Ijessz meg engem, Istenem, |
szükségem van a haragodra. |
Bukj föl az árból hirtelen, |
ne rántson el a semmi sodra. |
|
s a porból éppen hogy kilátszom, |
nagy kínok késeivel játszom. |
|
Gyulékony vagyok, s mint a nap, |
oly lángot lobbantottam – vedd el! |
Ordíts reám, hogy nem szabad! |
Csapj a kezemre menyköveddel. |
|
És verje bosszúd vagy kegyed |
belém: a bűntelenség vétek! |
Hisz hogy ily ártatlan legyek, |
az a pokolnál jobban éget. |
|
Vad, habzó nyálú tengerek |
falatjaként forgok, ha fekszem, |
s egyedül. Már mindent merek, |
de nincs értelme semminek sem. |
|
fojtom vissza, ha nem versz bottal |
és úgy nézek farkasszemet, |
|
|