Jegyzetek

1.) A kelta népek görög-macedón eredetű pénzeiről v.ö. Blanchet: Manuel de numismatique francaise. I. 5–9. l. – Seebohm: Tribal custom. 8–9. l. és Monumenta historica Britannica. I. London, 1848. CLII. l. – Az ó-keleti, arab, etruszk, görög és római pénzrendszer összefüggéséről v.ö. V. Queipo: Essais sur les systèmes metriques et monétaires. I–III. Paris, 1859. Hultsch id. m. és Kovács István: Etruria pénzrendszere. (Erdélyi Múzeum, 1909.) – A római és frank pénzrendszer összefüggéséről a megelőző fejezetben szóltunk.

2.) A terménypénzekről v.ö. Hultsch: Griechische u. römische Metrologie. Berlin, 1882. 162. és 254. l. – Samwer u. Bahrfeldt: Geschichte d. ält. röm. Münzwesens (N. Zschr. XV. Wien, 1883) 14. és köv. l. Luschin: Allg. Münzkunde. 135–144. l. – Soetbeer: Beiträge z. Geschichte d. Geldu Münzwesens (Forsch. z. d. Gesch. I. 1862). 208–225. l. – Seebohm: Tribal custom in Anglo-Saxon law. London, 1902. 1–4. l. – Inama-Sternegg: Deutsche Wirtschaftsgeschichte. 2. Aufl. I. 238–40. l. – Földes Béla: Társadalmi gazdaságtan. I. 5. kiadás. Budapest, 1910. 246–7. l. – J. Matzerath: Die altenglischen Namen der Geldwerthe. Heidelberg, 1912. 1–3. l. – Melich János és Lunzer Vilmos: Marha. (Nyelvtudományi Közlemények. XXVII. 1897. 474–6. l.)

3.) Magyar Honfoglalás Kútfői. Szerk. Pauler és Szilágyi. Budapest, 1900. 169–173. l.

4.) U.ott.

5.) A sírleletekről v.ö. Hampel József: A honfoglalási kor hazai emlékei (A Magy. Honf. Kútfői. 514. s köv. l.) és Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest, 1907. 116., 130., 142., 143. l. Egyéb bizánci leletekről alább szólok.

6.) A lengyel- és déloroszországi arab-perzsa pénzekről: Tiesenhausen: Über zwei in Russland gemachte kufische Münzfunde. (N. Zschr. III. 1871.) – Karabacek: Spanisch-arabisch-deutsche Nachprägungen für Polen. (N. Zschr. I. 1869. 136. l.).

[7. jegyzet nincs]

8.) Szent István törvényeiben öt esetben (I. 15., 27., 35., II. 6. t.-c.) 5, öt esetben (I. 15., 25., 27., 35., III. 9. t-c.) 10, három esetben (I. 14., 17., 21. t-c) 12, három esetben (I. 15., 17., 21. t-c.) 50, egy esetben 55 (II. 15. t.-c.), egy esetben (I. 35. t.-c.) 100 és két esetben (I. 14. és 21. t.-c.) 110 tinó vagy pensa auri a vérdíj vagy büntetésdíj.

9.) V.ö. Szent István. I. 14. és 21. t.-c. Szent László. III. 29. t.-c. A törvények szövegét lásd Závodszky: A Szent István-, Szent László- és Kálmán-korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. (Függelék: A törvények szövege.) Budapest, 1904. – Szent László. III. 29. t.-c. szövege: „Si quis autem prohibuerit… decem iuvencis mulctabitur valentibus decem pensas.”

10.) V.ö. Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyesházi királyok alatt. Budapest, 1899. 449–50 l.

11.) Schoenvisner: Notitia Hung. rei numariae, 1801. 157. l. Végh Ödön: A nyugati és keleti érmészet hatása Magyarország érmészetére a középkorban. 13–17. l. és Kropf Lajos (M.G.T.Sz. 1899. 295–300., 465–6. l.)

