KILENCEDIK FEJEZET: A NAGY BIRODALOM FELOSZLÁSA

A babyloni királyi udvarban felmerült a trónöröklés kérdése. Élt Sándornak egy féltestvére, Philippos Arrhidaios, ártalmatlan bolond. Roxane pedig gyermeket várt. A hadsereg önálló alakulatainak vezetői – akik közül az újonnan beosztott irániak csakhamar eltűntek – és a király belső katonai tanácsadói elhatározták, hogy Philippost nem veszik figyelembe és a várt örökös számára ideiglenes kormányt állítanak. Ebben a makedon gyalogság ellenállására találtak. Örök idők óta nem a nagyurak tanácsa emelte a királyokat, hanem a harcosok gyülekezete. A vezéreknek engedniök kellett. Philippost tehetetlensége ellenére elismerték királynak. Ez így is maradt, akkor is, amikor sikerült a hangadók ellen halálos ítéleteket hozni és amikor Roxanénak fia született, Alexandros. A valódi hatalmat a nagy makedon családokból származó urak osztották meg maguk között, a birodalom fővezérei. Krateros kormányzó lett. Perdikkas, a királyok gyámja, gyakorlatilag még fontosabb állást kapott. A szatrapiákat újra szétosztották. Politikai tekintetben nagyjelentőségű volt, hogy Ptolemaios Egyiptomba neveztette ki magát és azonnal el is utazott oda. Kezdete lett ez a Nilus országa új történetének. Antipatros megtartotta a makedon anyaországot. A többi helytartó között meg lehet nevezni az egyetlen nem-makedont, Eumenest, Sándor titkárát, akié Kappadokia lett. Antigonos Nagy-Phrygiát kapta Lykiával, Lysimachos Thrákiát, Peithon Médiát. A bennszülötteket háttérbe szorították, kevés szatrapia tartotta csak meg iráni szatrapáit. Azok között, akik megmaradtak a hivatalukban, ott volt Roxane atyja is. A trónváltozás következményei nem maradtak el. A távoli Baktriában már Sándor életében nyugtalankodni kezdtek a görög zsoldosok. A felkelők most megkísérelték, hogy a birodalmon keresztül hazavonuljanak. Peithon leverte őket, de a birodalom északkeleti bástyája meggyöngült. Főként az járt végzetes következményekkel, hogy a király éppen akkor halt meg, amikor a kis görög államok ingerültsége a száműzöttek miatt a tetőpontján volt. Még élt a régi széthúzás, még éltek az egység régi ellenségei és ezek kihasználták az alkalmat. Aitolia és Athén, a Peloponnesos legtöbb állama, Közép-Görögország Boiotia kivételével, sőt még egyes szigetek is fellázadtak. Demosthenes visszatért Athénbe. Antipatros közbelépett, de ereje nem volt elegendő, Lamiában körülzárták. Még Thesszália is csatlakozott a felkelőkhöz, pedig Fülöp ideje óta különösen szoros kapcsolatban állt Makedóniával. Leonnatos, a hellespontosi vidék szatrapája jött először segítségül, de megverték és ő maga is elesett. A szerencse csak akkor fordult meg, amikor a kormányzó, Krateros maga jelent meg a szinen és amikor egyben a királyi hajóhad elsöpörte a szövetségesekét. 322 őszén behódoltak az egyes államok, Aitoliát kivéve. Az eljárás most keményebb volt, mint 337-ben. Makedon helyőrség vonult be több városba. Athénnak meg kellett szüntetnie demokráciáját és a polgárjogot cenzushoz kellett kötnie. Eltörölték a hivatalnokok díjait. Demosthenest a makedonok megbízottai üldözőbe vették; öngyilkos lett. Aitolia leverésével akarták a munkát befejezni, de a hadjáratot abba kellett hagyni, mert a dolgok alakulása a kormányzót Ázsiába szólította.

