Sötét hajam ma, vagy holnap |
úgy lehull, mint a tölgyfalevél. |
Mindenemből csúful kifosztott |
az a nyár, Mea, és ez a tél. |
|
És az arcom, mely szép volt teérted, |
megijeszt s kigúnyolja magát. |
Gally voltam egy tölgyön, amelyre |
a nagy bú felaggatta magát. |
|
Letörtem s elszállott felőlem |
a vihar, az eső meg a szél. |
Egy-egy sóhaj, mit elhoz még néha |
az a nyár, Mea, és ez a tél. |
|
Most a porba magam beleásom, |
hogy el ne vesszek: bús játékszered; |
hátha erre jössz, öregen, egyszer |
s elmélázva kezedbe veszed. |
|
|