Áldott legyen az Úr neve, aki őrzőangyalt rendelt útitársul mellém. Épségben megérkeztem, de hazámat nem a legjobb állapotban találtam, minthogy a belső zavarokból még nem tudott kilábolni. Alig tudtam bejutni Erdélybe, ahonnan hamarosan visszatértem Debrecenbe, hogy legalább némiképpen köszönetet mondjak mindazért, amivel a Te jóságodért tartozom.* Ám noha annyira siettem is, mégiscsak a kereskedők és a velük együtt utazó diákok távozása utáni napon érkeztem meg. Ezek [a diákok] kétségkívül kitartó szorgalommal ülnek majd lábaidnál a dicsőséges Isten rendeléséből. Így hát hálám kifejezésének ez alkalmától megfosztattam. Azóta nem volt módomban köszönteni téged. Hátunk mögött az osztrákok fenyegettek eleinte vészes közelségükkel, majd gyászos jelenlétükkel. December 6-án ugyanis a magyarországi osztrák seregek tábornoka, gróf Strasoldo ezt az igen gazdag várost, melynek minden tornya az istenfélelmet hirdeti, nyolcezer katonával egészen váratlanul megszállta.* Először csak beszállásolást kért, majd mind féktelenebbül kezdett garázdálkodni, és ez alatt a tizenhét nap alatt, míg a várost jelenlétével sújtotta, az itt oltalmat találó menekült magyaroknak, sőt az itteni lakosoknak is aranyuk, ezüstjük és más értéktárgyaik tömegét összerabolta. Annyira, hogy a zsákmány elszállítása magának a zsákmányolónak is nehézséget okozott. Hasztalan voltak a közelben hatalmas török seregek, sőt még erdélyi csapatok is.* Ezek segítségnyújtását ugyanis – még ha nagyon akarták volna is – megakadályozta a vizek szerfölötti áradása. Annál biztonságosabb háborítatlanságban vonultak el az osztrákok, otthagyva a várost, hadd tallózzon a maradékon. Senkinek sem kedveztek, csupán az egy Isten irgalmasságából a papi rendhez tartozóknak, sőt azon magyarországi gyülekezetek lelkipásztorainak is, akik a korábbi években megidézve nem jelentek meg a törvény előtt, és itt nagy számban rejtőzködtek.*
Ezek voltak a gyűlöletesek ajándékai,* vajha a jövőben nem lenne részünk az ajándékaikban. Nekem, Kiváló Férfiú, ennyi szomorú esemény között is elég szép hivatal jutott Erdélyben,* Enyeden sem feledkeztem meg rólad, s azok a kiváló magyar diákok, Toetsi [János] és Gyöngyösi [István] urak, akiket a Te neved vonzott Zürichbe, tanúsítani fogják, milyen gondban voltam már jóval az ő innen való elutazásuk előtt, hogy a te szívességedért és szeretetedért köszönetet mondjak, s hogy ez sokáig ne halasztódjék. Sőt az első alkalommal – ha módjuk lesz rá – az innen hozzád siető erdélyi diákok közelebbről bizonyítani fogják hozzád való hűségemet. Jóakaratodba ajánlom ezeket a kiváló tehetségű és nem mindennapi szorgalmú ifjakat. Szokásodhoz híven karold fel őket ezekben a veszedelmes időkben, Tiszteletreméltó Férfiú, és akkor nagy híredhez méltó bőséges aratásban lesz részed, és (e szavamtól távol áll minden hízelgés) lesznek, akik innen hozzád sietnek, ha magadhoz fogod vonzani őket.
Figyelmedbe ajánlom a tudós Sylvanus Márton uramnak, az itteni Debreceni Kollégium érdemes nyilvános professzorának művét, mely maga is eléggé beajánlja magát, s amelyet az említett diák ifjak neked már kétségtelenül átadtak, Tiszteletreméltó Férfiú. Vesd reá bábáskodó kezed ez idegen magzatra, hogy napvilágot lásson, és te mint kisebb fények között a hold, előttünk a tudománynak ezen az égboltján, vedd pártfogásodba ezt a művet, melyet a hosszas hallgatás után jelentkező Kelet neked küldeni bátorkodott.* Ezt azért [is tedd meg], hogy többi tudós férfiaink, akiket ezek a mostoha közállapotok annyira akadályoztak, felbátorodjanak, és ne kényszerüljenek a maguk és övéik okulására külföldön keresni azt a lehetőséget, melyet a lesújtott hazában nélkülöznek.*
Ezenkívül jelentkezik nálad e levelemmel nagytiszteletű Köleséri Sámuel, eme igen virágzó eklézsiánk egyik figyelemre méltó erényekkel ékeskedő pásztora, aki oroszlánkörmödről már ismer téged, és ezért óhajtja annyira a találkozást.* Kérlek azért, Kiváló Férfiú, hogy természetadta szerénységedhez és szívélyességedhez mérten vedd kissé pártfogásodba a mieinket is. Ismereteket bőven árasztó fuvallattal üdítsd fel kertjeinket is, és legalább levélbeli jelenléteddel kopogtasd meg, vedd számba s hívd versenyre íróasztalunkat. Azon fogunk fáradozni (bár hozzád mérve barbárok vagyunk), hogy téged minél nagyobb szeretettel fogadjunk, csókolgassunk és dédelgessünk.
Csak szeress tovább minket, akiket egyszer s mindenkorra magadhoz kapcsoltál, és támogasd a te nagy neved merész, de alázatos tisztelőjét.
Debrecen, december 12.
Pápai Páriz Ferenc
Puskás Lajos fordítása latinból
Nagy, 407 – 409. Nr. 4.