagy tolmátsolta meg nekik Athenasnak törvényeit, mellyeket onnan [120r] e végre hozattak el.⁸ Magokét, másokét; egy 's más régi szokásokat; itt ezt, ott azt, hajdani uralkodók rendelésit őszve szedve, mind törvénybe vették; mely munkát tiz táblákra rajzoltak, és az uttzára ki tettek, hogy a Nép visgállya, változtassa, itéllye önnön magának szolgálván törvény szerzőűl.

Ezen törvényeket egész Nemzet helybe hagyván meg erősitette, 's hatalomba tette. Ezekrűl irta Cicero, hogy az emberi társaság lehető bóldogságának minden józan értelmével, és igasságával fel vannak ruháztatva. Cicero örökre nagy ember marad, Romában ismértetvén magát; de ha most születne Angliában, vagy Frantzia Országban, minden erőlködésével sem vihetné véghez, hogy Európának első karban lévő bőltseit meg haladhassa⁹, vagy utól érhesse. Természetünk majd nem, a régiségben bálványozni; és ollyan munkákat ditsérünk, mellyeket ha most irna valaki, el sem adhatná, 's örökre nyakán veszne, mint Xenofonnak magyarra forditot hires görög munkája, mellyet a köz olvasó sokaság [120v] tudni se méltóztatik, hogy magyar nyelvben, van a Világon, de azért közönséges helyeken tsak avval kel tartanod hogy ma¹⁰ ollyat irni,¹¹ senki se tudna nyelveden; külömben a sete¹² elméjü tentás tudósok örökös tudatlanságra átkoznak. Minden régiséget fel tátot szájjal, és ki meredt szemekkel szükséges tsudálnod, ha a¹³ tudósok heverő lotzáján magadat, te is helyedre akarod fészkelni.

Gyere Olvasó! Visgállyuk a Római bőltsességet, és a tiz tábláknak törvénnyei közt, Cicerót vegyük latban,¹⁴ fontollyuk.

Törvény, hogy a fő Nemesség, soha az all Nemességbül házasodni ne merjen. Mintha most országos gyűlésünkön azt végeznék, hogy bűnnek tétetik ki, hogy Ur Nemes, szegényeb¹⁵ Nemesnek a leányát feleségül vegye. Mitsoda utállatos külömböztetés? mitsoda eszetlen hiba az országló értelem ellen, melynek a hazafiakat mindég egyeztetni kel, hogy egymással ellenkezvén gyűlölködvén szabadságokat, vérbe ne keverjék? [121r] Most is az a veszély, hogy köztök nagy a külömbség, messziség, és nagyobbat tsinálnak hogy az által bóldogullyanak ami szembe szökő romlásokat szüli.

Ne egyesüllyön all nemessel a fő nemes, mintha paraszt vérben nem tanáltathatna érdem. Mintha a Világnak Uralkodó örök hatalma, az Embereket maga teremtette vólna hertzegekké grofokká parasztokká, nemesekké? Minden ember paraszt érdembül nemesedik. Eléb kel érdemének lenni, osztán jön a jutalom. Igy, minden érdem paraszt vérben, az az, az emberi Nemzet vérében foganszik, és tenyészik. Minden¹⁶ Ur, abból lett, miért vesse meg hát eredetit.¹⁷

Törvény, hogy a házi gazda, gyermekit, szolgáit meg ölettethesse. Hogy az adós embert, ha nem fizethet, usorássai, széllyel vagdaltathassák, és tagjait egymás közt fizetés képpen fel oszthassák: Törvény hogy az Irók, Poéták meg őlettessenek, ha a haza rendelései ellen okoskodva ki fogást, vagy igazitásra valót tanálnak. [121v] Töb e féle részeg értelem, és vér szomju kegyetlenségek vétettek törvénybe, mellyeket a haza idővel változtatni kénytelen lett.

