Dicsőséges Szent László királ, Krisztus Jézusnak kiváltképpen confessora es választatus hív szolgája, mennyen-földön dicséretes minden idvezülő híveknek közötte, kit még az ő Istentűl érdemlött nevezeti is kijelent. Mert doktoroknak magyarázatjok szerint László, Ladislaus, hárommá hasasztván, azaz: laus, dacio, populus: dicséret, adás, nép. Kiket egyberakogatván, annyit teszen: népnek Istentűl adatott dicséret. Íme, mely drágalátus nevet érdemlett vala Úristentűl, kit ez bódog ember, míg éle, bizonyával megbizonyojtá, hogy anyaszentegyházban Úristennek dicséreti lőn, de megholta után is mindörökké. Annak felette ez szegén országnak erős ótalma es benne való új keresztyéneknek kegyes atyja es bizony vigasztalója. [...]
Salamon királ, hallván halálát Béla királnak, kéré ipát, német császárt, hogy esmég beiktatná királságában. Mikoron azért Magyarrá jöttenek vóna, Gejcsa, Béla királnak fia, miért eszes vala, kele fel ő két atyafiaival, Lászlóval és Lamperttel, menének bel Salamon királ es császár előtt esmég Lengyelországban. Annak okáért Salamon királ minden bántás nélkül könnyen meg elfoglalá az királságot. De mint császár kiment vóna ez országból, Gejcsa nagy erővel ottan bejöve, Salamon királ meg ottan kifuta előtte. De az jámbor pispekök hamar békességet tének köztök. Annak okáért királ szálla az királságban. Gejcsa kedég az hercegségben. És sok ideiglen lén barátság es egyesség köztök. Salamon királnak azért es Dávid atyafiának, kik valának Endre királnak fiai, magzatjok soha nem lén Istennek ítéleti szerént, miért hogy az Endre királ Vatha ispánnak kegyetlenségöt hagyott vala tenni ez országban, ez Szent Gellért pispekkel nagy sok egyházi öletött vala meg ez országban. Azokért magva szakada. Gejcsa hercegnek lének magzati Kálmán, Álmus es leányi. Es nagy békességgel élnek Gejcsa herceg es Salamon királ. Azonközbe ütének be az csehök Magyarországban, es Trencsén táját mind feldúlák, es nagy sok népet, jószágot vinek el. Azt látván Salamon királ es az két herceg, Gejcsa es László, utánok menének, es Csöhországot nagyobb részre mind feldúlák, és az elvettet meghozák. Annak utána a kunok Erdély felől Meszes kapuján meg beütének, es mind az Nyírségöt Biharig feldúlák es elvivék.
Es immáran átalmentenek vala Láposnak es Szamosnak vizein, mikoron hírök lén benne Salamon királnak es az két hercegnek. Ottan hamar utánok eredének es elérék őket az nagy magas Kririeleis-hegy* alatt. Es az szegén magyarok Úristenben bízván, Krisztusnak szent testét vevék hozzájok szent gyónással, es megütközvén, mind magvokat szakaszták ugyan ott az sok pogánságnak és az prédát hátrahozák, nagy örömmel dicsérvén az Úristent. Annak utána három esztendő betelvén az oroszok meg beütének az Száva felől, es nagy foglyokat vinek el. Salamon királ azért es az hercegek gyűlének Zalánkeménné* es általmenvén az Száva vizén Nándorfehérvárnál. Es velök vala Vid is, Bács megyei ispán. Mikoron azért megütköztek vóna, Úristen akaratjából a szegén magyarok nagy diadalommal járának ott es. De mikoron nagy nyereséggel hazajöttenek vóna, es az bitangot* osztani akarnák, az gonosz fene Vid észt veszte köztök, es az jámbor hercegökkel Salamon királ egybeháborodék.
Hallván kedég geregországbeli császár, hogy Gejcsa herceg istenfélő ember volna es kegyelmes, követöket külde hozjá levéllel örök békességnek es barátságnak szerzéséért. Gejcsa herceg ottan mind hátraküldé őneki az foglyokat. Azt hallván Salamon királ, nagyon megharagvék rajta, és eleiben járulván az gonosz Vid, bácsi ispán, azt tanácsolja vala királnak, hogy Gejcsa hercegöt megöletné, mert addiglan országban békével nem lakhatnék, es őneki adná az hercegségöt. Mikoron Gejcsa herceg azt eszébe vette vóna, külde el ő atyafiai után, tudniaillik László után Csöhországba és Lampert után Lengyelországba, hogy sietnének ki hozjá. Azonközben Gejcsa méne Vác felé, és László atyafiát látá eleibe jőni nagy haddal es mind az cseh urakkal. És menének a Rákusra.
