[1r] A MAGYAR NEMZETNEK Szokasairul, Erköltseirül, uralkodásának modjairul, Törvenyeirül, és nevezeteseb viseltdolgairul<, SZENT ISTVÁN Királytul fogva FERDINANDUSés ZAPOLYAIG>.¹

A' NEMESSÉG EREDETE

II. RÉSZ.

Nem akarom a' Magyar nemességnek eredetit a' Scithák között keresni; mert Hazánknak törvényei, meljeken állunk, Szent-Istvánon kezdődnek. Atilla, Árpád idejekben a' nemesség tsak a' hadakozó férjfiak közt ki-osztott tisztségben határoztatott. A' ki vezér, vagy jó vitéz vólt, nemes ember lett; mivel a' többinél nagyob' tekinteti s' hatalma lett, kiknek mint százados, ezeres [5v] vezér parantsolhatott. Úgy latszik, mintha magyarságunkban a' nemesség eredetit tsupa katonaságbúl hozná. Nem-is lehet másképpen, mert régen irással, pennával olj nemzetnél nem lehetett nemesedni, melj nem irt, sem olvasott, hanem hartzolt, győzött, rablott és parantsolt.

Valamennyi nemzet e' világon van, melj már mesterségekre, tudományokra ment, mind iljen kezdetet adott nemességének; és hasonlóúl eleinten mind fegyver viselő férjfiakbúl állottak, hol a' felsőb' vezérek, kiket már most hadi tiszteknek nevezünk, nemeseknek tartattak, tsak hadi hivatalok szerint, szokásbúl. A' fő-Kapitányok Hertzegi méltóságban vóltak, s' maradékok-is felette maradt a' köz népnek. Ezekbűl származott osztán az első és örökös nemesség. Iljenek vóltak Árpád alatt a' fő-Kapitányok, mint Szabólts, Gyula, Kund, Leel. S. a. t. A' magyar nemesség e' szerint, mig felőllök királji rendeléseket, törvényeket nem lelhetünk, tsak személj szerint való érdemekben, szokásban, katonai hivatalban állott-fenn. Ha az elsőb' vezérek közzűl valameljik meg-hólt, nem lehet gondolni, hogy el-maradott fijai, kik még vezéri hivatalba nem jőhettek, mind akként tiszteltettek vólna. Tudjuk, hogy ha egy Kapitány, vagy Hadnagy meg-hal, ki szolgálatja elein tsikós vólt, el-maradott árváit véle el-múlt tisztsége töb' időkre sem meg-nem nemesithette, sem Kapitányokká [6r] nem tehette: mindazonáltal egy Tiszt árváit tsak nem tekintünk úgy, mint tsupa paraszt gyermekeket. Iljen formán képzeld magadnak a' nemesség kezdetit, mig annak szabadságait papirosra, kutya bőrre nem irták. Meg-tetszik ezekbűl, hogy a' nemességet katonaság szülte egész világunkon. Menjünk-fel a régiségbe; úgy-é, hogy az emberek eléb' kezdettek egymással verekedni, mint irni? miheljt pedig valaki a' többinél nagyob' erőt mutathatott, azon okbúl azoktúl mindjárt külömböztetett. Akar tudomány, akar vitézség okozza a' külömbséget, a' mind tsak erőnek mondathatik. Miért ez okosab' amannál? azért, hogy erősseb' lelke van.

Elég ezekrűl. Kezdjük-el a' nemességet törvényes erejében visgálni, melj szerint most-is nemesek vagyunk. Szent-István Királjig nemzetünk Hertzegek által vezéreltetett; de ő osztán Apostoli Keresztyén Királjá lett; a' nép fejévé választotta; Romábúl pedig keresztet, koronát, Apostoli nevet kapott. Nem tzélom itt, ne felejtsd-el, hazánknak külső viselt dolgait, vagy Historiáját irni. A' törvényes rendeléseken fogok tsak menni; és ha néha külső dolgokat-is emlitek, azokat tsak azért hozom elő, hogy a' szerzett törvényeknek okát bennek meg-mutathassam. Nem elég nékünk olvasni, hogy ez, vagy amaz uralkodó hazánkban iljen vagy oljan törvényeket szerzett; hanem tudni kel azt-is, mi okon lett nemzetünkben az iljen vagy oljan törvény.

A' mitsodás állapatban egy nemzet vagyon, ahoz szabja törvényeit, ki-véven az olj dolgokat, meljek minden időkben [6v] egyenlő törvényeket kivánnak, mint az Isten és a' természet ellen esni szokott nyilván való bűnök. Egy olj ember, ki hazájának törvényét visgálja, annak históriáját vagy külső viselt dolgait-is tanúlja, külömben tsak azt fogja mondani: e' volt ekkor törvény; de miért, nem világositja.

Mennyünk vissza a' nemességre meljnek meg-magyarázása hazánknak rendit úgy-is maga után húzza: Szent-István a' tizedik százban mint egy kezdett fel-emelkedni. Nem akarom történeteit számlálni, hanem törvényeire jövök. Ha e' Királjnak rendeléseit meg-nézed, mint tükörben, úgy láthatod nemzetedet a' tizen-egyedik száz tálján. Ő vólt, ki Magyarságunkat a' Keresztyénségre hajtotta. Egy ilj rettenetes nemzetet meg-szokott régi hititűl el-szakasztani, s' újj hitre hozni felette veszedelmes próba vólt. A' valamiben meg-rögzött emberi természet, tsuda nélkűl, szokásaiban változást nehezen szenyved. Ha nem tudod, hogy Szent-István nemzetét a' pogányságbúl Keresztyénségre téritette, és törvényeit kezedbe vévén, azokat úgy olvasod, tsudálkoznod kel rajtok. Nagyob' részi rendeléseinek templomi szolgálatbúl áll. Szűntelen bőjtöt, Misét, Egyházi embereknek tiszteletit emleget. Töbnyire minden törvénye a' Keresztyénségnek elő-menetelire tzéloz. Reges esse non possunt, qui Catholici non sunt. L[ibri] 1. C[aput] 1. Ez azért rendeltetett, hogy még akkor vóltak fejedelmi emberek nem Katolikusok, és fél[7r]tették ezektűl a' koronát. Tudod, hogy a' Somogyi Vezér Kupa, és az Erdélyi Fejedelem Gyúla Szent-István ellen hadat inditottak, tsupán azon okbúl, hogy régi pogányságokat Keresztyénségre kivánta hozni; és ha Sz-István fegyverrel nem védelmezte vólna törvényét, Kupa, akár Gyula a' Királjságra fel-emeli vala magát. A' törvénynek magának egynek sints ereje a' világon, ha fegyvert és hatalmat nem tésznek hozzá. Ember és törvény nintsen oljan igaz e' földön, meljnek ellenségei ne találtatnának; innen van, hogy az igazság hatalmat kiván meg-maradására.

Különös gondal viseltetett Sz-István a' belső-embereknek tiszteleti eránt, meljre szűkség vólt, mivel az újj Keresztyénség tsak ezekben nézte s' tisztelte elősször újj Hitit: azért irja C[aput] 3. illos enim Deus humani generis constituit custodes, fecitque⁶ speculatores animarum; sine enim illis non constituuntur Reges, nec Principatus. Per illorum interventum delicta delentur hominum: in manus enim illorum posita est potestas ligandi nos in peccatis, et a peccatis solvendi. Testamentum enim sempiternum statuit illis Deus, eosque segregavit ab hominibus, et sui Nominis atque Sanctitatis fecit participes; et ab hominibus interdixit reprehendendos esse per Dávid deificum Regem: Nolite tangere christos meos. Ekképen kivánta Sz. István eredet szerint az egyházi férjfiaknak tiszteletét és hatalmokat nemzetén [7v] fel-állitani, melj dolog hasonlóúl kereszténységbűl származott.

Nem keveseb' vigyázással vólt a' fő-rendek iránt-is, mellyeknek nemességeket következendő-képpen határozta-meg: L[ibri] 1. C[aput] 1.⁸ illi enim sunt regni propugnatores, defensores imbecillium, expugnatores adversariorum, augmentatores Monarchiarum. Illi tibi, fili mi, sint fratres et patres. Ex his vero neminem in servitutem redigas, vel servum nomines; illi tibi militent, non serviant. Ezen rendelésekben kezdődik a' magyar fő-rendnek törvényes és örökös nemessége. Innen kell ki-hozni, hogy a' magyar nemes hazájának hasznáért fegyverrel <áldozott,> adózott, meljnek költségét minden terhes alkalmatosságban viselte. Meg-fogjuk továbbá látni, hogy ez a' nemesség mitsoda nemű történetek s' viselt dolgokon ment által a' magyar Királjok uralkodása alatt egész Ferdinándig. Ne véld, hogy ezen okbúl az egész Haza dolgát irjam; tsak a' nemességet, s' nevezeteseb' dolgokat vészem kezembe, meljeknek fonalát azon lármás szél-vész közt, hol Hazánk annyit zavartatott, keresztűl <húzom> nyújtom.

Kivánságom van meg-irni, hogy a' magyar nemesség törvényes szabadsága, haszna és terhe szerint ország szerte meg-határozott hatalmával, erejével nemzetünkben mit követhetett-el eleitűl fogva. Ha hányattatását s' viselt dolgait némelj uralkodói alatt meg-visgáljuk, le-jővén ez úton a' mái százig, látni fogjuk bővebben, mik vóltunk, és most mik vagyunk.

III RÉSZ.

Mikor egy egész nemzet változni indúl, oljan hazájában, mint a' meg-háborodott tenger, melj magát szaggatván, habját egymásba veri, s' fenekébűl ki-rohanni [8r] láttatik. Iljen vólt Pannónia a' tizen-egyedik százban, hol a' felére Keresztyén s' felére pogány magyarság együtt egymás ellen keveregve maga ellen küszködött, és szivét önnön erejével vérezte.

Kúpa a' Somogysági Gróf gyújtotta az első tűzet. Az iljen dolgokra mindég nagy és hatalmas emberek kellenek. Pártot ütött ez egész erejével a' Királj ellen; táborba szállott, meg-is ütközött; de le-verettetett, s' maga-is a' hartzban meg-ölettetvén, teste négy felé vágattatott. Ezen győzedelem és keménység az Erdélyi fejedelmet Gyulát el-nem rettentette, ki nem szenyvedhetvén a' Királjnak apostolságát, ellene ki-szállott; de hasonlóúl meg-verettetett és rabúl esett. Látjuk, hogy ezek nemzetek vérit a' Keresztyénség miatt ontották, meljet gyűlöltek. Ne tsudáld osztán, ha Sz. Istvánnak annyi rendelését olvasod a' böjt, templom járás és egyéb' Keresztyéni dolgok eránt. Uralkodása alatt a' hatalmátúl meg-rettent magyarság halgatott; de szivében nem vólt egészlen Keresztyén. Egy izbéli embernek meg-kel halni, s' annak maradékát lehet attyainak hitivel ellenkező hitben fel-nevelni, hogy tökélletes hit változás lehessen. Mig a' vén Scithák ki-nem hóltak, soha Magyar-országban Keresztyénségünk egészlen gyökeret nem verhetett, mint ezt aláb' meg-láthatjuk.

Azt gondolod, hogy már ekkor illendő rend és igazság ki-szolgáltatása vólt az országban. Nézd-meg a' törvényeket, mitsoda bűnöket tiltanak, tapasztalni fogod belőle, mitsoda rend lehetett a' nemzetben, melj a' rablástúl, dúlástúl tsak akkor ült-le; és hogy más hazára nem mehetett rabolni, magát rablotta.

A' gyilkosság közönséges eset [8v] lehetett kéttség kivűl köztök, mert halállal sem bűntettethetett. Ha valaki még-is valakit fegyverrel ölt,fegyverrel ölettetett-meg ő-is. Si quis hominem gladio occiderit, eodem juguletur gladio. A' más-féle gyilkosság mind-meg-váltathatott pénzen; mintha a' ki görtsös bottal agyon ütött valakit, nem éppen oljan gyilkos lett vólna, mint a' ki fegyverrel és éles vassal ölt. De emberi természetünknek vóltak a' régi időkben iljen részegségei, meljeken ma tsudálkozunk, noha más dolgokban hasonló részegségeink vagynak.

A' fő-emberek, ha feleségek ellen fel-gerjedtek, meg-ölték őket, és még sem vette-el érte életeket a' törvény. A' leányokat el-ragadozták egymástúl. Sok férjfiak feleségeiket el-hagyták, kik bújdokván másoknak feleségeiket magoknak orozva el-lopták. Ezekben a' bűnökben még-is sohol nem mond a' törvény halált; pénzel el-adással bűntet töbnyire, honnan ki-tetszik, hogy a' rabi szolgálatot nagy bűntetésnek tartották. A' fő-rendek sok köz-embereket udvaraikban rabi szolgálatra nyomtak, meljet a' törvény meg-tiltott. Minekutánna a' jobbágyság fel-állott, ezen törvénynek ereje el-múlt. Nintsen oljan ember, ki szabadon ne kivánna élni; azonban semmire az emberek nem hajlandóbbak, mint magokat rabokkal szolgáltatni. Nagy veszedelme az halandó sorsunknak, hogy mindent tsak magunknak kivánnánk, és a' mások javát, hibás indúlatbúl, mint gyarló állatok, magunk hasznának fel-áldozni nem szegyeneljük.

Sz-István Királj alatt még a' Magyar, némelj idegeneket, belső em[9r]bereket s' természet szerint szeliden származott haza-fijait ki-vévén, ragadozó, kegyetlen, erőszakra, rablásra, rendetlenségre hajlandó vólt, melj bűnöknek némelj része köztök gyakoroltatott-is, és még inkáb' gyakoroltatott vólna, ha a' Királj, vélek ellenkezvén, azokat annyira nem fojtogatta vólna. Közönségesen meg-jegyezhetjük, hogy ez időben eleink közt a' nagy bűnök kevés bűntetéssel bűntettettek. Úgy gondolkodol, hogy ekkor kellett vólna erős törvényt szabni, nem azután, mikor a' nemzet szelidűlt. Akkor, ha asszonyt lopott-is valaki, meg-nem öletett; most pedig ha barmot, ökröt vagy lovat lop, fel-akad. De tudod-é, hogy az országot Keresztyén Hitre kelletett hozni, melj ellen, noha oljan lágy törvényei vóltak, még-is pártot ütöttek. Ha a' Királj, leg-először mindjárt, népetűl régi meg-szokott hitit el-vévén, annak kedves vétkeit-is mindenütt halállal bűntette vólna, iszonyú útálatba tette vólna az által a' Keresztyén Hitet; mert ki ki ezt vette vólna a' szoros törvénynek okáúl. Nem félhetett-é a' Királj, hogy népét ellene lármázza, s' magát szerentsélteti? Lassan lassan, kedvezve, simogatva szokták a' vad természetet szelidségre hozni, meljnek azt sem kel tudtára adni, hogy szelidűl; mert a' vad soha nem kiván szelidűlni magátúl, mivel a' vadságban keresi lehető bóldogságát.

A' lopásért, ha tseléd lopott, először orrát vágták-el; de ha fizetett, azt-is meg-válthatta; második lopásbúl is szabadúlhatott, hol fülét metélték-el, ha nem fizethetett; ha harmadszor orr, fül nélkűl lopásba kapatott, úgy vesztette-el életét; talám azért, hogy kétszeri lopásban már meg-nem válthatván magát, el-hagyta orrát, [9v] fülét vágni, honnan a' birák meg-tudhatták, hogy már másszor-is lopott; de ha valamelj tolvaj fizethetett, és százszor más más helyeken orrát, fülét meg-válthatta, nékem úgy tetszik, e' törvény szerint mindég lophatott s' élhetett.

Az örödöngösöket és boszorkányokat parantsolta a' törvény bűntetni, inteni és a' jóra vissza tériteni; de nem ölte, sem égette őket: hanem annakutánna, mikor okosodni kezdett a' nemzet, ezeket a' tsudálatos nemű teremtéseket égetni indúlt. Egy Europai nemzetnek sem olvashattam törvényeit, hogy azokban boszorkányokat égettetni ne láttam vólna, kik ördögökkel mondatnak pajtáskodni. Nem győzök a' szánakozás miatt magamon eleget nevetni, hogy ezeknek az ördöggel társalkodó és kólts jukán bújkáló, el-tűnő, alá s' fel-repdeső állatoknak léteket nem hihetem. Az egész pokol ördöge egy asszonyt által nem húzhat úgy a' kólts jukán, hogy életben meg-tartsa, osztán, minek hagyták magokat meg-fogni, ha el-tűnhettek?

E' feljeb' elől-számlált rendek a' tizen-egyedik Száznak harmintzadik esztendeje tájján vóltak. Ne véld azomban, hogy e' Százban a' törvényes rendelések változást ne szenyvedtek vólna. Tapasztalni fogod a' következendű történetekbűl, mi lett sok dolgokbúl.

IV. RÉSZ.

Szent-István Királj alatt a' tizen-egyedik Száznak kezdetiben¹³ olj formán állottak Hazánknak dolgai, mint [10r] olvashattad. Péter Királj koronáztatott utánna, kit Burgundiai, vagy Német Péternek neveztek, azon okbúl, hogy nem egészlen magyar vérbűl származott, sem azoknak szokásával nem nevekedett, melj miatt erköltseiben-is idegen vólt. Tsak most kezdett a' magyar nemesség Királjában, törvényeiben gyökeret ereszteni, és már szaggattatni kezdetett. Ha tsak Sz. István Királj törvényében vette vólna nemességünk mindenképpen eredetit, nehezen álhatott vólna fen azon erőszak ellen, meljek ostromlották; de a' régi szokásban gyökerezvén, mindent le-vert magárúl, valami ellene költ. Péter a' Magyar nemzetnek akkori módját, természetit útálta. Nem ismérték még akkor a' Fejedelmek jól az emberi természetet, s' hamar hibába estek. Ő-is belső idegenségét hivei előtt titkolni nem tudta, ki külömben-is haszontalan halandó vólt. Gizela, a' Burgundiai Hertzegnek leánya és Sz. István Királjnak második házasságátúl el-maradott özvegye, a' magátúl-is veszett természetű Pétert szűntelen azon erőltette, hogy Magyarait Hazájoknak felsőb' s' nemeseb' hivatalaibúl ki-vesse; vélek ne társalkodjon, és tsak parantsoljon. Ez a' Királjné kegyetleneb' állat vólt a' véres prédáján nevekedett Hirkániai tigrisnél. Asszonyi nemének gyalázatjává és sárjává tette magát alatsonyságával, meljben árúló gyilkos lett. Soha Királji-szék el-fajúlt emberi származást jóvá nem tehet. Péter Gizelát, vagy, mint mások irják Gizlét örömmel követte, mert véri lévén, gonoszságára úgy is hajlandó [10v] vólt. Királji tanátsábúl a' Magyarokat ki-rekesztette, hová Olaszokat, Német nemeseket ültetett; ezeknek adta országának felsőb' s' hasznosab' hivatalait-is, meljnek dolgait azoknak fijai nélkűl kivánta igazgatni. Az emberi természetet semmi sebesseb' forradásba nem hozza, mintha meg-útáltatik, és oljan idegen által, ki jóvoltábul él, örökségétűl embertelenűl meg-fosztatik. A' Hazájokban örökös Magyarok véres diadalmaikkal vett földjeiket idegenektűl el-harátsolni nem engedvén, Pétert idegenek közzé űzik, s' helyette más Királjt választanak a' Sz. István véribűl.

