Úgy gondoltam, hogy kedves dolgot cselekszem Tisztelendő Atyám számára, ha leírok néhány csodálatra méltó eseményt, amelyeket Isten jósága az elmúlt 1583-as esztendő végén s ez 1584-es esztendő elején saját dicsőségére, a katolikusok megerősítésére és az eretnekek katolikusaink által való szégyenvallására művelt.
Ide, Kolozsvárra nemcsak a városból és a város környéki házakból, hanem a környező falvakból és majorságokból is összegyűlnek a prédikációkra vegyesen a katolikusok és az eretnekek. Van itt Kolozsvárhoz négy vagy öt olasz mérföldre* egy szomszédos falu, melyet magyarjaink Szászfenesnek neveznek, hogy megkülönböztessék egy másik Fenestől, melynek Oláhfenes a neve. Itt, Szászfenesen lakik egy kegyes és istenfélő idős férfiú, Fazakas Mihály, akit az övéi ritka bölcsessége és feddhetetlen élete miatt mindig első embernek tartottak, és már nem először viseli a bírói tisztet. Kora gyermekségétől kezdve lutheránus eretnekséggel volt megmételyezve. Úgy esett, hogy két éve arra intették katolikus testvéreink, hogy látogassa prédikációinkat, s ezek már rövidesen (az első vagy a második mise után) annyira megindították, hogy megtagadva eretnekségét, a katolikus valláshoz csatlakozott, sőt a falubéliek közül is sok férfit és asszonyt megtérített. A minap az Úristen e férfiú imájára egy embert megszabadított a Gonosztól, s hogy ez mi módon történt, megírták nekem magyar egy levélben, amely latinra fordítva így szól:
„A mindenható Istentől egészséget és a lélek és test minden javát kérem Atyámnak stb. Szeretném Atyámnak lefesteni azokat a dolgokat, amelyek nálunk Fenesen történtek ez 1583-as év végén, advent második hetében az új kalendárium szerint.* Mivel néhányan itt nálunk adventben készültek menyegzőhöz, mi, katolikusok figyelmeztettük őket, hogy tegyék át más időre, s régi szokás szerint legyenek tekintettel a szent adventre és a rákövetkező szent ünnepek tisztaságára. De ezek, mivel eretnekek, megvetették a katolikusok e jámbor és üdvösséges figyelmeztetését, és ragaszkodtak gonosz nézetükhöz. Ezért a mindenható Isten szigorú fenyítéssel megbizonyította, hogy nem tetszenek neki cselekedeteik. Így amikor ugyanazon a héten különböző házakban két menyegzőt készültek ülni, az egyik házban azon éjjel, amelyen végbement a lakodalom, a férfinak, aki férjhez adta a lányát, a legkedvesebb fia megbetegedett, és a következő napon kilehelte a lelkét, és kevéssel később annyira meghasonlottak, hogy a menyecske kerülte a férjét, s nem akart vele együtt lakni. A másik házban pedig a következő nap a másik férfit, aki szintén lakodalmat ült, hirtelen megszállotta a gonosz. A földre rogyott, s tajtékozva kezdett hemperegni, és szörnyen gyötrődött, és borzalmas dolgokat beszélt, távol történt dolgokat látott és hirdetett, és mindezt három napon keresztül; három nap múlva összegyűltek nála a megszállott szülei és sok férfi és asszony, részint katolikusok, részint eretnekek. A Gonosz arra buzdította a megszállottat, hogy Fazakas avagy Figus Mihályt ne engedje magához, és ne is beszéljen vele; de mihelyt ott volt Fazakas, jelenlétében a Gonosz egy hangot sem mert kiejteni. Fazakas ekkor arra biztatta a