RÓMÁNAK VISELT DOLGAI⁶⁹
HARMADIK KÖTÉS

[1r] BESZÉD
Az⁷⁰ Országnak⁷¹ Tárgyárul.

Minek utánna a tiz biróság el töröltetet, Valerius, és Horacius tétettek Consulokká a paraszt Nemesekbűl. Ezek hazájoknak ellenségét meg vervén Nemzeti szokás szerint a győzedelemnek pompáját¹²⁵ meg kivánták, 's érdemlették is.¹²⁶ A Római patriciusok ellenben ugy itéltek, hogy mivel a Consulok nem familiabul valók, érdemekre, semmi ditsősség, nem tartozik; mintha kisseb vólna a haza bóldogsága, ha, nem Nagy Urtul, vagy gazdagtul származik¹²⁷ győzedelme; mintha, a jól tévő természet ajándékit, foganszásúnknak idején osztogatván,¹²⁸ ara, különösön figyelmezne, hogy érdemet, tsak Ur vérbe helyheztessen; mintha, nem paraszt érdem emelt vólna minden Urat méltóságra: mintha tsak nagy rangban tanáltatna az érdem; és nem vólnának az országok tele¹²⁹ eszetlen gazdagokkal,¹³⁰ és erköltstelen Nemesekkel.¹³¹ Mibül emelkettek fel a Romai patriciusok? Nem tsak parasztokbul, hanem gonosztevőkbűl. A kinek paraszt érdeme szolgálatban, sem keresetben, nints, hogy [128v] és mivel emelkedjen fel a többi közzül, tőllők¹³² meg külömbőztetet fő rangra? Ezen okok oly szembe szökők, hogy bomlot elme nélkül meg tzáfolásokhoz fogni nem lehet; a pedig a kinek esze nints a józan okosság ellen erőre nem mehet. A Consulok tehát az országló tanáttsal ránkorba jövén, ügyeket, sérelmeket az Ország Népe elibe viszik, mely paraszt lévén, paraszt Consuljainak nemes érdemeket a győzedelmi pompára méltónak itéllik. Nem nemes, és nem méltóságos é az az érdem, mely a hazának ellenségein győzedelmeskedik, ha Sidó, Tzigán születésben találtatna is? Itt, a Népnek, igassága van.

De, ha a fő Nemesség Országló méltóságának kevélységében hibáz: ha hatalmáért a községre irigykedik; az ostoba község sem múlattya el más tekintetben tévelygéseit meg tenni. Látod, hogy a vezérlés örökké való veszekedés, és az országlás is tsak magában¹³³ lévő vonakodás. Lehetetlen az embereknek ollyan Uralkodást, törvényt, Istent ismérni, mely alat ne veszekedgyenek, 's ne irigykedgyenek. Az Ariciusok, Ardeatesek, [129r] két egymástul külömböző¹³⁴ Nemzettség, valamely puszta határnak birtoka iránt villongásban esvén, Rómát valásztyák itéllő bírónak közöttök. A község itél; és a földet sem egyiknek sem másiknak nem engedvén magának veszi el. A Róma¹³⁵ emberségéhez bizot¹³⁶ szomszédok,¹³⁷ itélletét törvényül, igasságul választyák magoknak. Mitsoda tanu bizonyság tétele ez¹³⁸ az igaz érdemnek!¹³⁹ Nem vólt a Romai Népnek oly tselekedete mely részire, ezen esetnél nagyob ditsősséget érdemelhetet vólna. Nézd, hogy fertőzzik igasságtalan itéllete ostobaságának bűnében! Ugy láttzik hogy a tudatlannak a bűne is rutab, mint a tanult embernek. Az okos,¹⁴⁰ hibáit is érdem szinre festi, de az ostoba, vad bűnét, mezitelen mutattya; semmit sem gondolván annak fertelmességével, mellyet minden szemérem nélkül hány¹⁴¹ az okosoknak szemek közzé.¹⁴² Az aláb való sors szüntelen abban fö, forr, buzog, hogy a fö karban lévöket mitsoda tselekedetek által truttzolhassa, el hívén, hogy bóldogabbak¹⁴³ nálla az Urak,¹⁴⁴ mivel sokat ehetnek¹⁴⁵, és alhatnak.¹⁴⁶ A dolgozó szegény a¹⁴⁷ heverésen jól lakáson tul, boldogságrul eszmélkedni nem tud.

[129v] Az Urak, 's Consulok, eszeket tekerve minden erejeket sajtó alá veszik hogy a Népet e gyalázatos embertelenségének motskátul meg menthessék:¹⁴⁸ Ezen részeg itéllet tétel által Róma, u:m¹⁴⁹ szomszédgyainak hozzá vet bizodalmát el vesztené, mely dolog az érdemnek és igasságnak leg bizonyosab, leg nemeseb próbája.¹⁵⁰ A betsülletnek, jó hírnek, névnek, bizodalomnak el vesztése örökre meg fordithatatlan kár.¹⁵¹ A Nép reá sem ügyel, hanem a földet magának¹⁵² itélli 's el foglalja. Itt ugyan a Római Urak,¹⁵³ annyira felűl fordulnak a parasztokon, a mennyire a látásnak határa ki terjedhet. Tsak ugyan az országló tanáts kevés idő mulva, küszködését annyira vitte, hogy a földet örökösinek vissza adatta.

Ezen eseteknek Romának sorsa különös állapotba jön. Tudod hogy ollyan országban hol király van, és Népe törvényes szabadsággal élhet, mindég a királyi tanáts, és a hazának Rendei vannak egymás ellen tusakodásban, hol szembe mindenik mosolyog egymásra¹⁵⁴ [130r] setéten pedig ez,¹⁵⁵ tőrt hány a másikának 's kővel hajigállya hátba, rejteke mellől. E'két ellenkező fél közt formállya magát oly közben járó sereg, melynek¹⁵⁶ tagjai, mikor melyik féllel¹⁵⁷ vannak, mimdég annak részire beszélnek, hogy hiteleket mindenüt fel tartván, és mindenüt hitetlen lévén, két szék közzül emelhessék fel magokat; vakságra átkozván mind a töb feleket. Némelyik tsak azért támadgya¹⁵⁸ meg a törvények által körűl vet királyi feltételeket, hogy sijjessen az Udvar akár pénzel, akár hivatallal a száját bé dugni. E tsudállatos kereskedésnek, és élet modgyának sehol sints mai időnkben nagyub keleti, mind Angliában, hol felettéb sokat kiabálnak a király tettzései ellen, mellyet ő mindég végre hajt.¹⁵⁹

Romában király¹⁶⁰ már nem lévén, a parasztság jön az urasággal tusakodásban. Mind egy, mind más félnél a házi ditsősség, hír név, ebbűl állot, ha valamelyik rész, ellenkező társán szembe tűnő képpen¹⁶¹ és világ hallottára győzedelmeskedhetet. Mindenik [130v] tribunus [paraszt bíró] igyekezet fejét a sokaságbul ki dugni, és a tanátson, fő Nemeseken győzedelmeskedni. Az illyen eseteknek folyo¹⁶² hirek a Váras népe közt, az embert házrul házra tették nevezetessé, és az örült a¹⁶³ kit ujjal mutattak¹⁶⁴ hogy a hol, né! ez¹⁶⁵ az a nagy ember! ez ülteti le a nagyokat!

Egy tribunus, Kanuléus,¹⁶⁶ fel aggya, hogy azon utállatos törvény töröltessen el, mely a fő Nemesekből való házasságot a köz¹⁶⁷ embereknek meg tiltya, mellyet a tiz tábla fel jegyzet. Az Urak [patriciusok] ezt nézik ki, hogy lehetetlen az országnak mind Urakbul állani, mivel igy fekvésében, törvénnyében meg nem maradhatna. A plebs ellenben, vagy szabad parasztság,¹⁶⁸ azon vólt, hogy mind egyformák legyenek; ugy¹⁶⁹ reménylette, hogy az egyenlőséggel, a gazdagok aláb szálván, ő majd annyival fellyeb mehet; az urak pedig irtóztak szegényekké, 's parasztokká lenni. Ez¹⁷⁰ a' küszködésnek ki szaradhatatlan kut feje közzöttök

[131r] Továb mennek, és azt kivánnyák, hogy a községbül Consulok választassanak. A házasság meg engettetet. A felső hivatal iránt a fő nemesség ezt találta fel: Legyen, mond, három tribunus Consul helyet ki választva, mely hivatalra szabadságában állyon¹⁷¹ a községnek akárkit¹⁷² akár honnan választani. A nagy nemesség tsak ara törekedet hogy a Consulságnak Uralkodó fejedelmi méltósága paraszt Consulok által ne alatsonyíttasson meg. Igaz az, hogy sok tanulatlan parasztnál, sok¹⁷³ tanult fő Nemes érdemetleneb, de az is igaz, hogy egy jó erköltsű tanulatlan paraszt sem lehet Personalis, sem ország bírája, sem Palatinus. Továbbá, a felső érdemek, az az¹⁷⁴ nagy erköltsök és¹⁷⁵ tudomány, kérdésen kívűl tsak ugyan a fő nemesek által biratnak, kik ha vannak is gyengék, tudatlanok, korhelyek, eszetlenek, közöttök, de¹⁷⁶ vezérlő hivatalra nem választyák; már pedig országlásra a bölts, tanult Nemes, tsak töb a jó szivű tudatlan parasztnál.

A Nép meg állapodot ebben, [131v] hogy választasson hát Consul helyet, három¹⁷⁷ tribunus,¹⁷⁸ részekre. A választás a községre tartozot. Ez esetben a Nép, önként, magátul, magának mind a három bíráját fő Nemesekbűl választya, egy parasztot sem nevezvén e Consuli tribunusságra. Itt már a község, érdemben is láttatik országló tanáttsával¹⁷⁹ vetélkedni, meg ismérvén a fő Rendek felsőségét.

A köz Nép ki nézte, hogy éppen a felső kormányon tudomány, tapasztalás, születés nélkül való ember, [bár mely jó legyen is¹⁸⁰ magában] nem ülhet: hogy az erköltsi¹⁸¹ erö, tüz, méltóság; és tudomány nélkül lévö szelédség, egygyes embernek, házi gazdának jó, de az uralkodásban¹⁸² gyávaságnál egyebet nem mutat, és semmit sem ér, azért, tanult fő Nemeseket, Urakat választanak a¹⁸³ hivatalokra. A tribunusok látván hogy a Nép Urakat választ a Consulsággal fen hattak. De tsak ugyan a paraszt Consulságra meg hivot urak is le mondottak arul; állítván hogy a jövendők nem jól mutatnának iránta. Igy a fö Nemes Consulság ismét [132r] lábra állot. Akár hogy hánnya magát a Vílág, de örökre meg határozot dolog ez, hogy a fö Nemesség uralkodásra születik; a parasztság pedig kézi munkára. Elég szálhat amazokbul alá föld mivelésre, és mehet ebből fel uraságra, de nem¹⁸⁴ azokrul van szó, kik jönnek, mennek, esnek, emelkednek; hanem azokrul, kik helyben vannak, és sorokon állanak. Az emberi érdem régi vérrel, familiával el keverve, akár fegyverben, akár pennában legyen, a paraszt érdemnek örökké felette tündöklik. A vad társaságnak rosdáját, és vérnek durvaságát két, három száz esztendő is bajjal vesztheti el. Próbául szolgál Róma ezen igasságra, hol a parasztság, a fö Nemességgel küszködik, vetélkedik, még is a parasztok, fö hivatalokra, nem magok közzül, hanem az Urakbul választanak, kiket egyéb iránt, mint ellenségeket,¹⁸⁵ vesznek. Mentek községbül eredet emberek osztán nagy hivatalokra, kik meg gazdagottak, ahoz képpest neveltettek, mint most is. Sok ur sorban élő ember van ollyan kinek nemessége gyanus, vagy világos paraszt, [132v] de az üdönek viszontagsága eredetit, sorsával öszve zürve zavarva tsak annak vétetik, amit mutat.

Azomban uj dolog fordul a többinek sorára. Régtül fogva nem lévén a Nép számba véve, sok esetekre nézve tévedéseket okozot. Minden Uralkodó hatalomnak kötelességében áll népének számát, testi erejét, és erköltsi tulajdonságait azon egekhez képpest tudni, mellyek által származik, és nevelkedik. Róma, erköltsét, testét ismérvén magának, szüksége tsak ara vólt, hogy tudhassa hanyad magával van. A két Consult, az országos dolgoknak számlálhatatlan sokasága mintegy tengerbe meritette, és örvénnyei közt el süllyesztette. Mindezek felet a Nemzetet főrűl főre számba venni oly foglalatossággá let, mellyet nem birhattak. Tizen öt esztendő alat már a Nép nem számláltatot. Ki számlálja? ki érjen rá? Uj hivatalt teremtenek, mely ezeket visgállya. Igy lesz a Censor¹⁸⁶. Ennek állot kötelességében a Népet számba venni, erköltsre, tisztaságra, épületekre vigyázni. Kezdetiben, e'¹⁸⁷ hivatal oly keveset mutatot, hogy a tribunusok tekintetben nem vévén, a fő Nemeseknek hagyták. De mivel hatalmában vólt akár kit bűntetni, és [133r] a fő embert születése szerint való rangjábul le vetni, lovát el venni, és a Kavallért gyalog szállitani; a Censor, érzéketlenül, lassan, lassan; kötelességeinél fogva, a Consuli tekintetig és méltóságig tsak nem fel emelkedet.

Szükséges, helyes, és igaz tselekedet vólt a Rómaiaknál hogy az oly alatsony bűnben, akár fertelmességben keveredet fő embert a Censor, paraszt sorra vethette. Miért ne lehessen az oly nemest sorábul le vetni, ki alatson tetteivel, gonosz mivével, galád erköltseivel, az emberségnek, nemességnek gyalázattyára van.¹⁸⁸ Mi most szentség törésnek tartanánk ha valamelyik Nemes bűntetésűl parasztá tétetne! Semmiség! és tsak kutya bőr fanatismus. Hóltig való fogságra, halálra meg itéllik, de nemességét semmi féle bűn által el nem vesztheti. Miért ne lehessen a ház fel verőt, pusztai tolvajt sat. ha nemes ember is, paraszt sorra vetni, e bűntetést, addig tőlle származot gyermekeire ki nem terjesztvén? Mitsoda különös ditsősségére szolgál a Nemesi karnak oly polgár társakkal egyenlő szabadságban¹⁸⁹ [133v] lenni, kik ha parasztok vólnának fel akasztatnának,¹⁹⁰ vagy deresben páltzáztatnának, de nemességek által menekednek meg érdemlet bűntetésektűl, tsak azért hogy már annak ugy is¹⁹¹ gyalázattyára vannak. Sok köz nemes ember hazánkban egész világnak szeme láttára életének végéig tsal, lop, hazud, ragadoz; és¹⁹² bűntetlen bűneit gyalázatos szabadságával együt viszi a sirba, mely szabadságot tsak annyiban gyakorlot, és betsült a mennyiben tolvajságának szolgálhatot eszközül. Lehetetlen a rajta való szánakodás miat nem nevetned, mikor látod, hogy az ember, a tolvajságban is szabadságot tulajdonit magának. Nem¹⁹³ a tselekedet határozza meg a bűnnek bűntetését, hanem annak sorsa rangja, ki azt el követi; ha nemes, áristomba teszik, vagy oda se; ha nem; páltza, 's akasztófa néki.¹⁹⁴ Miért ne lehessen rangjábul ki vetni az oly alatsony embert, ki ara magát, minden tekintetben¹⁹⁵ érdemtelenné tette? [134r] Vóltunk é mi¹⁹⁶ oly ditsősségesek valaha, mint a Rómaiak, hol a Censor, a Kavallért rangjábul ki vethette? Töb, vagy állandób Nemességet érdemel Ződ^197198199 Száva, mint Regulus, Scipio, 's Brutus? De mivel az emberi Nemzet Országonként van hibák alá vettetve, nints Nemzeti törvény e föld kerekségén oly,²⁰⁰ hol egy felől szomoru, más részen nevettséges tévelygések ne találtatnának. Mi,²⁰¹ a Nemességet, talán az ördögön is el törölhetetlen szentségnek tartanánk. Vesszen el maga inkáb, de nemességét²⁰² rólla, a Világnak minden fejére halmozot bűne se törölhesse el. Én ugyan²⁰³ e kutya bőr buzgóság²⁰⁴ alól magamat ki veszem, tudtokra adván a maradékoknak kik idővel némely²⁰⁵ dolgainkat nevetni fogják, hogy²⁰⁶ én is nevettem ezt,²⁰⁷ életemben, mint atyáimnak boszorkány égetéseket, hol az ördögség nem azokban vólt kik égettettek, hanem azokban, kik²⁰⁸ itéltek, 's²⁰⁹ égettek. Minden [134v] időbéli emberek tsinálnak ollyan törvényes igassággá fel szentelt bűnöket, és rendbe vet eszetlenségeket, mellyeket a maradékok ortza pirulással néznek. De soha se vólt egy Nemzeti bolondság is ollyan, melyben annak minden tagja főrül főre meg egyezet vólna; és ez az, melyben a józan okosság vigasztalást²¹⁰ tanál.

A Censor, leg inkáb Nemzetének erköltseire, azoknak tisztaságára, szemérmetességére és illendő viseletekre nézet. Minden ember tudgya már, hogy a mely Nemzetnek erköltse nints törvénnyeivel sehová se megyen. Az erköltsnek romlása örökké²¹¹ szemtelenségen kezdődik. Valaki nem szégyenel, minden alatsonyságot el követhet; az alatsonyság pedig testvér szomszédgya a gonosságnak, mely a feneséget, és bolond veszedelmet szüli: az az, oly romlásokat, mellyeket az emberi veszettség huz magára, és nem a természet ostora szerez. A Censor itt vigyázot; tellyes hatalommal bűntetvén az erköltstelenséget. Ki bűnteti most az erköltstelen gazdagot, és szegényt is²¹²? Pénzel, rangal [135r] minden alatson tettekre fel vagy szabadulva ki vévén az országlás ellen való pártütést. Aki akar magában magátul jó erköltsöt viselni, visellye, a ki nem, szabadon szemtelenkedhetik. Magunkra maratt hogy jó erköltsüek legyünk; sem törvény, sem Censor ere nem figyelmez, de halgatásban is vannak a nagy Lelkek.²¹³

A Censor öt esztendeig viselte hivatalát egy huzomban, de hatalma nevelkedvén, lassan lassan, mint egy észre vehetetlenül, nagyon fontossá lett. Tudod, hogy a személlyes irigység, indulat, vágyódás, gyengédség, haszon keresés, titkos házi vetélkedés, bosszu állás, sat, az emberbűl ki nem töröltetnek.²¹⁴ Hivatalba való Uraim törvényes kötelességeknek közepette hosszasan foglalatoskodván, a kezekre bizot Nemzeti hatalmat, házi nyereségeknek, és bosszu álló indulattyoknak változtattyák eszközévé titkon, melynél fogva a választás szerint való bíró, despottá lesz, és rajtad hatalmadnál fogva uralkodik szabadságodnak szine alatt, voksod által, mellyel hivatalában időrűl időre fen tartod. Igy járt a Censorság,²¹⁵ mert idejét 18 hónapra [135v] huzták le. Az öt esztendőt, Nemzeti határozás lévén,²¹⁶ dictator által kellet²¹⁷ változtatni, kinek hatalma mindenen tul vólt. Dictator Emilius teszi meg a változást 319 ben, mely dolog mihent végbe ment, és köz akarattal meg erőssittetet, hivatalát le tette; nem várván idejének el telését. Lássák ugy mond, hogy a hosszas hivatalnak nem vagyok Embere.²¹⁸

A hol király uralkodik, a mely hivatalokat ki²¹⁹ irat akarattal, maga oszt, azokban szolgái hóltig maradhatnak, mert ő parantsol; de akár Uralkodó Nemzet, akár kiály alat, egy személlyen hosszason, az oly hivatalt nem szenyvedik melyre a bíró köz választás, voksolás által tétetik kivált képpen az igazgató, 's gazdálkodó hivatalokban, mellyek nem permesteri [procatori] perlekedések. A mi atyáink ezen hivataloknak idejét három esztendőre határozták, a személlyeken, mivel az ország király alatt vólt; de e nélkül hihető, esztendőnél továb ők se tették vólna. Mivel a Magyar Nemzetnek elméje, erköltse az Uralkodásban [136r] és Országlás módjában való²²⁰ ujitásokat, változásokat, egy átallyában nem szenyvedheti, a voks által való bíráinak változtatásában is oly rest, mely szerint a Vármegyékben husz esztendeig²²¹ egy huzomban, mindég ugyan azon személyt választya, ugyan azon hivatalra, mellyet visel. Kérdésben veszik, ha nem job lenne é a leg jobbat is minden három esztendőben gyengébbel fel váltatni, mint helyén hosszason hagyni, hol az ollyanok²²² kevés ki fogással, a semmibűl is meg tudnak gazdagodni; nagyon hozzászokván az elő segéllő módokhoz, és titkos számolásokhoz, mellyek által rejtet ösvényeken járnak, kik²²³ a körülöttük tévelygő, 's magokban tűnődő sokaságot kivül méllyen tisztelve,²²⁴ belől nevetik. Lehet,²²⁵ hogy esnek hibák, de egyiket a másikkal öszve vetve, alig lehet észre venni, merűl sűllyed a font aláb. Egyéb iránt keveset²²⁶ tudtz az Emberek közt mit válogatni. Soha se lesz ország oly, hol a hivatalokban mind Focionok, Aristidesek, és Cincinnatusok legyenek. A hol ember van [136v] ot terem a gonosság, ahol nints, ot bűn sem ismértetik. Valamint a gyomor, epe²²⁷ sár nélkül, ugy egy Ország is e Világon utállatos erköltsű szolgák nélkül nem lehet. Mitsoda Nemzet szül annyi Nagy Embert mint a mennyi hivatalra, köz javának, és annak ki szolgáltatásának szüksége van?

