Pénz

Mi a pénz a társadalom számára? A rövid válasz az lenne: a mozgató erő. Ez azonban csak most igaz, régebben egy másik fogalom, az "érték" volt az. Világunk egy élő, folyamatosan változó, alkalmazkodó rendszer, vizsgálható az élővilághoz hasonlóan. Bolygónk éltető energiaforrása (különleges példáktól, mint a tengermélyi vulkánok élővilágától eltekintve) a Nap. Sugárzásának energiája árad az élőlényekre, amelyek aszerint tagozódnak, hogy közvetlenül képesek-e felvenni ezt, vagy ha nem, akkor milyen úton szerzik meg egymástól. Folyamatos verseny folyik a fajok, illetve azok egyedei között a szintjükön megjelenő energia minél teljesebb megszerzéséért. A sikeresebb faj elszaporodik, megnövelve a belőle élő fajok energiaforrását, amelyek addig tökéletesednek, amíg képesek lesznek az ő visszaszorítására, amivel ismét más fajnak lesz lehetősége teret hódítani. (Nem kell megijedni, ez nem evolucionista hitvallás. Elég csak a történelmünk alatt bekövetkezett változásokkal játszani, néhány évtizedes, évszázados időszakokkal...)

Az emberi társadalomban ugyanilyen folyamatok játszódnak le. Rétegekre tagozódik, mindegyik réteg a felette állóból él, míg a legfelső valamilyen jogon magáénak tartja az összes értéket. A rétegeken belül állandó harc folyik a "csap" körül, ennek a harcnak függvényei az alsóbb rétegek, bár itt mindig vannak átfedések, minél lejjebb megyünk, a fenti harc eredménye annál lényegtelenebb, csak az elpocsékolt értékek hiánya az, amit igazán érezhetünk (a politika nagy csődje, hogy minél szegényebb a "polgár", annál kevésbé érdekli az ideológiai vita, inkább csak az, hogy hova lesz a temérdek pénz...).

Mi is valójában az érték? Lényeges kérdés, ugyanis ennek változása mélyíti a szakadékot a fenti és lenti emberek között. Kezdetben érték volt az, amit meg lehetett enni, inni. Gabona, hús, zöldség, gyümölcs. A természet hozta létre, csak össze kellett gyűjteni, ha volt, az ember jóllakott és boldog volt, ha nem, éhezett, meghalt. Nem lehetett tárolni, elvinni. Így aki úgymond fent volt, csak közvetlen módon gyakorolt hatalmat, először ő lakott jól. De ahhoz, hogy máshol is ő legyen az első, meg kellett szereznie ott is a vezető szerepet, vagy a vezetővel jó viszonyban kellett lennie. Az érték kézzelfogható, ehető, valós. Ha valakitől megvonom, ezzel megölöm, tehát a durva, nagy csoportot érintő elvonás azonnali brutális ellentámadást von maga után - a vezetőnek vigyáznia kell, célszerűbb nagy szabadságot engedni a "népnek", hogy minden tagja barátságos legyen, de legalábbis rendelkezni egy olyan, megfelelő létszámú csoporttal, aki érte hajlandó a többieket bántani.

Ha azonban a fenti ember függetleníteni akarja magát a csoporttól és az aktuális időjárástól, mindenkor és mindenhol "gazdag" akar lenni, akkor tömörebb formában kell értéket tárolni. Megjelenik a pénz először cseretárgy: arany, gyöngy, drágakő, de akár kagylók formájában. Általában azt mondjuk, hogy azért vezették be, hogy a kereskedelmet megkönnyítse. Így igaz: könnyebben szállítható, a valós igényektől függetlenebb értéket csináltunk. Természetesen csak a csoporton belül (legyen az akár egy ország) nyújt elméletileg egy közös alapot, de még ez sem igaz (éhes embernek hirtelen értéktelen az arany...).

Az ilyen érték viszont még mindig kézzelfogható - így elrabolható. A "gazdag" nagyobb értéket tarthatott magánál, így új veszélybe került. Egy őskori törzsfőtől a hatalmát nem lehetett egy éjszaka elrabolni, csak nagyon kevesek merték megpróbálni. Most azonban a hatalom nem egy közösség erejét, kialakult szokásait jelenti, illetve azt a valódi fizikai, szellemi fölényt, ami a hatalom birtokosát kiemelte, csak egy táskát, erszényt. Szállítható, az igaz, de birtoklása kockázattal is jár, ráadásul szállítása látványos, nehéz.

Eljön a papírpénz kora. Csak egy papírdarab, ami azonban a megfelelő helyen nagyobb értékre: aranyra váltható, ugyanakkor elrejthető, nem látványos, beváltása is feltételekhez köthető. Ez a pénz már nem is ehető, nem is szép, csak azt mondják rá, hogy aranyra váltható, így értéke megegyezik azzal.

Ugyanakkor az országon belüli kereskedelem megnő, hiszen nincs is annyi arany, hogy a forgalmat le lehessen bonyolítani. Nem baj, hiszen a papírokat nem fogják egyszerre beváltani, tehát nyugodtan lehet több papírpénzt kibocsátani, mint amennyi arany van, akár az ötszörösét is, hadd forogjon. Tényezővé válik a bank saját tulajdona is. A lényeg tehát: a bank legyen képes az általa papíron birtokolt pénz legalább egyötödét felmutatni valós értékben: aranyban, más bankok valutájában stb., és nincs semmi baj.

Elértünk történetünk mai szakaszához. Az érték, mint olyan, teljesen kicsúszott a kezünk közül, elveszve papírok és számítógépes kimutatások között. A "gazdag" nem függ semmitől, igen meg van lepve, ha valami nem szolgálja teljes mértékig az ő kényelmét, legyen bármi körülötte. A "szegény" pedig örüljön, ha életben tud maradni ebben a világban, habár lehet, hogy sokszor többet termel a két kezével, mint amennyit el tudna fogyasztani.

