Szent Császári Fölség!
Íme a családok és népünk utolsó maradványai Fölséged lába elé borulva, aki képes fölemelni és a fölemelteket gyarapítani, vagy elnézni, hogy közel legyen a teljes és tökéletes megsemmisülés, Fölségednek átnyújtjuk ezeket a leveleket, amelyek igaz tanújeléül szolgálnak a mi végső romlásunknak, és amelyekből Fölséged bőségesen megértheti, mekkora dühösséget készül ránk okádni a mohamedán veszettség, és milyen telhetetlen gyűlölettel tekint Horvátország népére, és hogy mesterkedik gyökeres kiirtásán. Mit teszünk mi ilyen helyzetben? Talán várjuk elegendő számmal és készülettel az ellenség ilyen nagyszabású készülődését? Minden erősségünk nagyobbrészt nyitva áll és szinte összedőlt, különösen Karlovác, amelynek a falain át hintók is átjárhatnak. Nincs többé semmi őrség, nincs, aki katona akarna lenni, nincs pénz, ami a háború idege, és nincsen remény a szomszéd tartományok segítségére, amelyek rémületükben szinte előbb kezdenek önmagukban kételkedni, mint hogy jelét adnák annak, hogy valami segítséget tudnak nyújtani nekünk. Egyszóval nincsen elképzelhető gondoskodás. Maga a végek főkapitánya rosszul végzi feladatát, nincs fegyelem a katonaságban, nincs semmi szeretet vagy gond a katonák irányában, hanem örökös irigykedés, folytonos széthúzás és a legnagyobb fokú kölcsönös gyűlölködés. A dolgok ilyen általános összezavarodása közepette talán rettenthetetlenül várjuk a félelmetes ellenséget? Miféle állapotban lehetünk ilyen lelki szorongások és bajok közt? Most nem azok az idők vannak, amelyek régen voltak, Legkegyelmesebb Uram, nincs többé az a bőség az alattvalókban, ami egykor volt, és nincs az a lehetőség a gazdagságra, amelyből ha fájdalmas is volt elveszteni egy részt, de csökkent a fájdalom azáltal, hogy nem látszott ezzel teljes kifosztottság, de aki most veszít, elveszt mindent egyszerre, és a szerencsétlen utódok hiába fognak siratni még minket halottakat is és azokat az elvesztetteket. Azért kénytelenek vagyunk őrködni a magunk ügyein, és nem titkolni el továbbra is nyomorúságunkat, hanem állhatatosan előterjeszteni legalázatosabb könyörgéseinket, mert amint hallani, az ellenség a most következő háborúban rettenetesebbnek akar mutatkozni a szokásosnál. Így tehát határozza el magát Fölséged, hogy megfelelő erőket egyesít, és azzal védje és oltalmazza meg kegyesen hűséges alattvalóit. De ha a sors úgy hozza magával, hogy azt látjuk, hogy panaszaink és kéréseink semmi eredménnyel nem járnak ebben a legsürgetőbb szükségben, hanem minden marad a szokásos zűrzavarban és romlásban, ha végül is nem fogunk látni határozott és időszerű reformot, előre térden állva kell kérnünk Fölséged bocsánatát, hogy kegyesen, a fölháborodás minden jele nélkül engedje meg nekünk, hogy megvédhessük vagyonunkat, amely teljesen ki van téve az ellenség barbárságának, és megpróbálhassuk a nyugodtabb és biztonságosabb sorsot, úgy, mint mások, hogy egyszer már mi se legyünk kénytelenek feleségünkkel, gyermekeinkkel és utódainkkal megsemmisülten, nyomorult és koldus életet élni. De szilárdan remélve bízunk benne, hogy Fölséged izzó lelkülettel nem fogja elmulasztani, hogy a maga részéről mindent megtegyen a keresztény hitnek és különösen ennek az elpusztított országnak a védelmére, amelytől függ a többi országnak és tartománynak a megmaradása, minden szükséges dologról való gondoskodással és szabályozással. Minekünk ellenben csak az marad, hogy készségesen fölajánljuk karunkat őseinktől öröklött vallásunkért, a haza biztonságáért és a legfölségesebb osztrák ház tiszteletére, és hajlandók legyünk vérünket ontani örök hűségünk bizonyságául.
Csapodi Csaba fordítása latinból
Barta-Klaniczay II., 269–270.