Más a bírűság, más a királyság; most lehet hosszan a hivatal, Roma nem szenyvette mig tehette. Hallottad hogy Emilius a Censorság idejét meg röviditette, mely tselekedetéért az uj Censorok a századjábul nevét, hogy meg bűntettessen ki törlötték. Ez azt huzta maga után hogy semmi dologban, voksza ne legyék, és nyóltzor többet fizessen a köz szükségekre, mint addig való törvényes tartozása által fizetet. Mitsoda határ nélkül lévő hatalom, egy hivatalbéli embernek? Róma, valamikor hivatalt szerzet, mindenkor töb hatalmat teszen magára a királynál. Tanáts, Nép, egy felől eszetlennek, más felől igasságtalannak láttzik, hogy szolgájának ily részeg indulatbul [137r] származot bűntetését, oly isméretes nagy embere ellen meg engedi azon jó tselekedetéért, melynek²²⁸ el követésére őtet, mind ketten magok választották? Semmi felé el nem indulhatz az Emberrel²²⁹, hogy elméjének tsudáiba meg ne botoly. Hol egy, hol más; és ezer ellenkező szinben mutattya magát.

Emilius, erköltsének királyi méltóságában a Censoroknak alatsony, és szemtelen bosszu állását meg vetette, kiknek piatzi asszonyokhoz illendő erköltsök, és tselekedeteknek rutsága tsak ara szolgált, hogy Emiliusnak érdemét²³⁰ a Censorok felet, ragyogo Napban, őket pedig ez alat árnyék székben²³¹ mutassa. A Nép, még is, bosszuságának mérges keservébe ki fakadván, a gyalázatos Censort űzőbe akarta venni, de Emilius maga tsendesiti le, és békével megyen el. Az alatsony embernek, ki soha semmit sem szégyenel, nints nagyub bűntetése, mintha nézői előt, az igaz érdemmel által ellenben erköltsének²³² fertelmességét kelletik fel fedezni,²³³ melynek ugyan nem annyira gyalázattyátul [137v] irtódzik, mint hivatalának el²³⁴ vesztét rettegi, hol nyeresége meg szűnik, és értelmetlen személlyének kéntelen tiszteleti körülötte füstöt vét. Tsak had hivatalában a galád erköltsű embert, hogy nyerekedhessen, tsalhasson, és kötelesség beli²³⁵ ártatlan lopásaival élhessen, ő dolga osztán a gyalázat, betsűllet. Egész Világ gyalázattyát ortzájára szedi;²³⁶ és fogad vélled, hogy²³⁷ alatta meg nem pirul.²³⁸

Róma változik. A két fél közt való vetélkedés egymás ellen titkos gyülölséget szül. Hihető hogy²³⁹ a tanáts, rejtet utakon, vak veréssel kivánta magát a szegénységen bosszulni. Ezt már Appiusnál fogva gyanitottuk; most pedig Consul Postumius a Néppel táborozván [138r] iránta hasonló kegyetlenséggel viseltetik a hadi szükséges fenyitéknek szine alat. A szokatlan; és rendkivül való bűntetések, apró hibákért, tudod; szembe szöknek; de az epében gyuladást is okoznak. Postumius a hadi fenyitéket, személlye iránt lévő engedelmességet kevélységbűl, bosszu állásbul, akár vakságbul addig erőlteti, hogy a hadi sereg, ez iránt való háládatossága fejében őtet agyon veri. Ehol kezdődik el a polgári vérnek belső háboru által való ki ontása. Nem kel töb egy példánál; ez után, feredni látod Rómát a maga vériben. Lehet, hogy már ekkor a Római Népnek erköltse, szokása változot, és nem élt oly rabi engedelmességgel, mint az előt. Postumius ellenben ollyan emberek közzül való lehetet, kik szűntelen az uj világi szokásokat kárhoztattyák, azzal küszkődvén hogy száz esztendővel tolhassanak vissza minden dolgot,²⁴⁰ erköltsöt, az el húnyt régiségbe. Gyanakszunk az esetnek okán, de hogy éppen miért²⁴¹ let, tudni nehéz.

Az országló tanáts észbe vévén, hogy továb már hazájának belső veszedelmei miat nem palástolhatván, hogy Népét a szűntelen való háborunak költségei szegényitik, meg határozza, hogy ennek utánna a szolgálatban fizetések legyen. Most megyen²⁴² [138v] oda a hová első mozdulással kellett vólna lépni. Nem élhetetlenség, korhelység fosztotta meg a hazának községét fekvő jűszágaitul, hanem a hadi kőltség, élelem, melynek magátul kellet ki telni. Két, három köblös földet ha birt, el atta,²⁴³ hogy háboruba mehessen, fel fegyverkezhessen, 's ott is élhessen. A Római Nép töbnyire birtok nélkül maradot, a korhelység pedig még máig is nagy számbul fog ki tsak²⁴⁴ egy nehányat szánszándékos²⁴⁵ pusztulásra, annyira meg mutatta már a tapasztalás, hogy az embernek földbül kel²⁴⁶ élni. Valaki fekvő örökségeit adgya pénzen, hogy ugy egye meg főlgyeit, és ne termésébűl éljen,²⁴⁷ ollyan vad marha, ember forma alat, ki e széles világnak minden nappali tapasztalása, és a józan okosság ellen megyen ostromnak; erőszakkal hunyván bé szemeit a világosságra, hogy élelmét keresve lehessen kóldussá, és tisztesség, becsüllet után fáradva, világ tsufjává. Illyen ember tsudákat, és elmélkedő vadakat a részeg természet se szülhet oly nagy számmal [139r] mint a birtok nélkül lévő lakosok Romában tanáltattak. A község,²⁴⁸ vezérlő tanáttsának e rendelését meg értvén, szivében örömétül el fogattatot; majd nem könyhullatásra, és háládatosságában való zokogásra fakadot ki iránta, annyira kőszönte. Fel kiáltással ajánlották hazájokért, véreknek minden kéméllés nélkül való ki ontását.

A tribunusok, kik szerentsét, hirt, nevet, a két fél közt kerestek; az alsó, és felső Rendeknek, ezen öszve ölelkezéseken meg ütköztek. Ha alkura, baráttságra, egyességre jönnek a felek, a permesterek óltsó áron vétetnek. Tehát a tribunusok ellent állanak, noha ők szó szóllói a szegény községnek. Ollyan ellen vetésekkel éltek, mellyek szinnel mutattak valamit, de valóságok nem vólt. A Római község mind katona²⁴⁹, és király Nép, azért neveztethetnek Rendeknek. Nem lehet, mondották a tribunusok, hogy illyen egyik polgár, a másiknak adózó, fizető szolgája legyen. Ha a táborba szállot katonákat az Ország vagyonábul fogják tartani honnan vétetik a költség? Azok fognak [139v] huzatni vonatni, kik hasonloul, sebekkel meg rakva, hazájoknak védelmében fárattak.²⁵⁰ Miért legyen egyik szabad lakos, a másiknak adófizető Embere? Mindeniknek²⁵¹ ugyan azon kötelessége van, legyen hát terhe is kinek kinek a maga vállán. Mikor sorja ki jön költsék, vagdalkozzék magáért a magáébul, mert király Nép, és ne legyen egymásnak adózó taksássa. Olvasó! helyes ugy é? De, gyere véllem a függő háta mellé; Lássuk ott, ezeknek valóságát.

Mihent a király nép meg oszolhatatlan tagjainak külön külön nem vólt annyi, a mivel magát hazája óltalmának idején táplálhassa, szabadságában vólt tsak uralkodó; tehettségében pedig kóldus; és igy segedelem kivántatot.

Nem igaz, hogy a lakos, szabadsága ellen tselekedne, mikor ollyan hazafi társának küld élelmet ki bátorságáért a határ szélen verejtékét, vérét lotsollya. Mikor néked dolgozik, a maga kenyere után nem járhat. Te lettél gazdája; ő most szolga: adgy enni. A gazda azokat fizetvén, kik őtet szolgállyák méltóságában, sem szabadságában [140r] tsonkulást nem szenyved. Hitesd el valamelyik béreseddel, hogy adó fizető taksássa vagy néki, mivel ennei küldesz, mikor kaszál, és szánt vét számodra?

Valahol már a Nemzet kézi munkábul él; le telepedig, várast, falut, templomot épit, vallást, törvényt szerez, ott, soha, az egész ország többé mind egy lábig táborba, ellenség elibe ki nem szálhat hogy magát üressen hadgya. Mindenkor tsak egy résznek kel óltalomra menni. Ezek életre halálra tétetvén ki, a többiekért, és magokért is, mint hazájoknak gyermekei, mikor abbul ki indulnak, ezt mongyák a többinek: Uraim! Mi dologra megyünk; hanem osztán ennűnk kűlgyetek, mert nem kereshetvén semmit főlgyeinken, nem férünk a magunkéhoz. Az atyák, fiaiknak ezt felelik: Örömest!

Nem látom, hogy a Romai országló tanáts a tribunusoknak mit felelt²⁵²; tsak ezt teszi fel az emlékezet, hogy az Urak Nemes indulattal, nagy emberséggel őnként adóztatván magokat a hadi seregek számára, a többi [140v] is ezen Mennyei érdemet mutató példátul szivekben el ragattatva, kitsiny, nagy, szegény, gazdag, tehettségéhez képpest, mind, örömnek kiáltásával fizetet a háboruban lévő katona hazafiak élelmére.

Látod! hijába okoskottak a tribunusok; az Igasság fel fedezte ortzáját; nem szóllot: meg látták, 's győzedelmet kiáltottak néki, tapsolással. Az Urak a tribunusoknak ellen vetéseket halván, nem okoskottak, sem szóllottak, hogy azoknak semmiségét tzáfollyák, tsak tselekettek, halgattak, és az ellen vetések porrá morsoltatván, szelek közt repdestek el széllyel.

Én, az elő adot okokat a tribunusok ellen, tsak a magam pennájábul irom; de tudom, hogy ha akkor Rómában éltem vólna, a patriciusok, 's más emberséges emberek szájábul is tsak ezeket hallottam vólna, mivel a dolognak természetibűl jönnek, mellyet akkor ott szinte ugy láttak, éreztek mint most mi itt.²⁵³

Mind ezt, valami tökélletes, egyenes igasság, a természet, annyira szivűnkhöz szabta, hogy [141r] inkáb érezzük mint tudgyuk; és minek előtte elmélkedéssel, egymásba kaptsolt gondolatokkal oktattatnánk reá, az ősztön, 's józan okosság utánna űz, hozzá köt. Jaj vólna a világnak ha a természet, igasságának isméretit, mind tudományokhoz kötötte vólna, ősztöneit el vetvén. Valamikor egy gyermeknek sivalkodását meg hallom, ki vízbe fuldoklik, segedelmére szaladván sem Socrates, sem Szent Péter soha sem ötlenek eszembe, a jól tévő természetnek ősztönén kivül. Ez az a Statistica, Politica, Theológia, Filosofia, mely az Emberi Nemzetet társaságra vette, és a szomszédot szomszédjával öszve szerkesztette. Mi, emberek, ugy fel paszomántoztuk elménket a sok tzifra tudományokkal, szókkal, nevezetekkel, hogy azt se láthattyuk már, mi vólt a valóságos szin; azomban, a természet nevet és ragyogó tudományainknak közepette, ősztöneit belénk aggatván, porászon hordoz bennünket.

Ez eset által, hogy Róma hadi seregeit fizetésre tette, egész állapottya változásba jöt. A tartás nélkül való katonával az ország foglaló győzedelmeknek [141v] kívánsága nem messze terjedhet. A maga kőltségén hadakozó Insurgens, egy, két hónap alat magát meg eszi; igy a hadi seregnek tápláltatása nem lévén, haza kel neki²⁵⁴ menni. Királyi sóld nélkül tehát, házi katonákkal az ország határán tul, messze nem gondolhatz. Nem foglalásra, hanem óltalomra valók tsak. A Rómaiak már magokat hazájoknak óltalmán tul tévén, birodalmoknak ki terjesztésérűl gondolkottak. De hogy lehessen ez, ollyan katonákkal, kik egy nehány réz garassal, két három tzipóval szállanak táborba, hogy mig abban tart verekednek, ha el fogy, haza mennek. Sóldot ád hát a király Róma, és ennélfogva ki terjeszti tzéllyát e Világra. Ezen változása után nézzed már mit tselekszik.

Etruriába nyomulnak bé hol²⁵⁵ Vejezis várassát²⁵⁶ mely népes, gazdag, erős hely vólt, meg szállyák. E várasnak lakossi a Rómaiaknak halálig meg esküt ellenségeivé lettek. Utálták, gyűlölték őket, kéttség kivül azért hogy hatalmokat rettegték, és fegyverektül irtóztak. A kitűl az ember nagyon fél, azt gyűlölni is szokta.

[142r] Észbe vették már Romának szomszédi, hogy reájok tzéloz, és vitézsége, ereje győzedelmes, hogy foglalhat, és foglalni akar. De a körülötte élő Nemzetek egyűgyűk voltak abban, hogy²⁵⁷ egymással közönséges kőtést nem tsináltak, és egytzerre nem kőltek ki ellene.²⁵⁸ E' mai tudománnya, és rendi Európának, mely szerint egy hatalom a többin tul ne mehessen; vagy ha menne mind a többi erő²⁵⁹ ki kiáltot ellensége legyen, oly szembe tűnő az országlás állapottyában, mellyet az emberi társaságnak, és Nemzetek meg osztásának kezdetiben mindjárt, minden külön magára Uralkodó hatalomnak, látni, tudni kellet vólna. Mindazon által az emberi értelem; tapasztalásai közt is igen nehezen mehet előre. Életed módjában, gazdálkodásodban sokszor, oly nyugodalomra, akár haszon vételre tanálsz, mely tíz esztendeig is előtted forog még se látod meg, álmélkodván rajta minek utánna fel tanálod, hogy eddig, szűntelen előtted lévén mi okon nem ismérhettél reá. Az országlásban tsak igy megyen. Az ember, tsoportoson, vagy magában; mindenüt tsak ember, és egy formán teszen.

[142v] Vejezist, a Romaiak meg szállyák, és ostrom alá veszik. Jegyezd meg, hogy tiz esztendeig küszködnek ellene, körülte, alatta táborozván, még sem kél fel senki a megszállottak segittségéért. Az Etruriak, várasokbul ki ütnek: ellenségeiket meg lopják, minden munkájokat, eszközeiket fel égetik, még sem segit senki. Különös ez, hogy ország nints; örökké tsak egy egy várassal van a verekedés. Egyike másikának fő várassára üt, reménytelenül: meg veszi, prédára veti, vagy haza szalad onnan, ha vélle nem bír, 's kenyere el fogy.

Hogy táboroztak itt a Romaiak, mitsoda sántzokat vetettek;²⁶⁰ hogy ásták bé magokat a várasba,²⁶¹ annak le irásával az időt nem töltöm, mivel azokbul már most te semmit sem épülsz, hanem tsak itt állapodgyunk meg, hogy végre meg vették. Mit tsináltak véllek,? ezt már el nem halgathattyuk, mert²⁶² erköltsre tartozik, és ezeknél fogva méred a mai²⁶³ és akkori idők közt fekvő térséget, vagy messziséget. Akkor, ha várast vettek, kérdésbe sem jöt hogy a lakosoknak vagyonait el ne kótya vetyézzék. Most ellenséged, tsak az Uralkodást foglalja el, és [143r] oly jószágokat, mellyek egyenesen a koronára tartoznak, vagy az országra, ha Személlyes Uralkodó nints. Péter, Pál, örökségeiben meg maradnak; nem osztyák el fölgyeit, nem szórják széllyel házi butorait, sat. De Kamilius dictator, látván hogy a gazdag várast meg veszi, kővetet küld a tanátshoz, hogy prédáját hová tegye? el kel osztani a hadi seregek közt, ezt felelik. A várasba a föld alat jukat ásván orozva bé mennek, azomban kivülrül is ostromolván; nyernek. Ingó jószágokat, butorokat fel prédállyák, fölgyeiket el szedik, ajánlván azokat a Romaiaknak kik oda mennének lakásra.

Hogy tettzik a ditsősséges Romának ezen igassága, és az akkori időknek Rousseau Jakab,²⁶⁴ s mások által ki hírelt együgyü szeléd, jó erköltse? Hinni, hogy a meg győzettetet ellenség iránt benned semmi emberi kötelesség fen nem maradhat; hogy vélle, mint vágó marhával bánhatz, tsak azon igasságnál fogva, hogy erősseb vagy nálla,²⁶⁵ fene vadat illet.²⁶⁶ Hol [143v] tanálsz most ollyan ember vadat, és minden okosságnak, igasságnak határán kivül tévelygő részeg értelmet, ki várast, tartományt foglalván el erőszakkal, annak lakossit, az emberi természetnek gyalázattyára, minden keresetektül meg fossza? Ugy é, hogy ezen tett, már most haramiákra tartozik; akkor, a Római tanáts is végbe vitte; még pedig törvényes meg határozásbul.

A régiségnek imádói ezt felelik: akkor az illyen tett világi szokás vólt, és tsak azt tselekették, a mit a többi. Helyes! rokon: De ha vólt is ollyan idő, melyben az Emberek minnyájan fene vadakhoz hasonlitottak, a bűnnek, veszetségnek közönséges vólta, és sokasága, különösön ugy é, senkit meg nem igazithat? Ezer milliom ember ölessen meg egynehány ártatlant, tsak gyilkos, mert a búnösöknek temérdek száma soha a bűnt,²⁶⁷ jóságos tselekedetté nem változtattya.²⁶⁸ Elég hozzá, hogy most nem teszünk ugy; Nohát e tekintetben is²⁶⁹ felette vagyunk a régieknek?

[144r] Priamus idejében az erköltsök oly együgyüek vóltak, hogy a²⁷⁰ fejedelmi asszonyok magok varván fonván a folyo vizre,²⁷¹ mosni jártak. Ha a király ki szekerezet, lovait fiai fogták bé, és a kotsi ládát ők tették fel. A görök királyok Troját ostromolván a táborban, mint mezei tatárok ugy élnek. Magok ütik le az ökröt: meg nyuzzák, fel bontzollyák, és nem tudván, hogy nyárson lehet sütni, eleven szenen párgollyák, égetik; 's kivül üszkösön, belől véressen meg eszik. De nézd meg, mit tsinálnak ezen egyűgyű erköltsű emberek Trojával, minek utánna meg veszik? Juh nyáj közt éhfarkasokat, vér szomju Tigriseket semmi sem látni hozzájok képpest. Miólta az erköltsök annyira meg romlottak, hogy a hadi vezéreknek szakátsok főznek, és abroszon ebédelnek, oly kegyetlenségeket semmiféle meg győzöt ellenségen el nem követnek. Már pedik, ha tsak ugyan az Emberi természetnek bűn nélkül lenni lehetetlen, inkáb legyünk pompások, mint egymás testét szaggató fene vadak, és magokon ragadozó farkasok.

Akhilles Patroklusnak halotti pompájára, [144v] tizen két hadi fogoly Trójai szép ifiakat öldöstet meg áldozatul, hogy Hektor által meg ölettetet jó baráttyának lelke engesztelődjön általa. Mitsoda vad bolondot mútat tselekedete? Legyen, ha szokás, de miért hát szokás? azért, hogy nem vólt a Világnak esze, és az emberek állatokhoz hasonlitottak. Kivánnál é most ollyan erköltsök közt élni?

Meg engedgy Olvasó! ezen hasonlitások közt azért tartózkodom, hogy a régi és mai erköltsök felet való vetélkedés Európai böltseinknél véghetetlen; Ugy hogy, el tévedsz bennek, és okaikat ellen vetéseiket olvasván, beléjek halsz.²⁷² Nem tudhatod mikor vóltak az Emberek jobbak, régen é vagy most. Ha tsak igy, esetrűl esetre, időrűl időre nem külömbözteted a régi, és új századokat egymástul, fel nem tanálhatod magadat. Ha Rousseaut olvasod, ezt mondod: el vagyunk romolva, ha azokat nézed, kik ellene irnak, Gautiét²⁷³, Stanislaust, Voltairt, Bordot, Kattot²⁷⁴ sat. azt látod hogy sokkal külömbek vagyunk, mint régen.

Miért kellyen tanult embereknek, böltseknek, vagy egy vagy más pártra,²⁷⁵ egy átallyában hajlani? [145r] Nagy meg aláztatására szolgál az Emberi kevélységnek látván, hogy a leg méllyeb lelkek is mitsoda gyengeségek alá vannak vettetve. Mennyin írják, állittyák hogy a régi görögök, Romaiak böltsebbek vóltak nállunknál: hogy szebben, jobban, fényesseb elmével irtak? ellenben, hányan mongyák hogy tul vagyunk rajtok? Gyermekség! Induly el Emberi Nemzetednek viselt dolgain, a hol, mikor, mitsoda eset fordul elődbe; ha érdem, időre, Nemzetre való tekintet nélkül ved ugy, mint érdemet; ha bűn, eszetlenség; ted ki azt is²⁷⁶ annak. Itéld, fontold a léleknek, és²⁷⁷ józan okosságnak, emberségnek világánál: forgasd egyik óldalrul másikára, olvasód előt; osztán had rajta, lássa ő vélle mit tsinállyon. Ha jól külömböztetz: ha pártra hajlás nints benned, hozzád áll, ha nem, meg vét.