Vala kedég egy nagy kietlen erdő ott, ahol egymást megtalálták vala, es azon pusztában lakozik vala egy vén remete, penitenciát tartván, holott ez diadalomnak utána Gejcsa egy nagy monostort rakattata, nevezvén a jámbor remete nevére Vácnak. Azonközbe László herceg, miért mind kisdedségétűl fogva istenfélő vala, isteni látást láta ugyan szemlátomást. Es monda Gejcsa hercegnek: Atyámfia, látál mit? Ki mondá: Semmit. Monda Szent László: Mikoron állanánk az tanácsban, Istennek szent angyala mennyből leszállván, egy aran koronát hoza, és fejedbe nyomá. Azért bizony az, hogy Úristen minekünk adja az diadalmat, ezúttal is Salamon kifut előttünk ez országból.
Mikoron azért mind ugyan beteljesödött vóna, Gejcsa az királságban iktaték, és azon helyen egy nagy szentegyházat rakattata asszonunk Szíz Máriának tisztességére. Látván azért Szent László az nagy vérontást, miért nagy kegyelmes szűvű vala, felette igen sír vala rajta, hogy az gonosz királnak miatta annyi sok jámbor gyermeke veszött vóna el. Azokért es az sok bitangból egy szentegyházat rakattata Mogyorósdon. Salamon királ kédég futa Moson nevő várban es Pozsonyban, holott valának anyja es felesége. Látván azért az ő asszonyanyja, feddik vala reája, hogy soha szavát nem fogadta vóna, de az gonosz Vidnak szaván járt vóna. Azt hallván, csaknem megölé őtet es haragjában. Annak utána panaszlá császárnak, hogy kiűzték vóna országábúl. Kinek kérelmésére jóllehet császár eljövén nagy erővel, de maga Istennek akaratjából közbejárók esének, es császár meghazatére.
Salamon azért marada nagy búval Pozsonyban. És Szent László akarván onnan is kivéűznie, gyakorta mégyen vala reá ütközni. Egy napon Szent László herceg vén idegen ruhát reá, es méne a vár alá bajvívnia csak ennenmaga. Azt látván az várfokról Salamon, azt tudá, hogy valamely magyar vitéz vóna. Ő is elváltoztatá ruháját, es kiméne ellene. Mikoron azért egymáshoz közelgetnének, Salamon királ látá: hát két szent angyalok vannak Szent Lászlónak feje fölött, tüzes tőröket tartván ő kezükben, és Szent Lászlót ótalmazván. Ottan megrettene, és hamarsággal felfutamék az várban. Mondanák az vitézök: Uram, mit futsz? Nám* nem szoktál te egy-kettő avagy három előtt elfutni. Kiknek felele: Tudjátok, hogy emberek előtt nem futok, de ez nem ember, mert tüzes angyalok ótalmazják őtet.
Hallván mind egész országbeli szegén, bódog, nemes, nemtelen az nagy kegyes keresztyén jámbor Gyejcsa királnak esetit, kelének fel egyetembe, es menének az ő atyjafiának, Szent László királnak eleiben, es mind kegyes kéréssel, mind szikséges készerejtéssel* választák előttök járóvá es királlá, mert látják vala, hogy mint az nemes paradicsombeli gyimölcsöskert teljes vóna minden lelki-testi jó illatú jószágoknak virágával, es fénlik vala minden mennyei szeretettel, bölcsességgel, kegyességgel, es Szentléleknek malasztjával, mint az égön való fénes hajnalcsillag, kit ez szegén Magyarország ugyan akaratja ellen választa királlá.
Annák okáért es soha nem akará, hogy fejében tennék az szent koronát, míg Salamon, ki koronázott királ vala, élne. De eremest meg es engedte vóna* Salamon királnak az országot, csak az urak akarták vóna, es Salamon igazság szerént hozjájok tért vóna. Urallják vala azért Lászlót mint koronás királt es természet szerént való urokat. Azért es Szent László nagyon kenyerűl* es eped vala a szegén országbeli nyomorult népön, mint az kegyelmes atya ő árváin. Idő betelvén ő hajtá Magyarországhoz Korontalországot* es Horvátországot. Annak utánna gondola Szent László Salamonnal megegyesölni*, es nagy sok segédségöt kildett őneki; Salamon kedég viszonellen* kegyetlenséggel fizetvén, álnokságot gondol vala ellene, mi módon elveszthetné Szent Lászlót. Annak okáért es fogatá meg őtet kegyes Szent László, es vetteté az temlecben, Misegrádban*, hogy megjobbojtaná ennenmagát, es vetné le haragját.
