[203r] ROMÁNAK VISELT DOLGAI
1802
NEGYEDIK KÖTÉS

[204r] I. SZAKASZ

Itt kezdik már el a világnak szüntelen habokkal hánykodó viszontagságai Romának Karthagónak sorsát az emberi történeteknek során sünni fonni, szedni venni.

Valamely Kampaniának vidékeirül ki tódult Mammertius nevezetü sokaság Messzina várasán kegyetlenséget üz. A Syrakuzai király Hieron segedelmekre megyen a Karthágó beliek amazok mellé állanak. A váras mind ettül mind amattul tartván Romának esedezik, és magát óltalma alá zárja.¹ A tanáts akadályba jön nem látván semmi módgyát az emberség sem betsüllet sorján hogy hatalmát fegyverét a kérők ügyébe keverje. Minden oly dolgot a Népnek kellet meg határozásra hozni, melyben a tanáts tétovázot. A Messzeniaiaknak dolgát is e szerint a sokaság [222v] eleibe terjesztik, értésére adván hogy a betsülletre tekinteni kellene. Tudod, hogy a község az illendőséggel, és manéros igassággal ritkán alkudozik; ott pedig hol annak ellenébe tétetet nyereségét láttya vélle keveset gondol. Mihent a dolgot meg érti óltalmat igér, fegyvert kap. Látnod kel, hogy a Rómaiaknak a háboru ugy vólt kézi mesterségek mint a szabóknak a varrás. Hieron, és a Karthágó beliek ezt látván azonnal öszve alkusznak hogy a világnak közönséges ellenségei, a Rómaiak ellen egyesült erővel küszködhessenek. Consul Appius Claudius szál ki ellenek a tengerre ki mind két félnek erejét meg vervén Messzinában népet hagy, és győzedelmének ditsősségétül bé borittatva jön Romába vissza, hol vitézi mive annyival inkáb tsudáltatot hogy vizen, és birtokoknak határain tul messze viaskodot.

Syrakuzának királlya Hieron, ki nézte² hogy a Romaiaknak nagyon kezekre [223r] van, kiknek erejével küszködni veszedelmes, és magának szerentsét nem igérhet hogy oly meg átalkodot, és fáradhatatlan emberek ellen hadakozását tehettséggel győzhesse. E szerint fordittya tzéllyát, és Romával frigyet köt. Szerentse hogy ennél fogva sorsának szövevénnyei közzül menekedhetet.

Kárthágó és³ Róma állanak szemközt. Uj ütközet lesz, melyben az utolsó gyözedelmeskedik. De a Rómaiaknak hajóik tsekéllyek⁴ vóltak amazokhoz képpest. A tengeri verekedésnek módja köztök még sorjára nem állot. Mihent Karthagónak romlását vették tzélba, titkon, minden eszközöket torkon kellet ragadni hogy azokat tzéllyoknak el érésére erejekhez köthessék. A verekedő 's más nagy hajóknak tulajdonságokhoz szabot mesterség szerint⁵ magokat fel tanálni nem tutták. Ezen szorongásoknak idején, valamely hajó törést szenyvedet tengeri alkotmány vettetik ki az olasz országi partokra. Ugy láttzik mintha égi háboruk vinnék hozzájok a mustrát melyrül vizi erejeknek formáját, 's⁶ módgyát vegyék. Ezt meg lelik, [223v] nézik, visgállyák; és minémüségét fel véve minden erővel fognak a hajó tsináláshoz. Ugy mongyák hogy két hónapok⁷ alat százhusz hajót készítettek. Két hónap alat sok, de legyen az idő töb, vagy keveseb a dolognak valóságára nem annyira tartozik. Tsak ezt jegyezd meg hogy a Rómaiak bármely nagy kevélységet méltóságot mutassanak is mások felet, még is⁸ ellenségektül tanulni meg aláztatásnak nem veszik, mely szerint, örömest lesznek Kárthágónak tanitvánnyaivá egy ideig, hogy az után Mestereken győzedelmeskedhessenek. Akár Nemzet, akár Ember, de mihent azt hiszi, hogy magán kivül senkitül semmit nem tanúlhat, nevettséges, és embertelen büszkeségétül, szégyen vallásra, 's⁹ örökös ostobaságra van átkozva.

Jól lehet Róma magának már minden elő menetelt igérhetet, még is maratt nálla kéttség szerentséjének állandósága iránt. [224r] A Karthágó béliek a¹⁰ tengeri mivekhez veszedelmekhez temérdek időktül fogva szoktatván magokat, a hajókázásnak mestersége, habokon való verekedés mint egy tápláltatásul szolgált nékik.¹¹ Róma tartot, ne hogy mesterséggel, erejét felül haladgyák, melyre nézve azon hányta vetette elméjét, mitsoda szerentsés módot tanállyon ollyat hogy tengeren verekedve ellenségével mintha szárazon vólna személlyesen üstök vonásra mehessen. Consul Duilius, ki a tengeri ütközetnek rendeltetet vezérévé, ezt tanállya fel hogy mindenik hajójára tsináltasson egy oly tsákányhorgas hidat mellyet ellensége hajójának orrokba vágatván, azokat magához kaptsollya, mellyen egymással szemközt szökdösve az alkotmányokban talpon verekedhessenek. Már, a Romaiak testekkel, bátorságokkal ellenségeknél erőssebbek lévén ha küszködések orája el jön: az ellenség hajói mind meg aggattatnak, hová a Római [224v] katonák bé rohannak. Itt lehetet már a béres kalmárok, és hazafi katonák közt való külömbséget nap fényen látni. A Romaiak hét ezer kalmárt meg ölnek, el fognak életben hét ezeret, el süllesztenek tizen három hajót, és el fog nyóltzvan tengeri alkotmányt. Ennyi vólt a nyereségek vagy nem, tudni nehéz. Nékünk Rómaiak irják a magok dolgát. Gyanus hogy mind a¹² le vágattattak, mind az el fogattattak pontba ugyan azon számba jöttek sem töb sem keveseb egyik is tsak egyel is. Nehezen lehet e vak esetekrül fel tenni, hogy a viszontagságoknak örvénnyében kavarogva, egymásra, illyen egyenlőséggel találjanak. Pennákbul szoktak az illyen egyenlőségek származni. Elég hozzá, hogy minden győzedelmes nagyittya magát; És hogy az emberi hivalkodás magával magának ne ditsekedgyen ezt soha sem meny, sem föld, végbe nem viszi. Minden Nemzet nagyittya [225r] magát ha Zsidó vagy Tzigány is; ember pedig nintsen e földön, ki magárul soha kedvezéssel ne szóllyon, ha szent is mértékletességével, és szemérmes okosságával.

Töb, keveseb vesztés egy részrül, és nyereség más felöl, de¹³ elég eddig, hogy a Romaiak nyertek. Soha még, győzedelem, Romának ennél keveseb nem vólt. Könyvező örömmel mosolyogtak szerentséjeknek ragyogó napjára. Nézd! mitsoda ditsősségének tartya az ember, ha egymást pusztithattya, ölheti? Duilius Consul pedig, ki e győzedelemnek vólt eszköze életének minden napjaiban rendkivül való betsben, és tiszteletben tartatot.

Ezen eset után Romának győzedelmei tsapásrul tsapásra árattak a le verettetet Kárthágonak fejére, melynek rettentő ellenségei szerentséjek, hirek nevek, hatalmok által el ragattatásba jövén, magokat, minden ütközetben az álmélkodásig emelték fel. Ennyi győzedelem azon magok meg határozására viszi őket hogy Afrikának meg hodoltatásához fogjanak. Az Eknomi más [225v] szerentsés verekedés után ehez fognak. A gyözedelmes Consul Regulusnak üzenik hogy Afrikába¹⁴ hadat ő vigyen és a Világnak ezen egyik részét ostrom alá vegye. Igy lép által Róma Európábul Afrikába hogy a két világnak feje lehessen.

A Regulus Consulságának ideje hadakozása közben el telvén kéri hazáját hogy helyére külgyenek mást. Üzenik parantsollyák, hogy mint proconsul, a háborut folytassa: ez panaszt küld vissza, hogy eke beli szerszámait valaki el lopván othon, eresszék haza, mert ha fölgyeit nem mivelheti háza népével egyetemben éhel halásra tétetik ki. Az ország parantsol, hogy Regulus fölgyei miveltesenek; feleségét gyermekeit pedig Róma fogja tartani.

Egy Római Consul¹⁵ Nemzetének ezt irja hogy ha nem szánthat othon ház népestül hal meg éhel. Hát! annyira szegény vólt hogy ragja, sem tselédgye ne legyen [226r] kettő ollyan othon, ki számára szántson? E' tsudálkozásra való szegénység, oly álmélkodást okozó¹⁶ hatalomban, és nyereség közt¹⁷ meg némúlásra hoz. Regulus! ki a Romai tanátsnak fején ül: ki előt Karthágó¹⁸ reszket; ezt mongya, hogy az eke szerszámaimat el lopták, és már, ha nem szánthatok meg halok éhel! Nézzed! mitsoda szegénység teszi Kárthágónak szörnyü gazdagságát semmivé? Ugy é, hogy felette van az érdem a pénznek? Ugy é, hogy Nagy Sándor egy nehány forintal, és vitézi érdemmel el tutta Dariusnak véghetetlen millomait venni, hol tsak kints vólt érdem nélkül? Ugy é, hogy kintsei, Krézust se tehették bátorságba, sem boldogságba? Ugy é, igaz hát végre, hogy az ember, örökké tsak erköltsében nagy, és nem pénzében melynek öszve gyüjtése a pályinka főző Zsidóval is köz?

Már, akár tettetés vólt a Regulusé akár igaz házához való vissza¹⁹ vágyódás, de [226v] ezt tsak hiheted, hogy szegény vólt,²⁰ ha nem igaz is hogy fölgyét nem szántották vólna othon, vagy ekére szert nem tehet vala. Igy, vagy ugy, legyen! de vezér marad.

Kárthágó, veszteségeinél fogva szüntelen közzeleb közzeleb szorul magához. Meg vert, és hátrált sokasága magára tollik vissza, hol egymás fejére árad, melyben anya várassát örjöngésre veti. Regulus addig üzi szerentséjét, mig Karthágo várassának kapuihoz nem jut,²¹ hol háborujának végét sijjet el érni, félvén attul hihető hogy más ne jöjjön helyére, ki fejét helyette²² ditsősséggel koronázza, melynek uttyát, ő készitette. Mert valahol sokaság uralkodik, ott a nagy emberek sorsa hamar változik. Regulus győzedelmeinek sokaságátul, hatalmátul, kevélységében fel pöffedve, a békességnek okaiba belé se botsátkozik, mellyek mind két részrül emberséget ajánlanak. Halálhoz hasonló fájdalmu, és rendkivül [227r] gyalázatos fel tételekkel él a meg győzetet fél iránt. Emberséget, igasságot, szánakozást, nemes szivet, mely a le verettetet emberhez osztán, mindég hajlani szokot, fére téve, a midőn jelentenék hogy emlékezne reá mely rémitő kivánságai vólnának maga meg hit dagályos kényességébül tsak igy felel: a győzedelemhez tudni kel, aki nem, tanullyon engedelmeskedni annak, akitül meg győzettetik. A Karthágó bélieket, irtóztató sorsoknak meg gondolása kéttségbe ejtvén halálos dühösségre hozta. Romlások, gyalázattyok véreket meg vesztvén pusztitó indulatra ragattattak, semmit sem gondolván többé azzal hogy sorsok mere dül el. El tökéllették magokat koporsójuk szélirül, sőt a pokolbul is Regulus ellen hartzolni.

Ezen veszéllyes környül állások közt érkeznek a görögöknek segitő seregei, és²³ Karthágónak lelket adnak. [227v] Xántippus, a görögök vezére rendbe vévén mindent, a Kárthágó belieket módgyához szoktattya: ütközetinek sorját nagy okossággal ki nézi. A Római győzedelmes Consul, változhatatlan szerentséjének karjain nyugodot embertelenségével,²⁴ mind ezen készületeket²⁵ <a maga … > tekintetbe venni nem akarta.²⁶ Regulus, magával²⁷ el hitette, hogy a szerentse forgandóságát állandóvá teheti: hogy a világnak viszontagságait karjaira füzheti. Azomban Xántippus ütközetinek módgyát a hadakozásnak tökélletes mestersége szerint állattya; a katonáknak szivét vitézi bátorsággal fel emeli, és a győzedelemnek reménységével bé tölti. Regulust váratlan módon üti meg, ki arul se méltoztatot gondolkodni hogy győzzön, szerentséjét annyira meg hitte. A Romaiakat öszve törik, és Regulust rabul viszik. Halhatatlan, örökre el felejthetetlen példa [228r] ezen élő igasságnak meg állitására hogy soha szerentse oly nagy nem lehet, mely ellened fordulván földhöz ne üssön mihent az emberséget lábad alá tapodod.

Embertelen és dagályos kevélység nem vólt ollyan a világon, mellyet az ellene meg mérgesült igasság, trónusának fényessége közzül ily²⁸ gyalázatba, és ijjesztő szerentsétlenségbe vetett vólna, mint Regulust a magáé.

De a mi még it álmélkodásra való dolog ez, hogy Xantippus minek utánna a Karthágo belieket veszedelmek alól fel óldozta jutalmat, köszönetet nem várván haza ment; ne hogy a nép, győzedelmes hatalmátul szabadságát féltvén meg hálálhatatlan szolgálattyát életének el vesztésével²⁹ fizesse. Meg szabadittya Kárthágót, 's azzal szalad, hogy ugyan azon tselekedete ne fordullyon vesztére, mely néki ditsősségét, amazoknak szabadulásokat szerzette. Ilyen a község, azért tartyák jobnak hogy királyi hatalom alat legyen kötve el vétetvén tölle az önnön ártalmára való mód.

Róma,³⁰ a maga tehettségével jön küszködésbe: és³¹ erejét kettőztetvén hajókat készittet [228v] hadi alkotmányokkal, eszközökkel, készületekkel botsátkozván ki a tengerrel győzedelmi pompával el indul. Hadi seregei mint ingó várasok haladnak eléb eléb a haboknak vállain. Azomban rettentő szél vész támad melynek agyarkodó dühössége a hajókat széjjel veri, 's magába temeti. Látván Róma hogy erőlködése;³² viszontagságtul, időtül, ellene álhatatlanul, és folytában földhöz verettetik,³³ tengeri verekedéseitül meg unatkozva, abban való hatalmárul le mond. De Kárthágonak hatalma szűntelen nevekedik, melyben a Romaiaké láttatik aláb aláb szállani. Ezek látván meg aláztatásokat uj készületekrül gondoskodnak. Az alat, folyván háborujok, proconsul Metellus, Palermonál Karthágónak hadi népét meg veri, hol huszon hat Elefántot nyér, mellyekkel Romában győzedelmi pompája ékesül. A váras népe ezen egyenlőül³⁴ formátlan rutságu, nagyságu³⁵ látván egyszerre nevetésre, és³⁶ álmélkodásra fakadot ki.

[229r] Végre uj tengeri erő áll ki, és meg szállya Lilybé várassát mely Siciliában Kárthágó részirül leg nagyob erősségnek tartatot. Ezen ostromnak idejében, az ellenség Romába követeket küld, az³⁷ el fogot katonáknak egymás személlyén való költsön ki váltások iránt. Mongyák hogy a Karthágó béliek e végre Regulust magát is követtyeikkel el küldötték, ki Romában minden erejével, tanáttsával annak feküdt, hogy az ellenségnek foglyait se ki ne adgyák se ki ne váltsák: hogy a Karthágó beliek itt vesszenek, ezek pedig ott. Hogy Regulus tzéllyát ebben el érvén önként, mint fogoly, az ellenséghez vissza ment, kit azok, a leg kinosab, 's retteneteseb halállal öltek meg. Ha maga szerzette magának annál szeb jutalmat nem is érdemlet. De mit akart Regulus ezen minden emberség, természet, és józan okossággal ellenkező vad kegyetlenségnek ajánlásával? El fogadhatta é Rómának embersége részeg tanáttsát? Öllyétek meg itt a Karthágó béli [229v] foglyokat³⁸ tsak azért, hogy a magatok Karthágóban fogva lévő fiaitoknak meg öldököltetésekre is szabadságot, okot nyujtsatok ellenségeteknek kik emberséggel kérik a magokét vissza tölletek ugy kivánván néktek is a tieiteket meg adni? Regulus– ő– ki maga meg hit dölyfösségével, eszetlenségével veszti el az ütközetet fogságra vetvén hazája fiait– mondom, ő tanátsollya hazájának hogy azok, életek meg maradását, Nemzetektül nem érdemlik; sőt magát is ara itélli méltónak hogy ellensége által akasztasson fel, ha ollyan halálnak nemével tettzik néki, életét el veszteni? Ha azt hinni kel, mitsoda természet ellen meg veszet fene vadakat, és dühös bolondokat mutat a Római nagy emberekben? de szerentsére ezen eset, kéttséges mivel a leg hiteleseb 's eszeseb Római iró, rólla egy átallyában halgat. Valamely tselekedet az emberi természetnek gyalázattyára van, mihent kéttséget tanálhatunk benne, ne hidgyük, mert [230r] a magunk ortzája pirul vélle, mint embereknek: Ugy is elég a gyalázat melyben usznúnk kel.

A Római iróknak gyenge része ugy hitte talán, hogy ezen halálra való maga el tökéllés Regulusben igaz hazafiság, vitézi bátorság, és oly tselekedet, mely által világ végéig³⁹ a maradékok előt hazájának ditsősségét fogja⁴⁰ nagyobra emelni. Nem! Regulusnak ezen tselekedetiben⁴¹ érdemet látni nem lehet. El tévedt értelmet, részeg indulatot mutat. Valaki szánszándékkal veszti el életét gyermekeitül, feleségétül, ugy, hogy általa mást, sem hazáját ne bóldogittsa, okoskodástul el részegedet vad bolondot mutat. Hát Rómában az ész,⁴² atyaság, és⁴³ nagy lélek, fiait  Karthagóban meg öleti, hogy ez által néki is módgya lehessen azoknak fogságába eset ártatlan embereit veszet kedvére meg öldököltetni? El hiszed ezt a tanátsrul? halgassunk erül Polybiussal.