Nem azért kel irni a historiát, hogy mesélgessünk általa, hanem hogy az emberi itéllet tételt erőssittsük, a jótul a rosszat külömböztessük, és mind azok által az elmét fel emeljük, és²⁷⁸ az erköltsöt formállyuk. Minek beszélsz az érés, tapasztalás nélkül lévő ifiu Embernek, ha nem mondod néki, hogy [145v] beszédedrűl mit itéllyen, és a meg jegyzet esetekrűl, hogy gondollyon?

Meg jegyzettük fellyeb, hogy minek utánna Róma katonáit fizetésre vette vágyódásait is messzeb terjesztette ki. Táborozhattak vólna é a váras alat mellyet meg vettek télen nyáron tiz esztendeig egy pihőben, ha enniek nem küldöt vólna²⁷⁹ oda az ország? De örömest marattak ott, mert vólt mit enni, othon pedig rosszabbul éltek, tsak elméjeket táplálván²⁸⁰ szabadságoknak fűstivel, mely vékony eledellel gyomrokat nem táplálhatták. Az éhező szegényeknek több, ha eledelre kaphat, e széles világ Nemzettségének minden²⁸¹ szabadságánál. A kébzelődés mulattathattya a jól lakot embert, de a ki éhezik, annak kenyér kel; inkáb kivánván gyomrával jól lakni, mint agya velejével. Minden elmebéli hánykodás, vetélkedés, kébzelődés tsupán jól lakot hasra tartozik, de az éhség sem szól, sem okoskodik, hanem kér, vagy rabol. A római katonáknak enniek attak a Circumvallatios, Contravallatios sántzokban, és ott²⁸² marattak. Ettek, verekettek, tanátsokra²⁸³ [146r] bízván a vetélkedést. A szegénynek²⁸⁴, tsak jól lakhasson, minden világi bóldogsága meg van, és belső öröme meg hevült ortzáján mosolyog.

Már Róma akár meddig mehet, akár meddig táborozhat, és²⁸⁵ mulathat. Etruriában győzedelmeskedvén más felé fordul. Ugy akarták hogy a meg vet fő várast rómaiak üllyék meg, de a tanáts meg ütközöt benne, félvén attul, hogy két Róma várassa ne emelkedgyen fel²⁸⁶, egyforma erővel, elmével, erköltsel, születéssel, vágyódással, mely miat az emberi természetnek magával születet irigysége őket egy másnál fogva vesztené el. Ugy let vólna. A külön birtok külön hazát tsinál; a nyereség, irigységet gerjeszt, az irigység ellenséget ád; Igy támad sok meg osztozot testvérek közt háboru, kik édes attyoknak életében egymással jól éltek.

Uj hasonlóságra való dolog jön itt elődbe. Az együgyü Római tanáts, e változtatásnak veszedelmét előre meg láttya. A Nagy Constantinus Tsászár kereszténységétűl, nagy tudományátul világosittatva, ez esetben tökélletes vak;²⁸⁷ ki Romát oda hagyván uj Romát épit, melyet Constantinápolynak nevez,²⁸⁸ vélle magának hivalkodván.²⁸⁹ [146v] Elkésziti²⁹⁰ a Töröknek, hogy a név által emberi hivalkodásának kivánván áldozni emlékezetinek örökös kissebségére szolgállyon²⁹¹. Constantinápolyt fel emelte, Rómát el sűllyesztette, honnan a let hogy maradéki mindenikbűl ki szorulván, egyik tsászári székre Török, a másikra pap telepedik. A többit rajtad hagyom; itéld, fontold.

Faleries várassát szállya meg Róma. Innen jön ki a tanitó Mester, tanitvánnyaival együt, kiket önként, nem tudod mi okbul, Kamiliusnak²⁹² által ád, mint foglyokat; de a kit a Romai vezér meg kötöztet, és tanitványitul²⁹³ hazáig veretve vissza küld. Mere, hogy vihette oda a Váras minden tanuló gyermekeit az ellenség táborába? hogy nem láthatták meg a lakosok, atyák, anyák? Miért engedelmeskettek, nagy számmal lévő tanitványi Mestereknek éppen a rabságig, és ellenségek táboráig? Irhatta ezt a jámbor Titus Livius gyermekeknek, tudatlanoknak, és nemzete hivalkodásának de ollyan embereknek nem, kik e Világi [147r] dolgokat ismerik, és itélni tudgyák. Mi kényszeritette a Mestert, hogy tanitványit rabul adgya ellenségének, mikor e végre meg sem szóllittyák, sem igéretet néki nem tesznek? Nemzetének, szüléinek, rokoninak, jól tévőinek gyermekeivel sétál által a Romaiakhoz nappal; mert éjtzakára, az oskolábul haza mennek. Hogy járta fel őket szüléinek házánál, hogy jertek. Fel lármázta a Várast éjjel? Nappal ment hát? de hogy lett láthatatlanná? Livius, Kamiliussal ezeket mondattya, mellyeket soha se mondot: Ha kőtés által nem vagyunk is a Faliskesekkel frigyesek, azon vagyunk a természet törvénnye által. A hadakozásnak szintén ugy vannak igasságai mint a békességnek, mellyet mi²⁹⁴ emberséggel, és²⁹⁵ vitézséggel²⁹⁶ tudunk folytatni. Jegyezd meg, hogy ezt, ugyan azon Kamilius mongya, ki már ez előt Etruriát ki rablotta. Mitsoda igasságárul tud egy ollyan ember a hadakozásnak, ki meg győzőt ember társát minden keresetibül, birtokábul, vagyonábul ki pusztittya, és elelmét prédául, katonainak veti? [147v] El felejtette a jámbor Livius egyik levelén hogy a másikon mit irt. Az, hogy az ostrommal meg vet várast szabad prédára botsátani, nem szolgál mentségül, ha a mi időnkben meg esik is. Soha se lehet a lakosokat, semmi szin alat fel prédálni; az asszonyokat, szűzeket gyalázatra, dühödt, részeg katonák undok bulyaságának siralmas tárgyául ki tenni. És ha ez mai időkben is meg eset, azért eset, hogy az emberi természet, feneségét egészlen le nem vetkezheti. Világ²⁹⁷ kezdetitül fogva, a gyilkosság, mai napig mindég gyakoroltatik, de azért tsak bűn örökké. Soha a gyakorlás a gonosságot jósággá nem változtattya. De tsak ugyan igaz ez, hogy a mai hosszas haborukban egyik fél ellenség sem vetet egy várast is prédára. Az asszonyi Nemet egyik se tsufitotta²⁹⁸ meg, a²⁹⁹ rajta való gyalázatos erőszak tételekkel. Ellene mondhatatlan próbája annak, hogy az emberek tudományok által szelédülnek.

Ha valamely szabad várast ostromlasz erőszakkal, tsak azon igasságnál fogva [148r] hogy ha meg győzheted fel prédáld, rabbá ted, nints néki is ahoz igassága; hogy magát erejének utólsó el szakadásáig védelmezze? Ezen természet szerint való törvényes tselekedeti által tegyen é,³⁰⁰ ollyan halálos bűnt ellened, melynél fogva helyesnek tanáld életét minden vagyonával egyetemben áldozattá tenni?

Azt üzened néki, hogy védelem nélkül, aggya fel magát, ha nem, és meg veheted, porrá teszed. De e'³⁰¹ részeg értelmet tsak te adod kébzelt igasságodnak. Istenben, sem természetben nem tanálod nyomát. Néked igasság a más fölgyére szállani, hogy el vegyed, másnak szentség törés a magáét ellened óltalmazni; és³⁰² ha tselekette halált érdemlet. Minden foglaló hatalom illyen veszet értelembül osztya igasságait az Emberi Nemzetre ki. Eleitűl fogva tanáltatnak az Embereknek ollyan tselekedetei, mellyekben a józan okosságnak, az az, emberi értelemnek, igasságnak, tsak egy szikrája sem ismértethetik meg. A győzedelmes hatalom önnön erejétül, töbnyire mind meg szokot részegedni [148v] melynél fogva magát teszi fel igasságul. Az igasság tsak a meg verettettek, és szegények számára marad óltalomul, mellyet égre földre kiabálnak ki, de a hatalom torkokra veri le. Hadgyuk el, had ditsekedjen az Ember igasságaival, és bóldogságival!

A lesz, hogy Kamiliust, magasztalt érdemének truttzára vád alá ejtik. Etruria fel dult várassának prédáibul sokat³⁰³ szedet el magának; kóldulásra juttatván másokat azon emberséges hadakozásnak igasságainál fogva, mellyeket Livius szerint oly nagy mértékben ismért. E' nagy Ember³⁰⁴ vádoltatása alat,³⁰⁵ magát igy menti, hogy Apollónak tett fogadást áldozattal, melynek meg tételére, ezen nyereséget kivánta forditani. Nagy buzgósággal vitetet az áldozat véghez. Sőt a Római fő asszonyok drágaságaikat is hányták reá, tsak hogy az Isteneknek meg tet fogadás, füstbe ne mennyen [149r] és ezen hit szegés által Róma, azoknak bosszu állását magára ne huzza.³⁰⁶ Rollin nevezetes Frantzia iró, véghetetlen historiájában ez esetre ily jegyzést teszen. „Tutták a Romaiak, mond, hogy az Istennek tett igéret, fogadás, ajánlás, oly szoros kötés, mely alól senki magát többé ki nem huzhattya, sem azokbul semmit el nem vehet; és ha bűn, az embereknek tet fogadást, igéretet, meg szegni; e részben, az Isten ellen hibázni hitetlenség, szentség törés, kárhozat.”

De a buzgó Rollin, keresztény lévén nem gondolt reá, hogy a pogány Róma, Junónak, Apollónak, Marsnak, Venusnak sat,³⁰⁷ fogadást tévén, 's meg szegvén szentség törésbe nem eshetet, mivel az álmodot Istenségek soha szokásba nem vehetik, hogy álgyanak, vagy bűntessenek. Más tekintetben, bajos most is egy halandónak a Világ Isteneivel a féle alkudozásokba, fogadásokba botsátkozni. Felettéb nagy az Isten; mi pedig felettéb kitsinyek vagyunk. De az ember meg szokván az alkudozást [149v] Isteneivel is örökké szűt font; és ha azok soha sem szóllottak, felelt ő magának helyettek. Ez a Szent eszetlenség mind addig részegitette az Emberi értelmet, mig a keresztyén vallás az oraculumokat el nem törölte. Mi inkáb más óldalán jegyezzük meg ez esetet, a kegyes Rollin mellet, el menvén ily móddal, hogy a vallás, bár³⁰⁸ hamis Istenekre nézzen is,³⁰⁹, az Emberek javára, érdemére, boldogságára e földön szükséges. Mihent Apollót Istennek vették, igaznak, hatalmasnak is hitték, ki a jóságos tselekedetet jutalmazza, óltalmazza; a gonosságot pedig bűnteti. Igy a hamis Isten, Isteni valóság helyet tiszteletetvén, semmiségébül, igaz tzélra vezetet.³¹⁰ A vallással tévelyegteg, de az erköltsel jóságos tselekedettel soha sem. Mely szerint Apollónak, Junónak hite, nem vólt oly veszedelmes Romának, mintha annak Népe semmi nemű Isteneket nem tisztelt, és félt vólna. Annyira igaz, hogy minden³¹¹ örök igasságnak [150r] ismereti nélkül, emberi társaság, Nép, Ország, törvény és³¹² függés alat, e földön nem lehet. Job Jupitert, Junót örök igasság, Istenség helyében félni, tisztelni, mint³¹³ örök igasságnak jutalmazó, bűntető hatalomnak senkit³¹⁴ nem ismérni. Tsak a baj, hogy hajdan, az Isten isméretit mások³¹⁵ pap isméretté tévén, sok ember miatta,³¹⁶ az igasságot is meg vetette, az erkölts jóságát is, semminek vette, mint Brutus szól halálában.³¹⁷ Ó érdem! mond, téged tiszteletelek! Lám! haszontalan nevezet vagy! Töb nagy emberek nevették a talált Istenségeket mivel a varásló papok, azoknak módjokat, akarattyokat, hatalmokat, tiszteleteket annyira magokhoz kötötték, hogy egyenesen ők láttattak minden tanult emberek előt Istenek helyében lenni. E miat ölték meg Socratest, ezért szaladot ki Athenasbul Aristoteles sat. Az Istenek, sérelmekrűl semmit se tuttak látod! mivel magok sem³¹⁸ vóltak; a papok sérelme vétetet Istenek bántásául, melynél fogva öldöklöttek [150v] de ez igy ment, mivel az emberek, ésszel születnek eszetlenségre, és okoskodással tévelygésre. Mig az igasságnak világa fel nem derült, az Istenek e földön mindenüt jöttek, mentek; a halandókkal szűttek fontak, vendégeskettek, veszekettek, házasottak, tenyésztek, születtek; most semmi féle Jupiter nem jelenti magát személlyében egy halandónál is. Semmi sem szolgál az álmodot Isteneknek nagyub pusztulására mint a Filozofia, ugyan azért, a hitetőknél üldözőbe is vólt örökké.

Róma, áldozot, bálványozot, de Jupiternek, Junónak, Apollónak sat isméretiben nem üldözöt, tsak vakitot. Kamilius is hibáit áldozatokkal palástollya, de a tselekedet annyira szembe tűnő köztünk itt e földön, hogy sundaságát, rosszaságát sem füstölgő³¹⁹ áldozat, sem porban mászó töredelmesség ditsősségessé nem tehetik, sem mennyei szinre nem festhetik. A meg nevezet vitéz is akár hogy módolta buzgóságait, Isteneit, áldozatait, a Nép, tsak bűnösnek tanálta. Kamilius előre meg látván az ellene támadt [151r] fergetegnek borult fellegeit,³²⁰ őnként számki vetésre ment, minek előtte a Néptűl meg itéltetne. Azon könyörgöt Isteneinek hogy hazáját szorittsák segedelmére: az az, hogy bűntessék meg. Ez ugyan nem nagy embert mutat; de ki legyen gyengeség nélkül való nagy ember? Még is azért, hogy ellene támattak, lehetet nagy ember. Minden szabadságban élő község vólt a nagy érdemeknek időrűl időre üldözője. A kit ma bálványozot, hólnap lába alá tapotta,³²¹ hólnap után ujra meg koronázta.³²² Mihent valamely különös érdem, magának ki terjedet hirt, ditsősséget szerez, arul is meg győzettessen, hogy ellenségei vannak; és valakit egy felől ditsérnek, más felől soha gyalázók nélkül nints³²³, 's nem lehet. Ephesus várassának zagyva népe egy nagy emberét tsak azért űzte számki vetésre hogy érdemével, mért haladgya meg őket oly szembe tűnő képpen. Ezt mondották: Senki se legyen köztünk külömb a másiknál; és mihent oly nagy ember valamelyikünk, mennyen innen más Nemzethez. Lehetetlen az ostoba parasztnak nyers gorombaságát, és vad erköltsét [151v] természet³²⁴ szerint valób szinnel festeni, mellyen az eszetlen irigységnek embertelensége, jobban ki tessen. Hermodorus, érdemes polgárnak illyen okok mellet kelletet hazájábul³²⁵ ki bujdosni. Aristidest is Athénásnak zűrzavar értelmű kába községe, azért küldötte magábul ki számki vetésre, hogy miért neveztetik egyátallyában mindentül igaznak. Az igaz Aristides. tsak ő legyen igaz? mennyen. De vissza hívták, sérelméért meg követve. Az ostoba község ollyan mint a gyermek: a maga tette felet fakad sirva. Mást kér hogy el rontot játékát igazíttsák meg, mellyet ő, mihent ott hadgyák, ismét el bont, 's megént sir.

VÉGE

Az első Szakasznak

Lássuk itt az emberi dolgok mitsoda viszontaságokon forognak, és némely, tekintetben nem vet, reá se gondolt esetnek, mitsoda rémitő kővetkezései vannak; ugy, mint az oly szikrának melynek fel gerjedése házak fedelébe kap.

Etruriában¹ fekvő Klusium várassának birái, valamely Arun nevezetű pólgár társoknak ügyében igasságot nem szolgáltatták vagy leg aláb ez ugy hitte. E' miat² fel³ kél, és társait bosszulni kivánván, a Golusokat lázasztya fel hazájára. Klusiumot meg szállyák, melynek Lakossi,⁴ segedelméért, Romának esedeznek. A tanáts, noha e dolog⁵ őtet semmi tekintetben nem illette, amazoknak ügyekbe belé botsátkozik, vagy azért, hogy igasságtalanul el nyomatot felet védelmezni közönséges, meg határozot emberség; vagy azért, hogy körülöttük magokon kivül más foglaló hatalmat nem nézhettek. Három fiatal embert küldenek a helyre, hogy a Golusokkal való békességet [152v] munkába vegyék. Ezek el érkezvén, engedelmet kérnek, hogy a meg szállot varasba bé mehessenek, a Néppel való alkudozásra. Legyen! bé botsáttatnak. A három ifiu tanáts béli Ur, ollyan veszedelmes eszetlenségre, és minden maga meg gondoláson kivül való vakmerőségre vetemedik, mely által hazájára háborut hoz. Mihent bé mennek, kő falakra, bástyákra állván⁶ ki, a Lakosok előt, az ostromlók ellen hartzra kelnek ki; mintha három Uri ember nevettséges vakmerőségével, oly nagy tábornak erejét felül haladhatna.

A Nemzetnek vezérét Brennúst, meg kérdik, hogy mitsoda törvényes közit tarthattya Etruriához. Azt, felel, a mit a Rómaiak tartanak azon földekhez, mellyeket fegyverrel el foglalnak: Hogy a ki mit hatalommal el vehet, reá tartozik⁷ minden igassággal, mivel a Vitéz embereknek, fegyver a törvénnyek. Ezeket⁸ Brennus, a tudatlanságnak setét idejében szabadon ki mondotta; most mondani senki se bátorkodik, hanem minden felső hatalom él vélle a hol teheti. Ebből lett ama nevezetes Jus armorum. Mihent két felső erő [153r] egymással őszve kap, a melyik mit nyerhet el amattul; ővé. Két gyermek megyen egy fa alat: szép körtvélyre tanálnak: egyik fel kapja, közzeleb esvén hozzá: ad ide te, mond a másik: ebb adgya felel amaz⁹: őszve esnek, birkoznak: Pál, Pétert földhöz üti, és hasára ülvén tőlle a körtvélyt el veszi; meg eszi. Ehol van Grocius, minden hadakozásrul irot tőrvényes igasságával, és a tanult emberi Nemzetnek Ius armorumával egyetembe.¹⁰ Ezt a Just semmi féle oskola, Istenség, tudomány, és vallás el nem törli a felső hatalmasságok közzül. Brennus tsak abban mutat vadat, hogy ki mondotta; mi, azzal vagyunk manérosok, hogy ellene mondva tselekesszük.

Brennus, mint az erdőt, mezőt pusztito szél vész ugy rohan¹¹ Romára. Azt irják, hogy¹² Consul sem vólt, hanem a hadi seregek hat paraszt birák által vezéreltettek; Hat tribunus; mindenik vezér generalis. Mit reméllesz? hol láttad hogy sok vezér alat győzedelmeskedhetet vólna valaha, valamely hadi sereg, ha a dolgot mikor törésre jöt [153v] egyre nem bízták a ki leg érdemeseb vólt. Brennus, a hat tribunust népével együt ugy fujja széllyel mint tenyerérűl a port, majd nem ütközet nélkül. Róma el telik rettegéssel, mely minden tekintetre kéttségbe esést hintet. Asszonyok, öregek, gyermekek, Rómábul ki futnak.¹³ Az ifiuság a Capitoliumba zárja magát, hogy ezt az utólsó leheletéig védelmezze. Nyóltzvan Senator ül ki biroi székibe az uttzára mint a hazának magát el tökéllet áldozattya. Reájok rohan a vad ellenség és öszve kontzollya őket ülő helyeken, mivel magok iránt semmi óltalommal nem éltek. Igy tet a régi, nállunknál job világnak egyűgyű jámbor erköltse; ugy tennének é most a manér, és tudomány által el romlot Generalisok?

A Capitoliumnak mennek; honnan vissza veretvén a várasnak tüzet vetnek, melyben a Nemzetnek régi¹⁴ jegyzései, irot kronikái el égnek. E rettentő veszedelemben Róma magát fel nem tanálhatta. De Kamillus számki vetésébűl az Ardeateseket, kiknél lakot hazája mellet fel ülteti [154r] bé tör. Róma körül Brennusnak némely pusztito seregeit elő tanálván széllyel veri. A váras népe bátorságot kap; számki vetet vezérét dictatorrá teszi.¹⁵ Hogy és mint mehetet a verekedés végbe ezen tul nehéz meg határozni. Leg hihetőb ez, hogy Brennus a Rómaiakkal alkura menvén, haza sijjetet tartományait óltalmazni hová ellenségei más részen az alat bé ütöttek. Liviussal együt sokan irják, hogy hét hónapi ostrom után mind az ostromlók, mind a bé zárattak élelmükbűl, erejükbűl ki fogyván egymással békélni kezdettek: hogy Brennus ezer font aranyat kivánt: hogy Sulpitius nevü, a summát elő hozta, mellyet az ellenség csalárdul mérvén, a Rómaiakat panaszra fakasztotta ki: hogy Brennus¹⁶ Gólus Generális fegyverét a fontra vetette, ezt mondván:¹⁷ Halál a meg győzettetetnek! hogy ezen szempillantásban érkezik Camillus dictator, ki fel kiált: fegyver, fegyver, és ne pénz váltsa meg a Rómaiakat hogy vér ontásba ögyelettek, és a Golusok, a leg utólsó főig mind le vágattattak. Nem maratt közzülök ki életét el buvással, futással mentvén e' sirba temető veszedelemrűl hazájába hirt vihetet vólna [154v] Ezen esetet sokan beszéllik igy, de az emberi dolgok sorában meg nem állhat. Brennius seregének nagy része Román kivül vólt; hogy változot lehetetlenséggé tsak egyetlen egy embernek is halálátul való menekedése? Régen látod, mindent beszéltek, mindent hittek, most ha keveset mondunk is, mindenüt támad a kérdés, 's vele együt a kéttség.

