VI. Kötelezettségek.

Adózás.

Földbér. Kamarai-haszon. Rendkívüli adók. Beszállásolás. Adómentesség. Adószedés ideje és módja

A városi polgárság is, mint az ország többi lakósa, a hazának tartozó kötelességeit két módon rótta le, adózással és katonáskodással. A kettő közül utóbbival viseltet nagyobb terhet; adózási kötelezettségeik a nagy kiváltságok mellett határozottan csekélyek voltak s az ezt szabályozó rendelkezések maguk is tulajdonképen kiváltságok; többnyire nem terhelik a polgárokat egyébbel, mint a földbér fizetésével, a rendkivüli adók és beszállásolások alól felmentvén őket.

Az árpádkori országos gazdasági szervezetben az adó másodrendű szerepet visz a kincstári jövedelmek közt. A fő jövedelem a kincstári várbirtokok népeitől befolyó főleg terménybeli szolgáltatás volt, a mit földjeik, bányáik után fizettek.^[1] E birtokgazdasági rendszer okozta, hogy az adók – kevésbbé fontos jövedelmi forrás lévén – kellőleg körülvonalazva sincsenek s legtöbbjük a collecta és exactio gyűjtőnevek alatt összefoglalva, mint rendkívüli adó lép fel. Mindazonáltal a XIII. században, egyidőben a birtokok eladományozása következtében beállott királyi jövedelem csökkenéssel, már egyike-másika ez adónemeknek állandósulni kezd s a társadalmi átalakulással egyidőben pénzügyi változás áll be. Ilyen adónem volt az egész ország lakósaira osztálykülömbség nélkül kivetett s az új pénz forgalombahozatalakor, illetve a beváltáskor lefizetett kamarai haszon, a miből már a XII. század végén 60000 márka jövedelme volt a királynak.^[2]

A várszerkezeti személyileg szabad népek, a minők kezdetben a városi polgárok is voltak, a várföldeket eredetileg bérben, örökbérben birtokolták s ezért bizonyos évi – eleinte természetben, utóbb pénzben fizetett – szolgáltatásokkal, a földbérrel tartoztak. E földbér, – terragium sive census – szerepel a XIII. században a városi polgárok rendes adójaként akkor is, mikor a földek a városi kiváltság elnyerésével a polgárság saját tulajdonává lettek. A földbér kezdetben egyesekre – telkeik száma szerint – vettetett ki s ez állapotot találjuk városaink nagy részénél is az Árpádkorban.

Az összeg megközelítőleg ugyanaz volt minden városban, többnyire három pondus telkenként,^[3] de néhol kevesebbet fizettek, az ingadozás 12 dénár és 2 1/2 pondus közt volt;^[4] s a földesúri helyek általában erősebben voltak megadóztatva. Ez összeget oly telkek, curiák után fizették, melyek mellett föld is volt, a ház után, a melyik mellett nem volt, kevesebbet fizettek, Szőlősön másfél pondust.^[5] A hol több föld volt a ház mellett, ott az adó is több, egy eke föld után l fertót fizettek.^[6] Szlavóniában a bánok alapította helyeken valamivel nagyobb a földbér, telkenként négy pondus, sőt 1/2 fertó is.^[7] Nehány városra már az Árpádkorban egy összegben vetették ki a földbért, a mi már a városi fejlődés egy magasabb fokát tételezi fel; ez összegek természetesen külömbözők a város nagysága szerint. Zágráb és Verőce negyven, Szentambrus harmincnégy, Kézsmárk, Perina, Szamobor és Jasztrebarszka húsz, Sárd tizenhárom márkát, Szepes-Sümeg hat márkát fizetett.^[8] Több várost teljesen felmentettek a földbér fizetése alól, így a bányavárosokat,^[9] a melyek – úgy a fém, mint a sóbányászatot űzők – ehelyett a termelés után fizettek bizonyos részt. Felmentették továbbá ez alól Sárospatakot és Győrt is, utóbbit, mert lakói igen rosz helyzetben éltek.^[10]

A másik adónem, melyet a városok polgárai is fizettek, a már említett kamara haszna – lucrum camerae – volt, melyről országos intézkedések lévén, külön nincs említés a városi privilégiumokban, de hogy ezt polgáraik fizették, az a dolog természetéből folyik, s mutatják, a pénzváltásról szóló pontok a kiváltságlevelekben, valamint Róbert Károly törvényének néhány város kamarai hasznát beszüntető cikke.^[11] Ez alól mentességet e korban legfeljebb a püspöki népek nyertek.^[12]