A tiz tábláknak, [mellyet két táblával szaporitottak] akkor fel jegyzet tzikkelyei ugy, mint vóltak, a Világ emlékezetiben most már fel nem tanáltatnak. Imit, amot marattak meg, egy, 's más róllok tétet¹⁸ vélekedésekkel együt.

Ezeket Cicero az¹⁹ el ajulásig magasztallya. Ditsérő szavait unom ide tenni, mivel töb el ragattatás van benne, mint józan itéllet, és meg ért okosság. A tzifra gondolat, pompás beszéd, nem mindenkor oktat. Én sem akarok historiás paszomántos elmével irni. Nem tzifrálkodhatik az Ész, mikor itélni kel.²⁰ Cicerónak elméje is sok helyen tzifráb, mint erős, és tsak paszomantyával tündöklik valóság nélkül

[122r] A tolvajt, ha rajta kapták tettén, meg vesszőzték, és rabi sorsra vetették; de ha el mehetet, melynél fogva el²¹ lopot vagyonát fére tehette, egyéb bűntetése nem lett, hanem egy forintért fizettettek vélle kettőt.

Szeretném Cicerotul meg kérdeni, ha élne, hogy mitsoda igasságot, és²² józan értelmet tanál ez ostoba meg külömböztetésben, hogy az alkalmatosab tolvaj jobban meg kéméltessen, mint a vigyázatlanab? A külömböztetés tsak ezen okra mutat, hogy mivel amaz szerentsésebben lop, ne bűntettessen illendőül, amaz²³ pedig, hogy rajta vesztette, a leg nagyub kegyetlenség alat szenvedjen; oly sorsot viselvén egész élete folyásával, melynek bűntetése, minden el követet bűnét is²⁴ sokkal felül múllya.

Törvény, hogy az atyafiak, a fiuságbul leány ágon jószágot ne kapjanak, hogy a házak ne pusztullyanak. E' rendelés nem országos, mivel nem hazára, egész Nemzetre, hanem [122v] tsak külön névre, házra, familiára néz.²⁵ Nem tartozik köz bóldogságra, hogy valamely országban Péter örökké gazdag legyen, és Pál világ végéig szegény maradjon. Pennában, fegyverben, a haza szolgálattya mindenkor tsak érdemet keres, mely kints a gazdagoknál örökké ritkábban terem, mint a közép vagy szegény sorsu emberek közöt. A szegény igyekszik hogy érdemet szerezhessen²⁶ és elő mehessen; a gazdag pedig hever, és azon gondolkodik, hogy költhessen. Világ kezdetitül fogva való meg szokot uttya ez az emberi természetnek, hogy ha nints, keressen; ha mindene van, heverjen. A gazdag bujálkodik,²⁷ kevélykedik,²⁸ 's makatskodik; a szegény hason tsusz, és okoskodik. Mindazon által érdem, érdemtelenség, igasság, gonosság mindenik féllel egyenlőűl köz.