Manlius régi Consul, mentette meg a Kapitoliumot melyre az ellenség rohant. Had járjon az a mese hogy madár kiáltástul ébredet fel, és mivel kutyája nem ugatot, büntetésére Romában minden esztendőben egy kutyát petzkeltek ki. De valakire az ellenség ostrommal megyen, van néki¹⁸ mitül fel ébredni. Nem látta Manlius hogy az ellenség Romát meg szállotta? Nem vóltak éjjeli vigyázói? Tsak az hogy az Emberek eleitül fogva igyekeztek¹⁹ viselt dolgaikat tsudákká tenni és a sokaságnak mutatni hogy [155r] segedelmekért az Istenek ditsősségeknek Egeibűl minden lépten alá szállanak. Ezen szent eszetlenségbűl származot a Népnek győzedelméhez való véghetetlen bizodalma, el hitetvén magával hogy²⁰ Olimpusnak halhatatlan Lakosi mellettek hartzolnak. Igy emelkedet fel Roma egy felől vaksággal, hazugsággal, más felől vitézséggel, és okossággal. Minden Nép²¹ választot magának oly sorsát védelmező Istenséget kezdetiben,²² mely segedelmére Embert, barmot sugarollyon, és jövendő eseteit álomba jelentse ki azoknak, kik a tudatlan sokaságnak vezérűl szolgáltak. Istenek, Emberek mindég sugtak bugtak együt. Minden nagy eset álomba fedezte fel magát, mintha az Embernek lelke birhatna álmában oly tökélletességgel melyrül ébren semmit²³ se tud.²⁴ Hogy legyek böltseb mikor alszom, mint ha ébren vagyok 's okoskodom?

[155v] Vagy az Istenek kivánták inkáb örök végezéseknek meg jelenését álmok által fel fedezni? Akármint²⁵ hitték, de végre a dolog ott üt ki hogy Manlius kit a gondviselés Romának meg tartására álmábul serkent fel, vád alá esik. E nagy Ember vitézi mive, és embersége által a Római ditsősségnek minden bets jeleivel koronáztatot. Harmintz héttzer jutalmazták szerentsés szolgálattyában. De a szegénységnek sorsához kötvén magát, a fő Rendek előt gyanuságba jöt. Mindent el követet hogy a köz Népet külömb külőmb féle jó téteményeivel személlyéhez köthesse. A szegényeknek adósságokat ki fizette, sat. Mind ezeket hazafiságbul emberségbül is el követhette, de a Királyi Tanáts mind azt, valaki a Népnek kedvét különös módok által kereste halálos²⁶ utállattyának tette ki tárgyáúl. Következés hát hogy Manliust meg itéllyék, és meg öllyék. A [156r] Kapitoliumnak személlye által let meg oltalmazása annyira szivére szállot a Népnek, hogy Manlius ellen sehol itélletet hozni nem merészlettek, valahonnan a Kapitolium bé láttzot. Ugy tettzet nékik mintha Jupiter vólna a Kapitoliumban el rejtezve, hogy Manlius iránt vet haládatlanságokért menyköveivel verje őket onnan halálra. E nagy embernek el vesztése után a világ viszontagságainak özönei közzül Romának sorsára pestis ütöt ki. El hitetvén a Nép magával, hogy az Istenek rajta, jól tévőjének erőszakos, és méltatlan halálát bosszullyák gyászos keservébe merűl el.

It kezdenek már támadni Rómának véres fergetegei mellyek szivén mind addig zugnak mig szabadságát annak vérébe belé nem fojtyák: Itt lehet nézni hogy ott, hol mindennek szabad a felső [156v] rangért hazájában zivatart támasztani a köz bóldogság, tsak szerentsére hányattatik: Itt láthatod hogy mennyire fügjön az országnak sorsa sokszor, az Emberek gyermeki hivalkodásának semmiségétül: Hol az Elefántokat gombostővel öldösik.

Fábius, Római fő Embernek két leánya férjhez megyen; egyik egy Tribunushoz; másik valamely gazdag köz lakoshoz. Ez utolsó amannak menvén látogatására, eszébe veszi a nagy tiszteletet mellyel a társaság testvérjének áldozik az alat, mig ő a sokaság közöt el temettetve őgyelegne mint egy²⁷ személlyében észre vehetetlenűl. Mélységes keservétűl szívében szorongattatva fohászkodásait attyához viszi. Nem beszél  –  sohajt; le verettetését mútattya, hol²⁸ meg némúlt fájdalma, tsak tévelygő kébzelődéseit forgattya el busult tekintetiben. Ez által édes attyának,²⁹ ki e' leányát, életének minden boldogsága felet szerette,³⁰ indulatai [157r] lármába jönnek. Kérdi, kényszeriti, szűntelen erőltetvén őtet titkának fel fedezésére mellyet végre szivének rejtekei közzül ki ragad. Engemet ugy mond leánya, oly házba attál férjhez, mely a közönséges tiszteletektül meg fosztatot, ki lévén zárattatva az Ország felsőb rangjai közzül. Mitsoda külömbség köztem, és a Néném közt? Fabius meg igéri néki, hogy hazájának sorsa kivánsága szerint fog el dűlni, mely szerint gyermeke³¹ vágyódását Nemzetének köz boldogságába öltözteti fel. Licinius, a veje és Sextus nagy érdemű köz lakos lesznek tzéllyának eszközeivé. Fábius, magát el rejtve 's a Tribunusok által nyilván dolgozva, törvénybe véteti, hogy egyik Consul ez után a községbűl választasson. Mi töb, hogy ezen tul egy haza fiunak se legyen szabad 500 hasáp földnél többet³² birni, el osztván azokat³³ a szegények közt, kiknek egy talpalatnyi sints: Továbbá, hogy a költsön [157v] fel kért summákbul a már sok esztendők alat fizetet interest ki vévén, a maradot rész esztendőrűl esztendőre szakaszonként fizettessen meg a szegények által. Mindezek a társaság köz javára tekintve³⁴ a sokaság részirűl³⁵ igasságoknak láttzatnak, de³⁶ gondold el hogy a Patriciusokat mitsoda zivatarral boritotta el lármába hozván értelmeket.³⁷ A község más oldalrul szinte ugy buzgot. Ellenkező tsoportok, zenebona, zürzavar, pártra hajlások, titkos mesterkedés, nyilván való tsata, lárma, zivatar borittyák³⁸ be a várast.

Törvénybe vétetet, hogy ha egy Tribunus a többinek voxa ellen kiált³⁹ amazoknak állitások⁴⁰ meg határozásra soha ne mehessen. Liciniust, és⁴¹ Sextust ez által tzéllyuktul eléb hátráb hánnyák [158r] vetik; ezek ellenben amazokat a hivatalokra való választásba, véllek nem egyezvén, meg kötik. Őtt esztendeig tartot egy huzomban e siralmas küszködés mely idő alat Róma szédelgő nyavalyában sínlet.⁴²

Előre ki nézed hogy e házi bajnak idején az eleitül fogva való szokás szerint Romára külső ellenségnek kellet támadni. A Velitresek kelnek fel. Hadi vezérekre van szükség. Tiz Tribunus válaztatik, kik a hazának tsatázó seregét vezérellyék;⁴³ el indulnak oly belső háborunak hagyván Romát, mely annak kebelét önnön kezeivel szaggatta.

Licinius és Sextius örökké, ujra meg ujra választatván a Tribunusságra minden erejeket, okaikat öszve szedik, hogy a Patriciusokat utólsó szorongattatásra vigyék. Ott siggatták a természetet, hol leg érzékenyeb, és a hol okossága is minden ellen vetés nélkül van szükségei alá vettetve?⁴⁴ A Tribunusok [158v] ostromnak dűtöt okaikat,⁴⁵ oly veszedelmes ábrázatba öltöztették, melyrűl formáját, a Nép szivének által verése nélkül változtatni⁴⁶ nem lehetet; igy szóllottak:⁴⁷ „Igasság é, hogy egy Patricius⁴⁸ 500 hóld földnél többet birjon; a másik szabad Nemes társának pedig nehezen, vagy ne is maradgyon annyi fölgye, hol lakására egy kúnyhót tsinálhasson, és hólt testének el takaritására sirt áshasson? Helyes é, hogy a szegények kénytelen tett adósságaik miá, mellyel hazájokat védelmezték jutalom fejében örökre vasba heverjenek, és ennél fogva, sokaságoknak minden fő Ember háza tömlötzül szolgállyon? Ugy hiszitek Rómaiak hogy a királyi uralkodásnak terhe alól meg szabadultatok, azomban örökre a Patriciusoknak vér szopó kegyetlensége alat kel a leg véresseb gyalázatban⁴⁹ fertöznötök,⁵⁰ és fohászkodnotok? [159r] Valyon lehet é e halálos sebet külőmben gyógyulásra hozni, hanem hogy a kőzség közzül Consul választasson?”

A Tribunusnak⁵¹ elméje, tűz villámlásai közt, illyen okokkal⁵² dörögvén széllyel szórt meny köveivel⁵³ minden ellen vetést porrá⁵⁴ égetet. Ezen pusztitó fergetegnek tsendesítésére Dictátorra fakadnak. Kamilliust választyák. A Tribunusok ellenben, el tökéllették magokban, hogy minden ellenek rohant akadályokon keresztül tőrjenek. Kamilius Dictatorrá tétetik ki a Tribunusokat semmire nem bírhatván reménytelenül, nagy hirtelenséggel, hivatalát le teszi. De ismét kényszeritik, és nyóltzadikszor választyák e' nagy⁵⁵ hatalmú hivatalra már 80 esztendős korban. Fel kél; és⁵⁶ hazájára támadot ellenségeit meg veri; vissza tér Romába győzedelmesen, hol a Tribunusok előt tekintetbe nem vétetik. Rómán⁵⁷ [159v] kivűl ditsősséges; othon közőnséges. A község, a nagy embert, mindenkor⁵⁸ hasznánál fogva itélli. Hijában nagy a mások értelmében ha abból néki szerentse nem jut, mert érdemet benne⁵⁹ nem ismér; itt pedig most a kell, hogy Kamillus a gazdagokat a szegényekkel vegye egyenlő tehettségre, mely köz bóldogságot a földrűl minden Nemzet a más világra halasztot, mivel ki nézte, hogy ebben a Világban,⁶⁰ örökös, és állandó lehetetlenség.

A dictatorságot, hivatalának sokszorozása rettentő tekintetbül ki vetkeztette. Szüntelen tették, vették … a nép meg szokta, és mivel majd nem minden nappali⁶¹ vólt, tekintetbe nem vette. Ted emberek közzé a leg nagyub szentséget,⁶² ha minden nap láttyák, nem nagyba veszik. Az Istenség egy okon azért tiszteltetik annyira hogy rejtekbe van, de mikor az emberek közt lakot tsufolták, 's meg is feszitették. Kezdetben a Nép a Dictatortul retteget, most pedig Kamiliusra a kezeket is [160r] reá teszik, mely szerint kevésbe mulik, hogy a Piatzon morogva őgyvelgő sokaság által meg nem hurtzoltatik. De a fő emberek az embertelen, és vad kőzséget mellőlle el taszigálván veszéllyébűl gyalázattyábul ki ragatták: az öreg Dictator a Kapitoliumba ment, fogadást tévén ott az Isteneknek hogy templomot emel az Egyességnek, ha hazájában a békesség helyre áll. Végre tsak meg kellet a fő Rendnek ebben is egyezni, hogy egyik Consul, a községbűl választasson. És a főldek osztállyárul való törvény is helybe hagyatot.

Most érkezik már Roma is oda, hogy az alsó kőzségbűl első biráját válassza. De nem ugy eset, mintha nállunk⁶³ paraszt taksásbul tennének Palatinust. Tribunus Sextius tsak annyi tudománnyal érdemmel birt, mint a Patricius, sőt soknál többel. Ugy⁶⁴ ved, mint valamely tanult fő Nemes Embert a Mágnások közt. [160v] Tegyük a Patriciusokat Magnásokká, és a Plebeusokat köz Nemesekké hogy mai állapotunkhoz képpest a Római Népet, hol sem Mágnásrul sem Armalistárul szó nints;⁶⁵ állapottyában inkáb meg érthessük. Ujra és ujra emlékeztetlek, hogy nem tanult embereknek, hanem együgyű Olvasóknak, falusi Nemes társaimnak irok, kiknek az ily magyarázatra szükségek van.⁶⁶

Sextius⁶⁷ lehetet Consullá, mert érdeme vólt. Nem jöhetet még ekkor Róma oda, hogy az érdem hivatalt ne nyerhessen⁶⁸ maga által magában ha Nemes levele nints, vagy [161r] személlyében igy nem nevezik is:⁶⁹ Tekintetes, Nagyságos, és Excellentziás kegyelmed. Akkor a Nemest tsak érdem a parasztot pedig vadság mutatta ki. Most már a Nemes és paraszt közt a külőmbség sorsban, érdemben véghetetlen. A Nemesi érdemeket paraszti állapotban nállunk meg szerezni tellyes lehetetlenség. A mely paraszt szűletés, tudományokban nem neveltetik eke szarvárul soha se lehet Vice Ispánnyá. De Cincinnatus lehetet ekéje mellöl⁷⁰ Dictatorrá. Akkor, szántásnak vetésnek, országlásnak tudománnya, egyre másra birattattak ugyan azon férfiak által, most pedig már egymástul örökre meg van külömböztetve.

Tribunus Sextius, a kőzség közzül Consullá tétetik, mely eset a fő Rendeknek titkos sohajtását, és mord keservet okozot. Törődni kellet rajta hogy más oldalrul [161v] a Patriciusok hol, és miben emelhessék töbre magokat. E tzélra Kamilius uj hivatalt tanál fel, és oly törvényes meg határozással hogy egyedül tsak fő Nemesekre tartozzon, minden községbül való érdem ki rekesztetvén belőlle. Már a kőzség azon nyughatatlankodván, hogy tagjai Consulokká is lehessenek miért állít ollyan fő hivatalt magával ellenkezve honnan ki rekesztessen? Egyéb okát nem látod hanem hogy az Emberi értelemnek eleitül fogva természete vólt a magával való ellenkezés. Ollyan férfi kelletet ki mikor a Consulok Román kivűl a hadakban szolgáltak ithon, az igasságnak bátorságnak fen tartásával hazájának terhet viselhesse, és annak hatalmával dolgain uralkodgyon. Ezt nevezték pretornak. Allitottak még ezen kivűl a fő Nemesekbül két hivatalt kik az épületekre, Theatrumokra, Templomokra, játékokra sat vigyázzanak. Mind [162r] fontos hivatalnak vétetet. Az országnak első rangu emberei vóltak a következendők: Dictator, Consul, Censor, Pretor, és az Edillisek kiknek egyedül vólt szabad magokat székekben hordoztatni, ugyan ez okon lehet őket széket biróknak nevezni: Oly formában kel⁷¹ ezeket rangjokban venni mint nállunk az Ország báróit hajdan.⁷² Ezen felső hivatalok azoknak maradékaikat kik beléje ferkezhettek örökre meg nemesitették, honnan következet, hogy a Nemesi kar két részre oszlot, pátriciusokra, és Nemesekre. Oly móddal lehet gondolni mint most a Magnasokat, és fő Nemeseket. E' külömbség ugyan tsak szóban, rangban, nevezetben áll, de valóságában,⁷³ egyre ment ki. Hertzeg, Gróf, ha nem magyar nemes, a hazának nemesi szabadságaival nem élhet, mely szerint a nemesség töb a hertzegségnél ugy hogy ő hertzegsége, tekintetes uraságánál fogva ragyoghat; az első pompás [162v] nevezet, az utolsó valóság, mert kenyér és szabadság. Nintsen egy felől szomorub, más tekintetben nevetségeseb dolog, mint ha a magyar mágnás ő nagyságos magát, tekintetes nemes magátul annyira külömbözteti hogy ezt alatsonyságnak vegye amannak ellenébe. Igen nyájjas eset, hertzeg magaddal nemes magadat meg útálni, és fényes nevezeteddel, ragyogó pompáddal kenyeredet, nemes magadtul kóldulni. Sokkal job tekintetes gyomorral jól lakni, mint méltóságos hassal korogni. Igy, a magyar hertzeg, és nemes közt való külömbség tsak szóban áll, de törvénnyes valóságára, uraságára nézve, egyik tsak az, mi a másik. Had járjon a külömböztetés, szóval, de törvény által ne legyen, mert nagyságos magad fog tekintetes magad után fohászkodni. E két személy egyben meg férhet ha azok igazán veszik⁷⁴ [163r] kik véllek birnak. Légy nagyságos, kegyelmes, tsak ne felejtsd el lábod alá nézni, hogy méltóságaiddal egyetemben min állasz. A méltóságos nevet, jövedelem fényessiti. Nintsen a Világon szomorub meg aláztatás mint a nagyságos szegénység. Első a törvényes szabadság, gazdagság, kenyér; osztán hivasd magad a hogy tettzik. Meg lehet a külőmbség közt egyezni annak valóságára nézve. Kűlőmb kűlőmbféle nevezetek alat, lehet az ember egy forma. A patricius és pleps közt mitsoda messziség vólt Rómában, még is a patriciust a pleps itélte, büntette, jutalmazta. Oda jutot hát Roma is végre hogy népe három magában magátul meg külömbőztetet seregre, sorsa oszollyon az a régi nemes, parasztbul let nemes, és paraszt nemes; Tsupa parasztnak a községet se mondhatod, mert uralkodot, és királyi módra ítélt.

Róma, hivatalainak el osztásával meg tsendesedik, és uralkodik [163v] külömbségei közt e világ előt nyilván de magára titkon szüntelen fogakat vitsorgat. A felsőbbek az aláb valókat szivekben⁷⁵ meg vetik, de nállok nélkül nem lehetnek, sem erejekkel nem birhatnak. A fő Rend uralkodik, a község parantsol. Az első az utólsót szembé kötve vezeti, az utolsó, az elsőt vakon, ottan ottan halálra öklözi, de még is tsak alkudni kel mindenben, hogy az őklőzés vakitás egyre másra eléb továb mennyen mind addig, mig egy nem üti⁷⁶ fel mind a többit akár mely karbul sorbul legyen, mint Cesár.

Pestis támad; Kamillust el viszi –  kinek halála majd nem meg betsülhetetlen kárt okoz hazájának. E nagy embernek erkőltseit szerentse sem szerentsétlenség változásba nem hozhatta; hatalmában emberséget mértékletességet, le verettetésében álhatatosságot, bátorságot viselt. Semmi sem mutattya annyira az erköltsnek valóságát [164r] és az által való méltóságát, mintha a sorsnak változása, és a viszontagságoknak menykövei sem kevélységre, sem siralomra nem hozhattyák. Nem ugy veszem, mintha erköltsi nagyság tanáltathatna valamely bóldog halandóban olyan e Világon, hogy szerentséjének, szivében ne örvendezzen, és keserve esetén meg ne illetődjön. Nem ez a kérdés hogy érezzünk é vagy ne, hanem hogy érzésünk által érdemünkbül ki ne vetkezzünk: viszontagságaink előt gyermeki félelemre ne botsátkozzunk, és a szerentsében dagályos kevélységre ne emelkedgyünk. Az ollyan Ember, nem ember, kit minden esete mássá teremthet, hanem azt tartyuk Embernek, ki erkőltsének álhatatosságával minden viszontagságon keresztül ront, tűzön vizen hasonló lévén magához mindenkor.

Róma, a kebelében ragadozó pestist, ugy nézte, mint bűne ellen meg busult Isteneinek⁷⁷ ostorát. A nép, szivében le verettetve elméjében tétovázva, oly áldozatoknak nemeirűl okoskodot, mellyek által haragos Isteneit engesztelhesse. [164v] A tudatlan község e Világnak forgását⁷⁸ a természet múnkájának rendes folyását sem annak okait nem ismérvén, akár mi történt vélle,⁷⁹ különös Isteni múnkára vetette, Isteneink haragusznak ugy mond Róma;⁸⁰ mert halnak az Emberek; engesztellyük őket. Az ok, éppen ollyan tévedés mint ellene ki kereset eszközei, a millyen eszetlenek.⁸¹ Theatrum játékot állítanak fel:⁸² a Templomban ágyat vetnek, mellyekbe bálvány képeket fektetnek, véllek⁸³ vendégeskedvén. Jegyezd meg, hogy a hass^84* nélkül lévő Istenek nevében, az Emberek soha se felejtkeztek el az oly áhitatosságnak, és tiszteletnek nemérűl melynél fogva magok jól lakhassanak: akár hogy magyarázták az áldozatot és bár mely titkok közzé rejtették is az Istenek tiszteletit, de annak vége; örökké jól lakáson ment ki.