A veszély viszont nyilvánvaló: az eltávolodás a természeti javaktól. Az ősi: ehető, tehát érték filozófia szerint rendkívül fontos az, hogy természeti környezetünk egyensúlyát megőrizzük, a szükséges mennyiséget megtermeljük, a felesleget visszaforgassuk, ne szemeteljünk és szennyezzünk semmit (hiszen életterünket csökkentjük vele). Ezzel szemben most anyagi előnyünk származik abból, ha ügyesen kiöntjük a hulladékokat, mert sokba kerül az égetés; a kutatásnál a mennyiség, a (pénzügyi!) gazdaságosság a döntő, nem a keletkező hulladék mennyisége, stb. A környezetvédelem ilyen szempontból egy szép álom, de nem több, mint a törvényektől remélt erkölcsi tartalom: önellentmondás.

A mai korban lehetővé vált az a csoda, hogy a fizikai érték (étel, ital, ruha) megteremtése nem kifizetődő! Nem termelnek búzát, gyümölcsöt, nem tartanak állatot, mert nem éri meg. Az összeomlás kerülgeti az úgynevezett gazdasági világ egyensúlyát - ami nem több, mint a ragadozók és zsákmányállatok közötti viszony: egyensúly az egyenlőség lehetőségének leghalványabb árnyéka nélkül. Persze ez jobban látszik például innen, Magyarországról: alulról. Beszélgettem néhány, pénzügyekben járatosabb emberrel ilyesmiről, szerintük az egész rendszer jelenlegi működését inkább a belé vetett hitnek és óvatosságnak köszönheti, mint valós stabilitásának. Még az általánosan elismert értéknek is csak a törtrésze áll a rendelkezésre a pénz mögött "fedezetként".

No és hogy mi a pénz az ember számára ma? Ha rossz hangulatban vagyok, igen brutálisan tudok erre gondolni: Félsz az Antikrisztustól? Nem tudod elképzelni? Nézz bele a táskádba. Igen, ott van a pénztárcádban. És a szívedben, ahol a tisztaságnak, szeretetnek, boldogságnak kellene lakni. A gondolataid mögött, az árnyékban. Mindig. MINDIG! Meg tudom-e venni? Meg tudom-e teremteni magamnak, társamnak, gyermekemnek? Megengedhetem-e magamnak? ...

Ritkán, szinte csak a halál közelében, elmegyógyintézetben és hasonló kivételes esetekben, környezetben nem kerül elő, mint a bűvész kalapjából a nyúl, az anyagi érdek. És ez így törvényszerű! Az ember társadalmi lénnyé lett, ahogy annak idején az energiáért folytatott harc töltötte ki gondolkodása hátterét, most az életben maradás jelen törvényeinek való megfelelés van ugyanazon a szinten. Ahogy az élet-halál korában a torkodat kínáltad fel a társadnak - ugyanúgy teszel most a pénztárcáddal, bankszámláddal. Az ijesztés, fondorlat, könyörtelen harc része a természet nagy színjátékának ugyanúgy, mint társadalmi létünknek. Nézz meg egy akármilyen természetfilmet, de legyen a zsákmány a pénz, a vadászterület az állás, az állat pedig - te magad, ismerőseid, kollégáid, társad. (Ja, és remélem, nem haragudtál meg rám túlságosan. Bár nem érdekel, hiszen én ott üvöltök minden éhes sakálban - de néha magamra ismerek egy delfinben is. Szívből kívánom neked az utóbbit, és bocs, hogy kiugattam a könyvből.) Száraz földön élünk, egyre kegyetlenebbekké válunk, mert egyre erősebben alkalmazkodunk ehhez a magunk teremtette világhoz. Elveink lemorzsolódtak rólunk, egy részéről kiderült, hogy halálos fenyegetést is hordoznak (szia, félreértett hazaszeretet...), más részük nem kifizetődő (isten veled, erkölcsi norma, az ember pornót akar!), pedig egy kicsit kipárnázták, oázisokkal, zöld színnel gazdagították azt a sivatagot, amelyet úgy hívnak: az ember világa. A madárdalt, a szarvas futását, a patakot hittük modellezni, amikor társadalmat csináltunk, most pedig az izzadság, hörgés és halál köti le a figyelmünket - pedig soha nem volt egyik a másik nélkül...

"Hopp, de jól elkanyarodtam a pénztől. Sebaj, a huzamos koncentráció úgysem tartozik a kedvenceim közé. De most akkor mi van? Kimarad a meséből a Törvény? Lehet a társadalmat jellemezni csupán a pénz mint energia modelljével? Hiszen okos emberek sok-sok időt töltöttek és töltenek azzal, hogy úgymond a társadalmat szabályozzák törvények alkotásával, értelmezésével és alkalmazásával. Mi az, hogy TÖRVÉNY?" Felnézett, aztán fáradtan elmosolyodott. "Már megint okosabb lennék mindenkinél, vagy mi a kórság?" Érezte izmai feszültségét, szemöldöke (mint oly sokszor, a fene egye meg!) szigorúan összevonva uralta arcát. Sokat jelentett neki az önkontroll, de az utóbbi időben egyre többször vette észre arcizmai feszültségét, ami csakis belső, rejtett rendezetlenségét tükrözhették. Szeretett volna egyszer ismét jól látni, szemüveg nélkül nézni a világot, de tisztán érezte homloka mögött az erő zavarát, ami lehetetlenné tette a javulást. Talán, ha rendbe rakja mindezt, javulni fog.

Kedves Loránd  /  Az örökkévalóság pillanatai  /  Számadás