Aba fel-hág a' Királji székre, Péter pedig, edjik rokonátúl a' másikhoz bújdosva, segitséget kóldúl, hogy az országot vissza nyerhesse, meljet sem érdemlett, sem vezérelni nem tudott. A' Magyarok, minekutánna Pétert ki-verték, azokat, kik Királjságát a' Királjnéval való edjet értésbűl elő-mozditották, öszve tépték. Mikor osztán egy nemzet meg-háborodik, oljan mint a' sérjűlt vad, mindent vág, mi eleibe akad. Péter ez alatt nemzettsége közt jár, kél, szőv, fon, biztat, igér, és végre az akkori Tsászárral edjütt fegyveres seregeket hoz Magyar országba, hogy rajta ismét uralkodhasson. Aba fel-találja magát, s' félvén az erővel meg-ütközni, Fridérikus Tsászárnak titkon nagy ajjándékokat küld, meljek által ez engesztelődésre hozatván, vissza tér, s' Bétsben a' vér ontás nélkűl nyert kintsel le-ül. Eleget kesergett Péter e' reá nézve olj siralmas változáson; de nem lehetett továb' erőlködni. Az emberek, akár trónuson, akár papoló székben, akár vitézi pántzél alatt vóltak, a' pénznek minden időben s' mindenütt engedtek.

A' Tsászár tsendesen dolgait igazgatta; Péter pedig, hogy mások uralkodnak és ő magánosságban sovárog, oljan vólt, mint a részeges ember kivántsi bújában, ki a' la[11r]kadalmos házhoz hivatalos nem lévén, tsak a' kert hátúljárúl nézi, miként füstölög a' vendéglő háznak kéménye, meljnek dorbézoló lármáját, éh kortyokat nyelvén, szomoruan halgatja távolyrúl, hol magában kornyadoz. Igy nézett Péter Magyar országra Bétsbűl, meljben Aba korhelkedett.

Ez a' két Királj oljan vólt nemzetünknek, mint Scilla, Karibdis a' köztök evezőknek; edjikbűl másikba verődtek. Aba kevélységében ostobaságátúl meg-részegedett, és ölni kezdette hiveit. Érzette hajlandóságát a' kegyetlenségre, meljbe elő-kivánván menni, fő-embereit magátúl el-távoztatta. Péter idegen nemzetet akart örökössé tenni az országban; Aba pedig parasztokat tett Királji tanátsosoknak, és a' fő-fő-rendeknek azok által parantsoltatott. Itéld-meg meljik lehetett a' Magyarságnak útálatosab? Ezt a' két idétlenséget a' hazának szerentsétlen sorsa hozta-fel edjütt, hogy annak szivét szorongathassák. A' Magyarok, kik ostoba jármot soha sem viselhettek, Abát le-akarták húzni Királji Székibűl; de ez eránt tanátskozni kellett, mit ő meg-tudott, mert Királj vólt, s' ezer szemmel birt. Kegyetlenségét fedezni kezdette. Öszve hivatott magához ötven fő nemest, olj végbűl, hogy véllek országa dolgairúl tanátskozzon. Meg-parantsolja azomban, hogy őket, minekutánna egybe gyűltek, mind öszve kontzolják. E' siralmas ostoba kárhozat meg-esvén, Abát örökös gyalázatra vetette. Kéntelen vólt az el-réműlt nemesség ismét Péter után futni, kit még-is kevésbé útált, mint Abát.

A' Tsászár el-érkezett Péterrel és seregeivel, kinek Abával ütközetre kellett ki-szállani. Győzedelmes lett oljan Királj ellen, kit azok útáltak, kiknek vért kellett vólna érte ontani. Aba meg-veretett; de itt nem lett szerentsétlensé[11v]gének vége, mert egy falúba bújdosván, ott valamelj jobbágya reá talált s' agyon verte.

Péter megint uralkodik. Tudta már, hogy veszedelemben forog Királji székiben egy olj koronás fő, ki maga körűl idegeneket gyűjt tanátsnak, s' az örökösöket meg-veti; de ő azért, sem szenyvedett szerentsétlenségérűl nem emlékezvén, sem lehető veszedelmét nem érezvén, nagyob' indúlattal kezdi, mind azon sérelmeket a' Magyarokon el-követni, meljeket már egyszer végbe vitt. Újjra esküvést tésznek ellene; meg-tudja; elő hordatja a' gyanúsokat, kiket rész szerint le-vágat, rész szerint szemek világátúl meg-fosztat. Elég vólt ez töbre vetemedni. Tsudálatos dolog vólt, hogy a' fő-rendet, ha meg-zajdúlt, Királja erőszakkal le-nem tsendesithette; sőt nagyob' bátorságra vitte az által.

Sz. István Királj, Gizlének kegyetlenségét <még él> észre vévén, még életében két vérségét ki-küldötte előlle, kik ez idő alatt Olasz országban nyúgodtak s' hazájoknak lármáját halgatták. Ezek után indúltak a' Magyarok, és bé-hozták őket közzéjek. Péter hartzra költ ellenek; de úgy járt, mint Aba. A' melj Királj jobágyait ellenségévé tészi, minek kél-ki vélek hartzra, hogy gonoszságát az alatta való nép oljan ember ellen védelmezze vérivel, kit bóldogságára való nézve urának akar tenni?¹⁴ A' természet nehezen tsalja magát; nem oljan az érzés, mint a' képzelődés. Péter hartzai közt <végre> egy házba szorúlt, onnan döfölt-ki; de végre el-fogyván embere, ereje, kézbe esik. Ekkor meg-fogják, s' szemét ki-szurják. Nem [12r] sokáig vontzolhatták osztán, mert tsak hamar meg-hala. Ennek a' Királjnak adtak a' Magyarok <idő> időt magát igazitani, mit ő nem akart. Az iljen veszedelemben oljan egy magát fel-nem található ember, mint az álmos madár éjjel, melj mindenkor a' lámpásra repdes; hol már sokszor hozzá kaptak, s' tollait-is szaggatták.

V. RÉSZ

Szent István Királj, mint emlitettük, a' XI^dik Száznak elején kezdett uralkodni, és a' Keresztyén Hitet Magyarai közt erőre hozni; e' végből sok Püspökségeket állitott. Esztergomban, Kalotsán az Érsekségeket ő alkotta; számtalan idegeneket hozott országába, kik mind Keresztyén vendégek vóltak, jó szivvel kelletett őket fogadni a' Magyaroknak Keresztyénségek kedvéért, melj kedveskedés törvényekben-is parantsoltatott. Nem vert Sz. István alatt még a' Keresztyén Hit magának olj gyökeret, hazánkban, hogy töb' uralkodóknak segedelmek nélkűl onnan ki-ne szaggattathatott vólna. András Királj uralkodásának kezdeti e' XI^dik száznak felén még innen esett; de töb' vólt még-is negyven esztendőnél, hogy már a' Magyarok Keresztyéneknek tartattak. E' külömben igen kitsiny idő arra, hogy egy győzedelmes nemzetbűl sok száz esztendők alatt meg-szokott hitit, bár bálványozásbúl áljon-is, el-vehesse. A' gyermekségünktől fogva meg-[12v]szokott dolgoktúl felette nehezen válhatunk-meg; sőt ha valamelj erőszak, oktatás, ellenkező szokás, vagy tsuda dolgok által el-vonattatunk-is tőlök idővel, mindenkor el-mosojodunk valamelj titkos örömből, valahányszor azokat osztán történet szerint előnkbe fordúlni látjuk. Tsudállatos munka, menyei ajjándék és Szent-Lélek kivántatnak arra, hogy szüléinknek karjai közt édes tejekkel¹⁵ magunkba szitt hitünket nagy korunkban el-változtathassuk. Valahányszor valamelj felsőb' földi hatalom e' világban sok embereknek egyszerre újj útat akart nyitni, mindenkor vért ontott; szabad akaratbúl pedig meg-esett, hogy nem sok idő alatt sok nép meg-szokott hitit önként változtatta. Enged a' világnak hatalmas ura ilj dolgokat emberi természetünkben meg-esni, meljnek mélységét mi nem visgálhatjuk.

Menny-fel a' régi százakba, sok Fejedelmeket fogsz találni, kik tériteni akarván, egy darab ideig a' vér-ontástúl nem szűnhettek. Nagy Károly a' VIII^dik Százban hányszor nem kontzolta öszve a' Saxokat, kik véle mindenkor ellenkeztek, s' mindenkor verettek. Végre az erőszak sok belső szorgalmatossággal még-is újj hitet szült. Ezen módja a' téritésnek nem tehet senkit arrúl bizonyossá, hogy bóldogságot ád é¹⁶ annak, kiben végre munkálkodik. Mahomet-is tudott erőszakkal Asiának hitet adni s' hazudni. A' gonoszság már annyira ment, hogy bátorkodik ő-is minden eszközt magáénak tulajdonitani, valamit az igazság maga elő-[13r]menetelire gyakorolhatott. Szerentsések azok, kiknek erőszakot kelletett szenyvedni először azért, hogy osztán abbúl valóságos bóldogságok származzon; de bezzeg bóldogtalanok azok, kiket az erőszak pokolba hajt.

A' Scithák kegyetlenek, dúlók s' vér-ontók vóltak; bálványoztak; még-is a' keresztyénségnek szelid törvényeit, hol igaz Isteni tisztelet, fele-baráti szeretet, békesség, szelidség parantsoltatik, a' jóságos tselekedetekért örök élet adatik, el-fogadni nem akarták. Méljen gyökerezett vólt bennek a' meg-szokott bűn; azért varáslókat s' hartzoló Isteneket kivántak magoknak. A' ragadományhoz szokott emberi természet ellenségének tartya azt, ki néki szelidséget papol, mivel dühösségében az által meg-fojtatni láttatik.

András Királjnak leg-elsőben-is azt adták elébe, hogy a' Scithiai pogány hitet nemzetének le-verettetett szivébe újjra fel-lobbanni engedje. Észre vette András, hogy uralkodásra külömben nem jőhet, hanemha e' rettenetes kivánságnak eleget teszen. Mint már valósággal Keresztyén, irtódzott a' tselekedettől; de mivel uralkodni-is kivánt, meg-engedte azon veszedelmet, meljben osztán a' Magyar Szent Egyház óltárait önnön vérivel áztatta. Mindenkor igy látod a' lelki dolgokat a' testiekkel emberi természetünkben küszködni, melj hartzban hol ez, hol amaz nyér.

Nehéz itt Andrásrúl itéletet tenni, ki tarthatott attúl, hogy ha hitinek ezen sebét el-kerűlni kivánván, nemzete kérésének nem enged, s' magát az által az ural[13v]kodástúl meg-fosztja, tehát ezen keseredett felek majd valósággal Scitha hitű pogányt választanak Királjnak, kivel magokat osztán egybe vetvén, nemzetében a' tsetsemő Keresztyénséget, s' őtet magát-is azzal, meg-fojthatják. Iljen kinos alkalmatosságban szokták azt mondani leg-igazábban, hogy két gonosz közt a' kissebbet kel választani. Ezen okbúl András meg-engedte, hogy régi hitéhez vissza fordúlt nemzete a' benne fel-állitott Keresztyénség ellen dúlhasson. A' régen fojtogatott tűz egyszerre fel-lobban; a' hosszas idők alatt meg-éheztetett oroszlánok<nak> le-szabadúltak lántzaikrúl, s' prédájikra orditó dühösséggel rohantak. A' templomokat öszve ontották, óltárait rablották, aranyos ruhákkal gazdag rejtekeit dúlták, az Egyházi szolgákat minden irgalmasság nélkűl kontzolták, s' magok között-is, ha valósággal Keresztyént sejtettek, azt kinozták s' ölték.

Sijjetett azomban András a' koronáztatással. hogy a' dúlásnak ellent álhatna. Nem tsak a' belső emberek szenyvedtek a' veszedelemben; valakiket Németnek, vagy Olasznak esmertek a' Scitha Magyarok hasonlóúl űzték, kontzolták; idegennek, vagy Keresztyénnek lenni egyenlő bűn vólt előttük.

1047.17

Andrást koronázni kivánván nemzete, Püspököt keresett e' szent hivatalra; alig kaphatott hármat az egész országban, úgy [14r] ki-ölte őket magábúl. Úgy látszik, hogy mindenkor erősseb' törvényt tsinálnak a' szokások az emberek között, mint az országos gyűlések. Eleinten tsak régi szokások vóltak mind jóban, mind roszban; mikor osztán irni el-kezdettünk, főbb szokásainkat, leg-első törvényeinket könyvekbe irtuk. Egész Keresztyén világunkban a' koronázás, mivel Szent dolognak ismértetik, mindenütt fő-papok kezébe esett. Mitsoda haraggal, dühösséggel ölték a' Magyarok belső embereiket; még-is látod, hogy Királjok koronázására újjra keresni indúlnak őket, noha még véreket sem törölték jól-le fegyvereikrűl, meljekkel azokat gyilkolták. Kéttség kivűl el-lehet hinni, hogy a' Királjok belső emberek által való fel-kenettetése Keresztyén hitünknek el-terjedésével mindenütt fel-vétetett. Sámuelolajjal kente fel hajdan Sault a' 'Sidóknal, melj módot meg-tartottak azok, kik Izraelnek ügyében tanúlták jó Istenünket ismérni. 674^ben Vamba nevű Gottus uralkodó kenettetett-fel Spanyol országban. III^dik István Pápa kente-fel annakutánna Pépint 754^ben a' Frantziák között, melj fel-kenettetés, mint Szentség, Keresztyén földeinken meg-maradt. Külömben hajdan ember emlékezetitűl fogva való szokásnak tartatott, hogy ha valamelj nemzet Királjt választott, paisra ültette, meljen az ország [14v] nagyjaitúl fel-emeltetett; méltó, méltó, ezt kiáltotta a' nép reá. Lásd, mimódon forognak sok dolgok, és mint fajúlnak-el némelj szokások. Régen a' Királjokat fel-emelték, melj szokásnak valamelj árnyékát ma-is tapasztalhatod Magyar országon; hol, ha valamelj újj földes-urat a' jószágba Királji akarattal bé-iktatnak, sokszor jobbágyi előtt meg-fogják s' fel-emelik, melj tselekedettel földes uraságát jelentik. E' szokás történik ma-is oljkor az úgy nevezett Statutióknál.

A' Keresztyén Hitnek meg-van az az ereje, hogy szokásait ott-is fen-tartotta, hol üldöztetett. Magát vesztegették, sok helyen le-is verték, s' rendit még-is meg-tartották. Iljen történeti vólt a' Scitha Magyaroknak-is András alatt. Magát a' Hitet meg-tagadták; azomban Királjokat ugyan azon Hit által kivánták szentelni, meljet a' Királji koronázásban ez által Szentségnek lenni meg-esmértek; külömben pedig átoknak, veszedelemnek tartottak. Iljen háborúk közt látod eleitűl fogva emberi dolgainkat forogni. Miheljt András Koronás Királjá tétetett, kemény parantsolatot adott, hogy a' sérjűlt Keresztyénségnek <mind> minden kára vissza állittassék; mi meg-is lett. Tsudálkozol itt, hogy ellene pártot nem ütöttek, és ilj ellenkező parantsolatjának engedelmeskedtek.

[15r] András hazájának belső részeit tsendességre hozta; de külső ellenségeivel küszködni kellett. Soha a' Magyar Korona erős és állandó békességgel, szomszédjaival¹⁸ kötött hasznos frigyekkel magát nem erőssithette. Szomszédjai,¹⁹ minden időben, mindnyájan ellenségei vóltak körűlte, és tsak akkor békéltek, ha győzettettek. A' Magyaroknak mindég verni kellett eléb', ha frigyet akartak. Meg-tetszik, hogy nemzetünknél isméreteseb' vólt a' fegyver, mint a' politika, meljet Első András alatt nem hogy tudott vólna, de nem-is akart tudni, s' hirét-is alig hallotta. Ha a' politikájaban olj ereje lett vólna, mint fegyverében, Rómát tsinált vólna Budán; de tsalni soha sem tudott, tsak ment, s' hogy erős vólt vágott. Látszott még is néha a' politika a' Királji Szék körűl, mint gyertya bél, füstölögni; de nagy lángot soha sem vethetett. Végre a' XV^dik Százban Mátyás alatt fel-lobbant; de ő vele el-is alutt; ezután tsak sinlett; ma pedig már nem ismértetik.

András el-kezdett szomszédjaival²⁰ magyaroson politizálni. Német, Lengyel, Tseh rajta vóltak; kik ellen győzedelmeskedvén, meg-vette vérivel a' békességet, mit az emberek mindenkor iljen árron szoktak vásárolni, akar okosok, akar nem. Nem tudták az okosab' szomszédok soha, mit tégyenek a' Magyarokkal; hol békéltek vélek, hol azt végezték, el-pusztittsák őket. Sem ez, sem amaz meg-nem lett, hanem a' kettőbűl harmadik támadt. Meg-tsendesedtek a' hazá[15v]nak szomszédjai. Első András érdemes attya vólt népének, mert mind kivűl, mind belől békességet szerzett, melj jóért győzedelmeskedett.

Végre e' nagy Fejedelem egy rendetlen hibájával nagy tselekedeteit meg-homályositotta. Nyugodalmat szült, melj nyugodalmat ugyan maga kezd kutfejében háborúra fel-zavarni. Iljen az emberi álhatatlanság és sorsának tsudálatos vólta, hol semmiben jót rosz nélkűl nem tapasztalhatunk. Nem vólt Andrásnak maradéka; öttse, ki vélle haza jőtt, meg-hólt. Kelletett valakire bizni országát. Vólt még egy attyafia Lengyel országban, Béla nevű, az után küldött. Ennek felesége az akkori Lengyel Királynak leánya vala; mert igy oszlott osztán minden felé a' magyar vér. Béla haza jőn, kinek érkezésével el-végzik, hogy ő mig András él, az országnak harmadát, mint Hertzeg, birja, annakutánna pedig úgy-is értetett hogy meg-koronáztasson. E' meg-esik szép rendel. Azomban a' Királj kedvet kap, s' meg-házasodik; melj házasságbúl két fija lészen. Salamon, edjik a' két Királj fiak közzűl, forgott osztán annyi tsudálatos és fájdalmas történetek közt, meljeknek meg-gondolása a' Királjokat leg-nagyob' fényességekben-is szomorú meg-illetődésre hozhatja.

Jusson eszedben itt, hogy Henrikus Tsászár, Német Péter Ki[16r]ráljnak gyalázatos veszedelmét mindég fájdalommal érezvén, végre nagy sereggel az országba bosszú-állásra alá botsátkozott. Minek már az iljen háború? ha tsak nyereséget nem keres az ember? András minden élést el-harátsolt a' Tsászár seregi elől, meljeknek számára a' Dunán hajókon jőtt az eleség. A' hajóknak vezére Győrnél ki-köt, s' levelet küld a' Tsászár táborába, hogy mit tsináljon. A' postát el-fogják levelével edjütt, s' Andráshoz viszik; ő pedig válaszol a' Tsászár nevével, hogy sijjessenek vissza menni Austriába, mert idegenek ütöttek reá, ő-is vissza sijjet. E' válasznak vételével el-mennek az élés hajók. A' Tsászár tsak várja őket, keresteti az élést, de sohol sem kaphatta-meg. Azomban a' Magyarok vesztegették a' német seregeket, kik végre majd meg-hóltak már éhel, s' ekkor a' Tsászár Andrásnak békességet üzent, s' egyszersmind kérte hogy küldjék enni a' népének, mert el-vesznek. András jól tartotta az éheket, s' a' Tsászárral meg-békéllett. Ritkán ment ennél rendesebben végbe valamelj diadalomra való ki-szállás, vagy hadi expeditio.