[230v] Lilybé várassának ostromlása az ellenkezések közt kilentz esztendeig huzta vonta magát. Ez időnek el folyása alat tudományának, mesterségének, erejének ki mutatására mind két fél ellenség magának időt nyert. A Romaiak tengeri erejének fején Klaudius Pulcher állot. Ez uttal a Romai tanáts választásában, sem a nép tzéllyokat el nem érték. A királyságnak ezt hánnyák szemére, hogy nagy embereit a felső hivatalokra tsak hizelkedés, asszonyi szerelmeskedés, ajándék sat. emelik fel, mely eszközöknél fogva, a ministerek⁴⁴ sokszor érdemes⁴⁵ ember kornak szine alat lappangó tséltsap,⁴⁶ pompás módra haszontalan,⁴⁷ és a⁴⁸ belső semmiséget külső semmiséggel fedező gyermekek szoktak lenni, de a tanáts; nép, mindenkor érdemes férfiakat választ. Nem igaz! hol igy hol ugy itt is. Láttunk uralkodóknál nagy embereit;⁴⁹ Reszpublikánál kitsinyeket, eszetleneket, és kegyetleneket. Klaudius, Római Consul [231r] maga meg hit, kevély, és oktalan vólt. Ütközethez készülvén értésére esik hogy a szent piték nem akarnak enni: meg fogattya őket és a tengerbe hányattya, ezt mondván gunyolodással, hogy Igyanak, ha enni nem akarnak. Hogy a Consul e szent tyukokra semmit se tartot, meg lehet; és az is igaz hogy az ütközet meg nyeréséhez semmit se tettek; de a község, vallásának jelei által bátorittatot, mely néki az Isteneknek, sorsa iránt kijelentet végezését magyarázta: ha győzedelmet igért bátorsággal, le verhetetlen meg átalkodással lelkesitette a népet; ha veszedelemre mutatot, minden bátorság előre füstöt vetet, azzal együt a⁵⁰ győzedelem is. Róma fel emelkedésének egyik eszköze vallásának áldozataiba helyheztetet.

A népet, a Consulnak vallását tsufoló oktalan tselekedete botránkozásba hozta. El félemlet elméjében Isteneinek büntetését várván magára, ütközetiben szerentséjét nem reméllette; vezérét pedig mindezeknél fogva meg gyülölte. Klaudius seregének vak buzgóságát,⁵¹ vallását, Isteneit truttzolván ellenségével meg ütközik, és öszve töretik. Nem ott kel vala fel venni hogy a [231v] piték nem szentségek, hanem hogy a nép minek hiszi, és állapottyokrul mit itél.⁵²

E keserves eset magában nem maradt: a teremtésnek örök valóságát világra ki terjesztet négy nagy éltető állatok is ellene támattak Rómának: rettenetes szélvész; tengeri háboru szórta a Római seregeket hajó törésekre, és⁵³ a mi az ellenségtül meg maradt a természet maga ellene ki költ 's magába sűllyesztette. Lehetet a vallásában meg vakult Romaiaknak hinni hogy szentségeknek tsufolása miat költek ki az Istenek Klaudius ellen, kinek bünében ők bűntettetnek. De Roma a reá támadot természetnek,⁵⁴ ellene meg busult Isteneinek, és minden emberi viszontagságoknak truttzára is,⁵⁵  uj tengeri erőnek fel állitásához fog. A hazafiak külön külön tehettségeket öszve szedvén igyekeznek a hajók tsinállásában. Minden felől adnak költsön a hazának ugy, mint a hiv gyermekek mikor el gyengült attyokat annak kezeknél lévő örökségeibül segitik. Az ország fogadást teszen hogy fiainak költsön adot pénzeket meg fizeti. Róma az illyen igéreteit⁵⁶  soha [232r] meg nem szegte, és ugyan azért tanál most minden féle segedelmet magában. Mihent az Uralkodó hatalom igéreteiben hazuggá, tsalárdá lesz, Isteni erőt szerezzen magának hogy soha emberek segedelmére ne szorullyon, mert akkor hatalmának véget éri. Egy embert is különösön a hazugság közönséges utállattá, és nevettséggé teszen a társaságban, hát a királyi hatalmat hogy ne átkoznák ha olyanná válik, mely szerint szentségét tsak azért mutassa, hogy annak szine alat annál bátrabban, és tsalhatatlanabbul tsalhasson? A tsalárd tsak addig tsalhat mig igaznak hiszik. Mitsoda gyalázatos meg aláztatás ollyan tisztelettel élni néki mellyet tud lelkében, hogy nem érdemel. Ez az ember, mond a gonosz magában, nékem vagyonát azért aggya, mert⁵⁷ emberségesnek, igaznak hiszen, nem látván, hogy segedelmét ollyan gaz emberre vesztegeti, ki iránta való érdemét alatsonysággal, és jó téteménnyét tsalással fogja hálálni. Tapsollyon magának akár mely selma midőn az igazat meg tsalhattya; én győzedelmére nem vágyok, és inkáb tsalattassam ezerszer [232v] mint egytzer tsallyak. A társaságban szép szin alat pusztitó tsalárdok ugy örülhetnek magoknak mint a hegyi tolvajok. Ezek leg aláb fel emelt homlokkal fosztanak, azoknak mútatván magokat, a kik, de a hazug tsalárdok, a vallásnak, felebaráti kötelességnek szendeségével fedezvén bünöket, fertelmességét is⁵⁸ érdemnek festik:⁵⁹ e szerint tsufollyák; az örök igasságot, és annak⁶⁰ Egeit.⁶¹ Fogadást tesznek lelkekben, és a midőn előre meg határozot értelemmel kivánnak⁶² tsalni, az⁶³ Istent kiáltyák⁶⁴ bizonyságul, hogy lássa 's ugy álgyon⁶⁵ ugy büntessen. Az igaz, és jó ember önnön lelkérül itélve, nem hiheti, hogy más valaki tanáltathasson ollyan ki Istenének szentségét ily tsufsággal illetni mérészlené, és annak nevében meg tsalatik.

Nem álhatom meg olvasó,⁶⁶ hogy ez alkalmatosság magát előmbe vetvén a historia irásbul ki ne térjek– és értelmemet az eset iránt fel ne fedezzem! engedgy meg. Lásd, mely kevéssé múlatok távoly⁶⁷ [233r] a, történetek sorátul. Itt vagyok⁶⁸ megént.

Róma, két száz hajót készít, mellyekkel tengerre botsátkozik. Lutatius nagy emberre hagyatik⁶⁹ a hazája⁷⁰ sorsa, ki Kárthágónak erejét széllyel szórja.⁷¹ Tengeri vezér vólt ellene a nagy Hannibálnak attya, Amilkár Barkas, Lutátius ugy tette a békességet a hogy tettzet.⁷² Karthágó ez ütközettel egész Siciliát el vesztette: időrül időre ezen kivül véghetetlen pénzt fizetet hadi költségben.

Gondoly reá már ennyi szembe tünő külömb külömbféle esetben, hogy a hadi szerentse akár millyen legyen⁷³ örökké népednek⁷⁴ vezérlésétül, és⁷⁵ Generálissátul füg. Mitsoda erőssek a Római katonák? de⁷⁶ mihent jó vezére nints, győzedelme füstöt vét. Ezt, minden időben, mindenüt igy láttad és látod a Világban. E' szerint esik meg a természetnek ez a⁷⁷ maga szerint való tsudája, hogy egy ember, száz ezernél töb legyen.

Vegyük észre azt is, mitsoda ki merithetetlen segedelme vólt Romának a maga [233v] elméjében, erköltsében, és vérében. Mitsoda le verettetésbe esik? amaz,⁷⁸ mitsoda fel emeltetésre megyen, túl rajta? Egy fordulást teszen, ellenségének diadalma el tünik;⁷⁹ ő pedig hatalmával meg áll, és ragyog. Tsak igaz az hogy Romában és annak vérében ollyan tüz lappangot melynek sugárát a Capitolum tetején láthatod tsak; másut⁸⁰ sehol sem⁸¹ e Világnak kerületiben.

Huszon négy esztendeig fojtatta e két Nemzet egymás közt való háboruját, melynek idején a Karthágó beliek sokszor győzedelmeskednek; de nem Román, és erején hanem tsak némely rosz, vigyázatlan vezérein. A Nemzet ereje okos vezér alat Karthagónak örökké felette vólt, és végre is ugyan azért győzöt. Ez utolsó pedig egész Nemzeti erejében lévén amannál gyengéb, tsupán vezérekkel, magát ki nem pótolhatta; mivel Róma, közönséges erején kivül még, nagy emberekkel is birt. Tsak akkor vesztet, mikor választása eszetlenekre tanált, mely hibáját, annak helyére másat tévén, mindég helyre hozta.⁸²

[234r] Más tekintetben Karthágo, az emberi természetnek gyalázattyára oly dühös bolondsággal élt, hogy generálissait ha nem nyertek fára feszitette, illyen kinnal, és gyalázattal vesztvén életeket. Valaki ily fertelmes,⁸³ kegyetlen hatalom alat él, erköltsét méltóságra, lelkét nagyságra fel nem emelheti, mert⁸⁴ szüntelen való rettegés alá van⁸⁵ elméjével vettetve. Valaki a győzedelemre, ditsősségre való ösztönt, vágyódást rabi szolgálatba, reszkető félelembe⁸⁶ helyhezteti, tsak ennek adgya bizonyságát, hogy az emberi természetnek isméretiben tapasztalás nélkül élő tudatlan, és törvénnyével eszetlen.

A Római vezérek, 's tanáts, katonáikban tsak az engedetlenséget, gyermeki félelmet, alatsonyságot sat büntették, de mint magokat maró örjülésre hanyatlot kegyetlenek katonájuktul nem kivánták, hogy az Isteni végezésekrül életek veszte alat számollyanak, tudván ezt hogy valaki él, mint részetske az egészben, a Világ sorsának alája van vettetve.

[234v] A ditsősségnek, győzedelemnek el érésére királyi indulatok kivántatnak meg: szivbéli fel emelkedés,⁸⁷ erköltsi méltóság, és annak tsendes kevélysége, mely kis dolgokat ne lásson, embertelenséget, betyár kényességet ne ismérjen, és magát⁸⁸ nagy esetekben tselekedetekben érezze; de valakinek dolgával tsak azért kelletik iparkodni hogy ha azzal el késik⁸⁹ fel feszitik, nehezen lehet nyertes ollyan embereken, kik a győzedelmet tellyes szabadsággal, és büntetés⁹⁰ félelme nélkül való vitézi bátorsággal keresik. A kit betsüllet táplál, nem elég büntetés 'e⁹¹ részire ha meg verettetik, és annak gyalázattyát meg aláztatással szenyvedi? Mitsoda tsufos eszetlenség, hóhért állitani a vezér hátához, hogy annak pallosára nézve legyen derék ember. Kit tet valaha a félelem Nagy Emberré? Kárthágo mindent elkövet hogy győzedelemre törekedvén, a maga⁹² e végre⁹³ fel tanált eszközei által meg győzettessen; Róma ellenben, ditsősségét oly szárnyakra füzi, mellyeken a tsillagok közzé emelkedik fel. Ez azért hogy a természetet⁹⁴ annak ösztönei által viszi; amaz azért hogy vélle kivánván munkálkodni [235r] mindent ellenére tselekszik, és⁹⁵ kivül keresi⁹⁶ a természeten a természetet.

Kárthágonak katonái nagyob részben pénzen fogadot Afrikaiakbul⁹⁷ állot. A ki magát áruba veti; és létét pénzen adgya, mellyet naponként egy nehány poltrán mér, nem ditsősségre néz, hanem tsak a hasra, hogy jól lakhassék. Ezek inkáb gondolhattak a párt ütésre, mint a hiv szolgálatra, mely fájdalmat Karthágó fel fedezvén, fizetéseket kissebitve, és végre őket el tsapva kivánta háládatlanságokat büntetni. Valaki nem hazáját védelmezi, a nap szám szivében kevés öszönt tsinály. A béres Afrikai nem hazafi katonák⁹⁸ kalmár gazdáiknak ez irántok fel vet tzéllyokat meg látván rettentő bosszu álláshoz készültek, hogy ti. a várast fel prédállyák, mely veszedelemnek Amilkár vette eleit. De még is el foglalták Szárdiniát és a Romaiaknak ajánlották. Róma, illyen kóborlóktul tartományt ajándékul el venni alatsonyságnak ismérvén ajánlásokat meg vetette, ha nem azt,⁹⁹ maga erejével foglalta el tsak ugyan. Ekkor, a Karthágo belieknek parantsollya,¹⁰⁰ Szárdiniárul le mondani,¹⁰¹ ezt hozzá [235v]¹⁰² tévén hogy a miben nékik annak el foglalására meg tett készületek került, fizessék meg.

Róma, Szardiniát el veszi a Karthágó béliektül tsak ez okon, hogy annak ellene pártot ütöt sóldos katonái már ezen erőszakot elől járóban rajtok meg tették. Had járjon, mivel hatalmasok és magoknak igasságot szabhatnak, de e' nem elég, hanem fizessék meg erszényekbül a költséget is mellyet el foglalása az erőszakosoknak okozot. Hogy tettzik ez¹⁰³  igasság? Minden erőlködésével, erköltsével, tettetésével se viheti végbe Róma hogy igasságtalansága ki ne tessen, mely dolog minden foglaló vágyódásához, és hirért duló hatalomhoz hozzája van köttetve. Lehetetlen vólt Romának is igasságtalanságot nem mutatni, mert foglalni kivánt. Mihent valaki atyáidnak reád maradt régi örökségét tsak ez okon kivánnya tőlled el venni, hogy nálladnál erősseb, ugy látod, hogy nem nagy igassággal viseltetik irántad. Kivánni, hogy ezen felül a miért ide [236r] fárattam téged el pusztitani, fizesd meg, mert ara tőlled el rablot jószágodnak jövedelme nem elég? töb a soknál.¹⁰⁴ E' már, a le vert igasságnak fájdalmához gunyolást is ragaszt. Talán meg érhetné vélle az ember, ha igasságtalan, és nem lenne szükség az igasságnak szentségét is¹⁰⁵ tsufsággal illetni.¹⁰⁶ Várakoz Róma; majd el érkezik az idő, melyben önnön gyermekeid fognak, ollyan igassággal fizetni, melynek tsufolására őket meg tanitottad. El fogod venni nevelésednek jutalmát, önnön véredben itatván meg azon szomju vágyódást, mellyel a Világ győzedelmének ditsősségéért fohászkottál.

Karthágo vállat vonitot, hosszu kortyokkal nyeldesvén alá gyalázattyának keservét. Meg tsufolt igasságának bosszu állása kényszeritette egy felöl, de más részrül kezei meg vóltak köttetve; és mivel Róma ellen magánál ellenséges erőt nem tanált, néma keservében¹⁰⁷ tsak fohászkodot.

[236v] Végre az a vitézi¹⁰⁸  indulattyát fegyverrel vér ontással tápláló Romai Nemzet oda jut hogy a hadakozásnak templomát bé zárja, mely Númátul fogva, szüntelen háboru lévén, örökké nyitva állot. Az emberek annyira vérengezők egymás ellen, mely szerint azon kel tsudálkoznod ha békességben nyugodnak, mely életre őket, a természet szülte, de¹⁰⁹ háborujokat veszik¹¹⁰ közönségeseb élet modgyának.

Akár hogy hirellyék némellyek a régi együgyüséget, én benne részemrül vadságot, kegyetlenséget nézek. Hijában irják hogy tudomány, mesterség a Nemzeteket vitézi bátorságokbul ki vetkeztetik, minden katonai tüzet el óltván sziveken; inkáb kivánom hogy a tudománynak ki terjedése Európában öldöklő fegyverét; minden Nemzetnek kezébül ki vegye, és ügyét, baját, nem vérrel, kardal, hanem tentával pennával igazittsa, mint három négy száz ezer ember öldököllye magát tiz husz esztendeig,¹¹¹ folytában egy két tsónak [237r] nád mézért, kávéért, mellyet ez amannak, Indiákrul hazájába vinni¹¹² nem enged. Az ugyan igaz a mint Rousszeau állittya hogy a tudományok, mesterségek a bajvivó indulatot óltyák, és a hartzra gerjedő tüzet vizzel öntözik, de nem igaz következtetéseire gondolván is, mint erőssitenni kivánnya a bölts, hogy a ki tanult ember, e miat hazájának oltalmában katona, és vitéz ne lehetne. Cesár valósággal tanult férfi vólt, Scipio hasonloul tudománnyal birt. Mostani időnkben Eugenius Marleborug, Türén sat. nem voltak tudatlanok. A köz katonákrul ugy vélem, szó nem lehet, mivel a föld mivelő, és kézi mesterséggel élő paraszti sokaság, világ végéig soha filosofus, politikus, és statista sereggé nem változik ha minden Kathedrábul Plátók és Szt Péterek kiabálnak is hozzá. De tsak igyekezzen az Emberi Nemzet minden ki gondolható tehettségével itt Európában hol természete legnyughatatlanab, a tudományokat nevelni [237v] fogadom!¹¹³ másfél száz esztendő után¹¹⁴ egész Seculum is el mulik hogy testét háboruval vérezni nem fogja. Mentül tanultab valaki, az erőszakos vér ontást annál inkáb utállya, de oda nem megyen hogy hazája védelmében bátor katona ne tudna lenni. Mikor az¹¹⁵ ütközetben, életedet üldözik halálára, a természet leszen katonává. Nem ara gondolsz, hogy illyen vagy ollyan ember háborudnak tárgya, hanem közzelrül szorongatván a veszedelem, életedet kel¹¹⁶ menteni, mely esetben minden ember jó katona e Világon,¹¹⁷ a kotskákat, bennákat ki véve ha ezer Sokrates ül is fejében. Magamrul tudom,¹¹⁸ hogy¹¹⁹ a bárányt torkán fogva meg nem mettzeném¹²⁰ soha; sőt azt sem nézhetem mikor ölik, de azért, nem tanátsolnám¹²¹ botra kapni¹²² ellenem, vagy kardra, mert ki ontot véred¹²³ soha sem irtóztatna el attul hogy ne igyekezzem azt¹²⁴ eléb látni, mint te az enyimet.¹²⁵

[238r] Romában tanult férfiak vóltak még is háborogtak. Ugyan azért eset hogy tsak egynehányan birtak tudománnyal, mely őket az akkori időnek fene szokásaibul erköltseibül¹²⁶ ki nem vetkeztette, sem az előttök forgot példákrul szemeiket el nem fordithatta. Az emberi nemzet életének idejéhez, szakaszonként vannak erköltsei¹²⁷ ragadva mellyek magokkal időrül időre jönnek ellenkezésbe. A mi egytzer gyalázat másszor tisztességes szokás; a mi bűn most, az előt áldozatnak vétetet e Világban. Hajdan a fő emberek, Uralkodók, ditsősségeket, neveknek hirét, mind győzedelmekben, verekedésekben keresték;¹²⁸ de most gazdagab,¹²⁹ emberek is inkáb szeretnek a kastély szobáinak híves egei közt heverni, mulatni,¹³⁰ mint a hartznak mezején ágyu bögések, öldöklő fegyver tsattogások közt éhen szomjan, álmatlan, a napnak sűtős tüze alat, vérben¹³¹ veréjtékben¹³² fönni. A gazdagok, de a szegények is mind inkáb inkáb kezdik érezni, hogy job a testnek épségében lenni mint sebben: hogy szegény legény formában is [238v] kivánatosab dolog a napot nézni, mint nagy ordókkal, nevezetekkel élet halál közt sürögni forogni azért, hogy az ember minél eléb magát sirba fektesse mikor még élhetne és tzifrán halhassék meg!¹³³

Azomban, ki nézték hogy ezerszeri vér ontás, és¹³⁴ országok pusztulása után is, az emberi nemzet¹³⁵ ott marad mindég a hol az elöt vólt. Hogy viszontagságai közzül mellyeknek alájok van vettetve egyet se törölhet el, mely szerint véres háboruival tsak sorsát teszi irtóztatóbbé keservét öregbitve. Az uralkodók is személlyeknek szentségénél fogva¹³⁶ mindég töb töb bátorságba helyheztetik magokat,¹³⁷ méltóztatván el nézni, hogy az egymást kergető halál közt mások forogjanak helyettek. A vitézkedésnek ditsősségét is inkáb szeretik szolgaikban jutalmazni, mint a vérnek mezején magoknak meg szerezni. Már, hiszed é hogy hosszason fogják még a szolgák életek vesztésével ditsősségeket keresni ollyan dologban, melyre fejedelmeik rá untak, és rajta nyugodalmakat, életeknek bátorságát túl teszik?

