Gondolatok a német birodalom békéjéről.
1. Úgy gondolom, hogy ez az isteni akaratból aratott diadal nem jelenti a háború végét, ám éppen új és nagyobb erőlködéseket szül.* Nem is szólva arról, hogy az ellenség haderejének még nagy része megvan, és ha a svéd király [II. Gusztáv Adolf] nem esett volna el, a veszély csaknem egyenlő lenne. Mi történik, ha Franciaország vagy Dánia királya [XIII. Lajos vagy IV. Krisztián], mi, ha az orleans-i herceg [Gaston] magát állítja a birodalomban lévő szövetségeseinek élére? Még ma is azt hiszem, hogy a birodalom fejedelemségeinek és városainak akkora az ereje, hogy csupán fegyveres erővel lehetetlen teljesen kimeríteni és elnyomni, hacsak valamilyen békés megállapodással nem rendezik az ügyeket.
2. Meggondolom a császári Felség [II. Ferdinánd] életkorát és a birodalom kedvező viszonyait is, és megdöbbenek, hogy ha valami emberi mód szerint történne Őfelségével – Isten ne akarja –, miközben háborút folytatunk, és még nem történt meg a római császár megválasztása, mennyi és mily súlyos veszedelem keletkezhet?! Jóllehet sokan nyíltan szemben állnak a Császárral, a név és a császári tekintély azonban többeket vagy visszatart, vagy késleltet, mivel saját lelkiismeretük vádolja őket, hogy esküjük ellenében történnek azok a dolgok, amik lesznek. De ha ezt a féket elvetik, s ha a katolikusok törekvéseit is megtörik (alig kétlem, hogy hasonló esetben ez fog történni), sokkal veszedelmesebb károk keletkeznek.
3. Eszembe jutnak a kimerült örökös tartományok, a spanyol király [IV. Fülöp] viszálykodásai ezen és a másik földrészen, azok sokasága, akik az Ausztriai Ház romlására törekednek, az Itáliában, Belgiumban és talán másutt is fenyegető háborúk, amelyek nagy jelentőségű fordulatot eredményezhetnek. Mintegy sorsszerűnek tűnik ugyanis valamennyiük felbőszülése az Ausztriai Ház ellen. Nem gondolom, hogy ezt a támadást le lehet csendesíteni, ha mindenfelé háborúkat folytatunk, ám miután a birodalmi tüzet eloltottuk, máshol könnyebben szembeszállhatunk a veszélyekkel.
4. Meggondolom, ha a hadinép mérhetetlen hiánya és a kincstárak üressége idején megindulna a török, az egész kereszténység végromlásra jut. És minthogy a szomszédban vannak az Ausztriai Ház tartományai, teljesen elpusztulnak.
5. Meggondolom a veszélyeket, amelyek a belső háború folyamatosságából keletkezhetnek részint a katonák által, ha nem lesz elegendő zsold, részint a hadvezérek által, ha nem az ő akaratuk szerint történik minden, részint azon katolikusok által, akik most a császárhoz húznak, ha (ami igen könnyen meglehet) tényszerűen vagy gyanú alapján tudomásukra jut majd a pártütés. Mihelyt nincs kéznél a háború mozgatója, mindezek a veszélyek súlyosabbak, mint első pillantásra tűnnek.
6. Ha remény lenne akár a birodalom teljes visszaszorítására, akár az eretnekség gyökeres kiirtására, istentelen és gyalázatos dolog lenne a megegyezés kérdésének felvetése. Ám a dolgok ezen állapotában, a francia, a belga, az itáliai és indiai* ügyeket figyelembe véve, a fejedelmek és tartományok állapotát megfontolva, erkölcsileg lehetetlennek tűnik, hogy (Istennek a legfőbb égi tanács számára megőrzött csodái most nem jönnek számításba) a birodalom erejét teljesen ki lehessen meríteni.
7. Jóllehet a hadvezérek egyik háborút a másikból akarják eredeztetni, és vég nélküli háborúkra vágynak, én ennek ellenére nem helyeslem, hogy az Ausztriai Ház szerencséjét minduntalan borotvaélre állítsák. Ám ha egyáltalán valaha, úgy most, egy dicsőséges ütközet és a svéd király halála után, úgy vélem, hogy békét kell kötni a birodalomban. Nem szabad eltűrni, hogy egy elképzelt általános győzelem reményében új és végletes veszélyeknek tegyék ki az Ausztriai Ház szerencséjét. Ezeket helyezi ugyanis kilátásba egy győzelem, amely bizonytalan, valamint csatatéren hagyott ágyúkat és a császári katonaság Chemnitzbe való visszavonását. Később, valamely nyugodtabb időben a szabad akarat megerősíthetné azokat a tartományokat, amelyek vallása és kormányzása megreformáltatott. Ezekhez tartozik, hogy jobban felfigyelhetne a belga és az itáliai ügyekre az Ausztriai Ház, mely most oly sokfelé osztva alig tud valamennyinek elébe vágni.
Így a legbölcsebb cselekedetnek azt vélem, ha most kötnek tisztességes békét a birodalomban, amikor a győzelemnek egy részét a császár aratta le. Többet tudnék mondani arról, hogy ilyesféle békét mi módon, hol lehet elkezdeni, elindítani és lezárni; de úgy vélem, felesleges. Adja Isten, hogy járjanak szerencsével, akik a kormánynál ülnek, és ne sodorják még veszélyesebb háborúkba a jó és békeszerető öreg császárt.
1632. december 8.
8. Úgy gondolom, hogy a Szász Ház könnyen rávehető arra (egy-két különösen jól tájékozott bennfentes szerint), hogy figyelmét a béke megszilárdítására fordítsa. Úgy gondolom ugyanis, hogy maga nem vállalkozik arra, hogy a háború vezetője legyen, ugyanakkor nincs egyetlen fejedelem sem a birodalomban, akinek szolgálni akarna. Külföldieket és magánál hatalmasabbat nem akar behívni, ha okos, mert már gyakorlatból tudja, mennyi kellemetlenséget okoz majd ez. A szász herceg is láthatja, hogy az ő tartományai is kierültek, és ha állandósul a háború, még nagyobb kellemetlenségek érik majd ezeket. És a Császári Felség ügyei sem úgy állnak most, ahogy az elmúlt évben, hanem sokkal jobban. Ha ilyeneket és ehhez hasonlókat adnak elő a háborúra nem alkalmas és nem is hajló fejedelemnek, hozzátéve a reményt is, amelyet az Ausztriai Ház kegyessége felől táplálhat, nem kétlem, hogy hajlani fog a béketárgyalásokra.*
Téglásy Imre fordítása latinból
Hanuy, 2. 378 – 380. S. k.: javítások.
Fogalmazvány.