Igen nehéz és - érzem - erőmet felülmúló feladatot ruházott rám a Magyarország Vármegyéi és Városai tisztelt szerkesztősége, midőn felszólított, irjam meg az előszót azon kötethez, mely Bihar vármegye monografiáját tartalmazza.

Megkísérlem mégis, mert tudom, nincs az a gyengén, vagy éppen nem sikerült előszó, mely ezen nagy irodalmi vállalat értékének, tekintélyének árthatna, és mert bevallom, lelkemnek jól esik mondhatni pár szót ezen megyéről, mely - miután akkor még Nagyvárad nem volt külön törvényhatóság, de négyfelé oszolva, közigazgatásilag teljesen Bihar-megye része volt, - szülő vármegyém.

Ezen megyét régente, - természetesen nem hivatalosan és nem is komolyan, - sokszor Biharországnak nevezték.

Lehet, főoka ennek az volt, hogy azon időben Bihar tartatott az ország legnagyobb vármegyéjének s azt hiszem, az is volt addig, mig területileg Debreczen is hozzá számíttatott; de meggyőződésem szerint lehet erre más indokot is találni.

Bihar vármegyében igen sokat fel lehet együtt találni azokból, a mik magyar hazánk egyes részeiben elszórva találhatók.

Bél, Belényes vidékén és az erdélyi határ felé ott vannak a magas bérczek, részint óriás erdők által boritva, részint ott, a hol az erdő el lett pusztitva, rideg sziklákkal tarkitva s rejtve gyomrukban érczeket és kőszenet. Még csak érdekes barlangokban sincs hiány.

Nagyváradról kiindulva, az Érmelléken keresztül, egészen a Szilágyságig nyúlnak el az apróbb hegyek, jóformán csak dombok, melyeken sok jó bor termett s e között az Érmelléken a hiressé lett bakator.

Nem hiányoztak akkor a Sebes-Körös és a Berettyó által alkotott mocsarak sem és ma is gyönyörködteti a szemet a délibábos síkság, zöldelő kaszálóival, legelőivel és szántóföldeivel, melyeknek egy része vetélkedik az Alföld legjobbjaival, mig másik része szíkes vegyületü vagy egészen homok-talaj.

Ha valaki akár a békésmegyei, akár az aradmegyei határtól, akár Nagyváradról, a debreczeni irányba néz, még csak szót érdemlő halom sem akad elébe! Szóval, egy nagy síkság terül el szemei előtt, egészen a nagy tokaji hegyig, mely úgy mered fel a magyar Alföld szélén, mintha a természet óriás határdombul tette volna oda, a magyar Alföld és a Felföld közé.

Ha a megye lakosságát nézzük, a szerben és ruténon kivül, feltaláljuk mindazon nemzetiségeket, melyek e hazában laknak.

Nagy számban vannak az unitus és diszunitus egyházhoz tartozó románok, csekély számban a szorgalmas svábok és igen kis számban a katholikus tótok, de ezeknek számra nézve is felette áll a magyar földmives nép, mely e szerint, hála érte Istennek, a megye lakosságának többségét alkotja.

Ezen néppel érintkezve, köztük lakva, töltöttem el gyermekkorom és ifjúságom legszebb éveit.

Majd szélesebb körben folytattam az érintkezést, midőn mint a nagyszalontai ev. ref. egyházmegye gondnoka, meglátogattam az egyes egyházakat és azok iskoláit.

E közben már kezdtem megismerni a magyar népet, túl Bihar-megye határán is, mire később, úgy egyházi, mint politikai téren, működésem által, folyton több és több alkalmam nyilt.

Így érlelődött meg bennem az a meggyőződés, hogy nincs nemzet, nincs népfaj, a melynek a míveltség magasabb fokára nem emelkedhetett tagjai, annyi józan észszel, oly itélő tehetséggel bírnának, mint a magyar földmiveseknek milliói, kikben e mellett megvan a nemzeti önérzet, a hazához való ragaszkodás és a nehéz viszonyok között sokszor nagyon szükséges óvatosság is.

Mindezen tulajdonok kitünő mértékben megvannak Bihar-megye magyar népében.

Ilyen lévén az ország magyar népe, ha a nemzet nagyobb míveltségü osztályai híven teljesítik hazafiui s a nemzet iránti kötelességüket, kétségtelennek tartom, hogy megtalálják a kellő támogatást s a magyar állam s a magyar nemzet fennállása és felvirágzása biztositva lesz minden körülmények között.

1848. előtt mágnás igen kevés lakott Bihar-megyében s így az ügyek vezetése majdnem kizárólag a nagyobb és a közép birtoku nemesség kezében volt.