jelenlévő katolikusokat, hogy térdre hullva imádkozzanak Istenhez a megszállottért, maga pedig lopva a kereszt jelét rajzolta a megszállott homlokára, mire a Gonosz még erősebben kezdte gyötörni, mint azelőtt: annyira, hogy minden jelenlevőt hatalmas rémület ragadott meg, és a legerősebb nyolc férfi alig tudta lefogni. Mi sem hagytuk abba az imát, amíg beszélt. Kértük, hogy mondja el a katolikusokkal együtt a Miatyánkot, és el is kezdte velünk mondani, de amikor ezekhez a szavakhoz értünk: És ne vigy minket a kísértésbe, semmiképpen nem akarta kimondani, és még erősebben tekergette, mint azelőtt. Mi pedig térden állva könyörögtünk az Úrhoz a szerencsétlenért. És végre ő is kényszerült ezeket a szavakat velünk kimondani. Aztán a Hiszekegy elmondására próbáltuk rávenni, és el is kezdte velünk, de amikor ezeket a szavakat készült kimondani: És ő fiában, Jézus Krisztusban, iszonyúan kezdte gyötörni a Gonosz, úgy, hogy alig értettük. Amikor pedig ahhoz az igéhez értünk, hogy Hiszek a Szentlélekben, újra csigázni kezdte a Gonosz. De ezt is kényszerítettük kimondani. Azután így szólt a megszállott férfi Nem engedi azt mondani, amit kívántok. Erre Fazakas Mihály keményebben rászólt: Ne hallgass erre a latorra, emlékezz, hogy a keresztségben Krisztusra esküdtél és nevét mondtad; és átkoztad ezt a Gonoszt; s ezért rögvest megszabadít téged a názáreti Jézus. Végül sürgettük, hogy tagadja meg, és szegüljön ellen a testnek, a világnak és a Sátánnak. Nehezen rábírtuk arra, hogy a világot és a testet elátkozza, de a Sátánt semmi módon nem akarta kárhoztatni.
Ugyanis amikor ezeket a szavakat akarta kimondani, a Gonosz sokkal erősebben kezdte csigázni, mint addig bármikor is, úgyhogy teljesen elkékült és elfeketedett. Mi egy ideig vártunk, hogy magához térjen, s akkor újra erősebben kezdtük szorongatni, hogy kárhoztassa a Sátánt, és ahogy megtette, Jézus Krisztus a katolikusok ájtatos könyörgései által megszabadította, s a Gonosz megszégyenülten eltávozott.
Kérlek, Atyám, ne haragudj rám, hogy ezt a dolgot méltóságod elé akartam tárni. Kérlek továbbá, Atyám, hogy rendeld el, hogy katolikus testvéreid könyörögjenek érettünk, hogy az Úristen fordítsa el rólunk haragját, és fordítson mindenkit az igaz és egységes hitre, hogy egy szívvel és szájjal dicsérhessük és áldhassuk felségét mindörökkön örökké. Ámen.
Az Úristen irányítson a Szentléleken keresztül, Atyám, és adjon hosszú életet sokaknak megtérítésére.
Kelt Szászfenesen, 1583-ban.
Atyám alázatos szolgája a fenesi Textor [Takács] Mihály kéri Atyám bocsánatát.”
Mindez így történt, ahogyan ez a Mihály úr elbeszélte. Megerősítette két fenesi férfi, akik a csodatétel után való vasárnap a csodától megrémülve és felindulva Kolozsvárra jöttek gyónni, hogy a csodának az egész falu a tanúja volt. Az, akiből kiűzetett a Gonosz, megígérte, hogy katolikussá lesz, és szüleivel és sok más falubelivel együtt eljönnek hozzánk hitvallást tenni. Már katolikus, és most tanulja a katekizmust.
Egy más hasonló ördögűzés is esett a mi falunkban, amelyet [Kolozs]Monostornak neveznek, katolikus asszonyok által, 1584. január 23-án; és hogy mi módon történt, alább elmondom.