[239r] Had hidgye akár ki a napjairul és¹³⁸ halálárul meg tett változhatatlan örök végezést, de tsak ugy tettzik mindennek, hogy az Ur Isten hamaráb végez életérül ha ki lövöldözöt golyobisok elibe ál, mint ha othon szobájában nyugszik. A szembe szökö veszedelem ollyan közelrül szorit, hogy hamarjában hitedet is keresztül szökteti veled: ez tsak gondolkoztat, de amaz üt, öl vág; e szerint jobnak látod vallásodat is elevenen hinni mint hólton rólla semmit se tudni. Ez elöt a királyokat a hadakban el lövöldözték, el fogdosták, raboskottatták. Most már méltóságoknak ezen gyalázattyát közzelebrül tekintvén az ily szomoru esetek alól ki vették. Innen jövendölöm hogy a nagy urak is kisseb tüzzel fogják ez után ditsösségeket testeken szabdalt,¹³⁹ véres sebeikben keresni. Regis ad exemplum totus componitur orbis. Már is az Anglus Lordok igen othon maradnak, és valahol hires tengeri vezért hallasz¹⁴⁰ ki superintendensnek, ki hajó tsinálónak a fia; kiket [239v] szegény sorsoknak jobbítása, és nem egyenesen a ditsősségnek kivánása viszen tengeri szolgálatra, mivel ebbe való bé állásakor egyik sem hiszi hogy belölle ellene álhatatlanul Nelszon lesz. Találkoznak ollyanok is, kik a hirnek setét éjtszakáján születnek, tapasztalhatatlanságra lévén nevekkel átkozva, kik következés képpen az ember név¹⁴¹ tengerébe süllyedet magokat kivánván nap világra fel hozni, annak színére usznak fel; és inkáb kivánnak magokbul hóltig áldozatot tenni azért, hogy reájok nézzenek, mint észre vehetetlenül bóldogan éllyenek. Ó, te maga mutatás! Emberi Nemzetünknek üldözö ördöge, mitsoda hatalom kössön meg, hogy a világ tölled nyughasson!… Gyerünk vissza.

523.

Róma Iliriába követeket küld valamely ot uralkodot Teúta nevezetü királynéhoz, az iránt elégtételt kérni, hogy az a tájon kóborló tengeri tolvajok kereskedő¹⁴² hajóikon rablásokat tettek. Teúta királyné [240r] felel, hogy nem tzéllya a Romaiakra piratákkal ütni, hogy ellene ezekkel indittson háborut hanem az it való uralkodásnak nem szokása a lakosoknak szabad nyereségre tartozó futásaikat meg tiltani. A leg ifiab Római követ ezen szavakra következendő képpen felel. Nállunk, az eggyes polgáron meg tett sérelmet¹⁴³ a haza bosszullya. Meg fogunk majd szokásodnak igazitására tanitani. Tudod a következést hogy az Uralkodó, asszony lévén, minden további reá gondolás nélkül tsak indulattyának, 's kedvének kívánt eleget tenni, melynél fogva mérgében a Romai követet meg öleti. Miért nem láthatta hogy annak halálába országát, magát temeti el? Meg mondottam már hogy az indulat nem okoskodik. Addig okoskodgy mig fel forrot vér, és gyomrodnak testedbe széllyel futot epe sárja okosságodtul el nem szorit,– osztán késő. Minden ember bolond formát mutat mikor méregbe van. A dologbul a lesz hogy Iliriát a Romaiak el nyelik.

[240v] Állapodgyunk meg itt is egy kevéssé. Róma, Karthágótul Szárdiniat erővel veszi el és a miért oda utazik tölle, felül azonnap számot veszen, mely szerint igasságtalanságát ezzel kettőzteti, hogy Karthágó tartsa fizesse addig mig rajta erőszakot üz. Mintha¹⁴⁴ hónapi sóldon kivánnál valakit tartani azért hogy mindennap meg pofozzon. Most a Romaiak Teutatul igasságot kérnek, melyre ő a követnek meg ölettetésével felel. Azért, hogy magokat bosszullyák rajta, helyes. A Római követnek felelete azt mutattya, hogy a tanáts a társaság béli törvénynek igasságát, és szentségét nyilván látta, és tutta. Mihent valamely haza, a különös pólgárnak kárát, romlását magának veszi sérelemül, és a szerint bosszullya; a törvényes igasságnak leg lehetőb tökélletességére emeli fel magát. A böltsek tanátskozásába Diogenes Láertius már ezt előhozza: az a tanáts ugyan¹⁴⁵ tsak fel tétel lehetet, de a dolog, igy is [241r] ismértetet. Rendes hogy az ember eleitül fogva mindent tudot, és tud, valami boldogságára szolgál még sem viheti végbe hogy vélle közönségesen élhessen: az az, törvénnyeit szokásait azokhoz szabhassa. Egy nehány okos, hasznára fordittya a maga házánál, de ország, és¹⁴⁶ nép, soha se egy is e Világon.

Minek utánna a Romaiak Iliriát tartományokká teszik által hatnak Görög Országba, de tsak ugy mint világ nézö utasok. Korinthus, Athenás, vallásoknak pompás módgyát, játékokat, 's hazájoknak szokásait, vagyonait mutogattyák elöttök. Nintsen az aprólékokban való emberi hivalkodásnak nyájjasab kedve, és¹⁴⁷ meg elégedése, mintha szomszédjának holmiét mutogathattya mellyek az által ditsértetnek. A Római mord urak, minden görög szépségeket, ritkaságokat, mesterségeket meg néztek magokban halgatva, ezeket mondván hihető szivekben: Ditsekedjetek magatokkal ti játékos halandók mi fogjuk nektek meg hagyni ezen tul mivel múlattassátok¹⁴⁸ hivalkodó életeteket. Szemet vetettek reájok mint sas a prédájára mellyet róllok mind addig le nem vettek [241v] mig ezek is tartománnyá nem tétettek. A görögök örültek hogy a Rómaiak, tudományokban mesterségekben való felsőségeket tul magokon tsudállyák; ezek pedig álmélkodás helyet igy sugnak¹⁴⁹ mind jó lesz e nekünk. Vad erköltsü katonáknak, kik az emberi tzifraságokrul semmit se tudnak, azzokkal kedveskedni, kitsiny haszon. Ollyan halandók, kik az ismeretes világnak meg hóditásában foglalatoskodnak Venusnak, Apollónak faragot képeinél meg nem állapodnak hogy vitézi miveik, 's nyereségek helyet idejeket száraz álmélkodásokkal töltsék. A Romai hivalkodás, inkáb szerette magát ezzel táplálni hogy a szép festőknek, hires kép faragóknak festés nélkül parantsollyon, mint képeket faragni tanullyon, és uralkodása helyet mesterségével ditsekedgyen. Róma, nem azon volt hogy gyermek módra¹⁵⁰ ditsérjék hanem hogy tsudállyák, 's rettentő hatalmának meg némult¹⁵¹ félelemmel hódollyanak. A görögök piperéztek,¹⁵² a Romaiak gyöztek: ők, gyermek módra kényeskettek, a Romaiak királyi kevélységet viseltek.

[242r] De más tekintetben a görögök a Római Világ duló vadaknak sokkal felettek vannak. A tsupa erő, szelédség, igasság, emberség nélkül¹⁵³ vadakra tartozik. A görögök győzedelmeskedtek is, böltselkettek is. Hald meg.

A Gólusok Roma ellen nagy készületet tesznek. Mivel erős tsatázó nép vólt a király tanáts, mozdulásokat érzékenyül vette. Minek előtte e véres fergeteg hazájokat el boritaná, sorsoknak ki menetelirül, és¹⁵⁴ az áldozatokrul, varásló papjaikat meg kérdik, kik Romának Isteneit magyarázván a veszedelemnek el forditására ezt jelentik; hogy két Golust elevenen temessenek sirba. Látod, hogy akkor Isteneinek is, minden Nemzet a maga tulajdonságait atta. A fene Nemzetnek mindég fene Istenei vóltak; azért hogy azoknak ki nyilatkozot parantsolattyok által igazittsák meg a hitető, hazug oltári szolgák a leg rémitöb bünöket? Athenás szerelmeskedö vólt. Nézd! Istenei is mind paráznák.¹⁵⁵ Valamillyen tulajdonságokkal a Nemzetek birtak Isteneik is ollyanokat mutattak. [242v] Fejekben álmodot Isteneiket, Egekbe helyheztették, és a midőn gonosságaikat kivánták fel szentelni, vagy lelkek isméretit az igasság alol természet ellen fel szabaditani, azoknak nevekben magoktul kérdezték mit tselekedgyenek, mely kérdésekre ugyan az a kegyetlenség felelt, a mely kérdet; Márs pedig, mind ezekrül semmit se tudot.¹⁵⁶ Igy Róma egy felől okos Uralkodót, királyt, Embert, más felől emberekre nehézkedó barmot, vér szopo fene vadat,¹⁵⁷ és pusztitó ördögöt mutat. Örökös háládatossággal tartozik az Emberi Nemzet a keresztyén vallás erkölcsi tudományának ha a fanatismus vissza élt is néha vélle hogy természetit ez ily lelket gyalázo veszetségektül örökre meg mentette. Semmi sem gyalázot bennünket annyira mint a boszorkány égetés, de ennek a keresztyén vallás értelme nem oka mivel a Sz. Irásban semmi nyoma nints. Ezen egyszersmind nevettséges, és utállatos vétket, a tudatlanság, nehéz nyavalya törésnek idején turta¹⁵⁸ ki véres tajtékkal magábul, mellyet a tudomány el törlöt.

Róma, ismét Kárthágora fordittya szemeit. Másod izben kezdi vélle tsatáját, melybe azzal való háboruját kerülve botlik belé. De tegyünk szót erül még eléb hogy Amilkár Kárthágonak Spanyol országban sok nyereséget szerzet: tartományokat foglalt; ki a Római nevet nem is halhatván fiának Annibálnak¹ az Istenek nevére leg erősseb esküvést adot fel hogy Romának² életének fogytáig halálos ellensége lesz, és semmi féle eset által iránta³ meg engesztelődésre nem hozattatik. Ez is oly indulat⁴ mely a józan okosságnak határán, kivül megyen és tsupa dühösségre tartozik. Békességének idején Karthagó annyi foglalásokat tett, mellyeknél fogva a tőlle el vet Szárdinia szigetet nevetve felejthette. Róma, vetélkedő társárul soha szemeit le nem vévén, kintsének sokasodásán, hatalmának öregbedésén nyughatatlanságba eset. Tutta, hogy meg sértette, azért bosszu állását félhette. Már pedig mind két fél érzette magában hogy nállok alku, akár köz igasság tsak addig tart, mig a felső hatalom, győzedelmének módgyát ki nem nézheti. Tudod hogy valakit [243v] az erő meg sért, azt gyülöli is, mivel ki nézi hogy amaz mindég törekedik szivébe titkon fájdalmát ennek tronfal ütni vissza. Ere nézve követ el minden módokat hogy erejébül ki vegye, és⁵ felibe emelkedet hatalma által gyengeségét fogva tartsa, hogy bosszu állására soha elégséges ne legyen. A ki ellen az Ember igasságtalan, felül rá, annak gyülölöje is, mivel⁶ tudgya hogy tölle utáltatik.

Róma, okossággal él: látván a Golusokat ellene rohanni, Karthágóval békességet köt, a melynek e két fél közt állandóságra menni lehetetlenség vólt. Annibál áll fel a játék piatzra, ki hivatalának minden érdemével birni láttatot: bátorság, emberség tartózkodás, mértékletesség, minden, tzéllyát ostromló viszontagságnak felül haladása formálták vezérlő tulajdonságait. Álhatatos ellent állásával a lehetetlenséget is⁷ engedelemre kényszeritette. Bátorságát vakmerőségig, győzedelmét kevélységig, parantsoló hatalmát a kegyetlenségig, szerentséjét a maga meg hitségig nem⁸ vitte. Katonái közöt ily erköltsöt, okosságot mútatván töllök tsak nem az imádásig tiszteltetet, kikkel egyenlő szenyvedéséknek [244r] tette ki magát; véllek együt éhezet, szomjazot, gyaloglot, hevert a földön noha a fejedelmi életnek modgya kezébe van. Testében, minden féle törödések által edződvén⁹ értzé változot. Valaki elötte¹⁰ vitézi dolgot mutatot, szembe tünő képpen jutalmazta. Katonáinak minden szenyvedéseket veszedelmeket meg osztotta magával, honnan következet hogy ő maga meg hághatatlan akadályt szeme elöt nem találván, seregei is személlyekben mindannyi¹¹ Annibálok lettek. A katona tsak azt betsülli ki nállánál töb veszedelmet, szenyvedést tud ki állani; vagy ha ezt nem, leg aláb annyit mint ő. Mihent veszéllye, 's nyomorusága közt mindég palotábul parantsolsz néki jól lakot hassal mikor ő vezérlésed alat éhezik, szivében alatsonnak tart, ha szemedbe nem szól is. De értésedre adgyák általok kapot veszteségeid. Veszedelmes ellensége vólt Romának Annibál ebben is, hogy a vezérlő hatalomnak hitető mesterségeit, szinelését, titkos ösztöneit, mellyekkel a tudatlan sokaságot szokta tzéllya után huzni és vakon vezetni, nagy erőben ismérte. Igy, a maga nyereségét az együgyü községnek [244v] javába tutta öltöztetni, oly móddal¹² okoskodván a népnek mellyet tzéljának tett szenyvedő eszközévé mintha tsak ő értek fáradna. Ugy mint némely udvari emberek,¹³ kik fizetéseket ezerenként vévén a király kintses házábul mihent haza fira tanálnak sorsokat keservesen panaszollyák, hogy a köz jóért mitsoda éjjeli nappali áldozatokká tétettek. Mely szerint ha ki nézhetik belölled hogy okaikat el fogattad, töllök el menvén ki nevetnek örömmel tapsolván magokban titkos okosságok nagyságának: ha pedig értésére adod hogy hivalkodásán kersztül láttál, utaz hatalma alól.¹⁴ mert vak ütésekkel vér le.¹⁵

Annibál, az illyen országló tudománynak mesterségeit értette, de nem oly alatsony módra, mint valamely túnyaságában meg poshat életü, és bujaságában el rothat tanátsos ki hivatalának terhét másokkal vontattyattya¹⁶ maga pedig bé zárt szobákban álmodozván ütögeti le orárul a legyet. Annibál okosságának mesterségét múnkájával követte [245r] és minden hitetésének tellyesitésére vérrel izzadot.

534.

Annibál el tökélli magában hogy hazájának gyalázattyát, kárát Román meg bosszullya; mely tzélra nézve nem annyira hadi seregeiben mint a maga magánál ismeretes nagy tulajdonságaiban bizot. Minden nagy mester érzi mesterségben akár tudományban hogy tulajdonságaival mitsoda eröben áll. Annibál sokat érzet magában, de sokkal is vólt baja. Akár mint!¹⁷ tsak neki dül sorsának, és fujni kezdi a tüzet, melyre tutta hogy Róma lármát¹⁸ kiált. Szaguntum egy rakot, fényes népes váras, mely a Rómaiak hivségéhez baráttságához, óltalmához vala köttetve, állatik ki első lépésnek azon utra, melynek pálya futásában annyi számtalan vér pataknak kell e világot el boritani, mellyek közt magasra tetézet test halmok irtóztassák az Emberi Nemzetet önnön magátul. Annibál Kárthágó előt,¹⁹ Szágunt váras bélieket minden rut formát mutató szinekkel festi le; ellene való embertelenséggel, erőszakoskodással, kevélységgel, sat. honnan tellyes hatalmat kap véllek ugy bánni a hogy magának tettzik. Itt, egyik hiba a másikra dül. Annibál a Szaguntiakat akarja el törölni, mely tselekedete a [245v] a Romaiakkal való háborut bizonyosan maga után fogná huzni. Miért kellyen néki²⁰ egy népes várast el törölni, az az annyi ártatlant meg ölni tsak azért, hogy annak utolsó veszedelmében találja fel a háborunak okát? Nem lehetet más móddal hozzá fogni,? vagy egyenesen meg üzenni? De Kárthágó, egy vezérének titkos jelentésére, panasszára, amazokat meg se kérdvén, miért ád ollyan hatalmat, hogy ha tettzik őket kardra hányatni, tselekedgye? Annibál él hatalmával és a Szaguntiakat ostrom alá teszi. Ezek ellent nem álhatván meg értették hogy várassok meg vetetvén mind kardra hányatnak. Romához folyamodnak, hol a tanáts eléb sorsokon hosszan tanátskozik; Népet kel vala sijjetve küldeni, és ugy amazoknak életeket bátorságba tévén, rólluk tanátskozni. Annibál hibáz Karthágó hibáz Róma hibáz. Látván a bé zárt nép hogy segedelem nem jön várassát, itt ott széllyel, maga fel gyujtya. A lakosok gyermekeiket feleségeiket kintseiket a tüzbe hányván ugrottak utánnok, hogy az ellenségnek prédái ne legyenek. Irtóztató következése az Emberiség nélkül való hatalom kegyetlenségének! [246r] Egyik Ember, Ember mássának emberségéhez ha hatalma alá esne, tsak annyira bizik hogy feleségét, gyermekét inkáb tüzre hánnya mint felebaráttyának szánakozására kivánnyon támaszkodni. Valakiket Annibál még a várason életben tanált, ifiat, öreget, tsetsemőt, nagyot, mind fel kontzoltatta. Barátom Olvasó! Örüly neki hogy Ember fajbul vagy mikor Nemedben illyen állatokat látz, kik a baromi természetnek is²¹ gyalázattyára vólnának, ugy pedig mint emberek, örjült bolondságot,²² veszetséget, dühösséget sokkal felül haladnak, és²³ sehun se tanálják²⁴ fel helyeket a józan okosságnak határában.