Minden atya ki tagadhatta gyermekét örökségébül, és választhatot magának maradékot a hol, 's kibül tettzet. Oly ritka eset szülék [125r] közt engedetlen gyermekeiket is meg tagadni, hogy az ily törvényre szükség sintsen. Job vólt e meg határozás a vetélkedő ügyekre nézve, hogy ha a peres felek nem egyezhetnek, a biró, dolgokat fel vévén, azt²⁹ nap le szállatig meg itélni köteleztetik. Az illyen törvényt lehet ditsérni Cicerónak is, másnak is. Már most a peres törvény véghetetlen ki terjedésével, milliom ki fogásaival tsak ara szolgál hogy minden felé dűlhessen, 's ennél fogva sehogy se lehessen; hogy a szegényt ügyétűl örökre el zárja, és az egyenlő tehettségű pereseket egyenlöül³⁰ pusztittsa; a gazdagot gazdagitván, és a szegényt fogyasztván. Mindég a mások szájával kel ügyedbe perelned, és érte fizetned. Jaj, annak az igasságnak melynek³¹ fel fedezése, 's meg határozása kereskedéssé válik, mely szerint élet módgya lesz azoknál, kik próbáit, és³² bizonyság tételeit üzik, füzik. Lehetetlen bosszus keservedben³³ nevetésre nem fakadni ki,³⁴ ha a [123v] mai perek sorjára tekintesz. Sok helyen nem azt kérdik, hogy van é igasságod, hanem mit attz, hogy igasságod legyen. Mennyi birák tanáltatnak ollyanok, kik semmiféle ügyet igasságnak nem ismérnek addig, mig az,³⁵ vagyonával, erszényekbe nem buvik. Mihent a törvény elnézi, hogy a peres ügynek folytatását, itélletit, a felek fizessék, igassága is kótya vetyén adatik el, annak ki jobban fizeti. Had járjon közöttünk akár Vallás akár Filozófia, de a magam haszna, elöl megyen, mert az ember igen tsak az, a mi, a szüksége. Egész Európában a peres ügynek, és igasságának keresése élet módjává, kereskedéssé vált 's ugyan azért tsak nem minden pernek e, láttzik homlokán³⁶ irva: Hogy akarod? Mit attz? És ez az a pólgári pestis, mely mindég a gyengét fojtogattya; és az erősset erőssiti.

Ne vedd átallyában, mintha minden ügynek igassága pénzen vétetne meg. Sokszor veszt [124r] a gazdag a szegény ellen, sok mélyj³⁷ ember, biroi hivatalát viselvén veti vissza ajándékodat, igasságot szólván ellened. Soha, semmi időben sem lehet e világtul érdemeit megtagadni, tsak ezt véd, hogy némely időben egy, 's más dolgot nagyub rendetlenséggel gyakorol³⁸, mint másszor. Mennyivel haladgyák meg még is törvényeink egybekben a Római törvényeket? Fel kontzolnád most szegény adósodat, hogy valamely véres tagját nyársba ütvén válladon vigyed házadhoz gyermekeid közzé, kik dühödt vágyódásodnak bolond mivét irtozzással és meg rázkodva néznék.

A tiz birák hivataloknak első esztendejében [mint tudod,]³⁹ igassággal, kegyelmességgel uralkodnak; de a másodikban vérszomju tigrisekké, veszet állatokká változnak; éppen annyira tetézvén önnön magok ellen is bolondságokat, mint a mennyi okosságot ez előt mutattak. Hogy hihették,⁴⁰ hogy Rómát ők,⁴¹ tizen, örökös rabságba tehetik? hogy Római [124v] test őrzőik, kegyetlenségekhez lesznek ínkáb hivek, mint hazájokhoz? de⁴² ha a lenne is, az egész fel lázadot Nemzet, véllek nem birhatna é⁴³? Hogy utálhatta meg a tiz biró hazájának bóldogságát, mellyet annak szerzet? Miért vetette meg Nemzetének személlyek iránt való szeretetit, ditseretit? hogy vetették⁴⁴ meg önnön ditsősségeket? Mind ezen inditó okok sem tesznek semmit; a leg meg veszetteb, leg rémitőb, leg bolondab,⁴⁵ és fertelmességével leg utállatosab kegyetlenségekben süllyesztik el magokat; honnan a következik, hogy mind meg öldöstetnek, 's eltöröltetnek. Ehol van az Ember ismét, mélységével, eszével! itéld! ugy é tsekély portéka? Eléb fel épitik hazájokat; az után fel gyujtyák? melyre nézve, tsak azért tselekesznek böltsen, hogy annál fogva, magokat nagyub bolondoknak mutathassák. Mi az Ember? tudod é? Magyarázd, és felely.

[125r] Ha ez tanál⁴⁶ fejedben meg fordulni, hogy azok igaz Isten isméretin kivül való pogányok vóltak, tsendesegy addig, mig a keresztyén, vagy keresztény emberek⁴⁷ sorba nem júnnek; majd elődbe állitom azokat is; és akkor szóly.^* Meg fogod látni; hogy az ember minden időben, vallásban, szokásban, törvényben e Világnak minden részén mindég tsak embert mutat: az az, időrűl időre, okos állatot is,⁴⁹ bolondot is,⁵⁰ szelédet is,⁵¹ veszettet is,⁵² ki örökké hozzá hasonló ember társain kivánván uralkodni, részeg indulatainak önnön magán való kegyetlensége⁵³ alat vész el, hol rettenetes módra, hol utállatoson.

