– Anyám, anyám, édösanyám. |
Jobbágyunknak szép leányát. – |
|
– Nem öngedöm, édös fiam, |
Hanem vödd el nagy uraknak |
|
– Nem kell neköm nagy uraknak |
Csak kell neköm Kádár Kata, |
Jobbágyunknak szép leánya. – |
|
– Elmehetsz hát, édös fiam, |
Kitagadlak, nem vagy fiam, |
|
– Inasom, inasom, kedvesebb inasom |
Húzd elé hintómat, fogd bé lovaimat! – |
|
Lovakat béfogták, útnak indultanak, |
Egy keszkenyőt adott neki Kádár Kata: |
– Mikor e’ szénibe vörösre változik, |
Akkor életöm is, tudd meg, megváltozik. – |
|
Mönyön Gyula Márton högyekön, völgyekön, |
Eccör változást lát a cifra keszkenyőn. |
|
– Inasom, inasom, kedvesebb inasom! |
A főd az Istené, a ló az eböké. |
Forduljunk, mert vörös szén már a keszkenyő, |
Kádár Katának is immár rég vége lött. |
|
A falu véginél vót a disznyópásztor: |
– Hallod-e jó pásztor! mi újság nálatok? – |
|
– Nálunk jó újság van, de neköd rossz vagyon, |
Mert Kádár Katának immár vége vagyon, |
A te édösanyád őtöt elvitette, |
Feneketlen tóba belé is vettette. – |
|
– Jó pásztor, mutasd meg, hol vagyon az a tó, |
Aranyim mind tiéd, a lovam s a hintó. |
|
El is mönének ők a tónak széjire: |
– Kádár Kata lelköm, szólj egyet, itt vagy-e? – |
|
A tóba megszólalt Kádár Kata neki, |
Hozzája béugrék hamar Gyula Márton. |
|
Édösanyja vizi buvárokat kűdött, |
Megkapták meghalva, ésszeölelközve; |
Egyiköt temették ótár eleibe, |
Másikot temették ótár háta mögi. |
|
A kettőből kinőtt két kápóna-virág, |
Az ótár tetejin esszekapcsolódtak, |
Az anyjok odamönt, le is szakasztotta, |
A kápóna-virág hezza így szólala: |
|
– Átkozott légy, átkozott légy |
|
|