Fehír Anna

(A halálraítélt húga)

A fekete halom alatt
Fehír László lovat lopott:
Minden nyeregszerszámostúl,
Csikó fékü kantárostúl;
Nagyot pattant az ostora,
A vármegye meghallotta.
A vármegye meghallotta,
Fehír Lászlót megfogatta.
Fehír Lászlót hogy megfogták,
Víg-Egerbe be is csukták;
Víg-Egerbül a tömlöcbe,
A legnagyobb setítsígbe.
Meghallotta Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja;
Mindjárt mondja a kocsisnak:
– Fogd bé, kocsis, a lovamot,
Tegyél mellém tál aranyot,
Tál aranyot, tál ezüstöt,
Tál ezüstöt, tál aranyot,
Hagy váltsam ki az bátyámot!
Vígy el engem Víg-Egerbe:
Víg-Egerbül a tömlöcbe,
Víg-Egerbül a tömlöcbe,
A legnagyobb setítsígbe! –
Mindjár megyen az ajtóra,
Tömlöcajtó rostélyára:
– Bátyám, bátyám, Fehír László!
Aluszol-e vagy meghaltál?
– Húgom, húgom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Nem aluszok, nem nyugoszok,
Csak terólad gondókozok.
– Bátyám, bátyám, Fehír László!
Kicsoda most itt a bíró?
– Húgom, húgom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Fehír Anna, szép viloja,
Horvát Miklós itt a bíró.
Mindjárt megyen Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja,
Mindjár megyen az ajtóra,
Horvát Miklós ajtójára.
– Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
Eresztesd ki az bátyámot!
Adok néked tál aranyot,
Tál aranyot, tál ezüstöt,
Tál ezüstöt, tál aranyot,
Eresztesd ki az bátyámot!
– Anna, Anna, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Nem kell nekem tál aranyod,
Tál aranyod, tál ezüstöd,
Háljál vélem az éccaka,
Kieresztem az bátyádot. –
Mindjárt megyen az ajtóra,
Tömlöcajtó rostélyára:
– Bátyám, bátyám, Fehír László!
Aszondotta itt a bíró:
Háljak véle az éccaka,
kiereszti az bátyámot.
– Húgom, húgom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Ne hálj véle a huncuttal!
Az akasztani-valóval;
Szüzessígedet elveszi,
Nekem pedig fejem veszi. –
Erre nem szól Fehír Anna,
Csak elmén a folyosóra,
Folyosórúl az ajtóra,
Lefekszik a nyoszolyába.
Nem hajtott ő az szavára,
Véle hál ő az éccaka.
Egyszer, mint úgy éjfél tájba,
Csörgést hall az udvarába.
– Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Mi csörög az udvarodba?
– Aludj, aludj, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Lovam viszik az ivóra,
Zabla csörög a szájába.
– Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Nem bírok én itt alunni:
A nagy puskacsattogástúl,
A nagy ágyúcsattogástúl!
– Aludj, aludj, Fehír Anna!
Lovat lopnak az halomnál.
Alig várja Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja;
Alig várja, hogy viradjon,
Hogy a hajnal meghasadjon,
Mindjár megyen az ajtóra,
Tömlöcajtó rostélyára,
– Fehír László, édes bátyám!
Meg vagy-e még, vagy meghaltál? –
Meglátotta egy katona:
– Anna, Anna, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Ne itt keresd a bátyádot:
Ződ erdőbe, ződ mezőbe,
Akasztófa tetejibe. –
Mindjár megyen Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja;
Mindjár megyen az ajtóra,
Horvát Miklós ajtójára.
– Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Átkozott légy, Horvát Miklós!
Gyöngy-koszorúm letöretted
Szűzességem elvesztetted.
A kinyered kőjé váljon,
Mosdóvized vérré váljon,
Törülköződ lángot hányjon,
Páros késed néked álljon!
– Anna, Anna, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Ne évelődj olyan nagyon,
Ne átkozódj olyan nagyon!
Szedek néked ződ istenfát,
Kötök néked szűz koszorút.
– Szedhetsz is már, köthetsz is már,
Nem leszek én többet szűz jány;
Szedhetsz is már, köthetsz is már,
Nem leszek én többet szűz jány!

Magyarpécska (Arad)


Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vad virágaiból. I-II. Arad, 1877-78., I. 24-27.




Hátra Kezdőlap Előre