Beltelvén azért immáran úgymint negyven esztendők, es láttatott vóna kegyes Szent Lászlónak es az magyari uraknak, jámbor pispekeknek, Szent István királnak es Szent Imre hercegnek vitézködő szent testeket felemelni, es nagyobb tisztösségnek okáért ez feldszínre hozni es megkanonizálni: Salamon királ es hozaték ki az temlecből, es szabadon jár vala Szent László mellett: de az álnok, magát gondolván, futa az kun királhoz, es megeskvék neki, hogy ha segédségül mellé jőne László királ ellen, Erdelségöt neki adná, es leányát elvenné. Az kun királ azon rajta ragadván, nagy haddal bejeve Magyarrá, es szállá meg Ung várát es Borsvát. Azt hallván kegyes Szent László királ, rajtok rohana, es mint az kövér faggyú az tíz ellen, úgyan elolvadának ellene, es nagy diadalmat vén rajtok, holott rakattata egy szentegyházot Úristennek tisztösségére. Salamon királ esmeg felgyejté* az kunoknak maradékit, es méne Bologárországra es Geregországra. De ott es arcul vereték úgy, hogy továbbá minden reménségétől megfosztatnék feltámadni.
Annak okáért es átaljevén az Duna vizén, kivoná magát az tebb nép közől, es soha tebbé közikbe nem méne. Látván, hogy minden tehetségében megszegetött vóna, annak okáért megalázá ennenmagát, és az hatalmas Úristennek irgalmassága alá hagyá, hajtá le fejét, mint bínes ember nagy bánattal es töredelmességgel. Ó, mely bódog szikség, ki nagyobb jóra kíszlel* embert, ki ellen úgymond neki, hogy: bódogb annál es, kit másnak veszedelme tészen bódoggá. Salamon királ azért, míg éle, penitenciában foglalá ennenmagát, es soha ember ismeretire továbbá nem jeve, múlék ki ez világból Istriában, Polae* nevő várasban.
Másodszor, kegyes Szent László királ idein, az gonosz kunok meg bejevének Magyarországban; elészer Erdelt feldúlván, es mind az Nyírbátorságot, onnan az Tisza mellékét, mind Becse váraiglan. Ennél nagyobb had Magyarországban őelőttök soha nem volt. Kegyes Szent László az időben vala Tótországban, es mikoron meghallotta vóna, azonnal utánok lén, es éré el őket a Temesközbe, es reáok rohanván, úgy veré mind az sokasságot, hogy egy úrnál tebb el nem szaladhata közölök, es nagy nyereséggel járván, az foglyokat mind hátra hozá.
Annak utána az kegyes királ méne az oroszokra, kik látván az nagy erőt, hamar az szent királnak hatalma alá adék ennenmagokat.
Annak utána az kegyes királ méne Lengyelországra, es szállá meg Krakkó várasát három hónapig. Azok látván, hogy ellene nem állhatnának, békességöt szerzének egymással.
Annak utána Csöországra* méne, es nagy sok foglyokat hozván tére haza szent királ Magyarországban, nagy nyereséggel es nagy isteni dicsérettel.
Mikoron azért látta vóna az kegyes szent királ, hogy Úristen vóna vele, rakattata egy jeles szent monostort az Fekető-Körös partján, kit Váradfőnek neveze, asszonunk Szíz Máriának tisztösségére, holott végre temetést es választa magának.
Elhírhövén kedég az ő jó híre-neve, es Istenben való jószágos vóta mind egész keresztyénségbe, hogy mikoron német császár kimúlt vóna ez világból, akarják vala őtet választani; de mikoron semmiképpen nem akarta vóna, alig csendeszödének* meg róla. Annak utána méne alá Bodrog vármegyében húsvét napjára, es mikoron ott vóna, íme, Franciából, Hispániából, Angliából es Britanniából követök jevének hozjá, kérvén őtet, hogy lenne fejedelmök es előttök járó, hogy az szent Jeruzsálemnek várasát szabadojtanák meg az saracénusok kezökből es hatalmasságokból, bosszút állván Krisztus Jézusnak szent haláláért őrajtok: Azt hallván kegyes Szent László királ, nagy erembe lén rajta, es azon húsvétnak innepében elbúcsúzék az magyari uraktúl; az szegén Magyarország kedég nagy bánatban, keserűségben esék rajta, hogy az ő kegyes atyjok elhadná. Szent királ azért íra csöországi hercegnek, hogy eljőne vele, es ottan eremest lén őrajta: de azonközbe történék hada Csöországban az csöországi herceg mellett.