Az⁸⁵ ágyban heverő bálvány képek sem a szent korhelykedések a pestisnek [165r] szomoru pusztitását örömre nem változtathatták; odéb kellet menni. Ezt találják, hogy a Jupiter Templomába egy szeget, nagy pompával üssenek. E' különös esetre Dictator kelletet. Manlius Imperiosust választyák ki a Templom falába szeget vér.⁸⁶ Annak előtte minden esztendőben szeget ütöttek oda⁸⁷ azért, hogy az időnek száma emlékezetben maradhasson, most pedig áldozatul szolgál.

Már, kérlek! végy egy kevés időt magadnak ezen eseteknek egyeztetésére. Ezt mongya a Nép: Az Istenek haragusznak, mert mi rakásra halunk; engesztellyük meg őket, és verjűnk szeget a falba. Lehetetlen a józan értelemnek ájulásba nem esni ha meg tekinti, hogy eleitűl fogva az ostoba tiszteletnek vaksága és a⁸⁸ magában magátul meg veszet buzgóságnak dühössége, Isteneivel mit tselekedet.⁸⁹

Ugy kellet az Isteni tanátsnak is lenni Olimpuson, 's másut, a hogy Rómában végezték. A természet tsak folyt a maga rendin, az Emberek [165v] pedig tsak kiabálták fel az Egekre: Ne ugy tsinállyátok Istenek. Soha se felelt Jupiter, sem a természet során⁹⁰ vissza forgás nem tapasztaltatot, de az igaz vallás nélkül el tévedt halandók tsak hitték; hogy Isteneiknek tettzését,⁹¹ innen a földrül⁹² igazgattyák oda fent az Egekben, ara vontzolván Jupiternek végezését, a mere áldozatoknak fűsti megyen, és a merül kiabálnak hozzá. Mitsoda Isten az, ki teremtésétűl kérdi hogy sorsával mit tegyen, annak kivánságához szabván örök végezéseit, mely szerint ő tsak azért legyen mindenható, az az szabadon uralkodó,⁹³ hogy teremtéseitül fügjön? Ezekre nézve soha halandónak szájábul ditsöb könyörgés nem emelkedhetik fel az Egekre mint mikor Istenéhez⁹⁴ igy fohászkodik: Légyen meg⁹⁵a te akaratod!

Dictator Manlius a szent szeget falba ütvén tellyes hatalmában fel fuvalkodást mutatot, oly dolgokra kivánván erejét ki terjeszteni mellyeknek el követése a Népnek értelmével [166r] szemközbe ütközöt meg. Egy országnak hosszas szokás által meg rögzöt törvénnyeit szivébül ki ragadni nagy erővel esik. A törvényt közönséges bóldogság szüli, és időrűl időre a Nemzet vérében gyökeredzik; tehát egy roppanással veszedelem nélkül nem változik. A mely fának gyökere terhe alat a földben, husz, harmintz esztendeig terjed, egy rántásra nem enged, 's ha erölteted törik, szakad. A Dictator igaz, mindent tehetet Rómában, mig hivatalában vólt fel öltöztetve, de ezt, hogy abban meg maradgyon nem tehette, ha külőmben annyi erőre nem ment eléb mellyel hazáját földre verhesse. Manlius kénytelen let hivatalát le tenni, kit a Tribunusok sok esetekben vádoltak. Szemére vetették hogy egy gyámoltalan fiát ki hebegő beszédű, 's fél néma vólt, ezen okok mezei munkái közt a rabokkal egyenlő sorsra vetette 's dolgoztatta, mely természet ellen való kegyetlenségének bűnével egy Tribunus nagyon terhelte. Manliusnak fia, meg értvén [166v] a mezőben, hogy nállánál fogva édes attya a várasban törvény által űzettetik, hogy bűntetés alá essen; ásót kapát el hajit; bé szalad Rómába, hol a Tribunusnak hajt,⁹⁶ kit halálára let maga el tökéllésével dühödt indulatok közt meg ragad, fegyverét torkának szegezi, és fel fogattattya véle az Istenekre hogy vádgyát édes attya ellen továb fojtatni nem fogja. A Tribunis igen szembe tünő igasságnak, és jónak tanálván, hogy az ifiu kezébül szabadullyon fogadás tételével annyival inkáb sijjetet mivel a torkának intézet dárda kevés taszitással, nagy okot füzhetet vólna elméjére. E' gyermeknek édes attya iránt mutatot hivségét látván a sokaság, általa álmélkodásra és könyvező örömre fakadt ki. Manlius igaz, hogy kegyetlen vólt ellene, de ezzel is tsak gyermekének érdemét nevelte, kinek⁹⁷ hivségét, a szűléi kötelességnek hibája szívén nem változtathatta. [167r] Soha édes attyán semmi féle tettével nagyob sem szeb győzedelmet nem vehetet vólna. Mitsoda meg aláztatás vólt Manlius részire egész Róma láttára szégyen széket ülni, és meg vetet fiában azon Nemes érdemet ujjal mutatni, mellyet hazája, embertelen attyának felibe tett.^*

[167v] A belső visszálkodások mellet külső háborunak folytatásátul Róma soha meg nem szűnhetet. Consul Genúcius vezérlette hazájának hadi seregeit Hernikek ellen. De nagyon szerentsétlenül, mert katonáitul el hagyattatván meg verettetet 's maga is meg öletett. Miért hatták el a Római katonák vezéreket? Genucius parasztbul tet Consul vólt: talán ez esetnek a seregek közt lévő fő emberek, tisztek lehettek eszközei? vagy tsak a vezérnek eszetlen tselekedetei okozták? Elég hozzá hogy az országnak nagy Embere a régi Nemesek egy átallyában kiáltásra panaszra fakattak ki: ehol¹⁰² a kőzségbűl választot Consulságnak ily szomoru következései vannak. Azomban Licinius paraszti sorábul ujra Consullá tétetik, ki hazájának ellenségeit meg veri. Ő okozta azon törvényt hogy őtszáz hasáp földnél többet¹⁰³ senki se birjon, de már maga módot kapván kezére ezernél is¹⁰⁴ többet birt. [168r] Ki tettzik, hogy Tribunus korában nem azért ostromoltatta a nagy házakat, mintha a fő familiák pénzen vet jószágaikat igasságtalanul birnák, hanem tsak azon okbul hartzolt hogy ő is¹⁰⁵ ugy nem tehetet; és a Nép ügyét magára vévén, az alat¹⁰⁶ Tribunus és¹⁰⁷ Consul lehessen. Igy buvik az Ember a más igasságába hogy annak ereje által fel emeltetvén, a maga szerentséjét el kapja 's amavval¹⁰⁸ azontul semmit se gondollyon. Valaki vagyonát szükségében másnak el nem adhattya azzal nem is szabad: nem övé, következésképpen magának sints szabadsága. Már, ha Péter szabad a magáét el adni, mért ne legyen szabad Pálnak meg venni, és ha meg veszi, mi okon ne legyen javának birtoka, törvényes igasság? A szegények mindég az Urakra kiabálnak azért,¹⁰⁹ hogy ők nem azok, de valaki közzülük magát seregekbe bé szuszakolhattya, el halgat, vagy más hangon beszél. Urak viszik az országnak terhet, és a Nemzetnek érdeme seregekben tenyészik. Oktató nevelés, tudomány, fejedelmi [168v] társaság fényessiték ki közöttök az emberséget, igasságot. De inkáb is forgok száz nagy Ur közt mint három négy¹¹⁰ durva szegény közt. Hol hallottad hogy a nagy urak¹¹¹ mulattság képpen¹¹² magokat a bálakban¹¹³ agyba főbe vernék részegen?¹¹⁴ de az ostoba szegények tsap széki mulattságok közbe illyen manérral szokták egymást fizetni. A nagy Urak kevéllyek, azt mondod. Soha se láttam arannyal varot köntösön¹¹⁵ töb kényességet, mint a guba, szűr, vagy rókás mente alat. Mindég kevéllyeb a tudatlan ha szegény is, mint az okos. Azomban, a nagy uraknál tsak születéseknek, rangjoknak kevélysége láttzik mely nélkül szinte ugy el nem lehetne mint a papok a mértékletes maga viselet nélkül, de a szegény a ki az,¹¹⁶ ugy kényeskedik, mint a¹¹⁷ pikkely gombos betyár, mely tselekedet annyival inkáb tsufos, és nevettséges, hogy tzudarság alól nyulik ki. A nagy Urak közt henyék vannak, [169r] hát a szegények közt nintsenek? A nagy Urak közt prédák, eszetlenek vannak. Hát mi köztünk nintsenek bolondok, és korhelek? A nagy Urak hibáikkal érdemekkel is nagyok; a szegények pedig minden módon szegények. Valaki születéssel nem bolond, az uraság azzá nem teszi.¹¹⁸

E két serege közt, a társaságnak kezdetitül fogva soha a vetélkedés meg nem szünik. Romában hánykodot e dolog¹¹⁹ mindenek felet, hol azért minden fel tanálható emberi törekedésnek truttzára sem a szegénység sem az uraság el nem töröltethetet.

Liciniust a maga törvénnyénél fogva szorittyák, hogy miért bir annyi földel: Öt száz hóld föld már, felel nem övé, hanem a fiáé, kit magátul külön kenyérre tett. Nézd! hogy tudgya azt az igasságot jádzottatni, mellyel mig kezén forgot, az Ország tanáttsán is keresztül tört? Illyen az Ember! Látod? Azért irjuk viselt dolgait, hogy meg ismérhessük, mely isméretnek ma is minden nap hasznát veszed.

[169v] Hijában osztanád fel a Világot az Emberi Nemzet közt mert ujra meg ujra gazdagságra és szegénységre szakadna¹²⁰ el. A vagyon kereset, vagy el pusztulás, nagyban, kitsinyben, mindenkor az erköltsi tulajdonságnak szokot következése lenni honnan világos az, hogy valameddig az erköltsök¹²¹ bennünk külömbözni fognak, azoknak mivei se lesznek soha egy formák. A préda, szinte ugy nem lehet fösvénnyé,¹²² mint a szilva fa almafává; vagy a hat tzólos férfi tiz tzolos emberré¹²³ ha husz esztendejét meg halatta. Már, ki külömböztet meg¹²⁴ bennünket születésünkben? a Természet; Természet hát, mely köztünk, törvényes sorsunkban a gazdagot és szegény tsinállya; de nem értvén a vad embereket, kiknek birtokok nints.

A Római község gazdagodni kivánván, tsak ara tört hogy véllek az országnak minden nagy, és fényes hivatala köz legyen. Paraszt Censort, Consult, Dictatort tettek, de magok tsak ott marattak a hol vóltak. Rutilus paraszt Dictator az Etruskokat meg veri, [170r] s hazájának ellenségein győzedelmeskedik mely ditsősség a fő Rendeket titkos irigységbe ejti. Minden módokra ki terjeszkednek hogy a fő hivatalokat nemesi karok közzé zárhassák vissza. A Consulságot kezekbül esztendőkig ki nem eresztik. A nép lármát üt, kiált, kér panaszol, fenyeget, melynél fogva más óldalon utat nyit magának a Censorságra. Ezen hivatal pedig már igen fontossá let az által hogy a Senator tétel a Consuloktul el vétetvén neki hagyatot meg. Meg látta végre a nép, hogy Censornak is jó lenni.

Azomban Romának négyszáz tizedik esztendejében a Szamniták, és Kámpaniaiak közt villongás támad; hadhoz készülnek; háboru kezdődik. A Szamniták győzedelmeskedvén predájoktul már tsak egy nehány szökésre esnek. Kapúa várassa, melynek bulyaságba veszet, 's borba fult latsuha, korhel, galád lakossi minden vitézi mivekre elégtelenek vóltak, tsak halgatot,¹²⁵ retteget, látván a Szamnitákat kapuihoz közzelgetni. Romának esedeznek a szabadulásért. De felel, hogy a Szamnitákkal [170v] frigyes lévén ellenek táborba ki nem szálhat. A Kampaniaiak utólsó szorongattatásba esnek, és¹²⁶ minden eszeket, okaikat törésnek viszik hogy az akadályokon keresztül ronthassanak. Minden más szabadulásra vivő ut meg hághatatlan képpen lévén elöttök be vágva, azok körül sürögve forogva kinnyokban illyen tsufos módot tanálnak fel, hogy hazájokat nyakra főre ajándékozzák a Romaiaknak. E' meg lesz, melynél fogva a Szamniták Rómábul követeket kapnak kik jelentik, hogy mivel Kampania Romának let tulajdona, háborgatásátul állyanak el. A Szamniták bosszuságoknak keservétül meg vakittatva 's el ragattatva Kampaniának határain mérges rablást, és pusztitó dulást követnek el. A Romai tanáts meg bosszankodik, és háborut üzen.¹²⁷

Maga menthetetlen eszetlenség vólt a Szamnitákban a sokkal felettek való hatalomnak nem engedni, de az indulat ritkán okoskodik, és egy  [...]¹²⁸ egész községet is szintén ugy magával ragad mint egy Embert. Soha se is tudnád melyik tulajdonsága uralkodik inkáb az Emberi Nemzeten, a vakmerőség é vagy a mértékletesség, és az okosság é vagy a bolondság? A maga meg hitség, mérges indulat nállánál tizszer töb erőnek is néki hajt, és midőn földhöz veretik vállat vonít.¹²⁹

A Romaiak a Szamnitákat le ültetik, Kampaniát meg lepik, melynek fő várassában Kápuában, mint valami nagy bordél házban,¹³⁰ mulató kvartélyba szállanak. A természeti tartáshoz, az az, éhségig nyult mértékletességhez, és töredelmes élethez szoktatot Római katonák Kápua várassának evésben, ivásban, musikában tantzban, s szerelmeskedésekben őgyelgő gyönyörűségeit nagy magokhoz vonszó érzékenységgel vették. Had járjon a győzedelemnek ditsőssége, vélték a Dictatorok, Consulok, és fö tanáts részire, de ezek itt, furtsa mulattságok, és oly kedvességek [...]¹³¹ mellyek az Embert bőrein belől, élő ereinek folyási közt tapogattyák. Had legyen a tudósoknak, országos Embereknek gyönyörüség a gondolkodás, hír, név, ditséret 's töb a féle füstök, de mi, az édest, érezni szerettyük, mivel ollyan erőssen gondolkozni nem tudunk hogy testünkön kivül lehessen¹³² magunknak kébzelődésbül jól lakást tsinálni. Kéttség kivül illyetén képpen elmélkedvén a Római katonák, mellyet a következés mutat, mint prédához szokot emberek; öszve eskűsznek, hogy az Országnak lakossit abból ki űzvén, nagy részben le vagdalván lak helyeket magoknak¹³³ foglalják. A Consul Rutilus e pokolbéli párt ütést, mely a természetnek igasságával szállot szembe, ki törésében, minel utánna észre vette, meg gátolta. De az e miat el busult, és hit szegésre vetemedet katonák, mint veszet ebek gazdájokra, Rómára¹³⁴ támadtak, fegyverrel menvén ellene. Az illyen vérrel táplált Tigriseket nehéz engedelmességben meg tartani.

[171r] E'¹³⁵ rémitő párt ütés, és hitetlenség a Romaiaknál¹³⁶ még hallatlan dolog vólt. Mind addig verekedik Róma: mind addig ontya szomszédainak véreket, mig ellenséget nem találván kit vágjon, fegyverét önnön magába nem tollya. Mind addig gyűjti e Világnak, kintsét rakásra, mig vitézi erköltseit bulyaságba nem fereszti, és örökre el nem veszti, hogy a Világnak győzedelme által ne verje önnön magát földhöz, ezer Nemzetnek véréért álván¹³⁷ bosszut, a maga vérében.

Valerius Corvus Dictatorrá tétetik, ki a párt ütést el tsendesíti, és az engedetleneket le ülteti. A Szamniták pedig siralmas meg verettetések után porba mászó meg aláztatással reménykednek Romának hogy őket továbra is frigyekben meg tartani méltóztatna.

Azomban uj háboru üt ki; mert a Latinusok fel rugnak, minden fűggést el kivánván magokrul hánni mely Romátul jöt. Pártot ütnek a Kámpániaiakkal együt. Nézd, ez a galád Nép minek utánna Róma által [171v] utólsó pusztulásátul, menekedik,¹³⁸ ugy találja hogy job lesz már fogadásátul el álván Romával üstökbe menni, és szabadságáért fáradni, mellyet sem védelmezni nem tud, sem meg nem érdemel. Ki szál a két fél tábor. Két Consul, Manlius Torkatus, és Decius Musz Romának győzedelmét ragyogó fényben mutattyák. Az ütközetnek első mérgében ellensége,¹³⁹ Romát¹⁴⁰ meg halatta, és hanyatlásba hozta. Consul Decius Mus, a pokol béli¹⁴¹ dühösség¹⁴² Isteneinek áldozván fel életét¹⁴³ ellensége tsoportyai közzé rohan, hol magát, rend kivül hartzolva, meg öleti. Példája el maradot Consul társát, és annak katonáit,¹⁴⁴ halálra való el ragattatásba viszi. Agyarkodva rohannak minden tartózkodás nélkül az öldöklő veszedelemnek, hol nem annyira a győzedelmet, mint a halált magát láttattak űzeni, és keresni. Manlius, tökélletes győzedelmet nyér, Decius Mus láttatik ugy, mint ezen győzedelemnek rugó ősztöne, ki meg mútatta, hogy az Ember, életének, 's különös javának, [172r] a haza¹⁴⁵ ditsősségét felibe teheti. Tsak ujjal kel mútatnúnk ide is az Emberiségnek betsűlletiért, minek utánna annak gyalázattyára annyi Embert tanálúnk kik személlyes hasznoknak, hazájok köz javát alatsonyúl fel áldozzák. Nem igaz, hogy az Ember nagyub tselekedetekig fel ne emelkedhetne, mint a magának való fukarkodás. Ki nem szereti a ditsősséget ha el érheti? és mitsoda tselekedethez ragadhat ditsősség ha benne mások iránt semmi áldozat tétel nem szemléltethetik? Ki ditsőit azért, ha sok jövedelmed van mellyet magadra költesz? ha sok kintsel bírsz melybűl másnak nem attz? ha magadon kivül senkinek se szolgálsz? Tsupán tsak az ollyan tselekedet ditsősséges melynek tárgyát magadon kivül választod. Másokat kel bóldogitanod, és ugy származik reád abbul a ditsősség. Seneka nem azért ditsősséges hogy nagy jószággal birt, hanem hogy irt, és halandó társait még máig is boldogságokra oktattya¹⁴⁶ böltsességet mutatván lelkében.

Minek utánna a Latinusok meg [172v] hódoltattak,¹⁴⁷ támadásoknak okai kérdőre vétettek. Ők azért zugtak, hogy Rómának fő hivatalai véllek is miért nem köz? Hogy ha az Országnak javaiban, és a tiszt viselések méltóságában részesűlhetnének Rómát hazájoknak vévén, iránta, ki fogás nélkül való tökélletes hivséggel viseltetnének. Igaz is, hogy valamely Országlás módgya a Nemzetnek egy részét hazájának javaibul méltóságábul ki rekeszti fogyatkozás nélkül lévő hivséget és szolgálatot attul nem kivánhat. És valamikor¹⁴⁸ tsupán annak segedelmére kéntelen támaszkodni, szerentséje szomoru szinbe öltözik. Lehetetlen az Embernek az Emberbűl ugy ki vetkezni, hogy szolgálattyának okát magában fel nem tanálván, még is hívséggel legyen ahoz, ki hazájának minden terhét vállaira teszi, életét annak javaibul ki rekesztve. A ki sehogy se jutalmaztatik, sehogy sem érez ősztönt¹⁴⁹ magában, sem hívséget.

Consul Kamillius a régi dictatornak onokája a Latinusok sorsát fel vévén [173r] értelmét ebben határozza meg: hogy a Romai hazafiság minden tekintetben engettessen meg nékiek, mely tzélra e következendő szókban adgya elő okait. Az Uralkodás állandóságának egyetlen egy módgya ebben¹⁵⁰ tanáltatik, ha oly formán tselekszünk, hogy a meg győzettetet Nemzetek, hatalmunknak jó kedvel engedelmeskedgyenek. Az az, ha ugy Uralkodunk rajtok, hogy abban bóldogságokat, ditsősségeket lássák.¹⁵¹ A Consulnak értelmét Nemzetének¹⁵² Országló tanáttsa bé vévén,¹⁵³ a Latinusokat hazafiakká el fogatta. Még is némely várasok ki rekesztettek, mellyek nagyon vétkeseknek tanáltattak. Velitres várassát nevezetesen főld szinig rontották. A Kampániaiakat szabadságoktul meg fosztották melyre ugy is érdemesek nem voltak. E' képpen élvén Róma győzedelmeivel, hatalma oly magasságra emelkedet fel, honnan ki lehetet már előre látni hogy nem sok idő mulva egész Olasz Ország kezére birik.

Priverna, a Volkeseknek fő várassa [173v] mind ezek mellet is¹⁵⁴ pártot ütvén, le verettetések után a Római tanáts kérdésbe vette hogy mitsoda móddal bűntessenek? töbnyire halált itéltek fejekre. De egy Priverna béli fő polgár meg kérdettetet,¹⁵⁵ hogy mitsoda bűntetésre itélli Nemzetét érdemesnek? Ki a király tanátsnak igy felelt: Ollyanra mint a millyennel azokat lehet bűntetni, kik magokat a szabadságra érdemesnek itéllik. De, kérdik továbbá, ha kegyelmet nyertek, hogy fognátok azontul magatokat viselni? A mi magunk viseleti, felel a rab, a tiétektűl függene ha igassággal emberséggel bántok véllünk állandóul hivek maradunk; ha életünkön keménykettek, és sorsunkat gunyollyátok, irántok való hivségünk is rövidre szorul.