Romát, bánat, keserves bosszuság, és szégyen²⁵ fojtogatták, hogy Száguntnak idejében segedelemül nem szolgált. Innen támadt e mondás: Roma deliberat,²⁶ Saguntum perit. De nem hihette hogy Annibál oly hamar, minden nevezetes ok nélkül e rémitő kegyetlenségekre vetemedgyen. Ó, Annibál! nem tuttad é hogy a természetet senki sem vérzette meg bosszu állása keservének²⁷ érzése nélkül! Meg vérzetted te is ez után is fogod vérezni, de ellened meg mérgesült igassága zivatarrá változván [246v] feletted, fel kap, mint repólő tollat, és eléb szemedet ki tolván²⁸ meg tsufolva hajit a természet tengerébe hol semmiségedtül nyelettetel alá örökös halgatásra! Szegény halandók! Nézd! hogy fel fujják magokat, nyomoruságos és a nevetségig gyenge valóságoknak múlandó árnyéka közt!

Róma fel lázad, küld, kérd, elég tételt kiván, kéri az embertelen, kegyetlen Annibálnak ki adattatását. Kárthágó halgat, és amattól minden elég tételét meg vonván fel emelt tekintetin ki dagat pofája, kevélységgel pöfög. Fábius megyen követnek kivel a dolognak okairul vetélkedésbe botsátkoznak, de ő minden érte, és ellene való okokat fére vetve, és²⁹ semminek véve, palástyának szélit fordittya elibe mellyen két rántzot hajtván elő mutattya 's igy szol: e háboru, a békesség; melyiket választyátok? Válasz, feleli a Karthágo béli tanáts maga meg hit bizodalmának királyi kevélységével. Vegyétek hát a háborut, mond Fabius. Legyen! felel a tanáts. Meg zudul a viszontagságnak tengere. Száguntúmnak sirhalma int [247r] Karthágónak, hogy indullyon temetőjéhez, mivel a meg szaggatot természetnek bosszu állása néki is ugyan azon tüzzel gőzölgő véres halált, és rémitő veszedelmet³⁰ késziti.

Állapodgyunk meg itt az esetnek folytában és tekintsünk e két külömböző hatalomnak tulajdonságaira. Ugy láttzik hogy Karthágó, pénzének véghetetlen kintseinek, adás vevés, tsere alkudozás által való öszve gyüjtésében tsekély erköltsökkel élvén, mint tudatlan gazdag szüntelen eszetlen, kegyetlen, és állandóul kényes. Szaguntum várassát oly irtóztató veszedelemmel bünteti minden máig napig ismeretlen ok nélkül, mellyet semmi féle bünnek neme által meg nem érdemelhetet; lehetetlen annyi ezer lakos közt a szopos gyermektül fogva fel a hetven esztendös emberig ártatlanokat nem tanálni. Kárthágó oly tsekély, mely szerint ara sem elégséges hogy tündöklö bünbe eshessen; Ellenben³¹ Róma, igasságtalanságát érdembe ültetvén, méltóságos bünöket mutatot,³² mint ditsösséges gonosz. Mindezek szerint, Karthágó ara sem vólt elégséges hogy Rómát, bűnében követhesse. Rómának igassága van Száguntumnak [247v] vesztét bosszulni; és még nagyub igasság let vólna attól meg menteni. Kárthágó, hit szegésére, erőszakoskodására hatalmát fel szabaditotta ellenségének siralmas példája által, ki Szárdiniát el vette, 's oda tett uti költségét véllek meg fizettette. Igaz ez, hogy Róma gonoszul tselekszik, de az is igaz hogy el foglalt népét nem meg öldösi, hanem életében vagyonában fen tartya. Annibál ellenben, és Karthágó abban tanállyák örömöket, meg elégedéseket, hogy Száguntumnak lakossi, égő várassoknak tüzébe elevenen temetkezzenek el. Illyen meg veszet bünt és bolond kegyetlenséget Róma még eddig nem mutatot; sőt az ellene pártot ütöt néppel se bánt igy.

Azomban Róma el készül, rettenetes haddal, hajókkal, lovagokkal, gyalogokkal. A két Consulok nyilat huztak ki hogy ki hová mennyen. Sempronius Afrikába esik, és Publius Scipio megyen Spanyol Országba. Annibál ezen hazája veszedelmének hátul kerül: egész hadi seregével indul el hogy az alat, mig Róma Kárthágóhoz közzelgetne, ő Olasz Országba törjön bé, rettegést pusztulást szórván³³ ellenségének fő várassára.³⁴ [248r] Éjjeli nappali fárattságot, éhséget szomjuságot, utazás által való öszve törettetést; ellent állást sebes³⁵ folyo vizeket, mellyeknek által ellenben lévő partyait fegyveres népek örzötték; Ég³⁶ szakadást, hideget, meleget, szél veszeket, egy szóval minden veszedelmet akadályt maga lá tör, és Sz. Mihály hava körül az Álpesi magas bértzek alá érkezik el, mellyeknek tsak nem Egekig emelkedet homlokok, tul a fellegeken tornyozták fel magokat, hol ordas kö szikláikat közzel a naphoz, annak³⁷ égető tüzébe forrallyák. Ezen bértzeknek óldala sok helyen, kö fal meredekségével a reá bámúlt nézést irtódzásba hozza. Valahol meg szakadozik magában, és rajta hely tanáltatik, oda fegyveres lakosok vannak állatva, kik a feléjek való fel mászást akadályoztassák, iszonyu köszikla darabokat botsátgatván elöl járóban is a felfelé kapaszkodó sokaságra. A bértzek e mellet már a tető felé jégben, fagyban tsikorgattak. Ezen kel Annibálnak armádájával, Elefántyaival, társzekereivel által menni. Tizen öt nap alat meg hágja, és [248v] Olasz országnak gyönyörü térségén seregeivel el terül. Ezen esetet az Emberi Nemzetnek viselt dolgai közt tsudának vesszük, mivel természeti tehettséget,³⁸ felül haladni láttatik. De ezzel nem elégedvén ez irók azt mongyák hogy a kösziklák meg mászhatatlan keménységét Annibál etzettel ásztatta sárrá, oly hosszan és szélessen hol ármádája férhetet 's mehetet. Leány gyermekeknek szép história, de tanult emberek elöt ara sem elég hogy rajta nevessenek, vagy meg tzáfolására okokat keressenek. Ha Livius ezen esetrül is igy ir, hát Rómának régi állapottyárul mennyit nem hazúdhat? Annibál ötven ezer gyaloggal, husz ezer lovassal indult el, és mikor Olasz Országba jutot³⁹ husz ezer gyalognál, két ezer lovas katonájánál töb nem maradt. Az igaz, hogy utazásával tsudát tett, de az is igaz hogy drágán vette. Négy száz mért földet menve és minden ki gondolható viszontagságtul ostromoltatva, tsak lehetet valamit veszteni.

Ha e Világnak nagygyai Emberi Nemzeteknek bóldogitására oly fáradhatatlan [249r] vágyodással viseltetnének, mint pusztitására, e földön minden lehető boldogságnak tenyészni kellet vólna; de nem abban keresték a ditsösséget hogy bóldogittsanak, hanem hogy pusztittsanak. Mert nem azt tsudálta a Világ a ki jól tett;⁴⁰ és épitet; hanem azt, a ki rontot, és büntetet. Az eröszakos hatalom, ha valamely idegen Nemzet, örökségét, törvénnyét ellene védelmezte, párt ütés gyalánt vette, meg ostorozván; és⁴¹ vérezvén életét, azért, hogy miért kiván a magáé lenni, mikor néki más igassága nem lehet, hanem hogy bóldogságát az ő rabságában, és ditsősségét szolgálattyában keresse: mintha világát, annak Istene, egy két szerentsés,⁴² és méltóságos gonosz tévőnek számára teremtette vólna.

Alig várta Annibál hogy utazásában el gyengült serege jól lakva, heverészve uj eröt vegyen, mindjárt ahoz készült, hogy⁴³ ütközetet adgyon és gyözedelmével, nevét, egyfelöl rettenetessé, más tekintetben ditsősségessé tegye. Első mozdulással Turint veszi meg: Scipio sijjet győzedelmének gátat vetni: hartzba keveredik vélle: sebet kap; [249v] serege hátrál, halálát vélvén, mellyet Annibál üzöbe tart.

Sempronius érkezik Siciliábul, ki semmi vezér tulajdonsággal nem birván a tudatlanságnak közönséges szokása szerint magát, minden lehető érdemekkel Egekig meg tetézet boldog halandónak hitte. Scipionak tanáttsa nem kellet néki; ne hogy ditsőssége magán kivül mással⁴⁴ közöltessen. Nem akarta hogy gyözedelmének fénnye tsak egy sugárát is személlyérül el fordittsa. A ditsösségnek asszonyi gyengeséggel való irigyei semmit helybe nem hagynak, valami töllök nem származik, melynél fogva⁴⁵ mindent kissebbitve, kivánnyák⁴⁶ alatsonyságokat a Világ felibe helyheztetni, mely öket rajtok szánakozva, és⁴⁷ nevetve, semmiségeknek éjjelébe szokta temetni, minek utánna⁴⁸ eszetlen módra dagályos vóltokat a viszontagság fel rugja és mostoha sorsok szemekbe köp.

Nem ezt tette Sempronius, hogy idejére [250r] várakozzon: ellenségének állását ki nézze; és magát annak ellenébe a helynek fekvése szerint gyözedelmes állapotba helyheztesse: Nem ő várakozot a szerentsés idöre, hanem az időt kivánta üstökénél fogva tettzése után huzni mely fel fuvalkodot vakmerőségnél eszetleneb, sem veszedelmeseb hiba egy hadi vezérben, nem tanáltathatik.

A Romai sereget Annibál őszve töri. Semproniust üzvén tet itt Annibál ismét ollyan utat Etruria felé hol a semjékben, vizben, dágványban négy nap, és éjjel kellet néki gázolni. Egyetlen egy Elefántya maradt, melynek hátán maga ült, hol ködös gőzben, posványban egyik szemére meg vakúlt. Annibál a nagy éltető állatokkal, a természettel magával jön küszködésbe hogy Embereket ölhessen! Várakoz! majd utól ér sorsodnak menyköve téged is.

Róma más Consulra bizza erejét, a vakmerő Fláminiusra,⁴⁹ ki Semproniusnak bolondságát, tehetetlen erköltsének sundaságával felül haladgya. Elöljáróba az áldozat tételt, és óltári szolgáinak jövendőit tsufolással neveti ki, [250v] mely hitetlenségével népének reménységét, földhöz üti. Időre, alkalmatosságra nem várván jobra balra való tekintés, kérdés felelet nélkül rohan az⁵⁰ ütközetnek, és oly helyre buvik Annibál után hol körül bé záratik és semmivé tétetik.

Jegyezd meg ujra hogy a Római nép tsak akkor vesztet, mikor ereje eszetlen vezérekre bizattatot, de vigyázók, és okosok alat örökké gyözhetetlen vólt. Azomban a király tanáts is választásában nem tsalhatatlan. Hibául veszik az uralkodóknak hogy nállok a hizelkedés, hazug és pénzen vet ajánlás érdemteleneket választ nagy hivatalokra. De az Uralkodóknak is vóltak nagy vezérei: Tilli, Kondé, Vallenstain, Montekukulli, Gróf Sax, Türén, Eugénius,⁵¹ Belizár, hajdan sat. nagy emberek vóltak az Uralkodók választásában. Tsak az, hogy az Emberek, akár igy akár ugy itt vagy ott, minden képpen, mindenüt örökké tsak Emberek. Annibál a szerentsét karjaira füzte ugy láttatván gyözedelmének közepette mintha ditsösségének Egeibül [251r] botsátkozna alá, a meg aláztatot Romának szomoru sorsát, lábával tapodni. Ezen gyözedelmes vezér ravasz okosságával még azt is tette hogy azon Nemzetnek foglyait kik a Római seregekben segittségre szolgáltak minden fizetet vagy érte adot váltság nélkül botsátgatta el hazájokban, hogy ez által is Romának frigyesseit magához huzhassa. Róma, a nem várt le verettetésében dictátorra szorul. Fabiust teszi. A község a maga részérül Minucius nevezetüt választ lovasság vezérévé; egy valamely érdemtelenségének moslékos örvénnyében fenekre ülepedet Embert, ki alatsony vóltával tsak ara szolgált eszközül, hogy Fabiusnak érdemét annál nagyob fényében mútassa. Ki láttzana érdemesnek ha érdemtelenek nem vólnának? és a ki gaz Embert soha sem ismért tuggya 'e,⁵² az Emberséget ahoz képpest betsülni? Selmák mutattyák ki⁵³ az érdemet, és gonosság fontollya a jóságot. Mibül isméred meg az édest? ugy é a keserübül.– Odéb.

Fabius leg elősször is áhitatosságokhoz fog. [251v] Hazájának valamely meg igért⁵⁴ és⁵⁵ régtül fogva nem tellyesitet áldozattát Istenei elöt⁵⁶ tellyesiti hozzá tevén, hogy fegyvereknek szerentséje ezen áldozat tételtül függene. Ekképpen élesztvén fel katonáiban a győzedelemnek el vesztet reménységét, táborába ki száll. Nem látot abban okosságot sem szerentsét, hogy a gyözedelmes ellenséggel meg ütközzön. Egy bölts ember sem formál magában ok nélkül való reménységet, ollyat, mellyet a környül állás és annál fogva tölle józan okossága el tilt. Eleitűl fogva hitték az Emberek minden vallásban a gondviselésnek védelmekre való tsudáit, de az okosok oldalrul mindég szemmel tartották a dolgoknak fekvését, természet szerint való okokbul kivánván ki keresni a tselekedetnek következéseit. Az Istenek tehetik a mint⁵⁷ akarják, de Fabius ara nézet, hogy ő, mint tegye. Tsak ezt látta ő is, hogy eszetlen vezérek alat hazáján, annak Istenei sehogy sem segitettek [252r] érdemes férfiakban kivánván gondviseléseket iránta fel fedezni. Minden nagy⁵⁸ ember Isteni gondviselés az ártatlanságnak, és köz igasságnak védelmére.

Fábius, az ütközetet kerülte, és tsak tetökön hátakon halmokon mulatozván ellenségének jövö menö tsoportyait⁵⁹ onnan surolta kapkotta oldalrul, hátulrul. Azomban Annibál a Rómával frigyes nemzetek földgyein pusztitásokat teszen, de a Fabius javait a hol tanállya sérelem nélkül ot hadgya, hogy ez által személlyét gyanuságba hozza mintha vélle értene egyet. Fabius parantsolatot küld a fiának ezt észbe vévén, hogy minden fölgyeit mingyárt aggya el, és a pénzt, a hadi foglyoknak ki váltására fordittsa. Minucius Fabius ellen kiáltásra fakad: kárhoztattya; tselekedetit semmiségre átkozza. Annibál fel 's alá pusztitot, Fábius a halmokon nyugodot: majd nem e egész Nemzet panaszra fakad ki, és⁶⁰ hervasztó gyalázattal; gyomor sárt kavaró gúnyolással,⁶¹ mardosó vádakkal,⁶² keserves meg vetéssel öldöklik a dictatort. Ezeken kivül nagynak⁶³ mutatot tselekedetit gyengeségnek vévén a Nép, személlyét nevettségre forditotta [252v] játékot üzöt⁶⁴ belölle, méltóságának hatalmának dictatori székén is. Fabius, minden tekintetben vet⁶⁵ magánál,⁶⁶ hazáját sokkal töbnek vévén, hírét nevét, ditsösségét, vagyonát annak fel áldozza, és a közönséges tsufolásnak keserü mérgét titkos rázkodásai közt magába le nyeldesi, de dolgában mind ezekre se változik. Valósággal alatsony lennék, mond a körülötte lévöknek, ha az eszetlen vádtul való féltemben hazámnak sorsát szerentséltetném. De a közönséges panasz annyira nevekedik ellene hogy Rómába kel néki menni. Ott Minucius mellé teszik: seregének felét el veszik: ennek adgyák és függetlenné teszik. Fabius nem bánnya. Minucius ellenkező képpen dolgozván mint társa, éppen ez által kiván a Római község tettzésének eleget tenni, és magát Fabiusnak felibe emelni.⁶⁷ Ütközetnek megyen minden vigyázás nélkül. Annibál, e nagy Ember, dolgának sorját ki nézvén, ellenségét körül fogja melylyet már mint nyereséget ugy néz. [253r] Minucius széllyel tekint: Láttya hogy helyét veszedelem közt választotta, és oda van; el kezdik a múnkát hogy hadával együt semmivé tegyék: Igyekszik, nem menekedhetik. Fabius pontba rohan az ellenségre egy felöl, látván társának haszontalanságát, és veszte alól ki huzza. Az érdemtelenség, tudod ortza pirulást okoz annak, kit gyalázattya alá borit, mikor által⁶⁸ ellenében más, ditsösségének⁶⁹ Egei közt ragyog. Fabiusnak ki terjedet erköltsi méltósága elöt Minucius, gyalázattyátul öszve sugorodva kéri e nagy Embert, hogy venné által tölle reá bizot hatalmát melyre ily szembe tünö képpen nem méltó. Ezen eset után szabad utat nyitot magának Fabius, hogy vezérlésével egész táborozásának idején, hazáját romlásátul meg mentse.

Azomban a háboru nem szünt, és az idő fordult. Uj Consulokat választanak. A köz nép községbűl választ egy alatsony hizelkedése által magát világra ki dugot Római parasztot, ki mindég a szegénység pártyára szóllot, tsinált mindent, [253v] hogy tudatlanságával, a nállánál tudatlanab községet meg vakitván általa, oly helyre emelkedhessen mely érdemtelenségét⁷⁰ fedezze fel. Mentül magassab helyre áll a sunda, annál inkáb ki tettzik.⁷¹ Sok tsekély erkölts láttzik valaminek mind addig, mig alatsony hivatalba van, melynek foglalatosságai tsekélységgel, gorombasággal öszve férnek,⁷² sőt némely tekintetben azokat meg is kivánnyák, de helyheztesd nagy⁷³ hivatalba, azonnal rutat, eszetlent mutat. E mellet Varron, a paraszt Consul, tsak tudot tettetni, hitetni, hizelkedni, mert a nagy dolgokban tudatlan, szerentséjét mindég ravassággal pótollya; el is éri, de örökké meg zápul nálla, és semmiségére veti vissza. Sok tökélletlen ember igyekezet már⁷⁴ meg nyerni tsak azért, hogy mikor alatsonyságát fel emeli, szerentséje egész Világ elöt a szemébe köpjön, és a helyérül le szállitsa. Vannak oly szánakozásra méltó együgyük is, kik tsak⁷⁵ szóban, hangban zárt nagyságokat, kenyereken [254r] szerzik meg hogy méltóságoknak fényes leple alat legyen szerentséjek éhezni, és szomjuhozni. De a szükséget, éhséget, szomjuságot semmi féle fejedelmi nevezet bóldogsággá nem teszi. Had járjon! éllyenek füstel, a kiknek valóság nem kel.