Egy asszony, mikor az erdő felé eső kertjébe kilépett, szembetalálkozott két ördöggel, akik karcsú termetűek voltak, s arcukra és öltözetük után tanuló deákoknak néztek ki. Arra biztatták az asszonyt, hogy éjszaka zárja ki a házból a férjét, hogy annál szabadabban szólhassanak ők egyedül az asszonnyal valamiről. Az asszony visszatért a házba, estefelé a férje távollétében bezárta az ajtót, majd e két gonosz lélek ifjak képében megjelent a házban, s egy kötelet adtak az asszonynak, biztatva, hogy kösse föl rá magát. Míg az asszony ellenkezett, megérkezett a férje, s verte az ajtót; a felesége odafutott, ajtót nyitott, és elmondta, hogy két ifjú volt nála, akik kötelet adtak neki, és buzdították, hogy kösse fel magát. A férj elrémült, és nem tudta, hová kapjon; azt gondolta, hogy a felesége vagy eszelős, vagy valamilyen iszonyú álmot látott.
Valamivel később az ördögök, akik előbb láthatóan voltak jelen, most az asszony testét szállották meg, megfosztották ép eszétől, és csodálatos módon kezdték szorongatni, folytonosan buzdítva, hogy kösse fel magát. Következő napon összeszaladt a szomszédság, a férj pedig a rendházba futott, s papot kért, hogy az beteg feleségét bűnvallásra bírja. A pap el is ment, de dolgavégezetlen tért vissza, csak egy viaszbárányt hagyott ott, hogy tegyék a beteg szívére. A megszállott nő körül sok katolikus asszony gyűlt össze, akik együttérezve nyomorúságával folytonosan imádkoztak, szentelt barkát raktak a fejére és szentelt gyertyákat gyújtottak körülötte. Az ördögöknek nem volt elég erejük ezeket a dolgokat kibírni, s ezért így szóltak a megszállott asszonyhoz: Dobd el ezt a bárányt a nyakadról, ezt a szentelt gyűrűt vesd el az ujjadról és mi szebbet adunk neked, taszítsd el ezeket a barkákat és oltsad ki ezeket a gyertyákat, ne engedj ide papokat. Néhány katolikus részint rémülettől, részint szánalomtól indíttatva újra a rendházhoz futott még reggeli ideje előtt, s a misés papot kérték, hogy ne nehezelljen a szerencsétlen nőhöz jönni. A misés hallgatott könyörgésükre és társával együtt reggeli után elindult, magával vive az ördögűzőket is, azzal a szándékkal, hogy az ördögöket vallástételre bírják. Ezenközben a katolikus asszonyok nem szűntek meg könyörögni Istenhez a szerencsétlenért; ekkor a Gonosz felkiáltott: íme, jön már, íme, ott imádkozik az úton, ó, ha ma nem jött volna, holnap elvihettünk volna téged, íme, már közel van, nem késlekedhetünk tovább – és olyan erősen megrázták az asszonyt, hogy a sok nő alig tudta tartani, és eltávoztak belőle. Az asszony, érezve, hogy megszabadult, boldogan mondta a körülállóknak: Dicsőség Istennek, íme, kiugrottak az ablakon. A valamivel később érkező misés pap emberekkel tele házat és egészséges, boldog és eszén lévő asszonyt talált, aki bár azelőtt különféle módon őrjöngött, az arcszínét folyton változtatta, hol fekete, hol halálsápadt volt. Az asszony ekkor örvendezve elbeszélte az egész történetet, ahogy azt fentebb leírtuk, és aminek tanúja mindenki, aki férfi és asszony csak ott volt. Ezenkívül hozzátették, hogy a kötelet, amit az ördögök hoztak, látták és meg is égették. Erősen bizonyította a férj is, a feleség is, hogy a házban azelőtt soha nem volt hasonló kötél. Ezeket meghallgatva a pap meggyóntatta a boldog és megvigasztalódott asszonyt, és eltávozott. Az pedig először is hálát adott az Urnak, azután a katolikusoknak megszabadításáért, s kétszeresen ígéretet tett, hogy ettől kezdve sosem mulasztja el sem a prédikációkat, sem a szent miséket. Őrizze őt Isten szent kegyelmében. Ámen.