A tiz biróság kegyetlensége Romát, magával meg hasonlásba hozván, szokás szerint ellenségei⁵⁴ reá támattak. A birák táborba szállanak, hogy prédájokat védelmezhessék; vérének ontásával [125v] kényszeritvén a Nemzetet azon járomnak meg óltalmazására, mellyet a nyakára helyheztettek. Mintha mondották vólna az uralkodó bírák. Mi, zárva nem tarthattyuk tizen azon lántzoknak lakattyit mellyeket reátok tettünk, hanem ti hartzollyatok magatok, hogy rajtatok maradhassanak továbra is. Egy szóval: ontsátok véreteket, hogy rabságotokban kegyetlenségünk által lehessetek bóldogok.

A Nép meg fogadgya: el megyen, 's biráival együt, azokért hadakozik, hogy szerentséje legyen jármát huzni. De Appius Romában marad, és⁵⁵ egy jeles szűzet, ki⁵⁶ már Icilus, régi tribunussal jegybe vólt a dühödésig meg szeret. Hóditaná magához; igér, édesgeti, fogadást, ajánlásokat teszen néki; mind semmi! erköltseit tántorodásba nem hozhattya. Végre perbe huzza oly szin alat, hogy hajdan valamely szolgájátul vették vólna szüléi eredeteket. Egy felől perel, más felől mint bíró, ügyét itélheti. Előre ki [126r] nézheted, hogy a biró [prokator] permester, nem veszthet. A szűz Virginiának édes attya, Virginius,⁵⁷ gyermekének veszedelmét a táborban, Román kivül meg érti: haza szalad: perel, int, kér, fenyeget; mennyet, földet Isteneket embereket kiván segedelmére. De láttya hogy el nyomattatik. Utolsó hühösségre jut, és Virginiát, a leányát keresztül üti inkáb, mint oly keserves gyalázatra botsássa. Hallyon meg betsülletiben, ugy mond, és ne éllyen gyalázattyában. Gyermekének testébűl véres fegyverét ki huzván Appiusnak mutattya, és igy szól: Ez az a vér, mely tégedet a pokol béli lelkeknek teszen áldozattyává; ennél fogva átkozlak oda.

Appius, kegyetlen hatalmának dörgő egeibűl tellyes kevélységgel parantsol, hogy Virginiust fogják meg. Senki se mozdul: utállattal nézik. Amaz a táborba ki megyen: esetinek hírét széllyel el terjeszti. A hadi seregek, keservek által szivekben fojtogattatván, bosszu állásra fakadnak ki: [126v] vezériket el hadgyák, és tsoportyaikat⁵⁸ a Szent halomra huzzák őszve. A kegyetlenek magokra maradván⁵⁹, tiz ember erejére szorulnak alá, országló hatalmaknak magasságárul. Szomoruan kellet nékik tapasztalni, hogy az Uralkodó hatalmat a Nép szüli, és fundamentom oszlopa annak hivségében, kezeiben helyheztetik. Tsak a monthattya hogy a királyi, vagy felső hatalom, nem országtul származik, a ki eléb meg bolondul. Az uralkodó hatalom, mindég a Nemzeté, azzal együt, kinek kezére bizatik.

Igy, a tiz biróság el töröltetik, 's a Consulság helyre állatik. Még is a fő nemesség, és tanáts oly meg határozással él, hogy a tiz bírák, hivatalok le tétele után sehogy se bűntettessenek, örökös el felejtésre vettetvén bűnök.