Ezen maga egész el tökéllésével, és nemesi bátorsággal ékesült felelet, a Privernaiakat mind meg tartotta. Valamikor a természet igassága egész méltóságában jelenik meg mindenkor tiszteletet, és halgatást [174r] parantsol azoknak kik vezérlő okosságok által annak erejébe, és törvénnyébe bé látnak. Vólt a római tanáts lelkében oly fel emelkedés mely az erköltsöknek méltóságát meg ismérte, és meg ismérvén, tisztelte: Ugyan azért, mindent el követtek hogy háborukra méltó okokat tanálhassanak, annyira kényszeriti a természet és józan okossága, a rablókat is, hogy bűnöket az igasságnak palástyával¹⁵⁶ fedezzék.

A Privernátok¹⁵⁷ Római hazafiakká tétettek. A mely Nemzet magát ennyire betsülli, mongyák a tanátsbéli Urak, meg érdemli, hogy Romának fia legyen, és annak méltóságát szabadságában fen tartsa.^*

Minden hányattatásai közt sem mehetet még oda a Nép hogy a tiz birák által szerzet törvényeknek kegyetlen részét el törölhesse. Az usorás, adóssát el fogathatta rabul tartván tellyes hatalmában mind addig, mig verejtékébűl magának a leg keserveseb, 's gyalázatosab módokon meg nem fizettetet. Igaz az, hogy az adós, fizetni tartozik, de ebben el kerülhetetlen kötelessége a pénzes embernek ara vigyázni, hogy mire ád, és kinek. Minden esetet ugyan előre ki nézni nem lehet. Nem mehet az emberi okosság és tapasztalás annyira, hogy kinek kinek házi állapottyát sorsát fenekig meg mérhesse; sok oly ember láttzik tehetősnek ki már élete módgyának fundamentomában füstöt vetet, a mit szorgalmatoson² titkolnak minden felé, mely szerint soha a Világ oda nem jut, hogy a pénz ki adásban tsalatkozások ne legyenek. Ebben a fukarok szoktak [175r] leg inkáb károsodni, mivel a nagy interesre, reszkető vágyódással esdeklenek, mellyet minden haldokló sorsu ember tizszeresen is³ meg igér, azért, hogy az interes tőke summája örökre nálla vesszen. Már, melyik eset férne inkáb öszve emberséggel, igassággal: az é, hogy kemény büntetés alat szegénynek, senki költsön ne adgyon, vagy hogy ha adot néki és nem fizethet, kegyetlenségének vettessen lántzai közzé holtig való szomoru áldozatul? Hogy lehet a szegény nagyub inségben ha költsön nem kap is, mint ha rab, és kegyetlenségtűl várja könyhúllatásaival ásztatot alamisnáját? Mi, a⁴ hazánkban szinte ugy el nyerhettyük törvényesen a már éppen semmivel sem biró adósnak személlyét, de emberség, keresztyénség már az emberekben oly fel emelkedésre jöttek, hogy adóst, rabul az udvarában senki se kiván tartani, mely dolgot Róma nagy erköltseinek idejében is gyakorlot.

[175v] De mivel a természetnek magával eredt igassága magát, minden időben, hitben, Nemzetben, erköltsben, törvényben ismértetni kivánnya, a fellyeb emlitet eset Romának is szemébe tűnt. Az idő eléb minden dolgot érlelni szokot titokban, végre ugy szolgáltat reá alkalmatosságot hogy változásba hozhassa. Publius, egy rendes ifiu, édes attyát, ki usorássának vólt adósság béli rabja, élete⁵ szabadságán ki váltya, és maga ül helyére. Usorássa véle kegyetlenül bánván meg vérzet testével magát keze⁶ közzül ki ragadgya, és keserves sorsát⁷ a Népnek elibe terjeszti. Ezen minden igassággal, és emberséggel ellenkező kegyetlenség a sokaságot bosszuságra fakasztya ki: mérgelődik, kesereg, kiált a nép, melynek elméje tüzet kap ez által, és zendüléséhez közzelget. A tanáts magába száll és akár önként, akár kéntelen, a természet igassága elöt meg hajolván törvényt hoz, hogy ezen tul, a költsönzöt pénz az adósnak nem személlyén [176r] hanem javain feküdgyön. Itéld, hogy e törvény Romának lakosit mennyi keserves fohászkodásoktul mentette meg!

De talán elég fájdalom a szegénynek a gazdagot el nézni, sorsát irigyelni éhségében semmiét el nem vehetvén; és nem szükséges hozzá hogy még a felet, lántzait tsörgető rabja is legyen. Had járjon ha mondhattya⁸ a gazdag, hogy a szegénynek sorsárul nem tehet: Isten rendelése! de tehet arul⁹ hogy reá¹⁰ nézve, magát, az ördögök kötelességébe ne avassa, és a Világot számára,¹¹ elől járó pokollá ne¹² tegye.

Azomban, uj háboru támad¹³ (mert Romának e nélkül élni lehetetlen vólt). A Szamniták ujra pártot ütnek. Látod hogy a tapasztalás semmit nem tehet e Világon, és tsak a bőltseket oktattya. A magával ragadó kivánság mindég nyit magának az ostromok közt egér utat, mellyen viszontagságaitul szabadullyon ha azoknak le szakadt¹⁴ veszedelmei nyakára¹⁵ omlanának. Ebben, vagy [176v] abban hibáztam akkor, ugy mond, de most nem ugy lesz. Ugy let, hogy Rómának ereje ki szál:¹⁶ Fabius, a lovasság vezére a dolgoknak fekvését ki nézvén a dictatorra sem várakozik, ki ezen háborunak folytatására választatot, hanem ellenségével meg ütközik 's földre veri. A dictator Papirius érkezik ezen ujságra, és büntetni kivánván Fabiust, ki minden hadi törvény ellen merészlet parantsolattya nélkül ütközetet adni, rendelést tesz, hogy a bajnokok fogják meg, vesszőt, bárdot készíttsenek. A hadi sereg közbe veti magát; de Fabius töb bátorságot tanált ebben hogy Romában szaladgyon,¹⁷ hol a Népnek esedezik. A dictator érkezvén törvényes hatalmával áll elő, hogy az illyen tselekedetet a hadi rendelések el kerülhetetlenül meg bűntetik: hogy a hadakozásnak módgya egy átallyában a fő vezértűl való függésben lehet szerentsés: hogy e nélkül háborut folytatni [177r] nem lehet: hogy a Nemzet önnön java, törvénnye ellen nem tselekedhetik; és ő dictátor lévén, hatalma által a haza javára bűntetni kötelességének isméri. Elő hozta Brutust, ki Romáért önnön gyermekéit áldozta fel. A Nép meg némult, és Fabiust¹⁸ ma alól fel szabaditani nem bátorkodot, ne hogy általa, a hazának törvénnyei fordulnának fejekre. A sokaság a dictatornak tsak engedelmét kérte; Fabiusnak pedig egész háza¹⁹ lábaihoz borulván, kegyelméért esedezet.²⁰ Az emberséges, és bőlts dictator, látván, hogy a hadi törvényeknek eleget tett, minek utánna okaival ellenkezni senki sem bátorkodik, tellyes hatalmát arra forditotta, hogy Fabiusnak meg engedgyen. Siró örömöt okoz szivednek, mikor a nagy érdemeket nagy emberekben látod, a természet szentségének áldozni, és mennyei világával a közönséges halandók felet ragyogni!

De Brutusnak példája ez esetben tsonka és tsak sántikál. Az ő fiai hazájok [177v] ellen esküttek meg, Fabius pedig e mellet győzőt.²¹ Mondhatnánk hogy Róma helytelenül, erőszakkal üzvén el királyát kebelébűl, azokat, kik hazájokba vissza kivánták hozni, az ellen való párt ütéssel vádolni nem lehet. Ki tudgya kinek volt igassága, Brutusnak é, vagy Fiainak? Előre ki nézheted hogy e kérdésbe az iró belé nem botsátkozik, hanem tsak ezt mongya, hogy minek utánna egy Ország, és Nemzet, akár igy, akár ugy, illyen vagy ollyan okok mellet, sorsát meg határozza, állapottyát törvénybe veszi, és azt, esküvéssel, Istenei,²² vagy Istene előt tet fogadásával fel szenteli, mehet é valaki²³ ellene bűntetetlen, bár²⁴ ellenkező okokat tanáljon is²⁵ magában? Ha ez lehetne, miben álhatna fen a király is?

432.

Ez idő tájban levén Romának ezen²⁶ győzedelme, eseteiről gondolkodot ha tanálhatnának azok közt ollyanok, mellyekrűl a gyalázatot kellene el törölni

[178r] A Szamnitáknak fő vezérek Pontius midőn háboruját folytatná Kodium mellet, Romának seregeit, oly szoros helyre tsallya,²⁷ hová mint kő falak közzé zárattak bé. Minden óltalomra, verekedésre való tehettségétűl meg fosztatván a Consul²⁸ élete halála, egyedül ellenségének tettzésére maradt. Pontius, Szamniti fő vezér azon²⁹ forgattya elméjét hogy ezen szerentséjét még mitsoda tettel koronázza. Pontiusnak édes attya e történetet magában fontolván Fiának ily tanátsot ád; hogy őket mind le vágassa, vagy betsülettel botsássa el; de amaz egyikben sem állapodik meg, hanem a katonákat egyenként jármon bujtatván által fogadást tétet a Consullal hogy Róma a háborut véllek továb folytatni nem fogja.

A Pontius attyának tanáttsábul ki tettzik, hogy Romának erköltseit már akkor szomszédi ismérték: vagy meg ölöd mind, ugy mond, vagy betsülettel bány véllek. Én az elsőt el hattam vólna, akár hogy vélte Pontiusnak attya. Rómát azon egy armádának veszte egész hatalmábul ki nem vetkeztette vólna: igy, örökös [178v] romlásokra³⁰ szolgált vólna e kegyetlenség a Szamnitáknak. Más tekintetben, mitsoda meg dühödöt vérnek részeg indulattyábul származhatik oly veszet értelem, mely akár mely okra nézve is ellenségének egy egész el fogot ármádáját fel kontzollya³¹? Mihent ellenséged fegyverét le teszi, és foglyoddá lesz, az Emberi természetnek költsönös igasságaiba öltözik fel mely minden esetben kinek kinek emberséget parantsol. Nem lehet ollyan eset, mely az Embert magábul egészlen ki vegye;³² és valaki tselekszi, akkor, nem ugy él magával mint Ember. Mit mondot vólna Pontius ha Róma, őket hányatta vólna kardra mikor hazáját meg hódoltatta, és hadi seregeket meg verte? A természetnek köz igassága minden élő Embernek szentség legyen. Ez ollyan főldi Istenség, kinek törvénnye³³ nélkül, Ember Világ nem lehet.

A Római katonáknak sziveket, kik jármokon bujkáltak által, néma keservek vérekbe fojtotta.³⁴ Tekintetek titkos dühösséget, és vérbe,³⁵ kevert gyalázattyoknak [179r] siralmát mútatta, mely állapotban sziveket, a bosszu állásra ragadó indulatnak mérge faldosta. E' gyalázatos esetnek híre Romába el terjedvén minden lelket haragra gerjesztet. A tanáts határozásba veszi, hogy a Consulnak alkuja annak meg állására hazáját nem kötelezheti, mivel az országló értelemnek³⁶ hatalomnak, meg egyezése, és híre nélkül eset. Itt jön már kérdésben, hogy az egész ország fő vezérének alkuját köteles é meg állani, ha az romlására, gyalázattyára van is, mely kára alól, ha akarja, hatalma által szabadulhat?

Illyen esetekben az Uralkodó hatalmaknak szobáikra zárkozva, a magános okosok, permesterek, Filozofusok szabhatnak ugyan pennával törvényeket, de azokra az erő, ha sértetik soha se figyelmez. A hatalomnak hatalom szab törvényt, mert ő valahol győzhet, mindenüt igasság magának.

De a kötés meg rontásának még is kellet valamely nevettséges módgyát tanálni, hogy a Világ előt az igasságnak szine formáján valamennyire láttasson. [179v] Nintsen ember, erő, hatalom, mely az igasságot nyilván, szembe szökve szemérem nélkül sérthesse: palástolni kel hitetlenségét hogy ügye jónak lenni láttatván, a Világnak utálattyát magárul háríthassa. E' szerint Consul Postumius, ki a kötést tette, a Népet ere kéri, hogy őtet adnák által a Szamnitáknak; tegyenek azok vélle a mi tettzik, tsak hogy hazája ez által kötése alól szabadulhasson. Illyen módon egy Római bajnok Postumiust a Szamnitáknak által adván, ő annak vállára üt és³⁷ igy szól: Jól van! már most én is Szamnita vagyok – Róma háboroghat ellenünk. Tehát a háboru el kezdetik.

A Szamniták, hartzolásoknak egész idejében ütközetrül ütközetre verettetvén szüntelenül tsak örjöngésekkel veszőttek. Nyomoruságaik vállaikon egymás hátára tollottak. Végre egészlen földhöz verettetvén Pontius vezérektűl is meg fosztatnak. Ez, el fogattatva, gyalázattyával Romának győzedelmi pompáját ékesitette. Pontius [180r] kit,³⁸ kezét hátra kötve vezettek Romának uttzáin. Ezen gyalázattyát, halálával fejeztékbe, el üttetvén fejét, azon emberség helyet hogy vitézségét, és Népe mellet való emberkedését mint ellenségben is tekintsék. Pontius alatsony módra gondolt akkor, midőn a Romaiakat el fogván rajtok dölyfösségbül fenkely módra kivánta magát bosszulni, és jármon bujkáltatta őket által. A gyermeki³⁹ vagy értetlen gúnyolás nagy Embereket nem illet; annyival inkáb Nemzeteket. Bé zárván ellenségét hazája részirűl kell vala véle szerentsés békességet tenni, és azt továbbá minden sérelem, gyalázat nélkűl haza botsátani, de ő győzedelmével, amazoknak gyalázattyokra és egész Világ előt való ki nevettetésekre furtsálkodot, mely eszetlen tselekedetit tőlle el pártolt szerentséje most,⁴⁰ utólsó meg aláztatással és⁴¹ véres halállal fizet. Igaz az, hogy Róma minden emberiség ellen való utállatos kegyetlenséget követet el vélle, de néki tsak [180v] veszni kellet, Roma pedig helyén maradt. Nem mindenkor elég tsak átallyában igasságodra támaszkodni, és az ara tartozó okos módokat hátra hagyni: a viszontagságnak örökké igassága van rajtad akár mely dolgot el követni, mellyet tetted nyakadba vét. Tselekedeteidben kel engedelmesnek lenned hogy következései is engedelmesek legyenek. Élni tudni a szerentsével, nagyub erköltsi érdemet kiván, mint a szerentsétlenségnek el viselése; mert itt, békességes tűréseden a módoknak lehetetlensége is⁴² nagyot segit; kéntelen lévén azok nélkül lenni, a mid nints, de amot tehettséged szélessen ki terjedvén tsak okosságodtul, és erköltsödnek erejétül füg vélle hogy ély; vesztedre vagy javadra.

Utóllyára,⁴³ a Szamnitákkal megént tsak békességre üt ki a háborgás. Consul Curius Dentatus rendeltetik ki a békesség fel tételeinek, és okainak meg határozására. A Szamnitáknak pompás, [181r] és kintses követsége éppen akkor érkezet hozzá, mikor egy fatálbul ebédelt. Summás pénzel kinállyák, hogy javakra hajlana, látván szegénységét. Igen is! felel a Consul ugy vélitek szegénységemet látván, hogy meg vesztegethettek; de én inkáb szeretek azoknak parantsolni, kik pénzesek mint hogy magam azzá legyek. Ha már tsak ugyan ki fogás nélkül való igasság hogy az Emberben akár ki legyen, ily vagy oly nemű kevélységnek lenni kellessék, az illyet leg szebnek és leg nemesebnek tartom. Curius Dentatus szánszándékos szegény vólt, abban keresvén ditsősségét inkáb, mint a gazdagságban. A szegénységet, ha nem éppen éhező és rongyos meg elégedéssel lehet viselni tsak⁴⁴ valamelyik óldalán legyen⁴⁵ ditsősséges, mivel a hír, név, emberi hivalkodásunkat a pénznél gazdagabban fizeti, sőt ezt is fel áldozzuk érte. De a minden tekintetben való tsupa szegénység sem Angyalnak, [181v] sem ördögnek nem kel. Lehetet a Romai Consulnak ditsőséggel szegénykedni, és fa tányérrul jól lakni, de a borju pásztor örökké⁴⁶ azt kivánnya, hogy gazdag legyen.

Az el tökéllet szándékkal lévő szegénység a régieknél,⁴⁷ néhol ditsősségre tartozot, azért találtattak illyenek: mint Aristides Athenasban. De minek utánna a szegénységet sehogy se tekintik, nagy hivatalba nem teszik: és a szegénytűl mint az avas pervátátul orát bé fogva, pihát kiáltozva minden pénzes ember szalad, fut; ki kiván szegény lenni, hogy ditsősség helyet, melytül messzeb van mint a természetnek végső határátul mindenek előt gyalázatoskodgyon.

Dentatus a Szamnitákkal békességet köt, és bé rekeszt oly háborut, mely 49 esztendeig tartot. Ez idő tájban még, más nemzettségeket is hódoltatot meg Romának hatalma, az Adriai tenger partok mentében. [182r] Az Ékesek ötvenöt napok alat negyven egy várast vesztettek el, mellyek inkáb hiszem hogy jobbára faluk lehettek. Minden nap majd nem egy várast meg venni negyvenig, bajjal esne ha jó garádgyával vólna is bé keritve, oly szűntelen háborgó részében pedig⁴⁸ az emberi élet idejének, bástyák nélkül lévő népes várast fel tenni nem lehet, annyival inkáb, mivel ágyu nem lévén, az ostromló félnek nagy akadályt okoztak. Meddig kel vala Tróját ostromlani hogy keritéseit meg hágni nem lehetet? Azomban Romának már ekkor rettegést, félelmet szülő hatalma vólt: két száz hetven három ezer fegyverfogható emberrel birt kik egyszersmind hazafiak és katonák vóltak. Illyen erővel tsak lehet helybűl előre egy nehányat lépni ollyan polgárokkal, kik fejedelmi szabadsággal hadakoznak önnön birtokokért a magok ditsősségére. Mert akár hogy fizessed az Embert, soha⁴⁹ szivébe oly erős ősztőnt pénzel nem nyomhatz mintha gyermekei sugdosnak fülébe [182v] és ditsőssége kiáltya magához. Első tárgy a Világon minden Nemzetnek az ollyan haza melyben annak fiai törvényes szabadságban élhetnek. Az ember maga előt is tsak annyiba valami, a mennyiben magát valaminek tarthattya, e pedig ugy eshetik meg, ha szabad akarattya szerint való törvények által vezéreltetik. Mert végre, az a magam, mely magamért semmit sem akarhat, kevéssel töb emberi méltóságomra nézve a semminél. A kinek sorsára⁵⁰ tartozó akarattya mindég másban tenyészik⁵¹ örökké emberi valóságátul üres magával, nyög, sehogy se találhatván fel érdemének hol létét, sem ezt ha állat é vagy Ember.

Mivel az emberek egymás miveinek irigyei, és a leg job dolgot is változtattyák⁵² tsak azért is, hogy magokbul ujságot tsinállyanak,⁵³ Censor Appius Klaudius 441. ben a király tanátsnak magát ellene szegezi, melynek méltóságát attyai, a veszetségig óltalmazták. Ő, attyának nyomdokában [183r] tőlle vissza fordul, és magát a községhez köti. Látod, hogy ugyan azon vérben Nemzettségben egyenlő értelemnek erköltsnek állandóul meg maradni lehetetlen. Őszve vissza kavargó zűrzavar ragadgya a Világnak eseteit mellyek a viszontagságokat fővel lábbal verik rakásra. Appius a fel szabadult raboknak fiait a király tanátsba⁵⁴ bé vette, mely dolog Romának fő Nemességét meg aláztatásra vetette. Igaz, hogy az Ország terhének viselésében érdemnél egyebet a haza fiakban tekinteni nem lehet, de tsak ugyan fel szabadult rabot, királyi méltóság közzé helyheztetni szükségtelenűl, hiba és meg aláztatás. Lehetetlen hinni, hogy Romának Tábla bírái főeb⁵⁵ vérbűl ki nem telhettek vólna. A vezérlő hatalomnak, és országló értelemnek, tekintet,⁵⁶ méltóság nélkül lenni fel fordult állapot: valamikor alatsonyitod, erejében veszted. Az oly hivatalt, rangot, bets jeleket, mellyekre tsekély személlyek, alatsony tulajdonságu, születésű halandók is⁵⁷ fel vétetnek, az érdemesek végre [183v] meg vetik, vagy kevés tekintetbe veszik, honnan következik hogy mikor adgyák is nékik, ingyen sem ugy tekintik mint érdemeknek jutalmát, vagy nemes erköltsöknek meg koronáztatását. Vagy ne szerez a társaságban méltóságot, tekintetet, vagy ha nálla nélkül nem lehetz igyekez fen tartani. Az ordók, nevezetek által az apróbbaknak sokaságát kivánván magadhoz kötni, a nagyobbakat magadtul tolod el általa. Talán azért tsinálod hogy vélle erősődgy? Nem! Soha a kitsinyeknek sokasága helyre nem hozza azt, a mit a nagy embereknek tőlled el távozot kevés számában vesztesz. Appius is semmit se tsinált; tsak magát gyülöltette meg mert hivatalának el telése után minden el változot.⁵⁸ Fabius Censor hozta helyre rendetlenségeit, mely érdeméért illyen tóldalék nevet kapot: Maximus. Annyira igaz, hogy az országlás belső állapottyának jó rendbe való hozása a külső győzelmeknél is nagyubbá⁵⁹ teszen.