Mikoron az határra jutott vóna, nagy erős betegségben esék. Megértvén azért Szentléleknek malasztjából, kivel teljes vala, az kegyes Szent László királ, hogy életének vége lenne, szent gyónással, töredelmességgel es Krisztus Jézus szent testének, vérének vételével megerősöjté ő halálát, es hozjá hivatá mind az magyari urakat, úrfiakat es pispeköket, es megjelenté őnekik ő testének kifeslését*; nagy szent szeretettel azért, es szorgalmatossággal inti vala es tanojtja vala őket, hogy egymást hallgatnák*, anyaszentegyházat tisztölnék, ez keresztyén országot ótalmaznák, árváknak, szegéneknek gondjokat viselnék, es mindenben igasságot követnének, es az mennybeli idvezöjtő Krisztus Jézustúl el ne szakadnának holtig. Mikoron elyen szent prédikációt tett vóna őnekik, hírré tevé az uraknak, hogy Álmus atyjafiát koronáznák meg, ki nagy jámbor es egyegyő* vala, de az magyari urak Kálmánt tevék királlá ő holta után. Az kegyes Szent László királ azért, teljes minden lelki jószággal, szentséggel es Úristennek malasztjával, múlék ki ez gyarló világból, menvén az mennyei halhatatlan erek királi dicsőséges életnek társaságában, ő birodalmának tizenkilenc esztendeiben.
Azt látván es hallván, nemcsak Magyarországban, de mind egész keresztyénségben nagy siralom es bánat támada elyen kegyes királnak halálán, es három esztendeeg ez országban szép öltözet, táncjárás, es semmi vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték. Miért kedégleg még ő életében meghatta volna, hogy Biharváraddá vinnék temetni ő testét halála után, az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkolmatlan es messze voltát, félének rajta, hogy a szent kegyes királ testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta*: tanáccsal élvén, közelségnek okáért térének Fejérvár felé, holott az szent királok teste nyugoszik vala.
Es mikoron az szálláson elnyugodtak vóna, nem aluszik vala sem az Úristen, sem az bódog szent. Embernek tanácsa es akaratja nem olyan mint az Úristené: kelének fel reggel hollal*, hogy tovább mennének, láták hát hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta, és futosván tétova, es kérdözködvén, ha ki látta vóna? de mikoron Várad felé tértenek vóna, látták: hát minden emberi segödelem nélkil Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől: látván a nagy isteni csodát, es dicsérék Úristent.
Másod csoda. Mikoron a váradi monostorba el akarnák temetni, monda néki, hogy az szent test dohos vóna, az tebb népek kedég nagy szép illatot éreznek vala, ottan hátra háta megé fordula álla annak, akinek dohosnak érzettetik vala. De mikoron hazugságának binét megvadlotta* vóna, es Úristennek irgalmasságát kérte vóna, sírván az szent királ testének előtte, meggyógyultaték, de az álla kapcáján mind éltig megismerteték. Annak felette nagy sok vakok, sánták, csonkák, es poklosok vigasztatának meg* az szent királnak érdeme miatt, kinek sok vóna a beszéde. Az ő szent temetésének idején égben angyali szók hallattatának, ez az szent confessorok miséjét ők kezdék el, kit az jámbor egyházi népek utánnok éneklének, es az halottaknak miséjét elhagyák; kiben megismerteték, hogy Úristen az ő szent confessori közben helheztette vóna, azon időben mikoron írnának ezerkilencvenöt esztendőben.
Ugy olvastatik ez szent királnak ő életében: Mikoron ő jó szokása szerént egy éjjel bement vóna az váradi monostorban ajojtatus imádságnak okáért, látá az komornik, ki kívöl maradott vala, az ő urát megdicsőült testben szent angyalok miatt az égben felemeltetvén nagy fényességgel fénleni, kiből megjelentetik nagy malasztos vóta, es szeplőtelensége még ez világi életében es, hogy bizon méltó vóna az erek bódogságra. Kiben tanúság adatik minden hív keresztyénnek, hogy ha az mennyei dicsőségben akarnak részesőlni, minden gondjokat az Úristenben vessék mindhalálig.
