Virágok dúsöblű kelyhek remegnek |
s egymáshoz simulnak az éjbe. |
Előttem egy pohár zöld alkohol |
s száll szivarom füstjének kékje. |
|
Az éji szent hallgatás ölembe ült |
és csábítja, csókolja vérem. |
Langy szellőszavak és elémbe jössz |
Meám, a szent álomszekéren… |
|
Te vagy az illatos kelyhű virág |
s kihez nem simul senki: a lelkem. |
S bár alkohol biztat s csitít a szivar, |
a mérged én már beleheltem. |
|
Átjárt a te bűnöd, a mérged kimart, |
fölitta, kicsókolta vérem. |
S az én bűnöm, hogy a te tested, a szép |
itt áll nékem ma is fehéren; |
s én kocogok, loholok búsan a csúf, |
a megfakult álomszekéren… |
|
|