NYOLCADIK FEJEZET: NAGY SÁNDOR PÁLYAFUTÁSA

Keleten Fülöp halála után minden veszélyben forog. A fiatal Sándor erős kézzel nyúl bele az udvarba. Eltávolítja unokatestvérét, akinek az érdekében történt valószínűleg a gyilkosság. Az udvari körökből még többen is esnek áldozatul, de ezzel a külpolitikai helyzet még nincs biztosítva. Az ázsiai sereg vezetői az ellenpárthoz tartoztak. A városállamokban megint felbukkant az a párt, amelyik elbujt Chaironeia után; Demosthenes volt az élén. Boiotiában nyílt lázadás ütött ki. A thrákok és illírek is úgy érezték, hogy fölvirrad a napjuk. Sándor visszahívta a sereget Ázsiából és felhagyott a nemzeti háborúval. 335 tavaszán egy erélyes hadjárattal tekintélyt szerzett magának Illíriában és egészen a Dunáig, azután Boiotia ellen vonult. Thebait meghódította és elrettentő példaként lerombolta. Athén és a többi elszakadásra kész állam azonnal meghunyászkodott. A korinthosi szövetség ugyanolyan viszonyba került Sándorral, mint amilyenben Fülöppel állt.


XI. NAGY SÁNDOR HÓDÍTÓ ÚTJA

A perzsa háború új megindításához Sándor ereje felszabadult. 334 tavaszán átkelt a Hellespontoson, nem úgy mint atyja, hogy Hellast egyesítse és Kis-Ázsiát elfoglalja, hanem tudatosan mint világhódító. Félrevezették korának elképzelései, hogy Turkesztán és az Indus medencéje mögött azonnal a tenger következik és hogy Ázsia csak negyede valóságos kiterjedésének. A perzsák a 336-iki abbahagyott támadás után jobban voltak felkészülve, mint eddig. Sándor megverte ugyan seregüket a Granikosnál, de a nyugati part helyőrségei 333-ig tartották magukat. A perzsa hajóhad is ura volt a tengernek és a korinthosi szövetség görögjeinek területi épségét és hűségét veszélyeztette. Csak miután 333 novemberében Sándor leverte Dareios királyt Issosnál, miután benyomult Szíriába és meghódította a phoinikiai városokat, miután hosszú ostrommal bevette Tyrost és ezzel megfosztotta az ellenséges hajóhadat bázisától, a hadjárat válságának csak akkor volt vége. 332 végén Sándor Egyiptomban volt, a bennszülöttek mint szabadítót üdvözölték. Itt tette meg ünnepélyesen azt a lépést, amelyben apját a halál gátolta meg. Istenné nyilváníttatta magát a sivatagi Ammontól, ettől a jós-istentől, akit a görög világ jobban tisztelt, mint a keleti. A szövetségi városokban, amelyekhez most már Kis-Ázsia megszabadított görögjei és az elgörögösödött Karia is tartoztak, egymás után hozták a határozatokat, amelyekkel Sándort városuk istenévé emelik.

331-ben Mezopotámia meghódítása következett a gaugamelai győzelemmel. 330-ban Dareiost menekülés közben perzsa főurak megölték az északi Iránban és saját szakállukra szervezték meg az ellenállást. Az iráni szatrapiák, a művelt élet kis foltjai a sivatagban és pusztaságban, természetesen megadták magukat. De mikor Sándor 330–29 telén átkelt a Hindukuson, Baktrióban és Sogdianában erős ellenfélre talált. A puszták népei és a régi perzsa határőrség szállt vele itt szembe és 327-ig lekötötte minden erejét. Egy helyi hatalmasságot, aki a mai Taskenttől délre székelt, csak úgy tudta megnyerni Sándor, hogy feleségül vette leányát, Roxanét. Ezekben az években keresett magának az új állam formákat is. Az ázsiaiak előtt úgy kellett Sándornak viselkednie, ha tekintélyt akart, mint ázsiai királyhoz illik. De a makedon tisztek élesen ellenezték az udvari szertartásokat, bár tőlük nem kívántak semmi ilyet. Többször szítottak összeesküvéseket az udvari táborban tartózkodó művelt görögökkel együtt. Fülöp egy régi fővezére, Aristoteles egy unokaöccse, a hadjárat sok derék hőse lett Sándor parancsára gyilkosság vagy kivégzés áldozata. Fontosabb volt Sándor elhatározása, amely szerint nem pusztán a makedonokra és a görög szövetségi városok szolgálatukat felajánló polgáraira alapítja a birodalmat, hanem az irániaiakat is bevonja a kormányzás munkájába. Mezopotámiától keletre már nem makedon szatrapákat nevezett ki, hanem bennszülötteket. Ezek mellé makedon helyőrséget vagy katonai települést állított makedon parancsnokkal. A közigazgatásban más helyeken is mindig növekvő mértékben kapnak irániak helyet.