Terencius Varron, Consullá tétetik a község által, mellyen semmi féle eszetlen tettébül származot siralmas tapasztalás nem igazit soha semmit. Társa Emilius Consul pajtássának paraszti erköltsétül jobban félt mint az ellenségtül. Minden⁷⁶ nagy embernek keservére szolgál mikor az ővéhez hasonló hatalommal varnak bolondot a nyakába, kit ott, mint a veszedelemnek földre huzó kölöntzét kel néki⁷⁷ vontzolni. Róma, dolgát ugy rendeli hogy a parantsolásnak tellyes hatalmával egy nap egyik, más nap másik Consul birjon. El szenyvedhetetlen halálos ostobaság, és bosszus keserüségre fakasztó bün ez⁷⁸ a hadakozásnak módgya ellen. Két féle külömbözö értelemmel egy testet, egy tzélra lelkesiteni szemet [254v] ki tolo hiba.⁷⁹ Ollyan ez, mintha egy testre két fejet helyheztetnél mellyek⁸⁰ nyárs hegyesre⁸¹ vólnának egymásnak ellenébe szegezve. Előre ki nézed már a következést. Hallottad a Kánnai verekedést hol Romát Annibal füsté tette. Terencius Varron alig várta hogy hatalmának napján meg ütközhessen. Seregeit⁸² rosz móddal állatta⁸³ ostobaságának véghetetlen ki terjedésével dolgozván azon hogy Romának ha lehet, életben egy katonája se maradgyon, mellyet⁸⁴ védelmezni kivánt. Emilius Consul el eset negyven ezered magával kik közt három ezeren Római fő emberek Kavallérok vóltak. Varron egy nehányad magával el szalatt,. Meg foghatatlan tsudája ez a viszontagságnak, hogy a tsekély⁸⁵ embert oly sok izben meg tartya, és a nagy erköltsüeket meg öli. Ezen majd nem példa nélkül való szerentsétlen ütközet, Romát rémületbe ejtette. Tsak nem kéttségbe való esésig ment a félelem. De a tanáts, a⁸⁶ verekedés hirével jövö postát éjjeli [255r] tsendességben fogadgya. Az uttzákon minden ajtókat bé zárat: egy asszonyt se botsátván ki, hogy keserves kiáltásokkal a közönséges rémülést ne nevellyék: A futni kivánó lakosokat, bé rekesztik. A tanáts béli urak pedig uttzárul uttzára járnak hogy az elméknek rettegését tsendesithessék. Varron, kárát gyalázattyát bolondságát⁸⁷ magával vontzolván Roma felé, uttyában it, ot, tiz ezer embert szed öszve kikkel el érkezik. A tanáts elibe ment,⁸⁸ meg köszönvén néki, hogy hazájának sorsárul kéttségbe nem eset, és segedelemmel érkezik. Itt, ez esetben a Római erköltsöt méltóságának királyi székin látod ragyogni. Varront Karthagó meg feszitené, ő meg hajlik elötte, hogy büntetésével magát ne ijjessze, és viszontagságával ne láttasson oly eszetlen képpen veszekedni mint az oly halmokon, völgyeken tévelygő bolond, ki a szél ellen bottal vér, hogy reá ne fujjon.

Az alat Romának lakosai, kitsiny, nagy minden pénzeket őszve horgyák. Tizenhét [255v] esztendőstűl fogva fel mind fegyver alá rendelik az ifjuságot, lakost; öszve szednek nyolz ezer rabokat, kiknek még eddig nem engettetet ez a ditsösség hogy Romát óltalmazzák, azért hogy nékik tömlötz vólt. A hadi foglyokat nem váltyák, mert másra kellet a költség. Róma frigyesseinek segedelmével ármádát állit lábra: ki szál. Tsupa rab regementekkel egyik Consul a Karthágó beli népet le veri. Meg igérte hogy valaki ellenség fövel ajándékozza; fel szabadul. A katonák⁸⁹ el ejtet ellenségeknek fejét nyiszolván időt vesztettek, melyre a Consul kiált, hogy senki fel nem szabadul ha az ütközet el vész. Ezen kiáltás⁹⁰ a rabokban, a szabadságra való vágyódásnak tüzét lángolásba hozván, félelelem tartózkodás nélkül dőlnek az ütközetnek, és gyözedelmeskednek. Tsak el hiszed már ugy é,⁹¹ olvasó! ezen esetnek példájában is, mely keserves teher legyen a rabság az embernek életén, és hogy a valóságos érdemet egyben akár másban, törvényes [256r] szabadság szüli? hogy a bátorság nélkül élő éhség, rongy, gyalázat, vereség közt fetrengő embereket is szabadulásnak meg mutatása egy szökéssel vitézekké, és nagy erköltsü halandókká teszi. De akárki mongya is hogy bóldogság igasság az embernek⁹² rabul élni, egész természet ellen hazudik, azt az igasságot tagadván meg magában, mely szivét leg erőssebben szorittya, és elméjét napjának leg fényesseb⁹³ világánál süti. Lehetetlen lenne a földnek színén nevettségeseb bolondot tanálni mint a ki avval hitetne hogy bóldogabban elhetz rabul, mint törvényes szabadságban. A természet szüksége⁹⁴ magárul soha sem okoskodik ha ő é, ő maga?⁹⁵ tsak kiván, és tselekszik, hogy magát elégittse. Azért valaki okokkal akarja a testnek próbálni hogy mire van szüksége, szembe tünö bolond. Elöl jár az érzés osztán jön a gondolat tsak azért, hogy ezt segittse. Miért fáradsz, okoskodol e Világban? azért hogy kenyered, nyugodalmad, szabad élelmed legyen, ugy é [256v] mely dolgokat tested érez. Ha sem szemérem sem hideg nem vólna, igyekeznél testedet pénzen vet ruhával takarni? ha has nem tanáltatna testednek közepette, izzadnál a barázdában, hogy kenyered legyen. Végre a pénz is,⁹⁶ lelki élelem é,⁹⁷ vagy testi? Mire törekednek hát⁹⁸ az Emberek jobban még is,⁹⁹ okosságoknak minden ki terjedésével?¹⁰⁰ Lásd! millyen rövid az embernek igassága. Valaki hosszitani¹⁰¹ kivánnya, bizonyoson tsalni akar, hogy fejedet száraz okokkal tőltvén bé, mig közöttök motozol, hátul addig erszényedet sebedbül ki vegye; ha az alat, mig száraz okaid homlokodon dötzögnek, ő oldalt melletted, el rablot testi javadbul jól lakhasson tudós eszetlenségeden nevetve.

Sicilia Rómátul el pártol. Marcellus¹⁰² áll ki Marsnak mezejére. Syracusát szállya meg mely várast Arkhimedes minden emberi álmélkodást tsak nem felül haladó tsuda tételekkel védelmez oly mesterséggel¹⁰³ élt mellynél¹⁰⁴ fogva a hajókat a tengeren el sijjesztette; annyira [257r] vesztegetvén a Rómaiakat a várasbul, ültében hevertében a széles tengereknek szinén, hogy ott nekiek meg maradni lehetetlen lett. Marcellus rend kivül való kűszkődésekkel dolgozik, de mind haszontalan. Arkhimedesnek természeti tsudái minden erejét hamvába ejtik. Már fáradságának sikeretlensége¹⁰⁵ igyekezetiben kedvét annyira le verte, hogy miveit félbe hagyván onnan való el távozásárul gondolkodot, a midőn tudtára adgyák hogy a keritet váras kö falának tetejét egy helyen lajtorjával el lehet érni. Ehez fog éjtzakának idején, és mászással Syracusába bé rohan. Arkhimédes asztalánál dolgozot, midön egy katona, nem tudván hogy ő, meg ölte. Marcellus halálát kesergette, és emlékezetinek nagy tisztességet adot. Syracusa Siciliával együt Római tartománnyá tétetet.

Kápua, a Romaiak ellen ismét párt ütésbe esvén Annibálhoz állot, ki seregeivel a téli farsangot ott töltötte. Itt a testi gyönyörüség, bulyaság, evés ívás heverés [257v] öket,¹⁰⁶ erkölts pestisbe ejtette. Katonai bátorságok a testnek érzékeny¹⁰⁷ gyönyörüségei közt el ázván életeket puhaságba hozta.¹⁰⁸ Bulyaságában feredet szivek a hadakozásnak viszontagságát reá tekintéssel sem szenyvedhette. A magával motskolodó szerelem, kivánságának fertöjében bugyborékolván,¹⁰⁹ lankasztó hévsége közt, a katonák vérét álomba, inaikat el nyult lankadásba ejtette. Minden szemérembül¹¹⁰ ki vetkezet bulya asszonyokat vontzoltak a táborba Annibálnak katonái magok után, kik az Alpeseknek kő sziklát mászván ezekrül nem tuttak. Hijába! az Ember rabja a maga testének ha bölts is,¹¹¹ a tudatlan¹¹² tsak ott áll meg parasztoson, de ő testiségében rutat mutat, mivel¹¹³ szemérmetessége semmiben sints. Mértékletessége erőtlenségbül áll, hogy¹¹⁴ ha már többet nem tehet, erejére várakozván mig meg ujul: szemérmetessége az, ha rá ütnek hogy magát oly¹¹⁵ gyalázatban ne mútassa. Kápua Annibálnak katonáit ekként [258r] fosztván meg vitézségektül mellé állásával¹¹⁶ veszedelmére szolgált, mely dolognak¹¹⁷ e hadi vezér eléb meg¹¹⁸  örült. Igy szokot az Ember szép szinre festet, és az alat el rejtet veszedelméhez¹¹⁹ ragadni, vakon.

Senki se hizelkedgyen magának hogy az esetek sorában sorsát előre ki nézi. Hogy lássad, és tudgyad azt, a minek még léte, valósága nints? Százszor borzadok meg, ha életemnek folyására gondolok; hány izben vadásztam világi bóldogságomat oly dolgokban, mellyektül most már a következés irtóztat.¹²⁰ Valahol, valamiben ifiuságomnak idején szerentsémet kerestem, attul, és¹²¹ onnan, a viszontagság fére vetet. Ugy hittem, hogy sorsomnak ellenem támadt haragja üldöz; de végre most látom hogy tsendes, szabad, és bóldog idökre tartotta meg napjaimat, ollyan állapotba helyheztetvén életemet, mely szivemnek [258v] minden más világi sors felet tsak egyedül kedves. Nem igaz hogy minden halandónál lehetetlenség lenne nagy rangra, sok kintsre, és¹²² hatalomra nem vágyni. Hiszem ezt, hogy nints ember, ki sorsához képpest érdeméért való ditséreit ne kivánnya¹²³ és hirének, szép nevének töb társai felet, akár miben legyen, ne örvendgyen, de hogy ezt minden halandó rangban, méltóságos nevezetben, rakás pénzben óhajtsa¹²⁴ állitani, helytelenség. Soha erköltsömnek méltóságát annyira meg¹²⁵ nem kissebitem, hogy a gazdagnak halomba rakot kintsét, és a hertzegnek, kegyelmes nevezetét irigyeljem, vagy érettek szivemben fohászkodgyam. Valaki sok kintset gyüjt rakásra, polgár, akár Fejedelem, mind alatsony erköltsöt visel: pénzt pedig emberségemnek vesztével nem kivánok. Az emberi kötelesség, és szükölködés, minden jó szivet oly közzelrül szorongatnak e Világon, hogy valaki belső meg [259r] elégedését, érdemét jóságos tselekedeteiben érzi, és meg határozni azokban kivánnya pénz halmokat szobáiban nem rakhat; és ha tselekszi, emberségének rovássára megyen. De valaki e Világon pénznél, nagyságos névnél egyéb érdemmel lelkében nem birt nem is emelkedet ditsősségre soha, sem emlékezetit halhatatlan áldásba¹²⁶ a maradékoknál nem tehette. Egy tselekedetnek sints érdeme ha magamon kivül senki másnak javára nem szolgál. Mi teszi pénzeden ülni mint attól mindent ijjesztő kisértet?¹²⁷ Mennyi gazdag mult el, kiknek nevét se tudod, de a rongyos Diogenes fél hordójábul most is mindég¹²⁸ szemközt néz a Világgal, noha tsontot hánynak néki, mint az ebnek. Az érdem halhatatlan a vagyon, mulando: a nagy erkölts mennyei tulajdonságot mútat:¹²⁹ a nagy kintset, nagy bün szerzi, 's gonoszhoz közzelit.

A háborúnak forgásában, Róma, gyözedelmeivel már ellenségét felül haladgya. Annibal minden hadi mesterségének, erölködésének truttzára Kapuát el veszti, melynek egy 's más fö emberei kik a szakadást tsinálták, hogy mások ne büntessék öket, vigasztalásul, magokat fel akasztyák. Ezen tul Kápuának lakossit széllyel szórják mint oly eszetlen halandókat, kik tsak uj meg uj vér ontásra szolgálnak eszközül nem birván annyi erkőltsel¹ mely által szabadságban élhessenek. Tsak vágyódások lévén reá tehettség nélkül haszontalan véreket lotsolták haszontalanul, másokat is vesztegetvén addig leg aláb, mig öket lábok alá tapodhatták.

Annibál Romának hajt, hogy ellenségét oda huzza; de dolga el nem sül: vissza verik. Fabius Tarentumot el foglalja. Marcellus hazájának gyözedelmes vezére el eset, [260r] kit Róma fegyverének neveztek. Annibál kezébe ment² teste, mellyet nagy tisztességgel temettetet el, áldozván emlékezetinek. Talán semmit se tsinált még Annibál egész életében a mi, a valóságos Embert benne inkáb fel fedezte vólna, mint ezen tselekedete, mely által meg mutattya hogy ellenségének érdemét betsülli. Alig lehet³ fertelmeseb vétek az emberben, mintha attól, a kire meg haragszik egy uttal, minden erköltsöt, érdemet is meg tagad, noha amaz egész Világ láttára⁴ érdemes. Valamennyi alatsony tulajdonságu ostoba, tudatlan ember reád meg haragszik, minden szembe tünö érdemedet meg tagadván,⁵ köpedelemre méltó utállatos, és veszet erköltsökben öltöztet fel; söt azt is ellenségül veszi, ki, vélled lévö viszontagságát nem tudván, elötte véletlenül meg ditsér. Ezen haragnak neme az asszonyok és gyermekek közt szokot leg sürvebben tenyészni, ha nem lehet is minden asszonyrul egy átallyában fel tenni; szemmel látván hogy az ö Nemek is bir érdemekkel. Tsak töbnyire; ugy valahogyan mondom.

[260v] A nagy hazafi Fábius, Tarentumban a kép faragás mesterségének remek miveit tanálván, ezekben, a szollásig majd nem ki mettzet Isteneknek bálvány képeiket szemlélte. Ugy hitték hogy rajtok kapni fog de tudod hogy az együgyü erköltsnek meg vesztegethetetlen igasságán mindég láttzik valamely parasztos mód, mellyel fogát a pompának ragyogó mesterségnek világára vitsorgattya. Fabiusnak a remek mettzések nem kellenek. Meg vetvén azokat igy szól: hadgyuk meg Tarentumnak, ellene meg busult Isteneit. Ezen mondás egyéb iránt nem paraszt elmét mútat. Marcellus ellenben vitézsége hazafisága mellet uri tulajdonságokkal is birván Tarentumnak el vet szép Isteneivel Romát meg ékesiti. Akkor látod, hogy ha valamely Nemzetet ellensége meg gyözöt, Isteneit is el foglalta; hazájába hozta. Igy lett Tarentum is Istentelenné. Az Emberek Isteneiket keresvén e földön, hogy fel nem lelhették, tsináltak magoknak, kikkel osztán [261r] együt nyertek, vesztettek. Roma, Isteneit is sokasitotta, magához rabolván őket honnyokból.⁶

A háboru Spanyol országban is nagy tüzzel ment. Fel derül Romának azon napja mely néki nagy Embereit meg mútattya. Publius Scipio testvérjével együt hazájoknak ditsösségét kezeken hordozzák, de mind ketten el esnek; halálokat a haza keserves fájdalommal vette, mivel ugy látta hogy helyekre senkit sem állithat; pedig tapasztalta már sok izben, hogy a hol jó vezér nints ott a népnek erejében gyözedelem nem tanáltatik. Romának ily gyászos keservében áll elö az el eset idösb Scipiónak fia, ki noha 24 esztendös a háborunak folytatására magát ajánlya. Proconsullá tétetik, 's e képpen dolgához fog. Hogy a vezérlése alat vitézkedő népet magához köthesse vallásában lévő vakságát, és a bóldog túdatlanságot veszi eszközül, mely álmait valóságnak veszi, és azoknak semmiségén mint⁷ szerentséjének valóságán⁸ örvend.⁹ Az ifiu Publius Scipió hirt ereszt hogy néki Neptunus meg jelent, ki igy tanátsolta, hogy Karhagénát szállaná meg. A tengernek jövését, menését, az az, [261v] hirtelen apadását, fel emelkedését /fluxus, refluxus/ mennyei jelnek atta ki, mely által őtet az Istenek gyözedelmérül teszik bizonyossá. Scipio e várasnak meg vételével azért álmodot, mert tutta hogy Karthagénának meg vétele hazája leg hatalmasab ellenségének a leg veszedelmeseb sebet okozná. Meg szállya és nép el hívén hogy Istenei által vezettetik minden félelem, kéttség, tartózkodás nélkül ostrommal egy napon Karthagenát meg veszi. Lássad itt, hogy Scipio e nagy Ember mitsoda móddal adgya magát hitetésre, hazugságra, hogy szent tökélletlenkedés¹⁰ által szüllye Romának gyözedelmét, és alatson tselekedetben termessze nevének ditsösségét. Már hogy szabad é nagy erköltsnek hazáját szent imposturával szolgálni, fontollyad magadban. De tsak ditsösségeseb az oly gyözedelem, mely tsupa érdembül származik minden vakitó, és tsalárd módok nélkül? Azomban mit tsinály, ha a tudatlan Nép mind addig szolgálatodra, és önnön javáért is [262r] lenni nem akar, mig belölle tsufot nem üzöl? ki ezt láttatik vezérének mondani: ha bolondá nem tutz tenni, szolgálatodra nem leszek. A millyen horgot maga ád kezedben, hogy más után nem megyen, ollyat kel orába akasztanod. Mert végre, egy ország parasztyát ki tegye tanúltá, böltsé, hogy tsak természeti ösztönök által indittasson örökké, a leg mérgeseb veszedelmekkel is szembe szökni. Szegény sorsának óltalmára nem tanál ö tsupa természetben annyi ösztönt, mint az, kinek a¹¹ vagyon teméredeksége torkára böfög, nem lévén¹² gyomrának reá ereje, hogy emészthesse. Ha ijjesztö veszedelmek, véres akadályok halmazzák fel magokat elötte¹³ könnyen a mesés szamár után indul, mely gazdájának ellenségétűl¹⁴ nem fut; ezt állitván, hogy mindenüt málha hordozo állat maradván, ennek, akár amannak visellye nyergét; mindegy.