Keresni kellene már annak⁶⁰ okát⁶¹ [184r] hogy a királyi hivatalra⁶² való választása mely természeti szerint, egyenesen Uralkodásra, és Országló értelemre tartozik, miért adgyák által egyetlen egy hivatalnak, és embernek? Az Országnak jó, rosz állapottya ugy é azokhoz van köttetve kik sorsát vezérlik, és dolgait igazgattyák? Illyen vólt a Római⁶³ tanáts. Nem helyeseb rendelés let vólna a tanáts béli Uraknak választását ugyan azon tanátsra és Consulaira bizni? Ha a bíráknak sok felé oszlot voksok miat a választás alkalmatlan, és⁶⁴ zenebonás let vólna, oly pártra lévő szakadásokkal egyetemben mellyek⁶⁵ zűrzavart szoktak okozni, tizenkét Senatornak a két Consullal egyet értvén által lehetet vólna engedni. Appius meg mutatta, hogy a Censor hatalma e tekintetben egy embernek sok. De⁶⁶ azért tselekedték, hogy mikor e hivatal fel állot a községnek ki rekesztésével, tsak⁶⁷ Nemesek sorsára tartozot; de az Urakkal⁶⁸ is szinte ugy köz az eszetlenség, hatalommal való vissza élés, hiba, gyengeség [184v] mint akár kivel mással. Az országló hatalom mindent bízhat másra, tsak ezt nem, hogy őtet, az⁶⁹ országlásra, magán kivül, más válaszsza. A Római tanáts, országol, melynek bíráit egy Censor teszi, ki azoknak kiket⁷⁰ teremt számadással tartozik, 's hatalmok alatt él. Oly rendelés, látod,⁷¹ mely⁷² magábul ijjesztő tsudát tsinál. Más eset osztán mikor az ország népe választ magának bírót, mely lakosit itéllye, bűntesse, mert ez nem egy ember, hanem ország, mely törvényt szab eléb magának, és az után választya⁷³ biráját hogy a mellet⁷⁴ itéllyen;⁷⁵ Igy bírájának szája által az egész nemzeti törvény szerint minden szabad pólgár maga itélli magát, mivel mindenkor tsak azt mongya, amit azon törvények parantsolnak néki, mellyeket Nemzetének köz akarattya szerzet.

Vólt a Nemességnek még Rómában el rejtet felsősége a község felet, mellyet magának titkon nagy gondal kivánt meg [185r] tartani: Ez vala a fő papi hivatal. Ő rendelte ki a mivekre tartozó napokat, heverésre rendelt ünnepeket, perelkedéseknek idejét, esztendőnek eléb idáb való fogytát; minden dolognak módgyát, formáját ő határozta meg. Mind ezekbűl, mint az áldozatokban való örök végezéseknek fel fedezésébűl a fő papok mélységes titkokat tsináltak hogy ez által a vallásával vak, és ostoba Népet⁷⁶ szent varáslásokhoz kötözvén, álmodot hatalmok alat örökösös rabságra vethessék. Valaki magánál nagyob testi erőn kiván uralkodni törvény nélkül, tsak másoknak önként való késségével, és akarattyával; lélekben kel néki vakitani, hogy a Nép⁷⁷ karjain meg ne láthassa korpa madzagait mellyeket arany koszorók helyet fűztek oda. Valamely hatalom tsak hitetés által álhat fen; kötelességében van, a tsalárdságával meg hódoltatot erőt, örökös vakságban tartani. A tudatlant könnyű hitetni, de a tanult ember, szemedve nevet. Igy vitték [185v] Romának fő Emberei a Népet⁷⁸ papi hivataloknál fogva, hazájoknak győzedelmeire, mely szerint ditsősségek,⁷⁹ sokszor, tsalásbul, hitetésbül, hazugságbul származot. Az áldozatnak reszkető belei közzül fedezték fel az⁸⁰ Isteneknek⁸¹ ki jelentet végezéseket. Róma győzedelmes lesz, igy szól a jövendölő. A Nép, Istenének száját halván, szerentséjét meg hiszi: egész bizodalommal maga el tőkéllésével megyen hartznak és meg átalkodással nyér.

Rómában a fő pap egyszersmind hazafi is lévén hazug vallásának minden kezénél lévő kúltsát, kelintsét, rugóját hazájának világi elő menetelire forditotta, mely szerint a hazugság, hitetés, hivatalában gyalázatos lévén, következéseivel ditsősségessé változot. Sundaságban tenyészet a szép dolog mint a⁸² jó bor a ganéjjozot földben. Valameddig a vallás dolga ollyan lábon áll, mely szerint annak óltári szolgái sorsokra nézve [186r] hazájok, Nemzetek világi bóldogságával egy huron pengjenek, mind addig; egyenes tzélra dolgozik, és veszedelmet nem okoz; de mihent a köz hatalomtul el fordulnak, és hazájokon kivül, szemeiket, különös tárgyakra függesztik, ugy módolván magokat, hogy hatalmok az Ország hatalma felet, és boldogságok annak boldogságával szemközt ütközve legyenek meg; mindjárt oly következésre hanyatlik a dolog, melynél fogva eléb a haza esik sebbe mely sebnek gyógyulása, végre, el kerülhetetlenűl amazoknak okoz halálos nyavalyát, kik azt Nemzeteknek testén fel nyitották. Valamely ember hosszason sebessit, ellene álhatatlanul sebet kap, sőt halált is.

Rómában egy fel szabadult rabnak fia valamely Flavius nevű, széles urrá tétetvén, a fő Nemességtűl utállat alá vettetet. Nintsen a nagyra emelkedni kivánó embernek, 's másnak is szivet mardosób nyavalyája, és lábait rángatób nyűge; mint ha körös körűl a mere fordul mindentűl utáltatik: mint ha [186v] minden ábrázaton⁸³ fintoritot orrot tanál a hová tekint, gunyoló nevetést, mord tekintetet, vagy fére⁸⁴ fordult halgató utállatot. Flavius a Római Uraság közt illyen kinos hizelkedésektül lévén környül vétetve nem oda gondolt hogy amazokat okossággal, emberséggel szelédittse, hanem bosszu állást kereset magának. Az emberi számtalan bolondságok közt pedig egy sints nevettségeseb, sem részegeb, mint mikor valaki erőszakkal, és bosszu állásnál fogva kiván tiszteltetni, kinek addig sem atták meg mig ezen haragra, és utállatra gerjesztő eszetlenségekkel nem élt. Ki, 's mi kényszerittse a szivnek hajlandóságát bottal, bűntetéssel, bosszu állással? Nem a tiszteleten kel eléb kapkodni, hanem azon, a mi őtet termi; az érdemen. Tsak érdemet, kellemetességet szerez magadnak, ne meny a tisztelet után, el jön ő utánnad. Hogy tartod fen a plántát, ha nints földed sehol, a mibe ültesd, sem viz, a mivel lotsold? de ha helyére teszed [187r] meg nő, magátul, virágzik, és terem.

Flaviusnak fejében e gondolatok meg nem fordulhattak, tehát őt el vetet tiszteletivel⁸⁵ kivánván truttzolni, hogy a Nemességet tronfal üthesse, a fő papságnak minden rejtet módjait, állapottyát, titkait sat. a községnek ki hirdettettette.⁸⁶ Kit bosszult általa? Ott, a papságnak mive, mind a Nemzetnek világi fel emelkedésére intéztetet; igy ha ezen tselekedetivel kárt tett, hazáját sértette. A bosszu állást, az emberek nagyon szeretik, de kevés élhet ugy vélle hogy édessége szájában meg ne keseredgyen, Még is az⁸⁷ indulat, világ végéig soha böltsé nem lesz, sem az el mérgesűlt érzésnek a tudomány zabolát nem vét. Törvény kötözi az embert, és büntetés mérsékeli. Innen lett hogy minden pokla Meny országa, tudománnya, vallása mellet is világi meg maradásának tömlötzre, páltzára, akasztofára van szüksége.

Róma, uj Theatrumra lép; uj haborukra terjeszkedik,¹ és mint valamely kéményen ki ütöt tűz mely orditó szelek közt, ropogással emészti a várast, a ként² rohan az országokra. De ugy láttzik hogy valahol a Romaiak hartzra ki keltek annak indito okát eléb mindég ellenségeknél tanálták fel. Olasz Országnak déli részén egy népes, gazdag várast Tarentum, látván Romának³ fel emelkedését, győzedelmét, ellene félelem, akár irigységnél fogva, haragra, utállatra fakadt ki. Mert⁴ akár egy ember, akár egész Nemzet, ha láttya, hogy tsekély állapottyábul, szomszédgya pénzel, erővel majd utól éri, ellene mord kedvet veszen, és ara törekedik, hogy ha lehet, vissza verhesse. Nintsen törvényes világunknak az irigységnél halálosab veszedelme. [188r] Azomban a hatalom, vagyon, fel fuvalkodást okoz. E hibát a Világnak Népei sokszor tsak Uralkodókra háritották, noha egész Nemzet ugy élt vélle mindenüt⁵ a hol a többi közt elsőségre mehetet. Tarentum a Romaiakat, vad embereknek; ragadozó fene vadnak tartván egy felől utálta más tekintetben rettegte. Egy hatalmas kevély se kiván ránkora alá vet ellenségének félelmet mutatni, de azomban azt szivéből tsak ki nem törölheti.

A Tarentumi Révbe némelly Római Hajók ki kötnek; mellyeket a lakosoknak titkon már ellenek pöfögő mérge sérelemmel, gúnyolással illet. A fő tanátsnak,⁶ e gyalázat, panaszban elibe terjesztetvén el⁷ küld oda az elég tételért.⁸ Consul Postumius érkezik a töb követekkel, kiket a Tarentumiak gyalázattal illetnek; annyira, és oly galád alatsonysággal hogy a Consulnak palástyát le is hugyozták mely gyalázatos bolondságon osztán örömében, a kényességétűl⁹ és vad tudatlanságátul el részegedet [188v] Nép nevetet; önnön¹⁰ fertelmességének¹¹ kedvel tapsolt. Postumius meg határozza magában hogy a Tárentumi vizelletet annak vérével fogja palástyábul ki mosni. Illyen köpedelmeket követ el az ostoba nép ha a királyi hatalmat magán széllyel oszolva kezénél tartya, oly részeg bolondot mutatván józanon is, ki utólsó veszedelmét tzigány tselekedetekkel huzza önnön fejére. Nintsen is soha igassága az alsó községnek a királyi, és Nemesi Uralkodás ellen kiáltozni, oly végbül, hogy magát kivánnya helyére állatni. A Római követek haza mennek, és Nemzeteknek kettöztetet gyalázattyát othon jelentik. Romának¹² vérében méljségre alá szállot tsendes kevélysége mellyet mindenkor mértékletes emberséggel fedezet; tüzet kap, 's lobogni kezd. Vólt már Tarentumnak Romárul annyi tapasztalása, hogy e tsufos esetit bosszu állás nélkül hagyni nem fogja. [189r] Fontolni kezdvén fejében a siralmas következéseket, meg rémül. Leg aláb a háboru már el kerülhetetlen, mely a Romaiaknak szüntelen való játékok vólt; a Tarentumiaknak pedig¹³ tsak meg gondolások is ezer poklot mútatot. A Tarentumi nép tehát tsak azért hogy a Római Consul palástyának meg hugygyozásában gyönyörködhessék oly veszedelemnek teszi ki magát mellyel szembe állani sem mérészel. Illyen az ostoba község az Uralkodásban. Segedelemrűl kellet hát gondolkodni, és az Epirusi királyt Pyrrhust kérik e végre.

Pyrrhus, azon Uralkodókra tartozot, kik a békességben 's tsendes bóldog Uralkodásban semmi féle meg elégedést nem találván a Világba vesznek belé, hogy önnön veszedelmek után futva¹⁴ leljék fel ditsősségeket és bóldogságokat. Sok hatalom igérte magának felső szerentséjét abban hogy a Világot marja, de el nem kaphatta. Az Epirusi fejedelem, nem akarta látni, sem tudni hogy egy semmiségében tekintetbe nem¹⁵ vet, és ditsősségének setét éjtzakájába borult hazátskába, Epirusba van el tejetve, [189v] honnan, az Emberi Nemzetnek közönséges lármájára egész erő nem telik. Egy szóval; ő azon hires bolondokra tartozot kik a valósággal álomba kivántak¹⁶ élni, abban keresvén nyugodalmakat, hogy ők is szüntelen rettegjenek másoktul, 's mások is ő tőllök: hogy nékik is vesztekre törjön egész Világ, ők is a Világnak: hogy a Világ se lehessen ő miattok békével, ők sem a miatt. Szép neme a bóldogságnak, és fekéllyes hirnek, névnek?

Pyrrhus, fel lázad, és tele szivja magát reménységgel, hogy Rómát Olasz Országot lába alá nyomja 's magasságokrul magát a Világnak meg mutattya. Nagy készületekre terjed ki, öszve vévén erejét a mi telhetet. Tzineás nevezetű fő¹⁷ tanátsossa,¹⁸ ki tselekedetit ellenzette eleibe terjesztvén mint bölts Filozofus, hogy bóldogságát hazájában el hagyván árnyék után fut, érkezik el előre három ezer katonával Tarentumba, és azt keze alá veszi. A király jön utánna három ezer lovasokkal, husz elefántal, huszezer gyaloggal. Bé jut Tarentumban, melynek [190r] lakossit, borba, asszonyokba veszve, részegen, korhelyen,¹⁹ bujálkodások közt tanállya. Heverés, tunyaság, álom, szerelem, ivás, danlás, musika szó lepték meg a várast. Rendes szembe tünés vólt az Epirusi királynak hogy az alat mig ők othon mulatoznának illyetén képpen, érettek, hadai ontsák²⁰ véreket.

Azomban itt,²¹ minden asszonyi gyönyörűség, egy szóra fűstöt vét. A Theatrumok bé záratnak; mulattság, musika, tántz, eszem, iszom, el töröltetnek. A korhelységnek, mértékletes élet, hadi munka áll helyébe. Az álmoson²² ittas ifiakat szeretőjök mellől ki rángattyák, és fegyverbe öltöztetik, kik mint a leány tselédek a hadakozásnak mivét, formaját sem szenyvedhetvén a hová, mere el szökhetnek széllyel szaladnak; hazájoknak sorsával sem gondolván semmit, tsak ne kellessék nékik érte hadakozni, 's tűzöket vizeket védelmezni.

[190v] Veszed észre, hogy a Nép²³ itt is ollyan alatsony mint Postumus ellen el követet tselekedetében.²⁴ Minden Embernek Nemzetnek erköltsi erejét, és gyengeségét tettei fedezik fel. Pyrrhusnak is végre érettek eddig²⁵ már meg tett fárattságát költségét személlyének szidalmazásával fizetik, mivel őket asszonyaik közzül ki verte. Szitták, rágalmazták részegen. Ezt a király meg tudgya; a korhelyeket elibe viteti; kiket a véres halálnak dörgéseivel²⁶ fedd;²⁷ ortzájának villámló haragjának tsattogásai közzül szorván bünöket szemek közzé.²⁸ Ezek halgattyák; de végre egy, következendő képpen szóllal meg közzülük, hogy ha²⁹ borok el nem fogy vala, magát is meg ölték vólna:³⁰ A király ily részeg bolondnak szavait meg vetvén maga elől őket el küldötte; alatsonyabbaknak nézvén őket mint büntetésére³¹ ennél fogva érdemesebnek itélhesse.

Az alat mig ezek igy fojnának³² érkezik a Romai seregekkel Consul Levius.³³ [191r] A két ellenséges ármáda egymáshoz közzelgetvén, készűl, 's meg ütközik. Pyrrhus tündöklő királyi készületben lévén valamere fordult fegyverérűl, öltözetirűl mindenüt meg ismértetet, mely miat ezer veszedelemnek és tsapásnak ki tétetve kéntelen vólt magát más készűlet alá rejteni hogy életét nagyob bátorságba tehesse. Ezen ütközetben győzedelmeskedet, de nagy kárral, és fájdalommal. A Rómaiak, népében, rend kivül való öldöklést tettek, mellyet az ütközet után maga látván, ezt mondotta:³⁴ el kell vesznem ha még egytzer illyet³⁵ nyerek. Győzedelmére Elefántyai segitették. E' rémitő nagy barom állatokat még a Római katonák nem ismérték: soha Elefántot nem láttak. A lovak meg ijjettek; minden sort öszve zűrtek zavartak, mely miat végre a Romai seregek futásnak vették magokat. Pyrrhus Romához közzelgetet, [191v] honnan vissza hivta magát halván, hogy a két Consul érkezik.³⁶ E világon minden Uralkodó hatalmak közöt tsak Romának vólt az a különös tulajdonsága hogy ellensége, mikor meg veri, tőlle akkor is rettegjen. Ez az a meg átalkodot emberi makatság, mely Nemzeti szabadságban tenyészik, és erköltsi méltóságát utólsó lehelletéig fen kivánnya tartani. Mind azon által láttyuk hogy más Nemzetek is éltek szabadon, még is Rómának tulajdonságaival, erköltseivel nem birhattak. Száz iró visgállya a Romai erkölts nagyságának szülő okait, és tenyésztető eszközeit, de én oly messze ment³⁷ vélekedésekre ki nem terjeszkedem, sem olvasoimat talámokkal ki elégiteni nem kivánom, hanem a³⁸ Római nagyságnak okait; viselt dolgainak kezdetitűl fogva e munkában széllyel el hintve mindenüt láthatod, tsak ved észre azokat, és egymás közt egyeztesd. Miért nem szerezhették hát meg magoknak más Nemzetek azon módokat, eszközöket mellyekkel a Romaiak [192r] éltek? Miért nem emelkedhettek fel oly felséges országló értelemre? Nékik is, törvény, vallás, nevelés, sat. szinte ugy kezekbe vólt othon, mint ezeknek³⁹ ithon? hogy nem juthattak oda? Tsak! Miért nem egyenlő tulajdonságuak az Emberek, és Nemzetek e földön? Tsak! A természet, és annak alkotó hatalma, Ura, igy állatta emberi Nemünket sorjára, hogy az Embernek egyenlő fajában⁴⁰ örökös külőmbség legyen.

Róma, erköltsével, erejével kivánt győzni, mások pénzel, 's bérbe fogadot tselédekkel. A külőmbségnek következéseket könnyen ki nézheted. Miért nem követték hát példáját Kapua, Tarentum, Kartagó? Tsak! Nem lehetet!

A Romaiak végre követeket küldenek Pyrrhushoz, mely követségnek tárgya a hadi foglyoknak költsön ki váltása vólt. Fabricius, ki ditsősségét, és⁴¹ halhatatlan nagy nevét, erköltsel, szegénységgel szerzette, ment el mint első követ. Az Epirusi Fejedelem e Nagy Embert, kintsekkel kivánta ajándékozni, mellyeket ő tekintetbe nem vett. Végre, hivatalt tész néki hogy ha [192v] szolgálattyára menne által országának legfényesseb rangjába helyheztetné maga után sorsát kintsekkel meg terhelve. Mind ezekre Fabricius igy felel: Ezt néked nem tanátsolom, mivel hogy Országod, minek utánna engemet meg ismérne királlyának, nálladnál inkább kivánna. Gyengeség vólt a királyba előre bizonyosan nem látni, hogy Fabricius ajánlását tekintetben venni nem fogja. Egy Római Consulhoz képpest minden tekintetre fel véve is, mi vólt, egy Epirusi fejedelem? Szabad embert, törvényes fejedelmet, szolgálatra hivni, hogy rabsággal jutalmazzák? Pirhus, minden környül állásait szemre vévén, ki nézte hogy utóllyára végre is ő szorul rövid kötésre ha Romával küszködni meg nem szűnik. Győzedelmeinek közepette a békességért fohászkodot, mely tzélra Cyneas böltsét Romába küldi.⁴² Temérdek ajándékkal inditotta utnak, mellyeket ott, [193r] elő menetelire a fontos személlyek közt osztana el; de Cyneas minden erőlködésével is reá nem mehetet hogy akár férfi, akár asszony ajándékainak tsak leg kisseb részét is tőlle el fogadgya. Itt is jegyzést tehetz Róma fel emelkedésének egyik okárul, mely szegénységben állot, hol az erköltsöt a pénznek mindenkor felibe tették; e szerint, nem az érdem vólt a nyereségnek következése,⁴³ hanem az érdem helyheztetet felibe a pénznek. Az érdem kökötte nyereségét, ditsősségét. De most sem igaz, mint számtalan irók tartyák hogy mihent valaki pénzes, érdemes is. Rangért, pénzért tisztelik az érdemtelent, de ez nem igaz tisztelet, hanem tsak szín, és tettetés, mely inkáb gunyoltatására szolgál a gazdag bolondnak, mint ditsősségére. Soha sem esik a Világ oly nagy meg romlásba, hogy annak okossai, az igaz érdemen kivül, valamit egyebet igaz tisztelettel betsülhessenek⁴⁴ a halandókban. [193v] Sok kegyetlent, mig uralkodó hatalma kezében vólt tiszteltek, 's végre meg öltek. Haszontalan emelkedik az érdemtelenség királyi székre, mert a Világ itélletit meg nem tsallya. Kronvel, tsak szerentsés hitető, és ragyogó selma marad e Világnak emlékezetiben noha iránta életében, a Fejedelmi udvarok is nagy tiszteletet mutattak. A nagy tehettséget, erőt, a gonoszban is tsudállyák, de soha igazán nem tisztelik. Ki tagadgya meg Mahomettül vitézségét, bátorságát, vezérlő okosságát töb ember társai felet a maga idejében, de azért tsak hitető, és ragadozó kegyetlen, ki hitit kardal hirdeti, 's vér ontásba ülteti; el rabolván másoknak örökségét tsak annál fogva, hogy lelkeket kivánnya világosságra hozni, kiknek győző ok és igasság helyébe véres halált mútatot. Róma is ragadozot az igaz, de ditsősséges bünökkel.

