{1394.} ILLYÉS GYULA (1902–1982)


FEJEZETEK

Illyés Gyula már elismert költőként és prózaíróként, jóval a negyvenedik évén túlhaladva írta első drámáját. Életének második felében azonban a magyar irodalom egyik legértékesebb drámai életművét teremtette meg. A nemzet sorskérdéseivel szembenéző író a színpadot a nemzeti önismeret leginkább hatékony nyilvános fórumának tekintette. Huszonkét drámájának sokszálú gazdagságát tematikailag a nemzetének sorsáért felelősséget érző, azzal közösséget vállaló írói személyiség s az értelmes cselekvés módozatait kutató szenvedély fogja egységbe. Sorra veszi drámáiban a magyar történelem sorsdöntő helyzeteit, hogy az elmulasztott lehetőségek elemzésével új értelmű hazafiságot teremtsen, a magyarság jelenkori történelméhez adjon eligazító érveket. Történelmet is tudatosít, de történelmi tárgyú drámái egyre erőteljesebben egyetemes érvényű magatartásmódok elemzései is. Egyetemes témái viszont mindig a nemzeti sorskérdésekhez is kapcsolódnak. Tragikus következményű történelmi fordulóink illúziótlan bemutatását a nemzetet "lentről" megtartó népbe vetett bizodalom enyhíti, de mélyen szembenéz Illyés egy nép kipusztulásának esélyével is. A történelem drámái helyett egyre erőteljesebben a lélek, a személyiség történelmi csapdái foglalkoztatták: a képtelen helyzetekben kényszerű választás elé állított személyiség drámái. Ezzel párhuzamosan iktatja ki drámáiból a kezdetben gyakori, történelmet vagy társadalmi környezetet szemléletesen részletező epikus elemeket. Drámaművészete a hagyományos realista drámától a realista látszatú, de erőteljesen példázatérvényű művek felé halad. A római történelem figurái vagy a 13. századi kathárok életbevágóan mai személyes és közösségi sorskérdéseinket mutatják, máskor a spanyol nevek a kiegyezéskori Magyarországot mai aktualitással idézik.

Illyés drámáinak külön értéke a nagy kultúrából építkező racionális gondolkodás, a helyzetek körültekintő, árnyalt, érvelő elemzése, sokoldalú gondolati mérlegelése és a mindig remekmű igényűen gazdag költői nyelv. A drámaíró Illyés lenyűgöző nyelvművész: szemléletességet biztosító megnevező erő, történelmi méltóságú archaikum, színesen közvetlen népi kifejezésmód, intellektuális elemzés és líraiság, tájnyelvi ízek és érvelő körmondatok, tiszta magyarság és különféle korszakokat nyelvileg ironikusan egybemosó fanyarság, csúszómászó hajlékonyság és szállóigévé emelkedő méltóság váltogatják egymást a helyzeteknek és jellemeknek megfelelően.

Kevésbé erőteljes drámáinak szerkezete. Ritkán sikerül Illyésnek egyenes ívű, a motívumokat funkcionális egyensúlyban tartó drámai struktúrát teremtenie. Előbb életképjellegű kitérők, a történelmi igazolást bizonyító utójáték, később pedig több ízben a drámai cselekményhez csak részben kapcsolódó, az intellektuális küzdelmet érzelmileg befolyásoló epizódszereplők, olykor romantikus ízű epizódok zavarják a dramaturgiát. Ezek motiváló jellege mindig világos, de nem szükségszerűen fejlenek az adott anyagból.