Kárthágenának el veszte Karthágón halálos sebet szurt. A gyözedelmes vezér kapot itt tizen hét gályát, száz harmintz hajót kereskedésre való portékákkal termésekkel meg terhelve. Az élés kamarák, fegyveres házak temérdek [262v] drágaságokkal, javakkal valának tellyesek. Scipio, szerentséjét annyira magához kötötte, hogy azon uralkodni láttatot; mely szerint gyözedelmei inkáb tsudához, mint természet szerint valósághoz hasonlitottak. Vigasztalására szolgál az emberségnek hogy Scipio rendkivül való szerentséjét, erköltsének nagyságával kaptsolta magához. Senki se lehetet naggyá e Világon nagy erköltsök nélkül. Igaz érdemben való fel emelkedés, erköltsi méltóság nélkül nem lehet. És ha gonoszokat, alatsonyakat idétleneket, fel szentelt vázakat vetet is fel magasra az életnek zürzavar viszontagsága, de soha¹⁵ az illendöség igasság ellen ok nélkül meg átalkodot vak szerentse, minden rémitö bolondságaival, és nevettséges tetteivel se vihette végbe hogy hozzájok tiszta ditsösséget ragaszthasson, mellyel neveket örökös tisztelettel álgya meg, e Világnak emlékezetiben. Neró felsöb hatalomban méltoságban élt mint Fabius, de ugy vesszük mint nagy embert, ötet, mint nagy bolondot. [263r] Mindenik részire meg van a nagyság, e külőmbséggel hogy ezt¹⁶ angyalnak, amazt ördögnek mutattya.

Jeles esete vólt az ifiu Scipionak, midön egy el fogot magával ragadó szépséget, fejedelem kis asszonyt visznek elibe, hogy mint a kellemetességnek tsudájával nálla¹⁷ kedvet nyerjenek. Nézi e hoditó szépséget: titkos el ragattatásba jön, mely tüzet, mértékletessége, tekintetin palástol. Mert, akár millyen természet szerint való dolog a szerelmeskedés, és annak gyermeki gyengeségei, még is tsak szégyenli minden emberséges ember, mások szeme láttára hatalma alat nyögve, gyalázatoskodni. Sokszor, inkáb bé hunnya szemeit érzékeny gyönyörüségeire, mint azokkal élve mutasson rutat, és erötelent. Scipio a szép szüznek sorsárul tudni kivánván, hogy, és mint lenne, jegyben találja ott valamely ifiu fejedelemmel. Szívében le verettetik, de erköltsi méltósága magán túl teszi, ezt parantsolván fájdalmának: add vissza. Scipio édes [263v] örömétül tárgyátul,¹⁸ szivében fenekre botsátot,¹⁹ fohászkodással válik el örökre,²⁰ ezt²¹ parantsolva,²² hogy férjének adnák meg. El küldi; és magát láttatván egy nehány napokig magátul meg fosztani, minden gyönyörüségtül üres magával²³, mig ezen pusztulást, benne²⁴ az okosság, és idő uj örömökkel²⁵ helyre nem hozza. A Szüznek jegyese Scipiót ezen esetben nem ugy mint halandót, hanem mint valamely halhatatlan Istenséget szemlélte; futot, lótot, papolt, és hivségére álván jól tévőjének, minden frigyessévé tet.²⁶ Látod, hogy hódoltat az érdem vér ontás nélkül. Ezen szép tselekedetet Scipioban némellyek igen nagy erönek veszik. Ditsérem, de benne oly igen nagy áldozatot nem látok. Valamikor ollyan dolgot követ el az ember, melyre Isten, természet, igasság, emberség, betsüllet²⁷ kötelezi, tsak annyiban áll érdeme hogy magát a gonoszságtul meg óltalmazta. De az Emberek [264r] már ollyan alá valókká lettek némely részben²⁸ mely szerint az az érdem is tsudát mútat nálla melyre mennyet földet illetö minden tartozása kötelezi. Ha országot foglal is valamely vitéz, nem támadhat eröszak tételébül ily természetet gunyoló fertelmes igasság, hogy azon haza lakossainak feleségét, gyermekeit parázna bujálkodására fordittsa,²⁹ eröszakkal, és kegyetlenül ragadván ki azokat kedveseiknek karjai közzül. Hol vólt oly gyözedelmes halandó ki a természetnek igasságait fegyverrel hódithatta³⁰ vólna meg, az emberekkel együt? Scipio, egy felöl, hazájának gyözedelmét, ditsösségét, önnön magának szerentséjét, betsülletit, emberségét, halhatatlan hirét, nevét; az akkor élt ember világnak személlye iránt való tiszteletit, álmélkodását láttya: más felöl magát, egy szép asszony mutattya: le nyomhattya 'e,³¹ ez mind a többit? Egy kis ideig való szerelmes nyalánkság, és dühös bujaság,³² mellyet a vélle való élés örökké meg únat, életednek [264v] halhatatlan minden más érdemét el ütheti é?³³ A férfiaknak asszonyaikkal való titkos³⁴ e világi nagy dolgoknak sorába nem álhat;³⁵ tsak sutra dugot mivekre tartozik mellyek leg ellene álhatatlanab szükségü tselekedetek a setéten, és leg sundábbak a nap világon. Következés hogy Scipio még ezen tselekedetét, nagyub eröltsü magával³⁶ böv mértékben felül halatta.

Scipionak tsuda tévö vezérsége alat, Karthágó, kevés idö közben egész Spanyol Országot el veszti. E' vitéznek minden ellene ki költ eröt öszve rontó hatalmát álmélkodás közt rettegték, és érdemét félelemmel szerették. A Numidiai király Maszinissza Karthágót meg veti, és a Római vezérrel köt frigyet. Tudod hogy a szerentsével élt, és szerentsétlenné lett embert elébbi sorsához köttetet baráttyai el hagygyák, hogy nyomorusága által öket segedelmére ne kényszerittse. A frigy kötés szerentsét vadász, vagy romlásátul [265r] kíván szabadulni; de a szerentsétlen félelmet, sem reménységet nem adhatván senkinek, semminek vétetik, és nyomoruságát magára borzasztva kel néki egyedül valoságában ülni, mint el fázot madárnak az ágon. Igy, ha barátokkal kivánsz bövölködni vagy híres légy, vagy gazdag. de ha se pénzed, se híred, se neved, a körülötted, melletted jövö menö világ soha hol létedet tapasztalni nem fogja. Mint ut mutató fánál haladnak el melletted, néha rád tekintve, és hozzád semmit sem szólva.

Mihent Scipio parantsoló hatalmát egész Spanyol Országnak felibe emeli, Romábul másat küldenek oda helyébe: annyira ment hogy tölle hazája is meg félemlet. Nagy keservekre szolgál a hivatalban való embereknek hogy ha érdemetlenek³⁷ világ tsufjai; ellenben ha érdemek nagy, azok is titkos³⁸ ellenségeivé változnak kik önnön bóldokságokat, szabadulásokat ditsösségeket általok szerzik.³⁹

[265v] Ha nints érdemed, szemedbe nevetnek: ha van, üzöbe vesznek: hogy légy hát? mit tsinály magaddal. O, bóldog középszerség! hol az élet sem érdemének nagy hirétül nem üldöztetik, sem szomszédgyaitul nem kissebbittetik! hol a sokaság közt el tévedve halgat, jót tselekszik, barátkozik, és kívánságait vévén határok közzé kevéssel megelégedve teszen magábul gazdagot. Nem hireli a Világ nevét, nem is rettegi veszedelmét. Soha hires ember semmiben sem lehetz, hogy hírednek ahoz mért keservét vélled a Világ meg ne éreztesse. A különbség ez, hogy a kis ember kitsinyekkel él, kis fájdalmakkal; a nagy emberek pedig nagy nyereségek⁴⁰ közt élnek nagy veszedelmekkel, és fohászkodásokkal.

Scipiot gyözedelmei közt köszönti más, és ditsösségének székirül le vévén helyébe ül maga, oly érdemekre fészkelvén személlyét melyek nevére nem tartoznak. [266r] Nagyon szomoru rang,⁴¹ mikor olyan ditsösség helyére ültetnek, melynek valóságát el viszi onnan⁴² az, a ki szerezte; te pedig tsak üres tokjával maradsz,⁴³ szégyenelvén magadban, hogy azzal jutalmaznak a mit meg nem érdemlettél; azt hozzá téve, hogy valakik amaz alat vitézkettek gyözedelmeskettek reád szomorúan néznek, mivel szerentsés vezéreket üzöd el töllök.⁴⁴ Scipio minden panasz, és meg illetödés nélkül ki vetkezik hatalmábul,⁴⁵ és Romába haza megyen, hol Consullá teszik, noha idejétül a törvény még ezen rangot meg tiltotta; de mivel érdeme, idöt törvényt felül haladot, a Nép mindenen tul tette, s törvénnyeit setétre taszigálva, rá kiáltot.

Azomban, Annibálnak testvére Azdrubál 546 ban, az Alpeseket meg hágja⁴⁶ és⁴⁷ Olasz Országnak határain egy armádával terjed ki. Minek elötte magát Annibállal öszve kaptsolná a Római Consulok meg verik.⁴⁸ [266v] A mit Annibál tanátsolt Karthágóban, hogy Olasz Országra kel törni, had tartózkodjanak othon a Rómaiak, Scipio is azt mongya most a tanátsban, hogy Afrikába kel bé rohanni, had takarodgyon ki Olasz Országbul Kárthágonak népe, othon Nemzetének tüzét vizét védelmezni. Scipionak elméjét az öreg Fabiuson kivül minden ember magáévá tette, 's el fogatta; de ö ellenkezet.⁴⁹ Veszedelmesnek állította lenni a hazának erejét határai közzül ki vinni, midön ellensége kebelében forog. Semmi képpen nem hódolt a Scipio tanáttsának mellyet némellyek benne irigységre magyaráztak, látván ö Fabius, hogy meg avúlt tiszteletit⁵⁰ egy ifiu, most szült ditsösségének ragyogo napjával éjjeli setétségre dugja. De valameddig az érdemre tartozo okokat láthattyuk, soha a nagy embereknek dolgaikat addig rosz óldalokra forditani nem szabad.⁵¹ Lehet, hogy Fabius, okairul igazán el vólt hitetve. Ki látot [267r] mejjen keresztül a⁵² szivébe?, de ha belé nézhetet is, láthatta, vagy olvashatta vérének göze közt gondolattyát, mely dolog soha nem láttatik ott lenni a hol van, mivel mindég magán kivül fedezi fel magát,⁵³ más tárgyakban, és külsö dolgokban, mellyek tölle el vannak válva. Ne mennyünk a szivnek rejtekibe, tsak azon állyunk meg a mit látunk, tapasztalunk, 's hallunk. Mivel minden embernek ara, leg erösseb szüksége van, hogy szivét gondolattyát, ne lássák, ne törekedgyen ö is a máséra.⁵⁴ Ki merne szobájábul ki lépni ha tudná, hogy minden gondolattyát meg láttyák mely elméjébe ötlik?

Hijában mondotta az öreg Fábius hogy el mentek, minket pedig az ellenség prédára vét ithon, mert Scipio a tanátsot meg nyerte. Mihent Afrikába ki szál, és dolgaihoz fog a gyözedelem nyomrul nyomra követi. Karthágó rémülésbe esik: Annibál után küldenek, ki Olasz Országot keserves bánat közt hadgya el, siratván szivében ot való vitézi miveinek haszontalanságát. Igy jár az ember! [267v] A Karthágó béli vitéznek el indulása egész Romának szembe szökö örömöt okozot. Hogy nem? mikor ot lététűl⁵⁵ fogva, a Népnek majd nem fele el fogyot. A haza fiaknak, régi tanúlt katonáknak, fő embereknek szinét le vágta mely helyre hozhatatlan kárát egy nehány eszetlen vezére okozta. Tsak van minek örülnöd, mikor a tüz házadon meg alszik mely minden vagyonaidban porrá tehetet vólna. Fabius vólt egyedül a közönséges vigságnak közepette érzéketlen.⁵⁶ Vagy azért hogy Scipionak állandó szerentséjét⁵⁷ nem⁵⁸ reméllette; vagy tsak hogy világát meg unta. A vén ember nem örül, mivel⁵⁹ koporsója orát üti⁶⁰ és⁶¹ sirjának gözi, agy velején⁶²

Fabiusnak hazája sorsa iránt vet félelme nyakán maradt. Scipio Afrikába érkezvén gyözedelmeskedik, és uj frigyeseket szerez.

[268r] A Karthágó beliek valamely uj hit szegéssel mérgesitvén meg⁶³ Scipiot, ez, a váras vidékén, bosszu állásra fakadván ki, tüzzel fegyverrel pusztitot minden felé. Annibál már hazájába el érkezet, kinek vállaira annak terhe veszedelme nehézkedet. Nézd, mint⁶⁴ forgattya a Nemzetek sorsát a magával tsatázó viszontagság: össze vissza kavargat mindent, keresztül, kosul hány vér, és⁶⁵ dul minden felé. Most itt ezt, majd amazt ott, üti földhöz, vagy emeli fel ditsösségének karjaira. Mennyire nem hizelkedet Annibálnak⁶⁶ a szerentse? Ugy láttzot hogy álhatatlanságát magához kötötte: tekintsed most. Parantsolatot kap, hogy Scipioval ütközetre mennyen; de eléb kémeket küld az ifiu vezér táborához, kik annak fekvését, számát, készületit, fegyverét erejét, kedvét ki néznék, és mind ezekrül, ide haza tudósitást tennének. Scipio a kémeket fel fedezte, és személlyesen maga elibe vitette kiknek tábora fekvését, meg mutattya; minden állapottyárul való értekezéssel szabadakká hagyván öket– felül reá meg ajándékozza. Ezek [268v] haláloktul rettegve indultak el. Oda haza mind azok, kik ily, akár oly kötéssel reájok tartoztak szerentséjeken kéttségeskedve rajtok eshetö veszedelmeken kesergettek, tudván, hogy a ki kereset kémeknek büntetések sunda halál. De a kémek haza jutnak tsendesen; minden felé bátran tekingetve, és nevetve. Annibál kérdi öket, ki elöt, hogy let dolgokat el beszéllik. Scipionak ezen még se reméllet,⁶⁷ ellenségét rettentö bizodalma, Annibálnak reménnyét szívén fulladozásba hozta. Ollyan ember részire, az ily bátor tselekedet, ki még magát tettével gyözedelmesnek nem mútatta, tsak maga vetiségnek és⁶⁸ büszke eszetlenségnek láttatik lenni, mivel oly szerentsével ditsekszik mely magát ütheti agyon, soha se mutatván még szolgálatot sorsa iránt, de Scipionál rettenthetet, ki gyözedelemmel vólt körül fel övedezve, mely szerint ugy tettzet, mintha a szerentse⁶⁹ is, elötte magát meg alázva tartaná⁷⁰ szerentséjének szolgálattyára lenni. Millyen rabbá tudgya magát tenni a szerentse [269r] ideig oráig, hogy mikor tölled el pártol⁷¹ hitetlenségét annál nagyub gyalázattal, 's keserüb méreggel önthesse szivedre. Most Annibált fogadgya ily móddal, ki Scipiot békességre kéri. Bátorságáért esedezik hogy vélle szembe lehessen: meg kapja, hozzá megyen: beszél, elibe terjesztvén a viszontagságnak forgandóságát, melynek változásátul Scipio is félhetne, mivel soha halandót egyet is tsapásai alól ki nem veszen. El felejtette Annibál hogy a rendkivül való szerentse, gyözedelem, minden embert vakságra, meg⁷² átalkodásra viszen: és hogy a viszontagságnak tsapásai elöl a mint a dolgok folyamattyábul ki üt, senkit tanáttsal el huzni nem lehet: hogy valakinek veszni kel, az elöre láthatatlan örök végezésnek setétsége közt vesztére mind meg átalkodik: hogy a tanáts annak, kibe magátul nints, semmit sem ér; és sorsát, mellyet eszetlensége, büne határoz meg, soha se változtattya; ellenben hogy a kiben tanáts lakozik tanátsra szüksége nints, és sorsát egyenes ösvényen vezérli. Annibál semmit se [269v] nyér szóval: fegyverrel kel végezni. Meg juggalt ditsössége, törödöt vitézsége szivében kevéssé vigasztalhatták. Szerentséjét, akár hányszor fordult feléje, mindég hátba látta. Enyészni kivánt vólna el ez⁷³ a másszor⁷⁴ rettenetes,⁷⁵ és ditsösséges vitéz, kinek hatalma másszor,⁷⁶ Rómát, magábul ki költözni, 's futni kényszeritette. Úgy é, játék az emberek dolga? és⁷⁷ bóldogságára nézve szem fény vesztés? Nem bóldogabbul élt é Annibálnak Juhássza furujálva legeltetvén nyájját bátorsággal, tsendességgel akkor, mikor nevezetes gazdája ditsösségének piattzán vérrel izzad, honnan eléb vélle szerelmeskedet szerentséje taszittya le meg aláztatására,⁷⁸ és inségére? Alkalmatosságra kel várni, Látod, hogy az Ember magát egy másnak meg mútathassa. Igy kel az eseteket tanulni.⁷⁹ A⁸⁰ halandók sorsát kivánván fel fedezni, Kalendáriumot ne tsinállyunk,⁸¹ mely⁸² tsak mezitelen esetet⁸³ mutat testére tartozo öltözetet nélkül. [270r] Nem elég, mondani, hogy Scipio osztán Annibált meg verte, hanem az ily roppanással el dült viszontagságoknak idejében az emberi Nemzet tükörével kelletik szemközt állani, mely egy felöl örökké siralmat, más felöl nevettséget mútat. Nintsen az Embernél méltóságosab állat, sem tsekéllyeb, job, sem gonoszab, boldogab, sem szerentsétleneb, okosab, sem bolondab. Kevélységbül öl, és ölettetik: hóltra issza magát; és⁸⁴ bóldogságára törekedve mindent el követ, hogy attol, mentül messzeb távozhasson.⁸⁵ Mellyik barom iszik döglöttéig minek utánna szomjuságát vizzel el óltotta? A Tigrisek Tigrisekkel mikor szállanak ki táborban, hogy ezerenként szaggassák magokat széllyel egymást nem⁸⁶ ismerve, sem testeket magoknak eledelül nem véve? sat.

Rómának, Karthágónak ereje, Zámánál ütköznek meg, hol a szerentse sorsoknak kotzkáját ki veti. Karthágó esik alól: el veszt negyven ezer embert. a Rómaiak pedig tsak két ezerben [270v] károsodnak. Annibál maga is nehezen menekedhetik veszedelmétül.⁸⁷ Két ezer embernek vesztével negyven ezeret el törölni, hitelre nézve, sok. Örömest tsak azt hinném a miben természet szerint valóságot látok. De e sem lehetetlen. Egyéb aránt a dolognak valósága tsak ebben áll, hogy Kárthágó verettetik le.