Itt két párt alakult ki. Perdikkas képviselte a központi hatalmat. Vele szemben álltak a keleti szatrapák, akik önálló államok alapítására törekedtek. A vezetőjük Ptolemaios volt, aki Egyiptomban megtalálta egy külön birodalom minden előfeltételét és ezeket bőségesen ki is használta, Sándor holttestét saját kívánsága szerint a 332-ben alapított Alexandreiában temették el. Ez alkalmat adott Ptolemaiosnak, hogy a nagy király igazi tanítványának adja ki magát. Perdikkasnak csaknem egyedüli támasza Eumenes volt, aki mint nem-makedon, nem is gondolhatott arra, hogy a birodalmi gondolattól eltávolodjék. De 322-ben még az kötötte le az erejét, hogy Kappadokiát, amelyet Sándor hadjárata alig érintett, most kellett még csak tulajdonképpen meghódítani. Ez sikerült is, de a helyi hatalmak csoportjának ideje maradt a megalakulásra. Perdikkas e mellett még kétszer hibázta el a dolgát. Éppen akkor vette feleségül Antipatros leányát, de közeledett Sándor nővéréhez, Kleopatrához, aki Antipatros uralmával elégedetlenül jött Ázsiába. Ugyanakkor meggyilkoltatta Sándornak egy másik féltestvérét, Kyanét, aki Philippos Arrhidaioshoz akarta adni leányát, Eurydikét. Az első lépésnél úgy látszott, mintha a koronára törekednék, a második pedig kísérletnek tűnt arra, hogy a gyöngeelméjű királytól minden befolyást távoltartson. Antigonos és más nyugat-kisázsiai szatrapák megtagadták Perdikkasnak az engedelmességet, behívták Antipatrost és Kraterost, Ptolemaios is csatlakozott ehhez a szövetséghez. Antigonos és Krateros 321 tavaszán megjelentek Kis-Ázsiában. Antigonos a parton vonult végig, Krateros a belföldre igyekezett Eumenes ellen. Perdikkas ugyanakkor Egyiptomot támadta meg. Krateros vereséget szenvedett és elesett. Perdikkas támadása is összeomlott, csapatai éhség és veszteségek miatt fellázadtak. Perdikkast megölték, útja az új rendszer kialakulásának nyitva állt. 321–20 telén a hadsereg gyűlését arra használták fel, hogy kimondatták Eumenes halálos ítéletét. Eurydikét férjhezadták Philipposhoz. Újra rendezték a szatrapiák elosztását, Perdikkas barátait eltávolították. Babylont Seleukosnak adták, a makedon testőrlovasság vezérének. Kormányzó Antipatros lett, de ő hazatért Európába. Gyakorlatilag ez jelentette az ázsiai központi hatalom végét. Perdikkas pártjának maradványai Dél-Kisázsiában lassanként beadták a derekukat. Az ország belsejében Eumenes szívósan tartotta magát Antigonos túlerejével szemben. Antigonos azonban, mint csaknem egész Kis-Ázsia ura, láthatóan kiemelkedett társai és versenytársai közül. Ami korlátok még a nagy szatrapákat gátolták, mind lehulltak, amikor Antipatros 319-ben meghalt.

Európában Aitolia a 322-iki háború után ténylegesen független maradt. Másutt a makedonok párthívei uralkodtak, így Demades és Phokion Athénben. De a helyzet még távolról sem volt biztos, amikor Antipatros meghalt és végrendeletével új zavarokat okozott. Utódjául a kormányzóságban hadvezérét, Polyperchont nevezte meg. Ez jogilag tarthatatlan volt, Polyperchon különben is másodrendű ember. Nem volt csoda, ha az új urak felhasználták az alkalmat, hogy a törvénytelen kormányzóság és egyben minden központi hatalom ellen tiltakozzanak. Csak Sándor anyja, Olympias és Eumenes álltak Polyperchon mellé. Ptolemaios és Antigonos ellene fordultak, Antipatros saját fia, Kassandros is hozzájuk csatlakozott. A központi uralom tekintélye és főként Sándor anyjának állásfoglalása még volt olyan hatalmas, hogy Eumenes helyzete új csapatok hozzáözönlésével megerősödött. Antigonosnak újra el kellett kezdenie a harcot ellene. Kassandros közben Görögországban támadta meg Polyperchont, Ptolemaios pedig Sziriába tört be. Eumenest lépésről-lépésre kiszorították Kis-Ázsiából. Babylonban Seleukos is ellene fordult. 317 elejétől fogva Eumenes Irán felé tért ki és így reménytelenül el volt választva a Makedoniában székelő birodalmi kormánytól. Szívósan védte magát, de 316 elején a túlerő legyőzte. Makedon katonái is ellenségesen nézték őt, a nem-makedon civilt. Antigonos kezébe került és ez seregének nyomása alatt kivégeztette.

Európában Kassandros azonnal rátette a kezét Athénre, de Polyperchon aláaknázta a helyzetét. Kassandros hatalmával együtt megrendült minden, ami rendet a makedon uralom Hellasban teremtett. Mindenütt visszaállították a radikális köztársaságokat. A csőcselék Polyperchon mellé állt. Athénben Sándor és Antipatros rendjének híveit bírósági komédia után lemészárolják. A Peloponnesoson is mindig több hely áll Polyperchon, vagyis hivatalosan Philippos király és a gyermek Alexandros mellé (318). A fordulatot az hozta, hogy Antigonos Byzantionnál tönkreverte a központi hatalom hajóhadát. 317 elején Athén visszatért Kassandroshoz. Ez phaleroni Demetriost, Aristoteles tanítványát nevezte ki helytartónak és újból megszüntette a radikális köztársaságot. Súlyosabb volt Polyperchon számára a belső viszály, amely az uralkodóházat marcangolta. Az öreg Olympias és a fiatal Eurydike halálos ellenségek voltak. Olympias hazájába, Epeirosba vonult, epeirosi csapatokkal tért vissza és 317 őszén borzalmasan meggyilkoltatta vetélytársnőjét a félkegyelmű Philipposszal együtt. A makedon nép erre megtagadta az így meggyalázott ügynek a szolgálatot, Polyperchonnak menekülnie kellett. Kassandros megszállta Makedoniát, a fiatal Alexandros, most az egyedüli trónörökös, a kezébe került. A meghódított Pydnában 316 áprilisában végrehajtotta Olympiason a halálos ítéletet. Nőül vette Thessalonikét, Nagy Sándor egy nővérét és ezzel kapcsolatba került az uralkodóházzal; nejéről nevezte el országának újonnan alapított fővárosát. A mellett újjáépítette Thebait. Ezzel védőbástyát teremtett Hellasnak és jóvátette a 335 év rombolását. Így adta bizonyítékát annak, hogy az új dinasztia készül elhagyni a réginek útját.