Györgyi

(Az esküvőre hazaérkező kedves)

S a kert fenekibe,

Egy körtefa alatt

Györgyi Ilanával

Ketten ott sírának.

Györgyi sírval mondja

Ilanacskájának:

– Tudod-e Ilana,

Hogy én hónap mejek?

Mejek katanának

Én el, az esztátnak,

De nem sok üdőre,

Három esztendőre.

– Szaladj, Györgyi, magad,

Én a téhéd leszek,

Met három esztendő

Nem olyan sok üdő. –

Györgyi sírval mondja

Ilanacskájának:

– Elmejek Ilana,

De nem várc meg magad!

– Megvárlak Györgyike,

Megvárlak tégedet.

Z Isten engedje meg…

Meg nem várlak téged,

Te mikor hazajössz,

Meghalva kapj íngem,

Utcám kiseperve,

kapum felfenyőzve! –

Nagy szűvszakadásval

Elmene Györgyike.

Ilana ott maradt,

Nagyon sírva maradt.

Há tőtt, múlt az üdő,

A három esztendő.

Ilanát rávették,

Hogy már menjen férhez.

Addig mondták neki,

Reavették vala.

Nagyon bánkodozval

Elmene Ilana,

Éppen mikor Györgyi

Jöve vala haza,

Elfelejtette vót

Édesapját-anyját,

Ilana házához

Indult vala hamar.

De mikor odament,

Hát ott mit lát Györgyi!

Utca kiseperve,

Kapu felfenyőzve;

Megijede Györgyi,

Hogy meghótt Ilana.

Kérdi a szomszédját:

– Hát itt mi történe?,

Meghótt, ugye, meghótt

Az én Ilanacskám?

A szomszédja mondja:

– Nem hótt meg, Györgyike,

Most van a templomba,

A pap most esketi. –

Azt mikor meghallta,

Györgyike meghallta,

Sírval elindula,

Mene a templomba.

Hát amikor bément,

A pap kérdezgeti,

Kérdezi a nyírelt:

– Akarod-e venni,

Magad Ilanacskát,

El akarod venni?

– Akaram, akaram, –

Azt feleli neki.

Az eskető pap es

Ilanacskát kérdi:

– Mondd meg, Ilanacska,

Hozzá akarsz-e menni? –

Akkor Ilanacska

Lesütte ja fejit,

Csendesen ő mondá:

– Akaram, akaram. –

Akkor Györgyike es

Kiveve egy nagy kést,

S a szüvibe nyomta

Ilanacskájának.

Elesett Ilana,

Györgyi reáborult,

Megölelte vala,

Jajszóval siratta:

– Ilanám, Ilanám,

Szép csendes Ilanám,

Ezt a halálodat

Te valltad magadnak.

Met így átkoztál meg,

Mikor én elmentem:

Meg nem vársz íngemet

Én halval kapjalak.

Nem kaptalak halval,

Tőllem vót halálod.

Nem engedte szüvem,

Hogy másnál lássalak. –

Hazavitték sírval,

Sírval a templomból.

Nyújtópadra tették

Fejér gúnyájába.

Nagy szűszakadásval

Apjiktól s anyjiktól,

De már Györgyikétől,

Méges nehezebb vót.

Már három nap múlval

Az Ilana sírján

Megkapták Györgyikét

Meghalval, meghalval.

Meggyilkolta magát

Ő es avval késsel.

Írást hagyott vala,

Írást a fejinél.

Megkapta jaz apja

S az ő édesanyja.

Hát veszik levelet,

Mikor azt olvajsák,

Azt írá ő benne,

Hogy ki őt megkapja,

Meg haza se vigyék,

Tegyék belé oda

Ilana sírjába,

S az ő jobb karjára,

Hogy legyenek ketten

Bár a túlvilágon.

Édesanyja szegény

Megbolondult vala,

Meg az ők bújától

Györgyi halálára.

Már az édesapja

Nagyon síra vala:

– Mi tudott történni,

Hogy tud ez meglenni!

Kivevék Ilanát

Ki, abból a sírból.

Odagyütt a világ,

Oda, csuda-látni.

Az ő édesapja

Belétette vala

Ilanacska mellé

Belé Györgyikéjit,

S akkor reájik bújt,

Keservesen síra:

– Györgyikém, Györgyikém,

Elveszett gyermekem;

Mától elé felé,

Nem nézek szemedbe,

Nem látlak én téged,

Sírba tesznek bele. –

Hát úgy sír a világ

Ezen nagy csudákon.

Eltemették őket

Belé oda sírba.

Hát míg hazaértek,

Meghótt édesanyjik.

Györgyi mellé tették,

Azt es odatették.

Rácsila (Moldva)

Néprajzi Közlemények. (Néprajzi Múzeum és MTA Néprajzi Kutatócsoport időszakos kiadványa.), III. 1958. 68-70., újra közölve: Kallós Zoltán: Balladák könyve. Bukarest, 1970. újabb bővített kiadás. Bp., 1973. 359-364. (Dallammal)