Az álmaimból és reményeimből |
szines, süppedő szőnyeget fonok. |
És éjjel-nappal fonok egyre-egyre, |
a munka édes, sürgető, konok. |
|
Beléfonom a jelen bús magányát |
ciprus-színével is kegyetlenül. |
Amely fölött az őszi alkonyatban |
lágy tétován fehér galamb repül. |
|
Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg, |
nagyboldogan terítem majd eléd: |
menj végig rajta s érezd meg a lelkem |
különös, vágyó, rezgő ütemét… |
|
|