104 Asztalos András Szenci Molnár Albertnak

1608. március 6. Nagyszombat

Gratiam ac pacem a Deo patre per dominum Jesum Christum precatur et sua officia humillime commendat. [Kegyelmet és békességet kíván az Atya Istentől Jézus Krisztus urunk által, és szolgálatait igen alázatosan ajánlja.]

Hogy én Kegyelmednek ily ritkán írjak, oka mi legyen, sok dolog volna azokat megírni. De főképpen ez mi nyomorult országunknak sok változása és sok ínsége, kiben immár három egész esztendőben fetrengönk. Most vagyon egy kevés békességönk, az frigy alatt mind törökkel, hajdúsággal. Kit engedjen Isten, hogy legyen állandó.

Mindazonáltal az eklézsia állapatja felől azt írhatom Kegyelmednek, hogy az Jó Isten ez mi várasunkba is behozta az ő szent igéjének nyilván való prédikálását. Majd három esztendeje leszen 16. Mai [május 16-án], miulta prédikátorunk és scholamesterönk vagyon; Petrus Taxoni esztendeig volt rektor, ím ismét 2 esztendeje leszen, hogy Tamás Patkó Samarjai mesterönk, prédikátorunk penig Martinus Hollósi mindazulta fogva; volt kollégája egy esztendeig Michael Suri, de az ostya miatt nem alkudhatának meg. Komjátira mene ismét prédikátorságra és ugyanott megházasult.

Most Isten által minden főhelyeken szabad vásárokban, végvárakban szabad az religió [vallás], Sopronban is vagyon, Posomban is evangélikus prédikátor, Komáromban, [Érsek]Újvárban, Samarjában, Sellyén mind falukon, várasokon. De szűk volta vagyon az tanító rendnek, és főképpen scholában tanítóknak. Ez nálunk való mestert is, dominus Tomast és Joannes Samarjait felbocsátnók, de nem találhatunk scholamestert, Szencen sincsen. Dominus Joannest kérik erősen, hogy még fel ne menne, esztendeig nálok lenne az scholának gubernálásában [iskola igazgatásában]. Az atyja, dominus Mattheus Samareus piae memoriae [kegyes emlékezetű Samarjai Máté úr] elhagya bennönket, jó vitézséget vitézkedvén, futását elvégezvén, az letett koronát megadta a Jézus Krisztus neki, az kinek egész életében nagy hívséges és igaz szolgája vala.

Csatári uram szempci tanító; Petrus Taxoni jókai prédikátor itt nálunk házasult meg, bizonyára jámbor nemből való leánt vett el, de nem becsüli meg, nem él oly tisztességesen vele, az mint prédikátorhoz illendő volna.

A magyar Psalteriumban [Zsoltárkönyvben] megvagyon immár részönk, érkezett ki benne, de minthogy az musica, tudja Kegyelmed, az magyaroknál nem felettébb vagyon ususban [szokásban], a nótákat nehezen találják föl. Kérem én ezokáért Kegyelmedet, ha ott fenn valami kötelessége még nincsen Kegyelmednek, jöjjön ki Kegyelmed közinkbe, szolgálj nemzetednek és hazádnak és szüleidnek is, ne nézzed az ott benn való békességes állapotot.

Bizonyára igen elpusztult földönk, országunk, de mindazonáltal ez nagy vigasztalásunk és örömönk, hogy az mennyei kenyérrel éltet és táplál az irgalmas Isten bennönket, és ez külső dolgokban is naprul-napra öregbít és ismét újonnan épít őfölsége: búzával, borral, jóval ez múlt idén is bőséggel látogatott őfelsége. Az szegénség, ki az sok török, tatár, cserkesz és hajdú miatt elpusztult volt, naprul-napra igen épül, mert ez egész Mátyusföldét egyaránt forgatták, majd közel esztendeig. De az irgalmas Isten módot talált benne, el-elvivé rúlunk.

Magam állapatja felől is hogy kevés beszéddel ne írjak, nem tűrhetem. Számlálhatatlan sok károkat vallottam az hajdúk és török jövetelekor; minden jószágom elveszett, valami az váras kerítésén kívül volt; minden lábasmarhám, ökreim, teheneim, johaim is, sertésmarhám mind prédára költek. Jó lovaimat elragadozták, csűreimet elégették – csak Isten győzné elészámlálni. Ezek után Isteny csapást bocsáta reám: véletlen az szél az egyik csűröm kapuját reám szakasztá, ki miatt közel esztendeig feküdtem és meg is sántultam, mert az csípőmből az forgócsontot kiütötte, és nem tudták helyére igazítani az tudatlan barbélyok. Akkor volt rajtunk az török, tatár, hajdú, és nem hozathattam másunnét orvost magamnak. Ezek után az Úr gazdámasszont elválasztá tőlem és magához vevé. Voltam özvegylésben 2 esztendeig 3 hónapig. Elunván az sok házi gondviselést; most házasodtam meg, az Úr mutatott egy szegén nyomorult özvegyasszont, kedvem szerént valót, az másokhoz hasonlót, ki legyen szent nevének tisztességére, lelkönk idvösségére és az eklézsiának épületire. Az leányaimnak ketteit immár elházasítottam, az öregbiket Komáromban adtam jó renden való főembernek, az vitézlő Stepph Mártonnak, másikat egy ifjú legénnek, ki velem lakik; Pataki János deáknak, alföldi, dumamelléki.

A magyar Bibliának kinyomtatása felől azt írhatom Kegyelmednek, hogy immár ismét újonnan kinyomtatták Bártfán, és el is végezték, de nem szinte oly kedvesen, mint az visoli nyomtatás vala.

A Dictionarium [Szótár], kit Kegyelmed edált [kiadott], igen felette szűken érkezik hozzánk. Én még egynél többet nem láthattam benne, nem tudom, hova oszlott el, hogy ily ritka. Bizonyára kedves volna, ha kaphatnék.

Most bévebben nem írhatok foglalatos dolgaim miatt, hanem mégis intem és kérem Kegyelmedet, jöjjön meg Kegyelmed ez mi nyomorult földönkre, az Kegyelmed hazájában, hol Kegyelmed kedves dolgot cselekszik Istennek előtte, hogy szolgálhass szent nevének tisztességére, eklézsiájának épületire és atyádfiainak épületire. És ugyan itten ez mi várasunkban Kegyelmednek tisztességes helye, fizetése lenne, kin Kegyelmed megelégedhetnék.

Az Úr Isten szent fiának kedvéért éltesse, tartsa jó egészségben Kegyelmedet, és engedje őfelsége, jó egészségben láthassuk egymást.

Datum in civitate libera regiaque Tirnaviensi die 6. Martii, anno 1608. [Kelt Nagyszombat szabad királyi városban, 1608. évben, március 6. napján.]

Andreas Azthalos

civis Tirnaviensis, manu propria. [nagyszombati polgár s. k.]

Sz. M. A. 59–594. Nr. 18.




Hátra Kezdőlap Előre