Szemléletileg Illyés drámai életműve kivételesen gazdag. Önmagával is versenyezve keresi újabb és újabb küzdelemben a hiteles és érvényes válaszokat. Egy-egy {1395.} korábbi témáját később újra előveszi, olykor szinte a korábbi drámai kifejlet korrekcióját, más irányú megoldási lehetőségét dolgozza ki. Válaszai az ötvenes évek drámáiban egyértelműek, enyhe történelmi pátosszal kapcsolódnak össze nyelvileg is. A tragikumot enyhíti az, hogy Kossuth, Dózsa vagy akár a Malom a Séden hősei legjobb tudásuk szerint és etikusan cselekedtek. Belső vitájuk nem volt önmagukkal. A Kegyenc, a Különc, a Tiszták, a Testvérek szemlélete már sokkal keserűbb és összetettebb: a Kegyenc Maximusa a jónak hitt ügy érdekében cselekedve már képtelenül elhibázott életet él, a többi dráma etikus hőseinek választása pedig az előre látott pusztulás. Pusztulásuk morális értelemben hősi tett, katartikus és példa érvényű. Maximus a maga megalkuvó magatartásának önvesztő csődjével lényegében Teleki, Perella és a Dózsa-testvérek alkut nem ismerő választását igazolja. Azok legalább tiszták maradnak a pusztulásban is. Ekkor az illyési létfilozófiai válasz mélyen tragikus: szennyezett vagy tiszta halál között lehet választani. Illyés személyiségének életelvű derűje ebben az időszakban vígjátékokban kap teret: a Bolhabál, a Bölcsek a fán és a Bál a pusztán egyaránt a népi életerőt, életakaratot, a játékkal, derűvel nehéz helyzetekből is kiemelkedő természetességet viszi diadalra, illetve az ettől a szemlélettől elszakadt öncélú tudományosságot mutatja be megsemmisítő kritikával. Ez a kétféle – tragikus és komikus – látásmód a hetvenes és nyolcvanas évek Illyés-drámáiban szintézissé érlelődött, s egészen különleges műfaji változatot hozott létre: tragikumot, humort, iróniát, játékot elegyít. Az idős Illyés sokszor hangoztatta a derűs szembenézés erejét. A Kháron ladikján is a halállal szemben ezt ajánlotta. Utolsó évtizedének fanyar komédiái, feloldódó, de meg nem oldott tragédiái a méltósággal viselt kiegyezést sugallják. Azt igazolja, hogy az ember nem azt választ, amit akar, hanem ami elkerülhetetlen. Késői drámáiból hiányzik a tiszta tragikum, de hiányzik a felemelő morális tisztaság is. Olyan fajta bölcsesség osztogatja itt a kiegyensúlyozó egyezségeket, amelyik nem hősiességet akar sugallani, hanem élni óhajt. Nem mindenáron persze. A puszta létezésért mindenét feláldozó hőseit öniróniájukkal semmisíti meg, de lefegyverzi a szélsőséges elvek képviselőit is a realitás szürke tényeinek tiszteletével. Dánielnek nem teljesülnek gyönyörű elképzelései, de hősi maga a küzdelem a minimumokért. A Dupla vagy semmi bábjátékosa beismeri a csődjét, de az is kiderül, hogy nincs teljesen igaza. A végletek vonzásában Padra a munkás középutat választja a Kiegyezésben. Orbán-Orpheusz és Erika-Eurüdiké is megbékül az adottságokkal, miután sok próbán átestek. A tények végtelen keserűségének megszólaltatása ez. Senki nem járja az eszményinek ítélt utat, leginkább még megtagadva igazolják annak magasabbrendűségét, miként a Csak igazat képlékeny megalkuvói. Már-már azt sugallják ezek a drámák, hogy nagyobb áldozat, nagyobb bátorság a körülményekkel szembenéző megalkuvás, mint a mártíromság.

Illyés drámai életművében számos megoldatlan és kényes kérdést vetett fel. Tartalmilag példátlanul széles skálán mozog: a fajából kinőtt magyar drámája, az áltudományosság, a történelmi válaszutak, a hatalom és erkölcs, a cselekvés buktatói, a nemzethalál, a kiszolgáltatottság, a szexuális paradoxon, a zsidókérdés, fajiság, a gyávaság, megalkuvás, a művészsors, a testvéri kapcsolat, az anyagiság {1396.} drámáit szólaltatja meg az értelmes élet, értelmes emberlét és közösségi boldogulás igényének aspektusából. Szinte kutatja a megoldhatatlannak tetsző feladatokat. De önmagával versenyez műfajteremtő szándékában is: nemzeti történelmi dráma, vitadráma, kópéjáték, vásári komédia, tragédia, s a legkülönfélébb változatok születnek műhelyében.