Makedoniában Sándor Antipatrost hagyta hátra, ez ügyelt fel a korinthosi szövetségre. A nagy győzelmek után kevés volt a kísértés a makedonok ellen való lázadásra. Athénben politikai tüntetés volt az a per, amelyben Demosthenes győzött régi versenytársa, a makedonbarát Aischines fölött. Ezzel – legalább szavakban – ismét feléledt a régi partikularizmus. Spárta 331-ben oktalan kísérletet tett, hogy visszaállítsa hatalmát a Peloponnesoson, de Antipatros egy ütközettel elintézte ezt a felkelést.

A turkesztáni tartózkodás megmutatta Sándornak, hogy Ázsia földtömegei a végtelenségig folytatódnak. India ellen fordult 327-ben, legázolta a perzsa uralom utolsó maradványait, leverte a Pendzsab fejedelmeit, azután itt is belátta földrajzi feltevéseinek helytelenségét. Irányt változtatott és a bennszülöttekkel vívott, olykor igen kemény harcok után elérte az Indus torkolatát (325 májusában). Innen a sereg több hadoszlopban Persisbe és Susába tért vissza. Az Indiai-óceánon a hajóhad kísérte. A király hadteste nagy veszteségekkel a gedrosiai sivatagon keresztül tért haza. Az uralkodó hosszú távolléte a birodalomban sok kérdést vetett fel. A perzsa szatrapák nagy része megtagadta az engedelmességet – ezeket másokkal kellett helyettesíteni. Mások saját zsoldos-seregeket toboroztak maguknak, ezeket a király nem tűrhette meg. A birodalom szíriai-babyloni része pénzügyeinek intézője, Harpalos, visszaéléseket követett el és Athénba menekült. Egy darabig úgy látszott, hogy a kincsek, amelyeket magával hozott, a görög függetlenségpártiaknak új bátorságot adnak az ellenállásra. De elegendő bátorság nem volt a kalandhoz. Az ügy áldozata Demosthenes lett, akinek el kellett hagynia Athént. Harpalost magát egy zsoldostiszt gyilkolta meg a kísérői közül.

Egyidejűleg megtette Sándor a lépéseket az új birodalom formálására. Perzsa királyi házból való hercegnőt vett feleségül. Makedonok és perzsa nők között ezerszámra hozott létre ilyen házasságokat, a fővezérektől kezdve a közlegényekig. A hadseregbe iráni legénységet osztott be, úgy hogy minden legkisebb csapategységbe is jusson belőlük. A makedonok várható ellenállását hamar letörte. Ugyanakkor parancs ment a görög városállamoknak, hogy minden száműzöttet fogadjanak be. Ez kétségkívül megszegése volt a korinthosi szerződésnek, viszont lezárása a nemzet zavaros multjának: kibékülése a pártoknak és osztályoknak az új görög világbirodalomban. Az ilyen intézkedésekre természetesen nagy izgalom következett és sokhelyütt még fokozódott a királynak a polisok igazságszolgáltatásába és alkotmányába való egyes beavatkozásaival. Új nyugtalanságoktól és jogi bizonytalanságoktól féltek, ha a visszatérők kártérítési igénnyel lépnének fel. Mégis jogosult volt ez az intézkedés. A világ Turkesztánig és Indiáig nyitva állt mindenféle foglalkozású görög vállalkozó szellemének. Négyzetkilométerek milliói adtak teret, Ázsiát el kellett árasztaniok a helléneknek. Nem volt már meg az a veszély, mint a multban, hogy a tér nélküli nemzet önmagát őrli fel, amikor Sándor most megkezdte a telepítést. Nem volt másra szükség, mint néhány évi szilárd uralomra Ázsiában – és ekkor a király 323 júniusában Babylonban meghalt. Harminchárom éves volt, tele tervekkel, amelyek Észak-Afrikára, Itáliára és a Nyugatra terjedtek ki. Azt hitte, hogy még csak a kezdetén van hódításainak. Tizenhárom év alatt megváltoztatta a világot. Kortársai joggal érezték, hogy olyasvalamit élnek át, amire még nem volt példa a történelemben. A perzsa birodalom, amely 200 éven keresztül olyan adottság volt a görögök számára, mint a tenger vagy az ég, nem volt többé. Azoknak az embereknek a fiai, akik a Nilus-deltáig és Sziriáig terjedő gazdasági vonatkozásokat ismertek csak, most mint uralkodó nép parancsoltak a Felső-Nilustól az Aral-tóig.

Új világhelyzetnek volt a megteremtője Nagy Sándor. Ennek a világhelyzetnek, a hellénizmusnak részletes jellemzésével az ő személyéből kell majd kiindulni.