{396.} 51. KRÓNIKÁS ÉNEKEK ÉS REGÉNYES HISTÓRIÁK


FEJEZETEK

A históriás énekek e harmadik és negyedik csoportjába tartozó művek régi "lőtt dolgok"-ról, azaz régmúlt eseményekről szólnak. Tárgyuk szerint történeti, mondai és novellisztikus témák egyaránt fellelhetők köztük. A kor felfogása szerint ezek is igaz, megtörtént eseményt adnak elő, hiszen valamennyiük mellett "nagy sok írás" tesz tanúbizonyságot, s egyúttal mindegyik hasznos tanulságul is szolgál. De mindezek felett van még egy igen vonzó tulajdonságuk – amint Heltai Gáspár mondja a Cancionale címlapján, "gyönyörűségesek hallgatásra és olvasásra". A szórakoztatás eleinte nem hangoztatott szándék, csak mintegy mellékes velejárója a témának. A gyönyörködtetés irodalmi eszközei, módjai is csak lassan érvényesülnek, tudatosodnak. Az "igazmondáshoz", a forrásaikhoz való ragaszkodás, a tudóskodó írói hivatásérzés még fékezi az egyéni kezdeményezést, az invenciót. Mégis a szórakoztatás, a gyönyörködtetés hangoztatása mind nyíltabb, mind erősebb lesz; szaporodnak az olyan szerzemények, amelyekben a tanulságok emlegetése már alig zavarja az elbeszélést, sőt feltűnnek olyanok is, amelyekből az oktató hang már teljesen hiányzik.

A krónikás-regényes tárgykörből e periódusban a deák-szerzők túlnyomólag középkorból öröklött témákat énekelnek meg. A magyar történelemnek főként olyan alakjairól (Zsigmond, Hunyadi János, Mátyás, Kinizsi stb.) írnak, akik a lovagi irodalomnak, sőt feltételezhetően a középkori énekmondók szerzeményeinek is hősei voltak. De a mondává alakult regényes külföldi és hazai tárgyú históriák is (Trója históriája, Nagy Sándor, Toldi, Szilágyi és Hajmási stb.) középkori előzmények nyomán keltek új életre. Jórészt tehát a már ismert és érdeklődéssel kísért témáknak következett most el az újszerű, deákszínvonalú megéneklése. Ezek mellett azonban más antik és újabb hasonló tárgyú történetekkel ki is bővült az énekek témaköre.