Végre-valahára az Újszövetség teljesen kész!* Kérjük Nagyságodat, fogadja jó szívvel és – mint mondani szokás – örömest. Szerencsés hazatértekor megmutatják majd Nagyságodnak a felszántott földeket, az istállókat, a halastavakat s ezekhez hasonlókat, – mi azonban mindezeknél sokkal becsesebb alkotást mutatunk. Azok ugyanis Nagyságod és törvényes örökösei után más és más gazdát fognak cserélni, ez azonban, mivel egyszer megszerezte, mindig Nagyságodé marad. Ezért ugyanis dicsőség, dicséret és örökkévalóság jár ki, az ilyen munkának szerzője becsületben áll nemzeténél. Mi csak méltatlan szolgák vagyunk. Néhány évvel ezelőtt még csúfolódtak az idegen nemzetbeliek, hogy még az oroszoknak is van anyanyelvű evangéliumuk, egyedül csak a magyaroknak nincs. Pedig a keresztény nemzetek nemcsak hogy nem csúfolódhatnak rajtunk, sőt irigykedhetnek, tudniillik nyelvünk kiválósága miatt, s ezt utánozni nem képesek. Melyik idegen nemzet nem csodálkozik azon, hogy valaki magyar nyelven mindenfajta verssort tud írni görög és római mértékre? Ki hiszi el, hogy a szóalakzatokból, a súlyokból, mértékekből bárki bármit is le tud fordítani erre a nyelvre? Valóban senki!
Mellékeltük az evangéliumoknak versekben irt summáit.* Ezek igazában akkor lesznek kedvesek, ha valaki lanttal énekli vagy dúdolja, valóban nagyon kedves dallamuk van. Szeretném, ha ezt mind a fiúk, mind a lányok az udvarban megtanulnák és énekelnék. Jeromos azt óhajtja, hogy a földműves lefekvés előtt alleluját énekeljen, hasonlóképpen én is azt szeretném az én nemzetemnél. Elmondhatatlan, mily nagy fontosságúak ezek a versek az emlékezet megerősítésére.
Olvassa tehát Nagyságod ezeket az új énekeket, olvassa a szóalakzatokat, stb., mihelyt ideje engedi. Még ide csatoltam Mózes énekét is.
Szolgája, Sylvester János
Gerézdi Rabán fordítása latinból
Barta–Klaniczay I., 240–241. Eredeti.