A mit Rómának a Kánnai ütközet szült, azt okozta a Zámai Kárthágónak: Nem⁸⁸ tanáltatot a békességen kivül más menedék hely akár mely káros, gyalázatos legyen is. Scipio e következendö fel tételek alat kötöt békességet.

Kárthágonak maradgyanak meg szokás béli törvénnyei, és azon birtoka Afrikában mely a háboru elöt kezénél vólt. Romának marad egész Spanyol Ország, és a közép tenger szigetek. Kárthágo minden rab, és szököt katonát ki ád: minden Elefántyáit, hadi hajóit, tiz hajon kivül el veszti. A Romai tanáts engedelme nélkül sehol háborut nem fojtathat. Fizetnek tiz ezer talentumot ötven esztendöknek el telése alat. Messzinisszának mindent [271r] vissza adnak, valamit tölle, és eleitül, tartományban, népben⁸⁹ haddal el foglaltak. Száz pólgárt adnak kezességül e kötéseknek meg állására, ollyanokat, a mi némüeket Scipionak választani tettzik.

Alig lehet ennél mélységeseb meg aláztatással békélleni, de a szükség nagy ur; parantsolattya meg szeghetetlen; és kéntelen a ki hatalma alá esik, bé szoritot szájában, sugva tsikorgó⁹⁰ fogai közzül, keservét meg vérzet szivébe alá nyeldesni; szüntelen oly⁹¹ alkalmatosságra lesvén, mely által siralmas sorsának hiteleibül szabadulhasson. Karthágó gyalázattyát, kárát el nyelte, 's fájdalma közzé le ült.

Által adatik Scipionak öt száz verekedö nagy gálya, mellyeket Kárthágónak könyhulladtására, szeme elöt éget porrá. Dolgait végezvén⁹² Rómába meg érkezik száz husz ezer font ezüstel. A király tanáts ezen békességnek kötései ellen kifogást nem tet, és helyben hagyta. Mit is tett vólna. A Karthágó béliek követtséget küldöttek Romába kik a békesség helybe hagyásárul, nemzeteket tudositanák, és a tanáttsal szembe lennének.

[271v] Midön ezek Romának király birái előt állanának egy a tanátsbul hozzájok igy szól: Mitsoda Istenséget hivtok hát bizonyságul mostani fogadástoknak meg állására? mely kérdésre a Karthágó béli követségnek feje ezt feleli: Azt, ki hit szegésünket ily keményen bünteti. Nézd! mitsoda gyalázatos meg aláztatással szól. Soha Római hazafi gyözedelmes ellensége elöt is, illyen porba eset, szánakozásra és utállatra méltó szóllásnak modgyával nem élt vólna; még lántzai közzül is. Az Ember hadakozásban meg gyözettethetik, de ezen eset, erköltsi méltóságátul meg nem fosztya. Az érdem, lántzai közt is fel emelt ortzával, és⁹³ oly tekintettel jár, mellyen lelki isméretinek le rajzolt méltósága tündöklik. Soha a nagy erkölts magárul gyalázattal nem⁹⁴ szól, ha emberi gyengeségét néhol meg vallya is. Alatsony lelkeknek tulajdona ez, hogy magokat a szerentsébe embertelen paraszt büszkeségekkel minden [272r] erköltsi nemes érdemnek felibe tollyák melyhez nem közzelithetnek,⁹⁵ és ugy vad tulajdonságoknak ganéj halomra helyheztetet fertelmes tronusárul pöfögjenek alá az emberséges világra:⁹⁶ Kik ellenben ha a viszontagságtul le verettetnek minden emberi méltóságtul, erköltsi erötül meg fosztatva, és a porban hasra feküdve vallyák magokat szemérem nélkül, tökélletlen, hiti szeget alatsony tsuf halandóknak, hogy gyözedelmes ellenségeknek engedelmét magok iránt meg nyerhessék, kikben e végre tsak utállatot szülnek, mely inség annyival inkáb keserves részekrül, hogy oly méltán meg érdemlik. Itt keressed hát e két Nemzet erköltsében egy felöl a gyözedelemnek, más felöl a veszedelemnek, és pusztulásnak okait.

Minek utánna Róma hatalmát reménységén is tul vitte; és¹ tárházait kintsekkel meg² töltötte, vágyódását³ mindég töbre töbre terjesztette ki. Mentül többet gyözöt, annál inkáb kivánt gyözni. Mentül számtalanab kintseket nyert, annál töb után szomjuzot. Mert⁴ a⁵ mesterséges, és tanult emberi természetnek ez az uttya. Kintsel, ditsösséggel e Világon meg elégedés semmi féle hatalomnál, gazdánál nem tanáltatik. Nem igaz hogy a töb töb nyereség valakiben a nagyob nyereségre való vágyódást el óltsa. A jövedelemnek nagysága az emberi hivalkodásnak szükségeit is, mindég magához képpest sokasittya, igy lesz osztán hogy a kinek milliom jövedelme van, fél milliommal adós, vagy néha többel mint a mennyit jövedelembe kap. A kinek négy száz forint jövedelme van, husz forintos lóra ül: a ki tiz ezeret [273r] 's többet veszen bé, ezer forintos paripán ballag. Kérdésen kivül való igasság minden nappali tapasztalásnál fogva hogy a nagy jövedelem, tsak⁶ nagy szükség, mely egész erejében, örökké maga terheli meg magát hogy véghetetlen mindenének közepette tsak ollyan szükölködö legyen mint más, ki nagy fazék ételbül lakik jól. E' szerint, soha sem a vagyon elégit meg, hanem az okosság, ha vágyódásaidat határok közzé vévén meg állapodol, és ezt mondod: Elég! A meg elégedésre, véghetetlen vagyon nem szükség; hanem mértékletes birtok, és okosság. És valamely ember,⁷ ezer forintbul meg elégedéssel élni nem tud, száz ezerrel sem nyugszik meg. Nintsen az igaz okosságnál nagyub jövedelmü örökség! Azért is, valaki ezzel nem bír, reá maradot kintseivel élete modját bátorságba nem teheti. Ebben, magam is például szolgálok magamnak, ki szegénységemben szükségem felet való javakkal [273v] élek soha szomszédaimra nem szorulva, és a körültem forgo szükölködöket örökké segitve. Édes meg elégedése egy emberséges embernek e felet,⁸ midön a gazdagoknak kintsét hideg vérrel nézheti, és szüksége nem kényszeriti,⁹ hogy erköltsének méltóságát porban mászo hizelkedéssel alatsonyitva, elöttök kevély¹⁰ irgalmokért esedezzen. A gazdag azzal kevélykedik hogy drágaságait tsudállyam; én azzal, hogy azokat tekintetbe se vegyem: Ö abban mutattya magát bóldognak, hogy sorsát irigyeljem, én abban, hogy ötet, minden meg elégedés és¹¹ nyugodalom nélkül való sorsának tzifra kinynyaira tákozzam: Hogy pompás szolgáinak parantsolva legyen azoknak¹² szükségek alá¹³ vettetve.¹⁴ Kik háta mellet fényessen¹⁵ öltözve állanak hogy hivalkodását táplálják, vagyonait rabolva, és kenyerét heverésért éve.

[274r] Már,¹⁶ valamit az emberben látz különösön, nálla, ha Nemzet is ugy tanálod. Mi szüksége van Romának továb ara, hogy töb töb vér ontással keresse szükségtelen gazdagságát, és addig nyeldesse a prédát,¹⁷ mig¹⁸ telhetetlen kivánságátul szerentséje tsömört nem kap? Rómma annyira meg halad minden világi eröt, hatalmat hogy az ellene meg busult sors¹⁹ sem tanálhat már eszközt, mely által rajta magát²⁰ bosszulhassa: kéntelen lett Rómát Rómának ellenségévé²¹ tenni hogy bűntetése alá vehesse, mivel már ere a Világban erö nem²² vólt. De ezt várjuk sorára itt tsak meg emlités. Mennyünk által Rómának uj hadakozásaira.

A Macedoniai király II Filep a Karthágó bélieket segitvén, és Romának frigyesseit háborgatván Romának fegyverét magára huzza.²³ Mit gondolhatunk elöre hogy Filep a Romaiakon nyerhetet vólna? Az elsö nyári [274v] táborozás meg mutatta kinél van a hadakozásra töb erö és gyakorlás. Consul Sulpicius Proconsul Flaminius Thessaliaban Filepnek erejét öszve törték. Nagyot fohászkodva békességre kellet lépni, mely szerentséjét, a Macedoniai Uralkodo ezer talentumon hajóinak által adásán vette, kezességül küldvén mind ezek felet Romába²⁴ fiát, Demetriust.

A tellyes hatalommal kivánó Uralkodásnak meg határozot értelme itt, egy fordulást teszen. A Római tanáts ki hirdetteti hogy minden görög váras, mely Filepnek hatalma alat vólt²⁵ régi szabadságába vissza tétetik. A görög nemzetet tapsoló öröm és könyvezö²⁶ álmélkodás ragadgyák kivül magán. Igen! mintha az ollyan hatalom, mely országokat foglal, tsak azért kivánna gyözedelmeskedni e Világnak köz igassága ellen hogy azokat tegye szabadakká kiket erövel veszen meg. Ki kivánt oly [275r] tzélbul népet foglalni, hogy ne parantsollyon néki? hogy bóldogsága ne az ö tettzése, hanem annak kivánsága szerint készüllyön meg? Melyik Uralkodó kivánt országokat vér ontással igasságtalanúl foglalni, a ki országának bóldogságát valójában értette, és igazán akarta? Róma az emberi Nemzetnek vérében feredve szüntelen a gyözedelmet szomjuhozza hogy a Világ, hatalma alat legyen, még is a tanult görögök ezt nem látván el hiszik vakon, hogy Róma értek tselekszik. Had járjon ha a Római tanáts szabad és az akar lenni, de kivánnya é másnak hogy Uralkodó hatalma alat a legyen? A szabadságot, fejedelmi hatalom, soha sem ajándékozza önként azoknak kiknek ura, ha másképpen teheti, és idö, környül állás, Nemzeti erö, értelem nem kényszeritik reá. Róma király, bár mennyi feje legyen, és uralkodni kiván. Görög országnak a szolgálatot rabságot szabadság büzzel²⁷ adgyák bé a Rómaiak. [275v] Soha a község a tellyes hatalomra tzélozo Uralkodásnak titkos ösvénnyeit észre nem veheti mind addig, mig meg nem járja vakon, és szemeit fel nem nyittattyák vélle akkor már, mikor tsak ezért nézetnek általa; hogy kezén lábán köteleit lássa; és mozdulni az ellen a ki parantsol bátorsága ne legyen. Vesd szemére osztán akkor, hogy igy kellet bizodalmunkat meg tsalni? A gyözedelmes rész, szégyenelni nem tud, mivel fegyverrel tsinál magának betsülletet. Tettének gyalázattyát, gyözedelmes hirrel nével fedezi, és igasságtalansága ditsösségének árnyékában fénylik igassággal, mellyet ki ki magasztal nyilván mert fél, és minden lélek átkoz titokban mert eröszak. Igy látod Romát hatalmának királyi székin, kevély gonossága, és gyözedelmes büne közöt²⁸ méltósággal ragyogni, és sundaságábul szépséget mútatni. Mert a Világ ugy vette szokásba, hogy a ki gyözedelmes, ditsösséges is²⁹ [276r] bár mely igasságtalan legyen.³⁰ Elég hozzá, hogy a görögök a hódoltató hatalom által meg nyert szabadságoknak rend kívül örvendenek; Romában pedig halgatnak és nevetnek; ugy, mint minden Uralkodó hatalom szokot tenni a vak lármával, mikor erejét késziti, hogy az eszetlen sokaságot meg kösse. Ide jutottak a Görögök. De az uton mennyünk.

Róma Görög Országban³¹ tzéljához dolgához fog. Azt akarja ha teheti, hogy minden váras külön törvénnyel szabadsággal éljen, nem fügvén egyik is a másiktul. Ennél fogva vetélkedést irigységet hint közzéjek, mely természet kinnya, mind az embereknek különösön, mind egész Nemzetnek közönségesen szokot veszedelmére szolgálni. A Nemzetnek egybe tett erejét széjjel szaggatni; ezt amannak ellenségévé tenni, 's az alat, minnyájokat meg nyomni vala Romának meg határozot értelme. Ezen romlásnak elöre meg mordult szeleit némellyek, különös pedig az Etolia béliek észbe vévén el távoztatására való módokat kerestek.

[276v] Nintsen ollyan méj ember, sem oly nagyon fenekre sijjesztet ravasság mellyet a Világ fel ne fedezzen. Minden idöben lappangottak a meg vakúlt község közöt oly éles látásu halandók kik azoknak fülekbe sugtak kik hol léteket nem tudván romlásokra tapsolva mentek. Förül före ment a sugó tudosítás, mely által minden elmében tüz támadot. Etolia, a nagy Antiokhust, Syriának királlyát hívja segittségül, kit Romának ellenségévé teszen. Itt vala még a Nagy Sándor öszve omlot birodalmának leg szélessebben ki terjedt része. A Persiai birodalmat magába foglalta. De a véghetetlen jövedelem, határ nélkül való hatalom és majd nem Isteni tisztelet az Embert az emberben el törli. A Szeleúkusok is igy jártak, Antiokhus hadakozásához fogván Kalkisban, életének ötvenedik esztendejében már, valamely ifiu szép szüzben ügyét, eszét, idejét, méltóságát el vesztvén bulyaságba merül, el veszi feleségül, 's ölében³² [277r] el alszik. Szomoru tekintetü dolog látni hogy az Ember, eszetlenségétül majd nem haláláig meg nem menekedhetik! Annibál, kit Rómának ellene forro mérge vidékrül vidékre üldözni meg nem szünt Antiokhus védelme alat tartózkodot, kinek tanátsul atta hogy Fileppel magát³³ egyeztetve erejének nagyságával, 's népének temérdekségével Olasz Országba rohannyon bé. Ha amaz javallását el fogatta vólna ármádát adván Annibálnak vezérlése alá, nem mondom hogy e szerentsétlen de nagy vitéz hazáját annak ellenségén meg nem bosszullya vala. De a nagy hatalom, önnön eszközébül, tsak nem mindég nagy tsufot üz. Antiokhus³⁴ kevélységétül fel pöffedt méltóságára támaszkodván minden modokat meg vetet, mellyeket önnön makatsága nem szült. Róma ellenben körül belöl, mindent pártyára huz.

Azomban hir futamodik hogy Consul Acilius óriási lépésekkel sijjet, érkezik: [277v] hip hop maga körül: Etoliának segedelmét kéri: küld a³⁵ Thermopyli szoros menedéknek el foglalására. De Kató ot van, ki a tetöt meg hágja, honnan az ellenségre rohanván zürzavarba hozza: e szerint Acilius hadnagya által gyözedelmeskedik. Antiokhus öt század magával szalad el. Az Etoliaiak Herakliát fö várassokat is el vesztik, és Romába küldenek kegyelmet kérni.

Azomban ezen háborunak folytatására a két Scipio rendeltetik ki Lelius-Consul és Afrikanus Scipio. A Macedoniai király második Filep nagy segedelmére lévén Romának³⁶ tekintetbe jön. Scipio a tanáts tettzésébül országának adóját el engedi mellyel még tartozot vólna. Demetriust a fiát neki vissza adgya. És noha láttya a király hogy meg aláztatásában minden módon ugy vétetik³⁷ mint valamely jó gazda Római taksás, meg is szerentséül veszi, hogy Rómában jobbágy lévén, király formát mutathat³⁸ [278r] othon. Mennyi király lesz a Római pór tanátsnak taksássává. Örülhetet az, kit, kezeit hátra kötve gyözedelmi pompájoknak nem tettek gyalázatos disszévé, végre fejét el üttetvén.

A Romaiak Asiára mennek, hol Antiokhus félelembe esik. Lehetetlen lett az ütközetet el kerülni. Magnéziánál esik a verekedés. A királynak van nyóltzvan ezer embere, ötven négy Elefántya; az ellenség többel harmintz ezer katonánál ellene nem megyen, még is egészlen öszve töri. El szalad és követeket küld vissza kik nevében, Rómának kegyelmét kérjék. De mit akartak az Asiai Urak, és Afrikai nagyok azokkal az Elefantokkal? hogy granatérosok legyenek, mint annyi Oriások, és Emberi értelemmel, fortélyokkal hartzollyanak? Mi haragszunk egymásra, és nevünkben barmok vigyék a háborut, ök ontván véreket oktalanságokban azért, hogy nékünk³⁹ okosságunkban nints eszünk?

[278v] A természet elöre meg mutatta, hogy az Emberi erö, és mesterség, minden baromi eröt meg halad. Valaki mint az Ember, érdemtelenségét barommal kivánnya pótolni, Scipio, sem Cesár soha se lesz. Nem lehet az Elefántot katonává teremteni hogy kardal vagdalkozzon.

Scipio a békességért esedezö ellenség követeinek e következendö feleletet aggya: „A Rómaiak sem a szerentsétlenségben el nem tsüggednek; sem a szerentsében fel nem fuvalkodnak, melyre nézve gyözedelmek után is meg elégesznek azzal, amit annak elötte kivántak: Antiokhus a Taurus hegyén innen fekvö részét Asiának hadgya ott minden háborura tett költséget fizessen meg; és adgyon husz kezest.” Ezen kivül azt kivánták hogy Annibált adgya kézhez. A király engedet. Annibálnak rejtekrül rejtekre kelletet bujdosni. Végre a Bithiniai király udvarában hólt meg, Pruziasnál. Illyen a vitézeknek sorsa!

[279r] Ez uttal a Római tanáts hazájának frigyes társait, váras, nép, király, akár ki 's mi vólt gazdagon jutalmazta, mivel hatalmának vóltak eszközei. Mindent⁴⁰ magának szerzet másokban⁴¹ tsak azért⁴² tsak azért, hogy példája által töb töb frigyesekre kapjon; a kik pedig már azok, tölle el ne pártollyanak. Az illyen természetü jutalom ollyan formát mútat mint mikor erszényedet, bal kezedbül a jobbikba fogod.

