|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Szombat reggel Elizabeth és Collins néhány perccel a többiek előtt jöttek le a reggelihez, s a tiszteletes felhasználta az alkalmat néhány udvarias búcsúszóra, melyet a világ minden kincséért sem mulasztott volna el. - Nem tudom, Miss Elizabeth - mondta -, vajon Mrs. Collins kifejezésre juttatta-e már, mennyire megtisztelőnek tekinti a kegyed látogatását, de bizonyos vagyok benne, hogy elutazása előtt illő köszönetben fogja részesíteni. Biztosíthatom, hogy társaságát rendkívül nagyra értékeltük. Tudatában vagyunk, hogy szerény hajlékunk vajmi kevés vonzóerőt gyakorolhat bárkire. Egyszerű életmódunk, apró szobáink, kisszámú személyzetünk, elzárkózásunk a világtól felette unalmassá teheti Hunsfordot oly fiatal hölgy szemében, mint kegyed; de remélem, látja rajtunk, hogy hálásak vagyunk leereszkedéséért, s megtettünk minden tőlünk telhetőt, nehogy kellemetlenül töltse nálunk idejét. Elizabeth meleg szavakkal mondott köszönetet, és biztosította a tiszteletest, hogy boldogan telt az ideje. Nagyon élvezte a hatheti vendéglátást, azért pedig, hogy együtt lehetett Charlotte-tal és annyi kedves figyelemben részesült, csak ő lehet hálás. Collinsnak jólesett az elismerés, s még sugárzóbb ünnepélyességgel folytatta: - Nagy örömömre szolgál, hogy nem érezte magát rosszul nálunk. Nyugodtan állíthatom, hogy mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt; s minthogy szerencsére módunkban állt kegyedet bevezetni a legelőkelőbb társaságba, s rosingsi kapcsolataink gyakran tették változatossá szerény családi körünket, talán azzal a reménnyel kecsegtethetjük magunkat, hogy hunsfordi látogatását nem kísérte teljes unalom. Viszonyunk Lady Catherine családjához valóban olyan kivételes előny és áldás, amilyennel kevés ember dicsekedhetik. Kegyed is láthatta, hogyan bánnak ott velünk. Láthatta, hogy állandóan elhalmoznak meghívásokkal. Túlzás nélkül állíthatom, hogy e szerény paplak minden hátránya ellenére egyetlen vendégét sem tekintem sajnálatra méltónak, amíg velünk együtt bejáratos Rosingsba. Szavak ki nem fejezhették a tiszteletes emelkedett érzéseit. Felkelt, és ide-oda járkált a szobában, mialatt Elizabeth néhány rövid mondatban próbálta összeegyeztetni az udvariasságot az igazmondással. - Kedves unokahúgom, kegyed nagyon kedvező véleményt vihet magával rólunk Hertfordshire-be. Én legalább azzal hízelgek magamnak, hogy erre minden oka megvan. Mindennap tapasztalhatta, milyen figyelmes Lady Catherine feleségem irányában, s mindent összevetve, talán nem fogja úgy találni, hogy barátnője rosszul ment... de erről a kérdésről jobb hallgatnom. Még csak annyit legyen szabad kijelentenem, kedves Miss Elizabeth, hogy a magam részéről tiszta szívből hasonló boldogságot kívánok kegyednek a házasságban. Bennem és az én drága Charlotte-omban egy szív és egy lélek lakozik. Jellemünk és gondolkozásunk minden tekintetben egészen rendkívüli hasonlóságot mutat. Úgy látszik, egymásnak vagyunk teremtve. Elizabeth nyugodtan mondhatta, hogy az ilyen frigy nagy boldogság, s hasonló őszinteséggel tehette hozzá, hogy ő maga is látja a tiszteletes kényelmes családi életének örömeit, s ez megelégedéssel tölti el. De azért nem bánta, hogy az örömök részletezése félbemaradt, mert belépett a hölgy, a tiszteletes minden örömének forrása. Szegény Charlotte! Hát nem szomorú, hogy ilyen társaságban kell őt hagyni? De ő maga választott, nyitott szemmel; s bár látszott rajta, hogy sajnálja vendégei távozását, szánalomra nem tartott igényt. Az otthon és a háztartás, a hívek és a baromfiudvar, és minden, ami ezekkel kapcsolatos, még nem veszítette el varázsát. Végre megjött a postakocsi, rászíjazták a bőröndöket, belül elhelyezték a csomagokat, s a kocsis jelentette, hogy indulhatnak. A barátnők érzékeny búcsúja után Collins a kocsihoz kísérte Elizát, s miközben végigmentek a kerten, kérte, adja át legszívélyesebb üdvözletét az egész családnak, újból megköszönte, hogy olyan szívesen fogadták Longbournban múlt télen, és ismeretlenül is tiszteltette Mr. Gardinert és a feleségét. Aztán besegítette a kocsiba Elizát, Maria is beszállt, és éppen be akarták csukni az ajtót, amikor Collins némi megrökönyödéssel emlékeztette őket, hogy elfelejtettek üzenetet hagyni a rosingsi hölgyek számára. - De természetesen az a kívánságuk - tette hozzá -, hogy alázatos tiszteletükről biztosítsam őket, és fejezzem ki hálás köszönetüket a sok jóért, amiben részesültek. Elizának nem volt ez ellen kifogása, mire a tiszteletes jelt adott, hogy csukják be az ajtót, s a kocsi elhajtott. - Te jó isten - kiáltott fel Maria pár percnyi hallgatás után -, úgy érzem, mintha csak egy-két napja érkeztünk volna ide! Pedig mi minden történt! - Bizony sok minden - felelte útitársnője, és felsóhajtott. - Kilencszer vacsoráztunk Rosingsban, kétszer pedig teára voltunk hivatalosak. Mennyit kell majd mesélnem! "S nekem mennyit kell eltitkolnom" - tette hozzá Elizabeth magában. Az utazás minden izgalom nélkül folyt le, útközben nem sokat beszélgettek. Négy óra sem telt el az indulás óta, s már megérkeztek Mr. Gardiner házába, ahol néhány napig szándékoztak maradni. Jane jó színben volt, de Elizabeth nem nagyon tanulmányozhatta nővére kedélyállapotát, mert nagynénjük jóvoltából a legkülönbözőbb szórakozásokban kellett részt venniök. De úgyis Jane-nel együtt készült hazamenni, Longbournban pedig bőven lesz alkalma, hogy megfigyelhesse. Mégis alig bírta megállni, hogy még Longbourn előtt ne közölje nővérével, hogy Darcy megkérte a kezét. Oly titok birtokában lenni, amely elképesztené Jane-t, s amellett hízelgő saját hiúságának, melyet még most sem beszélhetett ki magából teljesen - olyan kísértés volt ez a vallomásra, hogy csak azért bírta legyőzni, mert még nem határozott, mennyit mondhat el a történtekből, s mert félt, ha egyszer erre a tárgyra tér, Jane firtatására Bingleyről is elárul valamit, és ezzel csak újabb szomorúságot okozna nővérének.
KÖNYV:
I •
III |
15. FEJEZET