A rendkívüli adók fizetése alól mentesek a városok, nem fizetnek semmiféle collectát és exactiot,^[13] sőt még az egyes polgárok birtokai is mentesek ezeknek szedése alól.^[14] Csupán Beregszászon és Jászón szedték a collecta egy részét és a káptalani Németin a teljes királyi és királynéi collectát és exactiot.^[15] Hasonlóképen mentesek voltak a városok polgárai az Árpádkor kezdetleges fejadói közül a füstpénz fizetése alól. Valószinű, hogy e, rendkivüli adók alól való mentesség – bár kiváltságilag birtokukban volt – következetesen keresztül nem vitetett. A polgárok külömböző címeken így is adóztatásoknak voltak alávetve.

Nagy terhet rótt az ország lakósaira a beszállásolás szokása. A föld népe kénytelen volt a királyt, országbárókat s várispánokat odajövetelükkor lakással és minden szükségessel ingyen ellátni kiséreteikkel együtt. A városok polgárai igyekeztek e beszállásolás kötelezettsége alól szabadulni és többnyire sikerült is elérniük, hogy semmiféle báró, sem más akaratuk ellenére be nem szállhatott hozzájuk, sok helyt kiemelik, hogy az ispán, Erdélyben a vajda és Szlavóniában a bán sem bir e joggal.^[16] A bánnak több helyen tartoztak ugyan lakást adni, de élelmet már nem, ezért fizetnie kellett.^[17] Ha be is fogadtak néha saját akaratukból egy-egy főurat, bárót, annak mindent, mit tőlük kapott, meg kellett fizetnie illő áron.^[18] Három város Berény, Bars és Felszász köteles volt évente egyszer az ispánt is ellátni; ezek nem teljes jogú városok, mint már a biráskodás tárgyalásánál láttuk.^[19] A városokon nagyban könnyítettek a beszállásolás okozta terhek megszüntetésével, de a királyt magát és földesúri helyeken az urat ezután is tartoztak befogadni^[20] s Zágrábban a bánt is, ha királyi családból való volt,^[21] Karakó egy későbbi privilégiuma szerint országos veszedelem idején a vajda is beszállhatott.^[22] Pozsony polgárai még a királyt sem tartoztak befogadni,^[23] nyilván a sok háború okozta pusztításért kapták e felmentést. Másutt sem volt a király ellátása beszállás idején korlátlan ideig tartó, őt és éppen így a földesurat is többnyire csak egy napig látták el élelemmel, ha tovább ott maradt fizetnie kellett mindenért.^[24] Ez egynapi beszállásnak megfelelő élelmet azonban akkor is beszedték, ha nem is szállt oda abban az évben. Nehány privilégium megállapítja, hogy mit adtak e címen s ebből megállapíthatjuk a beszállások okozta, terhek nagyságát is. A király és kisérete kaptak 12 ökröt, 1000 kenyeret és négy átalag bort, a királyné az ő városaiból és a királyi családból való bán félannyit kapott.^[25] A földesúri helyek az úrnak s az ispánt ellátni tartozó nehány város ennek egy ökröt, 10–12 tyúkot, egy átalag bort vagy sört, 100 kenyeret s némi zabot adtak.^[26]

Ez adónemeken kivül még kereskedő útjaikon adóztak a polgárok a vámok és révek fizetése által, melyek alól ugyan általában felmentettek, de tényleg mégis sok helyt fizették, mint fentebb már kimutattuk. A polgároknak adózás tekintetében nagyon kiváltságos helyzetük volt, fel lévén mentve minden rendkívüli adónem, beszállásolások, követ és előfogat szolgáltatás alól s e kiváltságokkal helyzetük megközelíté a nemesekét, kik ez időben még nem teljesen adómentesek. A fizetendő adók alól is felmentettek nehány évre az újonnan telepített, vagy kiváltságolt s így településre számító városok polgárai, e mentességek két, három, öt, sőt hét esztendőre szóltak.^[27] Az ily mentességek arra valók, hogy a települőknek a kezdet nehézségeivel való küzdelme, építkezésekkel és földjavítással való fáradságos foglalkozása némileg könnyíttessék. A tatárjárás után adott ujabb kiváltságok sok települőre számítanak s Varasd 1242-iki privilégiumából kitünik, hogy ezek az új telepesek is mentesek nehány évig az adófizetés alól.^[28]