A' győzedelemre indúlt szándék úgy végződött, hogy Henrikus Tsászár Salamonnak oda-igéri leányát, s' osztán oda-is adta. Nem gondolta még akkor, [16v] hogy Sófia leánya jószágain fog meg-halni. Meg-határozta magát András, hogy Salamon fija uralkodjon utánna; de Bélátúl félni kellett, kit azért hivott haza, hogy uralkodjon utánna. Törődött magában, miként szabadúlhasson tőlle. Látni fogod itt mindjárt egy nevezetes történetben, minémű tudomány és mélység vólt még akkor a' Királyi tanátsban, melj tsudálatos mód tsak nem minden Europai uralkodók körűl igy találtatott ez időben. A' Királj egybe gyűjti magához hiv tanátsossait; tanátskoznak, mit tégyenek Béla Hertzeggel. Végre ilj mélységesen végeznek: El-kel hivatni Bélát, és a' ház közepire a' Koronát egy mezitelen fegyverrel le-kel tenni; ha Béla, bé-jővén, a' Koronához kap, meg-kel ölni; de ha a' fegyverhez nyúl, nem kel bántani. Szegények! mit jelenthetett már ez? Fel-lehetett tenni, hogy Béla sem edjikhez, sem másikhoz nem nyúl; vagy ha nyúl, mind a' kettőt fel-vészi, gondolván, hogy a' ki Koronát vészen, fegyvert-is kel néki fogni. El-felejtett azomban a' tanáts arrúl végezni, hogy hát ha Béla sem fegyvert, sem Koronát fel-nem vészen, vagy mind a' kettőt fel-vészi, mit tsináljanak vele; melj dolognak edjike [17r] bizonyoson meg-esett vólna; de szerentsére a' titkos Királji tanáts úgy okoskodott s' beszélt, hogy az ajtón álló strása szépen ki-halgatta a' titkokat (nem gondoltak erre a' tanátsban) ki Bélának, mikor előtte be-menne, lassan a' fülébe súgja, hogy a' Koronát ne bántsa, hanem a' fegyverhez nyúljék. El-hiheted, hogy Béla szót fogadott, és báttyával meg-békélt. El-gondolhatod osztán, hogy az a' tanáts, melj ilj végezéseket tészen, mennyire törődhetett rajta, hogy az időben Europa mitsoda állapatban van, miljen erejek, szándékok van a' Keresztyén Fejedelmeknek ő irántok, és minémű kötések esnek közöttök. Már tehát Salamonnak nem lehetett Bélátúl félni, mert a' próba jól esett-meg. Tsudállatos dolog, hogy a' ki fegyverhez nyúl, azzal azt jelentse, hogy nem fog fegyvert²¹ fogni! hiszem meg-gondolhatta vólna a' felső tanáts, melj ezen olj méljen vetélkedett és végezett, hogy ha Béla uralkodni akar, eléb' a' Koronáért fegyverhez kel neki nyúlni, mi osztán úgy-is lett.

VI. RÉSZ

Béla, veszedelmét látván, hazájábúl Lengyel országba szökött, hol az oda való Királjtúl s' egyszersmind ipátúl segitséget kért magának András ellen, ki már ez időben tsak a' köszvényben nyögött, s' inkáb' árnyék, mint uralkodó vólt. Utólsó erejét ki-adta osztán Béla [17v] ellen; a' Tseh és Némettűl segitséget nyert öttse ellen, ki Lengyel országbúl szép hadi sereggel hozta bé hazájába a' fegyvert, meljet András Királj előtt a' le-tett Korona mellűl fel-vett, olj jelenségűl hogy nem fegyverkezik. A' két atyafi ki-száll egymás elibe; meg-ütköznek, hol András meg-verettetik. A' Magyarok, kik alatta hartzoltak, látván hogy a győzedelem Bélához hajlik, Királjokat el-hagyták, s' ahoz fordúltak, ki győzött. Tapasztaltuk eleitűl fogva, hogy az emberi természet mindenkor a' győzedelmes részhez ragaszkodik iljen állapotokban. Ha Bélátúl már meg-verettettünk, gondolták a' vezérek, majd fel-aggattat bennünket, a' meg-verettetett Királj pedig nem fog rajtunk segiteni; forditsd a' köpönyeget. Igy szoktak sok emberi erköltsök magokban tanátskozni a' viszontagságoknak idején. Soha az embert oljan kötelességre nem lehet vinni, hol magárúl el-felejtkezzék. De hogy-is szűnhetne-meg a' természet másért magát nem érezni?

András Királj az el-vesztett hartz után szaladt, de el-nyomattatott, s' fogva hurtzoltatván, meg-hólt. Bóldogúlt Rákotzi, ki a' Magyar dolgokrúl frantzia munkát hagyott, irja Bélárúl, hogy Andrást meg-győzvén, lovakkal tapodtatta, melj embertelen kevélysége örökös [18r] gyalázatba keverte nevét. E' tsúf történetet nem tudom hol vette, sem Bonfinius, sem Heltai nem irják. Az igaz, hogy Béla két német Hertzeget, kiket magyarai, verekedések után el-fogván, eleibe vittek, emberséggel fogadott, meg-ajjándékozott s' szabadon eresztett. Ha idegenekkel igy tselekedett, mi módon lehessen hinni, hogy attyafiával olj kegyetlen alatsonyságot követett vólna-el? A' rövid fogságban, igaz, illetlenűl bántak Andrással, mellyet lehet, hogy Béla újjai közt nézett, meg-gondolván az elébbi végezést, hol a' Királj tsupa gyanúra és gondolomra életét attúl függesztette-fel, ha a' Koronához nyúl-é, vagy nem. E' szomorú, s' egyszersmind veszedelmes és nevettséges történetnek Béla nem vólt oka, kit András tsendes lakásábúl koronára haza hivott; de osztán úgy végezett, hogy ha a' Koronához nyúl, meljet szép szin alatt eleibe tészen, halált nyerjék. Nem illik ilj tőrt hányni az embereknek, hol ártatlansággal is el-lehetne veszni.

Miheljt Béla a' Királji székbe fel-ülhetett, hazájának javárúl gondolkodott. Valakik András Királj alatt ellene hadakoztak, s' győzettetések után vissza tértek, békességben hagyattak. Nem akarta a' Magyar Királj már azokat bűntetni, kik Bélának ellenségei vóltak. Nintsen-is az emberi alatsonyságok közt rútab' köpedelem, mintha valaki, Királjságra emeltetvén, úgy kivánnya osztán magát azokon bosszúlni, kik az előtt véle egy karban lévő, s' hozzá [18v] hasonló vetélkedő társai vóltak.

Ezen viselt dolgok már a' XI^dik Száznak derekán esnek, melj idő a' Keresztyén magyar uralkodásnak első Százzában vólt. Az Európai Keresztyénség már az előtt régen vólt; de a' miénk tsak a' nevezett Százban kezdődött. Béla, hazájának sok szenyvedését és a' benne lakó népnek nyomorúságát látván, sok adót engedett-el. Olj kegyelem, melj az uralkodók széki körűl olj ritkán szokott meg-jelenni, mint az üstökös tsillag fejünk felett. A' melj Fejedelem népének adójit ország szerte kitsinyitette, vagy abbúl nagy részeket el-engedett, annak békét kel hagyni, mert érdemlette hogy uralkodjon. Talám úgy gondolkodol, hogy tsak a' szokott Királji Kegyelem lenni, melj szépen szóll, kegyesen mosoljog, és kedvesseit ajjándékozza. Szép Kegyelem az-is; vigasztal valahányszor előtte vagy, s' ha hibázol sem bánt, olj jóság, meljre a' nagyoknak sok szűkségek van! Mindazonáltal ne felejtsd-el az olj indúlatot is, melj népének adóját el-engedi, Királji és Szent KEGYELEMNEK nevezni.

Béla ezenkivűl pénzt-is veretett a' hazában. Vólt már valami szikrája a' kis kereskedésnek Magyar országon; láttak az emberek holmi aprólékot el-adni, meg-venni. Szűr, posztó, fejsze, lántz, vas és fa edények, búza, gabona, meljeket töb' oljakkal rész szerint Magyar ország szült, nagyob' részént pedig idegenek hordoztak, itt ott vásároltathattak. Ezeknek aproságokhoz képest a' Királj vásárokat szer[19r]zett, hová népe országában egybe gyűlvén, holmijét adhatta, vehette. Egy kevéssé újjúlt az országnak napja; a' sok koborló, villámló s' szűntelen menydörgő fellegek után láttál egy kis fényes sugárt ki-derűlni, melj a' leverettetett plántákat vidámságával éleszgette, s' széljel tépődött üstökeit fel-felé emelte. Zsendűlt a' nép, és újra változni akart.

Láttad már feljeb', miljen baja vólt a Keresztyénségnek, meljet Sz. István Királj után, ki azt hazánkban fel-állitani mondatik, az Apostoli uralkodóknak még mindég védelmezni kelletett. Béla alatt egy kevéssé meg-hevert a' Magyarság, s' zúgni kezdett. Azt tartják némeljek, hogy ennek a' jó élés volt az oka; én pedig úgy itéllek, hogy a' Királj változás szülte. Valameddig a' Scithiai Hit Magyarságunkból ki-nem hólt és még magát mozgathatta, minden újj Királjnál próbát tett, ha fel-emelhetné-é fejét. Most hal-meg András, kinek éppen ezzel vólt baja. Hová lett vólna a' Sz. István nagy munkája, ha Andrások és Bélák nem jőttek vólna utánna azt fen-tartani? Bélának fülébe mégyen, hogy országa még nem Keresztyén, és Mársnak akar nyilván imádkozni, kit még súgva tisztelt. A' melj vallást külső-képpen nyomnak, a' mind szivbe szorúl, tsak onnan buzog-ki Istenéhez súgva.

Béla nem akart pogány lenni, és gyűlést hirdet, melyben a' nép elő-adhassa, mit akar. Úgy lett a' rendelés, hogy minden helység követet küldjön a' gyűlésbe, kik ott meg-magyarázzák társaiknak reájok bizott ügyét. E' rendelés ki-hirdet[19v]tetvén, belőlle a' lett, hogy minden heljségbűl annyi követ ment Bélához, a' mennyi lakos, vagy polgár benne vólt. A' követek osztán kivűl táborba szállottak, mert a' városon annyi helj nem vólt. Az Egyházi szólgák, kik András Királj uralkodásának kezdetiben hiteknek olj drágán áldoztak, rettegtek a' Székes-fejér-vár alatt el-terűlt követségtűl (mert itt vólt a' gyűlés) és elő-segéllő módokrúl gondolkodtak. Kin vóltak eléb' mindnyájan táborban; de a' Királj, látván a' követségnek számos vóltát körűlte, halván egyszersmind annak zörgölődését, a' városba vonta magát fő-rendeivel, honnan ki-üzent, hogy a' népnek kivánságát hozzá bé-küldött követeiktűl meg-értette, és igen is, harmad nap múlva választ fog adni. Minden helységnek lakosai két két főt rendeltek magoknak, s' úgy küldötték-bé azokat Belához, hogy adja vissza nékik a' Scitha hitet, mert az a' nékik való hit; az előtt áll a' hadakozásnak Istene, a' mellett vóltak ők mindenkor hatalmas népek; azzal birta a' nagy Attila-is e' világot; ezt az újj hitet pedig ők sem vallani nem akarják, sem nem érthetik. Tapasztaljuk, hogy a' köz-nép mindenkor rövid vallást kedvellett; varáslók után járt, mesélt s' magának jó szerentsét mondatott. Mind ezektűl a' Scithák Keresztyénségek által el-estek.

Az előtt, ha hartzba mentek, tsak edjet kiáltottak: Márs, vagy Jupiter segitsd fijaidat! ezt, mint [20r] hogy rövid, könyű vólt el-imádkozni; a' Keresztyénségben pedig, mig meg-nem világosodtak, az Apostolok, Szentek, Szent-Háromság közt el-tévedtek. Nem vólt még elég idő arra, hogy ezekre helyesen meg-tanittathattak vólna; szenyvedni kellett azért, mig a' felső Kegyelem segedelemmel nem járúlt hozzájok. Mivel Keresztyén Hitünknek sok magyarázati s' értelmei még ma-is az Istennek örökös titkában maradnak, meljeknek lélekben meg-kel hajolnunk; nem lehet tsudálkozni, ha sok munkával alhatott-is fel közöttünk a' Hit, olj időkben, hol érteni, gondolkozni érthető dolgokrúl sem tudtunk, ne hogy érthetetleneket hamar meg-foghattunk vólna. Szent Lélek és felső Kegyelem kel az igazságnak el-fogadására, mit Istenünk, eleinket vérengzésekért bűntetni kivánván, egy szempillantásban nemzetünknek meg-nem adott. Végre pedig a' Keresztyén Hittel lettek eleink a' Török ellen győzedelmesek, melj hitet itt Béla alatt el-akartak törölni. Nem érhették-el tzéljokat, mert a' Királj harmad nap alatt népet gyűjtetett, s' a' követeket széljel verette.

Kéntelen vólt Béla e' részben erőszakoskodni; egynehány követetmeg-öletett, mit a' többi látván, haza szaladt. A' paraszt község soha sem tudta eleitűl fogva e' világban mit tsinál és mérre vezettetik; minden változásaiba tsak egynehány embertűl hordoztatott. Ez az iszonyú nagy nép és erő földünk kerekségén mindenkor gyengeségnek engedelmeskedett. Olj oroszlán ez, [20v] meljet szemét bé-kötve hol bárány, hol tigris vezet; mind ehez, mind amahoz vér; mind jól-tévőjét, mind gyilkosát, idő és részegsége szerint, üldözheti, szeretheti. Szerentsés, mikor báránytúl vezéreltethetik, és azt el-nem szaggathatja!

Iljen oroszlánnal bajlódott Béla, ki viselt dolgainak tsak nem kezdetiben meg-hólt. Ki azt mondja, székibűl esett-ki, s' öszve törte magát, ki pedig, hogy ház szakadott reá. Akármiképpen hólt, ezt nem visgálom, mert semmit nem tészen a' dolgok valóságára nézve.

Ő előtte még az adó, vevő portékák iránt semmi rend nem vólt szabva; a' kereskedés-is valamelj neme vólt az erőszaknak, hol vér ontás nélkűl húzás, vónás gyakoroltatott. Ő kezdette a' dolgokat rendes árrokon vásárnak inditani; külömben még a' belső állapatra nézve hazájában zűrzavar forgott. Oljan vólt ekkor nemzete, mint a' most bé-fogott raj, melj még köpűje körűl dong széljel, hová már annya bé-szállott.

VII. RÉSZ

1063.22

Béla után vérontasai közt a' Magyarság hitiben meg-tsendesedett és fel-nevelt maradékiban Keresztyénné változott. Ha világunk golyobissán a' nemzeteknek háborúit meg-tekinted, ritkán látsz hirtelen téritést háború nélkűl. A' régi hitnek el-törlése, vagy egy, vagy más részben tsatát okozott. Ki-vévén a' szent Apostolokat, kiknek tisztelettel hajlunk-meg, nem láthatsz olj nagy [21r] változást e' részben az égnek tsillagzati alatt, mint a' Jésuiták Paragvájban el-követtek. Ők ezen tartománynak vad pogányait tsupa jó-téteménnyel húzták alájok, melj dolog minden érzékeny természetet magához vonsz; sem öltek, sem erőszakoskodtak; hanem dolgoztak és beszéltek. 1750^ben Száz ezer nemzettséget magokhoz húztak, meljek először keresztyénekké lettek erőszak, vér ontás nélkűl, tsupa jótéteménnyel és tanitással.

Iljen a' téritésnek igaz módja, meljet a' Spanyolok Mexikóban Montézumának vér ontásra forditottak. Nem job' lett vólna-é itt-is úgy tselekedni, mint Paragvajban, ki vévén a' Királj ellen való uralkodást, meljel a' Jésuiták némeljektől vádoltattak? Magyar országon bajos vólt a térités azért, hogy a' nemzetnek magának kellett magát tériteni, hol végre az erőszak-is tsak ugyan újj hitet szült; meljnek nehezeb' munkáit Béla el-végezvén, maradott részét Salamonnak, s' az után következendőknek hagyta.

A' Római Tsászár, Bélának halálát meg-értvén, Salamont, ki az alatt nálla vólt, Magyar országba bé-hozta. Hadi seregek követték úttyában, mert külömben nem lehetett vólna a' vejét Királjságba tenni. Gejza és László, Bélának fijai, Lengyel országba szaladtak, honnan kevés idő múlva, attyoknak nyomdokait követvén, hartzoló néppel jőttek vissza hazájokba. Szerentsétlensége vólt az emberi nemzetünknek eleitűl fogva, hogy a' melj dolgokban bóldogságát kereste, azok felett leg-töb' vért kellett néki ontani. Minden Korona, Királji szék azért van, hogy boldogság légyen alatta; s' még-is mindenkor háborgottak felette az oljan halandók, [21v] kik önnön ditsősségeket keresvén, adóval, fegyverrel erőszakoson kivánták bóldoggá tenni nemzeteket. Ha jó Királjokat nem nyerhetnének a' nemzetek, nehéz lenne Korona alatt nyögni, melj hogy vigasztaljon, mindenkor igazságot s' emberiséget kiván, hogy szerentséseket tehessen.

Újjra ütközetnek kellett a' fáradt nemzetet vinni. Salamon félt viadalra ki-szállani, mert még ifju és próbálatlan vólt az iljenekben. E' nyomorúságot András hagyta vólt nemzete nyakába, meljet a' le-nem rázhatott magárúl. A' Püspökök féltek juhaik közt újj háborút látni. Vagy edjik, vagy másik szorúlt féltűl újjra kérhette vólna a' nép, hogy állittsa helyre régi hitit, s' majd meg-segiti. Még az András és Béla alatt lett szomorú történetek előttök forogtak. Szokásnak tetszett már tsak nem a' kösségnél, hogy valahányszor újj királj koronáztatik, vagy uralkodni akar, mindenkor próba tétessék a' Scitha hitnek fel-állitására. Désidérius nevezetű Püspök a' többi között magára vette a' fel-gyúlt tűznek el-óltását; meg-indúlt, jött, ment, okoskodott, intett, kért, panaszólt, Gejzátúl, Lászlótúl Salamonhoz, Salamontúl azokhoz vissza, hordta a szót, segitvén azokat mindenütt, hol tehette, a' magáéival. Az Isteni jóság, ki az embereket egymás segedelmére teremtette, Désidériusnak fáradságát meg-tekintette, s' békességet küldött alá magas egeibűl, [22r] melj a' szegény Magyar haza sebét ekkor bé-gyógyitotta. E' szerentsének Egyházi fő szolga vólt szerző eszköze. Soha ezek a' belső férjfiak, vagy papok, szent hivataloknak nagyob' ditsősségét nem mutathatják, mint mikor Isteneknek nevében az emberek nyavajás fijai közt békességet szereznek.

Olj kötéssel lett-meg a' békesség, hogy Gejzáék maradjanak Hertzegek, Salamon pedig uralkodjon. Alig vehetett lehelletet a' nemzet e' békességben, újjra fúldokni kellett néki. Tsak a' vólt szerentsétlenségében szerentséje, hogy önnön testét nem maga kénszerittetett szaggatni, hol soha győzedelem nem lehet, mert akár edjik, akár másik nyér, az egész haza mindenkor vész és nyög. Elsőben a' Dalmátziai Fejedelemnek Zélomirnak kellett segittségére menni a' Kárinthiabéliek ellen, kik országára ütöttek, mert Zélomir Gejzának s' Lászlónak sógora vólt. Addig a' Tseh országi uralkodó bé-ütött az országba, s' el-dúlta Trentsén vármegyét környékével edjütt. Ez időben minden tartománynak, mint láthatod, külön külön Fejedelme vólt, kik osztán örökké húzták vonták egymást. Nem nyúgodalom, sem bóldogság az embereknek, ha minden Grófságnak, Hertzegségnek, apró tartománynak külön szabad Fejedelme van.