12.) Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok korában. I. 2. kiad. 60., 406–7. l. és M.G.T.Sz. 1899. 367–9. és 466.l. – Marczali Henrik: Magyarország története. (Szilágyi-féle Millenáris történet. II. 256. l.) – Balogh Albin: A magyar pénz története az Árpádok idején. Budapest, 1912. 24. l.

13.) Rupp Jakab: Magyarország ekkorig ismeretes pénzei. (I.) Budán, 1841. 4–5. l. Finály Henrik id. m. (Erd. Múz. Egylet Évk. IV. 63–65. l.) és Kováts Ferenc: Pénztörténet. (Magyar Közgazdasági Lexikon. III. 204.l.)

14.) A 12 dénáros frank és a 30 dénáros bajor solidus sem a 40 dénáros frank solidusból alakultak, hanem a 12 dénár értékben forgó triens aranyból, illetve a 30 karoling dénár értékű s Bajorországban forgó bizánci arany solidusból.

15.) Ez a változás I. Béla idején következett be. V.ö. munkám 4. fejezetét.

16.) A penso értelmére v.ö. Forcellini: Totius latinitatis lexicon. 3. ed. IV. Prati 1868. 565–6. l. Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Budapest, 1884. 1441. hasáb.

17.) Du Cange: Glossarium mediae et infimae latinitatis. IV. Niort, 1886. 259. l.: „4 millium libris ad pensam eorum”; „et sine fraude, tam in pensa, quam in purgatione denarios concambient”; „per libras 500 de auro pensante” stb.

18.) V.ö. Finály Henrik: A régi magyar súlymérték. (Erd. Múz. Egyl. Évk. IV. 65.l.)

19.) Tollhausen Luis: Nuevo Diccionario Espanol-Aleman. I. Leipzig, 1888. 577. l.: „peseta, f. Peseta, spanische Silbermünzen = 2 Silberrealen”; „peso, m. Gewicht, n. Schwere, Silbermünze eine Unze schwer = 8 Silberrealen” Eredetükről: Diez, Fr.: Etymolog, Wörterbuch der roman. Sprachen. 5. Ausg. Bonn, 1887. 243. l. – Körting, G.: Lateinisch-Romanisches Wörterbuch. 3. Ausg. Paderborn, 1907. 736. hasáb.

20.) A pendo és penso igékkel s a pensával rokonhangzású a magyar pénz, az angol penny, pence régi alakja a pense, peneoas (Murray: The Oxford English Dictionary. VII. Oxford, 1905. 633., 646–7., 651. l.), a szláv penezd, penjaz és a német pfennig (pfandig). (V.ö. a pendo és pfennig összefüggését valló régebbi véleményről: Grimm: Deutsches Wörterbuch. VII. Leipzig, 1889. 1665. hasáb.) – A magyar pénz szót némelyek ezért a pensából vezették le, de ez a feltevés a nyelvfejlődés törvényei szerint nem állhat meg. V.ö. Melich János erről szóló véleményét. (Magyar Nyelv, 1915. 47. l.)

21.) A 160 + 40 solidusos vérdíjról s a 4, illetve 12-s számrendszerről v.ö. Hilliger: Der Schilling d. Volksrechte. (Histor. Vjschr. 1903. 501–2., 491. s köv. l.) – Inama-Sternegg id. m. I. 154. l.