Minek utánna az Epirusi tanátsos királlyának tzéllyát⁴⁵ a tanáts [194r] előt fel fedezte, kérdésbe vétetik hogy mitsoda eszközök mellett modollyák a vélle való békességet, az az formáját, képit mitsoda szinbe öltöztessék. Appius már utólsó öregségében a tanátsnak vetélkedését egy ideig figyelmetességgel halgatván végre ily szókat ejt: Pyirrhus mennyen ki Olasz Országbul eléb, annak utánna külgyön hozzánk a békességet kérni, de mig itt lesz, Róma⁴⁶ ellene hartzolni meg nem szűnik. Nézd! hogy felelnek néki meg lévén általa verettetve. Ezen felelet e Világnak esetei közöt örökre emlékezetes, mely a Romai erköltsnek győzhetetlen erejét, és mindennek felibe emelkedet méltóságát tündöklésben⁴⁷ mútattya, mely szerint valameddig törvénnyét, erköltsét, vallását meg tartya mind addig örökké győzhetetlen is e széles Világon mindenüt. Mikor erköltse változik akkor hanyatlik ő is osztán veszedelmére, 's végre pusztulására.

[194v] A követ parantsolatot vet a Tanátstul hogy Rómábul azon nap el távozzon. Cyneás királlyához el érkezvén arul szól, mit látot, és jelentését igy teszi, hogy látta Romát, ugy mint egy templomot, és benne a tanátsot mint királyoknak gyülését. Minden tanáts béli Ur, egy egy fejedelmet mutatot elötte tekintetivel, öltözetivel, és tsendes méltóságával mellyet formáján, az ország hatalma rajzolt le.

Mongyák hogy Pyirrhusnak udvari doctora Urának meg étetése felől Romában Fabricius előt igéretet, fogadást tétetet, ha annak jutalmát remélhetné: mely dologrul a nagy Római pólgár a királyt tudositotta, utálattal viseltetvén ezen fertelmesség ellen. Pyirrhus igy felelt: könnyeb lenne a napot uttyábul ki vinni, mint Fabriciust az igasságnak, és⁴⁸ emberségnek ősvénnyébűl⁴⁹ ki nyomni. Ezen eset az Emberiségnek ditsősségére szolgál, és [195r] ha költemény is el hitelére reá beszélhettyük magunkat, hogy érdeme, a sok fertelmes emberi tselekedetek közt gyönyörűségére szolgállyon a szeléd természetnek. A Népnek⁵⁰ méltóságos szegénysége, mivel jutalmazhatta vólna egy ellenséges Uralkodónak ismeretlen sorsu szűletésü orvosát jobban, mint Urátul fizettetet? Romának még ez időben doctorok, semmi félék nem kellettek. Mas tekintetben, honnan remélhette a doctor, hogy iránta kegyelmes,⁵¹ háládatos, jó királlyát pokolbéli hitetlenséggel el vesztvén másokhoz hivséggel fogna viseltetni, ollyannal, melyben személlyére nézve a Római Fabriciusok meg nyugodnának. Az árulást az is utállya a ki hasznát veszi. Minden áruló selma, ha szentet szolgál is más felől hitetlenségével. Miért atta vólna magát a Pyirrhus orvossa örökös gaz emberségre, módgya lévén az életbe? De sajnállok ezen eset ellen hartzolni, mert szép, ha költemény is. Azomban nem is lehetetlen: haggyuk meg. [195v] Fel kel fedezni⁵² mind a bolond tselekedeteket, mind az érdemeseket e Világban. Ha a doctor ezt tselekette, el hiszem hogy Fabricius jelentette, mivel a Romai erkölts tsak ugyan oly fel emelkedésben mutatta magát, melyhez előtte, sem utánna, semmi féle tudománnyal, 's vallással élő Nemzet nem hasonlitot.

Pyrrhus Olasz Országi haborujának terhét haszontalanságát ki nézvén betsülletesre⁵³ szinelt modok alat helyérül el távozik, és Syrakúzának megyen segedelmére a Karthagobéliek ellen. Itt, első fordulásaiban kap valami kis szerentsére, de azon tul sorsa mostohává lesz iránta, 's vesztéhez huzza. Ezt látván, Olasz Országba fordul ismét vissza hogy itt, a gyengébbek ellen is vesztvén az erőssebbektűl nyerjen: Miért nem haza? Kurius Dentatus száll ki ellene, és minden elefántyának truttzára⁵⁴ öszve töri. E remitő barmok nem ijjeszthettek már ugy [196r] mint első tekintettel. Tüzes dárdákkal verték őket által a Római katonák mely sebek miatt dühösségbe esvén a királyi seregekben töb kárt tettek mint az ellenség közt.

Pyrrhus Olasz Országot el hadgya. Tábórozásának helyét a Rómaiak meg nézvén például vették magoknak, és ezen tul seregeiket ha ki szállottak a szerint állatták.⁵⁵ Ne felejtsd el Olvasó ez uttal meg jegyezni, hogy valamely⁵⁶ Nemzet meg rögzöt örökös szókásait meg átalkodásbul⁵⁷ változtatni nem akarja, soha helybül eléb nem megyen. Valaki kivánnya és akarja hogy Nemzete tudománnyával mesterségével, szokásával, minden időn keresztül mindég egyforma legyen, 's helyben állyon, tsak annak adgya ellene mondhatatlan próbáját hogy születéssel ostoba, és tapasztalással tudatlan. A Romaiak más Nemzetektül mindent el fogattak valami tsak fel emelkedésekre segitő eszköz lehetet. A vagyonokkal való bujálkodásban, pompában, nem kel vala nékik mások példáját követni, mely romlástul valameddig lehetet, magokat meg is óltalmazták; de ki, 's mi viheti végbe hogy az Ember magát, gazdagon [196v] is tsak ugy mutassa mint szegényen? Továbbá mitsoda erő hatalom, vagy tudomány hozhattya az Embernek világi sorsát változhatatlan állapotra? Egy Nemzetnek sintsen tehettségében hogy mindenben örökké ollyan legyen, mint a millyen eleitül fogva vólt. Nem lehet az Emberre ollyan terhet tenni a mellyet természeti alkottatása meg nem birhat. E' mellet, a Nemzet is szinte ugy örökődik, vénűl mint a test, mely szerint az időnek folyása, sorsát, állapottyát változtattya. Végre igaz ez is, hogy valamit emberi kezek épitenek annak idővel magára kel omlani. Törvények, szokások, erköltsök időrűl időre szűletnek, és halnak mint az Emberek; ki állyon ellenek?

Pirhus, ditsősségének kivánásátul hóltra részegedve elméjében örökre el tévedve tapasztalásábul semmit sem tanúlhatot. Mert ez is tsak azt oktathattya a kinek esze van.⁵⁸ Soha a bolondot, semmi féle siralmas esete eszére nem hozza. A tapasztalás tehát tsak annak szolgál segedelmére a ki okoskodni tud. Pyrrhus Macedoniának [197r] fordul hogy azt⁵⁹ Antigones Gonatastól el rabollya; onnan Peloponesusba megyen ütni, vetni, szedni, venni. Minden felé lármát üt, háborgat, zűrzavart, fergeteget tsinál, hol Árgóst, meg szálván ostrom alá vészi, hanem bolondozásai közt agyon ütik. Ezen fényes halandó ollyan fejedelmi bolondokra tartozot mint láthatod, kik vágyódásaiktól meg részegedve, sorsal, szerentsével viszontagsággal üstökbe mennek hogy, erőszakkal is ditsősségeket kezekbül ki ragadhassák. Mint háladatlan pártot ütöt fattyak, Emberi Nemzeteket vérezik mely őket kebelébül Világra hozta. Kik nem tekintik ha van é ok, igasság a vér ontásra hanem tsak azért kivánnak bennünket fel áldozni hogy ő róllok beszéllyenek. Pyrrhus ezek szerint⁶⁰ idejében ollyan képet mutatot, mint 12^dik Svetziai Károly a magáéban. Köz katonáknak való vitézek vóltak, de királyoknak semmit sem értek. Mindkettőt felrugja viszontagsága, 's ki neveti, meg hagyván bolond neveket a Világnak örök emlékezetiben; oly sunda hir, melyre egy okos sem vágy soha, mig eszét el nem veszti.

[197v] Róma meg⁶¹ marad, győzedelmeivel, mellyekben mindég eléb eléb menvén egész Olasz Országot hatalma alá huzza; nem éppen oly módnak mutatásával mintha fegyverrel hódoltatva verte vólna a Nemzeteket rabságra. Minek utánna a fegyvert le téve előtte meg hajlottak, véllek kezet fogván őket frigyeseinek nevezte, noha tellyes hatalommal élt felettek valamikor valamely országos dolognak meg határozása törésre, jöt. Semmi! Az Emberek formával, szinnel is meg szoktak elégedni ha valóság nints. A kit hatalmábul le vetkeztetnek kéntelen azon szabadsággal vigasztalni magát, hogy mindent végbe vihet azért, Urának⁶² tettzése ellen való tselekedeteitűl ki válva.⁶³ Ezt oldalt hadgya, mintha vélle ellenkezni, élete módjának önként se vólna semmi szüksége, honnan meg határozza hogy tellyes szabadságban élő ember. Ezen szabadságnak tsak a szolgál nyűgére, hogy ha valamelyik tartomány Rómával frigyben lenni nem kivánt, fülét meg fogta 's mind addig [198r] huzta mig helyre nem kőrt. Valamennyi frigyesek vóltak Róma hatalmának fel emelkedésére kelletet nékik szolgálni eszközül. Más tekintetben lehettek a hogy tettzet. A jobbágy is szabad minden tettzésével valahol Ura ellenkező képpen nem parantsol. De mihent a szabad akaratot magadon kivűl más akarathoz kel mérni hogy akarhas, a szabadság füstöt vét.

A dolgok sorában, és környül állások közt ez üt ki Rhégio, egy⁶⁴ különös nép, váras, magát Rómának védelme alá ajánlya, és négy ezer katonáját magához szállásra bé vegye: az az, parantsoloit mint szabad frigyes társ, tartsa. A Római katonáknak mindég hartzra, szenyvedésre és⁶⁵ bütös⁶⁶ mérsékletességre készült vad erköltsök, a puha gyönyörüségekben lágyúlni kezdettek. Mulató helyeket magoknak kivánták foglalni mely tzéllyoknak el érésére meg határozzák, hogy a helyes lakosokat fegyverrel el töröllyék, 's hazájokat birtokokba vegyék. E rémitő bűnt fel teszik magokban, és végbe is viszik. Látod, hogy a Római paraszt,⁶⁷ [198v] erköltsi méltóságának minden pompájával is ragadozó természetit, és gyilkos tulajdonságait el nem fedezheti. Vendégelik őket, hizelkednek kivánságaiknak, esznek, isznak; a Nemzetnek asszonyaival, leányaival szerelmeskedve gyönyörködnek, kiknek szüleiket, férjeiket, szolgáikat, gyermekeiket köszönet, és háládatosság fejében⁶⁸ fel kontzollyák.⁶⁹ Mitsoda vallás, nevelés szül illyen embereket, 's erköltsöket? Az a Római vallás jó lehetet ragadozóknak, Tigriseknek, de Embereknek semmit sem ért. Tsak ugyan lehetetlen simitani (a fanatismustul ki válva)⁷⁰ hogy a keresztyén vallás⁷¹ erköltsi tudománnya, e Világon minden vallásnak fellette van.⁷² Mitsoda regement tselekedné most tsendességben, hogy jól tarttatásáért, élelmének, gyönyörüségének tárgyait fel kontzollya, meg haladván ezen tselekedeteivel a pokolnak minden ki gondolható dühösségét;⁷³ és ördögét.⁷⁴

[199r] A király tanáts e tselekedetet iszonyodással hallotta. Látta hogy hazájára közönséges⁷⁵ utállatot huz, és népének vad erköltseit teriti ki nap fényre, melly dolgót ő, eleitűl fogva fedezni, magát szűntelen erőltette. De mivel ezen történetnek idején Pyrrhussal való háboruja még folyamattyában vala, bosszu állásának mérgét magába alá nyeldeste, 's fogait bé szoritván idejére várakozot, hogy bűntető menyköveivel üthessen. Végre el jöt az idő. Egy Consul küldetik Regio alá, ki hazájának ezen fene vadgyát magok meg adására kényszeriti; dühödt ellent állást mútatnak, de tsak ugyan meg maradásoknak lehetetlenségét látván el öldösik egymást mint eléb meg bolondult 's ugy az által meg veszet állatok. Nem kapnak meg többet 4000 három száznál kiket mind a leg kegyetleneb, és leg gyalázatosab halállal öletnek meg. Legyen! de a⁷⁶ meg öletet ártatlanok ez által nem támattak fel.

[199v] A Rómaiak győzedelmének egyik fundamentom oszlopa engedelmességben helyheztetet. Minden polgár szabad vólt othon, és valami fejedelem forma embert mutatot, de a hadakban halálos bűntetés alat köteleztetet vezérének engedelmeskedni. Rómában a Nép osztotta a hivatalt, bűntetést, jutalmat, de a hadakban azoknak eset hatalmok alá, kik othon szolgái vóltak. Minden féle hadakozás módgya a leg szorossab engedelmességet kivánnya meg azoktul ki folytattyák. Itt a természetnek igassága halgat, mivel törvénnye tsak azt hozza magában hogy egynehány ember verekedgyen együt prédájáért, 's osztán széllyel szaladgyon, de hogy száz ezer ember ugyan annyi számu ellenséggel hideg vérrel⁷⁷ tiz, husz esztendeig verekedgyen egy pihőben, természet ellen van, és szerzet törvényre, mesterségre, tudományra tartozik; melyre nézve, minden hadi vezérnek despottá kel lenni a többin, mivel⁷⁸ minden erőszak erőszakot huz maga után. A mai verekedés erőszak a természeten [200r] következésképpen módgyának is erőszakosnak⁷⁹ kel lenni örökké.

De Romában ben is a dictatornak, Censornak büntető hatalmok igen nagy vólt. Az elsőé éppen határ nélkül valóvá tétetet; a másik meg kötve is felette sokat tehetet. Cornelius Rufinust egy Censor a tanátsbul ki vetette, tsak azért, hogy egy kevéssel töb ezüst portéka tanáltatot házánál, mint a mennyit a törvény tartani meg engedet, mely mint egy tizen öt márkábul állot; noha ez a Nagy Ember már ez előt kéttzer vólt Consul, és egytzer dictator. Oly itélettel vóltak felőlle hogy fukar⁸⁰ és kapzsi, még is Fabricius Consullá tétette, mert külömben derék hadi vezér vólt, a jámborok közt pedig hadi szerentsére idejében ő hozzá hasonló nem igen tanáltatot. Legyen Consul, mond Fabricius, inkáb szeretem hogy a fő biró kapkodgyon javaim közt, mint rabul vigyen az ellenség. Annyira igaz lássad, hogy a hadi vezér, ha ütközetre nem nagy, minden egyéb erköltsi jóságával is hivatalában hazájának semmit sem ér; sőt romlására szolgál. Azomban a mit a Romaiak [200v] akkor Cornelius Rufiusnak pompával való bujálkodásul ki tettek, annál most egy szabó⁸¹ többet mútat ezüstben, noha maga sem hiszi mind annál fogva is hogy gazdag.⁸²

De még is a szánszándékos szegénység, vagy szegény állapotban lenni való akarás a Rómaiak ditsősségének, vagy⁸³ győzedelmének, oly kemény rugója vólt, hogy ezen kivül nem tsak e Világon való Uralkodásokat de meg maradásokat sem reméllették. Meg is mutatta a következés, mihent a kintsekkel termet bujálkodás életeket el boritotta, hogy az emberek tsak addig valósággal⁸⁴ nagyok, mig a nagyságot, és annak érdemét erköltsben keresik. Mihent valaki tsak pénzben mutathattya magát nagynak, erköltset semmi sem. És a mely házában⁸⁵ a polgárokat pénzért betsüllik külömböztetik inkáb, mint erköltsi tulajdonságainak érdemeiért, ott, az egész Nemzetnek erköltse sem ér semmit. A benne élő polgárokat erkölts nélkül való, pénzembereknek lehet nevezni. A pénznek [201r] aranynak, ezüstnek, drága kőnek magában semmi ára nem lehet, mivel sem nem takaródhatz vélle, sem meg nem eheted; melyre nézve érdeme, mindég magán kivül lakik más dologban, mellyet meg vehetz rajta, és testednek meg elégedésére fordithatz. Innen van, hogy eledel nélkül egy Nemzet sem élhet e Világon de pénz nélkül igen, honnan következik hogy a pénz magában életedre nem oly szükséges mint a sült pecsenye. A jó erkölts hasonloul létedhez van ragadva, de a pénz nem. Mihent már a pénz erköltsödön tul megyen, magadbul ki vetkeztet, és erköltsi valóság nélkül változol pénzel meg tömöt ember bőrré. Ettül féltek a Romaiak azért szorongatták külön külön magokat, hogy a pénznek szeretete és külső fénnyel való bujálkodás őket magával ne ragadgya. Valahol az Ember tsak gazdagságért tiszteltetik, ott, kevés⁸⁶ halandó igyekszik többé azon, hogy erköltsel legyen nagy, a mit nem tekintenek, hanem hogy meg pénzesedhessen, akár mitsoda alatson, tsalárd, és tolvaj módokon is.

[201v] A halhatatlan Curius Dentatust is vádolni kezdették, hogy a hadak szerentséjébűl házára sok summát forditot. De ő minden magának vet nyereséget be kivánván a tanátsnak mutatni valamely áldozat tételre készült fa kupát, akár poharat adot elő, esküvéssel erőssitvén mentségét hogy nálla annál töb nyereség sehol sem tanáltatik. A király tanáts érdemének nagyságárul meg győzettetvén öt száz hasáp vagy köblös földet ajánlot néki jutalomul, melly ajándékot hazájátul sem fogadot el, és igy felelt, hogy néki hét darab fölgye van, 's abbul is el él. Egyéb iránt hogy soha rosz példát nem mutat; a mivel hihető ezt értette hogy mihent valamely szabad Nemzet, katona vezérét jószággal, pénzzel kezdi szolgálattyokért jutalmazni, a ditsősség, haza szeretet pénzé válik, és a hazafiság füstöt vét, mely a szabadságot is utánna viszi. Pénzel pedig soha [202r] sem éleszted fel azt a tüzet, mellyet az emberek szivében a⁸⁷ szabadság, és⁸⁸ ditsősség gerjeszt.⁸⁹ Róma, fel emelkedésen hányván vetvén eszét mindég killyeb killyeb terjeszkedik, és magát messzirül ismérteti. Egyiptomba küld követeket, hogy Ptolemeus Filadelfessel frigy kötésre mehessen, ki ezeket, gazdag ajándékinak el vételében meg nyeri; kéntelenek vóltak az Egyiptomi királytul⁹⁰ el venni, mivel kőtésre kivántak vélle állani, és tettzésével ebben ellenkezni illetlenséget, kedvetlenséget mutatott vólna. De az ajándékozot kintsekkel haza jövén a követek, magoknak még nem tartották, hanem Romának közönséges tárházába tették le az ország számára. Mivel e tselekedettel Nemzetek erköltsének ditsősségét e Világ előt, nagyob magasságra emelték, magok viseletit a tanáts helyben hagyván hivségeket meg kőszőnte. Még eddig Rómának erköltseit a pénz, hajó törésre nem is vihette, mivel Pyrrhus el távozása után kezdetet tsak a házában pénz⁹¹ veretni. Már akár hogy érts, itély ezen itt fen forgot [202v] szegénységrűl, de a tsak igaz hogy e Világot Róma szegényen nyerte meg, és gazdagon vesztette el. Sokáig oltalmazta magát⁹² a pompában, tzifrában való bujálkodástul, bűntetvén fiait kik az ily⁹³ erkölts pusztitó bűn felé hajlottak, de ezen tzélja ellen dolgozot akkor, midőn⁹⁴ országokat foglalni, 's magát általok gazdagitani soha meg nem szünt. Az Ország, és egész Nemzet közönségesen az idegen Népnek kintseit el fogatták 's használtak, tsak lakosaiknak tiltván meg azokat,. Gyermekség? hogy tartsák külön külön az Emberek az ollyan dolgot állandóúl utállatban, mellyet hazájok jónak,⁹⁵ nyereségnek, és kintsnek ismér: hogy hitesse el magával a lakos, hogy a mi hazáját közönségesen, szerentséssé bóldoggá teszi, őtet vesztére vigye. Róma e Világnak aranyát ezüstyét magába gyüjti, 's magát benne el olvasztya. Lehetetlen az Embernek életét⁹⁶ gyengeségeitül örökre el zárni.

VÉGE

A harmadik Kőtésnek