Salamon Dalmátziábúl attyafijaival győzedelmesen meg-tért; de sirva kellett országára nézni, [22v] hol egy vármegyét, mint füstölgő üszköt, úgy látott. Tseh országnak fordúl, hogy vissza adja a' költsönt; mert ez az emberek módja közönségesen, <h> a' hol szabad hatalmak van. Bratislai, ki akkori Tseh Fejedelemnek mondatik, mint alatson tolvaj, tsak orozva rablott, és midőn a' károsodott fél el-jőtt vélle szembe szállani s' tolvaj orozságának tőlle okát kérdezni, nem vólt bátorsága vakmerőségét ember módon óltalmazni, hanem tsak szaladt, s' népét széljel erdőkre, hegyekre, völgyekre bújtatta. Nem lehet egy emberben már nagyob' hitvánság s' alatsonyab' tsúfság, mint mikor oljan köpedelemmé lész, hogy még tsak tekintetes gonoszságot sem követhet-el többé, úgy hogy bűnében leg-aláb' vitéz szivet mutasson, ha azt külömben nem bánhatja, sem belőlle térni nem akar. Salamon, látván hogy senki ellene védelemre ki-nem száll, ki-seprette Tseh országnak javait, osztán tűzet vetett néki, s' haza jőtt a' prédával nevetve.

Hinnéd-é, hogy az emberek oljan ostoba tselekedetre elégségesek, mint a' Tsehek a' Magyarokon ekkor el-követtek? Magokat védelmezni, ha a' Magyarok rájok fordúlnak, nem tzéljok; akkor el-bújnak; de most, mig ezek othon nintsenek, dúlni, pusztitani mennek közzéjek. A' mérges apró ebek tesznek igy, meljek orozva alúvó szelindekekbe falnak, s' osztán a' fel[23r]-serkentett mérges erőtűl öszve szaggattatnak. Iljennek nézd Bratislait, kinek tsúfos idétlenségét ártatlan és együgyű népe ki-ontott vérével és pusztúlásával fizette.

Nem mosolyoghatott Salamon sokáig a' prédán s' Bratislaus félénk tolvajságán. Móldáviát akkor valami tatár forma fajú nemzet lakta, és külön fejedelemség vólt. Meg-éheztek ezek a' heverésben (mert akkor töbnyire az ostoba és vad nemzettségek tsak prédábúl éltek) és ki-ütöttek Magyar országra. Bihar, Szabólts vármegyéket fel-fűzték tsak nem egészlen, s' azzal vissza tértek. A Királj utánnok sijjetett, hogy olj nevezetes vendégeit leg-aláb' köszönthesse. El-érte őket, s' kegyetlenűl meg-kinozta. A' kár vissza kerűlt. Minekutánna e' győzedelem-is meg-lett, három esztendeig pihent a' nemzet. Úgy láttad itt a' magyar nemzetet, Európában, mint idegen kietlenségekrűl érkezett bújdosó magános oroszlánt, melj tigriseket vert-ki vatzkokbúl, hogy nyughassék. Amazok szűntelen tsapdosnak hozzá, hogy vérezzék; ő pedig meg-mordúlván, hol ezt, hol amazt tsapja földhöz, s' nyert prédáját észi.

A' három esztendeig tartott nyúgodalom siralmas győzedelmet húzott maga után. Tsak igaz az mindenkor, hogy tsendes [23v] napok után menydörgő szél-veszek szoktak támadni. A' nemzetnek egy kis ideig tartott nyúgodalma veszedelmes tsatát húzott utánna, hol győzedelmes vólt, mert nem szakadt részekre. Mikor a' Magyarság magával nem veszekedett, nehéz vólt akkor idegennek véle küszködni, meljet viselt dolgaibúl eddig is láthattál, ez után pedig bővebben tapasztalni fogsz.

VIII. RÉSZ

A' Bulgarusok, Besszusok Nándor-fejér-vára háta mellől be-rontottak Magyar országba. Servia, Bosznyia, Bulgária, töb' ott lévő tartományokkal, rakva vóltak dúló vad emberekkel, kik a' Magyarok javain akartak hizni, s' végre azoktúl el-nyelettek. E' részeken mindenütt láttad vólna a' sok apró <nemzettséget> fejedelmet s' koborló nemzettséget, meljek Móldáviának északib' részitűl fogva, melj az Erdei Gyergyó-Széknek szomszédja,²³ körűl nap-keleten, délen, Móldávián, Valakián, Bulgárian, Szervián, keresztűl, Bosznyiának leg-nap-nyugotib' részéig terjedtek, s' fejedelmeikkel edjütt rablottak.

Ezen nevezett tartományokat világunknak szűntelen való tsatáji oljan néppel és sokasággal verték teli, meljek régi ditsősséges nemzetekrűl, viselt dolgaik közt, nyereségnek, vagy veszedelemnek idején, mint rosdák az egybe [24r] ütköző vasakrúl, le-szoktak húllani, kik magokban osztán emberi nemeknek seprejét nagy dolgok helyett főzik. Rátz, Orosz, Tóth, Tatár, Olasz maradék, Görög motskok el-keveredve forgottak e' részeken egymás közt.

Akár mik vóltak, be-jőtt egy sereg belőllök Magyar országba, hól rút rablást követett-el. Salamon fel-költ újjra; nem lehetett nyúgodni. Nem-is láttattak ez időben a' Magyarok arrúl gondolkodni, hogy iljes szomszédjaikkal békességnek idején kötést tégyenek, s' tőllök jó szomszédságot kérjenek, mint jövevények. A' fel-készűlt magyar seregek, Salamon, Gejza és László vezérlések alatt Nándor-fejér-várnak mennek. Hosszas viadalt tettek itt a' Magyarok, hol végre győzedelmeskedtek. A' várost-is meg-vették, melj déli kapuja lett az országnak. A' győzedelmes Hertzegek nyert prédájikat magokhoz szedték, meljeknek osztálját Salamon Királj Gejza és László részekrűl másképpen kivánta vólna. Fájdalommal érzette már ezt szive; de még tsak halgatott. E' kegyetlen, vérengző szó Enyim, Tiéd, melj emberi nemünket annyiszor vérzette, és még ma-is sokszor fojtogatja, nem gyújthatott még ekkor belső tűzet.

A' ditsősség kivánása kegyetlenebbűl tselekedett itt. A' városban lévő népnek feje ki-jővén a' győzedelmesekhez, nem a' Királyhoz ment, hanem minden véle valóival Gejzának lábaihoz esett; mit nem [24v] tudatlanságbúl követett-el; mert ismérte mind a' Királjt, mind Gejzát. Látod, hogy ezen veszedelmes történetnek Gejza oka nem vólt, kit ellensége azért külömböztetett igy Királjátúl, hogy vitézségét s' Kegyességét Salamon felett sokaktúl ditsérni hallotta. Adózni kivánt az erköltsöknek, és nem gondolt a' Királj sérelmével; noha mint rab, leg-inkáb' attúl retteghetett vólna; de nem tudjuk, miért követtek-el akkor tudtlanságokban az emberek iljen dolgokat. E' tselekedet egyenlőűl heljes és heljtelen vólt; heljes azért, hogy Gejza érdemlette, heljtelen azért, hogy a' Királjt szemben rabok által gyalázta.

Nagyob' seb nyilt még ennél Salamonnak szivén: mert a' Görög Tsászár Gejza Hertzeg eránt valamelj futó hirekbűl szivességet akarván mutatni, ajjándékot küldött néki. A' Királjnak úgy látszott ezekbűl, hogy ő nevet visel ugyan, de Geiza Hertzeget vészik annak Európában, a' minek valósággal néki kellene lenni. Mikor egy Királj alatta valói között a' ditsősségben vetélkedő társat talál, kit más nemzetek néki felibe tésznek, akkor változásnak kell Koronája alatt lenni. Gejza el-hitte magában, hogy Salamon ezentúl életére fog törni, s' meg-parantsolta öttsének Lászlónak, hogy menjék szomszéd attyafiaihoz egy magyar Hertzegnek a' magyar Királj ellen segitséget kérni. Lásd, mint kezd az ország újjra-fel-háborodni, melj [25r] tizen-három esztendeig tartott egyességében ezen jeles Fejedelmek alatt olj szép magokat óltalmazó győzedelmeket el-követett.

A' Királj fájlalta titkon történeteit; de hogy Gejzát el-akarná veszteni, annak semmi jelét nem mutatta. Hibázott a' Hertzeg akkor-is, mikor Nándor-fejér-várnál prédáját a' Királjal igazán meg-osztani nem akarta, kéttség kivűl azok okbúl, hogy néki töb' vólt; de még-is, edjütt hartzolván, egyenlőűl kel vala igazság szerint osztozni; és ha még Gejza hazájának sorsát által láthatta vólna, s' annak nyúgodalmát igazán szivén kivánta viselni, mint mértékletes vitéznek, másképpen kel vala tselekedni. Mikor a' Nándor-fejér-vári fogjok eleibe térdepeltek, nem kellett vólna a' tisztességet el-fogadni. Arrúl, hogy ez meg-esett, nem tehetett; de hogy el-fogadja-é, vagy őket a' Királjhoz igazittsa, a' rajta állott. Az ajjándékot, meljet Konstantzinápolból küldöttek, a' Királjhoz kellett vólna hasonlóúl küldeni, iljen üzenettel: „Ne gondolja Salamon Királj, hogy az idegenek én erántam ezen tisztességet tsak magam érdemeimért követnék-el, meljeket a' Királjéinál nagyobra tartanának; azért tésznek igy, hogy köztünk a' hazában háborút gerjeszthessenek, reám haragitván Kegyelmedet, mivel látják, hogy ha edjesek maradunk, a' merre forditjuk hadainkat, mindenütt győzedelmeskedünk. Minékünk tehát, ilj veszedelmes tselek közt, magunk javait kell néznünk s' békességben maradnunk. Meg-vert [25v] ellenségnek, ha hivséget, tiszteletet mutat, nem kell hinni.”

Ha Gejza igy tselekedett vólna, másképpen irnánk most róla; de mindent el-fogadott, hogy a' Királjt sérthesse. Még-is, a' mitsodás szive Gejzának vólt, fel-tehetjük bizvást róla, hogy bizonyoson ezt tselekedte vólna, ha úgy láthatta vólna a' dolgot, mint mi most látjuk; de együgyűsége nem érhetett ennyire; jó vólt, igaz; de a' nagy világot nem ismérvén, fel-nem találhatta magát. Salamon kéntelen lett táborba szállani, meg-értvén, hogy már Gejza hadi seregeket gyűjt. Emlékezz reá itt, hogy mind ezen veszedelmeket még András okozta, kinek erőtlensége elsőben Bélát, mivel magtalan vólt, Királjságra haza hivta, azután reá házasodott, s' hogy amaz élhessék, országának harmadát Hertzegséggé tette. Látod már, hogy ez a' Hertzegség mindég királji véré lész, hol Hertzeg név alatt más magyar Királj uralkodik. Igy származik egy ember hibájábúl egész nemzet hoszas szerentsétlenségének kút-feje. Azért kel a' Fejedelmi embereknek tökélletesebbeknek lenni, mint a' közönséges polgároknak, hogy <jo> ha jót szereznek, sokat bóldogitnak általa; ellenben, ha hibáznak, számtalan embert szerentsétlenné tésznek, mivel országoknak sorsa van kezekben.

Két részre kellett a' Magyarokat szaggatni. Salamon nem várakozott arra, hogy László a' segitségeket egybe gyűjtse, hanem [26r] meg-ütközött Gejzával, s' győzedelmes lett ellene ez úttal. Az alatt, mig a' másik ütközetnek meg-kellett vólna esni, László el-érkezett, és magával segitséget hozván, Vátz környékén a' Duna mellett mind a' két fél ki-állott. Erős ütközetre rohantak, s' markoson vittak, melj viadalban Salamonnak népe le-verettetett. El-szalatt a' Királj, s' Posonyba vette magát, honnan erős parantsolatokat küldött a' Magyarokra, hogy Gejza és László Hertzegek ellen fel-keljenek; de ő ezt tsak téntával²⁴ irta; amazok pedig akaratjokat nemzeteknek vérivel festették győzedelmes fegyverekre.

Áljunk-meg ez ütközet körűl egy kevéssé, mivel oljan aprólékos dolgok történtek véle, meljek az akkori erköltsöket némelj részben magyarázzák. Vagynak oljan kitsinységek, meljeket a' nagy esetek közt-is meg-kel jegyezni, ha azok fontos állapotokat jelentenek; ellenben látunk elég lármás történeteket, de nem érdemlik a' fel-jegyzést, mivel természetek szerint nem köttethetnek nagy dolgokhoz.

László, hogy el-érkezett, Gejza báttyát le-verettetésben találta; még e' nem igen jó jövendölője vólt a győzedelemnek. Szerentsére álmot lát egy éjjel, melj abbúl állott, hogy előtte egy angyal Gejzának fejére koronát tett. László igy álmodott, mit Gejza minden kéttség nélkűl el-hitt, és ezentúl félelmét le-vetkezvén, tsak győzedelmet forgatott szivében. Ne kételkedjünk benne, hogy László igazán azt nem álmodta vólna, mit mondott. Ezt mondhatná ugyan valaki: az [26v] álom gyanús, mivel éppen szűkségben esett; azonkivűl, Isteni jelentésnek kellett vólna lenni, holott az Úrnak fel-kenettetett Királja ellen lett a' hartz, melj dolgot az ő lelke nem kedvel. Ugy de, az Isten botsáthat ostort a' maga fel-kentye ellen-is, és miheljt ő végzett valamit, a' mindjárt igazság. Nem kell itt arra menni, hogy abban az időben mindent meg-álmodtak, mert e' részben-is lehet külömbséget tenni; elég az, hogy az álomnak haszna lett, meljen László Hertzeg bizonyoson álmodozott.

Azt mondhatnád még: László tudta, hogy ha Gejza nyér, Királj lehet; ha pedig ő Királj lész, az egész Hertzegség néki magának marad. Ezen-is kellett álmodozni. Nem tudod-é, hogy ez által emberi módon akarod a' sziveket visgálni, mi tőled meg-tiltatott. Elég nékünk itt tudni, hogy László jól álmodott, mert a' dolognak ki-meneteli bizonyitja, melj szerint az Isteni hatalom győzedelmeknek ellent nem-állott. Gejza-is e' házi háborúban különös buzgóságot mutatott. Az ütközet elein könyörgött és fogadásokat tett, hogy ha nyerhet, Bóldog-Asszonynak Monostort épittet; melj fogadást meg-is állott. László ez ütközet után annak véres helyére ment, hol szivét a' sok halva feküdt Magyar meg-illette; el-kezdett felettek jaj szóval sirni és hibás tselekedeteket vádolni. „Ezek, ugymond, mind atyánkfiai [27r] vóltak! Mit tselekedtünk magunk ellen! hogy veszhettünk-meg ennyire! Szerentsétlen emberi sors, meljben sem az, a' ki Királjságra születik, sem az, ki szolgai állapatra hivattatik nyúgodalomban nem maradhat! Hóltam vólna meg én inkáb' mind ezekért! s. a. t.”

Olvastad, vagy hallottad-é valaha, hogy a' Scitha s' magyar természet Keresztyénsége előtt, ha győzedelmes vólt, meg-hólt ellenségei felett jaj szóval sirt vólna? E' tselekedet már Szent-Irásbúl jőtt, hol a' mondatik: ne ölj; szeressed ellenségedet-is. Tanúlhatni ebbűl, hogy a' Hit az embereknek más természetet s' tulajdonságokat ád.

E' tsak gyengeség vólt Lászlóban, azt mondhatnád,²⁵ mert mikor a' leg-töb' vér omlott Európában, mind Keresztyén Fejedelem vólt benne; de azért nem igen olvassuk, hogy meg-ölt ellenségeik felett siránkoztak s' jajgattak vólna, hanem inkab' Te Deum laudamust lövettek, s' vigadtak. Ez a' veszedelmünk sokszor, hogy a' kik le-rontanak bennünket, nem sirhatnak rajtunk. Akkor lenne a' világ bóldogab', ha minden győzedelmes sirni kénszerittetne inkáb lelki esmérete által, mint örűlni, vér ontása után.

László Hertzeg ez ütközet előtt seregeit szokás szerint biztató szókkal nógatta a' viadalra. Okot kellett keresni, hogy atyafit atyafira fel- gerjeszthessen. [27v] Semmi egyéb' vádat a' Királj ellen eleikbe nem hányhatott, hanem hogy tudnák, mennyire halgatja Salamon az idegeneket, és hogy tsak németez. Azért mond katonáinak: „Mi eleget meg-szóllitottuk már, hogy ne németezzék; de nem fogad szót, meg-vét bennünket Magyarokat.” Meg-tetszik e' beszédbűl-is, hogy akkor a' Magyarok akármelj Királjokban-is semmit nehezebben nem szenyvedtek, mintha az maga körűl idegeneket tartott. Akkor időben még minden Német névvel nevezendő halandó halálos ellensége vólt a' Magyar nemzetnek; soha sem-is szenyvedhették jó szivvel a' Magyarok, ha valamelj királjok azon nembe házasodott. Lásd, mire vitt bennünket végre meg-foghatatlan erejével az Isteni gondviselés, hogy már ma Béts tartja koronánk kintseit, melj alatt nyugoszunk, hol régen uralkodtunk, dúltunk, győztünk. Igy forognak a' világban lévő nemzeteknek sorsai, meljek földünknek golyobissán, mint hangya-bojok, öszve tsomóznak, s' egymás mellett nyezsegnek.

A' nyert diadalom után Gejzának-is eszébe jutott fogadása, vissza kellett menni az ütközet helyére, hogy épűletet tehessenek. Midőn ott téveljgettek, egy nagy szarvas el-indúl előttök, meljnek szarvai égő gyertyákkal meg-vóltak rakva, mint ezt irják. Gejza kérdezi, mitsoda dolog vólna ez? azomban katonái kezdenek a' szar[28r]vashoz lövöldözni, melj előttök a' Dunába ugrott. El-kell az iljen dolgoknak olvasásánál szomorodni, ha meg-gondoljuk azoknak sokaságát, kik bennek kételkednek. László, látván a' szarvast, mondja Gejzának, hogy oda kel épiteni a' monostort, hol a' gyertyás szarvú vad járt, mert az angyal vólt. Lásd, ebbűl a' szarvasbúl lett a' Vátzi nagy püspökség.

Ezen dolgokat azon okbúl kel meg-jegyeznünk, hogy a XI^dik Százban vólt belső értelmekre s' erköltsökre, meljek az iljenek eránt nemzetünkben vóltak, <teni> tanitanak bennünket. Már ma iljen állapotok és történetek halandó társaink közt nem igen találtatnak; bizonysága ez annak, hogy az ember <változ> s' az idő változnak.

IX. RÉSZ

Gejza és László a' győzedelem után hadi seregeiket el-eresztették, s' ország gyűlését rendelvén, meg-kérdezték nemzeteket, kit választanának erőszak nélkűl, önként, Királjnak? Igazság szerint nem lehetett vólna a' nemzetnek addig mást koronázni, mig koronázott Királja előtte vólt, s' nem lehetett vólna azt Királjságábúl tsak azért le-tenni, hogy jobágyai üldözték. De tapasztalod eleitűl fogva, hogy egy egész hatalmas nemzet mindenkor tsak önnön tetszését vette igazságos törvényűl magának, meljet [28v] köz javának meg-gondolásábúl láttatott húzni, hol sokszor tsalatkozott. Visgálj-meg egy akármelj nemzetet viselt dolgaiban, és meg-látod, hogy ő-is nagy dolgokban tsak azon jókat, rosszakat követi-el maga részérűl, mit kitsiny állapotokban edjes emberek nállok végben visznek. Az ember, akár sok, akár tsak egy, ha jól meg-nézed, mindenütt tsak ugyan azon ember marad. Egy egész nemzetnek szinte úgy van maga meg-gondolatlan makattsága, mint egy embernek; szinte úgy igazságtalankodik, mint egy ragadozó hegyi tolvaj; de ha hibáz, nagy erővel kel bűntetni. De menjünk vissza.