22.) István. I. 14. t.-c.: „Si quis commiserit homicidium, sciat se secundum nostri senatus decretum centum et X. daturum pensas auri. Ex quibus quinquaginta ad fiscum regis deferantur, alie vero L parentibus dentur, X. autem arbitris et mediatoribus condonentur.” – István. II. 4. t.-c.: „Servum liberari homicidam si seniori placuit, cum centum et X iuvencis aut redimat aut tradat.” István. I. 15. t.-c. szerint a feleséggyilkos csak 50 tinót, tehát 1/2 vérdíjat fizet a szülőknek. A király ily esetben nem kap semmit. Ugyancsak a 110 pensás vérdíj tűnik ki László II. 6. és 8. t.-c.-ből. Az István II. 4. t.-c.-ében a 110 pensa nem a szolga váltsága, tehát ára volt, mint még legújabban is vitatja – Pauler döntő érvelését figyelmen kívül hagyva – Erdélyi László (Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben. Budapest, 1907. 98. l.), hanem a megölt szabad ember vérdíja. A „senior” tetszésére van bízva, kifizeti-e a szolga értékét messze meghaladó díjat, vagy a törvény kezére adja-e szolgáját? A szolga értékét Erdélyi Szent Lászlónak III. 20. t.-c.-e alapján, amely a bitang ökör váltságát 5, a lóét 12, a szolgáét 90 dénárra teszi, teljesen helytelenül állapítja meg. A tinó értékét véve fel az ökörének: 1. szolga :1 ló : 1 tinó = 18 : 2.4 : 1 pensa, tehát a szolga ára 18 pensára, a lóé 2 1/2 pensára tehető s ezt nem érinti az, hogy Kálmán I. 3. t.-c. a hadiló értékét 15 pensára teszi. Később is a közönséges 2–5 márkás lovak mellett 10–15 márkás paripákról tudunk. Erdélyi tévedését már Balogh Albin észrevette a lóra vonatkozólag, de a 110 pensát ő is – érthetetlen módon – a szolga vérdíjának mondja (id. m. 28–30.). A szolga vérdíja 1, később 1/2 szolga ára volt. V.ö. művem 14. fejezetét.

23.) V.ö. Seebohm: Tribal custom in Anglo-Saxon law. London, 1902. 3–4. l. A germánoknál is kezdetben az ökörpénz volt a vérdíjszámítás alapja. Brunner: Deutsche Rechtsgeschichte. I. 1906. 321. l.

24.) Nagyon kívánatos volna a magyar vérdíjrendszernek összehasonlító jogtörténeti alapon való vizsgálata s különösen a rokon etnikumú és szomszédos keleti népek vérdíjrendszerének részletes tanulmányozása.

25.) Ridgeway kutatásai alapján: Seebohm id. m. 1–3, 98. l.

26.) Inama-Sternegg id. m. I. 702–3. l. – Rietschel (Münzrechnung d. Lex Salica. Vjschr. f. Soc. u. Wirtschg. 1911. 57. l.) ugyan kétségbevonja, hogy a germánoknál az ökör vagy tehén 1 sol.-szal lett volna egyértékű, szerinte 1–3 solidus közt ingadozik; érvelése azonban éppenséggel nem indokolt, mert a „Lex”-ek későkori szövegére támaszkodik. Seebohm id. m. 18. l.: „1 mancus (arany) = 30 pence = 1 ökör.”

27.) Hampel József id. m. (Magy. Honf. Kútfői. 514. s köv., 572. l.) – Újabb tanulmányok… 116., 135., 142–3. l. A Dél-Magyarországon lelt IX–XII. századi bizánciakról: Berkeszi István: Dél-Magyarország éremleletei. (Történelmi és régészeti értesítő. XXIII. 1907. 5., 20., 23–24., 30., 33., 45. l.) – A Both-pusztán (Zsámbék mellett) talált éremleletből 3 IV. Romanos [Romanosz] és 37 drb III. Nikephoros-féle [Niképhorosz] (1067–1081) arany ismeretes. A leletben azonban több aranypénz volt, amelyeket – sajnos – beolvasztottak. Súlyuk 0.813 font. (Arch. Ért. IV. 1870. 134. l. és V. 1871. 219. l.) – Bodrogszerdahelyen Basilios- [Basziliosz] és Konstantinos- [Konsztantinosz] (867–87) féle solidust (Arch. Ért. Új f. VI. 1886. 90. l.), Erdélyben ugyanilyen solidust (N. Közl. 1914. 22. l.), Karánsebesen III. Romanos (1028–34) solidusát (N. Közl. 1914. 26. l.), Biharszentandráson 171 drb Szent László-pénz társaságában IX. Konstantinos Monomachos (1042–54) 1 aranyát, Veszprém megyében 6 drb Nikephoros (963–69) és egy VIII. Konstantinos (1025–8) aranyat (Rhé Gyula: Veszprém megyei éremlelőhelyek. N. Közl. 1908. 11. l.), Győrrévfalun és Paloznakon (Zala m.) 1–1 drb III. Nikephoros (1078–81) aranyat (Böszörményi Arnold: A győri főgimnáziumi múzeum. N. K. 1915. 98. l.), Szoboszlón X. Konstantinos és II. Romanos aranyát találták. (N. Közl. 1906. 105. l.) Ezek a leletek csak igen kis részét adják a tényleg előkerült aranyaknak, mert igen sok lelet kallódik el a hivatásos éremkereskedők révén. Még a tudományos feldolgozás alá került leletek értékesebb darabjai is – elsősorban persze az aranyak – gyakran eltűnnek, mielőtt az arra hivatottak erről tudomást szereznének.