Ezen gyözedelmek, a⁴³ Consulnak⁴⁴ Asiai Scipio nevet attak. Ditsösséget szültek viselt dolgai, de más tekintetben az Asiai gyözedelmek Romának szivére oly titkos mérget eresztettek, mely erköltseit nyavalyába ejtette, és hanyatlásba hozta. Minden féle tzifraság, pompa, bövség, bujaság, henyélés, játék sat. ajánlották magokat önként a gyözedelmes hadi férfiaknak. Tudod mitsoda⁴⁵ hajlandó a természet [279v] a jól lakásra, heverésre, pompás készületekkel való maga mutogatására: tudod mennyire hizlalja hivalkodását ha drága köntösben mutathattya magát a nállánál szegényeb sokaságnak, hogy ritkaságain bámúlva sorsát irigyelje. Ezeken kivül⁴⁶ a soha⁴⁷ meg nem elégitet ősztön, és testi kivánság is oly szomoru böjt, és únalmas mértékletesség melynek érdemétül az együgyü Ember örökké szabadulni kiván titkon, ha ditsekszik is vélle nyilván. A maga ditséret, tetteiben való gyermeki ditsekedés; önnön magának nyakába hazudot érdemnek papolása sat. minden gyözedelmes tudatlannak tulajdona szokot lenni. A Római köz katonák Asiának gazdagságát, bulyaságát el nyervén illyen tselekedetekre vetemettek, mellyekre természetek ösztönözte. Mert ha jól ki nézhetted világodat, ugy tanálod, hogy az Emberek igen tsak szükségben szoktak lenni [280r] mértékletesek, de valaki jövedelemre kap, és hivalkodására módot tanál, öltözetiben készületiben, ebédgyében ha körülte forgasz tsak meg látod, hogy kivánságait⁴⁸ nem éhezteti, sem hordóba nem ül mint Diogenes hogy ditsösségét tzudar életben keresse; ki egész világot kissebbitve, motskolva, egyetlen egy magát hadgya helybe, hogy nevettséges valóságát illyen embertelen módon emelhesse emberi Nemzetének felibe, melynek nagysága, eszetlenségét tapasztalni nem méltóztatik. De az Ember töbnyire mind szemtelen ha személlyérül van a szó, és hamaráb ditsekszik, mint te ditséretit mondanád.

Róma meg gazdagodván pompához bulyasághoz fog. Hatalmában el kevéllyedik akár hogy mongya az Afrikai Scipio; hanem⁴⁹ örökké palástol. Az emberek mindég szépen beszélnek, és⁵⁰ szájokban, erköltsöknek méltóságával hangzanak, de tselekedettel minden hol egyformán pengenek; [280v] ugyan azon füstös kobzán kontrálva mellyet eleitül fogva zugatnak. Tsak nagy erköltsi mondásokkal mázolhassák bé magokat, osztán, a tselekedet nem baj. Lehet akár hogy; ha fel akasztanak is, mind ditsösséges. Nints nyájjasab dolog, mint ezt nézned, hogy a Világ mint hazudik magának szembe és tudva; a mit még is nagy tisztelettel fogad el magátul nyilván; titkon rajta nevetve. Róma igazságával, szép erköltsével, emberségével a⁵¹ Világot bé tölti, és némúlásra papollya; azomban mind ezek mellet tsak öl, vág, éget, foglal minden felé; de ez mind jól megyen. Szerentséssé kivánnya a Világot tenni vagyonát rabolva, vérit ontva, mely szerint, bóldogságát tseréppel fizeti, mellyet arany⁵² helyet veszen el tölle. Kéntelen lett az Emberi Nemzet szerentséjének tartani hogy Romának⁵³ rabja.

[281r] De a készületek, és⁵⁴ külömb külömb féle szinek, Romában ragyogni kezdenek. Sejtik, hogy a pólgárok majd nem ugy fogják magokat mutatni gazdagon, mint szegényen: hogy a maga mutatásban való vetélkedés, a szomszédok közzé bé⁵⁵ kap, mely szerint ki ki többet, vagy különös valamit kivánván mútatni mások felet, együgyü életeknek módgyát siggató szükségek közzé szorittyák. A módoknak tekerése, fatsarása, költsönözés⁵⁶ pusztitó usora: a zavaros perek közt való pénz halászat; igaz ügyeknek ezüstért lett⁵⁷ el adások: a fényleni kivánó asszonyok erköltsének meg vétele, mely dolog a házasságot öszve zavarja, és egész váras férfiát, asszonyát egybe veszti: familiákat fel forgat; házakat el pusztít; minden élhetet puhaságra vét; és a két fél emberi Nemzetet mosakodásra, bokrétás piperézésre, költsönben egymásnak adot hizelkedésre, szeretökre forditot véghetetlen, és⁵⁸ eszetlen [281v] költségekre s.a.t. kényszeriti. Mind ezen kisseb nagyub veszedelmeket a vad módra tudós Kátónak haza fiui mordsága tökélletesen által látta. Minden tsinosság ellen menydörögni kezd. Kiált a régi Rómaiaknak hamvaira hogy hazája szennyesen maradgyon mint azok vóltak. A Dámákat tsufollya, kik sürgették, hogy azon törvényt töröllyék el, mely nékik minden diszt meg tiltot, midön Annibálnak gyözedelmei alat az országot ere, halálos veszedelme kényszeritette: hogy már Róma, bajtul, szükségtül, félelemtül menekedvén magát oly szorossan tartani nem köteles. El szenyvedhetetlen vólt a fö asszonyoknak, hogy rangal, születéssel, gazdagsággal birván magokat a községtül szegénységtül sehogy semmivel se külömböztethessék. Consul Kátó meg nem szünt menydörögni,⁵⁹ és az asszonyok se sürgetni. Már, mivel ugy is tudod,⁶⁰ hogy a férfi világon az asszony világ uralkodik, mely az ember⁶¹ világnak [282r] szóval hatalma alá atta magát, azért hogy néki valósággal parantsoljon, Rómának Világot hoditó férfiai is gyenge asszonyaiknál fogva nagy nyüglödésbe esnek. Az asszonyi Nemzet, férfiu nemünket meg nyergelve hátalván, örökké ezeket kiabállya: hiszen láttyátok mely gyengék vagyunk; ti vagytok a hatalmasok, erössek;⁶² védelmetek alat élünk. Ha karjaitokra nem vesztek nem mehetünk: ha nem óltalmaztok nem élhetünk. E szerint az asszonyi Nem, férfiui Nemének ölébe ül, és ugy hordoztattya magát vélle, az pedig örül néki hogy amannak ugy kedvezhet, mint az édes anya, mikor gyönyörü kisdedét karján hordozza, 's tsókollya.

Nem látta a nagy tudománnyu Kátó, hogy az asszonyok az embereken, nem ravasság, 's gonosságnál fogva uralkodnak házaknál, hanem természet által. Nem azért enged a férfiui Nem, az asszonyi Nemnek, hogy vélle nem birna, hanem [282v] hogy birni nem akar,⁶³ Minden férfiui gyönyörüség asszonyokban lakik; és innen van, hogy a magad kedvével, nagyon nyügös foglalatosság üstök vonásba menni mivel magadnak fáj. Nem is gyengeség a férfiaknál hogy asszonyaiknak annyi tekintetben engednek, hanem természet, és ösztön. Kéntelen az Ember látod! a maga gyönyörüségéhez hajlani ha néha fritskát ád is néki. Igy a Római Dámák Kátonak truttzára hazájoknak kedvek ellen tett törvénnyét ugyan azon Consullal⁶⁴ töröltették el,⁶⁵ ki minden erejét tekintetit ara fordította hogy meg állyon. Lehetetlen az Embereknek minden módgyokkal örökké egy helyben maradni. Kivánni, hogy soha az idö e Világnak erköltsét, sem szokását ne változtassa, esztelenség. Legyen. Ha [283r] Kátó oly bölts vólt, de a mellet vadságot is mútatot. Mikor egy Ember az idö ostromának ellenébe veti magát tsak annyit üt, mintha aDuna közepibe ugrana ki oly tzéllal, hogy felfelé uszván benne folyását kutfeje felé fordittsa vissza honnan ered. Az okos Ember soha sem eröltet semmit.

Ugy de a változás Romának erköltseiben valósággal veszedelmet szülvén Kátónak igassága vólt ellene hartzolni. Szerentse szerentsétlenség; veszedelem, vagy bóldogság, de az idó mind ezekkel semmit nem gondolván minden országra⁶⁶ reé hozza esetit, ellene való gyermeki erölködéseden nevetve. Különben az asszonyok tsak ezt kivánták hogy külömbözö szineket viselhessenek, valami függöket, és ne gyalogollyanak a sáros uttzában hanem engettessen meg nékik szekereken⁶⁷ menni mert ezek tiltva vóltak. Ki állitsa meg a természetet [283v] uttyában? Leg először az Emberek föld jukat ástak, kunyhót raktak; azokban huzták el magokat az idönek kegyetlenségétül, nem job vólna ha soha abban változás nem esvén most is rakás dudva kőzt és föld alat laknánk a gözös vermekben. Róma erköltsének méltóságát, érdemét tsak ebben tartotta hogy magán kivül minden más Nemzetet le vághasson ha akarja, vagyonát el rabolván. Inkáb legyen az ember szerelmes, és tzifra, mint haramia, és gyilkos. Inkáb hivalkogyon mint pusztittson; Inkáb tsokolódgyon mint gyilkollyon. Nem vólna e Világon nevettségeseb⁶⁸ halandó mint az, ki ara törekedne hogy a férfiak,⁶⁹ asszonyaikkal, ne ögyelegjenek gyönyörüségeikkel egymás közt pepetselve. Törvényed, se szented nem teszen it semmit; és ez a tüz mennyet földet egymásra forgat, még is táplálást keres magának.

[284r] Ha ezt akarta Kátó hogy hazája mindég szennyes legyen, nem kellet vólna országokat foglaltatni vélle: nem kellet vólna Asiának, Afrikának kintseit Romába hordani, és bulya nemzeteknek gyönyörüségeivel élni. Mig a kívánság szépet nem lát, a sundaság elötte, szépség; de mihent igazán szépre tanál, ez, füstöt vét. A gazdag Róma, a szegény Romát farba rugta. Mert végre, melyik gazdag kiván szegény lenni azért hogy tselekedete által job erköltsüvé változzon? hogy szegényen érdemeseb, igazab legyen? Nagyon jól esik az Embernek akár mely értelemben veszed, ha sok szép holmit lát maga körül, mellyekkel kivánságait elégitheti. A szükség szomoru idö töltés; azért igyekeznek az emberek mentül töb vagyonra szert tenni.

Kátó, születésénél fogva, mely mord, természetre, és vad paraszti erköltsre átkozta, semmi kavalléri tulajdonságokkal [284v] nem birt, mellyek vezéri gyözedelmet, illendöséget, és nyájjas emberséget viselni szoktak. Durva élete módjával a paraszti szokást követvén mindég⁷⁰ Romának uri rendei, és fö asszonyai ellen lármázot. Minden maga nemes érdemmel magát ditsösségessé nem tehette, azokat kivánta üldözni veszteni, kik hadi miveik által magokat felibe emelték. Ez a ki hirelt bölts Kátó a két Scipiokat veszi irigységének⁷¹ tárgyául. Neki is a maga különös, de személlyes tekinteti szolgál tsak hazafiui hivségül. Hijában tették a Scipiok hazájokat gyözedelmessé, mert Kátó⁷² mind kettöjöket üldözte.⁷³ Két Tribunust titkon addig szorongat, mig meg nem fogadgyák néki, hogy egyik Scipiot vád alá veszik, ily okon mintha Antiokhus pénzével engette vólna magát meg [285r] vesztegettetni. Ez vala Scipio Afrikanus. Ez alatsony hazug vádnak sundaságához Kátó töb tökélletlenségeket is gondolt, mellyekkel e nemes vitézt,⁷⁴ betstelenitette, és halhatatlan érdemeiért büntetni kivánta. A népe által való meg itéltetésnek napja el jön. A községnek elméjét ugyan kényszeritette Kátó, minden titkos és nyilván való utakon, módokon, de Scipiónak ezek is⁷⁵ gyözedelmét szolgálattyának ditsösségét látván nem tudhatták jól meg érteni, hogy e Nagy Embert mi okon átkozzák ki hazájábul mellyet fel emelt. Scipio a sokaság elöt meg jelenik szám adását széllyel szaggattya, és igy szól: Ezen a napon gyöztem meg Annibált, és Kárthágot másszor: jertek véllem hazafiak mennyünk a Capitoliumba, és hálájuk⁷⁶ az Isteneknek. Az egész sokaság követi, mely szerint üres helyek tsak a Kátó szemtelen embertelenségének gyalázattyával telik bé.

Tudod hogy az irigység ha tzéllyában [285v] elö nem mehet mindenkor inkáb⁷⁷ inkáb meg mérgesül. Nem vólt Kátónak annyi erköltsi tudománnya mely ezen eset által szeméremre meg illetödésre, és emberségre hozta vólna. Nagyub gyülölségbe vette Scipiot hogy alatsonysága annak érdemén elsö ütközettel nem gyözedelmeskedhetet: Ujra törvényre huzza, vádollya, 's büntettetését sürgeti. Scipio látván hogy meg állása Romában nem lehet ki megyen falura lakni, hol életének⁷⁸ negyven hetedik esztendejében⁷⁹ meg hal. Ennek halála után a vad Kató a másik Scipiot veszi üldözöbe. Nagy fizetésre itélteti, állitván hogy véghetetlen kintsei vannak mellyeken Antiokhus által vétetet meg. Meg itéllik; mindenét egytzerre el foglalják. Rejtekit nézik, keresik; semmit se kapnak. A mennyi fizetésre itéltetet vagyonaibul a se telik. E nagy embernek érdeme, ártatlansága magát fényes napja alat mutatván ki, hazája fiaitul osztán [286r] jutalmat, meg igazulást kapot.

Tsendesedgyünk olvaso, mert ezen eset ismét alkalmatosságot nyujt ara, hogy az országló hatalomnak sebeit tanátsban visgállyuk, hol külön személlyében senki sem király, hanem a királyságnak izenként mindenekre oszlot méltósága szabja közönséges száj nyelv által a tsalhatatlan igasságot.

Kátó, hogy a neve felet tündöklö érdemen vad erköltsének paraszt mérgét, irigységét bosszulhassa, hazájának a leg nemeseb, leg ditsösségeseb két nagy emberét üldözi, és bünteti. Az ostoba községnél lévén a királyi hatalom, ö Kató⁸⁰ paraszt képet veszen magára, szükség formára vett mértékletességet mútat; a fö emberekkel szüntelen való ellenkezésben él. Ezzel hizelkedik a szegénységnek. Magához huzza, és⁸¹ osztán, alatsony irigységének teszi⁸² vak eszközévé, mely hitetésnél fogva hazájának fö polgárain mint despota uralkodik, és kegyetlenkedik. [286v] A paraszti község a felsö Rendeknek örökös ellensége. Vallaki a nagyokkal ellenkezik néki baráttya.⁸³ Királytul függeni, nem mutat oly szomoru meg aláztatást,⁸⁴ mint hozzád hasonló szabadságu⁸⁵ polgár társadnak siralmas és gyalázatos rabjává lenni. Igy, valahol a felsö hatalom községnél van, töbnyire ot, minden valoságos tsendes, és igaz hazafiui érdemen azok szoktak kegyetlenkedni, kik hitetök: kiknek lelkek ismérete belsö gonosságok elöt soha el nem pirul, tsak⁸⁶ tselekedetben hajthassák végre titkon, meg határozot tökéletlenségeket.

Kátó a leg keményeb erköltsnek mord és vad tekintetivel belsö alatsonyságát fedezvén, Censorrá tétetve, a leg kisseb botlást is, a fö emberekben, a leg⁸⁷ utállatosab büntetéssel hervasztotta mintha az ö erköltsei,⁸⁸ ki fogást nem szenyvedhettek vólna. Egy tanáts béli fö embert tsak azért vetet le hivatalábul, [287r] rangjábul, hogy feleségét, kit igen szeretet meg ölelte, mellyet gyermekei láttak. Már, mitsoda veszedelmes példa akár botránkozás a gyermekek elöt, ha tudgyák hogy édes szülei egymást szeretik? Had járjon ha az atya, az anyával gyermekei közt, illetlenségekre nem vetemedhetik is; mellyek ezeket ortza pirulásba hozzák, de beszéd közben, asztaltul fel kelve, jó kedvében valamely házas embernek gyermekei közt haládatosságbul szeretetbül feleségét akár által ölelni, vagy meg tsókolni, mitsoda bünnek vétethetik, hogy azért hivatalát, rangját el veszessék. Kátó, a maga⁸⁹ módját továb viszi, hogy igasságtalanságát,⁹⁰ vad erköltsének embertelen durvaságát, egész fertelmességében meg mutathassa,⁹¹ Scipiót, ki vádgyában meg igazult nemességétül meg fosztván, a leg aláb való paraszthoz teszi hasonló sorsu lakossá, mert ere a Censornak hatalma vólt. [287v] Minden embert kemény büntetés alá vetet a kin öltözetben leg kisseb külömböztetést látot, ollyan szinbe ruházván fel a fö rendeket vagyonok közt mint a parasztok szegénységek miat kénytelenségbül viseltek. Az illyen tselekedetek által tette magát a tudatlan és szegény sokaságnál mindenhatóvá. Nem tuttak a fö Rendek tulok módgyának ökvelései elöl szabadulni. Minden módokat el követtek ellene: negyven négyszer idézték a Nép elibe, de soha sem hozot itélletet ellene, annyira gyözedelmeskedet elméjeken eröltetet mértékletességének, szegénységének mutatásával, noha mértékletlenkedet. Tudatlan és ostoba község elöt, a ki nem Impostor állandó érdemre nehezen emelkedhetik fel. Ö, az igaz emberségnek érdemét, méltóságát nem ismérvén, ezt tiszteli a mivel vakittyák, hitetik [288r] eszetlenségének hizelkedve, hogy baromi nagy erején annál fogva uralkodhassanak, 's magát is lántza tehessék. Nintsen az emberi karnak részegeb sorsa, mint mikor nálla, a parantsoló hatalom, eszetlen, tudatlan, és ostoba. Nézd! Aristidest hazájábul számki vetésre küldi, Sokratest meg öli, s.a.t. Illyen esetben soha se hibáznak a királyok ugy, mint a paraszt község.

Ez idö tájban 569 ben fedeztetet fel Romában valamely fertelmes társaság. A farsangolás szine alat, minden féle rangbul, nembül állot öszve egy oly utállatos társaság mely tsoportonként itt, ott el rejtet helyeken férfiak asszonyok⁹² minden szemérem nélkül való fajtalan bulyaságban éltek. Hét ezeren lehettek mint róllok az emlékezet meg hatta. Halállal büntettettek a kik el fogattak, a többi el szalatt; ki magát meg ölte.

[288v] A pogányoknak szinte ugy vólt farsangjok mint nekünk mely idöben az emberek oly formát mutatnak mintha eszek nem vólna.⁹³ Ök Bakhanalisnak hivták az oly szokásbul magokat bolondá tett személlyeket, kiket mi Farsangosoknak nevezünk. Ezen héjje hujjaságot bizonyosan a pogányoktul vettük mivel nem láttzik nyoma hogy az Apostolok farsangoltak vólna. De ez el mehet az áhitatosságok közt. Az emberek, lelki dolgaikat, és vallásoknak módgyát mindenkor ugy rendelik el, hogy általa világi kedvek meg ne károsodgyon! Éneklés, musika, térdelés, tántzolás, imátkozás, morgás, Ünnep, Farsáng sat. egyre más mennek magok közt ögyelegve. Kovályogj sokaságokban … Neves, vagy⁹⁴ sirj – egyet teszen.

VÉGE

Az ötödik szakasznak.