Tizet ütött a városháztoronyban, |
a züllött parkban polkázik az ősz. |
|
Épp ma egy éve, hogy elhagytuk egymást |
s ma még az est is olyan graciőz. |
|
A szinház felől kacagó nők jönnek: |
sok fehér kéz ég a sok tüll között. |
|
A legvéznább is olyan asszonyos ma, |
vérbe mosdott, csókba törülközött. |
|
Ezek most forrók, lágyak, izgatottak |
s mire éjfél lesz, csókra hullnak mind… |
|
S egy alvó leány szíve dobbanását |
messziről én megérzem idekint. |
|
|