[IDvez-légy szép rósa, lelkünknek orvossa…]*

Nota: Ave rubens rosa etc.

IDvez-légy szép rósa, lelkünknek orvossa.
IESUS Világ Napja, Melchisedek Papja.
Kinek egy áldozattya, az Eget meg-nyittya.
Ez Világ meg-váltója, új kegyelem adója,
kígyó meg-rontója.
Tekínts-le Menyégböl, ô lelki Jegyesünk.
Kiáltunk mélységböl, mert sok ellenségünk.
Mutasd-meg dicsösséged, hogy áldgyuk Szent Neved.
Szállyon reánk kegyelmed, és halgasd-meg te néped,
Kérünk Uram téged.
Istennek Szent Fia, bünös lelkünk díja.
El-estek gyámola, kegyelem hajnala.
Ellenségünk kéz-íja, Síon Várát víja.
Ne-hadgy; jöj óltalmunkra, áldott Isten Fia,
Eg és Föld Királlya.
A' Szent Háromságban dicsirtessél Isten.
Atya, Fiú Menyben, Szent Lélek Ur Isten.
Imádunk és dicsirünk itten e' Szentségben.
Aldás, magasztalás légyen Földön, és Mennyen,
mind örökké, Amen.

Nyomtatott kiadása:

Kájoni János: Cantionale catholicum. Csík 1676, 340–1. – Cím: MAS. – Nótajelzés: Nota: Ave rubens rosa etc.

Szövege megtalálható még a következő XVIII. századi gyűjteményekben: Bozóki Mihály: Katólikus kar-béli kótás énekes könyv (Vác 1797, 104), Szentmihályi Mihály: Egyházi énekes könyv (Eger 1797–8, 281).

Oltáriszentségi ének úrfelmutatásra vagy szentségi áldásra. Forrása, szerzője ismeretlen. – A nótajelzésben idézett Ave rubens rosa kezdetű cantiót (és annak nyomán feltehetően a fordítását, az Idvez-legy szép Rósa, Szüzesség virága kezdetű Mária-éneket is) Kájoni válaszos éneknek szánta; jelzése  szerint a versszakok 3–5. sorát a kántor előénekelte, majd a nép Responsoriumként megismételte. Vö. Ave rubens rosa sz. jz. Lehetséges, hogy ezt az oltáriszentségi éneket is így adták elő.

Versforma: 12–12–13–14–6 (a–a–b–b–b); a sorok 6/6, 7/6, 7/7 osztásúak belső rímmel.

Dallama: RMDT II., 244/I. sz. (Megjegyzendő, hogy az oltáriszentségi ének nem fordítása a nótajelzésben idézett Ave rubens rosa kezdetű cantionak!)

2 Melchisedek – lásd [Idvöz légy atya Isten…] c. 2. sor jz.

13 Síon várát – a jeruzsálemi Sion hegye az Ószövetség istentiszteletének központja, az Újszövetség egyházának előképe (vö. RMKT XVII./7, 7. sz. 12. sor jz.). A középkori költészetben a zsoltárokra visszavezethető (Zsolt 13, 7) hasonlat, amelyben az új üdvösség és Isten jelenlétének szimbóluma; általa menekül meg a nép a rabságból, veszedelemből. Ilyen értelemben Szűz Máriára alkalmazott jelentése is van (vö. [MInden bün nélkül, lélkünkben szépül…] c. 8. sor és [SZüz MARIA, szép arany ház…] c. 9. sor).


Hátra Kezdőlap Előre