Keresztelő

TARTALOM

Lakodalom

Gyermekjátékok

A gyermekköltészet döntő többsége csak több gyermek közös játékának alkalmából kerülhet elő. Lényegüket tekintve a színjátékszerű szokásokkal rokonok, ez a rokonság a párbeszédes formában, továbbá a tánc, ének és a mimika jelenlétében nyilvánul meg, bár vannak olyan játékok is, melyekben az utóbbinak nincs szerepe. Számuk, gyakori változataikat is figyelembe véve olyan sok, hogy ebben az összefüggésben a legfontosabbakat is csak nagy nehezen tekinthetjük át. A csoportos játékok a következőképp foglalhatók össze: „Az ide tartozó játékok egyik fajtájában (szerepjátszó és -váltó játékok, pl. fogócska, fehér liliomszál, szembekötősdi, gyűrűsdi stb.) a csoport maga lényegében változatlan, a belőle kiváló, egy bizonyos szerepet játszó gyermek azonban cserélődik, átadva másnak a tiszavirágéletű, többnyire a dal egyszerű eldalolásáig tartó szerepet. Egyik lép a másik helyébe, úgy, hogy az előd kijelöli utódját: ez a szerepátadó váltás a játékok e típusának fő ismertetőjele. A párcserélő játékok (párnatánc) az előzőeknek felnőttesebb, a népszokásokhoz közelebb álló változatai. A versengő váltást tartalmazó játékok pedig a típus ellenkező előjelű változatai: a játékok átengedik a választás (kezdeményezés) jogát a csoportnak.

A csoportjátékok másik nagy fejezete a fogyó-gyarapodó játékok. Ezek minden eddigitől abban különböznek, hogy bennük maga a csoport, a közösség változik: a körből felbomlott (kiolvasott) csoport lesz, befelé fordult körből kifelé fordult kör (kiolvasók, befordulók), álló körből körbe járó lánc (leánykérő játékok, pl. várkörüljárás, sorjátékok), vonuló láncból kiépült híd (hídjátékok és rokonaik), szabadon {H-575.} legelésző nyájból pedig elfogott sereg (ludasjátékok és rokonaik). … Egyes kiválasztott játékosok (ha vannak) csak arra szolgálnak, hogy a csoportoknak ez az átalakulása rendben történjék: elmondják a kiolvasó verset, kijelölik a kifordulás soron következőjét, vezetik a várkörüljárást stb. Gondoskodnak, hogy simán csatlakozzék egyik a másik mellé.

A zálogosdi behelyettesített fogyó-gyarapodó játék. A soron levő (hibázó) gyermek képviselteti magát: maga helyett zálogot ad.

A játékok utolsó csoportjában pályája végére, a felnőttek világának határára ér a játszó csoport. Az egymás helyébe álló, majd egymás mellé sorakozó gyermekek társasága itt egységes, nem változó közösségbe vonul, táncol és játszik (immár színjátékszerűen, alakoskodva), helyzetüket – egyik a másik mellett – sem változás, sem fogyás-gyarapodás nem zavarja.” (Kerényi György)

Ez a felosztás gyermekjátékainkat csak formai szempontból rendezi, gazdag, színes világukba mindenesetre így is jó bepillantást enged. A népköltészet vizsgálóját elsősorban a gyermekjátékok szövege érdekli. Ezekben a szövegekben a népköltészet legkülönbözőbb típusai megtalálhatók. Találóan mondja Kálmány Lajos, hogy a nép gyermekköltészete „valóságos tárháza, valóságos menedéke a népköltészetnek… Van itt az egyszerű rímes soroktól s altatóktól egész a ballada töredékéig minden ágából a népköltésnek s az életben előforduló cselekedeteknek… Nagyon is ágas-bogas fa ez a népköltés fája: ágai egymáson keresztül-kasul nyőlnek, de annyi ága sehol sem találkozik, jön egybe, mint itt: a gyermekjátékoknál, ezért mondtam ezt az ágat valóságos tárháznak; ha szél éri, tördeli a népköltés valamelyik ágát, addig hajlik jobbra-balra, míg erre az ágra borul, a gyermekjáték-féle ágra, ebbe azután beleforr, ezért valóságos menedék.”

Valóban, a szöveges gyermekjátékok jelentős része a magyar népköltészet régi emlékeit látszik őrizni, s megbecsülhetetlen forrás a folklór történeti kutatói számára. Már maguk az állatriasztó, állathívogató versikék számos történeti emléket őriztek meg, a gólyariasztó versike egyik szereplője pl. a török gyermek, ami kétségtelenül a törökök ellen folytatott évszázados harcaink emlékét őrzi, az egyik csigabiga-hívogató pedig különböző változatokban hol törökről, hol tatárokról beszél, s a szöveg fenyegető szavai ezek kegyetlenségeire utalnak. Az ilyen történeti vonatkozásokat egyébként hosszasan sorolhatnánk tovább, a hidasjátékokban „Lengyel László jó királyunkra” s a magyarok és németek harcára történik utalás, az egyik labdás játékban Mátyás király emléke él, más gyermekjátékokban a katonaverbuválás {H-576.} szokásának nyomaira ismerhetünk, de ott él bennük a nép elnyomóinak, földesurainak, hamis bíráknak, pandúroknak kegyetlen alakja is.