Az adófizetés leginkább egy, néhol két határnapon történt. A fizetési határnap többnyire ősszel volt, leggyakrabban Szent Márton^[29], néha Szent Mihály^[30] vagy Szent István;^[31] komáriak és felső kassaiak tavaszszal Szent Györgykor^[32] fizettek s ez volt a két részletben fizetők tavaszi határnapja is; Szepes-Sümeg három részletben. Böjtközépkor, Ker. Szent Jánoskor és Szent Mártonkor fizette a földbért.^[33] A kamara hasznát újpénzveréskor, a rendkivüli adókat – azon a nehány helyen, a hol fizették – kivetésükkor szedték be. Az adószedéssel nem királyi adószedők bizattak meg, – sőt ezek hatalma alól a városok teljesen kivétettek^[34] – hanem maga a városi hatóság végezte el és szállította be egyszerre a kamarának. Hibén, Varasdon a biró, Szőlösön pedig a pap és biró gyűjtötték össze s vitték fel az adót.^[35] Valószinűleg ugyanígy jártak el a többi városban is, nem is tehettek másként, hol az adó egy összegben volt a városra kivetve. A kamara hasznát természetesen a királyi pénzváltók szedték, de mindenütt a biró vagy kiküldöttje segítségével és társaságában.^[36]

Ez országos adókon kivül tartoztak még a polgárok a városi községnek is némi szolgáltatásokkal, közmunkával; mivel azonban ezekről e korból konkrét adatunk nincs, itt kizárólag annak felemlítésére szorítkozhatunk.

[1] V. ö. e dolgokra; Illés J. Az Anjoukori társadalom és adózás. Bp. 1900. Bevezetés. 3–4. l.

[2] III. Béla jövedelmi kimutatása. Marczali H. Enchiridion fontium historiae Hungarorum. Bpest, 1901. 129. l.

[3] Pl: Endl. 462. 506. F. IV/3. 9. V/1. 27. W. VIII. 31. és 126. l.

[4] Endl. 471. 503. 520. és W. III. 38. VIII. 5. 1. F. IV/3. 529. l.

[5] W. VIII. 31. l. – Mai pénzben 1 pondus = kb. 1 korona, 1 ferto = 12 korona, 1 dénár = 12 fillér. Értéke 6–7-szer annyi.

[6] Kn. C. D. II. 183. és Jakab. I. 31. l.

[7] Endl. 434. 443. 479. l. Codex diplomaticus regni Croatiae. IV. 1906. 166. l.

[8] Tk. Civ. I. 28. W. II. 202. l. Endl. 519. 456. 496. 517. W. XI. 182. l. V. 126. l. F. VI/1. 245. l.

[9] Endl. 489. 627. l.

[10] Endl. 399. 526. l.

[11] Endl. 444. 489. 551. 623. l. törvény 21. §-a. Corpus Juris Hungarici I. 1000 – 1526. Bpest, 1899. 156. l.

[12] Endl. 409. l. Zágrábi kiváltság.

[13] Endl. 447. 479. 489. 507. F. IV/3. 393. és V/I. 176. l.

[14] Tk. Ep. I. 230. l.

[15] Endl. 462. 471. És Kn. C. D. II. 183. l.

[16] Pl. Endl. 479. 482. 551. W. VIII. 9. 126. XI. 285. Tk. Civ. 155. l.

[17] Endl. 456. 496. és W. XI. 182. l.

[18] Endl. 444. F. IV/1. 329. és IV/3. 393. l.

[19] Endl. 506. F. V/l. 176. W. VII. 103. l.

[20] Endl. 444. 426. 427. 462. 489. 520. W. V. 126. és VIII. 5. l.

[21] Endl. 451. l.

[22] F. VII/4. 130. l.

[23] Endl. 623. l.

[24] Endl. 4443. 471. 505. és 520. l.

[25] Endl. 451. és W. II. 202. l.

[26] Endl. 451. 520. W. V. 126. És VII. 103. l.

[27] Endl. 434. 451. 479. W. XI. 182. És Kn. C. D. II. 183. l.

[28] Codex diplomaticus regni Croatiae. IV. 1906. 166. l. V ö. Kovachich M. G. Formulae styli solennes. Pesthini, 1799. 43. l.

[29] Endl. 434. F. V/1. 27. W. VIII. 31. 206. l. stb.

[30] Endl. 471. és W. II. 202. l.

[31] Endl. 519. és W. VIII: 5. l.

[32] F. IV/3. 49. l. Endl. 503. l.

[33] F. VI/1. 245. l.

[34] Endl. 505. l.

[35] W. VIII. 31. 126. l. és Codex diplomaticus regni Croatiae. III. Zágráb, 1905. 89. l.

[36] Endl. 444. 551. 623 l.