Salamon tsak parantsolt Posonybúl; Gejza pedig, mint újj koronázott Királj, uralkodott Pest körűl, ki osztán öttsét Lászlót Hertzegségébe bé-ültette. Ekkor lett osztán e' jó vezér birodalommal is Hertzeggé, mert eddig még annak tsak nevét viselte. Juthat eszedben, hogy Nándor-fejér-várnál a' Besszusokat meg-hódoltatták vólt, melj győzedelembűl ilj veszélj származott, hogy most Gejza szabadságot²⁶ igért azok' Fejedelmének, ha Salamon Királjt magok emberségébűl ki-űzik s' meg-verik. Azt nézem-ki ezen tselekedetibűl Gejzának, hógy átallotta lelki esméretiben Salamon ellen nemzetének vérit ontani, tudván, hogy a' nép mindég a' győzedelmeseb' részt szokta [29r] Királjának tenni.

El-jőttek a' Besszusok, kiket Sz. István-is meg-vert vólt; de Salamon Királj el-seprette őket, vizeknek, gödröknek vervén seregeket. Gejza még sem készűlt ütközetre. Lásd, akár hogy szineljék az emberek hibás tetteket, s' akármint törvényezzék azokat; marad mindenkor bennek valami élő törvény, melj fülekbe szűntelen súgja, hogy vétkeztek. Salamon a' Tsászárhoz folyamodott, kitűl nagy segitő sereget nyervén, Magyar országra alá botsátkozott. Hiszed-é, ha mondom, hogy Gejza és László még sem tökélhették-el magokat a' vér-ontásra? mert ámbár Gejza koronázott Királj vólt, úgy hitte még-is <továbbá> titokban, s' úgy-is kellett néki hinni, hogy koronáztatásában a' nép maga ellen hibázott, mivel még előtte vólt koronázott Királja, kit ő-is annak esmérvén, alatta szolgált. Gejza tehát úgy találja-fel magát, hogy a' Tsászár leg-kedveseb' s' hiteleseb' tanátsosit kintsel meg-vesztegeti. Ezek, mosoljogván az aranynak, tiszta jobágyi hivségbűl urokat el-hitetik, hogy ez a' háború veszedelmes lész (mert minden dolognak két végi van tudod) s' a' Tsászár helyére vissza ment.

Légy egy kis tsendességgel, mindjárt meg-látod, hogy Gejzának királjságát a' nép sem igazollotta titokban; de halgatott. Salamon újjra bé-szállott Posonyba. Már kellett Gejzának mozdúlni, ha Királj akart maradni. Meg-szálja Posont, vitatja; de meg-nem veheti. El-mégyen alólla Karátsont innepelni Szekszárd nevű heljre. Egy Püspök fel-áll, s' az atyafiúi szeretetrűl, békességrűl kezd papolni. Kéttség kivűl Gejzára tzélozott, ki ott a' templomban halgatta azon Désidérius [29v] Püspök tanitását. Fel-kél Gejzában a' Keresztyén lelki isméret; el-fokad sirva, (mert kemény vólt a prédikátzió) lábához esik a' Püspöknek, és ki-adja magát, hogy Hertzeg marad, a' Koronát pedig <Gejzának Kiral> Salamonnak Királjságával edjütt önként vissza botsátja. Vigyázz reá: mikor ezen tselekedeti a' nép közzé ki-hatott, fel-kiáltott a' sokaság örömmel el-telve, és a' nemesek, az Egyházi szolgakkal egybe, Gejzát ezen tselekedetiért Nagy-Gejzának nevezték. Látod, hogy kiüti magát a' természet, melj igazságtalanság alatt halgat, nyög; az igazságnak pedig mindég örűl. Tapasztalhatta itt Gejza, hogy titkon Királjságát nem igazolják; de békességet-is akart, meljre hazájának szerentséjére, egyházi tanitás által indittatott. Be angyal²⁷ emberek azok a' papok, mikor békességet tsinálnak!

Követtséget kezdenek azomban a' két Királj között; jőnek, mennek mind két részrűl, szövik a' békességet; a' nép tsak kiabájja Gejzárúl: meg-érdemli a' Királj, hogy haza attyának neveztessen; melj érdemet néki nem a' haza Korona el-foglalásáért, de annak vissza adásáért tulajdonitottak. Gejza, el-követett hibáján felettéb' gyötrődvén, s' életének végéhez-is közelitvén, el-unta magát szégyenleni, s' meg-hólt.

Az az örök Isteni végezés, melj világi dolgainknak egybe ütközések között minden halandónak sorsát jobra, vagy balra el-szokta intézni, e' történetek közt Salamonnak szerentsét[30r]lenségét meg-határozta, ki a' győzedelmes²⁸ Gejzának töredelmességét, bánatját, nagy szivét meg-vetette. Tsudálni kelletett vólna néki e' ritka erköltsöt attyafijában; és miheljt annak magát vakmerőűl ellene szegezte, meljel hazájának köz javát-is szerentséltette, nem érdemelhetett egyebet, hanem hogy bosszúságának ilj vakmerő illetlenségéért életében szerentsétlen maradjon, és a' koronátúl, meljet nagy erköltsű attyafia néki önként ajánlott s' ő kevéljségbűl meg-vetett, örökre meg-fosztasson. Meg-kellett vólna itt Salamonnak gondolni, hogy Gejza ő tőlle Hertzeg korában méltán félhetett. Minden emberi természet hajlandó a' bosszú-állásra. Minekutánna ő Gejzátúl el-idegenedett, s' ellene irigységbe esett, könnyen gondolhatta amaz, s' nem-is lehetett talám másképpen, hogy Királja életének el-óltására igyekezni fog; meljre nézve, ha vigyázó akart lenni, eléb' kellett néki életérűl gondot viselni, minekelőtte utólsó veszedelmétűl környűl vétetne. Gejza tehát, a' maga védelmére való nézve, nem hibázott annyira, mint abban, hogy a' Királjának való tisztességeket magának el-fogadta, és nem tett azokkal úgy, mint feljeb' mondottam, melj tselekedettel a' köztök való békességet fen-tarthatta vólna. Mindazonáltal, akarhogy vegyük, ezen történetek által mind Gejza, mind László, mind Salamon, egész nemzetekkel edjütt, olj hábo[30v]rúba keveredtek, hol ezek közzűl edjik részt-is sem hibásnak, sem hiba nélkűl valónak lenni nem állithatjuk.

Gejza nem húzhatta Királjságát továb' három esztendőnél; melj rövid idő alatt viselt fél uralkodása töb' szerentsétlenségekkel is vólt egybe köttetve. Ő alatta felette nagy drágaság származott a' hazába, melj annak belső részeit emésztette. Úgy látszik némeljkor, hogy minden szerentsétlenség öszve esküszik valamelj országnak s' nemzetnek le-verettetésére. Maradt két fija, kik közzűl edjiket Álmosnak másikat Kálmánnak nevezték. Tsudálkozni fogsz továbbá rajta, hogy Gejzának halála után mindjárt sem az elébbi Királj Salamon, sem Almos, sem Kálmán nem uralkodhattak, hanem László ült királji székbe. Igy látod az emberek dolgait örökké keresztbe járni.

X. RÉSZ

László Hertzeg el-hitette a' fő papi rendet hozzá való hivségérűl, melj tselekedettel a' Koronához közelitett. A' mint a' Keresztyén Hitet gyökerezni látod az országban, úgy nézheted a' fő papi rendnek erejét-is benne gyarapodni.

A' régib' Scithák már el-húllottak, kik rendes halállal, kik fegyver által emésztettek-meg, vagy el-esett öregek vóltak. Töb' vólt 40 esztendejénél hogy Sz. István el-múlt. [31r] Az akkori életben való népet, melj hitet tsinálhatott, vagy ronthatott, 30 és 40 esztendőkben kel venni; tégy ehez még 40 esztendőt, 80 lesz belőlle; el-gondolhatod továbbá nyóltzvan esztendős ember mit követhet-el a' világi életben.

Az ifjúság kettség kivűl mind Keresztyéni hitben neveltetvén, elejinek vallását felejteni kezdette, mit már tsak fél álomban képzelt magának. A' fő rendek még hamaréb' Keresztyénekké lettek, mert vólt módjok gyermekeket egyházi szolgák keze alatt neveltetni, s' magoknak is azoknak társaságában tanúlni; de a' köz népnek, mint tudod, mindenre későre kel jőnni; sokasága olj nagy teher rajta, meljet elő-meneteliben lassan húzhat, s' miatta mindég maradozni kéntelenittetik; végre még-is benne a' pogányság meg-verettetvén, először szunnyadni, s' annakutánna halni kezdett.

A' hitet el-kel először altatni, s' úgy osztán észre vehetetlenűl halálára taszitani, ha oljan, hogy múlását érdemli. A' Keresztyénségnek hatalomra kellett ez által indúlni. E' száznak derekán úgy látod őtet Magyar országon, mint egy fáradt vitézt, ki valamelj várnak vivásában sebeket kapott ugyan, de annak le-omlott falain végre még-is az erősségbe bé-mégyen, honnan, ámbár sebei még véresek, hatalommal parantsol-ki.

Reá jőtt a sors Salamonra, hogy országát Királji székibűl ismét igazgassa; de okok adták-elő magokat, meljek az uralkodásnak kormányát kezébűl örökre ki-ragadták. Az egyházi fő rendek látták László Hertzegnek buzgó Keresztyénségét, kivel Salamon, tsupán tsak vitéznek mutatván magát, e' részben nem edjezett. [31v] A' vérzett Keresztyénség mindenkor azt kivánta még, hogy olj Királjok jőjjenek uralkodásra, kik sebeit orvosolják. Ide nézett az egyházi rend, meljre nézve Lászlót Királjságra emeli. A' ki egyszer sorját világi dolgai közt el-veszti, nehezen akadhat ismét útjára. A' fő rendek, ismét veszedelemben látván hazájokat, békességet akartak; kénszeritették László Királjt a' Salamonnal való edjességre, ki meg-adta magát ilj móddal, hogy Salamont Királji módon el-tartya, tsak országába ne lépjen. Salamonnak tudtára adták László Királj maga meg-határozását, ki tudta, hogy a' királji módon való el-tartás egynehány ezer forintokbúl fog állani, mert sok nem is lehetett; még-is ilj kettős meg-aláztatására reá állott. Igy mennek az emberek történetei: kis idővel az előtt Gejza a' Koronát, birodalmat önként akarta néki által adni, nem vette, most pedig egynehány ezer forintal és számkivetéssel kel meg-elégedni. Nem kel hát tsudálkozni rajta, hogy Salamon László Királjal való szemben létét kivánta; László kegyelem és barátság szine alatt meg-igérte Salamonnak az egybe való jövést. Mikor a' fel-tett heljen meg-jelennek, rendelést tészen László, hogy Salamont fogják-meg, és Vissegrádra vivén, tegyék ott tömlötzre. Mondjad osztán, mikor iljen tselekedeket látsz, hogy a' Királjok más halandóknál erköltseikben feljeb' valók. Nékem úgy látszik, szenteb' tselekedet lett vólna a' szerentsétlen Salamont, minekutánna országát tőle el-vettük, Keresztyéni módon vigasztalni, mint atyafiságoson tömlötzre veretni. A' jó László Királj e' tselekedettel meg-mutatta, hogy mig Szent nem lett, jóságos tselekedetei között, mint romlandó ember, szentségte[32r]lenséget-is követhetett-el.

Meg-emlékezhetett azomban Salamon Gejzáról, s' az ellen el-követett vakmerőségérűl, meljet egyedűl kellett néki mostani szerentsétlenségében siratni. Ha el-vette vólna akkor az ajánlott Koronát, most ő parantsolna Lászlonak; de mivel ezt el-nem követte, attúl fogságra küldetik. Ha százszor kérdezte-is magátúl, miért tselekedett úgy maga ellen Gejzával? tudom meg-nem felelhetett magának. Egyebet ennél nem mondhatott: Tsak hibáztam szerentsétlenségemre minden ok nélkűl, és már most a' miatt sirok.

László e' tselekedetet buzgóságai közt hideg vérrel el-követvén, hadi seregeivel Dalmátziába repűlt. E' fejedelemségnek ura mag nélkűl meg-hólt; ennek el-maradott özvegye László Királjnak húga vólt, kinek halála óráján országát testálta. Azé lett a' Horvát s' Dalmata, ki az özvegy fejedelemnét el-vette. Könnyen el-hiheted, hogy egy országgal biró özvegy asszonyon találnak szépséget, ha ábrázatja nem vólna-is. Zelemérnek özvegye el-borittatott a' kérőktűl, kik hol erővel, hol szép móddal őtet férjhez menésre kénszeritették. E' szelid asszony meg-ijjedt a' sok erőszakos kérőtől, s' báttyát László Királjt Magyar országbúl segittségre kiáltotta. Ide kellett a' Királjnak sijjetni, hogy házasság nélkűl jegy gyűrűt kaphasson, hol huga, benne meg-vigasztaltatván, Dalmátziát, Horvát országot, mint néki hagyott örökséget, a' Magyar Királjnak örökbe oda vallotta. Ekként testesűlt e' két tartomány a' magyar [32v] hazához. Iljen nyereségnek lehet örűlni; e' miatt sem vér nem omlott, sem faluk s' városok nem égtek; de a' vitézeknek sokszor olj szomorú erköltsök vagyon, hogy nem-is láttatnak örűlni azon kintsnek, meljet vérengező győzedelem nélkűl nyertek.

Miheljt e' szerentsés útból vissza tért László Királj, kegyesen meg-intetett a' fő papi rendtűl. Az áhitatos Püspökök és töb' egyházi szolgák Salamonnal el-követett tselekedetét magokban sajnállották s' szégyenlették, meljet ellenkező jósággal kivántak el-törölni. Akár magában, akár más buzgó lelkek által, kivánsága jőn Lászlónak, hogy a' Sz. István Királj testébűl örök emlékezetre s' tiszteletre erekjét végyen. Koporsojához mégyen e' Szentnek, meljet, mint iratik, fel-nem nyithatott. E' tsuda által rettegő tiszteletre s' félelemre hozattatván, okát kérdezte. Okúl vetették néki a' Salamon Királj rabságát; meg-magyaráztatott előtte, hogy az Isten, ki felebarátok s' atyafiak között minden erőszakot, ellenségeskedést útál, Salamonnak rabságát haragos szemmel nézi. Magához jőn a' Királj, és a' fogoly Salamont szabadon ereszti. A' méltatlan szenyvedésbűl s' gyalázatbúl ki-szabadúlt Királj, vagy halni, vagy bosszút állani magát el-tökéllette. Először abba hibázott László, hogy barátságnak szine alatt Salamont [33r] orozva meg-fogatta, melj hibáját kettőztette akkor, midőn e' meg-gyaláztatott felet, sem magánál nem kivánta tartani, sem meg-juházódásra nem hozta, hanem országra, világra eresztette, hogy ellenséget támasszon hazája ellen.

Meg-mondottuk már oda fel, mitsoda rabló nép lakta Móldáviát; ennek Fejedelméhez szaladt Salamon, kitől bosszú-állásra s' a' Koronának meg-nyerésére segittséget kért. A' Kunok Fejedelme alkuba botsátkozik, vissza adja Salamonnak Magyar országot, ki magát se védelmezhette; Salamon pedig Erdélj országával a' Kun Fejedelmet meg-ajjándékozta, ki maga tehettségébűl egy ebédet-is alig ehetett. Sok alkut látunk iljet a' maga meg-hitt gyengék és vakmerő szerentsétlenek közt.

Mig László Királj a' Szent erekjét készitgeti, bé-üt a' Moldáviai Fejedelem országába, hogy a' meg-igért Koronát Salamonnak által adhassa, s' Erdelynek osztán parantsolhasson. László Királj le-tészi a' Szent erekjét, fegyvert fog, s' ki szórja országábúl a' Móldovai vitézeket: mert tudod, hogy mikor ellenség jőn, akkor a' szentséget mindenkor le-kell tenni, s' profánus eszközökhöz kapni. Bonfinius meg-jegyzi, kit Heltai, Pető Gergelj, Kováts János magyar Krónika-irók-is követnek, hogy a' Móldáviai seregekbűl az ütközetben töb' tiz ezer embernél veszett-el, a' Magyarokbúl pedig [33v] tsak ezer, egynehány öletett-meg. Tsudálkozom rajta, ha meg-gondolom, hogy egész Magyar, Erdelj országbúl, <me> meljekhez képest Móldávia tsak egy marok tartomány, még Hunyadi János idejében-is, mikor a' Törökök ellen győzedelmeskedett, a' leg-nagyob' hadi sereg sokszor húsz ezerre alig mehetett, s' még is ő előtte olj nagy idővel Khutes Fejedelem oljan ármádiát hoz-ki László Királj ellen Móldáviábúl, melybűl egy ütközetben töb' veszhet-el tiz ezer embernél, mig a' Magyarokbúl ezer egynehány hal-meg. Ha a' dolgoknak természet szerint való folyamatján gondolkozunk, 30 ezer Kunnak kellett edjütt lenni, hogy harmadában tiz ezeret el-veszthessen; vagy a' lész igaz, hogy a' Fejedelmen kivűl egy Kun sem szaladhatott-el. Ezenkivűl, a' Magyarokat óriásoknak, őket pedig tsepű embereknek kel gondolni, ha el akarjuk hinni, hogy ezer Magyarnak meg-ölése mellett tiz ezernél többen hagyták magokat le-kontzolni. Meg-futamtatni kevés emberrel sokat nem oljan nagy tsuda, mert oljankor valamelj tsel vetés, réműlés, vagy tsalárd el-hitetés segithetnek; de egymásnak ellenébe szegzett viadalban darab [34r] ideig küszködni, mint két részrűl vágni, s' edjik felének olj szabadon ölni, hogy a' másik részről minden innen el-esett száz emberre ezernél töb' számláltathatik, bajos meg-hinni. Mindazonáltal, ki járhatna az emberi történetek tsudállatosságának végére?

Ez el-veszett ütközetben Salamon Királj utólsó erejébűl ki-merittetvén, a' világnak véres javaitúl el-idegenedett; által látta a' halandóknak haszontalanságát, kik rövid életeket háborúval, fegyverrel szaggatják; látta, mitsoda kinos veszedelmekkel vagyon az uralkodás egybe köttetve; meg-unatkozott a' ditsősségre vágyodni, melj őtet-is szűntelen tsalárd fénye után húzta, s' ha hozzá kapott, kezébűl mindég ki-tűnt. Koronát, tömlötzöt, uralkodást, szolgálatot, győzedelmet, győzettetést, bánatot, gyötrelmet, kevéljséget, meg-aláztatást idő és alkamatosság szerint probált, példát hagyván maga után követőinek, kik azokért magokat forró kivánságaikkal halálra szomjúhozzák. Iljen gondolkozásai között, egynehány szolgáival magánoson bújdosván, meg-határozta szivében, hogy el-temeti magát e' világ elől. Egyszer Rátz országnak részein embereitűl el-vonta magát, s' egy setét erdőben rejtezett egyedűl. Iratik, hogy osztán remete ruhát vett magára, s' úgy lappangott ott a' homályos erdőnek szomorú rettegéseiben. Nézd, hová eshetik alá egy halandó a' Királji székrűl. Nem találhat [34v] ember az ég alatt magának olj heljet, hol szerentsétlenségétől és siralmas nyavaljásságátúl meg-szabadúlhasson, vagy kinos viszontagságai ellen magát bátorságba tehesse.

