|
|
Kézirata: Pécsi-ék. 1674, 12a–b, 1a. – A kézirat csonkasága miatt az ének eleje hiányzik; a meglévő szöveg 1–34. sora a 12a–b, a 35–40. sora pedig az 1a levélen található nyilván a kézirat hibás kötése miatt. Ének Szent Adalbertről. 956-ban a csehországi Libicében született, Rómában bencés szerzetes lett. A csehek, a magyarok, a lengyelek és a poroszok között térített. A poroszok (Prussia) között működve a mai Lengyelországban (Gniezno) 997. április 23-án szenvedett vértanúságot. 992–944 között járt Magyarországon és megkeresztelte Géza fejedelmet, továbbá fiát, Vajkot, aki a keresztségben az István nevet kapta. Szent István már 1010-ben Esztergomban székesegyházat épített Szent Adalbert tiszteletére és az elsőként alapított érsekség védőszentjének választotta. Ünnepe: április 23. Lásd Bálint 1977, I, 290–2. A szövegegyezésekből arra lehet következtetni, hogy az ismeretlen szerző forrásként a Legendae Sanctorum Regni Hungariae (első kiadása Strassburg 1486) vagy a középkor végi Breviarium Strigoniense életrajzát használta. Versforma: 11–11–11–6 (a–a–a–a); a negyedik sor néha öt szótagos. Dallamára a kézirat csonkasága miatt legfeljebb következtetni lehet. A Szent Adalbert-ének és az utána következő Az Atya Istennek ártatlan egy fia kezdetű darab első, téves nótajelzése ugyanis egyezik, ezért lehetséges, hogy az egyébként is összekeveredett első két levélen ez a dallamutalás a Szent Adalbert-énekre vonatkozik. Vö. De Sancto Georgio c. jz. 1 az ki – aki, vagyis Adalbert 21 Prusiaban – Poroszországban 25 Livonia – Livland, a Balti tenger partvidéke, Észt- és Lettország része. A latin legenda szövegében: Post hec relictis prussis cepit vir dei ad feroces lyuonum gentes iter capere: vt vel hos christo lucrifaceret. 33–34 Vevék egy hegyre – a latin legendában: Ecce turme ydolatrum adveniunt barbarico more sanctum dei invadunt ligant et ad cacumen ciuisdam montis perducunt ibique sacti viri septem lanceis viscera perfodiunt.
|