Daczára a megyében levő nagy uradalmaknak, szép számmal voltak középbirtoku jeles családok, melyeknek tagjai a közügyek intézésében buzgón részt vettek, s gyakran mint vezéregyéniségek tüntek ki.

Csak a közügyeket tekintve, ezek is bírtak ugyan azon gyengeségekkel, de kitünő mértékben azon jó és nemes tulajdonokkal is, melyek osztálytársaiknál más megyékben voltak észlelhetők.

A pártoskodás főleg a 30-as évek vége felé és a 40-es években nagy erővel tört ki itt is, és az itteni személyi viszonyok következtében, a vitatkozás igen gyakran személyeskedéssé lett, mihez hozzájárulván az ilyenkor soha el nem maradó gyanusítások is, a két párt mihamar mint két ellenséges tábor állott szemben egymással és még a társadalmi téren is lehetetlenné vált a barátságos együttlét.

De azután, midőn az 1848-iki események bekövetkeztek, nemcsak a lelkesedés első idejében, de azután is, midőn már megindult az aknamunka és a nemzetiségek lázadása kezdetét vette, nem akadt senki, ki magát a haza, szabadság ügyével ellentétbe helyezte volna, a legnagyobb rész, bármelyik párthoz tartozott is azelőtt, híven szolgálta a haza ügyét, s az, a ki ezt nem tehette, visszavonult, elitélve azokat, a kik a nemzet ügyével ellentétbe helyezték magokat.

Midőn pedig ránk szakadt a nagy katasztrófa, követve az ostromállapot s azután az absolut kormány által, akadtak ugyan mindkét régi párt tagjai közül olyanok, kik mint férgesek elhullottak, s voltak olyanok, kiket a családfentartási kötelesség kényszerített az általuk is gyűlölt rendszer alatt szolgálni, de a megyei intelligencziának nagy zöme, a régi pártviszonyok különbsége nélkül, híven teljesítette hazafiui kötelességét, bár némelyek családjuk fentarthatását is veszélyeztették. A gyülölködések, a személyeskedés ezek között teljesen elnémultak.

Így történt azután, hogy a volt konzervativek, - másként Tisza Lajos-pártiak azon része, mely a haza szent ügyéhez hű maradt - éppen oly érdeklődéssel és részvéttel voltak általában a hazátlanokká lettek s ezek közt a biharmegyeiek, s mindenek felett pedig leginkább a Beőthy Ödön sorsa és szenvedései iránt, mint azok, kik a Beőthy-pártnak voltak annk idején tagjai, és viszont a volt szabadelvü, másképen Beőthy Ödön-párt hasonló igaz, hazafias, jeles tagjai: Jakab Mihály, Lukács György, Csengery Imre, Zilahy Lajos és mások, mind a legnagyobb elismeréssel szólottak Tisza Lajos hazafiságáról, látva, hogy minden kinálgatások daczára visszautasitotta, hogy nem alkotmányos kormány alatt, bárminő állásban is szolgáljon.

Ezen előzmények tették lehetővé, hogy 1860-ban és 1861-ben a régi pártviszályok teljes elsimulásával, Bihar-megye összes értelmisége - alig egy-két kivétellel - egy párttá tömörüljön, hazai, a nemzeti ügy védelmére, így lett lehetővé azután az is, hogy midőn 1867-ben az alkotmányos élet természetszerüleg létrehozta a pártokat, azok nem az 1848. előtti pártoskodás folytatására alakultak, s a vitatkozás a megyegyűléseken a tárgyilagos megvitatás korlátai között maradván, a társadalmi jó viszony a különböző pártok tagjai között soha meg nem zavartatott.

Talán nem volt felesleges ezeket elmondani, mert nézetem szerint ezek megérthetőbbé teszik a Bihar-megyéről szóló nagybecsü munkának némely részeit.

Merem mondani: senkinek sem lesz oka sajnálni azt az időt, a melyet ezen kötetnek egészben áttanulmánozására fog forditani és meg fogja látni, hogy ha Bihar is éppen úgy, mint a többi, csak egy megye és nem ország, olyan megye, mely a hazai történelem egész folyamán szerepet játszott és pedig mindig a hazai és nemzeti ügy szolgálatában.

Így legyen ez jövőre is és hiszem, biztosan így is lesz, mert a régi középosztályban támadt hézagokat pótolja máris részben, és pótolni fogja mind jobban a polgári elem, mely itt, - működjék az bármely életpályán, tartozzék bármely felekezethez, még ha nem tisztán magyar eredetü is, nem kényszeritve, de saját belátása és érzelmei következtében - csak a haza, a nemzet iránti hűségben nőhet fel, s az igaz szabadelvüség zászlaja alatt foglalhat helyet a köztevékenység terén.

Geszt, 1901. július 23.