Mi ez a dölyfös kétség,
Mi igába dönt?
Nincs az az épség,
Mely oly nagy szépség.
Szerelme fönt
Száll,
Ködöt önt
Reánk.
Szerelme vak,
S szívem neki
Ellent nem áll.
Vak leszek én is,
Vak, mint a halál.

Hát mégis eljő
Az örök szerető,
Az angyal határ.
S szerelmünk
Magasra száll!

Mi ez a látomás,
Mi ez a varázs?
Itt az állomás:
Puha síkság.
Nincs oly öröm,
Mi ennyi színt lát.
Nincs többé szó,
Mely elzengené
Hol s merre jár.
S mikor simul ránk végleg,
Ez álompalást.

Csak csók:
Oly szép,
Oly gyengéd.
Add nekem
Örökre,
Szíved szeretném!

TIHANYI PÉTER