De Virginius,⁶⁰ leányának általa let véres halála miatt szívében őszve szaggattatva lévén,⁶¹ minden tanáts béli végezésnek truttzára⁶² Appiust perbe huzza. Tribunus vólt [127r] és a község elibe idézi. Virginius tribunus, a bosszu állásnak mérgétűl emésztetvén, ügyének törvényes ki menetelit nem várhatta. Appiust meg fogattya. Ez, a Népnek segedelmét, a törvények óltalmát kiáltya. Amaz felel, hogy egy oly veszet fene vad a törvényeknek óltalmára érdemtelen, sőt⁶³ meg érdemli hogy mingyárt ugyan azon tömlötzbe vettessen, mellyet a Népnek gúnyoltatására,⁶⁴ község szállásának, paraszt⁶⁵ lakásának nevezet vólt. Appius oda vettetvén másnap,⁶⁶ dolgának ki menetele előt meghal. Vagy maga ölte meg magát, vagy ölettetet. Oppius nevezetű társa, hasonloul vész ott el. A többi, nyóltzan, számki vetésre futnak ki Romábul, őnként. Minden jószágokat el foglalják. Ezen tul⁶⁷ a hazának szélveszei el oszlanak, és⁶⁸ a Nemzet, ki derült tsendes Egek alat nyugoszik, örökös el felejtést mondván ki a Nép minden meg lett esetre, mely a tíz bíróságot illethette; az az annak idejét, 's eseteit.

Appius, a maga szabadságának védelmébe birhatatlan, mérsékelhetetlen vólt, [127v] a másénak pedig ellensége lett. Jegyezd meg hát esetiben, példájában, hogy valamennyi ember szabadsága mellyet oly tűzzel papol, az Uralkodó hatalom ellen kiabál, szabadságáért dühödik, magát hazafisággal híreli; ditsekszik, mihent hatalomra kap, despottá lesz mind, a mennyi találtatik e Világon. Ne legyen töb kezében tsak hivatal; egy falusi, várasi biróság, ott is kegyetlenségekre vetemedik.

A tribunusok, a fő Nemeseket siggatták, mihent felűl fordulhattak, és igyekeztek hogy hivatalokban magokat állandóvá tehessék: a Nemesek ellenben, mindent el követtek, hogy ezek erőre ne mehessenek, és tzéllyokat semmiben el en érhessék. E' véres vetélkedések közt mind egyik, mind másik fél, erköltsének méltóságában is feneséget, veszettséget, dühösséget mutat; Ugy hogy, Romának két feje láttzik; egyik Ember, másik Tigris.

VÉGE

A Második Kötésnek.

[56r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI
MÁSODIK
IDŐ SZAKASZ
MÁSODIK
KŐTÉS
1801

[57r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI
MÁSODIK KŐTÉS
ELSÖ SZAKASZ

A Birák uralkodása. 245.

[75r] II SZAKASZ

[85v] HARMADIK¹ SZAKASZ
260.²

[101v] NEGYEDIK SZAKASZ.
262.

[117r] ÖTÖDIK SZAKASZ.
Róma kezdetitűl fogva,¹ 302.

A Tiz biróság.

[56r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI MÁSODIK IDŐ SZAKASZ MÁSODIK KŐTÉS 1801

[57r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI MÁSODIK KŐTÉS ELSÖ SZAKASZ

A Birák uralkodása. 245.

[75r] II SZAKASZ

[85v] HARMADIK1 SZAKASZ 260.2

[101v] NEGYEDIK SZAKASZ. 262.

[117r] ÖTÖDIK SZAKASZ. Róma kezdetitűl fogva,1 302.

A Tiz biróság.

[56r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI
MÁSODIK
IDŐ SZAKASZ
MÁSODIK
KŐTÉS
1801

[57r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI
MÁSODIK KŐTÉS
ELSÖ SZAKASZ

[85v] HARMADIK¹ SZAKASZ
260.²

[101v] NEGYEDIK SZAKASZ.
262.

[117r] ÖTÖDIK SZAKASZ.
Róma kezdetitűl fogva,¹ 302.