Ugyanannak a leveléből
Az Úr 1584. évének január 11-én két nemes jött Kolozsvárra Peterdről. Az egyik egy papot kért, hogy menjen ki vele a falujába, keresztelje meg a fiát és prédikáljon az ott lakó egyszerű népnek; mert már körülbelül tizenöt éve nem hallották Isten igéjét. Továbbá ez az előbb említett nemes elbeszélte a tisztelendő Provinciális Atya [Joannes Paulus Campani] és Ferdenandus Capecius atya jelenlétében, hogy apjának, Mátyás magyar király kamarásának tizenhét fia volt, közülük ő született utolsónak; apja nagyjából százhúsz évig élt, s mikor halálához közeledett, végrendelkezett, vagyonát szétosztotta fiai között, s a testamentumra a megfeszített Krisztus képmását nyomta, és igen kérte fiait, hogy ne adják fel soha atyáik ősi hitét Jézus Krisztusban, az Isten megfeszített fiában: megjósolta továbbá nekik, hogy sokan el fognak pártolni az ősi vallástól, de az ősi hit mindenütt újból feléled. E szavak után nyugodtan és boldogan távozott el az élők sorából. Fiai jó atyjuk intését követve mind szilárdan megmaradtak a katolikus vallásban. Csak a legutolsó (aki nekünk ezeket elbeszélte) kezdett egy kicsit ingadozni; de ő is, mivel egy szekta hitében sem talált nyugalmat, visszatért a katolikus egyházhoz. Elbeszélte, hogy e 83-as esztendőnek az új kalendárium szerint való karácsony éjszakáján ilyen látomása volt: amikor ágyában pihent, egy hangot hallott, amely így szólt hozzá: Kelj fel, és dicsérd az Istent, mert ma született Krisztus, aki a világ igaz megváltója. Felkelt feleségével együtt, akinek hasonló látomása volt, elbámulva az ablakba ültek, az eget nézték és dicsérték Istent.
Mindezt úgy írtam le, ahogy azt tőle a fent említett atyák jelenlétében hallottam, s ha ezt az esetet is összevetjük a fentebbi csodákkal, amelyek az advent második hetének harmadik napján való házasságkötéseknél történtek – mivel ez a nap a régi kalendárium szerint nem esik advent ünnepére* –, nyilvánvalóan kitűnik, hogy Isten akarata volt, hogy az, akinek Krisztus adott hatalmat a földön az oldásra és a kötésre, megújítsa a kalendáriumot, s a csodáktól megindítva óvják [az igaz emberek] a hitehagyókat és engedetleneket. Ez a bizonyosság még inkább kitűnik abból, amit Blandrata doktor, Erdély fejedelmének [Báthori Zsigmondnak] orvosa, Arianus tanának* fő embere vallott magáról a fejedelem előtt: feljegyezte, hogy sok év óta a köszvénye épp karácsony napján veri le lábáról, és egészen gyertyaszentelőig [február 2-ig] az ágyhoz szögezi; ezt a dolgot természeti eredetűnek gondolta, hogy betegségének ez a biztos és állandó periódusa. De az a csoda történt vele, hogy két éve, amióta a kalendáriumot megújították, betegsége is megváltoztatta periódusát, és jóllehet tíz nappal megváltozott a kalendárium, betegsége mégis ugyanúgy karácsonykor tért vissza, mint azelőtt; ezt bár másféle misztériumnak tartotta (mivel azelőtt, hogy a Provinciális Atya nem figyelmeztette rá, maga nem is vette észre), mégis maga jegyezte meg, hogy bizonnyal helyesen jobbították meg a kalendáriumot, és szükséges dolog lenne egész Erdélyt kényszeríteni, hogy álljon rá arra, amire az egész világ ráállt, hacsak nem akar örök meghasonlásban élni.
Uray Piroska fordítása latinból
Veress, 41–46. Nr. 124. Eredeti.