Völgyében szerelmi utamnak |
Befutott hintóm, s a lovaknak |
a pihenés lesz már az abrak – |
nem patkol többé a kovács. |
|
Tavaszba, télbe egyre jártunk, |
pedig de fáradt volt a láb… |
Hol hűs ligetbe kanyarodtunk, |
hol a sártul megfutamodtunk – |
tovább ügettünk; csak tovább. |
|
Hol kurta kocsma állta útunk: |
Megérkeztünk – etetni kell! |
Hol fényes szállodához értünk, |
ételt, italt biz ott is kértünk – |
a szájnak mindegy, hol delel… |
|
Így gyűrűződött év az évre. |
kipillantottam egyszer este: |
s szél zúgott az ég homlokán. |
|
A szűz hóba letérdepeltem, |
s lábad nyomára leltem ott. |
Gyalogszerrel útnak eredtem, |
köd előttem és köd megettem – |
valami honvágy megfogott. |
|
Egy lámpa fénye volt a vágyam, |
Asztalhoz ülni és remélni, |
hogy szebb lesz élni, mint nem élni, |
|
… Hisz jól tudod a többit, édes: |
Azt álmodom, hogy volt egy ember, |
kit elaltatott a november, |
|
A hintó elkopott s megállott, |
nem patkol többé a kovács… |
… Csak eddig volt, nincs folytatása; |
ülj mellém le az áldomásra: |
|
|