28.) II. 11. t.-c.: „Alii vero… liberi reatum suum LV. bizanciis redimant.” Pauler a „bizancius” szót későbbi interpolációnak tartja az eredeti „pensa” helyett. Ez a feltevés azonban nem állhat meg. A késő középkori másolók semmiesetre sem írhattak a pensa helyébe bizanciust, mert az ő korukban a pensa mindig egy 40 dénár összegű számítási pénzt jelentett s a bizáncival szinoníme nem használtatott.

29.) A Krónikának a pénzverésről mondott részek hiteléről művem 4. fejezetében fogok részletesen szólni.

30.) „Argenteos denarios… quorum quadraginta Bisancius census erat. Unde et nunc denarii numero quadraginta aurum appelantur, non quod sint aurei, sed quod tot denarii Bisancium valere illo tempore videbantur.” Bécsi Képes Krónika. 52. caput.

31.) A veszprémvölgyi püspökség 1082-i hamis (a XVIII. században készült) oklevele „centum aureos solidos”-t említ (F. I. 458. l.), vagyis 100 bizánci aranyat.

32.) Závodszky id. m. 41., 42. l.

33.) Mindkét szöveget Závodszky 41–42. l. nyomán adom. A Lex Alamannorum szövege csekély eltéréssel ugyanez.

34.) Závodszky 36., 38. l.

35.) V.ö. művem II. részének 1. fejezetét.

36.) A Magyarországon lelt X. századi lombard pénzekről v.ö. Hampel id. művein kívül: Lakner Ambró: A csornai leletekről. (A Sopronmegyei Régészeti Társulat II. évkönyve. 1891. Sopron, 1892. 18–20. l.)

37.) III. 29. t.-c.

38.) A XI. századi – javarészben hamis – oklevelek záradékának „100 libras auri”, „50 libras auri” stb. kifejezései nem nyújtanak erre bizonyítékot. Ezek egyrészt a külföldi gyakorlatból átvett formuláris kifejezések, másrészt pedig az 50, 100, 1000 font aranyra szabott poena nem volt afféle büntetés, mint pl. a XI. századi törvények 10, 50, 100 pensás díjai. Az 50, 100, 1000 font arany oly összegek, amelyeket a leggazdagabb embereknek sem állt módjukban megfizetni. E horribilis összegekkel mintegy a királyi rendelkezés megsértésének vétségét lehetetlen és kárpótolhatatlan vétségnek akarták feltüntetni. Hasonló összegű büntetésdíjakra számos példát találunk István kortársai idejéből a Monumenta Germaniae Hist. Diplomata regum et imperatorum. II. és III. kötetében. V.ö. még Cod. d. Bohem. I. 142., 259. l. és Smič. III. 70., 259. l.

39.) V.ö. Friedensburg (Die Münze. Berlin, 1909. 77. l.) megfigyelését, hogy a középkorban majd minden nép a kereszténység felvételével egyidőben kezd önállóan pénzt verni.

40.) CNH = Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae. I–II. Budapest, 1899–1907.

41.) V.ö. Sebestyén Gyula: A magyar rovarírás hiteles emlékei Budapest, 1915. 157. l. között betűsort.