XI. RÉSZ

Tégyünk emlékezetet itt a' szokásokról-is. Mikor Arpád ki-jőtt, hogy Átillának örökségét el-foglalja, (mert igy nevezik osztán a' győzedelmes dúlók véren vett prédájokat) meg-szállott Szerentsnél a' Harangodi puszta mellett a' hegyek mentébe, onnan küldözte vezéreit Pannoniát foglalni nagy Scitha seregekkel. Akkor a' vólt a' szokás, hogy ha táborába győzedelmet hoztak hirűl, el-kezdettek enni, innya, hétrűl hétre, melj időkben az egész nemzet tsak nem szűntelen részeg vólt; igy adtak hálákat Mársnak. Már móst László alatt s' még ő előtte-is,²⁹ ugyan azon nemzet, ha győzedelmes ütközetibűl vissza tér, nagy bútsúkat jár énekelve, imádkozik, Klastromokat épit, óltárokat ajjándékoz, meg-alázza magát, s' áhitatoskodik; nem tulajdonit semmit magának, mindenét jó Istenének adja által. Ezen szent és idvességes dolgokat meg-tette a'nemzet; de minekutánna áhitatosságát el-végezte, a' vigságot sem tagadta-meg magátúl. Öszve ültek a' vitézek, és Mársrúl halgatván, a' Szent Háromságnak védelme alatt szörnyű ivásokat tettek; melj szokás egész a' mi időnkig Európának tsak nem minden nemzetei közt le-jőtt. [35r] Jegyezd-meg az ilj dolgokbúl, hogy a' hit akármelj nemzetben-is könnyebben változhatik, mint a' szokás. Egynehány száz esztendeje már, hogy a' körültünk való nemzetek keresztyének, meljekkel, régi szokásaink szerint mindég edjütt ittunk, danoltunk, birkoztunk, egész mostani időnkig. Láttad, hogy száz esztendő sok nemzeteknek ezer s' töb' esztendőkig valott hitit-is egészlen el-törölhette, ha pogány hitnek kellett-is pogány hitre változni, mint Mahomet alatt meg-esett; de ezer esztendeig gyakorlott szokását egy egész nemzetnek sok száz esztendők változtathatják-el; és ezek-is tsak úgy, hogy azok helyett a' zűrzavar dolgoknak öszve ütközésekbűl újj szokásokat adnak a' régiek helyett.

Törvénynek, vallásnak mindenkor kút-fejére mehetsz, ha változnak; mert Lácédémonban meg-leled Likurgust, Áténásban Solont, Persiában Zoroásztert, Mekkában Mahometet, Kinában Konfutziust; de mond-meg nékem, kitsoda és mi szüli az emberek közt ezt a' szokásoknak véghetetlen özönét,³⁰ melj köztünk szűntelen változik, és úgy láttatik magában háborogni, folyni, mint a' Duna, vagy akarmelj folyó viz, melj, úgy látszik, senkitűl nem hajtatik, még-is foly, s' újj újj vizet hoz. Közönségesképpen a' mit embereink az idővel edjütt sok hányattatások közt szereznek, vagy elő-adnak, annak eredetit, okát el-szokták téveszteni. Régen a' leányoknak közönséges helyen nem vólt szokás sokat szóllani, sőt hibának tartatott ha beszélt; most tsak nem agyon kiabál, s' be[35v]tsűltetik érte. Hajdan a' Magyar kopasz vólt üstökbe, s' ha egy pint bort egy lehelléssel, töb' körűlte lévő nemzetek módjára, el-tölthetett, nagyra betsűltetett; most szokásbúl egy részének poros a' feje, hosszú a' haja, más részének, ugyan olj szokásbúl, rövid üstöke van por nélkűl. Nem menek beljeb' ebbe a' tengerbe, mert úgy-is láthatod, hogy ezen dolgoknak eleitűl fogva az emberek közt sem kezdeti, sem határa, sem végi, sem heljes okai nem vóltak. Jó vólna, ha irókat találhatnánk, meljekben nemzetünk szokásait, mind múlattságban, mind egyéb' aprób' állapotokban olvasni lehetne; de e' részben tsak azt kel vélnünk a' XI^dik Százban, hogy olj forma szokásaink és erköltseink vóltak, a' miljeket Sz. István előtt ismeretes természetünknek a' Keresztyénség osztán kezdetiben adhatott. A' Magyarok keresztyénűl imádkoztak, de pogány módon vétkeztek, mig a' hit szájokbúl tselekedeteikre és szokásaikra ki-nem terjedt. Ha tsak Bonfiniust olvasod, onnan ki-nem nézheted, miljen erköltsi szokások közt forgott nemzetünk e' XI^dik Százban: törvényre kell szorúlnod; annak tzikeljei mondják-meg, mitsoda dolgok folytak a' nemzet természetiben, meljnek erköltsét a' bűn és jóságos tselekedetek eránt alkalmasan ki-lehet nézni; ha nem a' többi aprólékos szokások, élet módjában, öszve jövésekben, gyűlésben, házasúlásban, egyéb' ételhez, [36r] italhoz, ruházathoz s' házi gazdasághoz tartozó szokásokról semmi olj bizonyos nem iratik s' nem is tudathatik. Gondolni lehet mindazonáltal, miként mentek és mehettek ekkor az iljes állapotok.

Nem megyek ezekben továb'; vissza jövök a' nemzetnek hadaira; mivel úgy látszik, mintha néki leg-főb' és nevezeteseb' szokásai a' hadakozás, mezőn való lakás, marokkal evés, hordóbúl vagy kupábúl való ivás lett vólna. Nem költsönözök előre, hogy a' szerzett törvényekbűl mutathassam-meg azon dolgokat, meljeket ide nem húzhatok.

Le-verte a' Királj, mint láttad, a' Móldovaiakat, melj győzedelemmel e' népet engesztelhetetlen ellenségéve tette. Mint ragadozók, úgy rohantak ismét a' viadalomra; Erdeljt eléb' tűzzel, fegyverrel el-boritván, nagyob' javait fel-prédálták; onnan Magyar országba jőttek, hol egész Szabólts vármegyét fel a' Tisza partján ki-rablották. A' Királj ekkor Dalmátziában vólt. Akkor, ha a' Fejedelem ki-ment hazájábúl, űressen állott országa; akármelj részről jőtt az ellenség, bé-törhetett, mivel fen-álló hadi seregek földét nem óltalmazták. A' Királj ezt meg-halván, sebességgel tér-meg, s' fegyvereseivel utánnok vágtat a' Kunoknak, kik már akkor, gazdag ragadományaikkal meg-terhelve, ditsekedve haza-felé mentek. Utól érték őket a' Magyarok, s' vélek ütközetet tévén, seregeket meg-futamtatták, ölték, vágták. László, ki buzgóságát e' győzedelemben sem felejt[36v]hette-el, győzedelmes vitézeinek ellenségek öldöklését meg-tiltotta, azon okbúl, hogy azokat, kiket elevenen meg-foghatnak, keresztyén hitire hozhassa. Minekutánna e' győzedelemmeg-lett, városainak útszái bútsúkkal, s' templomai éneklő misékkel az országban mindenütt meg-töltenek. Ritkán lehet egy Fejedelemnek buzgób' imádságokat mondani, mint iljen állapotokban.

A' Kunok nem fárasztották magokat oda haza képzelt Isteneiknek hamis áldozataival, hanem újjra fegyverbe öltöztek. Az ostoba s' el-fajúlt vakságnak olj dühössége szokott lenni, meljben, ha másoktúl veretik, Istenével-is titkon háborúba jőn, kitűl segedelmét várja, és a' kit minden egyéb' Isteneknél igazabnak, hatalmasabnak esmér. Egynehány tsatában már meg-fogyatkoztak, segitséget kellett azért kérni a' szomszédságoktól, hogy olj hatalmas Királj ellen győzedelmeskedhessenek, mint László vólt, ki mind áhitatosságát, mind vitézségét egyenlő erőben mutatta. Az igen³¹ buzgó emberek külömben, mint tapasztaljuk, ritkán szoktak tűzes hartzoló s' győzedelmes vitézek-is lenni; de László Királj olj emberi tsudát tett, hogy a' győzedelmes vitézséget, s' egyházi mélj, alázatos, buzgó áhitatosságot magában egymással meg-edjeztette. Valami tsak jóban és roszban emberi tselekedeteink közt lehető dolog, azt már idő szerént halandó társainkban mind végben mentnek lenni láttuk.

[37r] A' Kunok buzgóság nélkűl vakmerő követeket küldenek László Királjhoz, kik őtet arra kénszeritik, hogy a' rab Kunokat ki-eressze, külömben fegyverektől veszedelmét várhatja. Szomorú sors az, mikor valamelj le-verettetett félnek segitő eszközűl tsak vakmerő gorombaság marad. A' kinek egyszer ellensége kezéből fegyverét ki-szaggatja, s' magát-is meg-vérzi, nevettséges nyavaljásság annak szájjal lármázni, mert azzal tsak veszedelmét kettőzteti. Igy jártak a' Kunok. László Királj vakmerő beszédjeikre mosolygott, mondván: nem illetnek meg-győzettetett embereket iljen beszédek, midőn kérni mennek ahoz, ki rajtok diadalmaskodott. Továbbá elejekbe adta országán olj sok izben el-követett erőszakoskodásokat, melj beszédjét belől szaggató szemre való hányások kisérték. A' Kunok ki-adják magokat, hogy ütközethez készűlnek; ezt a' Királj, igen-is, el-fogadta, s' parantsolt, hogy országában fekvő népe fel-üljön. Az iljen történetekbűl ki-láthatjuk, hogy akkor a' föld népe katonai s' paraszti hivatalt egyszerre viselt. Mikor ellensége nem vólt, oda haza nyúgodott, veréjtékét szántó-földein, rétjein dolgozva húllatván; ha pedig ellensége támadt, hazájának szélire gyűlt vérit ontani, hogy igy a' tűz helyénél oda haza maradt gyermekit s' feleségét, ha lehet, halálával-is óltalmazza. Iljen katonák győznek örömest. Iljenek vóltak régen a' Rómaiak; iljen bajnokok paissai emelkedtek a' világ felibe.

[37v] Az ütközetre rendeltetett nap el-jőn; a' két sereg egymás előtt meg-jelenik s' öszve rohan. László Királj már ekkor tapasztalta, hogy a' Kunok viadala töbnyire tsak addig tart, mig Fejedelmeket köztök vivni érzik. Ez okon, hogy hosszas vér ontást ne tégyen, s' győzedelmét hamaráb' meg-kaphassa, el-indúlt a' vivó seregek közt Akunt a' Kunok Fejedelmét keresni. Szép tselekedete vólt ez a' Királjnak, hogy maga akart népe előtt személj szerint való ellenségével baj vivásra menni. Nagy bátorságot jelent, melj szerint ezen koronázott vitéz életét országáért s' a' ditsősségért veszedelemre ki-tette. Az iljen emberek azt érdemlik, hogy uralkodjanak, s' nevek előttünk örök emlékezetre tiszteletben maradjon. Öszve akad azomban László Királj Akun fejedelemmel; kéttség kivűl rettegett a' Kun; de szégyenlette magát vissza húzni. Hányni kezdik a' tsapásokat egymás ellen; László Királj az úgy nevezett szekertzével főbe ütötte Akunt, meljen az el-szédűlt, s' tántorogni kezdett; ekkor a' Királj hegyes tőrt ránt, s' ellenségét által szegezi. Látod e' győzedelmes bajvivásból, mitsoda fegyvereket viseltek akkor nemzetünkben a' nagy vitézek: fejsze, hegyes-tőr, buzogány, nyil, tsákány, vagy ha az nem, oljan forma valami, pais, pántzél. Ezeket viselték az ütközetre rendeltetett férjfiak.

E' szerentsétlen történet a' Kunokat győzedelmekhez való reménységektől meg-fosztotta; [38r] nem birhatták továb' az ellenek tsatázó erőt, meg-szaladtak, s' László Királjnak hagyták mind prédájokat, mind a' diadalmat, ki ekkor maga láttatik országáért ezen nevezetes győzedelmet meg-nyerni. Eleitől fogva minden nemzetnél tapasztaltuk, hogy ha a' nép, győzedelmes hartzolásai között-is, vezérét vagy fejedelmét, kiben bizott, el-vesztette, a' már felére meg-kapott ditsősséget-is kezéből ki-eresztvén, kész vólt meg-szaladni. Úgy tetszik ezekből, mintha a' hadi seregeknek ereje mindenkor tsak egy vezér vagy fejedelem által határozná magát győzedelemre, vagy verettetésre.

Az Egyházok és városok, mint magadnak előre-is képzelhetted, újjra meg-teljesedtek hálá adó bútsúkkal. Ekkor tanúlta a' szelidűlni kezdett pogány Scitha vér azt az igazságot esmérni, mit egyházi embere néki sokszor mondott, de hinni nem akarta, hogy a' Keresztyének Istene alatt lehet győzedelmeskedni akarmelj hatalmas ellenségen-is. László Királjnak halhatalan ditsőssége az eddig nevezett győzedelmekben nem határozta egyedűl magát, hanem továb' terjeszkedett. Fel-tette magában, hogy tsendességre hozza azokat-is, kik ellene a' Kunoknak segedelmet nyújtanak. Ez okon elsőben a' Rátzokra rohant; de ezek földig lett meg-alázódással s' kegyelem kérésekkel a' győzedelmes Királjt erántok engesztelődésre hozták. Innen Lengyel országnak fordúlt, mert úgy hitte, hogy ezek-is ellene a' Kunokat segedelemmel, tanáttsal táplálják. Kemény és véres ütközetet kellett néki első tájban ki-állani, meljben a' Lengyelség meg-hanyatlott, és a' győzedelmes Magyarságot Krakkó város alá botsátotta, melj helyet ezek [38v] meg-szállottak s' vini kezdettek. Három hólnapig töltötte itt László Királj idejét e' városnak ostromával, melj végtére éhségre szorúlt; de azomban a' táborban-is ugyan azon veszélj támadt, hol eleség továbbat alig találtathatott. A' Királj még-is sajnállotta magát a' város alól annak meg-vétele nélkűl el-húzni. A' koronás vitézek, ha egyszer szerzett ditsősségeknek karjain tündökölnek, győzedelmeknek fényes napjában leg-kisseb' homáljt sem akarnak szenyvedni, melj okbúl mindent el-követnek, valamivel tsak neveket e' sérelemtől meg-óltalmazhatják. Itt már nem vólt töb' erő, sem tehetség, azért szem fény vesztéshez kellett folyamodni, olj dolgokhoz, melj által sokszor többet nyertek e' világban, mint a' leg-nagyob' hatalommal. László Királj meg-parantsolja népének, hogy Krakkó város alá éjtszaka ásott földből halmot rakjon, meljet el-készittetvén, felűl lisztel véknyan bé-hintetett. Úgy vélték a' Krakkóbéliek, hogy a táborozoknak-is meg-fogyott már élések, melj okbúl kapuikat szűntelen zárva tartották. Ez igaz-is vólt; meljet László Királj tudván keresztűl akart eszeken menni, ha valósággal nem lehetett, leg-aláb' szinnel. Más napra kelve, mikor a' Krakkaiak a' nagy föld liszt hegyet meg-látták, el-réműlvén az időnek hosszaságától, melj alatt annak a' táborozók közt el-kellett vólna fogyni, erősségeket fel-adták; de a' Királjhoz engedelmességet, alázatosságot s' hivséget mutatván, semmi sérelmet [39r] tőlle nem szenyvedtek. Nagyob' ditsősség a' győzedelemnél-is egy vitézben, ha azokhoz az ellenségeihez kegyelmet mutathat, kik noha önnön védelmekből ellene tsatáztak, de győzedelmes karjai előtt-meg-hajolván, végre lábaihoz esnek. Soha se kellene a' koronás vitézeknek el-felejteni, hogy emberek, mert mindenkor nemeseb' a' ditsősség, ha valóságos emberiségből származik. Lengyel országot ekként meg-fenyegetvén, Tseh országnak vágtatott, honnan hasonló győzedelemmel tért haza. Innen lett meg-térése után épitette Nagy Váradot, s' a' benne való Püspökséget. Itt-is mondatik, hogy valamelj látást látott, hogy a' várost épittse, melj látásokat hagyjuk azoknak, kik leg-először azokat meg-irták. Ennyi győzedelem s' vér ontás végre békességet szült a' nyögő hazának. Mindenkor szenyvedni kel az embereknek először, ha nyúgodalomra vagy örömre akarnak jutni. Egy nagy Királjnak vért kel ontani addig, mig irigy és nyughatatlan ellenségei meg-nem tudják, hogy hatalmas, úgy tsendesednek-le annak utánna, mint meg-lántzolt vadak, meljek fogságok miá továb' nem ragadozhatván, mestereknek, ha látják, hizelkednek, ki ellen titokban morognak.

Minekutánna László Királj hazájának békességét látta, fegyverét, vitéz indúlatait le-tette, s' keresztyéni buzgóságai után indúlt egyházi szolgai között. Az országban széljel járván papi gyűléseket tartott, hol maga mindenütt jelen lévén, a' meg-tett rendeléseket kéz irásaival erőssitette. Az országban lévő Püspököknek nagy tekéntetet s' erős hatalmat szerzett.

[39v] XII. RÉSZ

Láthatod az ország törvény könyvében, hogy Béla, Salamon, Gejza uralkodásaikbúl törvényeket nem jegyzett-fel, kik alatt a' hazának ezen rendeirűl halgatnunk-is kelletett.

Eddig a' nemzetet külső győzedelmeiben néztük, hol annak győzedelmes Királján hordoztuk szemeinket; tapogassuk már kebelét-is, hol Királja, győzedelmeinek karjain nyúgodván, népének igazsága s' erköltsei körűl fárad.

Nem vóltak még ekkor az egyházi szolgák nőtelenek; házasodtak ők-is, mint mások, s' feleségeket tartottak. Nintsenek oljan karban helyheztetett emberek e' világon, kik oljan nemű illendőséggel élhessenek, meljben közzűlök  némeljek oljkor vissza élésre ne tántorodjanak. Némeljek töb' feleségre-is ki-terjeszkedtenek egynél, vagy szolgálokat tettek feleségnek. Nézd Cap[ut] II. De his, qui ancillam in locum surrogaverint uxoris. Tsudálkozni lehet, ha e' változást meg-gondoljuk, hogy akkor magyar nemzetünkben a' 'Sidók keresztyén feleségeket vettek magoknak. Ez a' nemzet akkor teljességgel rabja vólt a' Magyarságnak, melj ekkor közönséges szabadságban élt. A' szolga tselédek hasonlóúl raboknak tartattak, és mint a' marhák el[40r]-adattak. A' köz magyar népnek szabadsága ki tetszik az iljes törvénybűl, hol a' 'Sidókról az ország végezése következőképpen³² szól: Cap[ut] X. Si Judaei uxores christianas sibi associaverint, aut aliquam personam christianam in servitio apud se detinuerint, ablata ab eis libertati reddatur. Ezek eránt továb' a' vólt a' rendelés, hogy a' Püspökök fizetésére áljanak, kiknek akkor önnön jövedelmeikből kelletett sok el-púsztúlt egyházakat fel-épiteni.

Nős paráznaságot a' nemzet nem szenyvedhetett, noha ebben sokan meg-estek. Meg-történt, hogy néha a' férjfiak feleségeiket ilj bűnös tselekedeteiken kapván, hirtelen indúlatjokban meg-ölték. Az iljen nemű gyilkosokrúl a' törvény tsak azt mondja: Si adulterantem necaverit, Deo de se rationem reddat, et si voluerit, aliam ducat. Úgy látszik, hogy az emberek régen a' nős paráznaságot asszonyaikban halállal örömest bűntették; kétség kivűl azon okbúl, hogy idegen gyermekeket javaikbúl tartani nem akartak. Ez időben töbnyire minden vétket a' Püspökök, s' egyéb belső emberek visgáltak s' végeztek; nem-is lehetett másképpen, mert Keresztyén rendelés szerint kellett mindennek meg-esni, meljben ők vóltak egyedűl túdósok s' hitelesek,. Meg-tsendesedett már ekkor a' nemzet hazáján belől; de annak kerűleti[40v]ben edjik helyrűl másikra örömest vándorlott. Ezen erköltsi szokás még a' régi Scitha vérnek utolsó tsepjeibűl láttatott származni. Meg-esett, hogy valamelj fel-állittatott Eklésia papot, mestert tartott magának; ezek kötelességeket törvények szerint vitték, nyájokat apolgatták, tanitották; a' nép pedig meg-gondolta magát, s' más földre nagyob' vagy kisseb' Eklésiához el-ment, papjának, mesterének űressen hagyta régi lakását, kik osztán tsak puszta kunyhók s' házak közt téveljegtek sopánkodva. El-boritották vólt ekkor a' nemzetet a' bujdosó apró papok-is, kik alá s' fel-járván, szűntelen Eklésiákat kerestek, egy más Püspöknél magokat jelentették; ezen a' részen helységeket láttál papokat keresni, más óldalon papok keresték a' megyéket; és igy mind két részről bújdosás, vándorlás támadt. Ha meg-állott-is valameljik pásztor egy heljen, nagyob' nyájat sejtvén nem messze magától, oda ment. Ebből továbbá a' származott, hogy sok gyilkosok pap ruhába öltözvén, szép szin alatt orozva nagy károkat tettek. Nézd ezeknek bizonyságáúl Cap[ita] XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. Corp[oris] Jur[is] Hung[arici] Si quis hospes clericus in hanc patriam sine commendatiis literis Episcopi sui venerit, ne forte homicida fuerit, judicio vel testimonio discutiatur. Si quis clericorum istorum in patriam istam veniens alicui comitum adhaeserit, et eum [41r] dominus suus bene habuerit, si discedere ab eo voluerit, nequaquam discedat. Látszik, hogy idegenekből kellett papokat szerezni, kik erköltseikkel a' nemzetnek erköltseit vagy változtatták, vagy idővel szűntelen való szokásból és kéntelenségből magok-is el-fogadták.