Másod példa. Mikoron az oroszok beitettek* vóna Magyarországban, es nagy dúlás után nagy nyereséggel hazatértek vóna, utánok vala az szent királ, es mikoron jutottanak vóna [...] pusztájában, holott minden eledelök elfogyott vóna, az szent királ kiméne az seregből, es imádságában kenyereg vala Úristennek, hogy ki régen az Izrael népét megelégöjtötte* vala mennyei kinyérrel az pusztában, azonképpen es szegén keresztyén népet es ne hadná éhel meghalni. Íme, csoda dolog: felkelvén az szent imádságról, es ez tábor felé erede, hát íme, nagy sok sereg szarvas es gímök eleiben jevének, es számtalan bialok, kik mind levetvén az ő keménségöket, nagy sziligyen* az táborra menének. Azt látván, nagy hálákat es dicséreteket adának Úristennek es szent királnak, ki miatt olyan nagy irgalmasságot érdemlettek vóna; es ki mind elég, szerze magának életre az istenadta ajándékból. Annak okáért és az szent királt, nevét elváltoztatván, kegyes királnak hivják vala mindenek, mert mind szegénnek, bódognak úgy adja vala magát, hogy inkább szerettetnék, honnem féltetnék.
Harmad példa. Vala egy szegén embernek egy szíz leánya, kinek mikoron szeme kiveszött vóna, ő ajojtatussága szerént ígérközék az szent kegyes királnak koporsójához, es ottan megvigaszék mind testében mind lelkében.
Negyed példa. Vala egy nemesleány, kinek oly nagy szeme fájása vala, hogy soha tebbé gyógyulását nem reménli vala. Mikoron az szent kegyes királnak koporsójához fogadást tett vóna, es ott nagy sírással kenyergene, íme, ottan az ő agyából húsostúl szemei kiesének ő kezeiben; ottan felreada, es oda futván nagy sok népek láták: hát az ő testi szemei markában vannak, es újonnan való szemeket adott őneki Úristen az kegyes királnak érdeméből. Ottan azért nagy felszóval dicsérék Úristent es az szent királt.
Ötödik példa. Vala egy vitézlő nemes jámbor, ki egy ezisttálat* vetött vala zálagon egy ispánnak, mely ezisttálat adta vala Szent László királ az vitéz atyjának ajándékul, es az hispán gonosz kevánságból azt veté, hogy övé volt vóna, es őtőle urzották* vóna el. Mikoron egymást székben lelték vóna érette, azt ítélék, hogy az ezisttálat tennék az szent királnak koporsójára, es Úristen ott jelentené meg, kié vóna törvén szerént; de mikoron az ispán fel akarná venni, ottan hátraesék mint egy holt, az szegén nemes jámbor kedég nagy alázatossággal hozjá járulván, nagy hálaadással elvevé, es házához méne.
Olvastatik továbbá miképpen őtet Úristen mindenben megsegéllette, jelesképpen mikoron az gonosz tatárokat ízné, es el nem szaladhatnának előtte, nagy bőséggel hánnak vala el pénzt es ezistmorhát, drága ruhákat, az utakon, hogy az magyar sereg reáesvén, tovább szaladhatnának előttök. Azt látván kegyes Szent László királ, imádságot tén, es ottan kőbálvánnyá változnának kinek bizonságát vallják mind ez mai napiglan es, kik Erdel felé mennek, holott es nagy szép kútfejek vannak kifolyván, kiket kért szent királ Úristentől az népnek szikségökre, kik körül megláttatnak szent királnak lába nyomai, csucsájának* es sisakjának helye, kik mind belenyésztenek az erős kősziklában, kikből mind dicsértetik Úristen es az kegyes szent királ.
Utolsó példa, ki légyen elég mastansággal, úgy olvastatik, hogy azon napon es hórábant, mikoron ő szentséges voltát megkanonizálták vóna, az szent monostornak felette nagy szép fényes csillag láttaték az égen az ő szent testének felette ugymint hét hóráig, kit az várasbeli népek nagy isteni félelemmel es lelki eremmel néznek vala. Es azon nagy misekoron hozattaték oda egy gyermek; kinek sem kezei, sem lábai nem valának, de neminemő feldagadott csomók valának helyette, kiért mikoron az sok jámbor imádott vóna, bízván a szent kegyes királnak érdemében, íme, mindennek szeme látására megvigaszék tekéletességgel mint egy egész ember. Az nagy csodát látván, nagy hálákat adának rajta Úristennek es az szent kegyes királnak. Deo gracias*.