42.) 1 háromszög van: II. Henrik herceg fiának, IV. Henrik hercegnek (később II. H. császár) (Dannenberg, 1071. f., 1072., 1075., 1076., 1077b., 1082., 1706. sz.) regensburgi, (1032., 1110., 1112., 1121., 1124a., 1726., 1138., 1139., 1730., 1181. sz.) chami, augsburgi, eichstädti, nabburgi, neuburgi és salzburgi érmein; II. Henrik másik fiának, Bruno augsburgi püspöknek (1025., 1026. sz.) és Hartwich salzburgi érseknek (991–1023.) salzburgi (1142., 1143., 1144. sz.) pénzein. – 2 háromszög van: IV. Henrik herceg (II. H. császár) (1071b., 1073., 1073a., 1074g., 1086. sz.) regensburgi, (1109., 1722., 1122a., 1125., 1126a., 1727. sz.) chami, eichstädti, nabburgi, neuburgi és (1134., 1135b., 1136., 1137., 1728., 1729. sz. ) salzburgi érmein, VI. Henrik bajor herceg (1709. sz.) regensburgi és Szigfrid augsburgi püspök (1000–1006) egy (1024. sz.) érmén. – II. Henrik herceg kortársának, IV. Balduin flandriai őrgrófnak pénzein (Dannenberg, 150–153., 1365., 1444. sz. rajzok) is van egy ékszerű háromszög.

43.) Dannenberg I. 427. l. és 1114. sz. éremrajz.

44.) Négy háromszög más jegyek társaságában előfordul II. Henrik császár egy regensburgi császárkori pénzén, V. Henrik bajor herceg (1004–9 és 1017–26) regensburgi és Hartwich salzburgi érsek pénzein. E pénzek éremrajza azonban már nem a régi. Eltér úgy a régi regensburgi, mint a magyar pénzek rajzától. V.ö. Dannenberg 1090f., 1707., 1140., 1140a., 1141., 1141a., 1145., 1146., 1147., 1148. sz. rajzokat.

45.) Schoenvisner: Notitia Hung. rei numariae. 1801. 90–91. l.

46.) CNH. I. 9. l. és Réthy László: II. Géza és III. Béla érmei. (III. Béla magyar király emlékezete. Szerk. Forster Gyula. Budapest, 1901. 169. l.) Dannenberg I. 415. s. köv. l.

47.) V.ö. művem 13. fejezetét.

48.) Schoenvisner id. m.; Finály Henrik: A régi magyar súlymérték. (Erd. Múz. Egyl. Évk. IV. 66–7. l.). – Pauler Gyula: A magyar nemz. tört. I. 59–60. l. – Réthy: CNH. 8–10. l. – Végh Ödön (A keleti és nyugati érmészet befolyása Magyarország érmészetére. Pest, 1867. 10. l.) a magyar pénzek különös sajátságaképp említi, hogy a kereszt végei a külső körig terjednek. Ez tévedés, mert külföldi, egykorú pénzeken is fellelhető ez a sajátság. V.ö. Dannenberg 342. és 996. sz. éremrajzokat.

49.) V.ö. Fiala, Eduárd: Ceske denáry. V. Praze, 1895. I. és II. táblán. Fiala, Eduárd: Beschreibung d. Sammlung böhmischer Münzen u. Medaillen des Max Donebauer. Prag, 1888. I. és II. táblán és Fiala, Ed.: Beschreibung böhm. Münzen u. Medaillen. Prag, 1891. I–III. táblán közölt éremrajzokat s leírásokat.

50.) „Monetam Ratisponensem in loco Frisinga (Salzburg) dicto construi concessimus.” Lori: Sammlung d. baier. Münzrechts. I. 5–7. l.

51.) Dannenberg (I. 427. l.) szerint is a „négy háromszög” csak féldénáron fordul elő s valószínűleg épp annak jelölésére szolgált, hogy a pénz obulus.

52.) G. = Grote. Bayer. Münzgeschichte. (Münzstudien. VIII. Bd.) – D = Dannenberg id. m. A szám mindkettőnél az éremrajz, illetve a súlytáblázat egyes adatainak számát jelenti. – A magyar adatokat lásd művem II. függelékében.

53.) A Karoling-dénárok súlyára nézve v.ö. az I. rész I. fejezetben összeállított táblázatot.

54.) Inama-Sternegg: id. m. II. 502. l. levő kimutatás szerint.

