Fenséges Fejedelmem, jóságos Uram!
Ez az öregekre nézve kedvezőtlen, változó őszi idő az elmúlt napokban arra indított, hogy minden dolgot félretéve egészségemmel foglalkozzam. De még most sem nyertem vissza minden erőmet. Hogy azonban Fenségteknek engedelmeskedjem, elmondok Magyarország jelenlegi helyzetéről mindent, amit valószínűnek ítélek.
A törökök erdélyi támadása biztosnak tűnik, Isten tudja, mivel végződik. Félek azonban attól, hogy a mostani fejedelmet [I. Rákóczi Györgyöt] elárulják övéi a töröknek. Írta a fejedelem, hogy Lengyelország generálisa elűzte a tatárokat, és biztosította őt arról, hogy a tatárok közül senkit se enged Erdély irányába. A törökök egyedül nincsenek annyian, hogy ártani tudjanak a felfegyverkezett fejedelemnek, hacsak övéi el nem árulják.
Egyébként bizony erősen kétlem, hogy övéi ne árulnák el. És mivel a fejedelem nem harcias természetű és nem is gyűjtött idejében annyi külföldi katonát, amennyit kellett volna, félek, hogy akár legyőzve, ha megütközik, akár menekülve Erdélyt elhagyni kényszerül, jóllehet ezt Isten másképp is igazíthatja a saját akarata szerint. Ezen kívül félek, hogy magával ragadja az ellenséget Őfelsége tartományaiba, ha kijön Erdélyből. Amíg ugyanis ő maga és javadalmai sértetlenek, nem fogja magát Bethlen [István] nyugton érezni.*
Bármennyire is békét ígér a török Őfelsége [II. Ferdinánd] tartományainak, a jelenlegi példával arról győz meg, hogy semmit se kell hinni ilyesféle ígérgetéseinek. Ugyanis oly sok eskü alatt adott igéretet a mostani erdélyi fejedelemnek, hogy többre már alig is volna képes.
Így aztán, jóllehet a török elvonta a Dunán innen és túl lévő részekről a katonaságot, de hogy ne történhessék meg itt se, amitől meglehetősen tarthatunk (erről már korábban szóltam), úgy tűnik, hogy Felső-Magyarországon kell őrködni, leginkább azokkal az eszközökkel, amelyeket korábban írt levelemben már említettem. Először: Minthogy Őfelsége már elrendelte, hogy Felső-Magyarország őrségeit német gyalogsággal erősítsék meg, ezt folytatni kell. Másodszor: Levelet kell írni a felsőmagyarországi megyéknek a személyes felkelésről, és el kell küldeni generális uramnak, hogy Őfelsége tanácsosait egybeszólítva hirdesse ki, ha úgy tűnik, hogy ki kell hirdetni. Harmadszor: Sziléziából némi haderőt át kell csoportosítani. Negyedszer: Gondolkozni kell, hogy mi a teendő, ha a török lehetőséget nyújt a békeszegésre. Ötödször: A Thurzó-javak miatt egynéhány magyar lázadását rebesgető, durva hangok hallatszanak, úgy vélem, nem kell ezeket érzéketlen füllel elereszteni, hanem a Magyar Kamara útján ki kell deríteni az igazságot, komolyan fontolóra kell venni az eljövendőket.
Nem kétlem azonban, hogy mindezeket Felségtek mindenki másnál tisztábban átlátja, és Őfelségét is értesíteni fogja.*
Imádkozom Istenhez, hogy Fenségteket tartsa meg egészségben.
Nagyszombat, 1636. szeptember 25.
Fenségtek legalázatosabb és legodaadóbb
szolgája:
Pázmány bíboros s. k.
Téglásy Imre fordítása latinból
Hanuy, 2. 701 – 703. Nr. 1065. S. k.: aláírás. Eredeti.