Nem külömböztetett akkor az egyházi törvény a' külső királji törvénytűl nemzetünkben. E' két hatalom edjé lett, meljet osztán idővel a' nemzetben szorossabban meg-külömböztettek. Azért szól igy a' törvény: Si derelicta Ecclesia sua villani ad alias transierint, pontificali jure et regali mandato unde transierunt, eodem redire cogantur.

El-kezdettek már ekkor némeljek az Eklésiáknak földeket ajjándékozni, melj tselekedettel a' Királjt követték. Egy felől ajjándékozták az Eklésiákat, más felől lopták. Vóltak még lappongó Scithák, kik alattomban harátsoltak, és támadtak Keresztyének-is, kik hitekért <ba> buzogtak. Tsak úgy hordozták a' lopott egyházi jószágokat, kérdezvén hová tartozandók. Ugy kevergett ez időben a' magyar nemzet idegen papjaival, mint két idegen nyáj, meljeket öszve botsátanak, hol ez annyát, ama báránnyát rijja, s' ha meg-téved, az idegenektűl döföltetik, mig a' magáéra nem akad. Szűntelen háborúban vólt a' zajos nép magával, ha ellenség előtt nem állott-is.

Az erköltsök tisztaságában tsak annyira mehettek még ekkor, hogy az asszonyok, [41v] leányok edjik heljből másikba bátran nem járhattak; meg-fogta őket az útas Magyar, s' erőszakot tett rajtok. Ezt a' bűnt úgy bűntették, mint a' gyilkosságot; a' gyilkos pedig úgy bűntetődött, hogy jószága eléb' el-adatott, azután meg-kellett néki magát pénzen váltani; melj váltságot ha le-nem tehetett, el-adatott. Si minoris facultatis sit, quam decem et centum pensae, amittat etiam libertatem. L[ibri] II. C[aput] 8. Akkor a' szolgák mind bűnösök, el-adott rabok vóltak; a' nép pedig szabadon élt. Soknak kellett a' gyilkosságnak-is lenni, mert nem győzték halállal bűntetni; vagy meg-szokván a' bűnt, még akkor nagynak nem tetzhetett a' szem előtt; mit a' belső emberek kéntelenek vóltak néha újjok közt nézve bűntetni.

Nehezen mentek a' lakosok birák elibe; oda haza vitték végbe hartzokat, meljel ügyeket gyakorta végezték. A' birák töbnyire még tsak magoknak itéltek, ha úgy ment eleikbe, mit nemes vagy katona nehezen vitt hozzájok maga részirűl. Minden dolgokat tsak fegyverrel akartak végezni. A' kit nemesnek hivtak, azt egyszersmind katonának-is hivták; nemes, katona mind edjet tett. A' mi ezektűl paraszti szolgálatra el-maradt, a' még töbnyire tsak rab szolgákbúl és kóborló gyűlevészbűl állott. Ezeknek a' katona nemeseknek szokások vólt egymás házára törni, melj tselekedetért fizetni kellett; ha pedig valaki nem fizethetett, meg-beretválták a' fejét, s' mint rabot el-adták. A' haza rabokbúl és szabad emberekbűl állott. A' szabad emberek fegyvert viseltek, a' rabok dolgoztak, szolgáltak. Erőszaktétel, lopás szűntelen esett mindenütt, melj bűnök végre tsak nem [42r] szokássá váltak. Akkor, vagy őket rabolta az idegen ellenség, vagy ők rablották azokat. Igy e' dolgot meg-kellett végre szokni, mellyet egymáson oda haza-is el követtek. A' bűn mindjárt meg-szűnik a' nép szeme előtt rettenetes lenni mihelyt azt szűntelen el-követni látja. Annyira ment a' hir nélkűl való költsönzés, hogy végre az apró falusi <pak> papok-is tsipkedni kezdettek. Nem ők húzták halgatóikat példájok után, hanem ők kezdették néha némelj heljeken azoknak tselekede[te]it. Ordo clericalis si anserem, vel galinam, aut poma, vel his similia furatus fuerit. Cap[ut] XIII. Még-is látszik, hogy tsak aprólékot kapkodtak, mit akkor bűnnek alig lehetett mondani. Kétség kivűl nehezen élhettek a' papok puszta faluikban, hol sokszor éhségektűl kénszerittetvén, almával, el-fogott tyúkkal kellett magokat táplálni. Most fel-állana a' hajad szála, ha a' papokat lopni hallanád; nem úgy tetszett az akkor. Jőne ma valamelj nemzet olj sorsba, néked-is kellene benne sokszor papostúl almát, lúdat kapni erővel, mert eléb' el-hordanák mások a' tiéidet.

Irták vólt már régen a' törvényeket könyvekbe; de a' nép közt még tsak a' régi szokások uralkodtak. Nem lehetett halált adni a' bűnért, mert a' nemzet maga magát meg-ölte vólna, olj időben, hol úgy is másoktúl szűntelen öletett; azomban látta a' fő papi rend, hogy nem lehet a' népet nagyon szoritani, azért nem kivánt semmit erőltetni.

Vizzel, meleg vasssal kezdették már erőssen próbálni az igazságot és az ártatlanságot, melj [42v] vadság akkor majd egész Europában törvényes próbának esmértetett; pedig nints e' világon oljan ártatlan ember, hogy keze öszve ne égjen, ha tűzes vasat fogatnak vélle. Ezt régen az emberi tudatlanságnak részeg okoskodása szülte vólt, mit most szánakozva nevetünk. Kezdőttek már akkor a' boszorkányok is; de tsak a' törvény szerzőknek fejekben. Nem tudták a' Scitha asszonyok mi az a' boszorkány. Igy Európa szokásaival, hitivel téveljgéseit-is által adta e' nemzetnek, meljnek még ez idő tajjon nem vólt eszében, hogy boszorkányt, vagy asszonyt, ki ördögökkel seprő hátán nyargalódzik, elevenen égessen. A' kurvákhoz tették őket, és tsak igy szóllanak rólok: meretrices et strigae, secundum quod Episcopo justum visum fuerit, tali modo dijudicentur. A' mint a' Püspöknek tetszett, tsak úgy szenyvedett mind a' kurva, mind a' boszorkány. Idővel osztán, tudod, hogy ez utólsót elevenen való meg-égettetésre itéltük, soha nem tudnád miért; melj itéletet már ma megint meg-vetettük. Báró Svitten, most szerentsésen uralkodó Felséges Asszonyunk alatt, hazánkbúl egynehány sok paraszt hittel, esküvéssel, törvény szerint annak bizonyitott boszorkányt ide Bétsbe fel-hozatott; biztatta őket, hogy tűnjenek-el, tsináljanak porbúl egeret, bújjanak által a' kólts jukán, repűljenek, meg-fog ő Felsége nékik kegyelmezni. A' szegény öreg paraszt asszonyok, tsak tolmátsoltatták a' nagy filósófusnak, hogy semmi oljast nem értenek, <…> ³³ és nem hogy [43r] repűlni, de már a földön járni-is alig tudnak. Igy a' vén asszonyokat meg-ajjándékozták, s' haza küldötték. Az emberek némelj dolgokban hol eléb', hol utób' okosabbak, mint az idő, alkalmatosság és szokás hozzák magokkal. Sok szegény asszonyba addig beszélték belé az okosabbak a' boszorkányságot, meljel vádoltatott s' a' mirűl semmit sem tudott, hogy végre a' birák beszédére, a' sok tanú-vallásra maga-is el-kezdett rajta kételkedni. Látván utóljára, hogy meg kel neki halni, akar hiszi, akar nem, hogy boszorkány, tsak annak vallotta magát kénszeredésbűl. Nem kellett ennél töb' azt világ szerte el-hinni Európában, hogy boszorkányok, kan ördögök vagynak, kiket osztán pompáson égettek. Ha a' tudatlan ember éjtszaka kutyát, vagy matskát látott mellette valamelj közön, olj faluban, hol ezer kutya, matska vólt, mindjárt szaladt a biróra, hogy matska képiben meg-kisértették. Ha nehéz álma vólt valameljiknek, mindjárt kérdezte, ki nyomta-meg, akkor osztán a' leg-sundáb' vén asszonyra vetette szemét, ki ellen el-kezdett bizonyitgatni s' tzélozgatni; végre másra-is akadt, ki nehéz álmot látott; fel-biztatta, hogy az a' vén asszony vólt. El-kezdettek tőlle félni; elméjekben forgatták szűntelen ábrázatját. Újj nehéz álma jőtt osztán, meljben a' félelem az öreg asszonynak képit eleibe vitte. Innen származott a' hit le-tevés, hogy látta azt magán feküdni. Még az iljekrűl László Királj idejében a' Magyarok nem álmodoztak, s' boszorkányok sem találtattak.

[43v] XIII. RÉSZ

Minekelőtte Kolomannusnak viselt dolgait illetnénk, ne felejtsük-el meg-emliteni, hogy László Királjnak Rómábúl a' keresztes hadra hivatalt tettek. Közzé kellett vólna néki-is magát keverni a' három száz ezerbűl álló seregnek. Tisztességének és szerentséjének-is tartotta ez akkor olj ditső hivatalt magára fel-venni;³⁴ de nem érezhette azon vigasztalását, melj Jérusálem meg-vételéből származhatott vólna. Tseh országra indúlt vólt először, hogy az ott támadt belső háborút tsendességre hozza, és edjik részt le-vervén, a' másikat védelmezze. Az emberek közt minden védelem két részre szokott dolgozni, úgy hogy egy felől takar, más felől üt. Nem érhette-el itt is tzélját; halála győzedelmét kezéből ki-ragadta. Ha meg-gondoljuk, hogy e' világon minden született ember életének rövidségét el-kerűlhetetlen bizonyos halálával edjütt tudja és érzi; ha még e' szomorú tudományhoz hozzá tészed, hogy azon rövid idejében-is életéről bizonyos egy nap se lehet: el-kel nevetni magadat a' szörnyű tsudálkozásban, halandó társaidnak tselekedeteit nézvén, kik árnyék életekkel a' körűlöttök lévő árnyék dolgokhoz olj erőlködéssel és fáradsággal kapkodnak, mintha három négy örökké valóság vólna életekben. Meg-engedj hogy ilj erőszakos [44r] mondással élek, tudván, hogy egy örökké valóságot se foghatunk-meg soha ki-terjeszkedése miatt: mindazonáltal, ha az emberek tsak oljan dolgokat akarnának nevezni, meljeknek valóságát érthetik, egész emberi nemünknek meg-kellene némúlni; tsak nyugodjunk-meg hát a' magyarázhatatlan dolgoknak beszéllésével, s' vigyük László Királjt-is a' Bonfinius magyarázhatatlan tsudáji között Váradra temetőjébe.

Ez a' vitéz és kegyes Királj, ha testével és eszközeivel annyi tsudák nem történtek vólna-is, érdemelné nemzetének örökös háláadatosságát. Halála előtt Gejzának két fijai közzűl Kálmánt kivánta királji székibe ültetni, ki ez időben Lengyel országban vólt. Követeket kellett utánna botsátani; mig ezek jőttek, mentek, a' Királj halálához közelitett. Rettegett Királji székit nemzete között tsak egynehány napokig-is űressen hagyni; mert úgy ved'-fel, hogy a' trónus minden időben környűl van véve rettegéssel. Tsudálatos dolog, hogy a' királyi széket olj nagy kintsnek esmérik azok, kik rajta ülni kivánnak. Nagy kints, igaz, egy országnak, mikor jó Fejedelem ül benne; de annak, ki véle küszködik, sem kintset, sem nyúgodalmat nem adhat. A' Királj mindenütt örökké szegény; mert ő akkor mondhatná magát gazdagnak, mikor egy éhező s' szomjuhozó szegény se találtatna országába; e' soha meg-nem történhetvén, valósággal gazdag Királjt se láthatsz soha, hanem fösvényeket s' erőszakosokat elégszer láttunk.

Iljen a' trónusnak sorsa; erről kellett most László Királjnak le-esni, meljre Álmóst, a' Kálmán testvérjét tette-fel, nem győzvén [44v] amannak Lengyel országból való érkezését várni. Ha a' halál tudta vólna, hogy Királjt fojtogat, talám várakozott vólna e' nagy szűkségre; de ő mindenkor tsak embert öl, kit a' trónusról vagy kóldús mankórúl egyenlőűl ránt-el. Mikor Kálmán el-érkezett, már akkor László Királj koporsóban vólt, Almos pedig a' trónuson ült. Ritkán láttál ennél rendeseb' meg-szomorodást. Almos tsendes természetet viselvén, le-szállott Királji székibűl, meljet testvérjének fájdalom nélkűl által adott. Valaki a' trónust kezébűl önként ki-ereszti, töbnyire mind érdemlené hogy azon maradjon; nem kellett vólna a' Magyaroknak Álmost onnan le-szállani³⁵ hagyni, mert esmérni szokták azok a' királji hivatalt, kik tőle rettegnek, és jól tudják, hogy az emberek nem oljan teremtett állatok, kikkel bajoskodni olj tsendes és könnyű dolog vólna.

Kálmán mind ezekkel semmit sem gondolt, s' látván Álmosnak békességes tűrését, fel-mászott a királji székre. Jegyezd-meg rólla, hogy belső ember vólt; papi hivatalát erköltsének vásottsága, s' elméjének viszketegsége okozta. Ugy gondolkozott László Királj, hogy ha őtet pappá tészi, sok áhitatos imádságai között erőtelenségeit le-fogja vetkezni; de meg-tsalatott jó igyekezetében. Az emberek vélek született hibajikat, meljek nem szokásbúl, de természeteknek minéműségéből [45r] származnak, töbnyire koporsojokig szokták vontzolni, örökké küszködvén azokkal életekben. Ez igazságot Kálmán Királj-is bizonyitja, kit sem papság, sem uralkodás erköltsébűl ki nem vehetett. Rendes osztán, mikor meg-gondolod, hogy sokszor jó erköltsű emberek erköltstelen halandók alá estek, olj végből, hogy azok által jobbakká tétessenek. Azt mondod, hogy meg-lehet az; én nem tudom.

Kálmánnak külső formáját meg-irta Bonfinius után Heltai, régi magyar Krónika iró. Gondolkoztam rajta, hogy tehetek-é nállánál nagyob' ékesen szóllással e' Fejedelmről rajzolást; de azt találtam magamban, hogy erőteleneb' vagyok nála, Kálmán Királjnak testét le-festeni: azért tsak azt irom ide szórúl szóra, mit ez előtt Heltai három³⁶ száz esztendővel meg-irt.

Vala pedig a' Kálmán Királj igen rút termetű és tekintetű; teste szőrös és bojtos vala; kezei és lábai horgasok; selyp vala a' nyelve, az az dadogott; görbe hátú, és nagy tsómók rajta; a' mellye-is ki-horpadott vala; ennek felette sánta-is vala; de noha igen rút vala, azért igen álnok és okos vala, és mindent hamar eszébe vészen vala; igen búja-is vala, és kegyetlen; nehéz kedvű-is vala, mert természeti³⁷ gyanús, hirtelen haragú és igen irigy vala; az isteni szolgálattal semmit sem gondol vala. – Meg-mutatja itt Heltai, hogy egynehány valával miként lehet az emberi természetet undokságában festeni. Én erre azt mondom, hogy ha ország vólnék, oljan rút embert, ha galambi szelidséggel birna-is, soha trónusra nem-ültetnék; szomorú dolog, mikor egy egész nagy nemzet iljen teremtett állatot hordoz a' fején és előtte hajladoz.

[45v] Mindjárt meg-látod most, hogy Kálmánnak belső részei-is edjeztek külső tekintetivel. Minekutánna meg-koronáztatott, hivatalt adtak néki-is Rómábúl, hogy a' keresztes hadba menne. Ki gondolta vólna papbúl lett Királjról az ilj tisztességgel való ellenkezést, meljet a' nem papbúl lett Királjok olj ditsősséges buzgósággal s' keresztyéni áhitatossággal el-fogadtak. Kálmánnak mindazáltal igen messze útnak tetszett Jérusálembe menni; meg-köszönvén azért a' tisztesség tételt, izenetet tett Rómába, hogy ő ithon marad. Ebbe ugyan nem hibázott, ha azon végből tselekedte, hogy annak a' keresztes hadnak kárát s' következendő veszedelmét által látta. Továbbá azt-is hozzá tette nem menéséhez, hogy a' keresztes hadak országán se mehessenek által, melj okbúl a' határokat őriztette. Egynehány hajdúval akarta Európának erejét meg-akadályoztatni, melj Asiát dúlni ment; félre taszitották az útból, s' keresztűl menvén földén, a' keresztesek tzéljokat el-érni sijettek.

Kálmán Királj Álmost a' Hertzegségben kétség kivűl meg-hagyta, kitűl belső minéműségei szerint rettegett, noha amaz természetinek tsendességét bizonyitotta azzal, hogy a' királji széket oda engedte néki, meljet ha önként nem engedett vólna, Kálmán felől uralkodhatott vólna. A' Királj sereget gyűjt és Álmos [46r] ellen ki-száll, ki őtet nem rettegvén, hasonlóúl sereget állit, meljet eleibe viszen. A' magyar nemzet ezen idétlen történetre el-nevette magát, meljnek fő rendei, véreket ilj haszontalanúl vesztegetni nem kivánván, gondolkoztak, hogy Kálmán Királjnak nevettséges tseleked[et]ét veszedelem nélkűl miképpen mutathatnák-meg. Öszve gyűlnek, és végezéseket a' Királjnak következendőképpen izenik-meg: „A magyar nemzet magából nem kiván vért ontani, s' tulajdon kebelébe pusztitó hartzot szerezni; ha annakokáért a' Királj Álmos Hertzeggel tsak ugyan ütközetet akar, száljanak-ki ketten, s' tegyenek baj-vivást magok közt.” Álmos egész termetű vitéz ember vólt, kivel ember görtsnek viadalra ki-szállani nem lehetett. Kálmán Királj ki-nem mozdúlt heljéből, seregeit-is vissza hivta; a' magyar nemzet pedig a' táborból nevetve haza ment.

Nem ok nélkűl tselekedtek ekkor igy a' magyar urak, kiknek végezése menyei végezés vólt. Szokásban tartatott ekkor egész Európában, hogy kettős baj-vivással az uralkodók közt-is nagy vetélkedések végeztessenek. Ugyan ezen módban öröködött vólt-meg osztán olj nagyon a' duellum. Itt ugyan még-is azt gondolom, hogy a' Magyarok tsak önnön véreket kivánták kimélleni. Nehéz-is vólt sógoroknak sógorok, ötséknek bátyák ellen fegyvert [46v] fogni, annyival inkáb', hogy erre a' Kálmány Királj haszontalanságánál egyéb' ok nem vólt; tudták azomban, hogy ha Álmossal ki-száll, meg-öletik; de Kálmán-is tudta, hogy nem lehet néki Almossal vivni; azért mondja Heltai, hogy Álmos kész lőn a' diadalomra, de Kálmán, a' bréviáros Királj, el-méne onnét. Bréviarosnak azért nevezi, hogy pap vólt.