55.) Az adatokat lásd művem II. függelékében.

56.) E számításaimhoz a Karoling-dénárokra nézve a művem I. R. I. fejezetében adott táblázatot, a többi külföldi dénárra Inama-Sternegg id. m. 499–502. l. táblázatait, II. és IV. Henrik hercegek pénzeire művem II. R. I. fejezetében végzett számításaimat használtam fel.

57.) E táblázathoz csak a 37 egyes súlyt használhattam fel, a többi tömegesen méretett s így egyes adataik ismeretlenek.

58.) A régi magyar súlymérték. (Erd. Múz. Egyl. Évk. IV. 67. s köv. l.)

59.) Pauler Gyula (id. m. I. 406–7. l.), aki egyébként csak mellékesen érinti e kérdést, egész dénároknak tartja Szent István összes pénzeit. Istvánnak egy kivételesen nehéz, 0.930 g-os obulusát veszi kiindulópontul s még ezt a súlyos darabot is kopottnak véve, a kiverési súlyt 1 g-ra teszi. Nem is szólva a maximális súlyon alakuló számítások feltétlenül téves voltáról (v.ö. művem Bevezetését és I. R. 1. fejezetét), csak azt emelem ki, hogy magát az 1 g-os dénársúlyt is túl kevésnek kell tartanunk. A XI. század elején s az előző időben a legrosszabb német dénárok átlagsúlya (!) is meghaladta Szent István maximális (!) pénzsúlyát. (V.ö. Inama-Sternegg II. 499–502. l.) Az egykorú cseh dénárok átlaga is felette van István átlagsúlynak. (Fiala: Ceske denáry. 106–8. l.) – Balogh Albin legújabban teljesen kritika nélkül akarja Pauler és Finály nézetét megegyeztetni. Szerinte „a magyar dénár (!) voltaképpen bajor féldénárnak vehető”. Mindamellett „könnyebb kezelés számítás miatt” (??) egész dénárnak veszi (!!). Id. m. 21. l.

60.) A „denarius” szó írott forrásban először Szent László korában szerepel.

61.) Az egyik Szentpétervárott az „Ermitage”-ban, a másik Windischgrätz hg. gyűjteményében, az utóbbi Nuber Károly közlése szerint jelenleg Szemere Miklós tulajdonában van. – V.ö. Réthy László: Magyar numizm. adatok Oroszországból. (N. K. 1903. 85. l.) és CNH. I. 7. sz. érem.

62.) Annak a feltevésnek, mintha ezek az állítólagos „dénárok” lettek volna Szt. István első pénzei, ellentmond maga a veret. István obulusainak s e két utánveretnek is a rajza tipikus obulusrajz. Még ha csakugyan István verette volna is a szóban forgó dénárokat, azok verése az obulusok verését semmiesetre sem előzhette meg. – Réthy maga arra alapítja – korábbi helyes feltevésével szemben – újabb véleményét, hogy a két ismert példány bélyege nem azonos. Ebből azonban még nem következik, hogy mindkettő ne lehetett volna utánveret.

63.) A német királyok különböző pénzverőhelyeken vert dénárainak átlagsúlyai a következők: III. Ottó (983–1002): 1.39, 1.28, 1.24, 1.14; II. Szt. Henrik (1002–24): 1.50, 1.44, 1.31, 1.30, 1.25; II. Konrád (1024–39): 1.42, 1.8, 1.28, 1.10; III. Henrik (1039–56): 1.38, 1.23, 1.17, 1.09 gr. Inama-Sterneggnek (id. m. II. 499–502. l.) Dannenberg adatai nyomán készült táblázata szerint. Nem vettem fel III. Henrik császárnak 1.49 gr-os, feltűnően nagy, bajorországi átlagát, mert ez átlag mindössze 2 drb kivételes súlyú dénárból állapíttatott meg. Lamprecht (Deutsches Wirtschaftsleben im MA. II. 401. l.) a X. századi jó Ottó-kori (936–1002) dénár súlyát teszi 1.54 gr-ra, tehát Istvánéval azonos súlyra. A kölni dénár középsúlya – szerinte – utoljára II. Henrik alatt éri el az 1.54 gr-ot. Dannenberg és Inama-Sternegg (id. m. 499. l.) adatai szerint azonban a kölniek ezt a súlyt átlagban az Ottók és utódaik alatt sohasem érik el. A maximális I. és II. Ottó-kori kölni átlag: 1.46, 1.47 gr, a II. Henrik-kori pedig csak 1.44 gr.