De nemcsak történeti személyek, események emlékét fedezhetjük fel a gyermekköltészetben, hanem számos régi szokás maradványait is. Ennek az az oka, hogy a gyermekek játékaikban magától értetődően utánozzák a felnőttek cselekedeteit. Egyes állatutánzó játékokban (ludasjáték, kecskejáték stb.) a kutatás az ősi állatábrázolások késői leszármazottjait ismerte fel, de egyes játékok pl. ma már eltűnőben levő lakodalmas szokásokat őriztek meg, régi dalaikkal, táncaikkal.

A gyermekjátékok messzire ágazó történeti gyökerei mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek a játékok jórészt ott élnek a gyermekek jelenében, s messzire visszavezethető motívumaik hosszú továbbélését is csak az magyarázza, hogy újabb és újabb elemekkel bővülve, újabb és újabb változatokat hozva létre, követték a társadalom történetének azokat az alakulásait, melyek a gyermek világát sem hagyták érintetlenül. Néha csak egy szó, egy formula változott meg, máskor egész játékok alakultak át, vagy kaptak új szerepet.

A történeti emlékek azonban csak egyik legérdekesebb, de aligha {H-578.} a leglényegesebb elemét jelentik gyermekjátékainknak. A lényeges az, hogy gyermekjátékaink épp a gyermek előbb említett utánzó hajlamánál fogva a valódi élet eseményeit lesik el. Már rövid versikék is tele vannak a természetre, az állatvilágra való utalással, de megtaláljuk bennük – és egyáltalán nem utolsósorban – a mindennapi munka reális képeit is; „sót törünk, borsot törünk, tökkel harangozunk” – olvassuk az egyik naphívogatóban, a társas gyermekjátékaink közül pedig alig akad olyan, melyben ne lenne utalás a falusi munka legkülönbözőbb megnyilvánulásaira (állatok őrizése, kihajtása, kapálás, szövés-fonás, vetés, aratás, sütés-főzés stb.), mégpedig nemcsak a szövegben, hanem a játékot kísérő mozdulatokban is.

A gyerek 12 éves kora után már egyre kevésbé számított gyereknek, de még a legények, nagy lányok sem fogadták maguk közé. Erre leginkább 16–18 éves korában került sor, a fiúk esetében többnyire a kocsmában. A felavatandó legény meghívta az öregebb legényeket, és azok poharazás közben maguk közé fogadták. Ilyenkor az egyik keresztapaként fogadta be a fiút ilyen szavakkal: „Eddig tartottalak jó barátomnak, most már tartalak jó keresztfiamnak. Úton vagy útfélen ha valaki megsért, majd elbánok vele” (Garam völgye). Az így legénnyé vált fiatalember már járhatott kocsmába, fonóba, bálokba, lányos házhoz, akármelyik lányt táncba hívhatta, ha megtámadták, a többiek segítségére siettek. A legények vezetőjét, a legénybírót minden évben újra megválasztották, amibe a földesúr és a falu vezetői is beleszóltak, mert borát ezek fizették, mindennapi munkájában pedig a legények segítettek neki. Néhol választását pünkösdkor tartották, amikor lóversenyben, máshol birkózásban vagy bikafékezésben kellett a többieket legyőznie, és rátermettségét bizonyítania.

A lányok szervezete nem volt olyan pontosan szabályozott, mint a legényeké. Általában a lány 14 éves kora után vacsorára hívta meg az idősebb lányokat, akik akkor maguk közé fogadták. Régebbi feljegyzések megemlékeznek ugyan „pünkösdikirályné”-választásról is, aki aztán egy évig a leánycsoport vezetője lett, ez a szokás azonban a későbbiekben gyermekjátékká változott át.

A felnőtt lányok és legények már nem tegeződtek. Munkában, vasárnap délutáni sétáláskor, fonóban, táncházakban találkoztak. A legények a lányos házhoz csak meghatározott napokon, rendszerint szombaton, járhattak. Ha a leány és a legény már megegyeztek, és a szülők sem látták akadályát a házasságnak, akkor gyakrabban járhatott a házhoz. A leány kikíséréskor hosszabb ideig kint maradhatott, sőt a palócoknál a hálókamrában is együtt lehettek. Ilyenkor más legények már elmaradoztak.

Keresztelő

TARTALOM

Lakodalom