XIV. RÉSZ

Kálmán Királj keserves bosszúságát le-nyelvén, másokon akarta azt ki-ontani. Hadat inditott az oroszokra. Ezek már ekkor a' magyar nemzetnek erejét rettegték; segittségűl hivták melléjek a' Kunokat. Minekutánna meg-ütközni kénszerittettek, kérték Kálmánt, hogy távoztatná-el a' vélek való hadakozást, im védelme alá botsátják magokat s' kegyelmét kérik. A' Királj ezen meg-alázodást látta, s' még nagyob' fel-fúvalkodásra emelkedett. Láttál-é valaha köpni való tselekedetet a' halandók között? Egy Királj nem egyébért foghat fegyvert, hanem hogy országának ellenségeit engedelmességre, alázatosságra hozza, vagy tőle erővel el-foglalt javait vissza végye. Ditsőssége továbbá abban ál, hogy miheljt ellenkező társai lábaihoz esnek, nékik kegyelmezzen, s' békességet szülvén, jobágyai[47r]nak vérit kimélje: mert nem lehet néki arról soha el-felejtkezni, hogy ő népének attya, kit az Isteni igazság hivatalának el-követésében néz; azért a' melj Királj Istenétől, az emberiségtől s' országától elibe adott hivatalát lábával tapodta, az a' trónuson-is undok fene vaddá, s' emberi nemének motskává tette magát.

Nem mehettek az oroszok kérésekkel s' magok meg-alázásokkal békességre; Kálmán Királj meg-haragudott, s' tsak verni akart; ki-szállitotta táborát, s' ütközetnek ment. Bártsak a' Magyarok itt-is azt izenték vólna néki, hogy ők oljan emberekből nem akarnak vért ontani, kik kegyelmeket kérik, s' magokat előttök földig meg-alázzák; hanem Mirkoddal³⁸ a' Móldáviai Fejedelemmel személj szerint vivjon-meg; de e' dolog meg-nem eshetvén, erőszakoson vért kellett ontani a' nemzetnek minden ok nélkűl. El-fojt a' bosszúság, mikor iljen dolgokat látsz történni e' világban. Az Oroszok és Kunok féltek már nappal rend szerint a' Magyarokkal ütközetbe menni, nem várták a' nap fel-jövetelét, melj nékik veszedelmes lett vólna; hanem éjtszaka Kálmánnak nyúgovó seregeit meg-ütötték, széljel verték, vágták, futamtatták. Soha szerentsétlenség embert jobban nem illetett, [47v] mint e' Kálmán Királjt illette. Igaz ugyan, hogy ezen meg-győzettetését tsupán ellenséginek ravaszsága okozta; de akárhogy esett, ha meg-gondolod, hogy ezek őtet békességre kérték, ki alázkodásokat meg-vetvén, nemzetének vérit ilj ostoba kegyetlenséggel ontatta, azt itélhed' Kálmánról, hogy kár vólt néki világot látni.

Szenyvedett szerentsétlenségét némelj részben heljre láttatott hozni Dalmátziában, hol a' Vénétusokkal háborúban vólt. Itt egy rendes történeten fel-akadok. László Királj tsak most huzta Króátziát, Dalmátziát Magyar országhoz, meljeket néki húga testált, azomban itt már Kolomannus a' Vénétziaiakkal hartzol, hogy annak részeit tőllök vissza vehesse. A' magyar történeteket irókbúl végire nem mehettem, mikor vették-el Dalmátziának valamelj részit László Királjtúl a' Vénétusok; Kálmán alatt annyival inkáb' nem tudathatott; ki koronáztatása után ellenek költ. Frantzia universalis Historiában kereskedtem végre, hol az iró mondja, hogy László Királj még életében e' <két> hugának testamentomával nyert két tartományoknak némelj részeit a' Vénétusoknak el-adta, vagy el-zálogositotta; kéttség kivűl innen származott osztán a háború; mert fel-lehet tenni, hogy Kálmán az egész birodalmot szerette vólna maga alá húzni; ellenben a' Vénétusok-is igyekeztek [48r] itt beljeb' beljeb' tsúszni, melj vetélkedésekben háború támadt. Heltai Bonfinius után tsak azt irja, hogy hadakozván Kálmán a' Venetusokkal, Dalmátziában meg-verte őket. Bonfinius a' keresztes hadakkal Magyar országból Jérusálembe mégyen, ott hadakozik egy darabig pennájával, onnan megint vissza jőn, egész beszédet tétet a' Venetus követtel Kolomannusnak, kik őtet meg-verettetések után békességre kérik. Minden lehető okot elő-forgatnak e' hosszas beszédben, meljet nem tudom ki irhatott-le a' követ szájábúl olj sebessen, hogy Bonfinius idejéig meg-maradhasson; vagy talám irásból tanúlta-meg a' követ, s' úgy maradt-meg. Tsudálkozom hogy az egész beszédben a' Vénétusok László Királjnak zálogositásáról semmit nem szóllanak, meljet, magokat Kolomannus előtt igazitani kivánván, soha el-nem halgattak vólna, ha ugyan tsak igaz, hogy ők beszélték azt, a' mit Bonfinius részekről ki ád: ha pedig a' nem igaz, hogy nékiek László Királj Dalmatziában zálogot tett vólna, mimódon irhat Bonfinius Dalmátziának vissza vételéről, el-vesztéről eléb' semmit sem szólván?

Kálmánnak viselt dolgai továbbá kevéssé érdemlik, hogy az olvasót fárasszuk vélek; mindenkor bosszúságot, irigységet, mérget forralt magában. Az iljen embereknek nem lehet nagy tselekedetek. Soha sem szűnhetett-meg Álmosnak üldözésétűl, kit végre [48v] fijával edjütt meg-fogatott és szemeit ki-tolatta. Iratik továb', hogy valami Bot nevű embert küldött-el olj végbűl, hogy Álmost ölje-meg a' fogságban; de ezt az embert az úton a' kutyák egésszen meg-ették, mint Bonfinius és Heltai irják. Eleget hánykodtam rajta, hogy mitsoda kutyák lehettek azok, meljek lovas, fegyveres embert erdőn vagy mezőn meg-szállanak s' meg esznek; de erről sem visgálást, sem szót nem lehet tenni; elég az, hogy Botot a' kutyák meg-ették, már az akárhogy esett. Azt sem foghatom-meg többekkel edjütt, hogy mikor Kolomannus Jadrát Dalmátziában, mint olj sok vérontásnak fészek városát, meg-akarta égetni, hogy hogy jőhetett-elő a' más világról Miklós Püspök, szaggatott, tépett, borzas hajjal, verettetett testel, irtóztató formával és nyögéssel, intvén őtet,hogy Jadrát, hol ő életében Püspök vólt, meg-ne égesse. Igy jelent-meg Czésárnak-is hazájának keserves és siralmas képi a' Rubikon partján, mikor pártot ütött kezeivel Róma ellen ostromnak ment, melj tsuda történetet Lukánus mint poéta úgy irt. A' felettéb' való buzgóság minden dologban tévelygést szül. Nem eshetett-meg Kálmán Királjnak-is halála tsuda nélkűl, melj nélkűl Bonfinius nem irhat. Meg-betegedett, minekutánna Álmosnak meg-ölettetését parantsolta, szörnyű fő fájásba esett; egy olasz doktora vólt, [49r] ki fejére flastromot tett; meljet a' Királj egy darabig fején szenyvedvén, végre onnan le-vett, és látta a' töb' körűlötte valókkal edjütt, hogy feje veleje a flastromon tsügg, melj által bizonyoson következő halálátúl el-réműlt. Eleget törődtem ezen-is, hogy mitsoda flastrom lehetett az, melj a' Királjnak velejét feje tsontján keresztűl magára úgy ki-szivhatta, s' még-is a' Királj élhetett; de ennek sem mehettem végire, hanem tsak a' Bonfinius bizonyságára támasztottam annak igazságát. Rákotzi azt irja, hogy ez a' Királj lórúl esett-le s' abban hólt-meg, minekutánna tizen-kilentz esztendeig uralkodott vólna. Bonfinius, Heltai azt mondják, hogy flastrom húzta-ki az agya velejét fejébűl, s' abban <múlt> múlt-ki. Pető Magyar iró tizen-nyóltz esztendeig uralkodtatja, melj a' Rákotzi állitásához közelit. Iljen sorsa szokott a' Krónikáknak lenni; azt kell osztán az embernek, ha történeteket olvas, <tsak> el-hinni tsak, mit bennek természet szerint való dolognak lát. E' Királjnak halála történt 1114^dik esztendőben. Az ő uralkodása zárta bé a Magyar Keresztyén Királjoknak első száz esztendejét.

Kolomannusnak rendelései mutatják, hogy a' törvények, erköltsök, szokások alatta-is még tsak azok maradtak, meljek László alatt vóltak. A' birtokos emberek hasonlóúl ragadoztak, erőszakkal vévén-el a' földeket egymástúl, meljnek a' vólt a' bűntetése, hogy a' magáébúl annyit veszittsen-el, a' mennyit a' másébúl hamissan birt. Külső és belső törvényes gyűlések tartattak; de parantsolni kelletett, hogy a' nagyok ügyöket oda vigyék. [49v] Egynehány rendelések Kolomannusnak belső tulajdonságait magyarázzák; minden donatiot vissza huzott a' Szent Istvánén kivűl; el-vette a' Klastromoktól, Eklésiáktól a' nékik testált halas-tókat, vizeket, tsak annyit kivánván azoknál meg-hagyni, meljből szorossan szűkségekről tehettek. Meg-határozta ezentúl, hogy a' Királjtól adatott jószágok a' Királjra vissza száljanak, ha azoknak gyermekek vagy testvér attyafiok nem vólna, kiktől birattak. A' vizzel és vassal meg-tenni szokott próbát a' bűnösök eránt a' közönséges birák előtt meg-tiltotta, és tsak nagy helyekben engedte-meg. A' boszorkányokról pedig ilj törvényt tett: De strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat. Látod, hogy akkor-is vóltak oljan emberek, kik a' tiló állán való asszonyok lovaglását nem hitték; de ennek még-is tsak ugyan hitelt adtunk idővel. Tsudálkozom még-is Kálmányon, hogy a' boszorkányokat nem hitte, még-is a' tűzes vasnak markolázását a' vádoltattak részirűl meg-engedte, hogy az által azoknak bűnös vagy bűntelen vóltok ki-nyilatkozhasson.³⁹ Még ő alatta szokásban vólt a' Keresztyén rab szolgákat barmokkal edjütt el-adni, kiket  a' 'Sidók-is adtak, vettek. Igy árúlta ebben az időben a' pogány szabadon a' Keresztyént Keresztyén országban. Mond-meg, mimódon származhatnak iljen ellenkezések? Ezt a' tsufságot Kolomannus a' 'Sidóknak meg-tiltotta, hogy továb' Keresztyén szolga rabokat sem venni, sem el-adni ne mérészeljenek. [50r] Ezeknek a' 'Sidóknak akkor Magyar országon földjeik, birtokok, s' gazdagságaik vóltak, melj hasznot nékik Kolomannus törvény szerint meg-engedett, hol rólok igy szoll: Possessiones quidem Judaei, qui possunt emere, habeant. Akkor ugyan, mivel sok vólt a' föld, s' kevés a' dolgozó kéz, okosság vólt nékik-is szántásra, vetésre földeket adni; de minekutánna a' magyar nemzet minden tenyérnyi földjét dolgozhatja, meg-botsáthatatlan hiba vólna annak az emberi nem sárjának örökségbe kövér földeket adni, melj természetinek tulajdonsága szerint motsokra, alatsonyságra származott, és tisztességes dolgokra elégtelen. A' papok még ez időben nem szűntek-meg a' házasságtúl. Az asszonyok férjeiktűl gyakran el-szaladoztak, kiket, ha férjek nős paráznaságban kaptak, Kolomannustól olj elégtételt vettek, hogy békéljenek-meg vélek, és vegyék vissza őket. Si quis⁴⁰ mulier a viro suo fugerit, igy mond, reddatur ei, et quoties fugerit, restituatur ei, ugyan ott: Si quis uxorem suam coram legibus adulteram probaverit, ipsa poenitentiae subjaceat, et postea, si voluerit, reconcilietur. Mitsoda rendesen mennek az emberek közt tétetni szokott rendelések! Ugyan ebben a' Százban egy kevéssel eléb' ha nős paráznaságért valamelj férjfi feleségét meg-ölte, tsak azzal bűntettetett, hogy az Istennek adjon számot rólla; honnan meg-tetszik, hogy akkor a' nemzet az asszonyokat töb' jószágaival edjütt birta s' rabúl tartotta. Nem régen tsináltunk oljan törvényt a' mi időnkben már, hogy a' nős [50v] parázna asszony meg-haljon; de leg-aláb' törvény szerint, és nem férjének szabad akaratjával. Ha külömben a' férjfi feleségének meg-öléséért nem bűntettetett a' régi időkben, miheljt meg-haragudt rá, meg-ölhette, azt mondván, hogy parázna vólt.

Ezen rendeléseknél még emlékezhetni arra, hogy soha, miólta a' világ fen-áll, semmi nemzetnél, semmi időben olj törvény nem vólt, melj a' férjfi nős paráznát feleségének kivánságára meg-ölte vólna. Meg-tetszik innen, hogy mindég férjfiak adták a' törvényt. Azon-is hánykodom magamban, hogy egy országnak törvényei tsak fő emberekért vagynak-é mindenekben tsinálva, vagy parasztokért-is egyenlőűl: mert láttuk, hogy a' paraszt ember kurva feleségét a' vármegye a' deresben meg-tsapatta; a' fő asszony kurvának fejét pedig, férjének bizonyságára s' kérésére, el-üttette.

Ne tsudálkozz azon, hogy szabadságra, jószág birodalmára való nézve paraszt ember nemes emberrel egy törvény alatt nem lehet. Edjiknek azt mondja a' törvény: parantsolj; a' másiknak: engedelmeskedj. E' két sors annyira van egymástúl, mint a' szabadság a' rabságtól. Ezeken azért által mégyek; hanem a mi Isten előtt bűn és jóságos tselekedet, ott talám uraságban s' parasztságban nem lehet külömbséget tenni; de mégis tsak igaz az, hogy a' törvények felső rendeinknek mindenkor töb' szabadságot engednek vétkezni, mint a' parasztoknak; még-is minden erőszakos nagy bűnöket, mint gyilkosságot, tolvajságot, (mert a' paráznaságról nem merek szóllani) a' köz nép követ-el töbnyire, és [51r] a' fő rendek közzűl alig hunyoritnak reájok, olj móddal tudni illik, mint azt a' szegények el-követik.

A' szabadságot másképpen igy mondjuk-ki: jóra, vagy roszra való tehettség; melj tehettség a' Magyaroknál a' XI^dik százban két képpen gyakorolta  törvényeit. A' nemeseknél abban állott, hogy edjik a' másikra vitézi módon fegyverrel ment s' lakásábúl ki-verte; a' köz népnél pedig lopvást barmoknak, köntösöknek ragadozásában. Az első nagyob' kárt tett; de tisztességesebnek  látszott, mivel vitézi módon nyerte ragadományát; a' második pedig alatsonyság vólt, azért, hogy lappangott. Eleitől fogva vólt a' győzedelemnek s' fegyvernek valamelj törvénye s' szabadsága, meljek szerint magát erőszak tételeiben igazitni láttatott. Ha egy Fejedelem sokszor szomszédjának⁴¹ egész országát el-vette, azt mondották: <sog> sokáig éljen ez a' vitéz Királj, ki vetélkedő társával szembe szálván, hatalmát a' felett meg-mutatta. Ugy tetszik, hogy földünknek javai eleitől fogva tsak a' hatalmasabbaknak ajánlották magokat, akár vólt a' győzedelmesnek igazsága, akár nem, nem bűntettethetvén a' földön, tsak igazzá tette magát, kinek hatalma alatt a' meg-verettetett gyengének halgatni kellett. E' dolognak képi katonák által ábrázoltatott, kik [51v] igazságaikat fegyverrel magyarázták; a' katonaság pedig régen mind nemesből állott, hol osztán az actus majoris potentiae sokszor inkáb' vitézségnek, mint bűnnek, esmértetett.

Magyar országon a' nemesség, láthatod, ebben a' Százban hazájában fekvő s' annak szélein szűkségben hartzoló armada, vagy hadi sereg vólt. Nem lehetett osztán meg-is gondolni, hogy Királjának a' hadi serege portziót, vagy adót fizessen, ki annak koronájáért pénzét, vérét fel-áldozta. Jobágyok osztoztak a' Királj jövedelmével. Az országban vólt Comesek, kik mint annyi Gubernátoroknak tartathattak, az alattok való megyéknek adójából pénzt vettek, meljről Kolomannus igy rendel: Quisque Comitum in Comitatu suo tertiam ubique partem habeat de tributo. Ezek kéttség kivűl azok vóltak, kiket most Fő-Ispányoknak nevezünk. Kár részekről, hogy a' régi törvény meg-nem maradhat.

Ha keresed, hogy ki vólt akkor az adó fizető nép, meg-találod abban a' földhöz ragadott sokaságban, melj felesége, gyermeke között oda haza ásott, kapált, kunyhóban lakott, és pénzen váltotta-meg magát a' vér ontástól. Itt támadt-fel az adó, fegyver; a' ki hadba ment, először szomszédjához fordúlt, [52r] ki szántott, aratott, s' azt mondotta néki: adj nékem valamit jószágodból; mert majd nem őrizzük-meg a' te földedet, ha az ellenség pusztitani jőn: szolgálj te-is nékünk ebben, mi is úgy szolgálunk osztán néked amabban. A' szántó ember adót adott osztán a' fegyver viselő embernek a' maga védelméért. E' szerint régen minden szolgálat szolgálatból jőtt; hanem miólta már a' szolgák fegyver viselés nélkűl urakká lettek, edjik rész mindég szolgál, a' másik szűntelen parantsol.

Valameddig az emberi természetben erőszak, ellenkezés, irigység, szűkség és háborúk éreztetni fognak, mind addig örökös igazság marad, hogy a' nem katona, ki oda haza földjének gyümöltséből tsendesen akar élni, a' katonának, ki érte vérit ontja, fizessen; ezért fizet a' paraszt, látod, ha tudni akarod adójának okát. Hogy kevesebbel-is meg-érhetné, vagy nem, azt kinek mint tetszik itélje; a' bizonyos, hogy Szent-István Királjtól fogva a' nemeseken mindenkor két bőrt húztak királjai: mert ezeknek oda haza termett javaikat ellenség' földén kellett fogyasztani; pedig tudjuk, hogy a' hadakozásban kétszeres a' költség; azon kivűl vérrel kellett festeni külső javait, meljeket szolgálatjában fogyasztott. Hányszor vágta-le az ellenség [52v] a' hazának nemességét tsak nem egésszen? még-is mindenkor újjra kelletett néki éledni, hogy maga költségén ismét hadakba mehessen halni, vagy győzni. Ez a' nagy nemesség akkor fen-álló had vólt; most pedig quártéljokban fekszik oda haza, hól ételét, ruháját, paripáját, fegyverét, hó-pénzét magától szedi, s' tsendesen él, mivel a' szűkség ellenségre menni nem kénszeriti, melj előtt most bajos vólna az ország szinének a' régi mód szerint⁴² tűzbe, vérbe keveredni. Akár hogy végyük emberi sorsunkat, mindenütt tsak nyomorúságban vagyunk.

Vége az első könyvnek és első Száznak.