64.) Inama-Sternegg: id. m. 499–502. l.

65.) Dannenberg I–IV. adatai nyomán 37 drb átlagsúlyául 1.398 g-ot kaptam. Nem vettem fel az 1071 f. sz. alatti három értelmetlen feliratú dénár súlyát. Innét az eltérés Inama-Sternegg 1.34 g-os átlagsúlyától (id. m. II. 502. l.).

66.) Fiala, Eduárd: Ceske denáry. V. Praze, 1895. 106–108. l. levő kimutatás szerint: II. Boleszláv (967–999) különféle típusú dénárainak átlagsúlya: 0.82, 1.29, illetve 1.25 g; Emma: 1.24 g; III. Boleszláv: 0.91; Boleszláv Chrobry: 1.30; Wladivoj: 0.88; Jaromir: 1.02; Oldrich: 0.97, 0.99; I. Bretiszláv [Bretyiszláv]: 0.93, 1.00, 0.93, 0.91 g volt. I. Boleszláv (935– 967) legsúlyosabb dénárfaja éri csak el az 1.55 g átlagsúlyt.

67.) Inama-Sternegg és Dannenberg id. m. – Fiala id. m. 107. l.

68.) Gasparetz Géza Elemér múzeumi segédőr pontos mérései a M. Nemz. Múzeum 10 darab obulusán.

69.) Luschin, Arnold von: Steirische Münzfunde. (Jahrbuch f. Altertumskunde. II. 1908.) 1908. 210. l.: „Als feines Silber, das wir als 1000/1000 oder 16löthig bezeichnen, selbst wenn der Ausdruck purissimum argentum lautete, nur ein Silber von 19/20 = 0.950, und selbst in Venedig nur von 13/24 = etwa 0.960 Feine verwendete.” V.ö. még. u. erről: Luschin: Allg. Münzkunde, 162–163. l. – Die Chronologie d. Wiener Pfennige (Sitzungsberichte d. kais. akad. CXL. Wien, 1899. 18. l.) Jeszenszky Géza: Az alsóhelbényi éremlelet töredékéből. (N. Közl. 1914. 64. l.) és Kropf Lajos: A magyarországi pápai adószedők számadásai. (M.G.T.Sz. 1901. 200–202. l.)

70.) Az egykorú német dénárok finomságára – sajnos – a német szakirodalom eddig nem igen fordított figyelmet. A Karoling-dénárokat – éppúgy, mint a magyar szakirodalomban Szt. István pénzeit – tiszta ezüstnek tartják. Már Hilliger is felhívta a figyelmet e feltevés téves voltára s arra, hogy a régebbi mérések eredményei szerint 0.985, 0.810, sőt 0.405 (?) finom Karoling-dénárok is voltak. Ugyanő a 754/5. capituláre alapján 0.909-ben véli a Karoling-dénár törvényes finomságát megállapítani. (Schilling d. Volksrechte. Hist. Vjschr. 1903. 206–208. l.) A X–XI. századi dénárok finomsága az Obrycko-lelet vizsgálata szerint 14 lat 2 1/2 grän volt (Dannenberg I. 14. l.), a XIII. századi kölni jó dénároké 0.900 (Kruse, Ernst: Kölnische Geldgeschichte. Westdeutsche Zeitschrift. Ergzgsheft. IV. 16. l.) – A cseh dénárok finomsága Fiala vizsgálatai szerint (Ceské denáry. 113–4. l.) II. Boleszláv: 0.874, 0.778, 0.580; Boleszláv Chrobry. 0.890: Oldrich: 0.917, 0.945, I. Bretiszláv: 0.883, 0.831, 0.957 átlagban.

71.) A plonski leletben 46, a mikolajewiben 70, a waldauerfurtiban 95, a dembiceiben 29, a sziléziai wättrischiben 95, a pommerániai sinzloviban 51, a 6000 éremből álló híres vossbergi leletben 384, a morva prerauiban 793 drb Szent István-kori s más XI. századi magyar pénzt találtak stb. – A lengyelországi magyar leletekről: Gumovski Marián: A magyar pénz szereplése Lengyelországban a XI. században (N. K. 1905). – A sziléziakról: Friedensburg: Schlesiens Münzgeschichte. Breslau, 1888. 6. l. – A cseh és morva leletekről: Fiala, Ed.: Ceské denáry. 173–182. l. – A horvátországiakról: Brunšmid (idézi: Luschin: Allg. Münzkunde. 110. l.). – Dannenberg: id. m. I. 50–58. l. a frankfurti a/0., schwarzowi, berlini, plonski, simoitzeli, sandői (Farőr), piepi (Esthland) [Észtország] és berlini II. lelet magyar érmeiről értesít. Réthy László több dolgozatában számolt be a Balti-tenger menti, farői, poseni [Poznan], dániai, porosz, szász, pomerániai, lengyelországi, esztlandi, morvaországi magyar pénzleletekről. Réthy: Corpus Nummorum Hungariae (Arch. Ért. V. 1885. 146–147. l.). – Kiadatlan magyar érmek a Nemzeti Múzeum éremtárában. (U.ott. VI. 1886. 37. l.) – Újabb utam az egyetemes magyar éremtári kiadvány érdekében. (U. ott. VII. 1887. 46–48. l. és 91–92. l.) – A margitszigeti Árpádkori éremlelet. (U. ott. XIV. 1894. 60. l.) – II. Géza és III. Béla érmei. (III. B. emlékezete. 1900. 169. l.)

72.) V.ö. a leletek ismertetését: Réthy (Arch. Ért. XIV. 1894. 60. l.); Rómer Flóris (Arch. Ért. III. 1870. 206. l. – VIII. 1873. 94. l.) és Num. Közl. 1903. 90. l., 1905. 72. l., 1908. 102. l., 1914. 52. l., 1912. 141. l. – V.ö. még: Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest, 1907. 152–3. l.

73.) Gumovski: id. m. (N. K. 1905. 87. l.) és Réthy (Arch. Ért. VI. 1886. 37. lap).

74.) Réthy id. értekezései. (Arch. Ért. V. 146–7. l. és VI. 37. l.) Réthy: CNH. I. 6. l.

75.) CNH. I. 5. és 6. sz. érmek.

76.) Harsányi Pál (Árpádházi királyaink kiadatlan érmei: N. K. 1912. 85. l.) ismeret egy érmet, amelynek előlapja a XI. sz. magyar obulusrajz, hátlapja pedig egy ismert lengyel dénár.

77.) A CNH. 5–6. sz. a. után veretek 3 példányát a Magyar Nemzeti Múzeumban 0.850, 0.830, 0.730 finomnak találtam.

78.) V.ö. művem I. R. 4. fejezetét.

79.) V.ö erről művem Bevezetését és I. R. 1. fejezetét.

80.) A jó Karoling-dénároknak csak 34.445 %-a éri el a törvényes 1.7 g-os súlyt.

81.) A Karoling-pénzlábbal való összehasonlítás végett veszem fel a verésre nem került dénárokat is.

82.) Pippin korában a verésre magánosok részéről beadott ezüstből 22 solidus után 1 solidust vontak le illetékképpen (v. ö. Inama-Sternegg id. m. I. 2. Aufl. 624., II. 413–4. l. és Soetbeer id. h. IV. 272–3. l.), ami 4.54 %-nak felel meg.

83.) Schoenvisner (id. m. 157.l.), Finály (Erd. Múz. Egyl. Évk. IV.) és mások Szt. István I. 32. t.-cikkének a Corpus Jurisban levő hibás szövege (16 tinó = LX. sol., XL. sol. helyett) alapján a pensa aurit 45 dénárra tették.

84.) V.ö erről a művem 14. fejezetében mondandókat.